Rendőrök szállták meg a legfőbb ellenzéki televízió székházát Törökországban
Rendőrök vonultak be szerdán a török ellenzéki Halk TV isztambuli székházába, ahol házkutatást tartottak, majd megszakadt a televízió adása is. A csatorna felügyeletére kormánymegbízottat jelöltek ki, miközben a hatóságok a tulajdonoshoz, Cafer Mahirogluhoz köthető vállalatokat is zár alá vették eg»»»
Emelkedik az olajár a Hormuzi-szorosban elkövetett támadások miatt
Röviddel 8 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 50 cent (0,47 százalék) emelkedéssel 106,20 dolláron állt. Kedden a Brent ára 96 centtel (0,9 százalékkal) csökkent. A brit kereskedelmi hajózási műveleteket felügyelő szervezet (UKMTO) kedden este azt közölte, hogy egy konténers»»»
Kétnapos kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz—KDNP
2026. október 15-én és 16-án kétnapos, kihelyezett frakcióülést tart Lakiteleken a Fidesz-KDNP, amelyen a frakciószövetség áttekinti és értékeli Magyarország jogállami és gazdasági lejtmenetét. Az épülő tiszás újkommunista egypártrendszer, a magyar emberek nehézségeire süket Facebook-kormányzás, a »»»
Újra megpróbál fogást találni az okosotthonokon az Apple
Az Apple kedden bemutatta legújabb okosotthon-termékpalettáját, melynek központi eleme, a HomeView egy olyan, mesterséges intelligenciával megtámogatott eszköz, mely a cég eddig legnagyobb dobása lehet a szegmensben. Az eddig piacra került okosotthon-kütyükkel kapcsolatban az egyik legfőbb kritika,»»»
Közeledik a következő nagy kriptovaluta ciklus?
A kriptovaluták piaca 2026 őszén ismét komoly kérdés előtt áll. A Bitcoin 2024. március 14-én új történelmi csúcsra, nagyjából 73 700 dollárra emelkedett, majd az áprilisi felezés után újabb befektetők figyelték, merre indulhat tovább az árfolyam. Azóta az intézményi tőke, az amerikai szabályozás é»»»
Megszólalt a minisztérium: kiemelkedő helyzetben várja a telet Magyarország
Több mint 4,8 milliárd köbméter földgáz van a hazai tárolókban, ami a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerint 96 téli napig fedezné az egész ország igényét, a háztartásokét pedig több mint 200 napig. A minisztérium szerint az elérhető készlet már meghaladja a 4,8 milliárd köbmétert, ami»»»
Falba ütközhet a mesterséges intelligencia: kiderült, mi szabhat határt a Trump által emlegetett szuperintelligenciának
A Deutsche Bank elemzése szerint bár Donald Trump amerikai elnök "szuperintelligenciája" valószínűleg soha nem valósul meg, az amerikai gazdaság így is jelentősen profitálhat a mesterséges intelligencia hajtotta termelékenységnövekedésből - tudósított a Marketwatch. A német befektetési bank friss e»»»
Pócs János visszavágott a tiszás parasztozásra: A földművesektől kérjenek bocsánatot! + videó
Amint a lapunk beszámolt, Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője emelt hangon támadta az ellenzéket, és a fideszes képviselőket, valamint Orbán Viktort okolta az ország állapotáért a hétfői parlamenti ülésen. Apáti István a hatalmi fölényből származó retorikának a nemzetközi tárgyalóasztalokat jav»»»
Belső fúrás vagy hatalmi harc? Egyre több a kérdőjel a tiszás államtitkár váratlan lemondása körül
Az államtitkár személyét nem nevezte meg, a konferencia nyilvános programjából azonban kiderül, hogy Tótth András tartotta volna a november 4-i rendezvény nyitóelőadását, méghozzá a magyar akkumulátoripar gazdasági szerepéről. Vagyis a Tisza-kormány energetikai államtitkára a konferencia egyik kiem»»»
Olyat tesz a KDNP a letartóztatott ellenzéki politikusok kiszabadításáért, amilyet még nem láttunk
Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerdán a közösségi oldalán jelentette be, hogy közös imát szerveznek a rabosított ellenzéki politikusok kiszabadulásáért. Mint a bejegyzésből kiderül, várnak mindenkit, aki újraegyesítené a letartóztatásban ülők családjait, és aki „a pol»»»
Erős kezdés a magyar tőzsdén
Kisebb emelkedéssel indítja a napot a magyar tőzsde. Emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén, a BUX 0,3 százalékkal került feljebb, így jelenleg 144 050 ponton áll az index értéke. A BUX-index jelenleg a 200 napos mozgóátlaga fölött áll, tehát hosszútávon emelkedő trendről beszélhetünk, viszont a»»»
Ma megszólal Christine Lagarde - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken
Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai»»»
A NAV több mint százezer hamis ruhát foglalt le
A közlemény szerint a NAV budapesti nyomozói egy idén márciusban iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt indított büntetőeljárásban bűnismétlés miatt indítványozták az elkövető letartóztatását. A tavaszi rajtaütéskor a férfi raktáraiban, boltjaiban hamis luxusmárkajelzéssel ellátott ruhan»»»
Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
Sikeresen megoperálták XIV. Leó pápát a római Gemelli-klinikán, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét. A műtét során végzett szövettani vizsgálat megerősítette a tüdő-adenokarcinóma diagnózisát. A Vatikán tájékoztatása szerint a 71 éves egyházfő komplikációk nélkül ébredt fel, és jelenle»»»
Kínában a vártnál kevésbé gyorsult az infláció
Elemzők várakozásának átlagában a fogyasztói árak meredekebb emelkedése, 1 százalékos növekedés szerepelt a múlt hónapra. Egy hónap alatt fogyasztói árak 0,2 százalékkal emelkedtek, ami a várt 0,3 százalék alatt van, és lassulást jelent az augusztusi hat hónapos csúcsnak számító 0,4 százalékhoz kép»»»
Ötkertes ügy: mindent elmondott a saját szemszögéből a férfi, akinek Magyar Péter állítólag kicsavarta a kezéből a telefonját
Szendrei István szerint Magyar Péter agresszívan viselkedett az Ötkertben, majd a vitából fizikai bántalmazás és telefonelkobzás lett Szendrei szerint a nyomozás során több visszásság történt, és úgy véli, a neki okozott kárt sem ismerték el megfelelően Magyar Péter a közösségi médiában árnyalta a »»»
Háromhetes csúcson a forint, durván kilőtt a Richter árfolyama, folytatódik az OTP ralija is
Nagy ugrással indult a kereskedés a pesti tőzsdén szerda reggel. A Richter kurzusa másfél százalékkal lőtt ki a nőgyógyászati termékét érintő kedvező bejelentésre, az OTP ralija is folytatódik. A forint rég volt ilyen jó formában. A kötvénypiaci hozamok csökkenése és a mesterséges intelligenciával »»»
Váratlan fordulat az amerikai lakáspiacon: május óta először nőttek az eladások
Szeptemberben újra emelkedtek az amerikai használtlakás-eladások az előző hónaphoz képest, ami május óta az első havi bővülés - írta meg a Wall Street Journal. A piac összességében azonban továbbra is visszafogott maradt, mivel a jelzáloghitel-kamatok közelmúltbeli emelkedése egyre több vásárlót sz»»»
Kivonultak a befektetők a lakáspiacról: kétszer annyi időbe telik eladni az ingatlanokat
Megállt az ingatlanpiaci drágulás Magyarországon 2026 harmadik negyedévében, Budapesten pedig már egyértelmű árcsökkenés tapasztalható. A vevők alkupozíciója jelentősen javult, az értékesítési idő megnőtt, miközben a befektetők elhagyták a piacot. A forgalom jócskán visszaesett, így az eladások szá»»»
Beintett Japán a külföldi kötvényeknek? Húsz éve nem láttunk ilyen jelet a piacokon
A japán nagybankok és biztosítók az utóbbi hónapokban egyre nagyobb mértékben vásárolnak hazai államkötvényeket, miközben csökkentik külföldi kötvényállományukat. A piaci szereplők szerint ez egy évtizedes tőkekiáramlás megfordulásának első jele lehet – írja a Financial Times. A Financial Times szá»»»
Őrizetbe vettek hat tolnai férfit fegyverek átalakítása miatt – videó
A közlemény szerint a rendőrök a napokban – a Terrorelhárítási Központ munkatársaival közösen – elfogtak két paksi férfit, valamint két hidasi, egy bonyhádi és egy nagymányoki társukat lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt. Az elfogott férfiak közül mindegyiknél találtak legalább egy lőfegyvernek »»»
Fordulat a távozó Tótth András ügyében, ezért mondott le a Tisza-kormány államtitkára?
Tárkányi Zsolt kedd este Facebook-bejegyzésben tiltakozott a november 4–5. között a debreceni Kölcsey Központba tervezett Hungarian Battery Days konferencia ellen. A politikus felháborítónak nevezte, hogy Debrecent Európa akkumulátoripari központjaként emlegetik, miközben állítása szerint a helyiek»»»
Közeledik a határidő, hamarosan vége az olcsó Temu-rendeléseknek
November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós (mintegy 728 forintos) uniós kezelési díjat kell fizetni. „A változások az uniós gazdaság és a fogyas»»»
BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, kedden a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött szerdai előrejelzésében kiemelte, kedden folytatódott a pozitív korrekc»»»
Milliókat kapott az NKA-tól Bayer Zsolt cége, de a pénz nagy része azonnal a NAV-nál kötött ki
Bayer Zsolt szerint akkurátusan fizeti be az adóit, azonban egy közérdekű adatigénylés teljesen mást mutat. Cége köztartozás-mentességről nyilatkozott, három héttel később mégis kétmillió forint ment az NKA-támogatásból a NAV-hoz. A megígért könyv hat év alatt sem készült el, a publicista mégis úja»»»
Váratlan fordulat az amerikai lakáspiacon: május óta először bővültek az eladások
Szeptemberben újra emelkedtek az amerikai használtlakás-eladások az előző hónaphoz képest, ami május óta az első havi bővülés - írta meg a Wall Street Journal. A piac összességében azonban továbbra is visszafogott maradt, mivel a jelzáloghitel-kamatok közelmúltbeli emelkedése egyre több vásárlót sz»»»
Ömlenek a milliárdok Európába
51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a»»»
Itt a bejelentés: így alakul a benzin és a dízel ára
Szerdán sem mozdultak a hazai üzemanyagárak, így a 95-ös benzin országos átlagára továbbra is 642, a gázolajé pedig 709 forint literenként. A nemzetközi olajpiacon közben ismét erősödik a nyomás. Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is »»»
Jön az EU csúcs: az energiaárak miatt sürgetik az uniós vezetők az Európai Bizottságot
A magas energia- és üzemanyagárak kezelése áll a csütörtökön kezdődő kétnapos uniós csúcs napirendjének középpontjában, a téma ugyanis továbbra is az európai vezetők egyik legfőbb politikai aggodalma. A Montel értesülése szerint az Európai Bizottság egy évvel halasztaná az olaj- és gázimportra vona»»»
Egyre jövedelmezőbb a lakástakarítás: Heteket kell várni a takarítónőkre, az óradíj akár 1.500 dinár is lehet
Úgy tűnik, a belgrádi takarítónőknek több munkájuk van, mint valaha. Ahogyan jó szakembert, úgy megbízható takarítónőt is nehéz találni, ezért a takarítást olykor hetekkel előre le kell foglalni. Olivera Jelenković a főállása mellett lakástakarítást is vállal, hiszen minden ledolgozott óra további »»»
Vagyonadó: egy fontos határidő lezárul
A Pénzügyminisztérium (PM) háttérbeszélgetésén ismertetett tervezet alapján a vagyonadó évi 200 milliárd forintot hoz a költségvetésnek, az új adónem bevezetése nagyjából 15-25 ezer embert érint. A vagyonadó hatálybalépése 2026. december 15., az első fordulónap 2026. december 31., a bevallás határi»»»
Figyelmeztetés: a lakossági gázárak liberalizációja megduplázhatja a gázszámlát
Súlyos figyelmeztetést fogalmazott meg Nicolas Richard, a lakossági piacon legnagyobb gázszolgáltatónak számító ENGIE Románia vezérigazgatója. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi piaci árak mellett a lakossági gázárak liberalizálása a gázszámlák megduplázódásához vezethet.„Font»»»
Novembertől újabb vámokkal büntetik az Eu-n kívülről rendelő magyarokat
Az új, 2 eurós szabály – az uniós vámreform részeként – valamennyi tagállamra vonatkozik, így Magyarországon is kötelezően alkalmazandó – közölte a hivatal. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a november 1-jén életbe lépő új uniós szabályok alkalmazására, valamint az azt megelőző időszak »»»
Kivárnak a vállalkozások, és egyre borúlátóbbak a kilátásaik
A kiszámíthatatlanságot tartják az egyik legnagyobb gazdasági problémának a magyar vállalkozások, miközben sok cég egyelőre kivár, és tisztábban szeretné látni a gazdaságpolitika jövőbeli irányát. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) friss felmérése szerint az üzleti hangulat »»»
Alákérdezős interjúban vallotta be Magyar Péter, az Európai Unió kottájából játszanak
Brüsszel elvárásai fontosabbak?A beszélgetés egyik legbeszédesebb része ugyanakkor a gyermekvédelmi törvény módosításáról szóló vita volt. Magyar Péter üdvözölte, hogy a Tisza többsége módosította a korábbi szabályozást, és azt mondta: fontos előrelépés történt a jogegyenlőség felé. Csakhogy amikor»»»
Éveken át bántalmazott egy 13 éves gyermeket a felesége segítségével egy szászfenesi férfi
Éveken át szexuálisan bántalmazta gyermekét egy házaspár. A rendőrség kiskorú sérelmére elkövetett nemi erőszak, szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást egy 37 éves férfi ellen, míg 46 éves feleségét bűnrészességgel gyanúsítják. A házaspárt előzetes letartóztatásba»»»
Nagyot alakított az ASML, már 2030-ig tervez a chipóriás
Várakozáson felüli harmadik negyedéves eredményt ért el az ASML, a holland félvezetőipari óriás nettó nyeresége 4,96 milliárd euró lett a vártnál jóval alacsonyabb, 4,1 milliárdos elemzői becsléssel szemben. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások miatt olyan erős a kereslet, hogy egy»»»
Megérkezett a friss időjárás előrejelzés: mutatjuk, hol jöhet eső ma Magyarországon
Többnyire enyhe, a legtöbb helyen napos időjárásra lehet számítani a mai napon, a csúcshőmérséklet 13 és 19 Celsius-fok között alakul, csapadék pedig csak elvétve várható – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzéséből. A meteorológiai előrejelzés szerint a felhőzet mozgása és szerkez»»»
Irán új stratégiát vetett be, az amerikai félidős választások is célkeresztbe kerültek
Irán új támadási módszereket alkalmaz a Hormuzi-szoroson áthaladó, a korlátozásokat megszegő hajók ellen, és a magas olajárak fenntartásával is befolyásolni próbálhatja az Egyesült Államok novemberi félidős választásait. Két magas rangú iráni tisztviselő arról beszélt, hogy a stratégiáról az iráni »»»
Donald Trump szerint hamarosan megkezdődhet az olaj-, gáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon
Trump szerint szakértők úgy vélik, hogy a szigeten található, könnyen kitermelhető olaj mennyisége a világ szinte bármely más szárazföldi térségében rendelkezésre álló készleteket meghaladhatja. Az elnök Grönland stratégiai jelentőségét is hangsúlyozta az Egyesült Államok és Európa védelme szempont»»»
Ez volt Kapitány István örömének oka
2026. augusztusban az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, azaz az első becslésben közölt augusztusi adathoz viszonyítva a második becslés adata nem változott. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás az előző hónaphoz mérten 1»»»
Féltávnál jár a csíkszeredai Suta-tó gátjának felújítása, befejzték az Olt menti kerékpárutat
Jó ütemben halad a Csíkszereda határában található Suta-tó korábban meggyengült szerkezetű gátjának biztonságossá tételét célzó beruházás. Ugyanakkor az Olt folyó gátján kialakított kerékpáros útvonalak kivitelezési munkálatai teljesen befejeződtek – tájékoztatta a Maszolt az Olt Vízügyi Igazgatósá»»»
A jegybank tavalyi beszámolóját tárgyalják a képviselők
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán. A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint a 9 órakor kezdődő ülésen együttes általános vita lesz az MNB 2025-ről szóló üzleti»»»
Hiánypótló gyógyszert visz Amerikába a Richter: újabb akadály hárult el, már csak egy döntésre várnak – nők millióinak életét könnyítheti meg az új készítmény
Az amerikai gyógyszerhivatal elfogadta a Fylrevy törzskönyvezési kérelmét. Jóváhagyás esetén a Richter készítménye lesz az első, esterolt tartalmazó menopauzális hormonterápia az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) értékelésre befogadta a Richter ált»»»
Igaza volt Szijjártó Péteréknek, feketén fehéren mutatják az adatok, mi rúgta be az ipari termelést
Kedvező gazdasági adatok érkeztek. Augusztusban növekedett az ipari termelés volumene mind éves, mind pedig havi alapon. A feldolgozóipari alágak többségében ugyan visszaesés volt megfigyelhető, de a járműgyártás kimagasló teljesítménye képes volt ellensúlyozni a negatív hatásokat. A Központi Stati»»»
Nagy lépést tett az Egyesült Államokban a Richter, nők millióinak életét megkönnyítő gyógyszer jöhet
Befogadta értékelésre az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala, az FDA a Richter Gedeon Fylrevy nevű készítményének törzskönyvezési kérelmét – jelentette be a társaság. Az innovatív, szájon át alkalmazható, Estetrol-alapú ösztrogénterápia a menopauzával összefüggő közepesen súlyos »»»
Havi 3000 lej: ennyibe kerül, ha egy négytagú család többnyire otthon főz
Havonta mintegy 3000 lejt költhet élelmiszerre egy két felnőttből és két iskoláskorú gyermekből álló család – derül ki az Observatorul Prahovean hírportál életszínvonalról szóló elemzéséből. A becslés szerint ez napi körülbelül 100 lejt jelent négy személyre,úgy, hogy a család többnyire otthon kész»»»
Óriási üzlet derült ki: megveszik Magyarország egyik legnagyobb bevásárlóközpontját, csúcsgazdag vállalkozó lehet az új tulajdonos – kiszállnak a németek
A Futureal-csoport megszerzi a biatorbágyi Premier Outletet a német tulajdonostól, ezzel tovább erősítve kiskereskedelmi ingatlanportfólióját. A tranzakció már a Gazdasági Versenyhivatal előtt van, miközben a bevásárlóközpont értékét a német anyavállalat korábban 92,5 millió euróra, azaz több mint »»»
Megnyitja a legfejlettebb modelljeit a Google: fontos áttörés jöhet a tudományban Európában
A Google bejelentette, hogy a legfejlettebb mesterségesintelligencia-modelljeit 200 európai kutató számára teszi elérhetővé, amivel az európai tudományos versenyképesség erősítését kívánja elősegíteni. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztrá»»»
Zelenszkij meglátogatja az aktuális brit kormányfőt
Burnham hivatalának tájékoztatása szerint Zelenszkij londoni látogatásán a két fél megállapodást ír alá arról, hogy Nagy-Britannia 45 millió font (19,4 milliárd forint) értékben szállít az ukrán fegyveres erőknek több célra használható, brit gyártmányú könnyű légvédelmi rakétákat (Lightweight Multi»»»