Kórházakat talált el az orosz támadás Ukrajnában, több mint 200 beteget kellett kimenekíteni
Oroszország kedd hajnalban az év egyik legsúlyosabb rakéta- és dróntámadását indította Ukrajna ellen. A csapások elsősorban az energiarendszert érték kilenc megyében, Harkivban és Dnyipróban kórházak is megrongálódtak. Kijev közben megerősítette, hogy folytatja az orosz olajfinomítók elleni támadás»»»
Erre Magyar Péter se volt felkészülve: Orbán Anita teljesen váratlanul agyondicsérte Orbán Viktort, csak nem mondta ki a nevét – kóser pecsétet kapott tőle, hogy Putyinnal tárgyalt
Beletelt egy pár évbe, de csak igaza lett a volt miniszterelnöknek. Ezt most nem más, mint Orbán Anita mondta ki, de ehhez a sorok között is kell olvasni. Nem telt el két hét azóta, hogy a Telex szóvá tette Magyar Péternek, hogy Orbán Anita nem nekik, hanem az Indexnek adott interjút, és máris terj»»»
Zelenszkij kész Törökországban találkozni Putyinnal
Volodimir Zelenszkij kész Törökországban találkozni Vlagyimir Putyinnal, hogy a háború lezárásáról tárgyaljanak – erről az ukrán elnök a CNN Türknek adott interjújában beszélt. „Ennek a háborúnak véget kell vetni. Össze kell fogunk, és a háború aktív szakaszát legalább a diplomáciai szakaszba kell »»»
Épp a félidős választás előtti nap emelkednek csúcsra az üzemanyagárak az USA-ban
A félidős választás előtt egy nappal emelkedhetnek kétéves csúcsra az üzemanyagárak az USA-ban, írja a Financial Times. Ez az utolsó pillanatban tovább fokozza a Donald Trumpra nehezedő nyomást, aki választási kampányában megfizethetőséget ígért, elődjét, Joe Bident mások mellett épp a benzin- és d»»»
Máris retteg Európa Trump vereségétől: az amerikai elnök olyat húzhat, amire senki sem számított – a NATO fizetheti meg az árát
Az európai NATO-szövetségesek attól tartanak, hogy Donald Trump a republikánusok félidős választási veresége esetén a katonai szövetségen vezetheti le politikai kudarcát, ami súlyos következményekkel járhat Európa biztonságára. Diplomaták szerint Trump akár katonák ezreit is kivonhatja Európából. A»»»
Volodimir Zelenszkij kész Törökországban találkozni Vlagyimir Putyinnal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kész személyesen találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Törökországban. A tárgyalás fő célja a teljes frontvonalon érvényes tűzszünet elérése lenne. Az ukrán államfő ugyanakkor kizárta, hogy átadja a Donbaszt, vagy orosz területként ismerje el a Krímet. Volodimi»»»
Erdogan Dél-Koreát vinné be a török atomprogramba
Ankara a dél-koreai állami tulajdonú Korea Electric Power Corp. vállalattal már elvégezte a beruházás előzetes műszaki és gazdasági megvalósíthatósági vizsgálatainak jelentős részét – jelentette ki az elnök. A török államfő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a végleges partner kiválasztásakor nemcsak a »»»
Titkos háttéralkuval előzték meg Vlagyimir Putyint, az orosz elnöknek már a piros gombon volt az ujja
Egy connecticuti ügyvéd, egy amerikai bankár és Vlagyimir Putyin egykori Stasi-tiszt barátja 2022 őszén titkos csatornán közvetített a Fehér Ház és a Kreml között, hogy elhárítsák az atomháborút. A Financial Times szerint később egy béketerv is az orosz elnök asztalára került – Kijev azonban meg se»»»
Volodimir Zelenszkij Isztambulban: a békének nincs alternatívája
Elfogadhatatlannak nevezte a kereskedelmi hajók elleni támadásokat Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki szombaton Isztambulban fogadta Volodimir Zelenszkijt. Az ukrán elnök szerint Törökország növeli az orosz csapások miatt bajba került ukrán energiaszektor támogatását. Közben a megszállt Oleskibő»»»
Ezen most meglepődhetett Orbán Viktor: akcióba lépett a nagy szövetségese az ENSZ főtitkári kinevezésért, óriási a kavarodás – megmondta a francia elnöknek, mit akar
Úgy tűnt, már nehéz fokozni, de újabb fejezetéhez ért az ENSZ-főtitkár kinevezésének folyamata, és ez Orbán Viktort is vastagon érintheti. Fotó: AFP»»»
Vucsics volt a nyugat tökéletes eszköze, nem a most győztes ellenzék
Ami azt illeti, lényegében előre be lehetett kalkulálni, hogy vasárnap Alekszandar Vucsics, Szerbia 14 évig megkérdőjelezhetetlen ura megbukik. Az eredmény mégis sokkszerűen érte azokat, akik két éve, az újvidéki vonatkatasztrófa óta az egyetemi, iskolai és szomszédsági gyűléseken fáradhatatlanul k»»»
Halálos támadás érte Harkivot, több mint ötszáz drónt lőttek le az oroszok
Egy ember meghalt, négyen megsérültek az orosz hadsereg harkivi légicsapásaiban szerdán, az orosz védelmi minisztérium 531 ukrán drón megsemmisítéséről és két település elfoglalásáról számolt be. A fronton folytatódtak a harcok, Oleski környékén viszont a felek betartják a humanitárius tűzszünetet.»»»
Fordulat Orbán Viktor ENSZ-főtitkári kinevezésében: nagyon magas szintű orosz nyilatkozat érkezett, szilvapálinkával ünnepelhetnek – "Vonzó lenne a számunkra"
Egyre különösebb kép rajzolódik ki az ENSZ következő főtitkárának személye körül. Moszkvában már azt latolgatják, kinek a megválasztása szolgálná leginkább Oroszország érdekeit. A Roszatom vezetője szerint két név különösen jól hangzik ebből a szempontból: Rafael Grossié és Orbán Viktoré. A Nemzetk»»»
Financial Times: Putyin érdemi tárgyalás helyett a szláv történelemről tartott kiselőadást a finn és a norvég vezetőknek
„A beszélgetés őszinte és érdemi volt” – közölte Alexander Stubb finn elnök hivatala, miután Stubb és Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök kedden telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A Financial Times azonban úgy tudja, hogy a tárgyalás kevésbé volt „érdemi”, ugyanis Putyin ahelyett»»»
Trump a napelemekről: Hatalmas szörnyetegek, amelyek megölik az állatokat
„Hivatalosan is hatályon kívül helyezem Biden drága és felesleges metánszabályozását, hogy a fogyasztók és az energiatermelők 45 milliárd dollárt spórolhassanak meg” – tett ígéretet Donald Trump amerikai elnök a Bloomberg szerint a november 3-i félidős választásokat megelőző kampánykörútjának texas»»»
Putyin telefonált egy-kettőt – újabb invitálást kapott Zelenszij Moszkvába
Az európaiak megpróbálnak „befurakodni” az ukrajnai rendezésről szóló tárgyalásokba, de semmi új nincs a hozzáállásukban – jelentette ki kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Vlagyimir Putyin orosz elnök Finnország és Norvégia vezetőivel folytatott telefonbeszélgetését kommentálva. - mondta L»»»
Orosz rakétaeső zúdult Kijevre, miközben Melania Trump közvetítésével tűzszünetet kötöttek a kritikus helyzetű Oleskiben
Ballisztikus rakétákkal támadta Kijevet Oroszország kedden, miközben az ideiglenesen elfoglalt Oleskiben életbe lépett egy korlátozott humanitárius tűzszünet. A segélyek és a civilek kitelepítése mellett a béketárgyalások is előrelépni látszanak: novemberben Abu-Dzabiban folytatódhatnak az egyeztet»»»
Szergej Lavrov: Európa befurakodni próbál az ukrajnai rendezésről szóló tárgyalásokba
„A finn elnök és a norvég miniszterelnök kérésére Putyin elnök ma telefonon beszélt velük. Még nem láttam az erről szóló jegyzőkönyvet, de úgy tűnik, (az európaiak) semmi újat nem mondtak” – mondta Lavrov az afrikai média főszerkesztőivel tartott találkozóján. „Ebből csupán azt lehet megtudni, hogy»»»
Már lehet tudni: ezért mehetett igazából Orbán Anita Amerikába, mindennél fontosabb a Tisza-kormánynak, hogy fogadja Marco Rubio – még a megalázást is vállalniuk kell
Orbán Anita megkezdte washingtoni látogatását, amely azonban egyelőre nem egészen a magyar külügy várakozásai szerint alakul. Marco Rubio amerikai külügyminiszter ugyanis lemondta a tervezett találkozót, miután váratlanul Donald Trump amerikai elnökhöz kellett utaznia. A találkozónak pedig komoly d»»»
Váratlan üzenet érkezett Moszkvából Zelenszkijnek: Putyin kész fogadni az ukrán elnököt, de van egy feltétele – két NATO-ország is szerepet kapott
A közvetlen egyeztetés lehetősége is felmerült az orosz elnök és két északi-európai vezető megbeszélésén. Moszkva szerint Volodimir Zelenszkij is nyitott a személyes tárgyalásra. Vlagyimir Putyin kész arra, hogy közvetlen tárgyalást folytasson Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, de a találkozó hel»»»
Megtört a jég, európai vezetők tárgyaltak Vlagyimir Putyinnal
Megtörték a nyugati vezetők többségére jellemző diplomáciai távolságtartást az orosz elnökkel szemben: Alexander Stubb finn államfő és Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök is közvetlen kapcsolatba lépett Vlagyimir Putyinnal. A megbeszélések az ukrajnai háború idején zajlottak, amikor továbbra is »»»
„Őszinte és érdemi beszélgetés volt” – Putyinnal tárgyalt a finn elnök és a norvég miniszterelnök
Alexander Stubb finn elnök és Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrajnai háborúról – közölte Stubb hivatala. A nyugat-európai vezetők többnyire elkerülték a kapcsolatfelvételt Putyinnal, mióta Oroszország 2022 februárjában teljes körű háború»»»
Úgy megsoroznak adatokkal és jegybanki döntésekkel, hogy elbújni sem lehet előlük
Sorakoznak a makrogazdasági adatok a héten, a világ elsősorban a harmadik negyedéves GDP-adatok körül forog majd. Ráadásul megint jön a Fed és az EKB kamatdöntési kombója, így biztos nem fognak unatkozni a befektetők, több területre is kiemelten lesz érdemes figyelni. A beérkező adatok és nyilatkoz»»»
Fodor Gábor: A Fidesz útján halad a Tisza, csak gyorsabban és durvábban
Október 23-án, az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulóján két téma uralta a hazai sajtót: a megemlékezésekről szóló tudósítások, valamint a Matolcsy György őrizetbe vételéről beszámoló híradások és kommentárok. Mindkettő olyan politikai jelentőséggel bír, hogy érdemes egy kis időre kiszakadnunk »»»
Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Ingatlaneladáskor világszerte bevett gyakorlat, hogy a szokásos piaci ár megemelkedik, ha a lakás korábbi tulajdonosa egy híres ember volt. Ez persze elsősorban akkor igaz, ha a celeb hírneve, életstílusa és művészete pozitív megítélésű. Az ilyen exkluzív ajánlatok ritkán jelennek meg a nyílt piaco»»»
Ez Navracsics véleménye Magyar Péter fő vendégének Ursula von der Leyen ünnepi szerepléséről
Politikai baklövésnek nevezte Navracsics Tibor, hogy az 1956-os forradalom 70. évfordulóján rendezett megemlékezésen kiemelt szerepet kapott Ursula von der Leyen. A politikus szerint Magyar Péter döntése, hogy az Európai Bizottság elnökét kiemelten szerepeltetése akár a Brüsszellel szembeni alávete»»»
Donald Trump üzenete sokkolta Európát, végleg elmérgesedett a viszony
Kijev és Brüsszel megdöbbenéssel figyeli az utóbbi időszak fejleményeit, leginkább Donald Trump heves kirohanásait Volodimir Zelenszkij ellen, miközben Vlagyimir Putyint láthatóan felmenti a felelősség alól. A Fehér Ház és Kijev közötti viszony megromlása mögött nemcsak az amerikai külpolitikai pri»»»
Szervezési baki történt? Késve kiküldött meghívók miatt maradhatott távol több európai vezető október 23-án
Magyar Péter már hosszú ideje beszélt arról, hogy szeretné, ha illusztris vendégek is tiszteletüket tennék az 1956. október 23-ai forradalmi események 70. évfordulóján Budapesten. A miniszterelnök korábban számos tekintélyes állam- és kormányfő érkezését vetítette elő. „Nagyon reméljük, hogy az 195»»»
Playboyból lett zsoldosvezér, aki nagyobb hatalommal bír, mint amiről apja valaha álmodott
Elkényeztetett playboynak tartották, mégis Pavel Prigozsin lett az, aki apja halála után megtartotta a Wagner-csoport afrikai birodalmát. A 28 éves férfi ma aranybányákat, fegyver- és drogpiacot irányít a Közép-afrikai Köztársaságban, a család üzlete pedig évente több mint 400 millió dollárt termel»»»
Ízekre szedték az ünnepi megemlékezés vendéglistáját – ezért maradtak távol Magyar Péter meghívottjai
Az 1956-os forradalom 70. évfordulóját ünnepelték. A megemlékezés vendéglistája végül elmaradt attól, amit Magyar Péter megálmodott. Kiderült több távolmaradás valódi oka. „Folytatódik a diplomáciai nagyüzem. Ma délelőtt bilaterális tárgyalásokat folytattam Jakov Milatovic montenegrói elnökkel, Mai»»»
Zelenszkij szerint Trump döntései miatt egyre nehezebb helyzetbe kerül Ukrajna: kész lenne lezárni a háborút, de a feltételek a régiek
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök akár azonnal kész lenne békemegállapodást kötni Oroszországgal, és a jelenlegi frontvonalak mentén befagyasztani a háborút. Az ABC Newsnak adott interjújában, Zelenszkij ugyanakkor élesen bírálta az Egyesült Államok katonai támogatásának visszaesését, különösen a Pa»»»
Tűzszünet jön az orosz–ukrán háborúban, újraindulnak a tárgyalások
Az orosz hadsereg október 27-én hajnalban tűzszünetet léptet életbe a Herszon megyei Oleski térségében, hogy lehetővé tegye a lakosság evakuálását. Eközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy november elején Abu-Dzabiban folytatódnak az orosz–amerikai–ukrán tárgyalások a háború lez»»»
Donald Trump közbeléphetett, Elon Musk visszaállította a Starlinket Ukrajnának
Donald Trump szerint Elon Musk helyreállította Ukrajna Starlink-hozzáférését, miután a korlátozások akadályozták az ukrán hadsereg drónműveleteit. Sajtóértesülések szerint az amerikai elnök személyesen hívhatta fel a milliárdost, hogy kérje a korlátozások feloldását. „A lényeg, hogy visszaállította»»»
Kazettás rakétákkal támadták Kijevet, két városban kötelező a gyerekes családok evakuálása
Oroszország csütörtökön is rakéta- és dróntámadásokat intézett több ukrán város ellen: Kijevben kazettás robbanófejű rakéta csapódott be a belvárosba, a lozovai piacon ketten meghaltak, 36-an pedig megsebesültek. Miközben Volodimir Zelenszkij gyorsabb nyugati légvédelmi segítséget kér, az európai v»»»
Magyar Péter számára hatalmas diplomáciai fiaskó az 1956-os forradalom évfordulója
(Fotó: AFP)A héten lapunk kereste a Miniszterelnökséget, valamint Ukrajna budapesti nagykövetségét, hogy megtudjuk: Volodimir Zelenszkij elfogadta-e a meghívást, azonban cikkünk elkészültéig nem kaptunk választ egyik helyről sem. Ám minden jel arra mutat, hogy az ukrán elnök is távol marad az 1956-»»»
Nem jönnek el a külföldi kormányfők Magyar Péter október 23-i ünnepségére
Nem jön Macron, nem jön Meloni, és Merz sem személyesen érkezik: az 1956-os forradalom 70. évfordulójának budapesti ünnepségén a külföldi delegációk többségét miniszterek, házelnökök és államtitkárok vezetik. A magas rangú vendégek közül Ursula von der Leyen, António Costa és Maia Sandu moldovai el»»»
AP: Putyin hajlandó Kijevvel is tárgyalni a háború lezárásáról
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán „elvi szinten” beleegyezett abba, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna képviselőivel újból háromoldalú tárgyalásokat folytassanak az ukrajnai háború lezárásáról – számolt be róla az orosz elnök külpolitikai tanácsadójának tájékoztatása alapján az AP hírügynökség.»»»
Putyin beleegyezett az Ukrajnával folytatandó béketárgyalások újraindításába
Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadta, hogy már a jövő hónapban újrainduljanak az Egyesült Államok közvetítésével zajló béketárgyalások Ukrajnával – jelentette be szerdán a Kreml a Reuters hírügynökség beszámolója szerint. A bejelentést azután tette, hogy Putyin kilencedik alkalommal találkozott s»»»
Csütörtökön indul az első orosz dízeltanker az Egyesült Államokba: 5-6 százalékot esett a dízel világpiaci ára
Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy az első orosz dízelt szállító tartályhajó csütörtökön elindul az Egyesült Államokba, miután Vlagyimir Putyin Szentpéterváron tárgyalt Steven Witkoff amerikai különmegbízottal. Az orosz elnök szerint az ügylet bejelentése után a díze»»»
Elengedtek az oroszok egy 74 éves amerikait, akit azzal a váddal börtönöztek be, hogy az ukránok oldalán harcolt
Vlagyimir Putyin elnök szerint Oroszország beleegyezett egy 74 éves amerikai állampolgár, Stephen Hubbard szabadon bocsátásába, akit azért ítéltek börtönbüntetésre, mert állítólag Ukrajna oldalán harcolt – írja a BBC az orosz állami média bejelentésére hivatkozva. Minderről Putyin a szentpétervári »»»
Matolcsy György még az őrizetbe vétele előtt magyarázta, miért nem építhettek kórházakat a jegybank pénzéből
„Gyakran kapom meg azt a kérdést, és a kérdés jogos, hogy miért nem fordította ezt a nagyon jelentős összeget (266,5 milliárd forintot), a jegybank például kórházépítésre. Ez egy jogos kérdés, de hamis mese, ha valaki azt gondolja, hogy ezt megtehette volna a jegybank” – fogalmazott a videó elején »»»
Oslo után Szentpétervár: Trump különmegbízottja Putyinnal tárgyal a békéről
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Szentpéterváron fogadta Steven Witkoffot, Donald Trump különmegbízottját. A megbeszélés az ukrajnai rendezésről és az orosz–amerikai együttműködésről szól. A találkozó egy nappal azután jött létre, hogy Oslóban amerikai, ukrán és európai uniós tárgyalók egyeztet»»»
Trump elismerte, személyesen tárgyal Vlagyimir Putyinnal, közben egyre nagyobb nyomást gyakorol Zelenszkijre – "Ukrajnának akarnia kell ennek a háborúnak a rendezését”
Donald Trump amerikai elnök szerint felvetette Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az Oroszországban elítélt amerikai nyugdíjas tanár, Stephen Hubbard ügyét. Trump arra utalt, hogy hamarosan áttörés jöhet az ügyben, közben különmegbízottja, Steve Witkoff újabb tárgyalásokra készül Moszkvában az ukrajna»»»
Nullaösszegű játék: így írták le a nyugati cégek az orosz piacot
A nyugati vállalkozások felemelkedésének és bukásának története Oroszországban – egy amerikai kockázatelemző szemszögéből. „Tényleg szörnyű, ami a Krímben történt, de jövőre azért növeljük az eladásokat” – üzenték a központból az Oroszországban dolgozó német vezetőknek 2014-ben, idézi fel Charles H»»»
Egyetértés alakult ki Kijev, Washington és az európai szövetségesek között a következő lépésekről
Kölcsönös előrelépésről számoltak be az amerikai elnök küldöttei és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi oslói megbeszélésükön. A norvég fővárosban Zelenszkij tárgyalásokat folytatott az amerikai küldöttekkel, Steve Witkoffal és Jared Kushnerrel, utóbbi betegsége miatt videokonferencián keresztül»»»
Orosz támadások rázták meg Ukrajnát, Trump Zelenszkij helyett más tárgyalót látna szívesen
A keddi orosz támadásokban civilek haltak meg és energetikai létesítmények rongálódtak meg Ukrajnában, miközben Moszkva újabb katonai előrenyomulásról számolt be. Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök helyett másnak kellene tárgyalnia a háború lezárásáról. A diplomáci»»»
Zelenszkij nem érzi igazságosnak Trump döntéseit: ezek már nem puszta fenyegetések
A Corriere Della Sera olasz lapnak adott interjút Volodimir Zelenszkij Kijevben. Az ukrán elnök azután nyilatkozott, hogy az elmúlt hetekben ismét viharos szakaszába léptek az ukrán-amerikai diplomáciai kapcsolatok. Előbb Donald Trump bejelentette, hogy Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélg»»»
Az ukrán elnök Washingtonhoz dörgölőzik
„Mindig is fontos, szilárd stratégiai kapcsolataink voltak az Amerikai Egyesült Államokkal. Kétoldalú együttműködésünk a teljes körű háború idején kezdett különösen dinamikusan fejlődni. Hálás vagyok minden támogatásért. Kapcsolatainkat azonban mindig az őszinteségre, a tisztességre és mindenekelőt»»»
Zelenszkij most fog teljesen elszabadulni: Trump meghökkentő kijelentést tett, szerinte Oroszország „jól bánik” Ukrajnával
Az amerikai elnök ismét meglepte az újságírókat. Donald Trump érdekes módon méltatta Putyint. Zelenszkij viszont nem teszi az ablakba, amit kapott. Újabb meglepő kijelentést tett Donald Trump. Az Amerikai Egyesül Államok elnök szerint Oroszország „visszafogottan viselkedett Ukrajnával szemben”, és »»»