Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Meghatározó szerepet töltene be a hazai innovációs ökoszisztéma megerősítésében az idén júniusban megalakult Restart Hungary. A kezdeményezéshez már 1200 szakértő csatlakozott, akik azóta több mint 140 javaslatot dolgoztak ki a kormány számára – számol be róla laptársunk, a szintén a Klasszis Médiá»»»
Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Létszámleépítést tervez az építőipari vállalkozások 60 százaléka. A 400 cég megkérdezésével készült kutatás eredményeiről az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Trend FM-nek beszélt először. Bár augusztusban éves összevetésben csaknem 22 százalékkal nőtt az építőipari te»»»
Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Az eurót 364,23 forinton jegyezték 18 órakor a 7 órai 364,74 forint után, a dollár jegyzése 325,50 forintra csökkent 326,42 forintról, a svájci franké pedig 390,75 forinton állt 391,66 forint után. Kedd délutáni jegyzésén a forint vegyesen állt az októberi kezdéshez képest, míg az euróval szemben 0»»»
Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
„Én Beregszászban szeretnék találkozni, ő meg máshol. Ezt tudom mondani. Most is elmondtam neki három nyelven, magyarul, ukránul és oroszul is a település nevét, szívesen megyek oda” – ezt válaszolta Magyar Péter a június 18-i EU-csúcs után tartott sajtótájékoztatón a Privátbankár azon kérdésére, h»»»
Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden. A forgalom 40,3 milliárd forintot tett ki. A nap közepén azért jobb volt a hangulatFotó: BÉT A vezető részvények vegyesen teljesítettek. A nap nyertese a Magyar Telekom volt, me»»»
Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
A Központi Statisztikai Hivatal 2026 második negyedévre vonatkozó adatai alapján ismét Ausztria volt a magyar utazók legnépszerűbb külföldi úti célja, amelyet Szlovákia követett. A hét leglátogatottabb ország közé Románia, Szerbia, Olaszország, Horvátország és Németország fért még be. Bár a legtöbb»»»
Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Enyhén romlott a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben: a második negyedévhez képest 52-ről 50 százalékra mérséklődött a mutató, és egy „semleges tartományba tért vissza” – mondta el Kozák Ákos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke a felmérés eredményeit bemutató sa»»»
Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön a pártfüggetlen Luca Niculescu miniszterelnökkel, amelyben rögzítenék az általa vezetett kabinet beiktatásához és működéshez szükséges külső támogatás feltételeit – közölte kedden Facebook-ol»»»
Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,47 százalék pluszt, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,15 százalék mínuszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,39 százalék gyengülést jelzett. Ugyanekkor a londoni»»»
Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására – közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján. A bizto»»»
Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
Sokak számára a vásárlás egyre többször potenciális stresszforrássá válik: az áremelések és a kiszámíthatatlan költségek bizonytalanságot és a jövőbeli kiadásoktól való félelmet válthatnak ki az emberekben. A dm ezeket a hatásokat igyekszik ellensúlyozni: ha a vásárlók tudják, hogy a termékek tartó»»»
Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett. A brüsszeli közlemény szerint az Európai Bizottság úgy ítélte meg, hogy a bejelentett ügylet»»»
Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
E sorok olvasói minden bizonnyal nagyjából tudják, mi történt a Flydubai légitársaság szeptember 30-án Dubajból Tel-Avivba tartó, 1073-as számú járatán, egy Boeing 737-800-as gép fedélzetén, de azért foglaljuk össze az ismert tényeket röviden. Hamam al-Hammami, a gép ománi első tisztje (azaz másodp»»»
Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Az EU Tanácsa kedden elfogadta az Európai Bizottság javaslatát, amelynek értelmében 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válik hozzáférhetővé Magyarország számára, és megnyílik az út ahhoz, hogy minden magyar felsőoktatási intézmény ismét teljes körűen részt vehessen az Erasmus+ és a Horizont Európ»»»
Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Az Országgyűlés megválasztotta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét kedden titkos szavazáson: Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a testületnek. Mindhárom»»»
Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
2026-ban hasonló helyzet alakult ki a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatása körül. Június 6-tól új vendégmunkás-tartózkodási engedély már nem kérelmezhető, amit sok vállalkozás úgy értelmezett, hogy Magyarországon általában megszűnt a külföldi munkaerő alkalmazásának lehetősége. Ez azon»»»
4 éve sztár a magyar tőzsde - Ugye, hogy megérte magyar részvénybe fektetni!
Az ukrajnai háború kitörését követően világszerte nagyot estek a világ tőzsdéi, az azt követő energiaválság még lejjebb nyomta az árfolyamokat. 2022 októberében viszont azóta is tartó rali indult el, amiben nagyot mentek nemcsak a vezető amerikai részvénypiacok, de több ázsiai tőzsde és még a régió»»»
Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
A cseh, a lengyel és az osztrák vasút mintájára ígérte a magyar hálózat átalakítását a Tisza Párt, de a sebességet tekintve egyelőre Szerbia is előrébb tart Magyarországnál. A Budapest-Belgrád vonal szerb oldalán már járnak a 200 kilométer/órás sebességgel közlekedő vonatok, a magyarországi szakasz»»»
A vagyonadó kivágta a biztosítékot a műgyűjtőknél
Molnos Péter művészettörténész három, a 19. század elején élt közismert személy – Gróf Andrássy Gyula, Kernstok Károly és Petrovics Elek – véleményét, illetve az akkori Károlyi-kormány pénzügyminiszteréhez írt leveleit idézte – a tervezett vagyonadó kapcsán –, így vezetve fel a saját kardinális vél»»»
Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,88 pontos csökkenéssel, 142 939,41 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült. (MTI)»»»
Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Az elmúlt öt évben az európai telekommunikációs szektor indexe többnyire alulteljesítette a széles európai részvényindexet. Az idei év kiválóan indult, az év eleji jelentős felülteljesítés azonban a nyár elejére teljesen elolvadt. Egyes vállalatspecifikus hírek mellett a profitrealizálás, valamint »»»
Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóra történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe. Az RTL.info francia nyelvű belga hírportál tájékoztatása szerint a brüsszeli ügyészség kedd reggel A két »»»
A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
21,9 százalékkal bővült az építőipari termelés augusztusban az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss adataiból. Az épületek építésének termelése 9,6 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké viszont megduplázódott, itt 102,4 százalékos bővülést mért a hivatal»»»
Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
A magyar kormány 2019 óta több százmilliárd forintnyi forrást csatornázott be a Türk Államok Szervezetével (TÁSZ) fenntartott kapcsolatok mélyítésébe – világít rá a HVG elemzése, amely a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól kikért közérdekű adatokból dolgozott. Kapcsolódó cikk Kiderült, mennyibe k»»»
Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.»»»
Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 195,36 ponttal, 0,38 százalékkal, 51 850,31 pontra nőtt. Kapcsolódó cikk Visszavonulót fújtak: furcsa, aggasztó körülmény miatt nem vezetik be az amerikai tőzsde csodafegyverét Közben mindez »»»
Ilyen jövő várhat a világra: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsg»»»
Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Maroš Šefčovič uniós kereskedelmi biztos október 9-én jelentette be, hogy az Európai Unió és Kína fontos megállapodást kötött. Brüsszel azt szeretné elérni, hogy a kínai gyártók a következő négy évben több mint a felével mérsékeljék a hibrid és plug-in hibrid autók uniós exportját. Az önkorlátozáso»»»
Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót – jelentette be hétfőn az Európai Tanács. A találkozón António Costa, az Európai Tanács, és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke fogadja Andy Burnham brit miniszterelnököt. Costa a bejelentés kapcsá»»»
Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Abban az esetben is legalább egy évig maradhatnak a magas gázárak Európában, ha az iráni háború lezárul és a tél enyhe lesz – írja a Reuters. Az európai országok gáztartalékainak szintje ugyanis túl alacsonyra csökkent, és ezeket vissza kell tölteni. Az irányadó gázár több mint 150 százalékkal emel»»»
Euró vagy forint? Megszólaltak a profik, és kiderült, mit csinálnak a fiatalok a pénzükkel
A hazai megtakarítási piac aktuális trendjeiről, a devizakérdésről és az ESG-befektetések jövőjéről cseréltek eszmét a szektor kulcsszereplői a Klasszis Befektetői Klubban. A beszélgetésen Baksa Zsófia (befektetésekért felelős vezető, Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár), Hanák Márta (ügyvezet»»»
A BUX-indexet is magával húzta az OTP kiemelkedő napja a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn – írja az MTI. A részvénypiac forgalma 36,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zr»»»
Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Hamecz Istvánt és Fenyvesi Csabát választotta felügyelőbizottsági tagnak az MBH Bank – írja a vállalat közleményében. Hamecz István diplomáját a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Karrierjét a Pénzügyminisztériumban kezdte 1991-ben, majd 1992-től a Magyar Tudományos Akadémia Közga»»»
Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Vagyonának eltitkolásában és adóelkerülésben is segíthette Roman Abramovics orosz milliárdost a Deloitte ciprusi irodája – írja a BBC. A Deloitte tanácsadói visszadátumozott iratokkal és offshore cégek közötti vagyonátruházásokkal próbáltak elrejteni luxusingatlanokat (köztük egy londoni luxuslakás»»»
Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Kiürült a légtér Szaúd-Arábia fővárosa, Rijád felett a hétvégi támadások után – írja a Reuters. A hatóságok hétfőre is meghosszabbították a légtérzárat, miután a jemeni hútik több csapást is mértek a főváros nemzetközi repülőterére. A szombati támadásban 13 ember vesztette életét és több mint 300-a»»»
Nincs megállás: már 1300 forintot emelkedett az OTP-árfolyam reggel óta
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe emelkedett hétfőn kora délutánig – írja az MTI. A BUX 14:35-kor 143 089,20 ponton állt, ami az előző, pénteki záróértékéhez képest 1418,2 pontos, 1 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 1421,21 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma fél háromig 20,4 mill»»»
Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Elfogadta a nyelvtörvényt az ukrán parlament, amely a nemzeti kisebbségek – köztük a magyar kisebbség – saját nyelvén folyó oktatásáról szól. Az előterjesztést 266 képviselő szavazta meg a 450 fős törvényhozásban – írja az Interfax. Az Európai Unió ennek köszönhetően megnyithatja a csatlakozási tár»»»
Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat
A Fitch Ratings BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországot, friss anyagában a hitelminősítő kiemeli, hogy a 2026. áprilisi választásokhoz kapcsolódó, a vártnál jóval nagyobb állami költekezés komoly kockázatot jelent. A hitelminősítő szerint a költségvetési hiány idén a »»»
Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Elutasította az ügyészség a gyanúsítások, a kutatások és lefoglalások elleni panaszokat az Erste-ügyben – idézi a Fővárosi Főügyészség közleményét az MTI. Az eljárás amiatt indult, mert a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Bankfelügyeleti Központjának egyes főosztályvezetői 2023-ban felsőbb »»»
Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Kétéves mélypontra szűkült a kiadó lakóingatlanok kínálata Magyarországon – derült ki a KSH és az ingatlan.com lakbérindexének adataiból. Összesen 15 400 kiadó lakás és ház közül lehetett választani, amely 11,9 százalékkal szűkebb kínálatot jelent a tavaly októberinél, és 5,3 százalékkal kevesebb a»»»
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző
A dollár a hét elején is másfél éves csúcsa közelében mozog, a befektetők figyelmét pedig a közel-keleti feszültségek és a szerdán érkező amerikai inflációs adat köti le. A jemeni húszik fokozták a szaúd-arábiai energetikai létesítmények elleni támadásaikat, a Brent ára mégis 103,3 dollárra csökken»»»
A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet új éves adókötelezettséget vezetne be a nagy vagyonnal rendelkező magánszemélyek és bizonyos vagyonkezelési struktúrák számára. A javaslat szerint az 1 milliárd forintot meghaladó nettó vagyonrész után kellene adót fizetni, az adó mértéke pedig»»»
Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
A beruházás ajánlatkérőjének törvényi kötelezettsége jeleznie a GVH-nak, ha egy tenderen a versenyszabályokba ütköző magatartást észlel. A Kbt. 36. § (2) bekezdése kimondja, hogy “Amennyiben az ajánlatkérő az adott közbeszerzési eljárás során a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozá»»»
A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Nem sokkal fél 12 után a BUX 142 809 ponton állt, ami az előző, pénteki záróértékéhez képest 0,8 százalékos emelkedés. A részvénypiac forgalma délelőtt 12,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítenek. A Mol 2 százalékkal gyengült, 4954 forintra. Az OTP 3,1 százalékkal ugrott me»»»
Kezdődik a harc az uniós milliárdokért: most dől el, milyen Európára és Magyarországra jut pénz
Különösen kényes pillanatban kezdődött Brüsszelben az Európai Régiók és Városok Hete, ugyanis két nappal korábban az ír elnökség bemutatta a 2028–2034-es uniós költségvetésről szóló kompromisszumos javaslatát. Ez a Bizottság eredeti tervéhez képest 8 százalékkal, 2025-ös árakon 141 milliárd euróval»»»
Újabb vagyonvisszaszerzőkről dönthet a Parlament
Hantosi István Facebook-oldalán közölte, hogy az elmúlt héten számos pályázót hallgattak meg, és állítása szerint végül a legalkalmasabb, kiemelkedő szakmai tudással rendelkező és felkészült személyeket választották ki ezekre a felelősségteljes tisztségekre. A bizottság az alábbi személyeket javaso»»»
Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
A szankciórendszerrel az EU a vegyi fegyverek elterjedése és használata elleni küzdelemhez igyekszik hozzájárulni, továbbá támogatja a vegyi fegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről szóló nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmé»»»
Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Mennyit ér egy cég, amelynek nincs tőzsdei árfolyama? Számít-e, hogy valaki irányítja a vállalkozást, vagy csak kisebbségi tulajdonos? És melyik pillanatban mennyit ér a vagyon? Ezt a kérdést járja körül a BDO cégértékelési szakértője. A nagy magánvagyonok jelentős része nem likvid eszközökben van.»»»
Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Átlagfogyasztóként a lakásbiztosítástól a kötelező felelősségbiztosításon cascon, utas- és balesetbiztosításon át egészen – tudatosabb fogyasztóként – az életbiztosításig terjedhet szerződéseink köre. Munkavállalóként, vagy a mindennapokban végzett bankolási, vásárlási tevékenységünk és utazási szo»»»
Megvan mit ront el az EU, ami Magyarországot is nyomja
Az Európai Unió versenyképességi lemaradása abból fakad, hogy kevesebbet fektet a jövő technológiáiba, és a meglévő tudását és tőkéjét is kevésbé hatékonyan alakítja gazdasági teljesítménnyé, mint az Egyesült Államok vagy Kína – erre a következtetésre jut az Európai Bizottság két friss, különálló e»»»