Profit Line 3h

Emelkedtek az amerikai és európai hozamok; a dollár erősödni tudott

Az amerikai állampapírpiacon a hozamok tovább emelkedtek. A 2 éves Treasury hozama 5 bp-tal 4,40%-ra, míg a 10 éves referenciahozam 4 bp-tal 4,80%-ra nőtt, ami a legmagasabb záróár 2023 októbere óta. A hosszú oldali emelkedés a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat tükrözte, miközben a befe»»»

profitline.hu
Magyar Nemzet 8h

Teljesen átrajzolta a képet a paksi termelés kiesése

A napenergia csalóka aránynövekedéseA napenergia részaránya a hazai termelési mixen belül 36 százalékról 51 százalékra emelkedett, vagyis a vizsgált héten már a hazai termelés több mint felét adta. Ez a szám önmagában félrevezető lehet: a napenergia abszolút termelése csak 6 százalékkal nőtt, és 81»»»

magyarnemzet.hu
Index 23h

Megingott Orbán Viktor pozíciója, komoly árat fizethet a nyaralásért

A nyár utolsó hónapjában a politika sem pihent, de a pártelnökök követőtáborainál már érezhető volt az uborkaszezon. Magyar Péter ugyanakkor továbbra is menetel előre, miközben Orbán Viktor több platformon is megtorpant vagy visszaesett. Az X-en egyelőre még bevehetetlennek tűnik a volt miniszterel»»»

index.hu
Portfolio 31.08. 16:34

Még csak most írták ki a széltendert, de máris beárnyékolja a hazai szélenergia-célokat

Célegyenesbe ért a magyar szélerőművek új beruházási korszaka: a most meghirdetett tenderben 702 megavoltamper (MVA) új kapacitás kiépítésére kapnak lehetőséget a fejlesztők. A végleges pályázati feltételek azonban már az indulás előtt komoly kérdéseket vetnek fel, ugyanis a nyáron megismert tervez»»»

portfolio.hu
Portfolio 31.08. 14:04

Egymilliárd köbméter gázt spórolhatna Magyarország: megszólalt a szakmai szervezet

A rendelkezésünkre álló egyik leggyorsabban mozgósítható energetikai tartalék a meglévő épületeink energiafogyasztásának csökkentése - hívja fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. A szervezet üdvözli, hogy Magyarország energiastratégiájának megújítása kiemelt figyelmet kap,»»»

portfolio.hu
Hvg 30.08. 20:10

A fiatalon elhunyt cambridge-i professzor tragédiája

Jason Arday a világon az egyik legjobbnak számító Cambridge-i Egyetem legfiatalabb fekete professzora volt, 2023-ban nevezték ki. Aztán az elmúlt hetekben a sajtóban nagy port kavart plágiumbotrány következtében lemondott a pozíciójáról, majd nem sokkal később holtan találták otthonában. A rendőrsé»»»

hvg.hu
Index 29.08. 13:05

Először adott interjút Rob Reiner fia, soha nem tudja megérteni, miért gyilkolták meg szüleit

Kilenc hónappal Rob Reiner filmrendező és felesége meggyilkolása után adta első interjúját a pár fia, Jake Reiner, aki elmondta, soha nem érti meg, miért kellett meghalniuk. A 35 éves férfi szerint szülei a végsőkig segítették öccsét, Nicket, akit két rendbeli, előre kitervelt emberöléssel vádolnak»»»

index.hu
Blikk 28.08. 17:42

Hogyan élik túl a kórházak, hogy hullanak a fejek az egészségügyben?

Egy nap alatt három kórházigazgatót menesztettek, köztük a Honvédkórház, az Uzsoki Utcai Kórház és a hatvani kórház vezetőjét Az egészségügyi miniszter további vezetőcseréket helyezett kilátásba, rendszerszintű reformokat szorgalmaz A leváltások aggodalmat és bizonytalanságot okoznak a dolgozók kör»»»

blikk.hu
Profit Line 28.08. 16:01

Tovább mélyül a demográfiai gödör: több mint 8 százalékkal esett vissza a születésszám júliusban

Az előzetes adatok szerint 2026 júliusában 6197 gyermek született, és 8896 ember halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 8,2, a halálozásoké 2,9 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké pedig 3,6 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az »»»

profitline.hu
Hvg 28.08. 09:53

Felmentette Hegedűs Zsolt a Honvédkórház főigazgatóját

Felmentette főigazgatói tisztségéből Wikonkál Norbert Miklóst, az Észak-Pesti Centrumkórház–Honvédkórház főigazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. A helyére Duray Gábor Zoltánt, a kórház kardiológiai osztályának vezetőjét nevezte ki. A tárcavezető a közösségi oldalán azt írta: a Honvédkór»»»

hvg.hu
Infostart 28.08. 09:32

Nincs megállás, tovább zsugorodik a nemzet – friss adatközlés

Mint a Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, júliusban 6197 gyermek született, 8,2 százalékkal, 551-gyel kevesebb, mint 2025 júliusában. 8896 ember halt meg, 2,9 százalékkal, 264-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2025 júliusi 2412-vel szemben 2699 fő volt. Ebb»»»

infostart.hu
Privat bankar 28.08. 09:08

Júliusban megint több volt a temetés, mint a születés

Az előzetes adatok szerint 2026 júliusában 6197 gyermek született, és 8896 ember halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 8,2, a halálozásoké 2,9 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké pedig 3,6 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az »»»

privatbankar.hu
Profit Line 27.08. 20:05

Közel 90 milliárd forintos korrigált átfogó eredményt ért el az MBH Bank az idei első félévben

Stabil tőkepozícióval és kiegyensúlyozott pénzügyi eredményekkel zárta az év első hat hónapját az MBH Bank. A bankcsoport korrigált átfogó eredménye az idei első félévben több mint 88 milliárd forintot tett ki, amely 780 millió forinttal haladja meg a tavalyi azonos időszakban elkönyvelt korrigált »»»

profitline.hu
Infostart 27.08. 14:05

Magyar Péter: ez a magyar emberek sikere, a kormány a döntéseket és a pénzt tette hozzá

Először a Paksi Atomerőmű kényszerű termeléscsökkentéséről szólt Magyar Péter. Azt mondta, azonnal kellett cselekedni, és voltak emberek, akik minden hajnalban a Duna mellett álltak, mások hetek óta ott dolgoznak, akik nem mentek emiatt nyaralni – vízügyesek, honvédek, az atomerőmű munkatársai, gép»»»

infostart.hu
Profit Line 27.08. 12:03

Kismértékben emelkedtek a fejlett piaci hozamok az amerikai inflációs adatok megjelenése után, itthon estek a hosszú hozamok

Az amerikai inflációs adatok megjelenéséig alig mozdultak a hozamok a fejlett kötvénypiacokon a számottevő keddi csökkenést követően: a német tízéves hozam 3,2% környékén maradt, az amerikai tízéves hozam 4,65% környékén ingadozott. A fogyasztási kiadások árindexe éves összevetésben 3,7%, havi alap»»»

profitline.hu
Infostart 26.08. 20:02

Felmentették a hatvani kórház főigazgatóját, ez az oka

A főigazgatói feladatokat csütörtöktől megbízott főigazgatóként Valentinné Papp Violetta, az intézmény orvosigazgatója látja el, a kórház szervezeti és működési szabályzatának megfelelően – közölték az MTI-vel. Az intézmény a közelmúltban részese volt egy beteg halálával végződő nemkívánatos esemén»»»

infostart.hu
Portfolio 26.08. 18:24

Úgy tűnik, belebukott egy kórházigazgató egy beteg halálának ügyébe

Felmentették tisztségéből a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet főigazgatóját egy beteg halálával végződő eset kapcsán. Szedlák Miklós Györgyöt az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője, Tótth Árpád mentette fel szerdán. A főigazgatói feladatokat csütörtöktől megbízottként az intézmény»»»

portfolio.hu
Index 26.08. 18:23

Felmentették a hatvani kórház főigazgatóját egy beteg halálával végződő eset miatt

Azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Szedlák Miklós Györgyöt, a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet főigazgatóját Tótth Árpád, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője szerdán. A döntés hátterében egy tragikus kimenetelű eset áll: a korábbi sajtóhírek szerint a betegszál»»»

index.hu
Hvg 26.08. 17:26

Felmentették a hatvani kórháznak a főigazgatóját, ahonnan holtan vittek haza egy idős pácienst a betegszállítók

Tóth Árpád, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgatója felmentette tisztségéből dr. Szedlák Miklós Györgyöt, a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet főigazgatóját, feladatait 2026. augusztus 27-től megbízott vezetőként Valentinné dr. Papp Violetta, az intézmény orvosigazgatója »»»

hvg.hu
Magyar Nemzet 26.08. 12:18

Az előző kormány oltárterítője a következő lábtörlője?

Sajnos 2027. szeptembertől sokféle működési modell lehetséges, de az alapítványi modell nem, mert erről már döntött a 2/3-os parlamenti többség. Pedig azt a jó irányt szükséges lenne megőrizni, ami a modell kulcsa volt: (1) államháztartáson kívüli működés, (2) teljesítménytől függő hosszútávú finan»»»

magyarnemzet.hu
Delhir 25.08. 11:53

Változott a lapjárás - Mészáros Lőrinc nem építhet újabb gyorsforgalmi utat | Délhír Portál

A Nemzeti Koncessziós Iroda hivatalosan is eredménytelenné nyilvánította a Körmend és Kőszeg közötti gyorsforgalmi út megépítésére és üzemeltetésére kiírt pályázatot. A koncessziós bizniszt a kormány fújta le, az Iroda csak végrehajtotta a kabinet döntését. A magyar állam ráfizetett volna a konstru»»»

delhir.info
Maszol 24.08. 08:02

Holtan találtak egy turistát a hegyimentők

Az elmúlt 24 órában 24 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfő reggel a Facebook-oldalán a Salvamont. A hegyimentők hat személyt szállítottak kórházba, egyet holtan találtak. A holttestet átadták az igazságügyi orvosta»»»

maszol.ro
Hwsw 22.08. 18:05

Egy New Yorki bíró jóváhagyta a Take-Two kérését, a szivárogtató viszont közben a játék közzétételével zsarolja a kiadót

szöveges hirdetés Az Expression Games Vietnámban játszódó multis lövöldéje nem sokkal az eltolt ... VaatiVidya elmondása alapján szó szerint pirkadattól alkonyatig tolta az egyel... A Cold Iron Studios fejlesztésében napokon belül megjelenő kooperatív Alien lö... A Grand Theft Auto VI-tal kapcsolat»»»

gamekapocs.hu
Hwsw 22.08. 16:29

Befutott a Hell Let Loose: Vietnam 2026-os ütemterve

szöveges hirdetés VaatiVidya elmondása alapján szó szerint pirkadattól alkonyatig tolta az egyel... A Cold Iron Studios fejlesztésében napokon belül megjelenő kooperatív Alien lö... A Grand Theft Auto VI-tal kapcsolatos videófelvételek és egyéb anyagok sziváro... A Sony Interactive Entertainment és»»»

gamekapocs.hu
Hwsw 22.08. 14:16

A Souls játékok lore mestere 12 órán át tolhatta a The Duskbloodsot, természetesen részletes összefoglaló videót is készített belőle

szöveges hirdetés A Cold Iron Studios fejlesztésében napokon belül megjelenő kooperatív Alien lö... A Grand Theft Auto VI-tal kapcsolatos videófelvételek és egyéb anyagok sziváro... A Sony Interactive Entertainment és az Insomniac Games bejelentése szerint hár... A tegnapi bejelentés alapján az Imp»»»

gamekapocs.hu
Hwsw 22.08. 12:04

Xenomorph mustra érkezett Aliens: Fireteam Elite 2 módra

szöveges hirdetés A Grand Theft Auto VI-tal kapcsolatos videófelvételek és egyéb anyagok sziváro... A Sony Interactive Entertainment és az Insomniac Games bejelentése szerint hár... A tegnapi bejelentés alapján az Impact Reality és a Running With Scissors fejl... Nem túl örvendetes részlet derült k»»»

gamekapocs.hu
Maszol 21.08. 11:06

Lőtt sebbel, holtan találtak egy tűzoltót

Holtan találtak pénteken egy 44 éves tűzoltót az országos katasztrófavédelmi felügyelőség mizili egységénél. A Prahova megyei rendőrség közleménye szerint a holttesten lőtt seb nyoma volt láttható, de a halál pontos okát majd csak a boncolás alapján tudják megállapítoani. A hatóságok eljárást indít»»»

maszol.ro
Vilaggazdasag 19.08. 14:07

Energiatárolás: Kapitány Istvánnak nem kell messzire mennie a jó példáért – elég, ha megnézi, hogyan tett csodát néhány év alatt Bulgária

Már láthatóan besegítenek az energiatárolók a hazai villamosenergia-rendszer egyensúlyának fenntartásába, a jelenleginél azonban sokkal többre van szükség belőlük. Ráadásul úgy vagyunk velük, mint a napelemekkel: használatukhoz fejleszteni kell az áramhálózatot is, ott pedig vannak még adósságok. J»»»

vg.hu
Index 19.08. 10:16

Zsoltibácsizó algoritmus az üvegfalú chatszobákban

Képzeljük el, hogy a lakásainkat úgy bekamerázzák, hogy annak bármelyik részét láthatják. De semmi gond ezzel – a rendszerbe épített intelligens mikrofonok ugyanis csak bizonyos szavakat hallva aktiválódnak, illetve kapcsolják be a videórögzítést, s mozgósítják a rendőrséget. Ha olyan kifejezéseket»»»

index.hu
Infostart 18.08. 21:40

Vasárnap elkezdhetik visszakapcsolni az atomerőmű turbináit – a nap hírei

Óriási küzdelem folyik Pakson a működő turbinákért, két napig kell még kihúzni az egyre apadó vízszinttel – írta Facebook-bejegyzésében Magyar Péter. A miniszterelnök hozzátette: vasárnaptól az épülő küszöb és a várható vízszintemelkedés mellett elkezdhetik visszakapcsolni a most még álló turbináka»»»

infostart.hu
Hvg 18.08. 17:52

Holtan találtak Varsóban egy orosz ellenzéki politikust

Holtan találták varsói lakásában a lengyelországi emigrációban élő Szergej Vlaszenko orosz ellenzéki politikust – közölte kedden a varsói kerületi ügyészség. Vlaszenko lakásában éjjel egy órakor kezdődött a helyszínelés, szerdán az elhunyt boncolását és toxikológiai vizsgálatát tervezik – mondta el»»»

hvg.hu
Index 18.08. 06:47

Emberölés Gyomaendrődön: lányát gyilkolta meg a 74 éves férfi, majd végzett magával

Egy gyomaendrődi nő hétfő este holtan találta 74 éves férjét és 48 éves lányát az otthonukban. A rendőrség szerint a férfi megölte a lányát, majd magával is végzett; az eset körülményeit vizsgálják. Otthonukban holtan találta a férjét és lányát egy nő Gyomaendrődön – közölte a Békés Vármegyei Rendő»»»

index.hu
Infostart 18.08. 06:26

Hazaérve holtan találta férjét és lányukat

Otthonukban holtan találta a férjét és lányát egy nő Gyomaendrődön – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden hajnalban. A rendőrségre hétfőn este érkezett a jelzés egy gyomaendrődi nőtől arról, hogy a házuk konyhájában holtan találta a férjét, az épület egyik szobájában pedig a lányuk»»»

infostart.hu
Index 17.08. 19:49

Villámcsapás végzett egy turistával az Etnán, az újraindult láva miatt a repülőtér forgalmát is korlátozták

Az Etna újabb kitörése miatt ismét hamufelhő borította be a térséget, ezért korlátozták a Catania repülőtér érkező járatainak forgalmát. Vasárnap este egy 29 éves amerikai turista életét vesztette, miután villám csapott belé a vulkán lezárt területén. Az Etna felől érkező hamufelhő miatt hétfőn ism»»»

index.hu