Privat bankar 2m

Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját. White az Ultimate Fighting Championship (UFC), a kevert harcművészetek sportága, az MMA első számú globális szervezetének elnöke. - í»»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 4m

Fából vaskarika a külügyben: tömegek jelentkeznek, ezért meghosszabbítják a jelentkezési határidőt

Rengeteg ideje van a kormánynakA mai kor diplomáciájában az idő rendkívül fontos, egy-egy vezető napjában akár öt-hat, néha még ennél is több fontos megbeszélésen is részt vesz, szinte elképzelhetetlen az olyan eset, amikor napokat vár egy külügyminiszter országától és a munkától távol, de párját r»»»

magyarnemzet.hu
Index 4m

Halálos baleset történt Horvátországban, átszakította a szalagkorlátot és oldalára borult egy busz

Két ember meghalt, további 33 megsérült, amikor felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel a horvátországi A3-as autópályán, Zágráb közelében. A súlyos sérültek ellátására mentőhelikoptert is riasztottak, a baleset miatt jelentős forgalomkorlátozást vezettek be. A baleset november 8-án,»»»

index.hu
Portfolio 9m

Mi lehet a NER-es cégek jövője: bedöntés vagy átvétel?

A politikai kapcsolatok révén megerősödött vállalatok sorsáról nem lehet egységesen dönteni. A korábbi jogsértések feltárása, a közvagyon visszaszerzése és a működő gazdasági kapacitások megőrzése nem feltétlenül egymást kizáró célok, de azt látni kell, hogy a NER-es cégvagyon jelentős része nem vi»»»

portfolio.hu
Profit Line 10m

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is »»»

profitline.hu
Hvg 10m

Saját szüleit és húgát is meggyilkolta a krakkói terrorista

Korábban mi is megírtuk: három holttestet találtak a krakkói merénylő otthonában. Ezt Donald Tusk lengyel miniszterelnök mondta el szombaton: „A rendőrfőkapitány és a miniszter az imént arról tájékoztatott, hogy feltehetően halott emberek vannak a merénylő házában. Ezt még meg kell erősítenünk, de »»»

hvg.hu
Infostart 16m

Magyar Péter gumicsizmás fotót posztolt

A Közlekedési Múzeumnak ajánlja fel Nagy Ervin a rendszerváltás egyik ikonikus résztvevőjét, a Ricsi nevű Ford Transitot. „Ricsi 2024 április 6. óta velünk van, akkor nyerte el a mostani kinézetét, és hű társként többször is bejárta velünk az országot” – írja a fotó mellé Magyar Péter, aki gumicsiz»»»

infostart.hu
Index 16m

Súlyos következményei lehetnek a horvátországi olajszivárgásnak, többen sürgősségi ellátásra szorultak

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf-vezetékből, miután egy munkagép megrongálta a csővezetéket felújítás közben. A szennyezés mintegy 6600 négyzetméternyi területet érintett, a környéken többen fejfájásra, hányingerre és légzési nehézségekre panaszkodtak. A baleset a Mol-csoport számára»»»

index.hu
24 Ponthu 18m

Múzeumba kerül a magyar zászlós furgon, amely végigkísérte a Tisza kampányát

A Ricsi néven ismertté vált Ford Transit a kampányidőszakban Ukrajnában is járt, amikor egy lebombázott kijevi gyerekkórházhoz szállítottak vele adományokat.»»»

24.hu
Maszol 25m

Csíkszeredában volt a leghidegebb az idei ősz legfagyosabb reggelén

A november 8-ai volt az idei ősz leghidegebb reggele. A hőmérséklet helyenként közel -11 Celsius-fokig is süllyedt. Még lent délen, a fővárosban is a hőmérők -3 Celsius-fokot mutattak az Observator összefoglalója szerint. A vasárnap reggel számos településre hozott fagypont alatti hőmérsékletet, fő»»»

maszol.ro
Privat bankar 27m

Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek

Újabb két olajszállító hajó áll lángokban a Hormuzi-szorosban azt követően, hogy Teherán által nem engedélyezett útvonalakon haladva aknára futottak – közölte vasárnap az iráni állami hírügynökség, az IRNA. A hírügynökség korábban, szombatról vasárnapra virradó éjjel robbanásokról számolt be az Egy»»»

privatbankar.hu
Alternativenergia 34m

Lebukott a napelemes céglánc: több tízmilliós adócsalást tárt fel a NAV

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel. A közlemény szerint a vizsgált vállalkozás külföldről vásárolta, majd »»»

alternativenergia.hu
Index 42m

Török Gábor pontosította, mit értett Orbán-korszak alatt

Török Gábor szerint eleve kérdéses, hogy létezik-e az a fogalom, hogy „normális demokrácia”, ugyanakkor abban biztos, hogy az elmúlt 16 évben tapasztaltak több ponton is eltértek ettől. A politikai elemző úgy véli, sokan úgy értelmezhették korábbi gondolatait, hogy a fenti berendezkedés működött Ma»»»

index.hu
Portfolio 45m

Új bekötőút épül az egyik legfontosabb magyar üdülővárosnál, egy útfejlesztés azonban leállít a kormány

Új, Keszthelyre vezető bekötőút tervezése, valamint három kerékpáros fejlesztés előkészítése kezdődik meg a Balaton nyugati medencéjében a térség közlekedésének javítása érdekében – közölte Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A fejlesztésekkel együtt a miniszter»»»

portfolio.hu
Portfolio 45m

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezi»»»

portfolio.hu
Maszol 45m

Orosz vagy iráni szál? – Vizsgálat indult a repülőgépeket ért hamis bombariadók miatt

Eljárás indított a párizsi ügyészség a francia légtérben haladó repülőgépeket ért hamis bombariadók ügyében, elsősorban azért, hogy fény derüljön az elkövetők esetleges kapcsolatára „külföldi hatalmakkal” – közölte szombaton a vádhatóság, írja az MTI. A nyomozás a fenyegető „e-mailek küldőinek felk»»»

maszol.ro
Privat bankar 51m

Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg – közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár. A szombati támadásban hat ember meghalt és tizenhatan megsérültek, köztük a 24 éves elkövető. Ko»»»

privatbankar.hu
Index 52m

Nagy erejű földrengés rázta meg Japánt, több térségből érkeztek jelentések sérültekről

5,7 erősségű földrengés rázta meg Japán középső részét vasárnap kora reggel. A hatóságok és a helyi sajtó több tucat sérültről, anyagi károkról és a vasúti közlekedésben kialakult fennakadásokról számoltak be. A földmozgás Sizuoka prefektúra nyugati részén történt, mintegy 200 kilométerre Tokiótól »»»

index.hu
Index 52m

Drámai tisztogatás Kínában, Hszi Csin-ping keményen lecsapott a pártelitre

A korrupcióellenes harc jelszavával Hszi Csin-ping az elmúlt években a kínai politikai és katonai elit legmagasabb szintjéig vitte a tisztogatásokat. A 2027-es pártkongresszus előtt nemcsak a hadsereg vezetése alakult át drámaian, hanem a Központi Bizottságban is példátlan személyi mozgások történt»»»

index.hu
Infostart 52m

Már mínusz 10 fok alatt járunk

Az őszi szezonban vasárnap hajnalban csökkent először mínusz 10 Celsius-fok alá a hőmérséklet: a Nógrád megyei Zabarban mínusz 10,3 fok volt – derül ki a HungaroMet Zrt. honlapjának vasárnap reggeli adataiból. A héten már csütörtökön, pénteken és szombaton is megdőlt a szezon hidegrekordja. Az őszi»»»

infostart.hu
Blikk 59m

Több mint 12 millió facsemetét ültetnének országszerte

A következő négy évben 57,8 milliárd forintot fordítanak országfásításra és települészöldítésre. Legalább 12 millió facsemetét ültetnek, több mint 1300 hektár új erdővel és 20 ezer kilométer csatornaszakasz fásításával. 4 milliárd forintot szánnak az erdők fenntartható kezelésére, 1 milliárdot erdő»»»

blikk.hu
Index 60m

Mesterséges intelligencia alkotta képek: „valami nem stimmel” a valósággal

Hazafelé megyünk a villamoson. Nyárutó, este, már őszt idéző lila félhomály, bevásárlószatyrok a lábamnál, azokat még el kell pakolni; párom a vállamhoz ér, és egy jókora hirdetésre mutat szemben: Te, szerinted az a kép AI-generált? A hangján hallom, hogy már az előző megálló óta ezen mereng; az én»»»

index.hu
Privat bankar 1h

20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért

Az amerikai külügyminisztérium Jutalmak az Igazságért programjának keretében 20 millió dolláros díjat ajánlottak fel az iráni atomprogramhoz kapcsolódó megbízható információkért. A program keretében a külügyminisztérium akár az információt szolgáltató személy áttelepítését is felajánlja. Ugyan Trum»»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 1h

A szélsőbal szétszedné Franciaországot: Mélenchon a bevándorlókra és a fiatalokra számít

A hétvégi megmozdulások jóval kevésbé voltak harciasak, mint az elmúlt hetekben, ám több összecsapás is volt a rendőrség és a tüntetők között ezúttal is.»»»

magyarnemzet.hu
VajdasagMA 1h

Megsérült a Janaf kőolajvezetéke Horvátországban, olajszivárgás történt

Megsérült a horvátországi Adria-kőolajvezeték (Janaf) Sziszek és Bród (Sisak–Slavonski Brod) közötti szakasza a pénteken végzett felújítási munkálatok során. A sérülés következtében kisebb mennyiségű kőolaj szivárgott ki, a szivárgást azonban sikerült megállítani. A vállalat szombat reggeli tájékoz»»»

vajma.info
VajdasagMA 1h

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó. A Janaf képviselői közölték: a Sziszek (Sisak) és Szlavonbród (Slavonski Brod) közötti kőolajvezeték 8»»»

vajma.info
Demokrata 1h

Az éjszaka folyamán újra lövések dördültek el Krakkóban

🚨 🇵🇱 ❗ 🔪During the night from Saturday to Sunday, Krakow police apprehended a 23-year-old man who was walking along Kapelanka Street carrying a knife. During the police intervention, warning shots were fired; subsequently, one of the officers discharged a shot toward the… pic.twitter.com/JsFzVyiBwT»»»

demokrata.hu
Demokrata 1h

Ezután is számíthatnak ránk

– Néhány napon belül három olyan esemény is történt, ami megmutatta egy-egy magyar politikus súlyát. Ezek közül a legkiemelkedőbb, hogy felröppent a hír: Orbán Viktor lehet az ENSZ következő főtitkára, ráadásul az Egyesült Államok, Oroszország és Kína támogatásával. Mit gondol erről? – Meglátjuk az»»»

demokrata.hu
Index 1h

Kigyulladt egy négy lakásból álló társasház Óbudán, egy idős nőt kórházba vittek

Kigyulladt egy négy lakásból álló társasház egyik ingatlana vasárnap reggel Budapest III. kerületében. A tűzoltók eloltották a lángokat, egy idős nőt füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak, elhelyezéséről pedig az önkormányzat gondoskodik. Tűz ütött ki vasárnap kora reggel Budapest III. kerü»»»

index.hu
Index 1h

Hatalmas zöldítési programot jelentett be Magyar Péter, milliárdokból alakítanák át a városokat

A következő négy évben 18,2 milliárd forint jutna az országfásítási programra, további 39,6 milliárd pedig a települések zöldítésére. Magyar Péter közösségi oldalán ismertette a terveket, amelyek között több millió facsemete elültetése, új közparkok kialakítása és a városi hőszigethatás csökkentése»»»

index.hu
Index 1h

Matolcsy Ádámot kereste az ismert youtuber, végül valaki mást talált meg

A nemzetközi elfogatóparancs alapján körözött Matolcsy Ádámot kereste Dubajban Horváth András youtuber, ám a jelenleg is letartóztatásban lévő korábbi jegybankelnök fia helyett végül Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminiszterbe botlott bele az Egyesült Arab Emírségekben. „Ádám! De hol az »»»

index.hu
Portfolio 1h

Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Magyar Péter 2027-es költségvetési bejelentései fontos irányváltást jeleznek. A személyi jövedelemadó csökkentése, a vagyonadó és a nagyvállalatok nagyobb hozzájárulása azonban önmagában még nem jelent gazdaságpolitikai fordulatot. A valódi kérdés az, hogy képes-e Magyarország olyan adórendszert ki»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 1h

57 milliárd forint, 12 millió fa, 20 ezer kilométernyi csatornaszakasz: Magyar Péter sorolta számokat vasárnap reggel, odacsapnának a betonnak is – ennyiből zöldítené Magyarországot a kormány

Legalább 12 millió facsemetét ültetne el a kormány a következő négy évben, több mint 1300 hektárnyi új erdőt telepítene, és 20 ezer kilométernyi csatornaszakaszt is fásítana. Az erdőtelepítések mellett a települések zöldítésére közel 40 milliárd forintot szánnak, ebből a városi hőszigethatás csökke»»»

vg.hu
Profit Line 1h

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz. A fenntartható turisztikai desztináció fejlesztéséért nemzetközi szakmai elismerésben részesült Hévíz, amely albán, bosznia-hercegovinai, brazil és tajvani díjazottak mellett elnyerte a Green Destinations bronzfokozatú minősítését - tájékoz»»»

profitline.hu
Index 1h

Több mint tíz halott a határon: hiába várja Putyin katonai segítségét szövetségese

Az afgán határon történt fegyveres incidensek után Tádzsikisztán a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) támogatására számít, az ígért határvédelmi felszerelések azonban továbbra sem érkeztek meg. Mennyit érnek Moszkva biztonsági garanciái Közép-Ázsiában, ha az Afganisztán felől érk»»»

index.hu
Demokrata 1h

Idén először volt mínusz 10 Celsius-foknál hidegebb

A héten már csütörtökön, pénteken és szombaton is megdőlt a szezon hidegrekordja. Az őszi szezon rekordtartója eddig a szombaton, november 7-én Zabarban mért mínusz 9,3 fok volt.»»»

demokrata.hu
Hvg 1h

Rekorddrága GTA 6, megúszós költségvetés, Trump elszabadul - Gazdasági bejárat

Szívesen hallgatnál podcastokat ebben a témában, vagy más is érdekel? A HVG podcastok széles választékában te is megtalálod neked való tartalmat. Ne maradj le, iratkozz fel a HVG YouTube csatornára: https://www.youtube.com/@HVGonline Váltsuk az ígéretes pénzügyi terveket együtt valóra! A műsor támo»»»

hvg.hu
Index 1h

Megrázó részletek a krakkói lövöldözés elkövetőjéről, akinek a lakásában megtalálták a szülei és testvére holttestét

A 24 éves Michal Oksinski korábbi osztálytársai szerint már iskolásként is olyan rajzokat készített, amelyeken felakasztott emberek és fegyveres iskolai támadások szerepeltek. Sajtóbeszámolók szeint egyik egykori osztálytársa arról is beszélt, hogy a fiatal többször jelezte: merénylő szeretne lenni»»»

index.hu
Portfolio 1h

Magyar Péter bejelentette: 57 milliárd forintos programot indít a kormány országfásításra és települészöldítésre

Több mint 57 milliárd forintos keretösszeggel indít négyéves, átfogó országfásítási és települészöldítési programot a kormány a klímaváltozás hatásainak mérséklése érdekében – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök egy Facebook-videóban. Magyar Péter a videójában elmondta, hogy a döntés hátteréb»»»

portfolio.hu
Maszol 1h

Tragédia a Retyezátban: lezuhant és szörnyethalt egy turista

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.A bejegyzés szerint a férfi szombaton a Kusztura (Custura)-nyereg és a Kis-Papusa (Păpuşa Mică)-csúcs közötti gerinc nyug»»»

maszol.ro
Index 1h

Vaddisznó kószál a pesti Duna-parton, egy kutyafuttató és játszótér közelében is felbukkant

A XIII. kerületben a Duna-parton, valamint egy játszótér közelében bukkant fel több alkalommal egy termetes vaddisznó a elmúlt napokban. Egyelőre nem sikerült kilőni az állatot, az esetleges akció miatt Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője megértést kér az emberektől, de kieme»»»

index.hu
Vilaggazdasag 1h

Újabb rendőrségi lövések dördültek Krakkóban, egy késsel fenyegetőző férfit kellett megállítani

Újabb rendőrségi fegyverhasználat történt a lengyel városban, Krakkóban, a szombat délutáni drámai események után. Ezúttal egy késsel fenyegetőző, 23 éves férfi miatt riasztották a rendőröket, akik figyelmeztető lövéseket adtak le, majd egyikük célzott lövést is leadott, de nem találta el a férfit.»»»

vg.hu
Privat bankar 1h

Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Kedden közli a KSH a fogyasztói árak októberi statisztikáit. Szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése, a fogyasztói árak átlagosan »»»

privatbankar.hu
Infostart 1h

15 milliós fogás: elkapták a rendőrök a csomagküldéssel próbálkozó drogkereskedőket

A férfit és a kocsiban szintén elfogott vietnámi társát kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják - tartalmazza a közlemény. A lefoglalt csomagon a „roupas”, azaz portugál „ruházat” szó szerepelt, ám kiderült, hogy a küldemény nem ruhaneműt, hanem több mint két kilogramm kábítószergyanús zöld növényi »»»

infostart.hu
Demokrata 1h

Diktatúraépítésért buksisimi jár Brüsszelben

Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő emlékeztetett: a brüsszeli állásfoglalás azután született meg, hogy a kormánypárti többség kizárta a politikai életből az ellenzéki képviselők jelentős részét; eltávolították a köztársasági elnököt, az alkotmánybírókat és a legfőbb ügyészt; lefoglalták a l»»»

demokrata.hu
Index 2h

Külföldi hatalmak állhatnak az európai bombariadók mögött, vizsgálat indult

Eljárás indított a párizsi ügyészség a francia légtérben haladó repülőgépeket ért hamis bombariadók ügyében, elsősorban azért, hogy fény derüljön az elkövetők esetleges kapcsolatára „külföldi hatalmakkal” – közölte szombaton a vádhatóság. A nyomozás a fenyegető „e-mailek küldőinek felkutatására von»»»

index.hu
Profit Line 2h

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó. A Janaf képviselői közölték: a Sziszek (Sisak) és Szlavonbród (Slavonski Brod) közötti kőolajvezeték 8»»»

profitline.hu
Hvg 2h

Aknára futott és lángokban áll két újabb tanker hajó a Hormuzi-szorosban Teherán szerint

A hírügynökség korábban, szombatról vasárnapra virradó éjjel robbanásokról számolt be az Egyesült Államok által nemrégen megtámadott Kesm-szigeten, valamint Szirik, Dzsaszk és Bandar Abbasz kikötővárosokban, az ország déli részén, a robbanások okairól azonban nem közölt részleteket. Az IRNA szerint»»»

hvg.hu
Hvg 2h

AP: Trump félidős kudarca gyarapítja a populista jobboldal veszteségeit, de Le Pen még nyerhet jövőre

Az európai ellenfelek a köztes választás eredményében annak bizonyítékát látják, hogy elakad a jobboldali demagógia. A magyar választók kiseprűzték Orbánt, Szerbiában véget ért Vucic hosszú uralma és Brazíliában nem tudott győzni a Bolsonaro-família. De Franciaországban különösen nagy a tét, hiszen»»»

hvg.hu
Privat bankar 2h

Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben

Gadi Ejzenkotot, az Egyenesen párt elnökét fogja megbízni vasárnap a kormányalakítással Jichák Hercog izraeli államfő – közölte szombat este egy elnöki szóvivő. Hercog meghívta Ejzenkotot vasárnap délutánra jeruzsálemi rezidenciájára – tette hozzá a szóvivő. Az államfő a héten konzultált a kneszetb»»»

privatbankar.hu