Vészjelzést adott ki az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett Globális pénzügyi stabilitási jelentésében arra figyelmeztetett, hogy a pénzpiacok ellenállóképessége nem jelent egyet a biztonsággal, és számos kockázati tényező – a mesterséges intelligencia körüli korrekciótól a kötvényhozamok emelkedésén át a kiber»»»
Csődvédelemben omlik a Disney karjaiba a Character.AI
Csődvédelmet kért az Egyesült Államokban a Character.AI platform mögött álló Character Technologies, mely főleg a fiatalokra épített olyan szolgáltatást, mellyel a jellemzően tinédzserkorú felhasználók chatelhettek különféle személyiségekkel és karakterekkel amolyan szerepjáték jelleggel. Elégedett»»»
Nem arra bukkantak a tudósok, amire számítottak: közelebb kerültünk a kozmosz egyik legnagyobb rejtélyéhez
Csillagászok azonosították a valaha észlelt legtávolabbi gyors rádiókitörést (FRB-t), amely az univerzum történetének nyolcvan százalékát átszelve ért el hozzánk. A jel egy apró törpegalaxisból származik, a forrása pedig minden bizonnyal egy magnetár, így a felfedezés új fejezetet nyit e rejtélyes »»»
Megérkezett a teleshop utódja, így tukmálnának ránk mindent
Ha a mesterséges intelligencia által generált tartalom megkülönböztethetetlenné válik a valóságtól, a valódiság egyetlen biztosítéka az marad, hogy személyesen ott voltunk – világított rá Hidvégi Zoltán, az Umbrella Collective filmes és reklámgyártó cég alapító-vezérigazgatója. A reklámfilmes szeri»»»
A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is
Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesle»»»
Magyar Péter „lelkizett” egyet
A politikus posztjában felidézte a 2024 februárja óta eltelt időszakot, reagálva az őt ért bírálatokra és lejáratási kísérletekre. Kifejtette: a vele szemben megfogalmazott kritikák és támadások ellenére az átélt tapasztalatok és a mögötte álló támogatói bázis növekedése erőt adnak számára a folyta»»»
Hajszálon múlt a tragédia az M1-esen, szalagkorlátba csapódott az ijedt autós
Hatalmas csattanással végződött egy veszélyes manőver az M1-es autópályán, Győr irányába, ahol egy Opel sofőrje elvesztette uralmát a járműve felett, majd a szalagkorlátnak csapódott. A fedélzeti kamerás felvétel szerint a baleset egy sávváltás közben történhetett, de szerencsére senki sem sérült m»»»
Magyar Péter közlése: ez jó jel
A miniszterelnök az éjszaka folyamán közösségi oldalán tájékoztatott a büdzsé előkészítésének állásáról. Bejegyzésében jelezte, hogy szombat este 10 órára végeztek az aznapi egyeztetésekkel, a munkát pedig vasárnap reggel folytatják tovább. Annyit tett még hozzá, hogy „jó jel, hogy az eső is elered»»»
Az olajtermelés kétharmada leállt a Mexikói-öbölben a ciklon miatt
Az Isaias ciklon közeledte miatt az amerikai termelők leállították a Mexikói-öböl napi olajkitermelésének mintegy 68,76 százalékát, földgáztermelésének pedig 57,44 százalékát – közölte az amerikai tengeri bányászati hatóság szombaton. A hatóság tájékoztatása szerint a Mexikói-öbölben üzemelő, 371 s»»»
Kisiklott egy tehervonat Fiume közelében, tizenegy vagon a szakadékba zuhant
Meghibásodtak a fékek majd kisiklott és szakadékba zuhant egy vonat a horvátországi Fiume (Rijeka) közelében. Sérültek nincsenek, azonban jelentős anyagi kár keletkezett. Szombat reggel 9 óra 25 perckor egy Transagent tehervonat kisiklott a Meja állomás bejáratánál, majd 11 vagon egy szakadékba zuh»»»
Orosz hibrid támadások Európa ellen: ez már forróbb annál, hogy hidegháborúnak lehessen nevezni
Lipcsében hajszálnyin múlott Augusztus 4-én este robbanóanyaggal felszerelt drónokat füleltek le a Lipcse/Halle repülőtéren, és bár a szövetségi rendőrség hamar eltávolította a teherszállítási területen talált eszközöket, a következő vizsgálatok annál több aggodalomra adtak okot: az egyik drón mint»»»
Pusztító tornádó csapott le Szicíliára, autókat borított fel és egy iskolát is megrongált
Legalább tizenegy ember megsérült, amikor pénteken tornádó söpört végig Szicília nyugati partján, Marsala és Petrosino térségében. A forgószél autókat borított fel, villanyoszlopokat döntött ki, és egy iskolát is megrongált. Nagy erejű tornádó pusztított péntek délelőtt Szicíliában. A Marsala és Pe»»»
Csendben nagy változás történt a magyar villamosenergia-rendszerben egy őszi éjjelen
Magyarország október 1-jén sikeresen csatlakozott az európai kiegyenlítő energia szabályozási platformokhoz, megteremtve annak lehetőségét, hogy a hazai villamosenergia-rendszer egyensúlyának fenntartásához külföldi forrásból is igénybe vehetünk szolgáltatást, és immár a hazai források is részt ves»»»
A befektetés ma már nem a gazdagok kiváltsága – de fegyelem és bizalom nélkül nincs áttörés
A pénzügyi függetlenség nem feltétlenül arról szól, hogy valaki fiatalon felhagy a munkával, hanem arról, hogy legyen elég mozgástere nemet mondani rossz kompromisszumokra, és szabadabban dönthessen a saját életéről. A Lightyear Universe 2026 rendezvény panelbeszélgetésein szó volt többek közt a FI»»»
Itt a jel, hogy hamarosan megugorhat a covidos esetek száma
Országos szinten emelkedett az elmúlt héten a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben; a szennyvízminták alapján a fertőzésszámok emelkedése várható a következő időszakban. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján tudatta: az év 40. hetében az örök»»»
Bosszantja, ha egy motoros előregurul? Gondoljon arra, hogy autóval ön előtt állna
Nem kiváltságot kaptak a motorosok, hanem világosabb szabályokat egy eddig is létező közlekedési helyzetre – hangsúlyozták csütörtökön Sepsiszentgyörgyön az új „motorostörvény” kezdeményezői. Érvelésük szerint az autósok is nyernek azzal, ha a kétkerekűek nem hosszabbítják tovább a kocsisort, keves»»»
Kínai orvoslás
– A kínai orvoslás egyike azoknak a fogalmaknak, amelyek ismerősen csengenek a fülünknek, mégsem tudjuk pontosan, hogy mi van a szavak mögött. – A kínai orvoslás alapja egy ősi kínai világszemlélet, a jin-jang, egy egyetemes osztályozási elv, amellyel az ókori kínaiak a világban megfigyelt jelenség»»»
Itt a Microsoft és az Nvidia profi kreatívoknak szánt ajánlata
Hónapokkal a leleplezése után végre minden részletet elárult a Microsoft az Nvidia-val közösen készített Surface Laptop Ultra-ról, mely windows-platformon a MacBook Pro-k első, komolyabb kihívója lehet. A Microsoft és az Nvidia az idei Computexen gyakorlatilag újra feltalálták a PC-t, de legalábbis»»»
Több mint 17 Celsius-fok volt a különbség az ország keleti és nyugati oldalán hajnalban
A HungaroMet bejegyzése szerint már elszokhattunk attól a látványtól, hogy sok felhő van felettünk. Rámutattak, hogy az ígért hidegfront egyre közelebb kerül, emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy több mint 17 fokos különbség volt az ország legmelegebb és leghidegebb pontja között szerdáról »»»
Hány éves a kapitány?
Mindenki az MI-re figyel és nem veszi észre az utcán heverő 100 dollárost, az olcsó céget, vagy tényleg baj van a piacon, amit egyébként a makroadatok ma még egyáltalán nem támasztanak alá. A feldolgozóipari PMI index (beszerzési menedzser index) 1999 végén csökkenésbe kezdett. Nem sokakat érdekelt»»»
Fura számok: csak egyetlen egyezés volt a lottón
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint az október 7-én megtartott 41. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: Első számsorsolás: 1 (egy) 6 (hat) 10 (tíz) 12 (tizenkettő) 14 (tizennégy) 17 (tizenhét) 33 (harminchárom) Második számsorsolás: 9 (kilenc) 1»»»
Vándorlás a hosszú úton
Tizenegy éve működik a Migrációkutató Intézet (MKI), és a jelenlegi információk alapján nem úgy tűnik, hogy hamarosan megszűnne. A kutatóintézet 2026 őszén is aktív, rendszeresen publikál, konferenciákat rendez, és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezeti struktúrájában továbbra is önálló inté»»»
Zöld utat kapott a „motorostörvény”: előregurulás a kocsisor mellett, buszsáv a motoroknak (VIDEÓ)
Nem kell majd a nyári hőségben, teljes védőfelszerelésben az álló autósor végén várakozniuk a motorosoknak. A parlament szerdán elfogadta azt a törvénymódosítást, amely szigorú feltételekkel engedélyezi a motorkerékpárok, mopedek és kerékpárok előrehaladását a piros lámpánál vagy vasúti átjárónál f»»»
Miért esnek ma a kriptovaluták világszerte?
A Bitcoin 84 ezer dollár közelébe süllyedt, az Ethereum pedig nagyobb veszteséget mutatott a 2026. október 7-i reggeli kereskedésben. A kriptovaluták esését több tényező együttesen magyarázhatja: a tőkeáttételes pozíciók kényszerzárása, az erősödő dollár, a magas amerikai kötvényhozamok és a monetá»»»
Kilógott a sorból
Megneszelvén a közelgő fordulatot, a vörös gróf 1919 nyarán nyugatra pucolt, hogy egy évre rá már onnan támogassa a bukott kommunistákat, és habzó szájjal szidja Horthy Miklós nemzeti kormányát. Emigrációs éveiben egyenesen Sztálint méltatta, majd a második világháború után szinte a megszállókkal e»»»
Vitézy Dávidék aláírták az M6-os szerződését, 105 milliárd forintot spórolt az állam
105 milliárd forintos megtakarítást eredményező szerződést írt alá az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetéséről a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Vitézy Dávid tárcavezető rámutatott, hogy a feladattal az M6 Duna Koncessziós Zrt.-t bízták meg 2037-ig, felülbírálv»»»
Dróntámadás történt Bulgária partjainál
A jelentések szerint kereskedelmi hajók érintettek az incidensben. Ilijana Jotova bolgár államfő megerősítette a Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében történt támadás hírét, de részleteket nem közölt. Az eset miatt Rumen Radev miniszterelnök tanácskozást tartott az érintett minisztériumok és a »»»
Október 6, Fidesz–KDNP: Az önkény természete nem változott az évszázadok során
Rétvári szerint ma bátor emberekre van szükség. Fotó: FacebookHozzátette: az első magyar miniszterelnök soha semmilyen törvényt nem sértett, soha semmilyen jogszabállyal vagy alkotmánnyal szembe nem ment, mégis kivégezték. Az életével fizetett, nem azért, mert bármilyen törvényt megsértett, hanem a»»»
Tüntetők torlaszolták el a parlamentet Pristinában, összecsapások törtek ki a rendőrökkel
Erőszakba torkollott a hétfő esti tüntetés Pristinában, ahol a demonstrálók a parlament kijáratait is eltorlaszolták, miután elmaradt az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) háborús bűncselekményeit tárgyaló hágai különleges bíróság jogköreit módosító törvény végleges elfogadása. A rendőr»»»
Ketten meghaltak, tizenegy tengerész kórházba került egy Fekete-tengeri hajóbalesetben
Két személy meghalt, a legénység tizenegy tagját sikerült kimenteni arról a kereskedelmi hajóról, amelyen hétfőn tűz ütött ki. A Fekete-tengeren, Románia kizárólagos gazdasági övezetében bekövetkezett balesetben a hajó elsüllyedt, a túlélőket a konstancai megyei sürgősségi kórházba szállították – k»»»
Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Lassan már nehéz megfelelő jelzőt találni arra, ami a magyar boltokban történik. Az előző, szeptemberi összeállításunkban azt írtuk: „Sosem látott áresést mértünk a hazai hipermarketekben.” Az élelmiszerárak csökkenése októberben folytatódott. Az Árkosár módszertana és a vizsgált termékek köre a fe»»»
Húsz éve nem látott gyárbezárási hullám söpör végig Magyarországon: ha Kapitány István nem figyel, csúnyán ráfázhat a magyar gazdaság
Electrolux, WKW, Accel Hunland – csak néhány név az elmúlt hónapokból, amelyek bejelentették, bezárják magyarországi üzemüket és tömegesen bocsátják el a munkavállalóikat. Ehhez képest a kormányváltás óta más sem kommunikál Tisza Párt és Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, hogy a ma»»»
Brutális sebességnél robbant szét egy Tesla gumija, többszöri átfordulás után tört ronccsá
Kis híján tragédiával végződött egy Tesla Model S sofőrjének száguldása egy német autópályán: a jármű mintegy 280 kilométer per órás sebességnél irányíthatatlanná vált, miután az egyik hátsó abroncsa defektet kapott. A fedélzeti kamera rögzítette a balesetet, amelyben az autó többször is átfordult »»»
Új dalokkal muzsikál majd a margitszigeti szökőkút, a hónap közepéig lehet szavazni
A választható ötven dal közül a húsz legtöbb szavazatot kapó kerül a műsorba. Ezekre a BKM Főkert együttműködő partnere, a Ganz Hydro Kft. hozza majd létre a vízjátékot a 2027-es nyári szezonra – olvasható a főváros portálján. Szavazni ITT lehet, a listán mások mellett szerepel Taylor Swift, Billie»»»
Visszatért a jó hangulat a tőzsdékre
Ma reggel Ázsiában felemás hangulatú kereskedést láthattunk, különösen a japán tőzsde teljesített jól. A jó hangulat Európára is átragadt, ahol szintén felfelé vették az indexek az irányt és ezt a zárásig is megtartották. Idehaza különösen az OTP-re volt érdemes figyelni, ugyanis múlt héten az oros»»»
Április óta nem látott mélypontra gyengült a forint a dollárral szemben, aztán jött a fordulat
Hétfőn 330-ig gyengült a forint a dollárral szemben, ami április óta a leggyengébb árfolyamot jelenti. A dollárt a Fed várható további kamatemelései erősítik, miközben az euró gyengélkedik. Az uniós közös valuta 2025 májusa óta nem látott mélypontra, 1,1161 dollárig esett a francia és spanyol polit»»»
Visszatért a jó hangulat a tőzsdékre, megállt az OTP esése is
Ma reggel Ázsiában felemás hangulatú kereskedést láthattunk, különösen a japán tőzsde teljesít jól. A jó hangulat Európára is átragadt, ahol szintén felfelé vették az indexek az irányt. Idehaza különösen az OTP-re volt érdemes figyelni, ugyanis múlt héten az orosz kivonulás hírére alaposan beleadta»»»
Bivalyerős az amerikai gazdaság
Az ISM szolgáltatószektori beszerzésimenedzser-indexe novemberben 54,9 pontra mérséklődött az előző havi 55,4 pontról, ami kissé elmaradt a várakozásoktól. Az amerikai szolgáltatószektor továbbra is erős: a foglalkoztatottsági komponens 50,1 pontra emelkedett, az új megrendelések és az üzleti aktiv»»»
Még a legjobb kórházi infrastruktúra sem képes ellensúlyozni a rossz szervezeti kultúrát - Interjú
A magyar egészségügyi rendszer jelentős átalakítás előtt áll, amelynek egyik legfontosabb eleme egy független minőségellenőrző hatóság létrehozása az angliai Care Quality Commission (CQC) mintájára. Képes lehet-e egy brit típusú ellenőrzési rendszer megoldani a mélyen gyökerező intézményi problémák»»»
Megszólalnak a szirénák hétfőn Pakson, ezt kell tudniuk az ott élőknek
Hétfőn 13 órakor megszólalnak a szirénák Paks 30 kilométeres körzetében – a katasztrófavédelem a riasztórendszer „morgató” próbáját tartja. Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében – közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán. Hétfőn kora délután Paks környékén a Lakossági Tájék»»»
Polyák Gábor: Magyarországon a világon elsőként a politikai napilap, mint műfaj, megszűnt
A kormányváltás után nyílt pályázatot írtak ki a Médiatanács elnöki pozíciójára. Tizenegy jelölt parlamenti bizottsági meghallgatása után végül Polyák Gábor jogász, kommunikációs szakember, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetője, a Mérték Médiaelemző Műhely alapítója lett a »»»
Miért tarthat szünetet a Fed októberben? Öt jel is erre utal
A Federal Reserve szeptemberben 0,25 százalékponttal 3,75–4,00 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. Ez volt az első kamatemelés három év után, és annak ellenére történt meg, hogy Donald Trump elnök többször is alacsonyabb kamatokat sürgetett. A döntés mögött a továbbra is makacs infláció és az»»»
Így lesz egy online románcból pénzügyi katasztrófa – ezekre a jelekre figyelj
Az online társkeresés és a közösségi média terjedésével egyre gyakoribbak a romantikus csalások az Egyesült Államokban. Az Associated Press szerint 2025-ben mintegy 49 ezer ember összesen 1,3 milliárd dollárt veszített olyan csalók miatt, akik romantikus partnernek adták ki magukat. Ez 14 százaléko»»»
Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 11 (tizenegy) 13 (tizenhárom) 18 (tizennyolc) 19 (tizenkilenc) 23 (huszonhárom) 34 (harmincnégy) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvén»»»
Tizenöten nyertek egymilliót
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 11 (tizenegy) 13 (tizenhárom) 18 (tizennyolc) 19 (tizenkilenc) 23 (huszonhárom) 34 (harmincnégy) Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvén»»»
Csendben duzzad a hazai munkanélküliség, ez állhat mögötte
Tíz év után először 5 százalék fölé kerülhet a magyar munkanélküliségi ráta – György László közgazdász számítása szerint erre már nagyobb az esély, mint arra, hogy elkerüljük. A háromhavi mutató már most magasabb, mint a koronavírus-járvány alatti csúcson volt. A Harmonikus Növekedésért Alapítvány »»»
Új ÁVH: tizenegy feljelentés érkezett Orbán Viktor ellen, mindet visszadobták az ügyészek
Borítókép: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke (Fotó: Ladóczki Balázs)»»»
Megszületett a nagy megállapodás – ki járt jól a Budapest-alkuval?
Hosszú hónapok tárgyalása után csütörtökön megállapodott a kormány Budapesttel a város pénzügyi helyzetének rendezéséről. Az egyezségben sok minden nem az, aminek látszik: a 120 milliárd forintos támogatás valójában ennél sokkal kisebb hozzájárulást takar az önkormányzat működéséhez, míg a fővárost»»»
Tizenegy feljelentést is tettek Orbán Hír TV-s interjúja miatt, mégsem indul nyomozás
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elutasította a nyomozást a volt miniszterelnök, Orbán Viktor Hír TV-s, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) dolgozóiról tett kijelentése kapcsán – tudta meg az ATV az ügyészségtől. A volt miniszterelnök még szeptemberben szerepelt a publicista,»»»
Alig másfél éve maradt a magyar cégeknek, utána teljesen új világ kezdődik az uniós pénzeknél
Magyarországnak még másfél éve maradt arra, hogy felkészüljön az uniós támogatási rendszer 2028-tól várható gyökeres átalakulására, miközben a hazai vállalkozások lemaradása a közvetlen források világában sokszor már nem hónapokban, hanem években mérhető – mondta Petri Bernadett. Az MFOI Magyar Fej»»»