Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Európa kihívásokkal teli, magas energiaárakkal terhelt télre készül – írja a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete. Az Európai Bizottság ezért kidolgozott egy javaslatot, amelynek értelmében egy évvel elhalasztanák az uniós metánrendelet imp»»»
Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog
Ha lefektetik az alapokat, akkor sor kerülhet egy találkozóra Beregszázon is.»»»
Ez aztán a fordulat: hiába vonta vissza a vétót Magyarország, új uniós tagállamok blokkolhatják Ukrajna EU-s csatlakozását – Kijevben pontosan tudják, kikről van szó
Ukrajna uniós csatlakozásának következő szakaszában már nem feltétlenül Magyarország jelentheti a legnagyobb akadályt. Az ukrán sajtó szerint könnyen lehet, hogy Románia, Lengyelország és Franciaország is vétózni fogja Ukrajna csatlakozását. Alighogy sikerült elmozdítani a magyar vétót Ukrajna unió»»»
Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
A tájékoztatás szerint a kétnapos látogatás alatt az FBI-igazgató Moszkvában és Szentpéterváron tárgyal. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy nincs mit mondania a látogatásról szóló sajtóértesülésről, mert – mint fogalmazott – az ilyen látogatásokat „szint»»»
„Én még nagyobb vagyonadót is el tudnék képzelni” – az utca emberét kérdeztük
A beszélgetés egyes fejezeteit a videó ezen részeinél találja: Ha csak hallgatni szeretné műsorainkat, itt megteheti: Podcast csatornánk elérhetőségei >> Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >> A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >> A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>»»»
A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 363,79 forintról 18 óra 48 perckor 363,86 forintra emelkedett. Napközben 362,96 forint és 364,41 forint között mozgott. A svájci frank jegyzése a reggeli 390,06 forintról 390,28 forintra ment fel, míg a dolláré 324,53 forintról 327,24 forintra emelkede»»»
Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
– mondta el a 24.hu megkeresésére Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkára, akit telefonon ért el a portál. Ezzel arra reagált, hogy korábbi értesülések szerint Tárkányi Zsolt, a térség országgyűlési képviselője (nem mellesleg a Közlekedési és Beruházási»»»
Molnár Áron: Két, Pócs Jánoshoz kötődő egyesület vett fel közpénzt ugyanarra a rendezvényre
A színész-aktivista a közösségi oldalán arról beszélt, hogy a fideszes országgyűlési képviselő földjén tartott aratónapra a Bethlen Gábor Alapkezelőtől dupla támogatást igényeltek a politikushoz köthető szervezetek.»»»
Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
Erről a 24.hu. értesült. A portál azt írja, hogy az augusztus 25-ei hatállyal a legfőbb ügyészi posztról távozott Nagy Gábor Bálint lemondása után (legfőbb ügyészségi ügyészként) még maradt az ügyészség kötelékében, de pár hete bejelentette távozását onnan is. A lap információi szerint ügyvédként f»»»
Vitézy Dávid hozzányúl a gigaprojektekhez, 11 ezer milliárd forint sorsa a tét
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az országos útfelújításokra fordított éves összeget a jelenlegi 20 milliárd forintról nagyságrendileg 100 milliárd forintra kellene emelni. A tárcavezető a Magyar Építőknek adott interjúban arról is beszélt, hogy a kormány felülvizsgálja a ko»»»
Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát
A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyana»»»
Ki állhat a közmédia élére? – Van, aki már a szakmai elképzeléseit is ismertette
Miután megjelent a pályázat a közmédia vezérigazgatói posztjára, azonnal előkerült több olyan szakember neve, akinek reális esélye lehet arra, hogy elnyerje az MTVA örökébe lépő Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. irányítását. Felkerestük a lehetséges pályázókat, akik közül néhányan már a terv»»»
Győzött a józan ész: úgy tűnik, mégsem lesz torzó az M1-es autópályából, Vitézy Dávid részben megkegyelmezett Mészáros Lőrincnek – „Nem gondoljuk, hogy a beruházás leállítására szükség lenne”
Annak ellenére, hogy hetekkel is még úgy tűnt, hogy a Tisza-kormány Mészáros Lőrinc elleni háborújának áldozata lesz a Budavári Palota után az M1-es autópálya bővítése, most mégis felcsillant a remény, hogy folytatódhat a beruházás. Vitézy Dávid kedden, a Magyar Közlekedési Konferencián tartott elő»»»
Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Mi is beszámoltunk arról, hogy két héten keresztül, szeptember 23-a és október 6-a között Magyarországon tartózkodott és egyeztetéseket folytatott a helyi hatóságokkal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja, hogy pontos képet kapjon a magyar gazdaság helyzetéről és kilátásairól. Az elkészült ért»»»
A britek már most foglalják a karácsonyi házhozszállítási időpontokat
Sorra nyitják meg a karácsonyi házhozszállítási és átvételi idősávjaikat a brit szupermarketláncok, a vásárlóknak pedig érdemes mielőbb lefoglalniuk a megfelelő időpontokat, mert a szabad helyek gyorsan betelnek - írta a Grocery Gazette. Az M&S, a Morrisons és a Waitrose már minden vásárló számára »»»
Csúnyán zárt végül a BUX, meg is van érte a felelős
A vezető részvények közül egyértelműen az OTP húzta le a piacot. A bankpapír 2,2 százalékot esett 41 470 forintra. A többi blue chip emelkedett. A Magyar Telekom 2,2 százalékot, a Mol 1,6 százalékot, míg a Richter 2,8 százalékot. Nyugat-Európa a magyar tőzsdével szemben jobbára emelkedni tudott. A »»»
Hagyjuk fára mászni a gyerekeket!
– Ma már sokan tisztában vannak vele, hogy milyen veszélyekkel jár, ha a gyerekek túl korán kapnak saját okostelefont, vagy ahogy mondani szokta, zsebben hordozható szórakoztatóközpontot. De amikor a Búzaszem Iskola lépett telefonügyben, még nem sokat lehetett erről tudni. Miért kezdtek el erről go»»»
Schmidt Mária kiosztotta Márki-Zay Pétert: „Az ország legostobább kormánypárti kommentelője”
Éles hangú bejegyzésben reagált Schmidt Mária történész Márki-Zay Péter egyik korábbi állítására. A történész szerint a hódmezővásárhelyi polgármester tévedett, amikor vitatta egy 2019-ben tett kijelentését, amely Németország internetes infrastruktúrájának állapotára vonatkozott – számolt be a Magy»»»
Nagy napja volt a Richternek, ütötték az OTP-t, gyengült a forint is, négyéves csúcson jár a földgáz ára
Állta a sarat a BUX, egy kicsit mégis gyengült. Az OTP egymaga rántotta vissza a pesti tőzsde vezető indexét, pedig a libikóka másik oldalán hárman is ültek, köztük a remek napot kifogó Richter is. A vártnál jobban felpörgő amerikai infláció által indított negatív hullámok fordították meg a szerdai»»»
A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Varga Mihály Facebook oldalán azt írta, hogy visszatértek a jegybank alapmandátumához (ami a jelenleg még 3 százalékos, 2028-tól 2,5 százalékos inflációs cél fenntartható elérése – a szerk.), erről szólt a 2025-ös év. - írta. A parlament honlapjára felkerült beszámolóban Varga úgy fogalmazott, hogy»»»
Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Az év eleji, inflációkövető nyugdíjemelést alakítaná át Angyal József okleveles adószakértő, igazságügyi adó- és járulékszakértő. A szakember úgy véli, az átlagnyugdíjhoz mért százalékos emelést kellene kapnia minden idősnek – írja a szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor. A portál»»»
Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Bacsa György, a Mol Magyarország stratégiai ügyvezető igazgatója elmondta: az új üzemben éves szinten több mint 7 millió köbméter biometánt állítanak elő, amely mintegy 8500 háztartás éves gázigényének felel meg. - tette hozzá. Kapcsolódó cikk Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategó»»»
Volt miniszter cégéhez került milliárdok miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség
Hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség egy közel 3 milliárd forintos tanácsadói szerződés ügyében. A megbízást közbeszerzés nélkül, három nap alatt ítélték oda, az iratokat pedig 2040-ig titkosították.»»»
A nap képe: elrepül Budapestről Magyar Péter
A magyar miniszterelnök a repülőtérről jelentkezett be, egy Ryanair gép előtt fotózkodva. Íme: Magyar Péter az európai uniós vezetők csúcstalálkozójára tartFotó: Facebook/Magyar Péter A poszthoz azt írta: Hozzátette, hogy szerdán a Visegrádi Négyek miniszterelnökeivel tárgyal, csütörtökön a csúcs e»»»
A forint most egy extra hozammal ketyegő euró
Ha visszaemlékezünk az elmúlt hat évre, abból négy évben krízis volt. Ez azért hangzik különösen érdekesen, mert egyébként nem volt rossz a tőkepiacok teljesítménye. Elég jól teljesítettek a részvénypiacok 2020 óta, miközben 2020-ban a Covid, 2022-ben az ukrán–orosz háború, majd az inflációs hullám»»»
Kikapcsolják a közvilágítást Bonyhádon egy súlyos vita miatt
A közvilágítás kikapcsolásával fenyegetőzik Bonyhádon a rendszer üzemeltetését végző PS Project Kft., miközben az önkormányzat arról számolt be, hogy ismeretlenek mintegy 200 lámpatestből eltávolították a biztosítékokat.»»»
Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
A Dow Jones 0,3 százalékkal került feljebb a Wall Streeten. Ezzel szemben az S&P 500 0,4 százalékot csökkent, míg a technológiai Nasdaq 0,6 százalékot esett. A CNBC arról ír, hogy tovább emelkedtek az amerikai állampapírhozamok, miután az amerikai fogyasztói árindex (CPI) szeptemberben havi összeve»»»
Fekete lyukként nyeli el a pénzt a világ legbefolyásosabb befektetője – nyolc magyarországnyit hízott három hónap alatt a BlackRock
Minden várakozást felülmúló mértékben nőtt a globális piacvezető eszközkezelő nyeresége. A BlackRock már 15,5 ezermilliárd dollárnyi vagyonról dönt. Mágnesként vonzza magához a tőkét a világ legnagyobb vagyonkezelője, amely a piaci hullámzások nyomán megugró befektetési aktivitásból is nagyot profi»»»
Évek óta először tart nyilvános határozathirdetést az Alkotmánybíróság
Nyilvános határozathirdetésen dönt jövő héten az Alkotmánybíróság az Óbudai Gázgyár szennyezett területeinek kármentesítését érintő ügyben. A több évtizede húzódó eljárás középpontjában az áll, hogy a szennyezés felszámolása máig nem kezdődött meg.»»»
Vida Kamilla: Ezek szerint a megszégyenítés 16 éve után a középiskolai zrikálás lesz a magyar állam új anyanyelve
Magyar Péter azt mondta Pócs János általánosan idétlen politikusi magatartására reagálva, hogy javasolja bevezetni az Országgyűlésben a drog- és alkoholtesztet. Miniszterelnök úr, én szívesen megspórolom ennek a költségét az adófizetőknek, és elvégzem most ezt a tesztet, kész is az eredmény: Pócs J»»»
Beszakadt az egyik legnagyobb amerikai bank árfolyama
Jelentősen elmaradtak a várakozásoktól a Bank of America harmadik negyedéves eredményei, miután a profitot egy 1,2 milliárd dolláros hatósági bírság terhelte, miközben a kereskedési üzletág is a vártnál gyengébben teljesített. A bank részvényének árfolyama a gyorsjelentés hatására több mint 7 száza»»»
Bekövetkezett, amitől a magyar gazdák tartottak: hatalmasat zuhant az egyik legfontosabb növény termése
Bár a 2026-os extrém aszály komoly kihívások elé állította a magyar mezőgazdaságot, a napraforgó idén is bizonyította, hogy még mindig jobban tűri a szárazságot, mint a kukorica. Az országos betakarítás a végéhez közeledik, és bár a hozamok elmaradnak az ötéves átlagtól, a termelők többsége kitart »»»
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke
Benyújtotta lemondását Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke szerdán. Nagy László az MTI-hez megküldött közleményében felidézte: az SZTFH-t az Országgyűlés azért hozta létre 2021-ben, hogy a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt jelentőségű, szabályozott ágaza»»»
Kínos részletek derültek ki a Századvég közösségimédia-elemzéseiről
A Századvég több millió forintért készített, a Miniszterelnöki Kabinetirodának szánt közösségimédia-elemzéseiben alig jelent meg Magyar Péter, miközben a politikus a nyilvános adatok szerint messze a legnagyobb eléréseket produkálta a kampány során. A 444 szerint az elemzések több ponton is nehezen»»»
Nagy átalakítás várható, lemondott a szabályozó hatóság elnöke
Az Országgyűlés által 2021-ben létrehozott SZTFH több jelentős piaci és állami terület felügyeletét látja el. Ide tartozik többek között a dohánykereskedelem és a szerencsejáték-piac szabályozása és ellenőrzése, valamint a bányászati, kőolaj-, földgáz- és geotermikusenergia-kitermelési tevékenysége»»»
„Őszintén fogok tudni állni Isten ítélőszéke előtt” – elítélték a brutálisan kivégzett rockzenész gyilkosait
Megszületett az ítélet annak a rockzenésznek az ügyében, akit öt és fél évvel ezelőtt lemészárolt idősebb D. Sándor a fiával együtt Dunavarsányban. K. Gyulának azért kellett meghalnia, mert gyilkosa volt felesége, egy évek óta bántalmazott és rettegésben élő asszony hozzá menekült, ő pedig beleszer»»»
Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Cél, hogy ez a pénz azoknál a vállalkozásoknál hasznosuljon, amelyek fejlesztenének, de eddig a hiányzó forgótőke vagy a hitel után fizetendő kamat visszatartotta őket – mondta. Felidézte, szeptemberben mintegy 800, többségében vidéki turisztikai vállalkozás juthatott egyenként 10 millió forint fej»»»
Elfáradt a forint a nagy menetben, nem úgy a tőzsde
A BUX 14.30 órakor 144 645,96 ponton állt, ami a keddi záróértékéhez képest 1095,19 pontos, 0,76 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 1,097,06 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma fél háromig 13,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi zárásh»»»
A „politikai rabok kiszabadulásáért” szervezett közös imát a KDNP
Közös imára hív mindenkit pénteken Rétvári Bence a budapesti Március 15. téri templom altemplomába, amit a „politikai rabok kiszabadulásáért” szerveztek. A KDNP frakcióvezetője politikai raboknak nevezte a fogva tartott volt kormánypárti politikusokat, köztük Hankó Balázst és Seszták Miklóst. A „po»»»
Lemondott a szabályozó hatóság elnöke
Január elsejétől megszűnhet az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása.»»»
Kijött a hét legfontosabb adata - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!
Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, ráadásul felpörög a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is, a sort az amerikai nagybankok nyitják. A mai nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben be»»»
Elárulta a Tisza, miért nincs Orbán a végrehajtói ügy tanúlistáján
A végrehajtói rendszer visszaéléseit vizsgáló parlamenti bizottság első, 65 fős idézési listájára nem került fel Orbán Viktor és más korábbi miniszterelnökök neve. A Tisza szerint ennek szakmai okai vannak, ugyanakkor sem ők, sem a bizottság elnöke, Toroczkai László nem zárja ki, hogy később még me»»»
Végleg lezárult a december 24-ét övező vita, biztosan szabad lesz már idén is
A karácsony mindenki számára az év egyik legfontosabb ünnepe, ezért fontos, hogy az Országgyűlés munkaszüneti nappá nyilvánítsa december 24-ét – mondta előterjesztői expozéjában Hantosi István, a Tisza képviselője. „Egy olyan általános üzletzárást indítványoz a törvényjavaslatunk, amilyen a többi h»»»
Karácsony Gergely nem kertelt, elmondta, mit gondol a budapesti olimpiáról
A főpolgármester a szerdán közzétett Facebook-videójában a főváros közbiztonsági és pénzügyi helyzetéről, valamint egy esetleges budapesti olimpia megrendezéséről beszélt. A videóban úgy fogalmazott, hogy beleférhet az olimpia a város jövőjébe, ha azt közösen beszélik meg. – mondta Karácsony Gergel»»»
„A szemei még nyitva voltak, elkezdett hörögni” – megrázó részletek derültek ki az Aston Martin-os halálos gázolásról
A februári halálos baleset Győr belvárosi főútján történt, egy Aston Martint vezető, 33 éves férfi ül a vádlottak padján. A szerdai tárgyaláson az egyik tanú elmondta: egy elé vágó autós provokálhatta a luxusautó sofőrjét, aki az őt megelőző riválist akarhatta „legyorsulni.” A padlógázzal száguldó »»»
AI ide vagy oda, a magyar kkv-k versenyképessége a saját gyenge pontjaikon múlhat
A hazai kkv-knál egyszerre változik meg az ügyfélszerzés, a munkaszervezés és a működési kockázatok kezelése. Ahogy a Portfolio kecskeméti, Merre tovább hazai kkv-k? Versenyképesség 2026-ban című konferenciáján is elhangzott, a vevők már nemcsak keresnek, hanem kérdeznek is, és egyre gyakrabban alg»»»