Késtek a tiszások, Toroczkai László csúszással kezdhette felszólalását
Takács Péter, a Fidesz képviselője tett ki videót a kormánypárt üres padsorairól, azt a kérdést feltéve, hogy erősre sikeredett-e a tegnapi buli, utalva a legújabb Magyar Péter-féle diplomáciai botrányra. Toroczkai László (Mi Hazánk) azt firtatta, hogy a kormány csak átvilágítja vagy teljesen leáll»»»
Masszív átrendezés indul: lecserélik a vezető török részvényindex tagjainak negyedét
Az isztambuli tőzsde (Borsa Istanbul) az elmúlt hat év legnagyobb átrendezésére készül, és októbertől kicseréli a BIST-100 benchmark index összetevőinek több mint negyedét, miután a befektetési alapokat érintő szabályozói szigorítás alapjaiban rázta meg a török piacot. A tőzsde nem indokolta részle»»»
Mesés hozamok, aztán összeomlás – Így durrant ki a nagy tőzsdei lufi
Vegyünk néhány illikvid részvényt, tépjük fel az árfolyamukat, csináljunk jó hozamokat, amire rárepülnek a befektetők, mi pedig zsírosra keressük magunkat. Mi baj lehet belőle? - gondolta néhány török alapkezelő, és bele is vágtak. Sejthetjük, hogy nem sült el jól. Amikor megfordultak az árfolyamok»»»
Magyar Péter bejelentette a Tisza döntését: eldőlt Szathmáry Zoltán sorsa
„A Tisza-frakció reggeli ülésén egyhangú döntés született: a képviselőcsoport nem támogatja a köztársasági elnök legfőbb ügyészjelöltjét” – számolt be közösségi oldalán Magyar Péter. A pártelnök bejegyzésében tisztelettel arra kérte az államfőt, hogy állítson új jelöltet a tisztségre. Magyar Péter »»»
Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮
Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartot»»»
Dr. Juhász Hajnalka az éjszakai minősíthetetlen stílusáért kérte számon Magyar Pétert
A képviselők kedden várhatóan szavaznak az egészségügyben a kötelező kamarai tagság visszaállításáról. A kérdés különösen aktuális, miután Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter nyilvánosságra hozott egy korábbi, Takács Péterhez köthető e-mailt az orvosi kamara ügyéről. Napirenden vannak a Médiatanác»»»
Nagy rali után szusszannak a tőzsdék
A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, bár a Brent továbbra is 100 dollár felett jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valam»»»
Megjött a figyelmeztetés: újabb áremelkedési hullám jön Európában, évekig velünk maradhat a magasabb infláció
Az Európai Központi Bank (EKB) vezető közgazdásza, Philip Lane szerint az energiaárak újabb emelkedési hulláma miatt az euróövezeti infláció a korábban vártnál hosszabb ideig marad magas szinten – derül ki a Le Temps című svájci lapnak adott interjújából - írta meg a Bloomberg. Lane elmondta, hogy »»»
Újabb gyárbezárás: ezúttal egy japán multicég vonul ki Magyarországról
Mindebből egyébként az is kirajzolódik, hogy a Tisza-kormány másként bánik a távol-keleti befektetőkkel, mint ahogy azt az Orbán-kormány tette – ezt egy kínai sajtóban megjelent elemzés csapdaállításként értékelte. Molnár Dániel, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezető elemzője akkor elmondta»»»
Kis esésben a magyar tőzsde
Miközben Európában emelkedéssel indult a nap, a BUX index a lemaradók között kezdte a kereskedést. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetn»»»
A szabályozóé a nyitólépés - Minőségen alapuló, kiszámítható és a versenyt támogató szabályozást, de társadalmi hasznot is céloz az állam
Felgyorsult az ingatlanpiachoz, építőiparhoz és lakhatáshoz kapcsolódó szabályozás az utóbbi évekhez képest, de még sok munka zajlik a háttérben - mondta el az állami főépítész, Szemerey Samu, aki a minőségen alapuló, kiszámítható és a versenyt támogató szabályozást, de társadalmi hasznot is ígért »»»
Mérföldkőhöz érkezett a CATL: megkezdődik a tesztüzem Debrecenben
2026. szeptember 22-én megkezdődik a próbagyártás a CATL új, debreceni cellagyártó üzemében. A lépést a szükséges hatósági engedélyek megszerzése, valamint a korábban feltárt hiányosságok rendezése tette lehetővé. A most induló próbaidőszak célja a berendezések és a gyártási folyamatok finomhangolá»»»
A Google-t is megsuhintotta az ír adatvédelmi pöröly
Az ír adatvédelmi hatóság újabb, több százmillió eurós összegű gigabírságot szabott ki egy amerikai technológiai cégre - ezúttal a Google adatkezelési gyakorlata bizonyult elsőfokon jogsértőnek. Az ír adatvédelmi hatóság, a Data Protection Commission (DPC) hat évnyi vizsgálódást követően tegnapi ha»»»
A fiatalok leteszik a poharat, de egy másik korosztály veszélyes útra lépett az Egyesült Államokban
Egy friss, az Annals of Internal Medicine című szaklapban megjelent amerikai kutatás szerint 2022 és 2024 között a koronavírus-járvány okozta kiugrás óta először csökkent az alkoholfogyasztás az Egyesült Államokban. A mérséklődés ugyanakkor korántsem egyenletes, az 50–64 éves korosztályban ugyanis »»»
Szoborügy: szakértői vizsgálatot sürgetnek – Nyírő József is célkeresztbe került (VIDEÓ)
Meg fogjuk védeni a szobrot – közölte Szakács-Paál Zoltán, Székelyudvarhely polgármestere. Az elöljáró szerint nem fognak törvény sérteni, szembemenni egy jogerős bírósági döntéssel, de amíg van jogorvoslati lehetőség, minden törvényes eszközt megragadnak az ügyben. Az Arad megyei törvényszék első »»»
Nagy siker a Meta új AI-ügynöke, széttépték a részvényt a befektetők
Jelentősen drágultak a Meta részvényei, miután a befektetők figyelme a vállalat mesterségesintelligencia-termékeire – különösen az új Muse személyes AI-ügynökre – terelődött a szeptember 23–24-i Meta Connect konferencia előtt - írta meg a Yahoo Finance. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio »»»
Kifulladt a Kétfarkú Kutya Párt pénzgyűjtése: százmilliókkal tartoznak még mindig, lecsaphat a NAV hamarosan
Az MKKP 686 millió forintos kampánytámogatását vissza kell fizetnie, mert nem érték el az 1%-os választási eredményt. Jelenlegi tartozásuk körülbelül 520 millió forint, amelyhez naponta több mint 200 ezer forint késedelmi kamat társul. A kampányra kapott pénz nagy részét már elköltötték, adománygyű»»»
Indul a 22. Portfolio Property Investment Forum - Beszéljük át az ingatlanpiacot!
Idén 22. alkalommal találkozik a hazai ingatlanpiac a szakma legfontosabb véleményvezéreinek és döntéshozóinak eseményén, a Portfolio Property Investment Forum-on. A rendezvényen felszólaló szakértők kiemelten reflektálnak majd a megváltozott politikai, gazdasági, üzleti környezetre, de a kamatkörn»»»
Tisza-kormány: döntés születhet a Médiatanács új vezetéséről, Magyar Péter is felszólal ma a parlamentben
Az Országgyűlés kedden több sorsdöntő személyi kérdésben is szavazhat: a képviselők döntenek Polyák Gábor médiajogász Médiatanács-elnöki jelöléséről, és napirendre kerülhet Szathmáry Zoltán legfőbb ügyészi kinevezése is, bár Magyar Péter miniszterelnök jelezte, a Tisza-frakció támogatása nem garant»»»
„Az össztűz még hiányozna is, ha nem lenne” – Magyar Péter reagált Krasznahorkai László Partizán-interjújára
Néhány nappal ezelőtt lett elérhető a Partizán Youtube-csatornáján Gulyás Márton interjúja Karsznahorkai Lászlóval. A beszélgetés során szóba került a kormányváltás is, és Nobel-díjas író elmondta, szerinte Magyar Péter nem érdemli meg azt a kritikai össztüzet, amit a Fidesztől, illetve másoktól is»»»
Különös dolog történt az amerikai részvénypiacon, legutóbb a dotkombuborék kidurranása előtt láttunk ilyet
A hétfői amerikai tőzsdei kereskedés látszólag kiemelkedő eredményeket hozott, hiszen a Nasdaq Composite 2 százalékkal emelkedve történelmi zárócsúcsot ért el, az S&P 500 pedig mintegy 1,5 százalékos erősödéssel már alig 1 százalékra van az újabb rekordjától. A felszín alatt azonban riasztó jeleket»»»
Bitcoin 90 ezer dollár felé tart? A spot kereslet most eldöntheti a rali sorsát
A Bitcoin áttörte a 85 000 dolláros szintet, és ezzel újra olyan árzónába került, ahol a következő technikai célpontok már 87 000, majd 90 000 dollár körül rajzolódnak ki. A látványos visszapattanást részben az amerikai spot kereslet újjáéledése és a short pozíciók kényszerű zárása hajtotta, miközb»»»
Az AI-részvényeken túl is van élet a tőzsdén – Jön a Portfolio befektetési klubja
Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinenta»»»
Döntött az Alkotmánybíróság az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulásáról, Karácsony Gergely azonnal reagált
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás megállapítására és levonására vonatkozó jelenlegi szabályokat. Az indoklás szerint a rendszer sérti a tisztességes hatósági eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való jogot, ezért a testület 2026. dec»»»
Megszólalt a kormányhivatal Lázár János batidai birtokáról: Napelemparkot és teniszpályát is építettek engedély nélkül
Az Átlátszó utánajárt az ügynek, amelyre hivatkozva az Index arról ír, hogy a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal megerősítette az eljárás tényét. A hatóság elmondása szerint a hódmezővásárhelyi erdőrészleteken többek között engedély nélküli utak, teniszpálya, parkosítás, tavak és környezetük, nap»»»
Jóval kevesebb energiát fogyasztunk, mint tíz évvel korábban
Az iparnak van szüksége kevesebb földgázra és villanyáramra, a lakosság többet fogyaszt. 2016-ban az országos nettó áramfogyasztás 53-55 TWh volt, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) és a Transelectrica adataiból. Akkoriban a csúcsfogyasztás, kemény fagyok, illetve kánikula idején, elér»»»
Szabálytalanságokat találtak a szombathelyi azbesztmentesítésen
Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal Szombathelyen, az Oladi platón végzett munkálatoknál, amelyek azt szolgálják, hogy minél kevesebb egészségkárosító anyag kerüljön a levegőbe az azbeszttartalmú útburkolatról. A hivatal arról is tájékoztatta hétfőn az MTI-t, hogy a környezetvédelm»»»
Egy bőröndben, megcsonkítva találtak rá a halott influenszerre, még élhetett, mikor eltemették
A boncolás alapján felmerült a gyanú, hogy Stefanie P., egy osztrák influenszer még életben volt, amikor volt párja egy bőröndbe rejtve elásta egy szlovéniai erdőben. A nyomozás szerint a férfi előzőleg addig fojtogatta a nőt, amíg az eszméletét vesztette, majd többször megszúrta és megvágta a nyak»»»
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?
A tegnapi erősödés után kedden is kedvező a hangulat a nemzetközi tőzsdéken: az amerikai technológiai részvények vezetésével a Nasdaq nagyot emelkedett, a lendület pedig Ázsiára is átterjedt. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket»»»
Kegyetlen támadás: egy kisfiú szemét próbálta kivájni a migráns
A tragédiát csak egy 46 éves kávézótulajdonos, Pino R. bátor fellépése akadályozta meg, aki meghallotta az üvöltözést, és azonnal rávetette magát a támadóra. A férfi csak a földre teperés után vette észre, hogy az etióp migránsnál egy szőnyegvágó kés is volt. A 14 éves Leont kórházba szállították. »»»
Kereskedelmi háború: Kína békejobbot nyújtott Európának
Kína és az Európai Unió átfogó stratégiai partnerek, ezért nem vívhatnak kereskedelmi háborút egymással - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter német kollégájával, Johann Wadephullal folytatott hétfői telefonbeszélgetése során. A kínai külügyminisztérium keddi közlése szerint Vang Ji kiemelte,»»»
Magyar Péter beszólt az ukrán külügyminiszternek, Orbán Anita is beszállt az éjszakai kommentháborúba
Az incidens előzménye, hogy Volodimir Zelenszkij múlt pénteken bejelentette a Kárpáti Nyolcak elnevezésű regionális kezdeményezés megalakulását, amelynek állítása szerint Magyarország is a tagja. Hétfőn azonban a magyar Külügyminisztérium tisztázta: Magyarország nem tagja a csoportosulásnak, bár fi»»»
Mi legyen a felesleges napenergiával? Egy szokatlan megoldást tesztelnek Magyarországon
Már a magyar áramrendszer kiegyensúlyozásában is részt vesz a Magyar Földgáztároló Zrt. (MFGT) kardoskúti pilotprojektre: az idén részben üzembe állított két elektrolizáló a többletáramból hidrogént állít elő, így segít hasznosítani a megújulók "felesleges" termelését. Bár a technológia egyelőre kö»»»
GTA VI: az évtized legnagyobb dobása érkezik az ősszel – megérte a várakozás?
Az év, vagy akár az évtized legnagyobb dobását is hozhatja ősszel a Take-Two Interactive Software a videójátékok piacán. A vállalat által birtokolt Rockstar Games stúdió november 19-én adja ki a Grand Theft Auto (GTA) sorozat következő, hatodik generációját. A rajongók tizenhárom éve várják az új k»»»
Ilyen nincs: Magyar Péter a Facebookon üzenget az ukrán külügyminiszternek, aki Orbán Viktort látja a háttérben a C8 csúfos bukása után
„Amit az utóbbi időben Budapestről hallunk, értetlenséggel tölt el bennünket. Úgy tűnik, hogy bár Orbán Viktor távozott, az akadályozásra és elszigetelődésre épülő politikája továbbra is virágzik” – írta Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az X közösségi oldalán, miután Magyar Péter miniszterelnök»»»
Most van baj: Magyarország kulcsfontosságú folyója víz nélkül maradt
A tározók augusztus elejére kiürültek, a vízutánpótlást pedig lényegében már csak tisztított szennyvíz adja – számolt be róla a vg.hu. A Jászsági Térségi TV riportjában Harsányi Gábor, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese elmondta, hogy a vízgyűjtőn mindössze a sokéve»»»
Érkezik a döntés, ami meghatározhatja a forint őszét
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntése lesz a mai nap legfontosabb eseménye a forint árfolyama számára. A jegybank mai döntése mellett közzéteszi frissített előrejelzését is, amely az őszi kamatcsökkentések sorsát is eldöntheti. A 360-367-es sávban ingadozik az euró-forint árfolyam július közepe »»»
Ez a technológia mentette meg a magyar áramellátást, de most komoly figyelmeztetés érkezett
A legutóbb az előző évtized végén látott tempóra lassult a hazai napelemes kapacitás bővülése. A lassulás nem most kezdődött, hanem már 2024-ben, és több egyidejű hatása okozza, amelyek ugyanakkor visszavezethetőek egyetlen közös tényezőre. Ez pedig az, hogy a magyar fotovoltaikus erőművek összesít»»»
Szárazság: ha több vízre volna szükség, csak Pintér Sándor volt államtitkárának cégétől vásárolhat az egyik szolgáltató
Hiába van állami tulajdonban a földalatti vízkészlet, az egyik Komárom-Esztergom megyei vízbázis mégis a Tasnádi László volt belügyi államtitkár résztulajdonában álló Aqua Europának termel százmilliókat. A modell – mint ahogyan azt korábbi cikkünkben bemutattuk – igen egyszerű: egy magáncég kiterme»»»
Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése
Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hoz»»»
Módosítják a szerződéseket: hatalmas összeget költ a kormány két hazai autópályára
Felülvizsgálja a közlekedési és beruházási miniszter az M6 autópálya Érdi-tető és Dunaújváros közötti szakaszával, valamint az M8 autópálya Dunaújváros melletti, a Pentele hidat is magában foglaló szakaszával összefüggő korábbi kormányzati döntéseket, és amennyiben indokolt, előterjesztést készít a»»»
Elképesztő tempóban terjeszkedik a népszerű diszkontlánc a régióban
A holland Action non-food diszkontlánc múlt pénteken megnyitotta első üzletét Szlovéniában, ezzel tizenhatra bővítve európai piacainak számát - írta a Retail Detail. Az első szlovéniai bolt a Ljubljanától mintegy 75 kilométerre, északkeletre fekvő Velenjében nyílt meg szeptember 18-án. A lánc nem á»»»
A forint már bemelegített, kedden az MNB jön
Erősödik a forint, az euró jegyzése 361 és 362 között, a napi sáv alsó részében jár, miközben a dollár 315 forint felett mozog. A magyar deviza erősödése széles körű, a lengyel zlotyval és a cseh koronával szemben is feljebb került. A figyelem kedden az MNB Monetáris Tanácsának ülésére irányulhat: »»»
Tisza-kormány: nem támogatják a legfőbbügyész-jelöltet, nyomoznak az M6-os ügyében
Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza frakció a jelenlegi információk alapján nem szavazza meg a köztársasági elnök által legfőbb ügyésznek jelölt Szatmári Zoltánt. A miniszterelnök az állítólagos ukrán üzemanyagtárolók ügyében azt mondta, a Tisza-kormány alatt sem a magyar–ukrán határnál, sem má»»»
Bujdosó Andrea elárulta, mikor dönt majd a Tisza-frakció Szathmáry Zoltánról
„Ma tudtuk meg ezt a jelölést. Volt egy frakcióülésünk, utána meghallgattuk Baka András köztársasági elnök urat a plenáris elején, elmondta a döntésének a hátterét” – mondta a Telexnek Bujdosó. Hozzátette: „Még nem volt alkalmunk részletesen beszélni, a következő ülésen meg fogjuk vitatni ezt, nem »»»
Nagy lépésre szánta el magát a világ egyik legismertebb tésztagyártója
A Barilla három olaszországi gyártóüzeme eladásáról tárgyal, miközben egy új tésztagyártó központ létrehozását tervezi az ország déli részén, hogy megőrizze versenyképességét a nyomás alá került tésztapiacon - közölte a Just-food. A világ egyik legnagyobb tésztagyártójaként ismert, családi tulajdon»»»
Újabb fordulat a magyar autópálya-vitában: súlyos tévedéssel vádolják Vitézy Dávidot
A közlekedési és beruházási miniszter szeptember 21-én közzétett posztjára reagáltak, néhány részletet helyeztek más megvilágításba. Egyre több a fordulat a Vitézy Dávid kontra MKIK Kft. vitájában, ezúttal az utóbbi hívta fel a figyelmet egy részletre az autópálya-koncessziókkal kapcsolatban. A het»»»
Hatalmas káosz az Egyesült Államokban: egyetlen elvágott kábel miatt bénult meg a légi közlekedés
Egy véletlenül elvágott optikai kábel miatt hétfőn leállt a forgalom az amerikai keleti partvidék legforgalmasabb repülőterein, köztük a New York-i JFK-n és a LaGuardián. Az incidens különösen kényes időpontban történt, hiszen éppen 130 világvezető érkezik New Yorkba az ENSZ-közgyűlés éves ülésszak»»»
Zelenszkij ezt a napot egy életre megjegyezte: Csehország és Magyarország leégette a világ előtt – máris összeomlott a Kárpáti Nyolcak szövetsége
Magyarország meghívást kapott Zelenszkij új regionális kezdeményezésébe, de Magyar Péter szerint nem vett részt benne. A miniszterelnök a parlamentben azt is egyértelművé tette, hogy ha Magyarország egyszer csatlakozik a Kárpáti Nyolcakhoz, arról ő maga fog bejelentést tenni. Csehország is kimarad.»»»
STRT: most ért be Balogh Petyáék többéves munkája, hatalmas befektetések áramlottak az oktatástechnológiai startupokba
Az AI-használatot és programozást tanító Imagi 4,5 millió dolláros, a digitális mese- és nyelvtanulási platformot fejlesztő BOOKR Kids 6,1 millió eurós tőkebevonást zárt, a Redmentát pedig az EU-Startups magazin beválasztotta Európa 10 legígéretesebb edtech startupja közé. Szóval mérföldkőhöz érkez»»»