Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton
Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló. A Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatása szerint az április 14. és a hónap vége között aktív Lyridák met»»»
Elbukott a béketárgyalás: J.D. Vance üres kézzel utazott haza
„Megállapodás nélkül térünk vissza az Egyesült Államokba” – jelentette ki Vance egy rövid sajtótájékoztatón Iszlámábádban, ahol az amerikaiak és az irániak szombat óta tárgyaltak. „Úgy gondolom, ez sokkal inkább rossz hír Irán számára, mint az Amerikai Egyesült Államok számára” – vélekedett. Az MTI»»»
A szavazólap csak pecséttel érvényesLegolvasottabb
Nem érvényes az a szavazólap, amelyet a szavazatszámláló bizottság nem pecsétel le a választópolgár jelenlétében. A szavazólapot tilos előre lebélyegezni, azt csak a választópolgár jelenlétében pecsételheti le, azaz „érvényesítheti” a bizottság egyik tagja. A szavazólap csak lepecsételve érvényes F»»»
Nem mindenki ugyanott szavaz, ahol az önkormányzati választásonLegolvasottabb
A választás napján a legtöbben a megszokott helyen adhatják le voksukat, de vannak kivételek, amikor másik szavazókört jelölnek ki. Reggel hat órakor megkezdődött a szavazás (Fotó: Kurucz Árpád)A választónak célszerű indulás előtt ellenőriznie a választási irodától kapott értesítőn, hogy melyik sza»»»
Orbán Viktor: Most figyel az egész világ, hogy mit művelnek a magyarok
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap az Igazság órája című műsorban elmondta: a választás tétje az, hogy Magyarországot ne vonják bele a háborúba, ne kerüljön pénz Ukrajnába, és a családok megélhetése ne omoljon össze. A kormányfő szerint a Fidesz három millió szavazatra számít, a kampány végére pe»»»
Ukrajnában Magyar Pétert várják győztesnekLegolvasottabb
Április 12-én parlamenti választásokat tartanak Magyarországon, ahol a fő verseny Orbán Viktor és Magyar Péter között zajlik. Ukrajna abban bízik, hogy Magyar Péter győzelme javíthat a két ország kapcsolatán, s ukránbarát politika lesz Budapesten – írja a 24 TV ukrán csatorna. Magyar Péter győzelmé»»»
Orbánb Viktor az Igazság órája különkiadásában: Ne még egy embert hozzanak, hanem mindenkit
„A nemzeti kormányzás nem engedi, hogy bevigyenek bennünket a háborúba, nem adjuk oda a pénzünket Ukrajnának, és megvédjük a családok érdekeit. Erről szól a választás” – mondta a miniszterelnök az Igazság órája című online műsor vasárnapi adásában, amelyet pénteken rögzítettek. Orbán Viktor kijelen»»»
Magyar Péter a választásról: Írjuk be a mai napot a történelemkönyvekbe
Megkezdődött a sorsdöntő választás, amelyen hosszú időre eldől a szeretett hazánk sorsa. Váltsunk közösen, békésen rendszert, és írjuk be a mai napot a történelemkönyvekbe – írta reggel közösségi oldalán Magyar Péter, aki szavazásra buzdít mindenkit, és azt is kérte, hogy ugyanerre biztassák ismerő»»»
Kudarcba fulladt az amerikai–iráni béke, Washington kemény üzenettel zárta a tárgyalást
Csaknem egy teljes napon keresztül tárgyalt az amerikai és az iráni delegáció Pakisztánban, de a találkozó első fordulója nem hozott érdemi eredményt. Washington szerint Teherán nem vállalt garanciát a nukleáris fegyverkezés leállítására, ami elfogadhatatlan. Az Egyesült Államok alelnöke, J. D. Van»»»
Ezekre figyeljenek oda szavazáskor!
A szavazatszámláló bizottság előtt megjelenő választópolgárnak ellenőrzik a személyazonosságát és azt, hogy szerepel-e az adott szavazóköri névjegyzékben. Ha a szavazásnak nincs akadálya, akkor a bizottság egyik tagja a két országgyűlési szavazólapot a hivatalos bélyegzővel lepecsételi a lap bal fe»»»
Háborúba vinné a német fiatalokat BerlinLegolvasottabb
Németországban a fiatalok utcára vonultak a friss módosítás ellen. Mint ismeretes tavaly decemberben a Bundestag elfogadta azt a törvénytervezetet, aminek értelmében a német fiataloknak részt kell vennie az orvosi és alkalmassági vizsgálatokon, valamint nyilatkozniuk kell arról, hogy kívánnak-e szo»»»
Választás: Több helyszínen már le is zárult a szavazás
A Nemzeti Választási Iroda közleménye szerint az amerikai kontinensen április 11-én, szombaton helyi idő szerint reggel 6 órakor, közép-európai idő szerint 11 órakor nyíltak meg az első szavazókörök, majd Új-Zéland és Ausztrália követte őket. A szavazás mindenhol helyi idő szerint 6 és 19 óra közöt»»»
Megtették tétjeiket a közvélemény-kutatók: a Tisza a választás esélyese
A kampányhajrában tovább nőtt a Fidesz hátránya: a közvélemény-kutatások átlaga alapján most a legnagyobb a Tisza fölénye. Érdemi elmozdulások bő egy éve nincsenek a pártok támogatottságában, azonban a választásokhoz vezető utolsó hetek eseményei inkább az ellenzéket erősítették, így jelenleg valós»»»
Eljött a nagy összecsapás napja - választási hírek folyamatosan
2026.04.12. 06:26 Budapesten van egy választókerület, ahol az ellenzék nem indul, önkormányzati választást is tartanak Nyolc településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Kisvejke és Isztimér lakói polgármestert és képviselőket, Csólyospálos, Und és Pusztaradvány lakói településvezetőt,»»»
Orbán: Azért kell elmenni szavazni, mert „nem hagyhatjuk, hogy ebek harmincadjára jusson mindaz, amiért az elmúlt tizenhat évben megdolgoztunk”
Az ország nagyon sokat veszítene, ha a nemzeti kormány nem kapna felhatalmazást újabb négy évre, mert „ha belevisznek bennünket a háborúba, elviszik a pénzünket Ukrajnába, a családok megélhetésének a költségei többszörösére fognak ugrani, és sok százezer család kerül szinte reménytelen gazdasági he»»»
Hárommillió szavazat kell
Orbán Viktor kijelentette: az ország nagyon sokat veszítene, ha a nemzeti kormány nem kapna felhatalmazást újabb négy évre, mert „ha belevisznek bennünket a háborúba, elviszik a pénzünket Ukrajnába, a családok megélhetésének a költségei többszörösére fognak ugrani, és sok százezer család kerül szin»»»
Megnyitottak a szavazófülkék – Kövesse nálunk élőben a választási eseményeketLegolvasottabb
Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 047 szavazókörében az országgyűlésiképviselő-választáson. Este hét óráig mintegy 7,5 millió választópolgárt várnak a magyarországi szavazókörökben az urnákhoz. Fotó: Balogh Zoltán / MTI FotószerkesztõségVoksolni csak személyesen lehet.»»»
Irán nemet mondott Amerikának + videóLegolvasottabb
A Pakisztánban, Iszlámábádban található Serena Hotelben tartott sajtótájékoztatón Vance azt mondta, Irán „úgy döntött, nem fogadja el a feltételeinket”. J.D. Vance: Irán „úgy döntött, nem fogadja el a feltételeinket” (Fotó: AFP) A rossz hír az, hogy nem jutottunk megállapodásra – mondta Vance. És ú»»»
Megnyíltak az európai országok szavazókörei is: a kontinensen is megkezdődött a szavazás
A magyarországi urnanyitással egy időben, reggel 6 órakor összesen 27 európai külképviseleten indult meg a voksolás, köztük olyan nagy létszámú helyszíneken, mint Hága, München vagy Stuttgart. Ugyanebben az időpontban kezdődött meg a munka a szomszédos országokban, a Balkánon és az afrikai kontinen»»»
Itt az újabb vízi dráma a Hormuzi-szoros után, csapdába estek az orosz tankerek
Ukrajna sorozatos csapásokat mért Oroszország két legfontosabb olajkikötőjére a Finn-öböl partján. A lebombázott terminálok előtt most negyven orosz tartályhajó horgonyoz észt és finn felségvizeken, miközben Tallinn és Helsinki csak remélheti, hogy az árnyékflotta hajóinak egyike sem okoz ökológiai»»»
Hátborzongató videó a Váci úti autós tragédiáról, lassítva is megmutatták az ütközést
A felvételen jól látható, amint a Megyeri híd irányából nagy sebességgel érkező Audi RS7 a felüljáróra hajtva elveszíti stabilitását. A jármű először áttért a szemközti sávba, majd a kormány hirtelen visszarántását követően saját sávjában két autóval is összeütközött. A kontrollálhatatlanul pörgő g»»»
Megfeneklettek a béketárgyalások: egyezség nélkül hagyta el Vance Iszlámábádot
Huszonegy órán át tartó egyeztetések után eredmény nélkül szakadtak meg az amerikai-iráni béketárgyalások az iszlámábádi fordulóján. Az Egyesült Államok képviselői elhagyták a tárgyalóasztalt, miután Irán nem volt hajlandó kötelezettséget vállalni az atomfegyverek kifejlesztéséről való lemondásra -»»»
Tudnivalók a választásról: hogyan, mikor, hol lehet szavazni?
Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 047 szavazókörében az országgyűlésiképviselő-választáson, este hét óráig mintegy 7,5 millió választópolgárt várnak a magyarországi szavazókörökben az urnákhoz. Élő közvetítésünket itt tudja követni, alább pedig a főbb tudnivalók: Vokso»»»
Orosz-ukrán háborús összefoglaló – április 12.Legolvasottabb
Vlagyimir Putyin a napokban váratlan bejelentést tett. Az orosz elnök tűzszünetet rendelt el húsvét alkalmából. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemsokkal ezután közölte, hogy az ukrán erők betartják a megállapodást. Az orosz elnök váratlan bejelentést tett Fotó: AFPHatályba lépett a tűzszünetTűzsz»»»
Ázsiában is megkezdődött a szavazás a magyarországi országgyűlési választásra
A voksolás helyi idő szerint vasárnap reggel indult Ázsiában, míg az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt már szombaton leadhatták szavazataikat a választópolgárok. Az első szavazókör Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban nyílt meg közép-európai idő szerint szombat este 8 órakor, majd az auszt»»»
Budapesten van egy választókerület ahol az ellenzék nem indul
A Tolna vármegyei Kisvejkén azért rendeznek időközi választást, mert a település képviselő-testülete január 27-én a feloszlásáról döntött. A polgármesteri tisztségért három jelölt - Lakatos Andrea, Höfler-Varga Mónika és Sebestyén Zoltán -, a négy képviselői mandátumért pedig nyolc független jelölt»»»
Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten
Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból. Februárban az Egyesült Államokban a feldolgozó»»»
Választás 2026: jönnek az első részvételi adatok
Ma reggel elkezdődött a 2026-os országgyűlési választás, ami alapján eldől, ki vezetheti az országot a következő négy évben. A szavazás reggel 6-tól 19 óráig tart, kövesd velünk élőben az eseményeket! A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára »»»
Minden a vasárnapi választásról: nyitás, szavazás, eredmények – itt a teljes útmutató
Este nyolctól már érkeznek az első eredmények. Minden készen áll az országgyűlési választás gördülékeny és törvényes lebonyolításához. Vasárnap tartják az országgyűlési választást Magyarországon, a választóhelyiségek reggel 6-tól 19 óráig vannak nyitva, de mindenki szavazhat, aki este hét órakor mé»»»
Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe! – Részletek
Négy év után újra eljött a nap: reggel 6 órakor a rendszerváltozás óta 10. alkalommal megnyíltak a szavazóhelyiségek egy 50 napos kampányidőszak után. Az utolsó pillanatos visszalépések előtt 663 egyéni jelölt – közülük 39 független – és 5 párt közül választhatnak az urnákhoz járuló polgárok, a lev»»»
Orbán Viktor: Biztonságra van szükség, ma egész Európa ránk figyel! – Kövesse nálunk élőben az Igazság órája különkiadását!Legolvasottabb
Orbán Viktor miniszterelnök az Igazság órája különkiadásának vendége. A vasárnapi, választás napi műsorban arról beszélgetnek majd, alap közösségi élményünk, hogy biztonságra van szükség. A műsorban szó lesz majd arról, hogy a kampány során sok olyan emberrel találkoztak, aki még sosem szavazott va»»»
Az erőszak kultusza: mindenkit fenyeget Magyar PéterLegolvasottabb
Bírókat, újságírókat, minisztériumi alkalmazottakat, polgármestereket és politikusokat is fenyegetett az elmúlt két évben Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke nem tudja megállni: amint valamilyen negatív információ kerül nyilvánosságra vele kapcsolatban, azonnal az erőszak eszközéhez nyúl. Fotó: Hatla»»»
Mutatjuk, hogyan ismerje fel a választási csalást, és mit tehet ellene
Nagyon fontos, hogy egy szabad és szabályszerűen lebonyolított választáson vehessenek részt ma a magyar állampolgárok. Ugyanakkor minden választás alkalmával előfordulhatnak problémák a szavazókörökben. Független jelentések szerint korábban ilyen volt például a szavazatok megvásárlása, a választókr»»»
Nem tudnak betelni a magyarok a személyi kölcsönökkelLegolvasottabb
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján az utóbbi hónapokban már stabilan 3 millió forint felett alakult az újonnan felvett személyi hitelek átlagos hitelösszege. A legfrissebb, 2026 februárjára vonatkozó adatok szerint már a 3,6 millió forintot is meghaladta az egy szerződésre jutó összeg, mikö»»»
Befolyásolhatja az időjárás a mai választás forgatókönyvét, de nem úgy, ahogy gondoljuk
Fagyos hajnal, napos délután – és egy kérdés, ami minden választásnál előkerül: beleszólhat-e az időjárás a végeredménybe? Erről most Horn Gábort kérdeztük. A Republikon Alapítvány vezetője szerint a tapasztalatok szerint az ilyen idő elsősorban nem a részvétel nagyságát változtatja meg, hanem inká»»»
Elegük van a németeknek a kancellárból, ennyire még nem voltak elégedetlenek a kormánnyal
Az Insa közvélemény-kutató intézet szerint a szavazók 70 százaléka nem elégedett a Friedrich Merz vezette koalíciós kormánnyal. Az eredmény azt mutatja, hogy még a kancellár támogatói is csalódottak. Egy német közvélemény-kutatás szerint még sosem volt ekkora elégedetlenség a Friedrich Merz vezette»»»
Már a vízben is keresik a rendőrök a szigethalmi gyilkosság gyanúsítottját
A Dunában is keresi a rendőrség azt a szigethalmi férfit, akit a hatóság azzal gyanúsít, hogy megölte a 37 éves feleségét. Április nyolcadikán a magyar rendőrség arról számolt be, hogy a nyomozók emberölés miatt keresik a 41 éves F. Norbertet, aki a gyanú szerint megölte a 37 éves feleségét. A nőt »»»
Fluor Tomi: Mindenkit arra biztatok, hogy foglalkozzon a politikával
A Welhello alapító énekese, Fluor Tomi is újra megszólalt az április 12-i választással kapcsolatban. A zenész szerint a mostani választás a rendszerváltás óta a legfontosabb, és mindenkit arra kér, hogy menjen el szavazni. Interjút adott a Félmillió Fiatal a Változásért csapatának Fluor Tomi, aki a»»»
Befolyásolhatja az időjárás a mai választás forgatókönyvét, de nem úgy, ahogy gondoljuk
Fagyos hajnal, napos délután – és egy kérdés, ami minden választásnál előkerül: beleszólhat-e az időjárás a végeredménybe? Erről most Horn Gábort kérdeztük. A Republikon Alapítvány vezetője szerint a tapasztalatok szerint az ilyen idő elsősorban nem a részvétel nagyságát változtatja meg, hanem inká»»»
Itt az egyik utolsó esélylatolgatás arról, hogy ki nyerheti a választást, és mi történhet másnap
Hosszú és intenzív kampányidőszak végén vasárnap már a választópolgároké a főszerep. Két elemzőt kérdeztünk arról, hogy mekkora lehet a részvételi arány az országgyűlési választásokon, melyik párt az esélyesebb, és mi történhet vasárnap után. Mráz Ágoston Sámuel szerint minden jel arra utal, hogy a»»»
Brüsszel háborúra készül: katonai tervek, túlélőfüzetek és sorkatonaság jelzi az iránytLegolvasottabb
A háborús készülődés egyik legerősebb jele az a kiszivárgott nyugati terv, amely a tűzszünet utáni időszakra európai katonák ukrajnai telepítésével számol. A forgatókönyv nemcsak csapatok jelenlétét, hanem katonai bázisok létrehozását is felveti, vagyis a nyugati szerepvállalás egy új szintjét vetí»»»
Az utolsó pillanatban történt valami a tőzsdén, pattanásig feszült a hangulat a választás előtt
A választás kimenetele és a közel-keleti fejlemények együtt határozhatják meg a forint rövid távú irányát. A hazai deviza erős hetet zárt, és már a 2022-es választások idején, illetve az orosz–ukrán háború kitörésekor látott szinteken áll, miközben az energiaárak továbbra is jóval magasabbak. Bár a»»»
Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás
Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal. Az amerikai elnök pénteken, az Iránnal másnapra tervezett béketárgyalás előtt a közösségi oldalán tett bejegyzésében azt »»»
Választás 2026: ekkor érkeznek majd az első eredmények a pártok állásáról, a képviselők szavazatszámáról!
Április 12-én, a 2026-os országgyűlési választás napján este 7 óráig lehet majd szavazni a szavazóhelyiségekben, legalábbis papíron eddig tart a voksolás. De akár még órákon át még hiába várjuk majd a választási eredményeket. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, hogy valójában mikor érdemes majd az e»»»
Választás 2026: Eljött a nap, szavaz az ország
Ma reggel elkezdődik a 2026-os országgyűlési választás, ami alapján eldől, ki vezetheti az országot a következő négy évben. A szavazás reggel 6-tól 19 óráig tart, kövesd velünk az eseményeket! Hat órakor kinyitnak a szavazóhelyiségek és kezdetét veszi az országgyűlési választás. A választópolgárok »»»
Drámai körülmények között élnek a civilek Harkiv térségébenLegolvasottabb
Az ENSZ humanitárius partnerei által készített jelentés szerint a Harkiv környéki közösségi szálláshelyeken több mint hatezer ember él, miközben alig maradt szabad férőhely. A dokumentum szerint egy-egy helyszínen átlagosan több mint százötven ember zsúfolódik össze, így az infrastruktúra gyakorlat»»»
A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását
A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyá»»»
Emberi sorsok millióit törte derékba az ukrajnai háborúLegolvasottabb
Ahogy a világ az orosz–ukrán háború negyedik évfordulójára emlékezett, egyre több elismerő hang szól az ukrán társadalom rendkívüli helytállásáról. Ukrajna az elmúlt években a várakozásokat felülmúlva tartott ki: egyszerre próbálja feltartóztatni egy katonailag erősebb ellenfelet, miközben a minden»»»
Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet
Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonu»»»
J. D. Vance támogatásáról biztosította Orbán Viktort, tűzszünet kezdődött a Közel-KeletenLegolvasottabb
Az Egyesült Államok alelnökének budapesti látogatása történelmi jelentőségű volt. J. D. Vance magyarországi látogatása során támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt és az egész magyar népet is. Történelmi energiaválság látszik kibontakozni a szakértők szerint pedig ez még csak a ke»»»