Profit Line 16m

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál. A demonstrációt a»»»

profitline.hu
Maszol 20m

Hétfőn dönthetnek a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának is az újraindításáról

Ha a Duna vízszintje még legalább 10-15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető cernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombaton az atomerőműben tett látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter. Az erőmű igazgatója, Romeo Urjan elmondta, hogy a Duna vízszintje a térs»»»

maszol.ro
Index 29m

Kardos Gábor: Európa Trianonját hozhatja el Marine Le Pen győzelme

Már 15 európai országra terjedt ki az októberi tüntetési hullám, ebből hét országban zavargások is voltak – a hétvégén már több német városban és Svájcban is. A tömegmédia és a pártok leegyszerűsítő magyarázatai tele vannak furcsa ellentmondásokkal. Mélyebb társadalmi-gazdasági okok feltárásával és»»»

index.hu
Demokrata 34m

Ultracuki: gondozók nevelik a kis pápaszemes pingvint Szegeden (Videó)

A fióka – amely szülei már a Szegedi Vadasparkban születtek – augusztus 27-én bújt ki a tojásból. Anyja elpusztult, és apja egyedül nem folytatta a gondozását, így az állatkert munkatársai vették át a fióka ellátását. A szülőktől való elválasztás egyébként is erre az időszakra esett volna, hiszen a»»»

demokrata.hu
Demokrata 46m

Hozzák nyilvánosságra a tankerületi vezetők kiválasztásának dokumentumait!

A KDNP frakcióvezetője szerint az új tankerületi vezetők kiválasztásakor nem vették figyelembe a pedagógusok véleményét, a minisztérium pedig a tanárok álláspontjával ellentétes döntéseket hozott. Rétvári Bence azt mondta, hogy bár korábban nyilvános és átlátható pályázati eljárást ígértek, a kivál»»»

demokrata.hu
Maszol 56m

Bekeményítettek a rendőrök – Meglepő kihágás miatt is büntettek a legtöbbet

Összesen 1568 szabálysértési bírságot szabtak ki az autópályákon közlekedő sofőrökre a rendőrök október 26. és november 1. között végzett ellenőrzéseik során. A legtöbb büntetést a biztonsági öv használatának elmulasztása és a közlekedési szabályok megszegése miatt rótták ki. A Román Rendőrség (IGP»»»

maszol.ro
Portfolio 1h

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos »»»

portfolio.hu
Portfolio 1h

Kiderült, mire ment el a hatalmas összeg: a gyerekek nyaralása helyett reklámra költöttek milliárdokat Magyarországon

Több mint egymilliárd forint közpénzt költöttek az Erzsébet-táborok reklámozására közvetlenül az áprilisi választások előtt, ami miatt hűtlen kezelés gyanújával tettek feljelentést – közölte Facebook-videójában Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter. A tárcavezető által ismertetett v»»»

portfolio.hu
Portfolio 2h

Putyin kulcsembereivel bővült a béketárgyalásokra készülő orosz delegáció

Magas rangú katonai vezetők és diplomaták, köztük Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes is helyet kapott abban az orosz küldöttségben, amely a jövő héten tárgyalóasztalhoz ül az Egyesült Államok és Ukrajna képviselőivel. Az Abu-Dzabiban megrendezendő háromoldalú találkozó célja az ukrajnai hábo»»»

portfolio.hu
Maszol 2h

„Együtt erősebbek vagyunk” – a PNL és az USR közös céljairól írt Siegfried Mureșan

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselője, Siegfried Mureșan szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy megpróbálják egymás ellen fordítani a PNL-t és a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), de a két párt együtt fog dolgozni „Románia jó kormányzásáért”. A politikus bejegyzés»»»

maszol.ro
Portfolio 3h

Csontig hatoló hideg: újabb rekordszintre zuhant a hőmérséklet az ország leghidegebb településén

Az ország döntő részén fagyott szombat hajnalban, csak kisebb körzetekben maradt 0 fok felett a hőmérséklet. A leghidegebb ismét Zabaron mérték, ahol még mélyebbre süllyedt a hőmérséklet, ezúttal mínusz 9,3 fokig – közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. egy Facebook-bejegyzésben. Szombat reggel is meg»»»

portfolio.hu
Portfolio 3h

Ez a gáz a szén-dioxidnál is jobban fűti a felmelegedést – Mégis alig történik valami a visszafogására

A metán a szén-dioxid után a globális felmelegedés második legjelentősebb okozója, üvegházhatása rövid távon akár 80-szor erősebb is lehet a szén-dioxidénál. A globális metánkibocsátás eközben folyamatosan növekszik, miközben jelentős része olyan emberi tevékenységekhez – a mezőgazdasághoz, a fossz»»»

portfolio.hu
Maszol 3h

Idén Bukarestben indult a legtöbb új vállalkozás, Kovászna megyében a legkevesebb

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból, amelyeket az Agerpres ismertetett. Az újonnan bejegyzett vállalkozások közül»»»

maszol.ro
Hvg 3h

Afrikai vagy télen rendezett nyári olimpia, esetleg újra München? – amit Budapest 2036-os versenytársairól tudni lehet

Október 31-ig bővülhetett volna azoknak az országoknak a köre, amelyek jelezték, hogy érdeklődnek a 2036-os nyári játékok megrendezése iránt. A szakértők nem számítottak új jelentkező(k)re, és mostanáig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) sem jelezte, hogy második is csatlakoztak volna Magyaro»»»

hvg.hu
Portfolio 3h

Nagy erőkkel indul a korszerűsítés: teljesen megújul a vasút a Balaton-parton

Tizenegy vasútállomás és megállóhely létesítményei újulnak meg az észak-balatoni vasútvonalon egy átfogó korszerűsítési projekt keretében – tudatta Facebook-bejegyzésében Magyarország Kormánya. A munkálatok első körben Polgárdi, Füle, Balatonfőkajár felső, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfűzfő,»»»

portfolio.hu
Profit Line 4h

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azon»»»

profitline.hu
Portfolio 4h

Megérkezett a friss időjárás-előrejelzés: elvonul a köd, 10 fokos enyhülés jön Magyarországra

A kezdeti borongósabb órákat követően ma alapvetően napos időjárásra számíthatunk – olvasható a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzésében. A HungaroMet előrejelzése alapján a pára- és ködfoltok feloszlása, valamint a nyugati határ közelében tapasztalható felhőzet csökkenése után kitisztul az»»»

portfolio.hu
Index 5h

Forrnak az indulatok a Microsoft amszterdami adatközpontja miatt, több százan tüntettek a beruházás ellen

Több száz fős tüntetés alakult ki Amszterdamban, miután környezetvédők és palesztinpárti aktivisták behatoltak az építkezési területre, így tiltakozva a Microsoft épülő adatközpontja ellen. A demonstrálókkal szemben a rendőrség paprikaspray-t is bevetett, emellett többeket őrizetbe vettek. Az esemé»»»

index.hu
Portfolio 6h

Fizessenek a gazdagok? Az igazság a sokat vitatott vagyonadóról

Közeleg a vagyonadó, a törvénytervezet már ismert, és a politikai támogatás is biztos, a közgazdászok többsége azonban ellenzi vagy legalábbis óvatosságra int. A tőke–munka modellből kiindulva vizsgálom meg, hogy közgazdasági nézőpontból mennyire indokolható az új adó, és arra jutok, hogy lényegébe»»»

portfolio.hu
Privat bankar 7h

Ezek mind megőrültek? Essen, a társasjátékosok Mekkája

Essen a társasjátékosok Mekkája. Elkoptatott kifejezés, de nincs ennél találóbb: egyszer az életben minden társasrajongónak el kell jutnia oda, ahol igazi zarándoklat képét mutatja a tömeg mérete és mozgása is. Ez azért is izgalmas, mert turisztikai célpontként amúgy kevesen választják „Németország»»»

privatbankar.hu
Portfolio 15h

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangul»»»

portfolio.hu
Hvg 15h

Klímavédelmi és palesztinpárti tüntetők törtek be Amszterdamban a Microsoft egy építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen – írta az NlTimes hírportál. A demonstrációt a»»»

hvg.hu
Privat bankar 16h

Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?

Kimagasló harmadik negyedéves eredményt közölt a Mol, ami a magas gázáraknak is köszönhető: a vállalat kitermelésének fele gáz – mondta Miró József, az Erste vezető elemzője a Klasszis Média együttműködő partnere, a Trend FM adásában. Emellett a meredeken emelkedő finomítói marzs is hozzátett a poz»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 17h

Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája

Hamarosan roamingdíj nélkül telefonálhatnak, küldhetnek SMS-t és használhatnak mobilinternetet az Európai Unióból a nyugat-balkáni országokba látogatók – írja a Hvg. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke már októberben, a nyugat-balkáni útja során bejelentette: az Európai Bizottság megk»»»

privatbankar.hu
Profit Line 17h

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t. November 9-én, hétfőn az M0-s autóúton, Diósd térségében, majd november 12-től az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Törökbálint»»»

profitline.hu
Maszol 18h

Nemet mondanak az önkényes település-összevonásra – Nyilatkozatot fogadott el az RMDSZ Torockón

Elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ a helyi népszavazás nélkül, önkényesen település-összevonást célzó közigazgatási reformot. A pénteki, torockói tanácskozáson elfogadott nyilatkozatban leszögezték: minden lehetséges eszközzel fellépnek a magyar közösséget hátrányosan érintő intézkedés ellen. Népsz»»»

maszol.ro
Portfolio 18h

Nyugalomra int az OpenAI vezetője a tőzsdei vérengzés után: nincs megállás az adatközpontok építésében

Az OpenAI továbbra is elkötelezett a mesterséges intelligenciát kiszolgáló infrastruktúra bővítése mellett, annak ellenére, hogy az amerikai választók határozottan elutasították az új adatközpontok építését a félidős választásokon. Sarah Friar, az AI-vállalat pénzügyi igazgatója a CNBC-nek megerősí»»»

portfolio.hu
Portfolio 18h

A Médiahatóság elnöke belengette a teljes magyar médiapiac átvilágítását: a 4iG, a KESMA és az Indamedia felvásárlása is terítéken

A magyar médiapiac és a hozzá kapcsolódó piacok teljes körű vizsgálatába kezd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – jelentette be Polyák Gábor, a hatóság új elnöke az MTI-nek adott interjújában. Az átvilágítás során a médiapiaci erőfölényeket, a tulajdonosi koncentrációt, az állami forrás»»»

portfolio.hu
Maszol 19h

Képmutatással vádolja a PSD-t a Mentsétek meg Romániát Szövetség

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) emlékeztette Alexandru Rogobete egészségügyi minisztert, hogy már 2023-ban kezdeményezett egy törvényjavaslatot, amely szankcionálja a páciensek indokolatlan magánrendelőkbe irányítását az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiből, de a Szociáldemokrata Párt»»»

maszol.ro
Demokrata 19h

Meghan Markle apját gyermekpornográf tartalom birtoklása miatt kapta el az FBI

Az FBI egy floridai idősotthonban elfogta és letartóztatta Meghan Markle sussexi hercegné apját, a 82 éves Thomas Markle-t. A Daily Mail értesülése szerint gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagok birtoklása miatt vették őrizetbe. Markle tagadja a vádakat. Markle évekig külföldön élt, idé»»»

demokrata.hu
Portfolio 19h

A Médiahatóság elnöke belengette a teljes magyar médiapiacot átvilágítását: a 4iG, a KESMA és az Indamedia felvásárlása is terítéken

A magyar médiapiac és a hozzá kapcsolódó piacok teljes körű vizsgálatába kezd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – jelentette be Polyák Gábor, a hatóság új elnöke az MTI-nek adott interjújában. Az átvilágítás során a médiapiaci erőfölényeket, a tulajdonosi koncentrációt, az állami forrás»»»

portfolio.hu
Portfolio 20h

Régóta érett ez a pofon: most igazán nagy összeget veszített a gigászi nyugdíjalap

A világ egyik legnagyobb nyugdíjalapja, a japán állami nyugdíjbefektetési alap (GPIF) hat negyedév után először zárt veszteséggel. A szeptemberrel véget ért három hónapos időszakban az alap 1,7 százalékos mínuszt könyvelt el, elsősorban a globális kötvényárfolyamok esése és a jen erősödése miatt - »»»

portfolio.hu
Portfolio 20h

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés - díjmentes, interaktív, online előadás

A befektetési világ nem áll meg az állampapíroknál. Aki komolyan gondolja a vagyonépítést és készen áll stratégiában gondolkodni, annak érdemes szélesebb körben ismernie a rendelkezésre álló alternatívákat. A tőzsdei eszközök, a különböző eszközosztályok és az ezekre épülő befektetési stratégiák ol»»»

portfolio.hu
Profit Line 20h

Stabilcoin a Galaxy mobilokon: elindult a Samsung Wallet USDC-számlája

Újabb lépést tett a Samsung a stabilcoinok hétköznapi használata felé: az Egyesült Államok jogosult Galaxy-felhasználói már USDC-t tarthatnak és küldhetnek a Samsung Wallet alkalmazásban, a Solana hálózatán. Az új számlához több mint 60 ország bankszámláira történő kifizetés is kapcsolódik, miközbe»»»

profitline.hu
Portfolio 20h

Megszólalt az elemző: ekkora osztalék jöhet a Molnál!

Az elképesztő rekordokat hozó harmadik negyedéves gyorsjelentést követően a Concorde elemzője értékelte a cég teljesítményét, illetve a kilátásokról értekezve kifejtette: akár 500 forintos osztalék is jöhet az olajcégnél. A Mol a kiugróan magas szénhidrogénárak és a rekordközeli finomítói marzsok r»»»

portfolio.hu
Magyar Nemzet 21h

Újabb fejezet a tiszás ügynökbotrányban: Benkó Péter szerint soha nem írt alá semmilyen dokumentumot

A levéltár szerint már nincs hibás név az adatbázisbanAz ügy különös jelentősége, hogy az ÁBTL főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz november 6-án a Kossuth rádióban már arról beszélt: kijavították azt az informatikai hibát, amelynek következtében megfigyelt személyek kerültek a hálózati személyek közé»»»

magyarnemzet.hu
Portfolio 21h

Friss adatok jöttek Brüsszelből: az utolsók között van Magyarország a szociális kiadásokban

Közel 5 százalékkal emelkedtek a szociális védelmi ellátásokra fordított kiadások az Európai Unióban 2025-ben az Eurostat legfrissebb előzetes becslései szerint. Bár euróban számolva minden tagállamban nőttek a ráfordítások, a GDP-arányos mutatók tekintetében jelentős különbségek mutatkoznak az egy»»»

portfolio.hu
Portfolio 21h

Vissza nem térítendő kiegészítő támogatáshoz is hozzájuthatnak a hazai gazdálkodók

A szokásos kárenyhítő juttatás mellett további, vissza nem térítendő kiegészítő támogatáshoz is hozzájuthatnak a hazai gazdálkodók – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Magyarország Kormánya. A pluszforrások igénybevételéhez a mezőgazdasági termelőknek legkésőbb november 30-ig kell benyújt»»»

portfolio.hu
Portfolio 21h

Black Friday a tőzsdén: most 70 százalékkal olcsóbban veheted meg ezt a részvényt!

A nagy esés után péntekre megérkezett a felpattanás az amerikai tőzsdékre, ami most különösen az egyedi részvényekben rejthet kezdvező vételi lehetőségeket, különösen az árfolyamesésekben beszállási pontokat kereső, „buy the dip” szemléletű befektetők számára. Mostani elemzésünkben egy olyan részvé»»»

portfolio.hu
Portfolio 21h

Fontos nap jön az OTP-nél - Mutatunk 5 dolgot, amire érdemes figyelni!

Jön az OTP harmadik negyedéves gyorsjelentése. Jövő hét szerdán érkeznek a friss számok, amik segíthetnek abban, hogy aktuális képet kapjunk a bankcsoport működéséről, meg persze arról is, hogy mire számít a menedzsment 2026-ban, de az is nagy kérdés, hogy jönnek-e új információk az Oroszországból »»»

portfolio.hu
Portfolio 21h

Nem térítendő kiegészítő támogatáshoz is hozzájuthatnak a hazai gazdálkodók

A szokásos kárenyhítő juttatás mellett további, vissza nem térítendő kiegészítő támogatáshoz is hozzájuthatnak a hazai gazdálkodók – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Magyarország Kormánya. A pluszforrások igénybevételéhez a mezőgazdasági termelőknek legkésőbb november 30-ig kell benyújt»»»

portfolio.hu
Demokrata 22h

Százkilencven gyereket és egy felnőttet gyilkolt meg a szektavezér

Egy mombasai bíróság száz év börtönt szabott ki a szektavezérre az áldozatok halálra éheztetéséért, további száz évet pedig a más módon elkövetett emberölések miatt. Mackenzie segédlelkészét, Smart Mwakalamát 160 év börtönre ítélték.Diana Kavedza bírónő az ítélethirdetésen közölte, hogy a 191 áldoz»»»

demokrata.hu
Index 22h

Súlyos büntetéseket kaphat a MOHU, jelentős szigorítást tervez a kormány

Bírságot szabhatnának ki a MOHU-ra, ha megszegi a szabályokat, és átvételre is kötelezhetnék, ha a hulladék átadása rajta vagy az alvállalkozóján múlik. A szigorítás a hulladéktörvény társadalmi egyeztetésre bocsátott módosításában szerepel, amely az élelmiszer-pazarlás csökkentésére is számszerű c»»»

index.hu
Portfolio 22h

Ez nem vicc: szennyezés miatt felfüggesztették egy akkumulátor-beszállító üzemét

Azonnali hatállyal felfüggesztették a hazai akkumulátorgyárak egyik beszállítója, a Volta Energy Solutions Hungary Kft. egyik üzemének működését, miután szennyezést észleltek egy közeli vízfolyásban – közölte Facebook-bejegyzésében Gajdos László, a TISZA élő környezetért felelős minisztere. A hatós»»»

portfolio.hu
Infostart 22h

Forsthoffer Ágnes is végigjárta Mindszenty bíboros 1956-os útját – videó

​A történelmi esemény 70. évfordulóján Forsthoffer Ágnes házelnök Caroline Savage ügyvivővel, az Amerikai Egyesült Államok képviselőjével, valamint a Mindszenty Alapítvány tagjaival közösen vett részt azon a megemlékező sétán, amely szimbolikusan végighaladt a bíboros akkori útvonalán az Országházt»»»

infostart.hu
Portfolio 22h

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangul»»»

portfolio.hu
Hvg 22h

Nem hagyja annyiban az MNB a Matolcsy-klán feljelentését, papírokat vittek be a rendőrségre

„A Magyar Nemzeti Bank és kizárólagos tulajdonában álló leányvállalata, az MNB-Ingatlan Kft. a sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadására és a valótlan hírekre tekintettel 2026. november 4. napján benyújtotta beadványát az illetékes nyomozóhatóság, a »»»

hvg.hu
Demokrata 22h

Megtiltották, hogy meggyőződjön róla, milyen körülmények között tartják fogva Hankó Balázsékat

Latorcai Csaba az MTI-nek azt mondta, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától kért engedélyt, hogy országgyűlési képviselőként megtekinthesse milyen körülmények között tartják fogva – az álláspontjuk szerint politikai okokból bebörtönzött – Hankó Balázs korábbi kulturális minisztert, Sesz»»»

demokrata.hu
Vilaggazdasag 23h

Összejöhet a Molnak a rekordév, jövőre hatalmas osztalék érkezhet – a NIS-felvásárlás lökheti új csúcsra a részvényt

Az első kilenc hónapban megtermelt, 3,7 milliárd dolláros CCS EBITDA alapján idén megdöntheti 2022-es rekorderedményét is a magyar olajtársaság. A Mol befektetői jövőre is magas osztalékra számíthatnak, a részvényárfolyamnak pedig a mostanra szinte borítékolható NIS-felvásárlás adhat újabb lendület»»»

vg.hu
Portfolio 23h

A Big Tech nem lassít az AI-adatközpontokkal, pedig a megtérülés még nem látszik

Az amerikai technológiai óriások egyelőre nem mutatnak érdemi önmérsékletet az AI-infrastruktúra kiépítésében. A The Verge összesítése szerint az Amazon, a Microsoft, az Alphabet és a Meta az idei évre együtt legalább 720 milliárd dollárnyi beruházási kiadással számol, amelynek jelentős része meste»»»

portfolio.hu