Magyar Péter: Újabb Orbán-báb távozik | Délhír Portál
Magyar Péter a legfőbb ügyész lemondására reagálva úgy fogalmazott, hogy az ország egy újabb Orbán-bábtól szabadult meg, aki akadályozta a rendszerváltást. A magyar kormányfő a Facebook-bejegyzésében hozzátette: „Uraim, ki lesz a következő?” Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész csütörtök kora délután, »»»
Nyomozás indult egy rendőrfőkapitány ellen, aki több női beosztottját is megkörnyékezte
Évekkel ezelőtt jelezte egy rendőrnő, hogy felettese megjegyzéseket tesz rá, közeledik hozzá, majd amikor azt visszautasította, ellehetetlenítették a munkavégzésben. Miután a Nemzeti Védelmi Szolgálat nem tett semmit, feljelentést tett, ami után megindult a nyomozás. A megyei rendőrfőkapitány 2023-»»»
Csehország két új helyszínt jelentett be a kis atomreaktorok telepítésére
A cseh ipari és kereskedelmi minisztérium két újabb helyszínt, Dětmarovicét és Tušimicét jelölte ki jövőbeli kis moduláris reaktorok (SMR) számára, a brit Rolls-Royce SMR-rel és az állami CEZ energiavállalattal együttműködésben – számolt be róla az energynews. Karel Havlíček, a cseh ipari és keresk»»»
Egyre nagyobb nyomás alatt az euró, amikor jön az EKB kamatdöntése
Egyre durvább összecsapások, szélesedő tengeri blokád és gyorsan emelkedő olajárak uralják a híreket a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Mindez azt jelenti, hogy európai befektetőként nemcsak a nyersanyaghiányra és a romló gazdasági kilátásokra kell gondolnunk, hanem jegybanki kamatemelésre is, »»»
Jelentkezz a HVG gyakornoki programjára!
Te is ráfüggtél a hírekre az elmúlt időszakban? Ezt nem csodáljuk, rég volt ennyire izgalmas a közélet, ráadásul a következő időszak is tele lesz érdekfeszítő fejleményekkel. Kíváncsi vagy rá, hogyan néz ki mindez a színfalak mögött? Hogyan készülnek azok a tudósítások, interjúk és riportok, amiket»»»
Hogyan látják az emberek az adóhivatalt? – A személyes ügyintézés jobban teljesít, mint az online
Közel 100 000 adófizető vett részt abban a nagyszabású országos felmérésben, amelyben az adóhatóság (ANAF) szolgáltatásait értékelték. Az eredmények alapján a személyes ügyintézéssel és a tisztviselők hozzáállásával elégedettebbek az állampolgárok, a digitális platformok stabilitásával és átlátható»»»
Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
A venezuelai olajkincs eladásából származó pénzt „én, az Amerikai Egyesült Államok elnöke fogom ellenőrizni, hogy biztosan a venezuelai és az amerikai nép javát szolgálja” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök még idén január elején, miután a venezuelai hatóságok 30-50 millió hordó olajat adt»»»
Több mint háromszáz magyar diák ballagott el a marosvásárhelyi orvosi egyetemről
Akárcsak az elmúlt három évtizedben, idén is zsúfolásig telt a marosvásárhelyi Vártemplom a magyar tagozat végzőseivel, családtagjaikkal és oktatóikkal. A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem ballagási ünnepségén idén több mint háromszáz friss diplomás – orvoso»»»
Gázvezetéknek hajtott egy autó Tusnádfürdőn, riasztották a tűzoltókat
Autóbaleset történt szerdán délután Tusnádfürdőn, amelynek következtében megrongálódott egy gázcső is, emiatt riasztották a csíkszeredai hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltóalakulatokat is. A Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség közleményében arról tájékoztattak, hogy az incidenst követő»»»
Szélsebesen termeli a profitot a leggazdagabb magyar: az iráni háborún is nagyot kaszált – már több mint ötmillióan keresik a kegyeit
Erős negyedévet zárt a Thomas Peterffy alapítota és elnökölte Interactive Brokers. A leggazdagabb magyar üzletember brókercége 40 százalékkal növelte nyereségét, és egy év alatt több mint egymillió új ügyfelet szerzett. A hirtelen megugró piaci volatilitásnak és a kereskedés felpörgésének köszönhet»»»
Aggódnak a kínai vállalatvezetők: váratlan ellenőrzések kezdődtek a magyarországi autó- és akkumulátorgyárakban
Váratlan hatósági ellenőrzéseket tartottak a BYD épülő szegedi gyáránál és több olyan hazai vállalatnál, amely az akkumulátoriparban érdekelt. A vizsgálatokkal párhuzamosan Magyar Péter bejelentette, hogy áttekinti Szijjártó Péter beruházással kapcsolatos döntéseit és az általa kiválasztott óriáscé»»»
Elromlott a hangulat a pesti börzén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 143 245,06 ponton állt, ami a keddi záróértékéhez képest 644,28 pontos, 0,45 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 648,73 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma fél h»»»
Javul a hangulat, emelkedés a tőzsdéken
Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, az amerikai piacok tegnapi felpattanása után Ázsiában nem alakult ki egységes irány, bár a chiprészvények több helyen is erőt mutattak. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti konfliktus és az ismét 92 dollár fölé emelkedő olajár áll, m»»»
Vigyázat: megint akadozik a Facebook és a Messenger, egy hónapja is pont így kezdődött a leállás
Alig egy hónapja, hogy több órára leálltak a Meta alkalmazásai, most újból ugyanez a helyzet: a Facebook, a Messenger és az Instagram is elérhetetlenné vált felhasználók százainál. Az ilyen problémákat figyelő Downdetector szerint több százan jelentettek bejelentkezési problémákat mindhárom alkalma»»»
Nyolc javaslattal állt elő a kormány, rendkívüli ülést hívhatnak össze
Az Országgyűlés hetek óta tartja a hétfő–kedd menetrendet a rendkívüli üléseknél, és úgy tűnik, hogy ez július végén sem lesz másképp: Ruff Bálint rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte. Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter július 27-re és 28-ra az Országgyűlés rendkívüli ülésének ö»»»
Frissítik a Sió-csatorna vizét a Balatonból, azonban aggodalomra semmi ok
A kánikula miatt romolhatott a Sió-csatorna siófoki belterületi szakaszán tározott víz minősége, ezért a szakemberek vízcserét hajtanak végre, a víz pótlása a Balatonból történik. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint a művelethez szükséges vízmennyiség mindössze a korábbi hasonló beavatkozások»»»
Hamis bombariadó miatt vettek őrizetbe egy szolnoki férfit
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 36 éves szolnoki férfit, aki telefonon azt állította, hogy bomba van a helyi autóbusz-pályaudvaron és a polgármesteri hivatalban.»»»
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. Távozik Nagy Gábor BálintFotó: ppke.hu Nagy Gábor Bálint az MTI-hez is eljuttatott közleményben azt írta: az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvá»»»
Rendőrőrs lett Hitler ausztriai szülőházából, hogy ne szolgálhasson zarándokhelyként
Szerdától hivatalosan is rendőrőrsként funkcionál Adolf Hitler ausztriai szülőháza a felső-ausztriai Braunau am Inn városában. Az osztrák kormány célja, hogy az épület elveszítse jelképjelentőségét a szélsőjobboldali csoportok számára, és ne szolgálhasson többé zarándokhelyként. Az 1889. április 20»»»
Csütörtökön hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat
Az OH az MTI-vel azt közölte: a rendezvény központi helyszíne idén az ELTE Lágymányosi Campusa lesz, és további 11 helyszínen szerveznek hivatalos ponthatárvárót. Csütörtökön 20 órakor Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár és Vanó Renáta, az OH felsőoktatásért felelős elnökhelyettese indí»»»
Havasi Bertalan: A hatalmi önkény ellehetetlenítette a Fidesz működését (videó!)
Mint ismert, az ügyészség nyomozói kedden előzetes bejelentés nélkül megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait. Havasi Bertalannal, a a Fidesz kommunikációs igazgatójával a párt szerdai sajtótájék»»»
Megjelentek a NAV nyomozói a szolnoki polgármesteri hivatalnál
A NAV nyomozói megjelentek Szolnok polgármesteri hivatalában. Győrfi Mihály polgármester közlése szerint két feljelentése ügyében szálltak ki, amelyeket a szolnoki színház és a Tiszaliget fürdő felújításának gyanús körülményei miatt tett. „Megjelentek a NAV nyomozói a Hivatalban az általam tett két»»»
Magyar Péter azonnal reagált a legfőbb ügyész lemondására
Magyar Péter úgy értékelte Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész lemondását, hogy egy újabb Orbán-bábtól szabadultak meg, aki akadályozta a rendszerváltást. „Ezzel az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg, aki akadályozta a rendszerváltást” – fogalmazott Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon, miutá»»»
Magyar Péter keményen reagált a legfőbb ügyész lemondása után:
„Az imént lemondott a legfőbb ügyész. Ezzel az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg, aki akadályozta a rendszerváltást. Uraim, ki lesz a következő?” – írta Magyar Péter miniszterelnök Nagy Gábor Bálint távozása után a közösségi oldalán A legfőbb ügyész szerda délután jelentette be, hogy benyújto»»»
Fontos bejelentést tett a Japán Jegybank, kiderült, hogy akarja erősíteni a 40 éves mélypontra eső devizát
A Japán Bank döntéshozói nyitottak arra, hogy a közgazdászok által vártnál gyorsabb ütemben emeljék az irányadó kamatot, mivel a jen tartós gyengülése tovább fokozza az inflációs kockázatokat. A jegybank a július 31-i ülésén várhatóan változatlanul hagyja az irányadó rátát, miután az előző hónapban»»»
Nyár végére felállhat az új közmédia-testület
Augusztus 31-én dönthet az Országgyűlés a médiatörvény módosításával létrejövő Független Közmédia Testület tagjairól. A jelölési folyamat július végén indul, a nyilvános meghallgatásokat pedig augusztus második felében tartják.»»»
Románia EU-s élmezőnyben az üzemanyagok drágulásában – A kormány egyelőre csak figyel
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb adatai szerint Románia azon uniós tagállamok közé tartozik, ahol a legnagyobb mértékben emelkedett a személyi szállításra használt üzemanyagok és kenőanyagok ára. Míg az EU-ban átlagosan lassult az infláció ezen a területen, a romániai »»»
Nem áll le a törvénygyár: megint rendkívüli ülések jönnek az Országgyűlésben – titkosszolgálatok, vármegyék, kripto, adók lesznek napirenden
Jövő hétfőre és keddre az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az erről szóló levél a parlamenti honlapon olvasható. Ruff Bálint nyolc előterjesztés megtárgyalását indítványozta. Ezek között szerepel a mezőgazdasági te»»»
Különös képlettel számolták ki: napokon belül meghátrálhat Donald Trump
Egy geopolitikai tanácsadó cég elemzői olyan matematikai modellt dolgoztak ki, amellyel megjósolható, mikor hátrál meg az amerikai elnök az Iránnal szemben indított, sokak szerint nehezen megnyerhető konfliktusban. A módszer a piaci mozgásokon alapul, kihasználva Donald Trump közismert érzékenységé»»»
Lemondott a legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint az MTI-hez is eljuttatott közleményben azt írta: az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik alapja. Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érd»»»
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Lemondott tisztségéről dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész, aki döntését azzal indokolta, hogy meg kívánja óvni az ügyészség függetlenségét és tekintélyét a személyét érő politikai támadásoktól. Megbízatása a tervek szerint 2026. augusztus 25-én szűnik meg. A nyilatkozat szerint a tisztségét alig »»»
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet
Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellet»»»
Újra a vagyonvisszaszerzésről tárgyal jövő héten az Országgyűlés
Jövő hétfőre és keddre ismét az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány nevében Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki nyolc előterjesztés megtárgyalását indítványozta. Ezek között szerepel a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti koc»»»
Eldőlt, szeptember 1-től a 15 éven aluli franciák előtt bezárnak a közösségi hálózatok
Rövidesen a francia fiatalok jelentős része számára törvényi előírás alapján bezárulnak a közösségi média platformok kapui. A francia törvényhozás felsőháza tegnap megszavazta azt a jogszabályt, mely alapján a közösségimédia-hálózatok használata tilossá válik minden, 15. életévét be nem töltött fra»»»
Megvan a szavazás eredménye, őt akarják államfőnek a legtöbben
Mint arról korábban beszámoltunk, Sulyok Tamás július 18-án szombaton aláírta az Alaptörvény 17. módosításáról szóló törvényjavaslatot. Ezzel együtt azt is elfogadta, hogy lemondjon tisztségéről. Az új köztársasági elnök megválasztásáig a feladatokat az ideiglenes köztársasági elnök, Forsthoffer Ág»»»
Lemondott a legfőbb ügyész
A Legfőbb Ügyészség szerdai közleménye szerint benyújtotta lemondását Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész. Úgy fogalmazott, az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere. „Ennek egyértelművé tétele érdekében ma – »»»
Kína kiakadt az EU-ra az AliExpressre kiszabott rekordbírság miatt
Kína tiltakozását fejezte ki az Európai Bizottság által az AliExpress online kereskedelmi platformra kiszabott 550 millió eurós bírság miatt, amelyet az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendelete (DSA) alapján szabtak ki – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium. A kínai kereskedelm»»»
Rendkívüli: lemondott a legfőbb ügyész – politikai támadásokkal indokolta váratlan döntését
Benyújtotta lemondását Nagy Gábor Bálint. A legfőbb ügyész megbízatása kezdeményezése szerint 2026. augusztus 25-én szűnik meg. Lemondott tisztségéről Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész – derült ki a Legfőbb Ügyészség szerdai közleményéből. Nyilatkozatát az ideiglenes köztársasági elnök útján juttatt»»»
Meghalt egy 30 éves férfi, miután felborult egy kisteherautó
Egy 30 éves férfi életét vesztette szerdán egy súlyos közúti balesetben, amely a Kolozs megyei Puszatújfalunál (Pustuța) történt. A Kolozs megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy kisteherautó felborult, a helyszínre pedig a dési tűzoltók vonultak ki két műszaki mentő járművel, egy SMURD»»»
USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál
Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek d»»»
Meglepő: vizet engedtek le a Balatonból
A szervezet közlése szerint a Sió-csatorna siófoki belterületi, két kilométer hosszú szakasza vizének frissítése kedden reggel hét óra után kezdődött és délután három óráig tartott, annak során másodpercenként öt köbméter vizet engedtek a csatornába a Balatonból a csatorna szokásos nyári üzemrendjé»»»
Lemond a legfőbb ügyész
Az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik alapja Nagy Gábor Bálint szerint, aki közleményben fogalmazta meg, miért mond le. „Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi polit»»»
Donald Trump keményen odacsapott: 100 százalékos és 200 százalékos vámokat is bejelentett – nem akárki a szenvedő fél
Újabb fejezetéhez ért a kereskedelmi háború. Donald Trump amerikai elnök ezúttal az összes generikus gyógyszerre vetett ki brutális vámokat. Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államokba külföldről behozott összes generikus gyógyszerre augusztus elsejétől szám»»»
Lemondott a legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, amelynek elfogadása esetén megbízatása 2026. augusztus 25-én szűnhet meg. Közleményében azt írta, döntésével azt kívánja egyértelművé tenni, hogy az ügyészségnek meg kell őriznie függetlenségét, és nem válhat politikai szereplők küzde»»»
Figyelem: nagy dolog készül az aranynál – Mutatjuk, hogyan lehet rajta sok pénzt keresni!
Az arany piacán most olyan technikai fordulat körvonalazódik, amely könnyen meghatározhatja a következő hónapok irányát. A háttérben ráadásul több, egymást erősítő fundamentális tényező dolgozik, miközben az árfolyam még messze jár attól a zónától, ahol már egyértelműen túlforrósodottnak lehetne ne»»»
Újra független stúdió lett a Mighty Doom fejlesztője, az Alpha Dog Games
szöveges hirdetés A SEGA és a Two Point Studios szeptember 16-tól teszi elérhetővé a Two Point H... Megváltozott a PS Plus „Last Chance to Play” listája, amiből így kiderült, hog... A Rebel Wolves egy friss kérdezz-felelek alkalmából több részletet is megoszto... Az első rész tavaly jelent meg, de »»»
Lemondott a legfőbb ügyész
Cikkünk frissül. Közleményben jelentette be Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész, hogy benyújtotta lemondását, amelynek értelmében megbízatása 2026. augusztus 25-vel megszűnik. „Az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik »»»
Újabb meglepő lépést jelentett be az új brit kormányfő
Az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, Andy Burnham bejelentette, hogy 2027 januárjától Angliában az egyszeri buszjegyek ára legfeljebb 2 font lehet a jelenlegi 3 font helyett, a megélhetési költségek csökkentését célzó intézkedéscsomag részeként. A londoni közlekedésre a külön díjszabási rendsz»»»
Kamionsofőrök lophattak a rájuk bízott rakományból
Több helyszínen tartottak szerdán házkutatást a rendőrök, hét személyt kihallgatnak. Lopással gyanúsítják egy szállítmányozási cég több alkalmazottját – derült ki a Prahova megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatásából. A hatóságok szerint idén március és június között több kamionsofőr jogtalanul el»»»
Továbbra sem áll le a parlament, íme a program
Az ülésről szóló levél a parlamenti honlapon olvasható. Ruff Bálint nyolc előterjesztés megtárgyalását indítványozta. Ezek között szerepel a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény módosítása, a kriptoeszköz-átváltási szolgáltatást érintő egye»»»