Maszol 2h

A jövő szombati szlovákiai választások kampányhajrájában újra jelen van a magyarellenesség 

Megszólalt a héten a ma7-ben Hajtman Gábor és beszámolt arról, hogy ezekben a napokban, amikor összevont önkormányzati és megyei választásokra készül Szlovákia és a felvidéki magyarság, a Nyitra megye elnöki pozíciójáért induló Róbert Švec és pártja, a szélsőjobboldali Szlovák Újjászületés Mozgalom»»»

maszol.ro
Hvg 3h

Orbán Viktor: A jóisten tartozik nekem még négy évvel – élő közvetítés a DPK-táborról

Cikkünk frissül. A hétvégén Lakitelken, a Hungarikum Ligetben tartanak tábort a Fidesz által létrehozott Digitiális Polgári Köröknek. Orbán Viktor volt miniszterelnököt, a Fidesz elnökét egy pódiumbeszélgetésen egyebek mellett arról kérdezték, hogy milyen a teherbírása. „Ember tervez, a szavazó vég»»»

hvg.hu
Profit Line 11h

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet. „Akár olyan szuperkiugrást is láthatunk, a»»»

profitline.hu
Infostart 18h

Schmidt Mária: feljelentők országává tették Magyarországot

A történész az Újkommunisták akcióban - Mit üzen a Terror Háza Múzeum elleni támadás? című beszélgetésen kifejtette: azért szavaztak ennyien Magyar Péterékre, mert bíztak bennük. Elhitték, hogy választási ígéretükhöz hűen az előző 16 évben elért minden eredményt megőriznek. "Még tart ez a bizalom, »»»

infostart.hu
Hvg 20h

Még Párizsnak is szüksége volt az olimpiára – kérdés, képes-e tanulni a jó példából Budapest

Meglehetősen kedvező képet festett az olimpiarendezésről – de keveset beszélt annak rizikóiról – a két évvel ezelőtti párizsi játékok szervezésében fontos szerepet játszó Etienne Thobois vezérigazgató és Sophie Lorant nemzetközi igazgató. A két sportvezető a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) meghívás»»»

hvg.hu
Profit Line 20h

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben»»»

profitline.hu
Magyar Nemzet 20h

Schmidt Mária: A bosszú politikája előbb-utóbb mindenkire visszaüt

„Bosszúból nem lehet jól lakni”Schmidt Mária szerint a következő időszak egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy a Tisza a választási ígéreteiből mit tud ténylegesen megvalósítani. Fotó: Gábor ZoltánA történész arra hívta fel a figyelmet, hogy politikai kampányban könnyű támogatásokat, béremelések»»»

magyarnemzet.hu
Maszol 20h

Trump „megkegyelmezett” Moszkvának, Zelenszkij „szankciós áramszünetnek” nevezte a döntést

„Szankciós áramszünetnek” nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton azt, hogy Donald Trump amerikai elnök felfüggesztette az orosz gazdaságot célzó átfogó szankciós csomagot. Ugyanakkor úgy véli, hogy a Graham-törvénnyel továbbra is nyomást gyakorolhatnak Oroszországra. Zelenszkij az X-en »»»

maszol.ro
Profit Line 22h

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat. A növekedés az exportvezérelt ágazatokra koncentrálódott, a tudásintenzív szektorokat partvonalon tartva. Milyen lépések»»»

profitline.hu
Blikk 22h

Bóka János exminiszter Hankó Balázsról beszélt a DPK táborban

Mint kiderült, a jegyek két nap alatt elfogytak, s bár a Hungarikum Liget épületei között a kezdés előtt nem volt túl nagy mozgolódás, az előadások mind teltházzal mentek. Bóka János korábbi miniszter, a Fidesz frakcióvezetőjével Kohán Mátyás beszélgetett, a kerekasztal-beszélgetés pedig az Önkénny»»»

blikk.hu
Index 23h

Azt tanították neki, hogy a zsidók az ellenségei, elárulta, hogyan vetne véget a gyűlöletnek a szaúdi aktivista

Gyerekkorában azt tanították neki, hogy a zsidók az ellenségei, egy párizsi zsidó családnál szerzett élmény azonban gyökeresen megváltoztatta a gondolkodását. Loay Alshareef szaúdi békeaktivista ma már az izraeli–arab megbékélés egyik ismert szószólója, aki szerint a hagyományos kétállami megoldás »»»

index.hu
Index 23h

Mérföldkőhöz ért a tanárok küzdelme, de a valódi változás még nem jött el

Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a magyar állam jogsértő módon korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát 2022-ben. A döntés mérföldkő a tanárok és szakszervezeteik évek óta tartó küzdelmében, de a valódi változásokhoz még számos lépésre van szükség. A jogvédők és érdekképviseletek szerin»»»

index.hu
Delhir 1d

Rogán Antal találmánya: a nagy letelepedési kötvénybiznisz | Délhír Portál

Jelentős veszteséget okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a rendőrség szeptember közepén a letelepedési államkötvények ügyében. A hatóság a Transparency International Magyarország feljelentésére indított eljárást, amit „last minute” jelzéssel tett, az elévülés veszélyére utalva. »»»

delhir.info
Delhir 1d

Rogán Antal találmánya: a nagy letelepedési kötvénybiznisz | Délhír Portál

Jelentős veszteséget okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a rendőrség szeptember közepén a letelepedési államkötvények ügyében. A hatóság a Transparency International Magyarország feljelentésére indított eljárást, amit „last minute” jelzéssel tett, az elévülés veszélyére utalva. »»»

delhir.info
24 Ponthu 17.10. 12:43

„Nem is az életemet féltettem, hanem a kerékpárt” – így nézett ki biciklinyeregből az 56-os forradalom

Az 1956-os forradalomhoz különleges módon kapcsolódik a kerékpározás. A bicikli nem harci eszköz, de a történelem nagy megrázkódtatásaiban mégsem maradt „láthatatlan” epizódszereplő. Jelentősége abban áll, hogy válsághelyzetben – amikor a civilek számára a közlekedés motorizált formái ellehetetlenü»»»

24.hu
Portfolio 17.10. 10:10

A bérlakásprogramnál a matek után kezdődik a nehezebb feladat

Egy friss szakmai írás Reith András tollából jogosan figyelmeztet: a bérlakásról nem lehet úgy beszélni, mintha minden új lakás ugyanazt a célt, ugyanazt a pénzügyi logikát és ugyanazt a hozamot jelentené. A költség, a közpénz és a megtérülés mérlegének valóban ki kell jönnie. De a bérlakás nem az »»»

portfolio.hu
Demokrata 17.10. 09:23

Magyar Péter lábak között

Szendrei István soha nem foglalkozott politikával. Gépészmérnökként dolgozott a Paksi Atomerőműben, jelenleg ingatlanbefektetéseiből él. Soha nem volt tagja semmilyen pártnak, a Fidesznek sem volt aktivistája. A politikát csak annyira követte, amennyire szerinte egy értelmes embernek követnie kell.»»»

demokrata.hu
Demokrata 17.10. 08:35

Vissza a feketegazdaságba

Kifejezetten az eddigi narratívájába illesztve, vagyis a NER elleni harc, az „ellopott vagyon visszaszerzése” jegyében hirdette meg a Tisza-kormány a vagyonadót. – Én értem, hogy fáj, kedves elvtársak – harsogta Magyar Péter legutóbbi országjárása során, egyúttal bejelentve, hogy az adó az eddigi h»»»

demokrata.hu
Portfolio 17.10. 08:04

Megremegett a tőzsdén az AI-sztori - Van ok az aggodalomra?

Eladási hullám söpört végig a héten a technológiai részvényeken, miután a makrogazdasági környezet és az AI-beruházások megtérülésével kapcsolatos kétségek egyszerre rontották a hangulatot. A vártnál magasabb amerikai infláció a finanszírozás drágulásától való félelmet erősítette, és egyre több kér»»»

portfolio.hu
Maszol 16.10. 21:31

Tarr Zoltán Kolozsváron: „Nem lehet politikai fegyver a határon túli magyarok támogatása”

Hogyan alakulhat Magyarország és a külhoni magyar közösségek kapcsolata? Mit jelenthetnek a magyarországi változások az erdélyi magyarok számára? Ezekre a kérdésekre keresték a választ Tarr Zoltánnal, Magyarország társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterével pénteken, a kolozsvári »»»

maszol.ro
Index 16.10. 21:28

Új funkciót kapott a MávPlusz, kiválaszthatjuk a pontos ülőhelyünket

Fontos frissítés érkezett a MávPlusz alkalmazásba, az utasok már egy ülésrajzon választhatják ki a számukra megfelelő helyet a vonaton. Vitézy Dávid bejelentése szerint a grafikus helyfoglalással a menetirány is figyelembe vehető, és az utasok akár egymás melletti üléseket is foglalhatnak anélkül, »»»

index.hu
Portfolio 16.10. 20:42

Este gyengült nagyot a forint

A mai nap nemzetközi és hazai tényezők is segítik a forint mozgását. Nemzetközi oldalról a kötvénypiaci feszültség enyhülése miatt gyengült a dollár és a dollárgyengülés a forint számára is kedvező volt nap közben. Hazai oldalon a kötvényhozamok is nagyot estek, ideiglenesen újra felerősödtek a kon»»»

portfolio.hu
Portfolio 16.10. 19:00

Megijedt a piac az AI-boom árnyékától, ami egyre inkább lufinak tűnik

Egyre drágábban biztosítják magukat a befektetők a technológiai óriások esetleges fizetésképtelensége ellen, ami a mesterséges intelligenciába történő beruházásokkal kapcsolatos növekvő bizalmatlanságot jelzi. A Microsoft, az Nvidia, a Meta és az Amazon hitelkockázati csereügyleteinek (CDS) ára 202»»»

portfolio.hu
Maszol 16.10. 17:40

Idősek szemével Kézdivásárhely – Különleges fotókiállítás nyílt a múzeumban

Huszonhárom kézdivásárhelyi nyugdíjas összesen 49 fényképén keresztül fedezhetik fel a céhes várost azok, akik ellátogatnak az Incze László Céhtörténeti Múzeum legújabb időszakos kiállítására. A Városunk, ahogy az idősebbek látják című tárlatot csütörtök délután nyitották meg. A Gyulafehérvári Cari»»»

maszol.ro
Magyar Nemzet 16.10. 16:04

Adóemelés: a Gyurcsány-korszak egyik szereplőjének ötletét váltanák valóra Magyar Péterék?

Sorjázó véleményekA rezsicsökkentés mellett a társasági adó is ebbe a körbe tartozik – az utóbbi időszakban szintén felbukkantak olyan állítások, amelyek e közteher felemelését vették fel. Az nem igaz, hogy a 9 százalékos társasági adó az egy értelmes dolog. Különösen nem igaz, hogy ha ez olyan cég»»»

magyarnemzet.hu
Vilaggazdasag 16.10. 16:02

Partraszállás Amerikában, na meg a háborús profit, alaposan megugrott a Rheinmetall részvényárfolyama

Több tényező hatására került újra a fókuszba a német hadiipari vállalat. A Rheinmetall megérkezett Amerikába, profitál az ukrán háborúból, megduplázta hitelkeretét, egyértelműen növekedésre készül a menedzsment. Erőteljes emelkedésbe kezdett a héten a Rheinmetall részvényárfolyama. A német hadiipar»»»

vg.hu
Privat bankar 16.10. 15:17

3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre

Egészen félelmetesre sikeredett a hét közepe a két legfontosabb nemesfém számára a határidős piacon. Az egyébként sem túl rózsás októberi kereskedést pillanatok alatt bedöntötte az Egyesült Államokból érkező, a befektetők, kereskedők által árgus szemmel figyelt szeptemberi amerikai inflációs adat. »»»

privatbankar.hu
Demokrata 16.10. 14:52

„Hajtóvadászat indult ellenünk”

– Sem nem méltányos, sem nem igazságos, sem nem célravezető, ha a választási eredmény miatt megszaggatjuk a ruhánkat és hamut szórunk a fejünkre, valamit mégis lépni kell ebben a bizonyos szembenézésügyben. Hogyan fogjunk hozzá? – Nézzük meg, mit tudunk tanulni belőle. Ilyenkor szerintem az elején »»»

demokrata.hu
Index 16.10. 14:37

Válság a budapesti belgyógyászatokon, tömegével küldhetik haza a krónikus betegeket

Pénteken már nincs különösebb gond a budapesti belgyógyászati osztályok ügyeletein – írta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter. Arról viszont nem szólt, mi lesz azokkal a krónikus betegekkel, akik az ágyak harmadát foglalják, és idősotthoni helyre várnak. Egy olvasónk szerint legalább egy fővárosi »»»

index.hu
Portfolio 16.10. 12:02

Mozdul a forint, megőrülnek a befektetők a magyar kötvényekért

Az elmúlt hetek erősödése után tegnap óta gyengül a dollár, elsősorban azért, mert csökkennek az amerikai és az európai állampapírhozamok. A lendületből a forint is profitál, hiszen a dollárral szemben 326,5-ről 324 közelébe erősödött, miközben az euróval szemben csak kisebb mozgások látszottak. A »»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 16.10. 11:12

A Tesla új roadstere már repülni is tud - elképesztő video, közben Elon Musk beszólt az Amazonnak is

A Tesla-vezér újra elemében van. Miután Elon Musk bedöntötte az amerikai távközlési szektort, majd beszólt az Amazonnak, csütörtök este Texasban bemutatta a Tesla új, repülő roadsterét. Látványos show keretében mutatta be a Elon Musk Texasban a Tesla új, repülő roadsterét, azaz nyitott, két üléses »»»

vg.hu
Maszol 16.10. 11:01

Újraélesztés napja: így menthetünk életet, amíg megérkezik a mentő

Vészhelyzetben minden másodperc számít, és az időben megkezdett segítségnyújtás akár életet is menthet. Hargita megyében idén egész évben elsősegélynyújtási képzéseket és gyakorlati bemutatókat tartottak a rohammentőszolgálat (SMURD) munkatársai különböző intézményekben, hogy felkészítsék a résztve»»»

maszol.ro
Maszol 16.10. 11:01

Hol áll a román útlevél a schengeni rangsorban?

A román útlevél a 29 schengeni ország útleveleit összehasonlító schengeni rangsorban a 20. helyen áll a Passport Reports 2026. október 16-i összeállítása szerint; a világranglistán a 19. helyet foglalja el. A magyar útlevél a 17. helyen van. Románia közvetlenül a 19. helyezett Horvátország után, va»»»

maszol.ro
Index 16.10. 10:12

Súlyos sérülést okozhat a nindzsa gyermekjelmez, figyelmeztet a fogyasztóvédelem

Nindzsa gyermekjelmezt hívnak vissza a forgalmazásból, ugyanis akár súlyos sérülést is okozhat, amennyiben beleakad egy tárgyba a túl hosszú szabad zsinórvég. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) arra kéri a szülőket, hogy vagy vágják le a túl hosszú szalagokat, vagy ne használ»»»

index.hu
Demokrata 16.10. 09:26

Ha ilyen jelmezt rendelt a Temuról, akkor ne adja a gyerekre!

A bejelentő tagállam jelezte, hogy az érintett termék Magyarországon is elérhető. Rámutattak, a visszahívás oka, hogy a jelmezhez tartozó, alkarra és vádlihoz rögzíthető piros köthető szalagok hossza jelentősen meghaladja a biztonsági szabványokban megengedett méretet. A túl hosszú szabad zsinórvég»»»

demokrata.hu
Portfolio 16.10. 08:14

Megfordult a dollár, helyzetben a forint

Az elmúlt hetek erősödése után tegnap óta gyengül a dollár, elsősorban azért, mert csökkennek az amerikai és az európai állampapírhozamok. A lendületből a forint is profitál, hiszen a dollárral szemben 326,5-ről 324 közelébe erősödött, miközben az euróval szemben csak kisebb mozgások látszottak. A »»»

portfolio.hu
Infostart 16.10. 07:52

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

A magyar állam megsértette a szakszervezetek szabad sztrájkjogát, és speciális törvényt írt elő a pedagógusokra vonatkozóan – foglalta össze az InfoRádió megkeresésére az EJEB döntését Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke. „Ez az európai normákba ütköző lépés volt. A még elégséges szol»»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 16.10. 06:48

Francia válság idején francia hadivállalat ajánlás

A sors fintora, hogy Franciaországban számos tüntetés zajlott az elmúlt hetekben, és pont ebben a „szénakazalban találtam meg a tűt”. A hadiipar körüli 2025-ös hype mintha lecsengett volna az idei év első felében, viszont a közel-keleti konfliktusok fellángolása és a mesterséges intelligencia körül»»»

vg.hu
Magyar Nemzet 16.10. 06:24

„Egy hajóban evezünk” – Brüsszelből üzentek a magyaroknak az uniós jogi válsághelyzet miatt

Közös harc az európai civilizációértRené Aust arról beszélt, hogy sokkal nagyobb a hasonlóság a magyar és a német helyzet között, mint azt elsőre gondolnák az emberek, mert bár a nemzeti érdekek olykor különbözhetnek, és egyes kérdéseket eltérően látnak az európai jobboldalon, az európai civilizáci»»»

magyarnemzet.hu
Index 16.10. 05:47

Milliárdos tétel az asztalon, ami belülről feszítheti szét Budapestet

A főváros és a kormány megegyezése után parkolóüzemeltetési vita robbant ki Karácsony Gergely és több kerületi polgármester között. A kerületek búcsút inthetnek a működtetésből származó bevételnek, viszont a megállapodás szerint a főváros útfejlesztési alapot hoz létre az összegből. Ahhoz, hogy tis»»»

index.hu
Alternativenergia 16.10. 05:08

Nulla százalékos áfa érkezhet a magyar napelemes rendszerekhez?

A magyar napelemes szektor fejlődését elsősorban nem technológiai, hanem szabályozási és szakpolitikai akadályok hátráltatják a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség szerint. Az érdekképviselet átfogó javaslatcsomaggal fordult a kormányhoz, amely az áfacsökkentés mellett az időalapú villamosenergia»»»

alternativenergia.hu
Profit Line 16.10. 04:35

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűj»»»

profitline.hu
Infostart 15.10. 22:27

Az NNGYK elárulta az egyszerű módszert, amely a leghatékonyabb a fertőzések megakadályozására

Mint kiemelték: a kézmosás jelentőségét nemzetközi adatok is alátámasztják. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) 2025-ben kiadott ajánlása szerint a megfelelő kézhigiéné mintegy 30 százalékkal csökkentheti a hasmenéses megbetegedések, 17 százalékkal az akut légúti »»»

infostart.hu
Infostart 15.10. 22:15

Október 23. – Karácsony Gergely egy nagy közös nemzeti megemlékezést tervez

Karácsony Gergely azt mondta: Budapest a nemzet fővárosa, az '56-os forradalom nem egyedüli, de mégiscsak nagyon fontos helyszíne, és a város nagyon fontosnak érzi, hogy méltóképpen megemlékezzen 1956. október 23-áról. Az idei megemlékezés legyen méltó a 70. évfordulóhoz, és „térjünk vissza '56 ere»»»

infostart.hu
Maszol 15.10. 19:11

Nicuşor Dan visszadobta a kényszerházasságot büntető törvényt a parlamentnek

Nicuşor Dan államfő csütörtökön visszaküldte a parlamentnek megfontolásra a kényszerházasságot és a kényszerű együttélést büntető törvényt, mert szerinte több rendelkezése nincs összhangban egymással, részben megismétli a hatályos előírásokat, és jogértelmezési bizonytalanságokat okoz, írja az Ager»»»

maszol.ro
Vilaggazdasag 15.10. 18:18

Eddig nem hallott dolgot mondott ki feketén-fehéren a CBA: nemcsak a nagy láncoknak fáj az árréstop – akár ellátási gondok is kialakulhatnak, szorult helyzetben a kisboltok

Egyelőre nem látni a kiskereskedelmet érintő különadó kivezetésének várható időpontját, annak sorsáról, jövőbeni várható súlyáról vélhetően a hamarosan érkező 2027-es költségvetési tervből lehet majd többet tudni. Az árrésstop mellett a különadó a másik, a kiskereskedelem egyes szegmenseit célzotta»»»

vg.hu
Index 15.10. 17:34

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

A kormány hazudott az uniós feltételekről, a gyermekvédelmi törvény módosítása a pedofiloknak kedvez, Lannert Juditot pedig ki sem kellett volna nevezni. Többek között erről beszélt Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke az Ultrahang Plusz csatornán. Az »»»

index.hu
Portfolio 15.10. 16:55

Válságba sodródott a fővárosi sürgősségi ellátás - Már a minisztériumok is reagálnak a helyzetre

Súlyos válság alakult ki a budapesti belgyógyászati és sürgősségi fekvőbeteg-ellátásban, amit az orvos- és ápolóhiány, valamint a szociális okokból kórházban rekedt betegek magas száma okoz. A helyzetet egy kistarcsai vírusjárvány is tetézi, emiatt az egészségügyi és a szociális tárca, valamint az »»»

portfolio.hu
Hvg 15.10. 16:52

Nem sérti az Alaptörvényt, hogy az önkormányzatok pénzük nagy részét kötelesek az Államkincstárnál tartani

Egy meg nem nevezett önkormányzat perelte be az Államkincstárat, amely kiszámította a költségvetésük kiadási oldalának 5 százalékát, és csak azt tehették be az általuk választott bankhoz, a többi a kincstár számláján maradt. Ezzel, mint írták, „lényegileg elveszítette a saját, hitelintézeti számlák»»»

hvg.hu
Alternativenergia 15.10. 16:43

Napelem-boom Magyarországon: a szabályozás és az energiatárolás lehet a kulcs

A gazdaság versenyképességét javítaná a napelem szektor átlátható szabályozása – jelentette ki Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke Szegeden. A szakember a globális napelemipar indulásában fontos szerepet játszó Váradi F. Péter születésének centenáriuma alkalmából a Szegedi Tud»»»