Magyar Narancs 2m

Ezért szenved a Tisza a HUN-REN vezetésének eltávolításával

Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter Stipsicz András matematikust kérte fel a HUN-REN vezetésére – írta meg a Telex szeptember közepén. Stipsicz a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet főigazgatója 2019 óta, valamint az MTA rendes tagja. A felkérés – a közmédiához hasonlóan – szintén»»»

magyarnarancs.hu
Infostart 5m

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Különböző számítások szerint az orvoshiány 5-10 százalékos Magyarországon, és további komoly problémát jelent a kettős korfa. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az orvosok jó része 55 évnél idősebb, rajtuk kívül vannak fiatal belépők, de középen hiányzik egy korosztály, amelynek tagjai részben elmentek a »»»

infostart.hu
24 Ponthu 6m

Török Gábor: Sikerült felpiszkálnia az ügyészségnek Magyar Pétert

„Ez provokáció vagy fricska Magyar Péter irányába. Nyilvánvalóan rettenetesen kellemetlen, hogy ezekkel a nevekkel szerepel egy címlapon, ahogy az is, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnöknek esetleg az igazságszolgáltatás előtt kell állnia egy telefonlopási vita ügyében” – fogalmazott Török Gábo»»»

24.hu
Vilaggazdasag 7m

Új korszak kezdődött a magyar naperőmű-piacon: már nem elég megtermelni az áramot, el is kell tudni tárolni – így működik az ország legnagyobb hibrid erőműve

Nem elég egyre több napelemet telepíteni, ha a megtermelt áramot a hálózat nem tudja minden pillanatban befogadni. Hódmezővásárhelyen ezért a 70 megawattos naperőmű mellé 80 megawattóra kapacitású akkumulátoros tárolót építettek, amely a termelési csúcsok egy részét későbbre tudja áttenni. A minteg»»»

vg.hu
Portfolio 7m

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, fordulat állt be a magyar-ukrán viszonyban

Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-héten többször találkozott ukrán partnerével, és sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit - közölte a Külügyminisztérium. Eközben közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megeg»»»

portfolio.hu
Profit Line 8m

Kutatók éjszakája - Több mint 80 programot kínálnak a BME karai

Több mint 80 programot kínálnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) karai a pénteki Kutatók éjszakáján. A nyilvánosság előtt ritkán megnyíló laborokkal, interaktív bemutatókkal és történelmi kulisszákkal várja az egyetem a tudomány iránt érdeklődőket. A BME MTI-hez csütörtökön el»»»

profitline.hu
Index 10m

Elfogyott a pénz a posták fenntartására Pécsen, két hivatalt bezárnak

Bezárják a rózsadombi és a hirdi postahivatalt Pécsen, miután az önkormányzat közlése szerint a város már nem tudja tovább finanszírozni a működésüket. Pécs 2023 és 2025 között 269 millió forintot fordított az érintett postahivatalok fenntartására, 2025 őszétől azonban mintegy 162 millió forintos t»»»

index.hu
Portfolio 13m

Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, »»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 15m

Ledőlhet az utolsó bástya, óriási bajban Robert Fico: Orbán Viktor sorsára juthat, kirobbant a kormányválság Szlovákiában – előrehozott választás is jöhet

Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken közölte, hogy baloldali patrióta kormánya elveszítheti a törvényhozásban meglévő szűk többségét egy kisebb koalíciós partneren belüli nézeteltérés miatt, ami egy évvel a választások előtt veszélyezteti a kormánya pozícióját. Ledőlhet az utolsó bástya, óri»»»

vg.hu
Demokrata 19m

Még él egy kis remény Bonyhádon

Különös ellentmondás, hogy miközben zajlik az Ema-Lion Bonyhádi Zománcáru Kft. felszámolása, az edényeik iránt rég nem látott érdeklődés mutatkozik. A gyár mintaboltjába a hirtelen megnövekedett kereslet miatt csak szakaszosan tudják beengedni a vásárlókat. Sokan szeretnének még egy utolsó lábast, »»»

demokrata.hu
Demokrata 19m

Olaj a tűzre

Budapesttől Teherán nagyjából 2500, Washington pedig 7700 kilométerre van – hiába tűnik azonban távolinak ez a két főváros, az ott hozott döntések tavasz óta egészen közelről érintik a magyarok mindennapjait is. Amikor Donald Trump amerikai elnök február végén támadást indított Irán ellen, egy gyor»»»

demokrata.hu
Demokrata 19m

Időjárás-előrejelzés

Hétfőn szinte nem is lesznek felhők az égen, így csapadék sehol sem várható. A nyugati és az északnyugati tájakon élénk lehet a déli, délkeleti szél, az ország északkeleti harmadán pedig az északkeleti szelet kísérhetik élénk lökések. Hajnalra, reggelre helyenként ismét párássá, ködössé válik a lev»»»

demokrata.hu
Index 22m

Óriási a tolongás a tankerületi vezetői székekért

Nagy az érdeklődés a tankerületi vezetői székekért, minden központban legalább három pályázató méretteti meg magát – tudta meg az Index Horváth Pétertől, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnökétől, aki információit Sinka Edit szavaira alapozza. A Klebelsberg Központ vezetője a testület kétnapos küldöt»»»

index.hu
Demokrata 31m

Felvesszük a kesztyűt

– Mikor kezdte el foglalkoztatni a közélet? – A családi történetek miatt nagyon korán. Nagyapám hadifogoly volt, és szinte csodával határos módon tért haza a Szovjetunióból. Az 1956-os forradalom idején az ÁVH célkeresztjébe került, miután az egyik szomszédja feljelentette, hogy részt vesz az esemé»»»

demokrata.hu
Infostart 41m

200 új zebra épül Budapesten

A BKK szakemberei másfél éven át dolgoztak azon, hogy felmérjék a jelenlegi helyzetet és kijelöljék azokat a fejlesztéseket, amelyekkel kényelmesebbé, biztonságosabbá és hozzáférhetőbbé válhat a gyaloglás a fővárosban – írja a közlemény. A Gyaloglás Akadálymentesen Budapesten elnevezésű stratégia ö»»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 51m

Kitálalt a titkos uniós vezető Magyar Péterről, így vezényli a háttérből az Ukrajna elleni akciót: "Ha azt mondja, így tegyetek, a nagykövet kénytelen megtenni, különben le kell mondania"

Csak Magyarország blokkolja az uniós csatlakozási fejezetcsoportok megnyitását Ukrajnával – erről egy magas rangú európai tisztségviselő beszélt a DW-nek szeptember 25-én, pénteken. A nevét eltitkoló uniós vezető a nyilatkozatában kitért Magyar Péter döntő szerepvállalására is a folyamatban. Kitála»»»

vg.hu
Infostart 53m

Jó hír érkezett a Fertő-tó magyar oldaláról – már jövőre nagy változás jön

Szemerey Samu, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkára a fórumon elmondta, hogy a lehető legrövidebb időn belül szeretnék kiírni a feltételes közbeszerzést az ideiglenes strand megvalósítására. A cél az, hogy amíg a fejlesztések »»»

infostart.hu
Profit Line 1h

Visszahívnak mintegy 2,86 millió VW és Audi modellt esetleges kormánymű-meghibásodás miatt

A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA). A visszahívásban érintettek a Volkswagen 2013. szeptember 24. és 2024. július 1. között gy»»»

profitline.hu
Index 1h

Áthajtott a körforgalmon, majd parkoló autókat tarolt le egy sofőr Siófokon

Hajmeresztő balesetet rögzítettek Siófokon: a közösségi médiában terjedő felvételen egy fehér autó nagy sebességgel hajt át egy körforgalmon, majd nem sokkal később parkoló járműveknek csapódik. A helyi sajtó szerint három parkoló autó rongálódott meg. A történtek különösen nagy visszhangot váltott»»»

index.hu
Portfolio 1h

Mesterséges intelligencia gyerekeknek: hol húzzuk meg a határt?

A fiatalabb generációk körében rendkívül gyorsan terjed a mesterséges intelligencia felhasználása, miközben a jogi és adatvédelmi keretek csak lassan követik a folyamatot. A nemzetközi jogalkotói kezdeményezések egyaránt a szigorúbb ellenőrzés irányába mutatnak, amire a piacvezető fejlesztők célzot»»»

portfolio.hu
24 Ponthu 1h

„Az összes pénzem elvették”, írta a „megtámadott” nő a Facebookon – aztán kiderült az igazság

Rendőrség: az online térben is felelősek vagyunk azért, amit leírunk.»»»

24.hu
Index 1h

Két szék közül választhat a Médiatanács új tagja, tisztségért indul a Mi Hazánkban

Szombaton tartja ötödik kongresszusát a Mi Hazánk Mozgalom; a budapesti tanácskozáson pártelnököt, alelnököket választ a több száz küldött. A párt több politikusa szerint felmerült az alelnöki tisztségek számának emelése, miután közlésük szerint megsokasodtak a feladatok. A pártelnöki tisztségért T»»»

index.hu
Portfolio 1h

Véleményt mondott az EU-ról a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte a 27 EU-tagállam "nagyon erőteljes képességét és hajlandóságát" az uni»»»

portfolio.hu
Index 1h

Harcba hívta a fiatalokat XIV. Leó pápa, megtelt a Stade de France

Hatalmas ünneplés fogadta XIV. Leó pápát a Stade de France-ban: mintegy 80 ezer fiatal gyűlt össze a péntek esti imavirrasztáson. A katolikus egyházfő „Franciaország szentjeinek” nevezte őket, és arra buzdította a fiatalokat, hogy vállalják a hit küzdelmét – de soha ne az erőszak, a megvetés vagy a»»»

index.hu
Vilaggazdasag 1h

Most már tudjuk, csoda történt: itt vannak a hétvégi üzemanyagárak, szombattól ennyibe kerül a benzin és a gázolaj Magyarországon – ez így is marad hétfőig

Bár a szokásos csatornákon egyelőre nem jelent meg, péntekről szombatra milyen változás történ az üzemanyagárakban Magyarországon, a Világgazdaság piaci forrásokból értesült a fejleményekről és a frisen életbe lépett benzin- és dízel árakról. Most már tudjuk, csoda történt: itt vannak a hétvégi üze»»»

vg.hu
Index 1h

Éles váltás jön szombattól, egészen más időre készülhet az ország

Napos idő lesz szombaton, időnként felhősebb lehet az ég, de csapadék nem jellemző. A nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között alakul. Szombaton még enyhe éjszaka lesz, de a hét további részében 4 és 10 fok közötti minimum is várható. Döntően napos idő várható szombaton gomolyfelhőkkel, azonban a go»»»

index.hu
Index 1h

Új részletek derültek ki a Szita Bence-gyilkosságról – Polcz Erika ciánnal akarta megmérgezni korábban

Eddig nem ismert részleteket tár fel a 2012-es Szita Bence-gyilkosságról Rátkai Tímea hamarosan megjelenő könyve. Eszerint Polcz Erika a gyilkosság előtt már megpróbálta megmérgezni 11 éves mostohafiát egy energiaitalba kevert szalicilsavval, és több ismerősétől, köztük egy Ágnes nevű nőtől is mérg»»»

index.hu
Index 1h

Tömegverekedés tört ki Debrecenben a reggeli csúcsforgalomban egy szerelmi ügy miatt

Szerelmi ügy miatt eshetett egymásnak két férfi és több köziskolás a reggeli csúcsforgalom idején egy zebra mellett, az autók közelében Debrecenben. Egy busz utasa videóra vette, ahogy többen egymásnak estek, ütik, rúgják egymást. A verekedés fennakadást okozott a közlekedésben is, az autósok értes»»»

index.hu
Index 1h

Egy szegedi gyógyszerész ingyen viszi házhoz az orvosságot a rászoruló betegeknek

Magyarországon nagyjából 800 ezer ember élhet olyan településen, ahol nincs gyógyszertár, és ennél még többen lehetnek azok, akik egészségügyi állapotuk miatt nem tudni eljutni egy patikába. Egy szegedi gyógyszerész emiatt önként vállalta, hogy a környéken havonta egyszer ingyen házhoz viszi a rász»»»

index.hu
Index 1h

Tömeges rosszullét több óvodában és iskolában, ugyanazt az ebédet kapták a gyerekek

Hányással és hasmenéssel kerültek kórházba óvodás és iskolás gyerekek Budapestről és környékéről. A szülők szerint mindannyian ugyanazt az ebédet kapták, amelyet ugyanaz a közétkeztető cég készített. A Fővárosi Kormányhivatal vizsgálatot indított, a cég szerint azonban kizárt, hogy az ételtől lette»»»

index.hu
Index 1h

Újkommunistázó Dörmögő Dömötörként alkalmatlan vezető ellenzéki szerepre a Fidesz

A Tisza-frakció nem támogatja Baka András köztársasági elnök jelöltjét, Szathmáry Zoltánt a legfőbb ügyészi posztra. Mit jelez ez az államfő és a kormányzó párt viszonyáról? Az Országgyűlés keddi ülésén a Tisza-frakció többsége nem támogatta a Fidesz és a KDNP Médiatanácsba jelölt tagjait. Méltányt»»»

index.hu
Infostart 2h

Egy dolog zavarja meg a napsütést szombaton, és a következő hétre is van egy hírünk

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, de a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható – írja »»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 2h

Kínos fordulat: nagyon csúnyán elszámolhatta magát Magyar Péter, Kármán András nem talál 450 milliárd forintot – valami nem stimmel a vagyonadóval, ez még fájhat a költségvetésnek

Korántsem ígérkezik akkora sikertörténetnek az 1 milliárd forint fölötti vagyonnal rendelkezők megadóztatása, mint ahogy Magyar Péter a kampányban előrejelezte. A miniszterelnök még pár hete is arról beszélt, hogy 300-600 milliárd forint bevétele lehet a költségvetésnek a vagyonadóból, ugyanakkor a»»»

vg.hu
Profit Line 2h

Átadta Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását a Nestlé

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Nestlé Purina büki állateledel-gyára: három új gyártóüzem és egy teljesen automatizált magasraktár átadásával lezárult a vállalat legújabb, 193 milliárd forintos fejlesztése. A beruházásoknak köszönhetően a gyár éves termelési kapacitása elérheti az 500 ezer t»»»

profitline.hu
Privat bankar 2h

Séta Versailles-ban, a Napkirály és az illatok birodalmában

Amióta Leonardo DiCaprio eljátszotta XIV. Lajost és annak ikertestvérét – emlékezzünk A vasálarcos című filmjére – , még többen látogatnak ide, pedig a felvételek egy része nem is itt készült. De ott sétálni, ahol a világsztár… Évente több százezer virágot ültet itt el egy egész kertészcsapat szín,»»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 2h

Ömlenek a piacra az új lakások, de valami furcsa dolog történik

Ennek egyik oka, hogy az új építésű lakások műszaki tartalma és minősége a szigorúbb építési előírások miatt országosan közelebb áll egymáshoz, miközben a használt ingatlanok árszintje között jelentős területi különbségek vannak. A Balaton térsége külön eset: Somogy és Veszprém vármegyében az új la»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 2h

„Az év végére már nem Merz lesz a kancellár” – mondja lapunknak egy AfD-s politikus

– Friedrich Merz kancellár katasztrófának nevezte pártja, a CDU vasárnapi választási eredményét, de nem mondott le. Meddig maradhat még? – Szerintem az év végére már nem Merz lesz a kancellár. Nem is lehetett volna nála alkalmasabb kormányfő arra, hogy így elherdálja a választók CDU-ba vetett marad»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 2h

A Tisza-kormány előtt egyre nagyobb buktatóvá nő az azbeszt-ügy

A Fidesz-kormány még májusban 100 millió forint rendkívüli támogatást ítélt meg Zalaegerszegnek az azbeszttel érintett helyszínek rendezésére. A város önkormányzatánál írásban érdeklődtünk, hogy megérkezett-e már ez az összeg, ugyanis annak folyósítása már az új kormányra hárul. Amint választ kapun»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 4h

Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent. Számos té»»»

profitline.hu
Profit Line 5h

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától. A H₂Off»»»

profitline.hu
Profit Line 6h

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat. A legfontosabb információ ugyanakkor megnyugtató: a hivatalos közlés szerint a »»»

profitline.hu
Profit Line 7h

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvény»»»

profitline.hu
Profit Line 8h

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken. A KPMG Private Enterprise Venture Pulse elemzése»»»

profitline.hu
Profit Line 9h

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe. A mutató 48,1 pontra süllyedt az augusztusi 51,7 pontról, némileg meghaladta a hónap közepén előzetes számként ismertetett 47,8 pontot. A hangulatindex szeptemberi értéke 12,7 százalékkal alacsonyabb, mint»»»

profitline.hu
Hvg 9h

Diákok tüntetnek Németországban a sorkatonaság esetleges visszaállítása ellen

A kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállítása ellen tiltakoznak a diákok szerte Németországban. Az ország több városában, köztük Hamburgban, Kielben, Berlinben és Frankfurtban tartanak diáksztrájkokat és demonstrációkat. A szervezők szerint országszerte több mint száz megmozdulást terveznek»»»

hvg.hu
Portfolio 10h

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszk»»»

portfolio.hu
Profit Line 10h

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Econo»»»

profitline.hu
Hvg 10h

Újabb 14 nagykövetet hívott vissza a kormány

A péntek esti Magyar Közlönyben jelent meg, hogy felmentenek újabb 14 nagykövetet – vette észre a 444. A mostani döntés több olyan országot is érint, amelynek kisebb a súlya a magyar külkapcsolatokban, például Liechtensteint, Finnországot, Kirgizisztánt, Pápua Új-Guineát, Indonéziát, valamint több »»»

hvg.hu
Hvg 10h

A határértéket 37-szeresen meghaladó ólomszennyezést mutattak ki egy patakban Dorogon, a rendőrség is nyomoz

A dorogi önkormányzat pénteki testületi ülésén Magyar Péter független képviselő ismertette az általa kikért mérési eredményeket, és ezek alapján a Dunába torkolló Kenyérmezői-patak vízében határértéket 37-szeresen meghaladó ólomszennyezést mutattak ki, ráadásul más anyagok, köztük kőolaj eredetű sz»»»

hvg.hu
Infostart 10h

Karácsony Gergely heteken belül megállapodásra számít a kormánnyal – a nap hírei

Felül kell vizsgálni a hároméves bérmegállapodást a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma szerint. A szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán a testület ülése után azt közölte: a fórum ezt azzal indokolja, hogy megváltoztak a makrogazdasági körülmények és az eddigi szám»»»

infostart.hu