A diákok 79 százaléka ment át a képességvizsgán
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon - tájékoztatott az Oktatás- és Kutatásügyi Minisztérium. A közlemény szerint a felmérőre beiratkozott 148 268 nyolcadikos közül 143 251 diák vett részt mindhárom vizsgán, ami 96,6 százalékos részvételi a»»»
Doktor24: súlyos eljárási hiba miatt kezdeményezték a felszámolást
A közleményben azt írták, a Doktor24 ellen jogerős felszámolási végzés lépett életbe. A vita egy évekkel ezelőtti, mintegy 40 millió forintos beszállítói követelésből indult, amelyet jogi alapon jóhiszeműen vitatott a cég. Úgy fogalmaztak, „Súlyos eljárási hiba sodorta méltatlan helyzetbe Magyarors»»»
Szerdán leáll a fél egészségügy: ügyeleti rend lesz a Semmelweis napon
A Semmelweis napon tulajdonképpen az egészségügyi szolgáltatások elérhetősége a hétvégi munkarend szerint valósul meg, azaz folyamatosan biztosított a mentés, az alapellátási ügyeleti ellátás és a kórházakban is az ellátás megvalósul, ügyeleti rend szerint. KAPCSOLÓDÓ Érdemes észben tartani: különl»»»
Amerikában képezték fegyveres elfogásokra, Orbánnak sofőrködött is – a meggyanúsított Hajdu János portréja
A gyanúsítotti kihallgatása után a Fidesz biztonsági vezetőjének kinevezett volt TEK-vezérnek hullámhegyek és hullámvölgyek is voltak a pályafutásában. Több száz bevetés, több ezer elfogott bűnöző és egy fegyelmi eljárás terelte mederbe a karrierjét.»»»
A Hősök terén vízágyúkkal hűtötték le magukat a nyár legmelegebb napján – KépekA Hősök terén vízágyúkkal hűtötték le magukat a nyár legmelegebb napján – Képek
Tömegoszlatásra is használt vízágyukkal hűtötték magukat a járókelők a Hősök terén az abszolút melegrekordot is megdöntő hőségben. A nem mindenapi programért a rendőrség és a tűzoltóság felelt. Galéria.»»»
Kitört a botrány az új műanyagtilalom miatt: a vendéglátósok szerint káoszt hozhat a nyár közepén
Éppen a nyári csúcsszezon előtt lép életbe az a szabályozás, amely alapjaiban változtathatja meg a vendéglátóhelyek működését. A szakmai szervezet szerint jelenleg nincs megfelelő és megfizethető alternatívája a műanyag termékeknek. Július 1-jétől életbe lép a műanyag italtartó poharak forgalomba h»»»
Sorra állnak le a MÁV vonatai, megbénítja az extrém hőség a vasúti közlekedést
Az extrém meleg miatt mintegy harminc járművet érintett a túlmelegedés, és egyelőre nem látni a probléma végét. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint ezeket a vonatokat nem ilyen időjárási körülményekre tervezték. „Az extrém meleg időjárás miatt délután sorra váltak működésképtel»»»
Aranykonvoj: az ukránok ügyvédei börtönbe csukatnák Orbán Viktort, ezen múlik, hogy sikerül-e a tervük
Az ukránok ügyvédjének nem tetszik, hogy a hatóság betartja a törvényeketMég Hajdu meggyanúsítása előtt a 444 portálon közzétettek egy állítólagos, a hatóság által eddig nem cáfolt ügyészségi iratot. Abban az áll, az ügyben a lényegi döntést meghozó személyek: Orbán Viktor volt miniszterelnök, Fark»»»
Megnyílt a Biodóm, ahol egzotikus növényeket és különleges állatokat is láthatnak a látogatók
Megnyílt kedden a budapesti „Biodóm városi oázis”, amely a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek. A közösségi térként is funkcionáló Biodóm négy évszakos helyszín, ahol az egzotikus növények mellett többféle állatot, köztük a cerkófmajmok rokon»»»
Figyelmeztet az amerikai jegybankár: a mesterséges intelligencia miatt jöhet a feketeleves a kamatoknál
A mesterséges intelligencia infrastruktúrája iránti "kielégíthetetlen" kereslet az infláció egyik fő hajtóerejévé vált, jelentette ki Beth Hammack, a clevelandi Federal Reserve elnöke. A jegybanki döntéshozó szerint amennyiben ez a nyomás továbbra is magasan tartja az árakat, az akár magasabb irány»»»
444.hu: Tanúvallomások igazolhatják, hogy Hajdu Jánost Orbán Viktor instruálta telefonon az aranykonvoj elfogásakor
„Hajdu János az ukrán pénzszállítók elfogásának napján, az akció közben telefonon egyeztetett Orbán Viktorral” – írja a 444.hu több, egymástól független forrásra hivatkozva. A lap információi szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) parancsnoka és a miniszterelnök telefonos megbeszéléseinek több fü»»»
E.ON: az extrém hőség miatt megszaporodtak az áramszünetek
Az extrém hőség miatt Budapesten, Pest vármegyében és az Észak-Dunántúlon az átlagosnál két-háromszor több üzemzavar jelentkezik a villamosenergia-hálózaton, ezért az E.ON Hungária Csoport megerősített készenléttel dolgozik, és a tervezett áramszünetek jelentős részét elhalasztotta - közölte a társ»»»
Szkepticizmus fogadta, mégis összejöhet az easyJet felvásárlása?
Nem kereste az eladást, mégis bombaként robbant a hír: kérője akadt Európa második legnagyobb diszkont-légitársaságának, és hetek óta komoly alkudozás zajlik a befektetők szeme láttára. Az easyJetre szemet vető amerikai Castlelake-nek július 5-ig van ideje arra, hogy egy nagyvonalú, akár 7 fontos v»»»
Minden eddiginél forróbb június – dőltek a melegrekordok földön és vizen – 42 fokos hőség Budakalászon, helyenként 33 fokos a Balaton vize
Extrém hőséget mértek kedden Magyarországon: Budakalászon 41,8 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet, a Balaton felszíni vize pedig több helyen meghaladta a 32 fokot. A rekordok mellett már a tó állapotát befolyásoló folyamatok is láthatóvá váltak, bár fokozott algásodást egyelőre nem észleltek. Ú»»»
Szóbeli tárgyalást kér az Európai Bizottság ellen indított perben a Székely Nemzeti Tanács
Az SZNT álláspontja szerint ugyanis az ügy több olyan jogi és eljárásjogi kérdést vet fel, amelyek szóbeli tárgyalás keretében tisztázhatók. A személyes meghallgatás lehetőséget biztosít arra, hogy a felek közvetlenül reagáljanak egymás érveire, pontosítsák álláspontjukat, valamint válaszoljanak a »»»
Kína figyelmeztet: az EU-val való gazdasági kapcsolatok befagyasztása is szóba kerülhet
Az Európai Unió és Kína októberi határidőben állapodott meg arra, hogy kézzelfogható előrelépést érjenek el a két fél közötti kereskedelmi viták rendezésében. A tárgyalások után Maroš Šefčovič uniós kereskedelmi biztos elismerte, hogy minden problémát nem lehet néhány hónap alatt megoldani, ugyanak»»»
Harminc Flirt motorvonat adta meg magát az extrém hőségben
„Ma délután az extrém meleg időjárás miatt sorra váltak működésképtelenné a Stadler FLIRT motorvonatok, mert több járműben túlmelegedés lépett fel. A probléma rövid időn belül immár mintegy harminc járművet érintett, és még nem tudjuk pontosan, hogy hol lesz a vége” – írta közösségi oldalán a közle»»»
Veszélybe került a gigantikus fúzió: a brit hatóság torpedózhatja meg a Warner Bros. Discovery felvásárlását
Az Egyesült Királyság kedden bejelentette, hogy beavatkozhat a Paramount, a Skydance és a Warner Bros. Discovery tervezett, 110 milliárd dollár értékű összeolvadásába. Ez a lépés megakaszthatja a tranzakciót, amelyet az Egyesült Államok és Kína versenyhatóságai már jóváhagytak. A döntés nyomán a fú»»»
Az extrém hőség miatt megszaporodtak az áramszünetek
A tájékoztatás szerint a tartós hőhullám és a jelentősen megnövekedett villamosenergia-fogyasztás - elsősorban a klímaberendezések használata miatt – fokozott terhelést jelent a hálózati berendezések számára. A legtöbb meghibásodást a középfeszültségű kábelek és a transzformátorok túlterhelése okoz»»»
Szépség, törött tükörben
A közösségimédia-felületeken követhető beauty influenszerek tömegével ontják a szépségápolás témában készült videóikat, bemutatva egyebek mellett napi bőrápolási vagy sminkelési rutint és az általuk használt, nyilvánvalóan marketingcélból ajánlott termékeket, „skincare” mániával oltva be a kiskamas»»»
A Sándor-palota közzétette azt az indítványt, amelyet Sulyok Tamás az Alkotmánybíróságnak küldött
Közzétették azt az indítványt, amelyben a Sulyok Tamás a közjogi méltóságok elmozdítását célzó Alaptörvény-módosítások miatti aggályait fogalmazta meg az Alkotmánybíróságnak (AB). A köztársasági elnök indítványa rekordidő alatt jutott a testület asztalára, azonban annak a tárgyalását az Alkotmánybí»»»
Csaknem tíz év után megnyitott a Biodóm, a főváros oázisa
Hosszú évek bizonytalansága után megnyitotta kapuit a Biodóm „városi oázisa”, amelyet szerdától a nagyközönség is birtokba vehet. A korábban befejezetlenségével elhíresült épületet az állatkert új funkcióval tölti meg: trópusi növények, állatok, dinoszauruszok és látványos bemutatók várják a látoga»»»
Új kormányfőnek örülhetnek Litvániában
A litván parlament kedden miniszterelnökké választotta Mindaugas Sinkeviciust, az ország Szociáldemokrata Pártjának (LSDP) elnökét. Gitanas Nauseda elnök a múlt héten jelölte a 42 éves Sinkeviciust miniszterelnöknek, hogy a kormánykoalíció átalakításának részeként váltsa a szintén a balközép LSDP-h»»»
Három gyanúsítottat hallgattak ki a nagykőrösi szolgálati Skoda ügyében
Három gyanúsítottat hallgatott ki a Pest Vármegyei Főügyészség a nagykőrösi polgármester szolgálati autójának ügyében – írja a 24.hu. A lap információ szerint a gyanúsítottak közül az egyik az önkormányzathoz köthető, de sem a mostani, sem a korábbi fideszes polgármester nincs közöttük. Czira Szabo»»»
Lagarde: Európának nem stabilcoinokat kell másolnia, hanem saját digitális pénzügyi infrastruktúrát építenie
Christine Lagarde szerint Európának nem az amerikai dollárhoz kötött stabilcoinok modelljét kell lemásolnia. Az Európai Központi Bank elnöke úgy látja, külön kell választani a stabilcoinok pénzügyi és technológiai funkcióját: míg monetáris szerepük komoly kockázatokat hordozhat, az általuk használt»»»
Kész, eddig bírták: összeomlottak a MÁV legmodernebb svájci vonatai, már 30 darab használhatatlan – Vitézy Dávid az utasokhoz fordult
Fontos beszámolót tett közzé Vitézy Dávid kedden késő délután. Ebben a közlekedési és beruházási miniszter a MÁV-nál tapasztalt rendkívüli helyzetről számolt be. Kész, eddig bírták: összeomlottak a MÁV legmodernebb svájci vonatai / Fotó: Longfin Media / Shutterstock (Képünk illusztráció) Ma délután»»»
A Szerencsejáték Zrt. vezetője a tiszás tisztogatás újabb áldozata
A Szerencsejáték Zrt. vezetését a helyettesítési rend szerint – átmenetileg – a gazdasági igazgató, Pozsgai Balázs Attila látja el – írta.»»»
Történelmet írt az OTP, a forint ereje elszállt – a dollár és az euró is lekörözte a magyar pénzt
Jó hangulatban tartotta a lépést Nyugat-Európával a pesti tőzsde, az OTP új csúcson is járt kedden. A forint kitikkadt a nyári melegben, az euró és a dollár is nagyot drágult. Kedvező hangulatban zajlott a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, az amerikai-iráni egyeztetésekről szóló hírek reménnye»»»
4500 szadai lakos maradt víz nélkül, a katasztrófavédelem viszont már az árvízre készül
Negyvennégy fokot mutatott az autó hőmérője, mire kiértünk Szadára, az első magyar településre, ahol a hőségben teljesen elfogyott a vezetékes víz. Lajtoskocsik, honvédségi zacskós víz, közös zuhanyzó a sportcentrumban és egy nyugdíjas, aki inkább csak a vécéjében önti le a kapott pótvizet, mintsem»»»
A dán partoknál látták Putyin szuperjachtját
A Graceful orosz luxusjacht, amely állítólag Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes tulajdona, közel négy év óta most első alkalommal jelent meg a radarokon – közölte a DR dán közszolgálati műsorközlő.»»»
Dömötör Csaba: Magyar Péter félre akarta vezetni a magyarokat, de a saját kormánya lebuktatta
A heves belpolitikai és uniós vita az Európai Parlament azon döntése nyomán robbant ki, amely az új génszerkesztési eljárások szabályozásának lazításáról szólt. Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője a nyilatkozataiban élesen kritizálta a Tisza Pártot, amiért EP-képviselői támogattá»»»
Épülhetnek a felvonók – Megszavazták a PSD „liftprogramját”
A képviselőház döntő házként fogadta el kedden azt a törvénytervezetet, amely szerint egy országos program keretében felvonók építését finanszírozzák a három vagy annál többemeletes tömbházakba. A Lift az életért elnevezésű országos liftépítési program elindítását a Szociáldemokrata Párt (PSD) szen»»»
Elutasította a bíróság a Doktor24 kifogását: tovább zajlik a felszámolás
A Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Doktor24 kifogását a felszámolási eljárás ellen – közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője, aki szerint az eljárás a hatályos jogszabályoknak megfelelően zajlott. Szabó József Tamás hangsúlyozta, hogy a másodfokú döntéssel a felszámolást elrendelő határo»»»
Újra megnyit a Karmelita
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a közösségi oldalán adott hírt arról, hogy ismét megnyitják a közönség előtt a korábbi miniszterelnöki központot, a Karmelita Kolostort. Kattintson ide, hogy az Infostart cikkei az elsők között jelenjenek meg a Google-keresőben! Kezdőlap Belföld Újra»»»
Elkelne néhány hűtőcella a Paksi Atomerőmű mellett – a Duna meleg, mi a megoldás?
Meg kell oldani, hogy a mostanihoz hasonló hőség idején nem kelljen mindig csökkenti a Paksi Atomerőmű teljesítrményét. Célszerű lenne a létesítmény üzemidőhosszabbításához kapcsolódóan hűtőcellákat telepíteni az erőmű közelében Aszódi Attila, a Paks II. beruházás korábbi kormánybiztosa szerint. A »»»
Növekvő optimizmus: erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban
Júniusban emelkedett a Conference Board gazdaságkutató intézet Egyesült Államokra vonatkozó fogyasztói hangulatindexe. A mutató az előző havihoz képest 0,6 ponttal, 91,2 pontra emelkedett – írja az MTI. A fogyasztói hangulatot számszerűsítő felmérés még 1985-ben indult. Az index 100 pontos értéke í»»»
Nicușor Dan felfüggesztését kezdeményezi az AUR
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését. „Megkezdjük Nicușor Dan felfüggesztésének előkészítését! Ma és holnap sok jó hírre»»»
Az extrém hőség miatt sorra hibásodnak meg a MÁV legmodernebb vonatai
Az extrém hőség miatt sorra hibásodnak meg a MÁV legmodernebb, Stadler FLIRT típusú motorvonatai - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A túlmelegedés eddig mintegy harminc járművet érintett, ami jól mutatja, hogy a klímaváltozás hatásai miatt a közösségi közlekedésnek sürgős a»»»
Készül a nagy dobásra Magyarország: ez a terv hozhatja vissza a külföldi milliárdokat
Fellendülés várható a hazai vállalatfelvásárlási és fúziós piacon a KPMG friss elemzése szerint. Az elmúlt évek visszaesése után most a javuló makrogazdasági mutatók, a csökkenő hozamkörnyezet és az uniós források beáramlása együttesen növelhetik a magyar cégek értékét, fokozatosan visszacsábítva a»»»
Helsinki Bizottság: Hiányoznak a jogállami garanciák a vagyonvisszaszerzési hivatal tervéből
A Magyar Helsinki Bizottság is véleményezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról (NVVH) szóló törvényjavaslat tervezetét, s kritikái mellett méltatta a kormányt, amiért „valódi társadalmi egyeztetés folytat”. A jogvédő szervezet ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy „az elbi»»»
Itt a részletes menetrend, így szünteti meg a kekvákat a kormány
Mint írják, a kormány célja, hogy az állami feladatok, az állami vagyon és a közpénzből működő intézmények felett világosabb, átláthatóbb és számonkérhetőbb felelősségi rendszert hozzon létre. Az Alaptörvény 16. módosításával és az elfogadott törvénymódosításokkal a kormány megkezdte a közfeladatot»»»
A Vidéki prókátor szerint 2-től 12 évig terjedő börtönt is kaphat a volt TEK-főigazgató, Hajdu János
„Ave Caesar, morituri te salutant!” - kezdte keddi Facebook-bejegyzését Fülöp Botond, a Vidéki prókátor. A híres latin mondat jelentése: Üdvözlégy, Caesar, a halálba menők köszöntenek! Az ügyvéd posztjában azt állítja, az aranykonvoj-botrányban gyanúsított korábbi TEK-főigazgató, Hajdu János 2-től »»»
Brutális új rekordon az OTP
Délelőtt még altatott a papír. Kedden délután viszont átlépte eddigi legnagyobb értékét az OTP részvényárfolyama. Délutánra 1,4 százalékkal, 46 180 forintra nőtt az OTP-részvények árfolyama, ami 180 forinttal magasabb az eddigi kereken 46 000 forintos csúcsnál, amit nem mellesleg szintén a napoookb»»»
Díszpolgárrá avatná Komló Hoppál Pétert, de a helyi Tisza tiltakozik
A fideszes vezetésű baranyai bányászváros a legmagasabb elismerésével tüntetné ki a parlamentből 17 év után kiesett politikust. A térség tiszás országgyűlési képviselője, Kovács Áron szerint a döntés azt üzeni, hogy a városvezetés mit sem értett meg a választók akaratából. Komló fideszes többségű k»»»
Az új Call of Duty hirdetéseken egészen szürreálisan fest a "Not on Xbox Game Pass this year" felirat
szöveges hirdetés Az Atlus JRPG-sorozata sem kerülheti el a sorsát, lapértesülések szerint már ú... A GTA 6 PS5-ös és xboxos előrendeléseinek állítólagos 8:1-es arányú megoszlása... A Koei Tecmo új játéka is bekerült a japán Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Mi... A felállás a szokásos: egy ismert b»»»
Megütötték a dollárt, továbbra is gyenge a forint
A hajnali órákban a japán jen 40 éves mélypontra gyengült a dollárral szemben. A dollárerősödés folytatódik, a forint pedig gyengül reggel. A nap során kitart a gyengülő trend, az euróval szemben 356 felett, a dollárral szemben 312 felett jár az árfolyam. A jelen írás nem minősül befektetési tanács»»»
Berobbant a diákmunkaszezon: már a 3500 forintos órabér sem ritka
Több ezer állás, egyre magasabb bérek és óriási verseny a diákokért – idén is teljes gőzzel beindult a nyári diákmunkaszezon. A gyorséttermektől a kávézóláncokon át a multinacionális vállalatokig szinte minden ágazatban várják a fiatalokat, és egyes munkakörökben már a 3500 forintos órabér sem szám»»»
Döntött a kormány: teljesen felszámolják az egyetemi alapítványokat Magyarországon - Kiderültek a részletek
A kormány megkezdte a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) rendszerének átalakítását és megszüntetését, miután az Állami Számvevőszék szerint több mint 3000 milliárd forintnyi közvagyon került ezekhez az alapítványokhoz, amelyek a kormány szerint politikai szereplők álta»»»
Történelmi rekordot döntött a hőhullám Magyarországon - Már láthatáron a következő kánikula?
Magyarországon kedden új abszolút melegrekord született: Szécsényben az előzetes adatok szerint 42,0 Celsius-fokot mértek, miután a Nyugat-Európa felől érkező, úgynevezett hőkupola - egy tartós, blokkoló anticiklon - napokra csapdába ejtette a forró légtömeget a Kárpát-medence felett. Az extrém hős»»»
Sulyok Tamás közzétette a Polt Péternek írt levelét
„Az államfői kezdeményezés kiemelt jelentőségére és az azzal kapcsolatban tapasztalt fokozott közérdeklődésre tekintettel” nyilvánosságra hozta a Sándor-palota azt a Sulyok Tamás köztársasági elnök által benyújtott indítványt, amelyben az Alkotmánybíróságtól kért állásfoglalást arról, beleférnek-e »»»