Letartóztatták annak a szerb különleges terrorellenes egységnek a parancsnokát, amely korábban Vucic-ellenes tüntetőket vert
A szerb sajtó információi alapján letartóztatták Igor Zmiricset, a szerb különleges terrorellenes egység (SAJ) parancsnokát – írja a Szabad Magyar Szó. Zmiricsen kívül a Személyek és Objektumok Biztosításával Megbízott Egység (JZO) négy jelenlegi és egykori tagját is letartóztatták, valamennyiüket »»»
Rágcsálószennyezettség miatt zártak le helyiségeket a Semmelweis Egyetem főzőkonyháján
Jelentős rágcsálószennyezettséget találtak a hatósági ellenőrök a Semmelweis Egyetem Balassa utcai főzőkonyháján, ezért a Pest Megyei Kormányhivatal három helyiség használatát felfüggesztette. A betegellátás az egyetem szerint zavartalan, megbetegedésről pedig sem ők, sem a hatóság nem tud. A felel»»»
Négy évszázad az oktatás szolgálatában: megújult a torockói iskola
Több mint két év felújítás után ismét birtokba vehették a torockói diákok a Sebes Pál Általános Iskola megújult épületét. A korszerűsítés során nemcsak az energiahatékonyság növelésére törekedtek, hanem arra is, hogy az épület megőrizze a település történelmi arculatához illeszkedő jellegét. A több»»»
Ügynökakták: bocsánatot kérnek a katolikus püspökök
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a szerdán nyilvánosságra hozott ügynökakták kapcsán bocsánatot kért az áldozatoktól mindazon egyházi személyek nevében, akik a kommunizmus idején valóban együttműködtek a pártállammal. A testület ugyanakkor óva int az elhamarkodott ítélkezéstől, és hangsúlyozz»»»
Világszenzáció a Margit hídnál: célba ért a kvantumkulccsal titkosított rádióüzenet
Kvantumkulccsal titkosított rádióüzeneteket váltottak Budapesten a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói - közölte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat szerdán az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont és az ELTE Informa»»»
RMDSZ az Európa Tanács testületének: Hiányosak a kisebbségi jogok Romániában
Hiányos Romániában a kisebbségvédelmi törvénykezés, de a meglévő törvények alkalmazása is – hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának szakértői testülete figyelmét az RMDSZ küldöttsége. A keddi, kolozsvári megbeszélésen a szövetséget Vincze Loránt európai parla»»»
Toroczkai László feljelentést tett, miután meghallgattak egy volt végrehajtó-helyettest
A bizottsági vizsgálat december 31-ig tart, több vezető meghallgatása is várható Toroczkai az MBVK vezetésének leváltását és az érintett adósok állami kártalanítását sürgeti A jogellenes gyakorlat milliárdos többletbevételt eredményezhetett a Végrehajtói Karnak 2022 előtt Toroczkai László feljelent»»»
Magyarországi szakemberek tartanak fejlesztőprogramot Székelyudvarhelyen
November 9–27. között ismét a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai segítik a központi idegrendszeri sérüléssel élő gyermekeket és felnőtteket. Újabb fejlesztőprogramot szerveznek Székelyudvarhelyen a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának szakemberei. A konduktorok»»»
Magyar Péter elszólta magát, most már biztos, hogy államosítják a teljes végrehajtói rendszert, vége az adósok kifosztásának?
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke hétfő délutáni napirend előtti felszólalásában a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság munkájáról beszélt. Elmondása szerint a bizottság ülésén egy volt önálló bírósági végrehajtó beszámolója alapján bűncselekmény-sorozatra derült fény, amelynek »»»
Toroczkai László: Arról beszéljen, hány nőt erőszakoltak meg Von der Leyenék miatt!
Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában közölte: hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészségen feljelentést tett bűnszervezetben elkövetett hivatali visszaélés, valamint jelentős értékre elkövetett csalás bűntette miatt, miután a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló »»»
Magyar püspököket fogad XIV. Leó pápa a Vatikánban
November 5-én külön audiencián találkozik XIV. Leó pápa a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival. A magyar egyházi vezetők november 3. és 7. között tartózkodnak Rómában hivatalos, úgynevezett ad limina látogatáson. A látogatás programját Törő András, a Pápai Magyar Intézet rektora ismertett»»»
XIV. Leó pápa is fogadja a magyar katolikus püspöki kar tagjait
XIV. Leó november 5-én fogadja a magyar püspököket. Az MTI előzetes információi szerint a helyszín az apostoli palotákban a pápai könyvtárszoba lesz, ahol az egyházfő a legmagasabb rangú vendégeket szokta fogadni. Az apostolok küszöbénél tett, latinul „ad limina” látogatás az egyes országok megyésp»»»
Volt alkalmas pályázó, a pünkösdi egyház mégis mást nevezett ki egyik iskolája élére
Még áprilisban írtak ki főigazgatói pályázatot a békéscsabai székhelyű Premier Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola élére, miután az előző vezető, Kulcsár Sándor mandátuma lejárt. Az iskolának Szegeden és Budapesten is van tagintézménye. Bár az igazgató belépett a nyugdíjaskorba, ő»»»
Majdnem teljesen fedezte már a Binance a hackertámadás kárát
Fedezni tudta a platformjáról kicsalt 6,3 milliárd dollár 90 százalékát a Bincance – ezt a kriptotőzsde szombaton közölte az X-en. Jelezték: a fennálló tíz százalék pótlása is folyamatban van. A világ legnagyobb kriptokereskedelmi platformja csütörtökön jelezte, hogy hackertámadás érte, a támadók –»»»
A Mol-tárgyalások sikerétől is függ Szerbia üzemanyag-ellátása
Bár december 11-éig meghosszabbították a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, továbbra sem biztos, hogy sikerül hosszú távú megoldást találni a vállalat helyzetére. A szakértők szerint a legfontosabb feladat az ország folyamatos üzemanyag-ellátásának biztosítása, miközben a nemz»»»
A falkavadász
A Magyar katonai hagyományőrzés úttörői, jeles alakjai címmel cikksorozatot indítottunk a demokrata.hu-n. Fülöp Tibor Zoltán írása A vadászlovaglás (falkavadászat) nem csupán egy egyszerű lovassport, hanem egy időutazással felérő, látványos hagyomány, amely a lovas, a ló és a kutyafalka tökéletes e»»»
Megérkezett a mesterséges intelligencia az energetikába, látványos változások várhatóak
A mesterséges intelligencia már most is fontos szerepet játszik az energetikában az előrejelzés, a hibafelismerés és az üzemeltetési döntések támogatásának területén, és a rábízott feladatok köre tovább bővül. Az autonóm, önvezérlő rendszerek hódítása a leglátványosabb várhatóan a napelemek, akkumu»»»
Micsoda?! Miért tanítják a Koránt a katolikus hittanórán?
A bíboros október 21-én mutatta be az új oktatási tervet Rómában. A programot az olasz püspöki konferencia, a Pápai Arab és Iszlám Tanulmányok Intézete, valamint az olasz diplomáciai képviselet közösen dolgozta ki az állami iskolákban oktató hittantanárok számára. Matteo Zuppi saját oktatói tapaszt»»»
Bukarest–Szatmárnémeti „felejthetetlen” vonatozásra hívják a döntéshozókat a vasutasok
Az Országos Vasúti Szakszervezeti Szövetség (FNFMCV) élesen bírálja a legújabb költségvetés-kiigazítási tervezetet. Álláspontjuk szerint a javaslat nem oldja meg a vasúti rendszer krónikus alulfinanszírozottságát, ezért felszólítják a kormányt a személyszállításra és az infrastruktúra karbantartásá»»»
Hiába Lannert Judit ígérete, már a tanév végén megszűnhet a pedagógusképzés az NKE-n
A petíció aláírói szerint a képzési keretek megváltoztatása közvetlenül veszélyeztetné a diákok lakhatási biztonságát is. Ugyanis olyan anyagi terhek kerülnének a hallgatókra és családjaikra, amelyek ellehetetleníthetik a felsőfokú tanulmányaik folytatását. Jelezték, hogy a tanárképző kar által nyú»»»
„A végrehajtói bűnszervezet a Schadl-Völner páros lekapcsolásával nem ért véget” – Kiss Ferenc volt végrehajtót kérdezte a parlamenti vizsgálóbizottság
Szerdán hallgatta meg Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtót a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság. Ő korábban azért állt a nyilvánosság elé, hogy a Végrehajtói Kar (MBVK) maffiaszerű működéséről valljon. A vizsgálóbizottság felállításáról még májusban döntött a parlament, a»»»
Volt végrehajtó: a bűnszervezet működése nem ért véget a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával"
Kiss Ferenc, aki az elmúlt évek során több alkalommal is bírálta a végrehajtói rendszer működését, kiemelte, hogy az utóbbi öt-tíz év során számos büntetőfeljelentést tettek az érintettek és a végrehajtói szervezettel kapcsolatban állók ellen. Ezek között szerepel Takács Katalin, a Magyar Bírósági »»»
A bűnszervezet további működéséről beszélt egy volt végrehajtó, a titkosszolgálati kapcsolataira hivatkozva
A jogász, aki már több fórumon bírálta a végrehajtói rendszer működését, hangsúlyozta, hogy az elmúlt 5-8 évben számos büntető feljelentést tettek végrehajtók, illetve a végrehajtás körül „szorosan mozgó” személyek, jellemzően Takács Katalin, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) hivatalvezetője»»»
Kicsapják az iskolából a besztercei késelő diákot
Kiengedték a kolozsvári gyermekpszichiátriáról azt a 13 éves diákot, aki október 19-én késes támadást hajtott végre egy besztercei iskolában. A fiút a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság székhelyére szállították kihallgatásra.A megyei tanfelügyelőség megkapta a besztercei „Ștefan cel Mare”»»»
Vége Orbán Viktor és Aleksandar Vučić korszakának, három új magyar képviselő lesz a szerb parlamentben
Fölényesen, közel 600 ezer szavazat különbséggel győzőtt az Egyetemista Lista a szerbiai parlamenti választáson. Az új alakulat a szavazatok 53 százalékát szerezte meg, ezzel szemben az Aleksandar Vučić vezette Egyesült Szerbia listájára a választók kevesebb mint 40 százaléka voksolt. A pontos ered»»»
A 6-os lottót feladtad a hétre? Kár volt, kukába is dobhatod
Fejben már megvan az új ház, az álomautó és az a mondat is, amellyel hétfőn felmondanál? A Hatoslottó néhány bejelölt számmal egész életre elegendő álmodoznivalót ad. Csakhogy a számok jóval kevésbé romantikusak: egyetlen alapjátékkal több mint 97 százalék az esélyed arra, hogy semmilyen nyereményt»»»
Megnőtt a kereslet a pellet iránt Szerbiában: Ennyibe kerül most a tüzelőanyag
Rekordmennyiségű pelletet gyártanak idén Szerbiában, miközben a kereslet is jelentősen megnőtt. Az ellátás azonban stabil, a legtöbb kereskedésben elegendő tüzelőanyag áll rendelkezésre. A pellet tonnája jelenleg általában 42 és 44 ezer dinár között mozog. Branko Glavonjić, a Belgrádi Erdészeti Kar»»»
Nemzeti Pedagógus Kar vezetője: „Nem feladatunk, hogy tiltakozásra biztassuk a pedagógusokat”
Azon kívül, hogy a működésünkhöz kaptak költségvetési támogatást, nem volt rájuk befolyással a kormány – erről is beszélt a megbízott elnök.»»»
Két évtized után megismétlődött a 2006-os forgatókönyv – Baka András azonban kitart
Baka András köztársasági elnök Sólyom László 2006-os módszeréhez nyúlt vissza, amikor a parlamenti pártokkal való előzetes politikai egyeztetés nélkül jelölt legfőbb ügyészt. Az első körben ugyanúgy járt, mint húsz évvel korábbi elődje, az Országgyűlés leszavazta a jelöltjét. Az államfő ennek ellen»»»
Őrizetben a volt igazságügyi miniszter fia – A gyanú szerint szexuálisan zaklatott két egyetemistát
Őrizetbe vették Alexandru Toadert, Tudorel Toader volt igazságügyi miniszter fiát, a Iași-i Jogtudományi Kar adjunktusát. A férfit azzal gyanúsítják, hogy szexuálisan zaklatott két egyetemi hallgatót a sikeres vizsgáért cserébe. Édesapja, Tudorel Toader pénteken a Facebookon azt írta, hogy az eset »»»
Hét Gripen húzott el a Kossuth tér felett, elkezdődött Magyar Péter beszéde
Magyar Péter miniszterelnök a Kossuth Lajos téren tartja ünnepi beszédét. Cikkünk frissül... Magyar Péter beszéde előtt Csézi Erzsébet, a Tisza Párt képviselője énekelt, majd hét Gripen vadászgép húzott el a tér felett. Magyar Péter a „szabad, demokratikus, erős és immár tényleg független” Magyaror»»»
Halálos zuhanás a vidámparkban, videóra vették a 18 éves lány tragédiáját
Tragédiába torkollott egy vidámparki látogatás Mexikóban, miután egy 18 éves nő kizuhant egy működésben lévő játékból, miután a biztonsági rögzítése a magasban felemelkedett. A szerkezet a zuhanás után még másodpercekig működött. A fiatal nő a kórházban meghalt. A baleset különösen sok kérdést vet »»»
Politikai széljárás fújhatja el Paks II-t? Újabb pletykák jelentek meg egy külföldi lapban
Felülnézetből Paks II munkagödre. A beruházásnak ebben az állapotában több mint kockázatos fővállalkozót cserélni (Fotó: Kövi Gergely / Paks II. Atomerőmű Zrt.)Néma csend Budapesten, értetlenkedés MoszkvábanA politikai alapú bizonytalanságkeltést jól mutatja, hogy a magyar kormány hónapok óta nem á»»»
Kevesebb a gazdasági kár, sokkal több a halott: drámai mérleget közölt Kína
A természeti katasztrófák okozta közvetlen gazdasági károk értéke 2026 első kilenc hónapjában 199,36 milliárd jüanra (mintegy 9700 milliárd forint) tehető Kínában, ami 8 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakában mért értéktől – közölte csütörtökön a kínai katasztrófavédelmi minisztérium. A»»»
Maffiózókkal a maffiaállam ellen?
Ha azt gondoljuk, a Fidesz kormányzása maffiaállam, illetve maga a Cosa Nostra, tehát a NER elitje gengszterekből állt, úgy bizarr képlet jön létre, amikor ezt rávetítjük a korabeli Olaszországra. Ugyanis, ha Itáliában úgy számoltak volna le a maffiával, mint nálunk április óta, az mit is jelentene»»»
Cáfolta Magyar Péter szinte összes állítását Fürcht Pál: Varga Judit nem tudott a Völner-ügyről, Rogánék nem jártak be az ügyészségre a volt főügyész szerint
Több súlyos állítást is cáfolt Magyar Péter korábbi kijelentéseiből Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség volt vezetője az Országgyűlés vizsgálóbizottsága előtt. A volt főügyész Varga Juditról, Rogán Antalról és munkatársairól is beszélt, valamint, korábban megpróbálhatták leállíttatni a Völne»»»
„Éhenhalni elég” – kemény reakciók a béremelésre a rendvédelemtől és az egészségügyi dolgozóktól
A Magyar Péter miniszterelnök által hétfőn bejelentett béremelések csalódást okoztak az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozók körében is. Emellett a kormány és a szakszervezetek közötti egyeztetések teljes hiányáról számolt be az ATV-nek adott interjújában Tóth Zoltán. KAPCSOLÓDÓ Tanár-szakszervez»»»
Itt a névsor, két volt minisztert és több korábbi vezetőt is beidéznek a vizsgálóbizottság elé
A Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság még az idén meghallgatná Bárándy Pétert és Draskovics Tibort. Ahogy arról beszámoltunk, az Országgyűlés Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottságának ülésén meghallgatták Fürcht Pált. A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője»»»
Fürcht Pál: Varga Judit nem tudott a végrehajtói visszaélésekről, jelzést kaptak, hogy a Völner-ügyet le kell állítani
Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) volt vezetője a bizottsági meghallgatásán azt mondta, jelzést kapott arról, hogy az Igazságügyi Minisztérium államtitkárával, Völner Pállal kapcsolatos ügyből „nem lehet semmi”, le kell zárni az előkészítő eljárást. Fürcht Pál az Országgyűlés végreh»»»
A legkényesebb politikai botrányok kerülhetnek terítékre a parlamentben
Szerda délután a parlament végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága elé ül Fürcht Pál. A Központi Nyomozó Főügyészség volt vezetője évekig felügyelte az ország legérzékenyebb politikai nyomozásait, lemondása óta pedig arról beszél, hogy a Legfőbb Ügyészség befolyásolta a munkáját. Öss»»»
Tovább gyűrűzik a debreceni akkugyár leállítása: már egymilliárd dolláros károkról beszélnek, nem tudják kiszolgálni a megrendelőket – elfelejtené az egészet a Semcorp és végre termelne
Százaknak ad munkát a laboratóriumi hiba miatt hónapokkal ezelőtt leállított akkumulátoripari üzem. A debreceni akkugyár négy hónapja áll, most újabb részletek derültek ki a következményekről. Elképesztő a történet: Debrecenben leállították az iparágában világvezető kínai vállalat gyárát, mert a mi»»»