Vilaggazdasag 1h

Készen van, megépült Magyarország legnagyobb élelmiszeripari gyárkomplexuma: világhírű svájci multi építette – ezt Szijjártó Péternek köszönheti Kapitány István

Újabb egységekkel bővült a büki állateledelgyár. A Nestlé Hungária Kft. az elmúlt években többlépcsős fejlesztést hajtott végre, a projekt pedig Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházásává vált. A mai nappal a program hivatalosan is lezárult és három új gyáregység, valamint egy automatikus»»»

vg.hu
Index 1h

Újranyitják a római Colosseumot, vizsgálat indult az ipari alpinista halálának ügyében

Szombaton ismét megnyitja kapuit a római Colosseum, miután még keddről szerdára virradó éjszaka munka közben halt meg egy ipari alpinista. Az eset miatt nyolc ember ellen indult vizsgálat, ugyanis az olasz hatóságok szerint nem tartották be a munkahelyi biztonsági előírásokat. Szombaton nyitják meg»»»

index.hu
Infostart 2h

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A nemzetközi nagymester elmondta: az idei Polgár Judit Világ Sakkfesztivál középpontjában a kritikus gondolkodás áll. Erről szeretnének beszélgetni, játszani, és ennek a fontosságáról tanúbizonyságot tenni ott a fesztivál alatt abban a reményben, hogy aki ellátogat, az úgy távozik, hogy valami kérd»»»

infostart.hu
Hvg 2h

A kormány feljelentést tesz az e-ingatlanrendszer miatt

Feljelentést tesz a Tudományos és Technológiai Minisztérium az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer, az E-ING fejlesztésével kapcsolatban – közölte a Telex érdeklődésére pénteken Tanács Zoltán tárcája. „A feljelentésben többek között a költségvetési csalás, a hűtlen kezelés, a hamis magáno»»»

hvg.hu
Privat bankar 3h

Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának

Magyarország védelme az erős magyar honvédségen, valamint az észak-atlanti és európai együttműködésen alapul – jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz, Magyarország honvédelmi minisztere a Boris Pistorius német védelmi miniszterrel közös pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. Ruszin-Szendi Romulusz ú»»»

privatbankar.hu
Vilaggazdasag 3h

Döbbenetes fizetés: ennyit kereshetett Jim Gottfridsson Szegeden – hatalmas összeget hagyhatott az asztalon a svéd kézilabdázó

Havi csaknem 16 millió forintot kereshetett a svéd irányító az OTP Bank-Pick Szegednél. Jim Gottfridsson fizetése a Flensburgban kapott összeghez képest jelentősen megemelkedhetett. Jim Gottfridsson havi 43 ezer eurót, vagyis nagyjából 15,7 millió forintot kereshetett az OTP Bank-Pick Szegednél a s»»»

vg.hu
Hvg 3h

Koncz Zsófia hiába ígérte, hat éven át nem újított fel egy hidat, most a Tiszán kéri ezt számon

A hernádkércsi Hernád-híd nem éli a legszebb napjait. A híd komoly szerkezeti problémákkal küzd, emiatt a közúti forgalom évek óta a kettő helyett csak egy sávon zajlik. Ez egy olyan probléma, ami mellett egy helyi képviselő sem mehet el szó nélkül. A fideszes Koncz Zsófia, miután Borsod-Abaúj-Zemp»»»

hvg.hu
Vilaggazdasag 4h

Megnyílt a föld a Mol alatt, a forint is visszaszédült a gyenge oldalra

Enyhe csökkenéssel zárta a hetet a BUX. A blue chipek közül egyedül az OTP erősödött, a legnagyobb vesztes a Mol volt, de a Richter sem dicsekedhet. Egy kis megkönnyebbülés és enyhén emelkedő részvényindexek jellemzik a hét utolsó kereskedési napján a globális értékpapírpiacokat. Fotó: Havran Zoltá»»»

vg.hu
Hvg 5h

A vízmérleg kétségbeejtő, 10 ezer tonna árvaszúnyogot hizlaltunk benne, mégis folytatjuk a Balaton körbebetonozását

A Balatonért tett kétségbeesett segélykiáltásként is értékelhetők Vasas Gábor, az idén 100 éve alapított HunRen Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója minapi tájékoztatóján elhangzottak. A kutatóként a balatoni algavirágzásokért felelős cianobaktériumokkal is foglalkozó főigazgató beszámol»»»

hvg.hu
Portfolio 5h

Az Anthropic hatalmas megbízása felrakhatja az Akamait az AI-térképre

Ritka, hogy egyetlen ügylet új pályára helyezzen egy olyan, több évtizedes technológiai vállalatot, amelyet a piac eddig elsősorban tartalomszolgáltatási, webgyorsítási és kiberbiztonsági szereplőként ismert. Az Akamai Technologies most ilyen megállapodást kötött: az Anthropic hét év alatt 11,6 mil»»»

portfolio.hu
Profit Line 5h

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel. A közlemény szerint péntektől az adóst hat hónapra fizetési moratórium illeti meg a vele szemben e»»»

profitline.hu
Vilaggazdasag 6h

Egyelőre megmenekült a BYD, Botka László Kapitány Istvánt kérdezi: sózzanak-e hatalmas új terhet a kínaiakra

Elárulta Botka István polgármester, kin múlik, kapjon-e a a nyakába hatalmas új terhet a Szegeden gyárat indító kínai óriás. A BYD nem fizet építményadót, a polgármestert ezért támadják, a változást kezdeményező indítványt azonban nem vette napirendre pénteken a szegedi közgyűlés. Korábban jelentet»»»

vg.hu
Vilaggazdasag 7h

Debrecent ünneplik a német autógyártók, meglepő, de ők is a kínai CATL-re szorulnak – érzékelték a politikai ellenszelet

Már a német autóipar is azt várja, hogy felpörögjön a CATL debreceni akkumulátorgyára. A kínai óriás megkezdte az akkumulátorcellák tesztgyártását, a sorozatgyártás pedig a következő hónapokban indulhat el. A magyar üzem termelésére különösen a BMW és a Mercedes-Benz számít, amelyek európai elektro»»»

vg.hu
Portfolio 8h

Magyarország számára is fontos megállapodás született a kis moduláris atomreaktorok piacán

Együttműködési megállapodást írt alá az amerikai GE Vernova, a japán Hitachi, a dél-koreai Samsung C&T és a lengyel SGE, hogy közösen terjesszék a BWRX-300 típusú kis moduláris atomreaktort Közép- és Kelet-Európában, valamint Nagy-Britanniában – közölték a cégek. A régióban a lengyel SGE viszi a pr»»»

portfolio.hu
Portfolio 10h

Hatalmas gyárat épít a magyar óriásvállalat a szomszédban: tízmilliárdos beruházás indul

Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group - írta a profit.ro hírportál. Az üzem a Kolozs megyei Szentmihályon épül, napraforgót fog feldolgozni. A beruházást a 21 mezőgazdasági termelőt tömörítő Podisul Transilvaniei szövetkezet hajtja végre. A beruházás be»»»

portfolio.hu
Hvg 10h

Hszi Csin-ping a Fehér Házban mondta el, hogyan kerülhető el a katonai konfliktus Kína és Amerika között

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban fogadta Hszi Csin-ping kínai elnököt csütörtökön. A találkozón Hszi arról beszélt, hogyan lehet elkerülni az amerikai–kínai katonai konfliktust – írja a The Guardian. A kínai elnök nyitásként széles körű együttműködést szorgalmazott Washingtonn»»»

hvg.hu
Maszol 11h

Több mint egymillió résztvevőre számítanak a pápa pénteken kezdődő franciaországi látogatásán (VIDEÓ)

Rendkívüli biztonsági intézkedések és maratoni programsorozat mellett pénteken megkezdődött XIV.Leó pápa négynapos franciaországi apostoli látogatása, amelyet hatalmas lelkesedés kísér a megújulásra törekvő francia katolikus egyház és a hívek részéről. A rendezvényekre több mint egymillió embert vá»»»

maszol.ro
Maszol 11h

Étolajgyár épül Erdélyben

Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro. Az üzem a Kolozs megyei Szentmihályon épül, napraforgót fog feldolgozni. A beruházást a 21 Kolozs, Maros és Fehér megyei mezőgazdasági termelőt tömörítő Podisul Transilvaniei szövetkezet hajtja v»»»

maszol.ro
Index 11h

A pokol lángjai másfél hónapig nyaldosták Délvidék természeti kincsét

A forró nyáron kitört tűz akár visszafordíthatatlan ökológiai katasztrófát is okozhat Európa egyik jelentős homokvidéki ökoszisztémájában, a Delibláti-homokpusztán. Délvidék ragyogó ékessége, a Delibláti-homokpuszta mintegy 35 ezer hektáron elterülő különleges természetvédelmi terület, amely Európa»»»

index.hu
Maszol 11h

Szabadidőparkká alakítják az egykori téglagyár területét Marosvásárhelyen

Egy kilenchektáros szabadidőparkot alakítanának ki Marosvásárhelyen az egykori téglagyár helyén. A marosvásárhelyi városi tanács csütörtöki ülésén elfogadta a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát. A tervek szerint játszóterek, sportpályák, futó- és kerékpárpálya, gördeszkapark, kutyafuttatók, p»»»

maszol.ro
Hvg 12h

Videó: az ukránok permi olajfinomítót, az oroszok kijevi dróngyárat támadtak az éjjel

Újabb tömeges orosz dróntámadás érte Kijevet péntekre virradóra – jelentették az illetékes ukrán hatóságok. Pecserszkij kerületben egy többszintes lakóházba csapódott drón megölt egy 14 éves fiút, legalább hét lakót pedig megsebesített. Szolomjanszkij és Pogyilszkij kerületekben több épületben káro»»»

hvg.hu
Index 12h

Szakértő figyelmeztet: nagyon sokba fog kerülni, amit most csinálunk a vízzel

A magyar cégek egy része már kiszámolta, mennyi vizet tudna visszaforgatni, aztán a terv elakad a pénzügyi vezetőnél – a víz egységára itthon olyan alacsony, hogy a beruházás megtérülése beláthatatlan messzeségbe csúszik. Torma András egyetemi docens szerint ez ma a hazai ipari vízgazdálkodás egyik»»»

index.hu
Index 12h

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A Fővárosi Törvényszék elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken kezdődik, és a cég hat hónapos fizetési moratóriumot kap. Az eljárásban a hitelezőknek meghatározott határidőn belül kell bejelenteniük követeléseiket, a vagyonfelügyelő feladata pedig a cég gazdasági működésének»»»

index.hu
Index 12h

Autóalkatrész-kereskedővel kötött milliárdos szerződést lélegeztetőgépek beszerzésére a külügy a Covid-járvány idején

Többek között egy informatikai tanácsadó és egy autóalkatrész-kereskedő cégekben érdekelt személy is milliárdos lélegeztetőgép-megbízást kapott a covid-járvány idején a Külügyminisztériumtól. A felívelést azonban minden esetben hatalmas esések és cégbezárások követték. A Külügyminisztérium nevében »»»

index.hu
Magyar Nemzet 13h

Újranyitják az atomkaput: Olaszország negyven év után visszatér az atomenergiához

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kormánya a hatékony és karbonmenes áramtermelés mellett döntött – ismét szerephez jut Olaszországban a nukleáris energia (Fotó: LUDOVIC MARIN / AFP)Atomáramot importálnak, miközben sajátjuk nincsAz olasz helyzet egyik sajátossága, hogy az ország ugyan leállította»»»

magyarnemzet.hu
Vilaggazdasag 13h

Ilyen még nem volt, épül Magyarország új erőműve: ez lesz az egyik legnagyobb, az MVM mellé olasz és török óriáscégek is beszálltak – 2000 betoncölöpöt vernek le a földbe

Megkezdődött a Tisza CCGT erőmű cölöpözése Tiszaújvárosban, a korábbi Tisza Erőmű területén. A beruházás ezen szakaszában több mint 2000, egyenként 21 méter hosszú és 800 milliméter átmérőjű beton cölöp készül, amelyek az erőmű későbbi főberendezéseinek stabil alapozását biztosítják. Az MVM Csoport»»»

vg.hu
Portfolio 13h

Több ezer rabszolga dolgozik a hatalmas csalógyárakban, hajsza indult a bűnözők ellen

Kambodzsa bizonyítékokat gyűjt az országban működő, kiterjedt online csalási hálózatok feltételezett irányítói ellen – közölte az illetékes miniszter, miközben a kormányt egyre több kritika éri amiatt, hogy az eljárások eddig nem érték el a valódi felelősöket. Chhay Sinarith, a csalás elleni kormán»»»

portfolio.hu
Portfolio 14h

Idétlen időkig: össze kell tépni a szokásos forgatókönyvet egy valóban működő uniós költségvetéshez

Az uniós tagállamoknak heteken belül el kellene mozdulniuk a jól ismert nemzeti követelésektől a következő hétéves költségvetés tényleges kompromisszumai felé. A visegrádi országok egyre határozottabban utasítják el a regresszívnek tartott új bevételeket, Németország pedig egyszerre próbálja vissza»»»

portfolio.hu
Maszol 14h

Ukrajnai fegyverek jelenhetnek meg az EU-ban, Brüsszel már készül a veszélyre

Az ukrajnai háború egyik késői biztonsági következményére kezd készülni az Európai Unió: mi történik azzal a rengeteg fegyverrel, amely évek óta forog a fronton, ha egy részük eltűnik a katonai nyilvántartásokból? Az Európai Unióban egyre komolyabban készülnek arra, hogy az ukrajnai háború fegyvere»»»

maszol.ro
Index 14h

Eljárást indított a rendőrség a bicskei iskolánál történt elrablási kísérlet ügyében

Hatalmas felháborodást és riadalmat váltott ki Bicskén az a szerdai eset, amikor egy ismeretlen férfi megpróbálta az autójába csalni Gudics Máté énekes nyolcéves kislányát. A gyermek lélekjelenlétének köszönhetően azonnal berohant az iskolába és értesítette a tanárnőjét, így nem történt tragédia, á»»»

index.hu
Vilaggazdasag 15h

Mindenki Mészáros Lőrincre és az MKIF-re figyelt, pedig van egy sokkal durvább autópálya-koncesszió Magyarországon: 460 millió forintot fizet érte kilométerenként az állam

Drágább lehet az autópályák új rendszere – erről beszélt a Világgazdaságnak Palóc André. Arra figyelmeztetett, hogy a működő autópálya-koncesszió felszámolása nem egyszerű szerződésmódosítás lenne, hanem beruházások állhatnak le, évekig elhúzódhat az M1-es felújítása, miközben a magyar cégek helyér»»»

vg.hu
Magyar Nemzet 16h

Zsarolás, időhúzás, gazdasági háború: csúnyán összerúgta a port London és Brüsszel

Ma egy kézfogás, holnap egy-egy pofon is előfordulhat London és Brüsszel között (Fotó: TOBY MELVILLE / POOL)Történelmi válaszút előtt az Egyesült KirályságA gazdasági és politikai patthelyzet a brit belpolitikában is hatalmas törésvonalakat hozott a felszínre. Miközben a Burnham-kormány hivatalosan»»»

magyarnemzet.hu
Hvg 17h

Az Oktatási Minisztérium arról kérdezi az egyetemistákat, mi miatt szoronganak

Szeptember 23-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Neptun online tanulmányi rendszeren keresztül megosztotta a hallgatóival az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának kérdőívét, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja, de a korábbi kérdőív»»»

hvg.hu
Profit Line 19h

Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet

Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érd»»»

profitline.hu
Profit Line 24.09. 20:03

A magyar gazdaság növekedésnek indult

A magyar gazdaság növekedésnek indult, üteme jelenleg 1,7 százalékos, míg az előző kormány elmúlt négy évében lényegében nulla volt - jelentette ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Brüsszelben csütörtökön. Az uniós tagországok gazdasági minisztereit tömörítő versenyképességi tanác»»»

profitline.hu
Portfolio 24.09. 19:46

Ez a lakosságot is érinteni fogja: átalakítja a Tisza-kormány az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszert

Átalakítják az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszert (EKR) az iparági egyeztetések alapján - mondta Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) energetikáért felelős államtitkára csütörtökön háttérbeszélgetésen, Budapesten. Kiemelte: céljuk, hogy az EKR kiszámítható és fennta»»»

portfolio.hu
Infostart 24.09. 19:16

SAFE-hitel lemondása: a szakértő szerint nem veszítünk ezzel pénzt, és lehet egy újabb kör is

A SAFE Hitelprogramot 2025-ben az Európai Bizottság hozta létre. Ez gyakorlatilag egy opcionális hitelkeret az EU tagállamok részére, ami azt a célt szolgálja, hogy bővíteni tudják a védelmi ipari gyártási kapacitásaikat és ezáltal a tagállamok védelmi képességeit – mondta Csíki Varga Tamás, a Stra»»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 24.09. 18:29

Enyhén javult a gazdasági hangulat szeptemberben, de a cégek közel 20 százaléka áremelésre készül

Enyhe javulást hozott a szeptember a vállalkozások várakozásaiban, a lakosság hangulata azonban gyakorlatilag változatlan maradt. A GKI konjunktúra indexe egy ponttal emelkedett, miközben a fogyasztói bizalmi index stagnált a magyar gazdaságban. Minimális mértékben javult szeptemberben a magyar gaz»»»

vg.hu
Demokrata 24.09. 18:27

Trump új piacokat nyitna Kínában az amerikai gazdák előtt

Amerikai és kínai tisztviselők azon dolgoznak, hogy elősegítsék a két ország közötti kiegyensúlyozottabb kereskedelmi kapcsolatokat, ideértve az Egyesült Államok mezőgazdasági termelői és állattenyésztői számára az új piaci hozzáférést is – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Hszi Csin-ping k»»»

demokrata.hu
Maszol 24.09. 18:17

Már ötmillió robot dolgozik a világ gyáraiban

Rekordszámú, ötmillió ipari robot működik jelenleg a világ gyáraiban, elsősorban Kínában, az Egyesült Államokban, Japánban, Dél-Koreában és Németországban – írja Agerpres. A működő ipari robotok globális állománya 2025-ben éves szinten 9 százalékkal nőtt, és elérte az ötmilliós számot – derül ki a »»»

maszol.ro
Infostart 24.09. 17:28

Tanács Zoltán bejelentette: év végére készülhet el a kormány digitalizációs stratégiája

Tanács Zoltán kifejtette, jelentős elmaradások vannak ezen a területen, de bízik abban, hogy a stratégia jelentős szemléletváltást hoz. Az európai akadálymentesítési irányelv (EAA) gyakorlati végrehajtásáról szóló, Digitális megújulás 2 című szakmai konferencián a tárcavezető hozzátette: a Kátai-Né»»»

infostart.hu
Portfolio 24.09. 16:05

Nem úgy működik a kínai AI-gépezet, ahogy Washingtonból látszik

A nyugati politikai vitákban Kínát gyakran egységes, felülről vezérelt AI-hatalomként írják le, ahol Peking egyszerre diktálja a technológiai fejlesztést és a szabályozást. Egy friss tanulmány szerint ez a kép fontos pontokon félrevezető: a kínai mesterségesintelligencia-kormányzásban a központi ál»»»

portfolio.hu
Hvg 24.09. 16:02

Javult a lombikkezelések eredményessége, de több intézet így is jóval az országos átlag alatt teljesít

Újabb, a szakma és a páciensek által is régóta várt eredményességi mutatókat publikált az állami lombikintézetek szakmai irányításáért felelős Humánreprodukciós Igazgatóság (HRI). Elemzésükben most először közöltek hivatalos adatokat arról, melyik magyarországi lombikcentrumban mekkora sikeraránnya»»»

hvg.hu
Privat bankar 24.09. 15:59

Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból

Magyar idő szerint 15 óra 30 perckor elindult a tőzsdei kereskedés a tengerentúlon. Az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones 0,2 százalékot csökkent a nyitás perceiben, a legnagyobb amerikai vállalatokat listázó S&P 500 0,4 százalékot veszített értékéből. A technológiai Nasdaq 0,7 százalékkal kerül»»»

privatbankar.hu
Vilaggazdasag 24.09. 15:49

A Nyugat is egyetért vele: új adut húzhat elő ingujjából Putyin, a csillagos égig drágulhat ez a fém – az oroszok földjében ebből 80 millió tonna lapul

Új adut húzhat elő az ingujjából Putyin. Oroszország nagyot profitálhat ugyanis a réz történelmi ralijából, mivel óriásvállalatai, a Norilsk Nickel és az Udokan Copper révén a világ egyik meghatározó termelője és exportőre. „A réz az új arany” – posztolta ki Kirill Dmitrijev az Orosz Közvetlen Befe»»»

vg.hu
Portfolio 24.09. 15:29

Hatalmas változás jön a magyar iskolákban: teljesen átalakul a pedagógusok képzése

Megkezdődik a pedagógus-továbbképzési rendszer átalakítása, amelynek keretében a kabinet eltörli a kötelező tartalmi megújító képzéseket, a gyakornokoknak nem kell többé vizsgázniuk a Nemzeti Alaptantervből, az iskolák pedig saját belső képzéseket is szervezhetnek. Az intézkedésekről a kormány szám»»»

portfolio.hu
Portfolio 24.09. 15:04

Nem létező, de valódi emberek milliárdjaival tesztelik a világot – különleges eszközt fejleszt a magyar kutató

Az emberi agy néhány tucat, legfeljebb néhány száz ember világában érzi magát igazán otthon, miközben a döntéseink ma milliárdok életére, egymástól távoli kultúrákra és olyan társadalmi rendszerekre hatnak, amelyeket egyetlen ember sem képes fejben tartani. Dávid-Barrett Tamás antropológus szerint »»»

portfolio.hu
Profit Line 24.09. 14:38

EBRD: idén lassabb, jövőre gyorsabb gazdasági növekedés jöhet a régióban

Az idén az eddig vártnál jóval lassabb, jövőre viszont gyorsabb gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely az idei prognózis rontását mindenekelőtt az energiahordozók és az élelmiszerek drágulásával, az aszállyal és a kereskede»»»

profitline.hu
Vilaggazdasag 24.09. 14:37

A bécsi tőzsde agyonveri Frankfurtot és Párizst: ezt Magyarországnak is megköszönhetik a sógorok – nélkülünk ez csak álom lenne

Az osztrák részvénypiac látványos felértékelődését elsősorban a kelet-közép-európai gazdaságok gyors növekedése magyarázza. Az elemzők szerint a pozitív trend még folytatódhat, ám a magas energiaárak, az inflációs kockázatok és az esetleges kedvezőtlen gazdaságpolitikai intézkedések veszélyt jelent»»»

vg.hu
Portfolio 24.09. 14:16

Beavatkozás az üzemanyagpiacon: kettős lépésre készül Magyarország szomszédja

Újabb, jelentős üzemanyagár-csökkentésre készül az osztrák kormány: az októberre és novemberre tervezett intézkedések összességében mintegy 12 centtel mérsékelhetik a benzin és a dízel literenkénti árát – írja az Auto Motor und Sport. A csomag egyszerre nyúlna hozzá az üzemanyagokat terhelő adókhoz»»»

portfolio.hu