Tisza-kormány: Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit, vasútvillamos jöhet Borsodban
Azt javasolja a kormánynak Magyar Péter, hogy a paksi védekezés minden résztvevője részesüljön kitüntetésben és jutalomban az október 23-i nemzeti ünnepen - a miniszterelnök erről a Facebookon írt szombaton. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tegnap bejelentette, Szeged és Hódmezővásá»»»
Hallerné Nagy Anikó: A miniszterelnök úr belátja és elfogadja, hogy a szabályok mindenkire érvényesek
Az Országgyűlés alelnöke házelnöki beugrása kapcsán elmondta, volt, hogy Magyar Péter odament hozzá, és mosolyogva elismerte, hogy rosszul viselkedett. A Tisza Párt soproni képviselője emellett beszélt arról, hogy ő maga is sokat hezitált azon, ki legyen az NVVH elnöke, és elmondta azt is, miért ne»»»
Azt állítja, manipulált felvétellel támadják a fideszesek, betelt a pohár a miniszternél
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint manipulált, évekkel korábbi felvétellel próbálják félrevezetni a nyilvánosságot egyes fideszes és KDNP-s politikusok. A tárcavezető most hosszú bejegyzésben reagált az őt ért támadásokra, és azt is elmondta, mit gondol ma a pedagógusokról, val»»»
Hat településen is időközi választást tartanak ma
Szeptember 6-án több településen időközi önkormányzati választást tartanak, főként testületi feloszlások miatt. Mosonszolnokon, Vértesszőlősön és Apcen helyi konfliktusok, bizalmi és szakmai válságok vezettek a voksoláshoz. Mihályházán pénzügyi problémák, Nagyrécsén politikai nézetkülönbség járult »»»
Moszkva megvolt, ma Kijevben dőlhet el az ukrajnai háború sorsa
Steve Witkoff a Kremlbe való megérkezése után külön meg is köszönte az orosz elnöknek a Kijevet érintő moratóriumot, hangsúlyozva, hogy ez a humanitárius és biztonsági folyosó tette egyáltalán lehetővé a kockázatos utazásukat. Korábban egyébként nem volt példa arra, hogy az oroszok és az ukránok po»»»
Keresztényellenes hangulatkeltés
Körvonalazódni sem látszik, hogy az új Tisza-kormány milyen együttműködést, viszonyt tervez a történelmi egyházakkal. A választási üzenet valami ilyesmi volt: : változásra van szükség a „függő helyzetbe” került egyházak finanszírozásában, egyáltalán állam és egyház kapcsolatában. A konkrét irányelv»»»
Egy NKA-botrányhoz hasonló eset Kisújszálláson: állami pénzt kaphatott a rendezvény, amelyen a fideszes polgármesterjelölt mondott köszöntőt
„Nagyon dühös vagyok, mert választási időszakban etettek meg 300 embert vélhetően bújtatott költségvetési támogatással, szerintem ez nincs rendben” – mondta 2024-ben a kisújszállási közéletben aktívan részt vevő Máthé Zsolt önkormányzati képviselő. Arról az esetről beszélt, amikor ellenzéki polgárm»»»
Fekete hétfő a Pénzügyminisztériumban: Kármán Andrásék rendkívüli bejelentésre készülhetnek, mindenkit berendeltek – tömegeket érintő kirúgásokról dönthetett a Tisza-kormány
Rendkívüli állománygyűlést tarthatnak a Pénzügyminisztériumban hétfőn – értesült a Világgazdaság a hétvége folyamán több forrásból. A kiszivárgott információk szerint ennek oka, hogy nagyarányú, tömeges leépítést jelenthetnek be az állománynak. Fekete hétfő a Pénzügyminisztériumban: Kármán Andrásék»»»
Magyar Péter tudta, hogy rosszul viselkedett - meglepő dolgokat árult el a parlamenti munkáról az országgyűlés alelnöke
Hallerné Nagy Anikó szerint a házszabályok mindenkire érvényesek, kivételezés nincs. Többször is összetűzésbe került Magyar Péterrel, akinek már megvonta a szót, de a konfliktusok nem mindig személyesek. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal vezetőjének kiválasztásánál két jó jelölt között hezitál»»»
A magyar ősemberek nyomában a független politikusok
A Komárom-Esztergom vármegyei Vértesszőlősön június elején a teljes képviselő-testület lemondásra szólította fel Bogár István független polgármestert, mivel ez nem történt meg, megszavazták a feloszlatást. A polgármesteri székért a korábbi településvezető és még három jelölt indul: Németh Ferenc, M»»»
Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek
Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek. Magyar Péter a Facebook-oldalán szombaton közzétett bejegyzésben úgy fogalmazott: "Magyarország hálás a sikeres paksi védekezésben résztvevő munkásoknak és szakembereknek." Javasolja a kormánynak, hogy minden részt»»»
Felfrissülünk, visszatalálunk
– Milyen választási eredményre számított? – Én is vakon repültem, mint sokan. Azt hittem, hogy a választásra leereszt a Magyar Péter‑lufi, és ezt az ezer fokon égő hergelést nem lehet másfél évig fenntartani, de végül kitartott a tiszások lelkesedése, sőt nőtt is. Nyilván sok hiba történt a Fidesz »»»
Hallerné Nagy Anikó elárulta, mit mondott neki Magyar Péter, miután elvette tőle a szót
Sűrű időszakon van túl Hallerné Nagy Anikó, aki egy hónapon át ideiglenesen vezette az Országgyűlést, miközben a vagyonvisszaszerzési hivatal vezetőinek kiválasztásában is részt vett. A parlament alelnöke most részletesen beszélt a vitatott pályázati eljárásról, Magyar Péterrel való parlamenti össz»»»
Tíz nap után történt meg a csoda Nepálban, videón, ahogy egy nőt és egy férfit is élve mentettek ki
Egy kínai állampolgárt mentettek ki élve egy vízerőmű alagútjából, amely rendszerekben akár ötszázan is ragadhattak a nepáli villámárvíz következtében. Emellett egy nuvakoti nő is túlélte a természeti katasztrófát, amelyben több mint ezerháromszázan vesztették életüket. Két újabb túlélőt, egy nőt é»»»
Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál»»»
„Ez nem tüntetés, hanem cirkusz” – Dopeman azért megfejtette, mitől növekszik majd a tábor
„Kezdetnek nem rossz” – mondta az egyik résztvevő a Ne Féljetek! 2.0 rendezvényről, miközben mások már jóval kritikusabban értékelték a Kossuth téren összegyűlt tömeget. A helyszínen arra kerestük a választ, hogy a választási vereség után képes-e még erőt mutatni a jobboldal, és mit gondolnak arról»»»
És akkor a kormány az első nagy feladatát teljesítette, most jöhet a napi aprómunka
Itt az ősz, még ha az időjáráson ez nem is tűnt fel, ami azért különösen fontos most, mert úgy jutottunk el a kormány nagy vállalásaihoz és az EU-pénzek megszerzéséhez rendelt augusztus 31-i határidőig, hogy amit ebben az ügyben ígértek az ország új vezetői, azt sikerült tartaniuk. Szeptember 1-jén»»»
Hegedűs Zsolt: Új szakdolgozói bértábla készül, felgyorsultak az egyeztetések
A szakdolgozói bérrendezés előkészítése megtörtént, és felgyorsultak a tárcaközi egyeztetések a Pénzügyminisztériummal – jelentette be Hegedűs Zsolt Siófokon, a MESZK XIII. Szakdolgozói Tudományos Kongresszusán. A plusz 500 milliárd forintos ágazati finanszírozás jelentős részét az egészségügyi dol»»»
„A pedagógusok nem politikai kampánykellékek” – kifakadt a PDSZ elnöke Rétvári Bence szavai után
Nagy Erzsébet Rétvári Bence szavaira és felszólításaira reagált. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke kiemelte, nekik nem miniszterük, hanem tagjaik vannak. Leszögezte, Lannert Judit oktatási és gyermekügyi minisztert sem fogják kímélni, de az eredményeit is el fogják ismerni. Ha»»»
Hidegzuhany: kiszivárgott egy belsős dokumentum, tényleg bezáratná a Volkswagen a győri Audi-gyárat – a német sajtó is csak találgatja, mi lesz a magyar üzemmel
Csütörtök este hagyta jóvá a Volkswagen felügyelőbizottsága vállalat szerkezetátalakítási terveit, amelynek értelmében 2030-ig 50 ezer munkahelyet szüntet meg a nagy multú autóipari konszern. Ám a német sajó már napokkal korábban azt találgatta, hogy milyen irányt vehet a 89 éves cég története, ame»»»
Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
„Az nagy valószínűséggel állítható, hogy a 2027-es év globális átlaghőmérséklete magasabb lesz, mint amilyen az idei. Azt viszont tudománytalan lenne megmondani, hogy Magyarországon a jövő évi nyár melegebb vagy szárazabb lesz-e, mint amilyen a 2026-os volt. Inkább 10-20 éves tendenciákat érdemes f»»»
Akár hatalomra is kerülhet Németország legveszélyesebb embere
Szinte biztosan kijelenthető, hogy szeptember 6-án története során másodjára fog tartományi választást nyerni a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) az egykori NDK-s Szász-Anhaltban, sőt, a pártnak először van reális esélye, hogy akár kormányra is kerüljön. Ehhez ugyanakkor az abszolú»»»
Több magyarországi településen is akkora balhé volt, hogy újra választást kell tartani
Szeptember 6-a, vasárnap meglehetősen aktív nap lesz a magyarországi időközi választások történetében: hat településen is polgármestert és képviselőket választanak. Ahány település, annyi konfliktus – cikkünkben összeszedtük, hogy milyen okok vezettek az időközi választásokhoz. A nyár eleji időszak»»»
Ostrom alatt a polgári sajtó, a Tisza-kormány mindent elsöpörne, amit nem tud térdre kényszeríteni
A polgári oldalt ezzel komoly veszteségek érték, rengetegen keresnek munkát, akik korábban a jobboldali médiában dolgoztak. Nem véletlenül indult el a Szabadság Tér kezdeményezés is, amit a Fidesz pártalapítványa működtet. – A Szabadság Tér célja, hogy összefogja a polgári közösség tagjait, és támo»»»
Nosztalgiázás helyett a jövőről lesz szó idén Kötcsén – interjúnk a főszervezővel
– Az idei kötcsei találkozó jelmondata: „Az idő igaz, s eldönti, ami nem az.” Miért ezt választották? – Mert az időnek van egy különös tulajdonsága: felszínre hozza az igazságot. Leleplezi a hazugságot, a hamis nagyságot és az érdemtelen tiszteletet. Ami valódi teljesítmény, az megmarad; ami csak p»»»
Visszajönnek a régi idők, a magyar cégek helyett a külföldi multik kerülhetnek előnybe
– Az például, hogy a Bayer Construct Zrt.-vel a kormány nem köti meg a zuglói irodakomplexum végleges adásvételi szerződését, nem csak a szóban forgó projektről szól. Ezzel több ezer lakás építését és munkahelyeket veszélyeztetnek – emelte ki Kiszelly Zoltán. Hozzátette: ha azokat a hazai cégeket t»»»
Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken
Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton. A 31 éves, D. T. monogrammal azonosított férfit a szerb belügyminisztérium célzott körözésekkel foglalkozó egységének tagjai találták meg és vették őrizetbe. A fér»»»
A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt
Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot. A koncepció »»»
Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország
Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra. A forint eltűnése azonban nem egyetlen politikai döntésen múlik. Magyarországnak előbb olyan gazdasági akadálypályát kell teljesítenie, amelynek minden ál»»»
Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasz»»»
Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt
Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK. A tudományos és technológiai miniszter már augusztusban bejelentette, hogy a kormányzat feljelentést tett a Gondo»»»
Már Vlagyimir Putyin irodájában van az amerikai küldöttség, eldőlhet a háború sorsa
Vlagyimir Putyinnal tárgyalt szombaton Steve Witkoff és Jared Kushner, az orosz–ukrán háború lezárásáról. Az orosz elnök utasítást adott ki, hogy a tárgyalás idejére ne mérjenek csapást Kijevre. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, Ukrajna kész betartani a fegyverszünetet, Putyin azonban »»»
„Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt” – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
Ne féljetek 2.0 – ezzel a hívószóval gyűltek össze az exkormánypártiak a nemzet főterén, ahol ugyan nem voltak sokan, de a Tisza politikusai neve hallatán zúgott a „hazaárulók” skandálás.»»»
Magyar Péter: "Legyen tánc"
Magyar Péter a közösségi oldalán fotót is közzétett a dunaszentbenedeki látogatásáról. A miniszterelnök háláját fejezte ki a lakosoknak az elmúlt hetekben tanúsított türelemért és állhatatosságért. "Megérkeztünk a polgármester úr meghívására a 27. dunaszendbenedeki falunapra. Köszönjük a helyiek tá»»»
Huth Gergely bosszút kiáltott, Ábrahám Róbert viszont revans helyett közösségi építkezést akart a Kossuth téren
A közösségen belüli összefogást, a jobboldal önvizsgálatának és újjászervezésének fontosságát, valamint a nemzeti érzelmű civilek feladatait hangsúlyozták a Ne féljetek! 2.0 című tüntetés felszólalói szombat este a budapesti Kossuth téren. Az MTI tudósítása szerint Renge Zsolt, a Fidesz fővárosi ké»»»
Elindul az 5+5 támogatási konstrukció – a nap hírei
A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét – derült ki a miniszterelnök ma reggeli rövid Facebook-bejegyzéséből. Magyar Péter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón beszélt arról, hogy a dohány- és a kaszinó-koncessziók területén átalakítást tervez a »»»
Kormányellenes tüntetést tartottak a Kossuth téren
„Ne féljetek! 2.0” címmel tartottak demonstrációt szombat este a Kossuth téren. A szervezők nem klasszikus tüntetésként, hanem egy interaktív közösségi workshop és demonstráció keverékeként hirdették meg az eseményt, amelyen ismert jobboldali közéleti szereplők mellett civilek is mikrofont kaptak. »»»
Kovács Gergelyék nélkül folytatja a Kutyapárt, teljesen átalakult a vezetés
Tóth-Benedek Csanád elmondta: az MKKP szombati taggyűlése az elnökség október 15-ig tartó mandátuma előtt tartott tisztújítást. A testület döntése alapján a párt szakított az eddigi ötfős társelnöki rendszerrel és háromfős elnökséget választva működik tovább. Tájékoztatása szerint a két elnökhelyet»»»
A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét
A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből. "Ahogy vállaltuk, felszámoljuk a közpénzzabrálást a dohány- és a kaszinókoncesszióknál. Felkészül a 35 éves autópálya-koncesszió. Lépésről lépésre, »»»
Wizz Air: elkerülhetetlen lesz a viteldíjak megemelése
A magyar fapados megerősítette a Ryanair balsejtelmét. A Wizz Air szerint először a kapacitások csökkentése várható, s ezt követhetik majd az árazási lépések. A tartósan magas olaj- és repülőgépüzemanyag-árak elkerülhetetlenül költségnyomást gyakorolnának az európai légiközlekedési ágazatra, különö»»»
Hatalmas váltás a Magyar Kétfarkú Kutyapártnál, már nem Kovács Gergely az elnök
Megválasztotta új vezetőségét a Magyar Kétfarkú Kutya Párt: a tagság Tóth-Benedek Csanádot választotta elnökké, miután a korábbi társelnökök nem indultak újra a pozícióért. Az új vezetés a párt eddigi alapelvei szerint irányítja majd a közösséget, legfontosabb feladataik között pedig a kampánytámog»»»
Jutalom és kitüntetés – javaslatot tett Magyar Péter a kormánynak
A miniszterelnök Facebook-bejegyzésében azt írta, azt javasolja a kormánynak, hogy az október 23-i nemzeti ünnepen minden, a védekezésben részt vevő munkást és szakembert tüntessenek ki és jutalmazzanak meg. A paksi fenékküszöb építése augusztus közepén kezdődött a Duna paksi szakaszán. A több mint»»»
Tüntetést tartottak a Kossuth téren + videó
Kormányellenes tüntetést szervezett szombat estére a KözTér és a CitizenGO. A demonstráció szlogenje: „Ne féljetek!”, házigazdája Renge Zsolt, egykori újpesti fideszes önkormányzati képviselő volt. Dezse-Zelenka Dóra influenszer, a Pesti Srácok korábbi publicistája arról beszélt, hogy sok magyar em»»»
Magyar Péter: Legyen tánc!
A polgármester meghívására érkezett a 27. Dunaszentbenedeki Falunapra Magyar Péter. A politikus köszönetét fejezte ki a település lakóinak a Bács-Kiskun vármegyei községben csaknem egy hónapja zajló fenékküszöb-építés során tanúsított támogatásukért és megértésükért. Magyar Péter a közösségi oldalá»»»
„Ha nincs közfelháborodás…” – fordulat a kollégiumi erőszak ügyében
Véresnek tűnő lepedőkkel tiltakoztak a Képzőművészeti egyetem diákjai tavaly novemberben, miután kiderült, hogy a bíróság felmentette a szexuális kényszerítéssel vádolt hallgatót társukat. A vád szerint 2021-ben az egyetem kollégiumának egyik hallgatója rosszul érezte magát, ezért az egyetemi buli »»»
Nagy változás a magyar turizmusban: nyílt versenyzés jön az állami megbízásokért
A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton. Az MTÜ szerint az új rendszer egyszerre épít a szervezet megerősített belső szakmai k»»»
Vége Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna társelnöki rendszerének a Kutyapártnál – a párt megválasztotta az új elnökét
Az MKKP a jövőben ötfős elnökséggel működik tovább, amely egy elnökből, két elnökhelyettesből és két további elnökségi tagból áll. A párt új elnökének Tóth-Benedek Csanádot választották, míg az elnökhelyettesi posztokat Várady Zoltán és Budai Sándor tölti be. Az új vezetés mandátuma négy évre szól.»»»
Régóta várt bejelentés érkezett: radikális változás jön a magyar állami fogászatokon
Megkezdődik a közfinanszírozott fogászati ellátás átalakítása, miután az Egészségügyi Minisztérium vezetése egyeztetett a Fogászati Alapellátás Petíció képviselőivel. A találkozón azonnali döntések születtek a fiatal fogorvosok és az egészségügyi szakdolgozók bérének rendezéséről, az országos ügyel»»»
Tisztújítást tartott a Kutyapárt, Tóth-Benedek Csanád az új elnök
Sikeres tisztújítást tartott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, jelentette be a párt szombat este. A párt eddigi társelnökei ezúttal nem indultak az elnöki pozíciókért, a Kutyapárt magyarázata szerint azért, mert egy ideje az energiáik nagy része terepi munkára megy. A tagság döntése alapján a Magyar Ké»»»
Nem csak egy forró nyár: klímában egyre közelebb kerülünk a Duna-Deltához
Forró volt az idei nyár. Nem úgy, mint a megszokott nyarak, hanem nagyon forró: sorra dőltek a hőmérsékleti rekordok egymás után, az idei a július a tizedik legmelegebb és a hatodik legszárazabb július volt 1901 óta, az augusztus pedig minden korábbinál melegebbnek bizonyult, az augusztusi országos»»»