Demokrata 2h

Deutsch Tamás: a Fidesz jelenti a biztos pontot a magyar politikában

Deutsch Tamás a DPK-tábor Lakitelek ’89 – ’26 című pódiumbeszélgetésén – amelyen Rácz András kulturális újságíró kérdezte a politikust, valamint Bayer Zsolt újságírót, publicistát és Rákay Philip kommunikációs és médiaszakembert, producert – az értékalapú politizálásról szólva kijelentette: egyálta»»»

demokrata.hu
Alternativenergia 3h

Védelem a hőség ellen és ingyen áram: Forradalmasítja a mezőgazdaságot a napelem!

Ahogy a nap nyugat felé halad a spanyolországi Murcia egén, a napelemek nemcsak elnyelik a napsugarakat, hanem árnyékot és védelmet is nyújtanak a alattuk növekvő kápia paprikának, borszőlőnek és sárkánygyümölcsnek. A mezőgazdaságáról és bőséges napsütéséről ismert délkelet-spanyolországi régió jel»»»

alternativenergia.hu
Profit Line 3h

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatói»»»

profitline.hu
Portfolio 4h

Holoda Attila: Végleg el kell felejteni, hogy az energia újra olcsó lesz

Súlyos finanszírozási és infrastrukturális kihívásokkal néz szembe a magyar energiaellátó rendszer, hiszen a távhőszolgáltatás éveken belül válságba kerülhet, a független benzinkutak egy része a csőd szélén áll, Paks II. folyamatos csúszása miatt pedig elkerülhetetlen a meglévő atomerőművi blokkok »»»

portfolio.hu
Hvg 6h

Sikorski: Pénzutalásokkal és felvételekkel tudjuk bizonyítani, hogy Orbánék együttműködtek az oroszokkal

Hosszú interjút adott a Wyborczának Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, amiben szóba kerültek azok az európai populista politikai platformok is, amelyek láthatóan élvezik Oroszország támogatását. Az oroszok támogatták és szorosan együttműködtek Orbán Viktor magyar kormányával. Erre bizonyíté»»»

hvg.hu
Infostart 6h

Több szülői igazolást javasol a szakszervezet

Az iskolai hiányzásokkal állandóan probléma van. Rendkívül szigorú a jelentésük módja, mert 10 óra igazolatlan hiányzásnál szankciókat von maga utána, tehát mindenki igyekszik rendezni a hiányzásait. Jellemzően orvosi segítséggel, ami az esetek jelentős részében nem indokolt – fogalmazott Rajháthy »»»

infostart.hu
Hvg 7h

Még Párizsnak is szüksége volt az olimpiára – kérdés, képes-e tanulni a jó példából Budapest

Meglehetősen kedvező képet festett az olimpiarendezésről – de keveset beszélt annak rizikóiról – a két évvel ezelőtti párizsi játékok szervezésében fontos szerepet játszó Etienne Thobois vezérigazgató és Sophie Lorant nemzetközi igazgató. A két sportvezető a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) meghívás»»»

hvg.hu
Portfolio 7h

Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Az Európai Bizottság a 2028–2034-es uniós költségvetésben alapjaiban alakítaná át a kohéziós politikát: a több mint 500 fejlesztési program helyét 27 nemzeti és regionális partnerségi terv venné át. Raffaele Fitto, a Bizottság kohézióért felelős ügyvezető alelnöke szerint a nagyobb rugalmasság a ve»»»

portfolio.hu
Index 7h

Kiderült, hogy mit kért Volodimir Zelenszkij Magyar Pétertől az uniós csúcson

Magyar Péter miniszterelnök az európai uniós csúcstalálkozó után elárulta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök milyen kéréssel fordult Lengyelországhoz, Romániához, Szlovákiához, valamint Magyarországhoz. Magyar Péter az uniós csúcstalálkozóról Magyarországra tartva, a repülőgépen nyilatkozott az»»»

index.hu
Profit Line 7h

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben»»»

profitline.hu
Magyar Nemzet 7h

Jön a 2027-es költségvetés: az ígéretekből vagy az adóemelésekből vált többet valóra Magyar Péter kormánya?

Magyar Péter korábban azt mondta, hogy a sport egészére legalább annyit, egyes területeken pedig többet költenének, mint korábban. A költségvetésből derülhet ki, hogy egy esetleges sport-tao-szűkítés mellett milyen közvetlen állami támogatásokkal számolnak. VagyonadóA kormány október 6-án ismertett»»»

magyarnemzet.hu
Infostart 8h

Gyurcsány Ferenc kitart az őszödi beszéde mellett

Az ATV podcastjében a volt kormányfő a politikai képviselet kapcsán kifejtette: egy vezetőnek azonosulnia kell közössége normáival, de képesnek kell lennie arra is, hogy elszakadjon a rövid távú tömegigényektől, és távlatosabb célokat fogalmazzon meg. Hozzátette: a politikai ellenfelek lemondást kö»»»

infostart.hu
Hvg 8h

Több nagyvárosban is összecsaptak a francia tüntetők a rendőrséggel – képek

A belügyminisztérium délig 140 akciót számolt össze 32 800 ember részvételével. „Ezeket az akciókat erőszakos és célzott akciók kísérik számos helyszínen, úgynevezett black blocs csoportba szerveződő, csuklyát viselő rendbontók által, elsősorban Párizsban, Lyonban, Marseille-ben, Rennes-ben, Toulou»»»

hvg.hu
Profit Line 9h

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat. A növekedés az exportvezérelt ágazatokra koncentrálódott, a tudásintenzív szektorokat partvonalon tartva. Milyen lépések»»»

profitline.hu
Demokrata 9h

Nyomul az önkény

Sötét önkényuralom tényét bizonyítja mindaz, amit a szeptember 30-án letartóztatott Seszták Miklós védője, dr. Papp Gábor nemrég a Hír TV-nek adott interjúban feltárt. A volt fejlesztési miniszter lefogásakor a védelemnek is átadott nyomozati iratokból kiderült, hogy Sesztákot már a mentelmi joga f»»»

demokrata.hu
Demokrata 9h

Tanintézménybe elhelyezett bombával fenyegetett egy fiatal Budapesten

A közlés szerint péntek este a 112-es segélyhívóra telefonáló fiatal torzított hangon közölte, hogy bomba van egy budapesti tanintézményben. Az üres iskolát a készenléti rendőrség tűzszerész szolgálata átvizsgálta, és nem talált robbanóanyagot, vagy robbantásra alkalmas szerkezetet.A hívás egy zugl»»»

demokrata.hu
Index 10h

Holoda Attila: Felejtsük el az olcsó energiát, a független benzinkutak egy része elvérezhet

Hiába szorítja le az állam az energiaárakat, a költségek ettől nem tűnnek el, valakinek ki kell fizetnie a különbözetet. Holoda Attila energetikai szakértő szerint a benzinkutaknál, a távhőnél és Paksnál is olyan problémák halmozódnak, amelyeket már nem lehet sokáig halogatni. Előadásáról a Pénzcen»»»

index.hu
Index 10h

Gúnyolták az ismerősei, ezért bombával fenyegetett meg egy budapesti iskolát egy 17 éves fiú

Október 16-án este egy fiatal közölte a 112-es segélyhívó számon, hogy bomba van az egyik budapesti tanintézményben. A rendőrség nem talált robbanószerkezetet. „Sértegették az ismerősei, ezért állította azt egy fiatal, hogy bomba van egy budapesti tanintézményben” – olvasható a rendőrség közleményé»»»

index.hu
Hvg 10h

Bombával fenyegetett egy 17 éves fiatal, mert ismerősei sértegették

Október 16-án 20 óra után néhány perccel telefonált a 112-es segélyhívó számra egy fiatal, aki eltorzított hangon közölte, hogy bomba van egy budapesti tanintézményben – írja a rendőrség. Az üres iskolát a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálata átvizsgálta, ott semmilyen robbanóanyagot, vagy ro»»»

hvg.hu
Magyar Nemzet 10h

Takács Péter: Embertelen megoldást választott Hegedűs Zsolt

Takács szerint több megoldás is rendelkezésre állt volnaA fideszes politikus azt állítja, hogy Hegedűs Zsolt olyan megoldást választott, amelynek lényege a betegek kórházi felvételének korlátozása, illetve egyes bent fekvő betegek hazaküldése lehet. Takács szerint azonban több alternatíva is rendel»»»

magyarnemzet.hu
Vilaggazdasag 10h

Fontos bejelentés érkezett XIV. Leó pápa állapotáról napokkal a műtétje után

A héten megműtött XIV. Leó pápa állapota megfelelő, így elhagyhatja a kórházat – közölték szombaton a római Gemelli-klinika egyházfőt kezelő orvosai. A pápa orvosai szerint a műtét sikeresen, komplikációk nélkül zajlott le. Holnap már a Szent Péter téren vezeti majd a heti imádságot a zarándokokkal»»»

vg.hu
Hvg 10h

Holoda Attila: az olcsó energia korának vége

Magyarország energiaszuverenitását nem az jelenti, hogy mindent belföldön termelünk meg, hanem az, hogy több beszerzési forrás és útvonal közül lehessen választani – mondta Holoda Attila energetikai szakértő a Pénzügykutató Hetényi Körében tartott előadásában, amelyet a Pénzcentrum szemlézett. A sz»»»

hvg.hu
Index 10h

Azt tanították neki, hogy a zsidók az ellenségei, elárulta, hogyan vetne véget a gyűlöletnek a szaúdi aktivista

Gyerekkorában azt tanították neki, hogy a zsidók az ellenségei, egy párizsi zsidó családnál szerzett élmény azonban gyökeresen megváltoztatta a gondolkodását. Loay Alshareef szaúdi békeaktivista ma már az izraeli–arab megbékélés egyik ismert szószólója, aki szerint a hagyományos kétállami megoldás »»»

index.hu
Magyar Nemzet 11h

Hamarosan időközi választást tarthatnak ebben a budapesti kerületben

Példaként a közterület-felügyeletet támogató szoftver beszerzését említette, amely szerinte annak ellenére zárult le augusztusban, hogy a bizottság álláspontja más volt. A képviselő kifogásolta továbbá, hogy a képviselői kérdésekre a polgármestertől gyakran nem érkezik válasz a törvényes határidőn »»»

magyarnemzet.hu
Index 11h

Mérföldkőhöz ért a tanárok küzdelme, de a valódi változás még nem jött el

Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a magyar állam jogsértő módon korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát 2022-ben. A döntés mérföldkő a tanárok és szakszervezeteik évek óta tartó küzdelmében, de a valódi változásokhoz még számos lépésre van szükség. A jogvédők és érdekképviseletek szerin»»»

index.hu
Portfolio 11h

Magyar Péter elárulta, mit kért tőle Zelenszkij a négyszemközti tárgyalásuk során

Történelmi jelentőségűnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök a kárpátaljai magyarok jogairól kötött megállapodást, miután négyszemközt tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A kormányfő az RTL-nek adott interjújában jó kezdetnek nevezte a megállapodást, amely szerinte javíthatja a két orszá»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 11h

Rádöbbent a tiszás miniszter, hogy mit tett Szijjártó Péter: azonnal elment, hogy megnézze a világhírű magyarországi gyárat, nem jutott szóhoz – „Köszönöm a lehetőséget!"

Tanács Zoltán a debreceni BMW-gyárban tett látogatást, ahol a világ egyik legmodernebb autógyártási technológiájába nyerhetett betekintést. A miniszter szerint a mintegy 7000 főt foglalkoztató üzemben – amelyet még az előző kormány hozott tető alá – a digitalizáció, az automatizáció és a robotika m»»»

vg.hu
Blikk 11h

Kiderült, mit kért Zelenszkij Magyar Pétertől a négyszemközti találkozón - a miniszterelnök meg is ígérte neki

A brüsszeli uniós csúcson Magyar Péter magyar–ukrán csúcsmegbeszélést folytatott Volodimir Zelenszkijjel A találkozó mérföldkőnek számít a korábban mélyponton lévő kétoldalú kapcsolatokban Fő témák: kárpátaljai magyarok jogai, kisebbségi oktatási törvény módosítása, közös monitoring Ukrajna logiszt»»»

blikk.hu
Hvg 12h

Zelenszkij azt kérte Magyar Pétertől, hogy segítsen a kukorica vasúti tranzitjában

Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij pénteken Brüsszelben négyszemközti beszélgetést folytatott, az eredményekről pedig a hazafelé tartó repülőgépen nyilatkozott az RTL-nek. A találkozón mezőgazdasági termékekkel és gazdasággal kapcsolatos kérdések is felmerültek. Az ukrán elnök már a plenáris ülés»»»

hvg.hu
Index 12h

Mesterséges intelligenciával irányított torpedót tesztelt Észak-Korea a víz alatt

Mesterséges intelligenciával irányított, nagy sebességű torpedót próbált ki sikeresen Észak-Korea, miközben egyre mélyül a feszültség közte és Dél-Korea között. Új típusú, a mesterséges intelligenciát (MI) használó, nagy sebességű, precíziós irányítású torpedórendszerrel hajtott végre víz alatti kí»»»

index.hu
Index 12h

Reagált az egészségügyi tárca a lakossági levelekre, de rengeteg kérdésre nem kaptunk választ

Az Egészségügyi Minisztérium szerint nem adtak ki olyan utasítást, amely leállítaná a felvételeket a fővárosi krónikus belgyógyászati osztályokon, vagy megtiltaná a betegek bent tartását. A tárca elismeri, hogy az elmúlt napokban ellátásszervezési nehézségek voltak. Arra viszont nem kaptunk választ»»»

index.hu
Infostart 13h

Mi lesz a házikedvenceink sorsa, ha meghalunk? – itt a közjegyző válasza

Házi kedvenceink sorsát a halálunk után számos végrendeleti rendelkezéssel tudjuk biztosítani, de csak akkor, ha ezek a végintézkedések alakilag is érvényesek, és tartalmilag is megfelelőek, érvényesek és könnyen értelmezhetők – mondta el Reviczky Renáta közjegyző az InfoRádióban, hozzátéve: a magy»»»

infostart.hu
Magyar Nemzet 13h

Pressmantől is kapott támogatást az újraindult Népszabadság kiadójának korábbi lapja

Az idősebb Laborc Sándor neve több, az akkori magyar titkosszolgálatokhoz kötődő ügyben is előkerült. A Portik Tamással folytatott találkozói, valamint az úgynevezett kémügy miatt is vizsgálták szerepét. A kémper 2017-ben jogerős felmentéssel zárult. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az eg»»»

magyarnemzet.hu
Demokrata 13h

Teljes összeomlás az egészségügyben: embertelen lépésre szánta el magát a Tisza-kormány

A szakpolitikus felidézte, hogy a dilettáns irányításnak már az elmúlt időszakban is komoly jelei mutatkoztak, hiszen rüh- és ágyipoloska-invázió alakult ki, rosszul átgondolt intézkedések miatt fontos diagnosztikai beruházások mentek tönkre, miközben elmaradt az ígért béremelés, és a túlórákat sem»»»

demokrata.hu
Index 14h

Magyar Péter miatt állt le az uniós tárgyalás fél órára, a miniszterelnök elmondta, hogy mi történt

Magyar Péter kormányfő az európai uniós csúcstalálkozót követő interjújában a magyar-ukrán kapcsolatokról, az amerikai-orosz dízelmegállapodásról, valamint a migrációs büntetésről is beszélt. Magyar Péter a pénteken zárult uniós csúcstalálkozó után adott interjút a 444-nek, amelyből kiderült, Volod»»»

index.hu
Privat bankar 14h

Kisbefektetők kérték – új, forintos ETF-ek jöhetnek a tőzsdére

Forintra fedezett, így a magyar kisbefektetők számára a devizaárfolyam hatását mérséklő új, a BlueSphere-sorozatba tartozó ETF-ek jelentették a K&H-csoport pénteki sajtótájékoztatójának talán a legfontosabb újdonságát. Ezek a globális fejlett piaci, az európai fejlett piaci, az észak-amerikai, ille»»»

privatbankar.hu
Hvg 15h

Üzent a börtönből az NKA-ügy miatt letartóztatott Varga-Bajusz Veronika

Közzétették a Facebookon Varga-Bajusz Veronika egykori felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkárának Facebook-posztját, amit Orbán Viktor is megosztott. Az NKA-ügy miatt letartóztatott fideszes politikus szerint „a helyzet, amibe most belekeveredtem, csak »»»

hvg.hu
Magyar Nemzet 15h

Behúzták a kéziféket a vállalatok, legfeljebb jelképes összegű béremelésre futja

A szakszervezeti oldal erre reagálva késznek mutatkozna a 14 százalékos minimálbér-emelési cél újragondolására, a kormányzat ugyanakkor az RTL Híradó megkeresésére egyelőre nem erősítette meg, hogy nyitott lenne a megállapodás módosítására.»»»

magyarnemzet.hu
Portfolio 15h

A bérlakásprogramnál a matek után kezdődik a nehezebb feladat

Egy friss szakmai írás Reith András tollából jogosan figyelmeztet: a bérlakásról nem lehet úgy beszélni, mintha minden új lakás ugyanazt a célt, ugyanazt a pénzügyi logikát és ugyanazt a hozamot jelentené. A költség, a közpénz és a megtérülés mérlegének valóban ki kell jönnie. De a bérlakás nem az »»»

portfolio.hu
Index 15h

Dupla kata, a költségvetési csavar

Összefoglaló A Pénzügyminisztérium október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szeptember végén bejelentett törvényjavaslatot, amely 2027. január 1-jétől ismét széles kör számára nyitja meg a tételes adózást. Az egyeztetés október 14-én zárul, a választást december 1-jétől lehet bejelenteni a»»»

index.hu
Maszol 15h

Körvonalazódott megállapodás, döntés előtt a PNL

Körvonalazódott a megállapodás a PNL és Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök között, és bár a tárcavezetőjelöltek nem lepték meg Ilie Bolojant, azt javasolja majd a pártvezetőségnek, hogy támogassák a kormány beiktatását. Gyakorlatilag lezárultak az egyeztetések a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és »»»

maszol.ro
Portfolio 15h

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy az amerikai-orosz dízelalku

Magyarország szempontjából is van jelentősége a Trump és Putyin közötti dízelmegállapodásnak – mondta Magyar Péter az uniós csúcsról hazafelé tartó repülőgépen. A miniszterelnök szerint ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg ú»»»

portfolio.hu
Index 16h

A tervezett 14 helyett kevesebb mint 6 százalékos béremelést adnának a munkáltatók jövőre

Kevesebb mint 6 százalékkal emelnék a minimálbért a munkáltatók jövőre, a tervezett 14 százalékos emelés helyett. Erről az Orbán-kormány 2024 év végén kötött hároméves szerződést a szak szervezetekkel és a munkáltatók képviselőivel, az infláció azonban alacsonyabb, a gazdasági teljesítmény pedig vi»»»

index.hu
Hvg 16h

Magyar Péter: „Az orosz elnököt leszámítva” mindenkit meghívtunk az október 23-i megemlékezésre, de nem hiszem, hogy Zelenszkij eljön

Interjút készített a 444 az EU-csúcsról hazatérő Magyar Péterrel, amelyben három témát érintettek: a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel való négyszemközti megbeszélését, a migrációs bírságot és a Trump-Putyin-féle dízelmegállapodást. Magyar szerint a Zelenszkijjel Brüsszelben folytatott tárgyalás »»»

hvg.hu
Infostart 16h

„Korszerűsíteni kell” – Borbély Attila a tao átalakításának szükségességéről beszélt

A sportra a pénzügyi források limitáltak, az elosztás pedig nem a legmegfelelőbb a versenysport és a szabadidősport viszonylatában – mondta az InfoRádióban Borbély Attila, a Magyar Közgazdasági Társaság Sportgazdasági Szakosztályának elnöke, hozzátéve: jelen pillanatban a források jelentős, 70 száz»»»

infostart.hu
Magyar Nemzet 16h

„A cél? Valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem” – a börtönből üzent az NKA-ügyben fogvatartott egykori államtitkár

Levelében azt állítja: az ügyészség részéről olyan nyomásgyakorlást tapasztal, amelynek célja, hogy más politikusokra tegyen terhelő vallomást. És a cél? Valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem – fogalmazott. Varga-Bajusz ugyanakkor arról is írt, hogy a legnehezebb számára nem saját»»»

magyarnemzet.hu
Index 18h

Egyetlen éjszaka megmutatta, mennyire függ Kijev Elon Musk hálózatától

Egyetlen éjszaka elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire függ Ukrajna hadserege egy amerikai műholdrendszertől. A Starshield korlátozása után megbénultak a drónok és a légvédelem, Elon Musk pedig a Fehér Házra mutatott. Utánajártunk, miben különbözik a Starlink a Starshieldtől, és ki dönthet arr»»»

index.hu
Vilaggazdasag 19h

Bejutottunk egy speciális magyar élelmiszergyárba: különös dolgokat láttunk a falak mögött – az alapanyagok először karanténba kerülnek

Egy gluténmentes élelmiszer előállítása jóval azelőtt elkezdődik, hogy az alapanyagok a gyártósorra kerülnének. A Szafi budapesti üzemében jártunk, ahol nemcsak a gyártás kulisszatitkaiba nyerhettünk betekintést, hanem azt is megtudtuk, hogyan készül a magyar vállalat a jövőre. A helyszínen a cég b»»»

vg.hu
Privat bankar 19h

Líra helyett euró, de ki lehet törni az all inclusive buborékból a török riviérán?

Szeptember végén harmadszor töltöttünk el egy hetet a mediterrán partvidéken. Így hát Budapestről kevesebb mint két és fél óra repülőút után magabiztosan érkeztünk meg Antalyába. Tudtuk, hová megyünk. Bár teljes lazaságunkat egy apróság megzavarta: ezúttal nem vittünk magunkkal útlevelet. A magyar »»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 19h

Kemény állítás: messze elkerülhetik Magyarországot a befektetők, ha Tisza valóban meglépi az adóemelést

A nem túl részletes kormányzati álláspont megismerése után kikértük a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz véleményét is. – Azt nem tudhatom, hogy a Pénzügyminisztériumban mit terveznek, az viszont világos, milyen következményekkel járna a társasági adó felemelése. Különösen akkor, ha valóban 15 szá»»»

magyarnemzet.hu