Maszol 1m

Donald Trump elhalasztja a keddre tervezett támadást Irán ellen

Donald Trump amerikai elnök Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek kérésére elhalasztja a – szavai szerint – keddre tervezett újabb katonai támadást Irán ellen, írja az MTI. Az elnök Truth Social közösségi oldalán washingtoni idő szerint hétfőn délután megjelent bejegyzésében az Iránnal »»»

maszol.ro
Index 1m

Nagy Ervin bejelentette, hogy meghosszabbították a Dunaferr szerződését, biztosítják a dolgozók megélhetését

Nagy Ervin közölte, hogy a kormány rendkívüli ülésen tárgyalta a Dunaferr helyzetét, és meghosszabbította a közszolgáltatási szerződést. A döntés célja a dolgozók megélhetésének biztosítása és egy hosszú távon fenntartható működési modell kialakítása. Nagy Ervin Facebook-bejegyzésben számolt be arr»»»

index.hu
Vilaggazdasag 6m

Ennyi volt, elárasztják a kérések Magyar Péter minisztereit: Vitézy és Kapitány sem söpörheti ezt szőnyeg alá – nem kell nekik az M1-es, félnek a védett árak kivezetésétől

Vége a mézesheteknek, rögtön három új tárcavezető kapott együttműködést kezdeményező, kérések, javaslatok tömegét tartalmazó levelet a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületétől. Továbbra is a hazai közúti fuvarozók versenyképessége a tét, ez pedig nagy súllyal múlik a jogszabályi környezeten is. Péntek»»»

vg.hu
Magyar Nemzet 6m

Orosz–ukrán háborús összefoglaló – 2026. május 19.Legolvasottabb

Odesszánál orosz drónok támadtak meg több kereskedelmi hajótOrosz dróntámadások a Fekete-tengeren. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint az egyik incidens során Marshall-szigetek és Bissau-Guinea zászlaja alatt közlekedő hajókat ért találat kamikaze drónokkal, írta az Origo. Két kereskedelmi hajó»»»

magyarnemzet.hu
24 Ponthu 10m

„Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat„Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat

Az Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében Magyar Péter konfettivé darált dokumentumok mellett Fidesz-kampányanyagokat is talált. Ligeti Miklós jogász szerint a Fidesz a korai évektől kezdve tudatosan mosta el a határokat a párt és az állam között. Mikecz Dániel politológus úgy látja: ez az »»»

24.hu
Portfolio 12m

Bezzegország leszünk? Szinte hihetetlen, amit Magyarország művel, és hol van még a vége?

Utoljára több mint hat éve, 2020 elején volt példa olyanra, amit az elmúlt napokban tapasztaltunk: a tízéves magyar kötvények másodpiaci hozama a hasonló futamidejű lengyel papíroké alá csökkent. Az év eddig eltelt négy és fél hónapjában egyértelműen a magyar állampapírok az európai piac sztárjai, »»»

portfolio.hu
Index 12m

Orbán Viktort árnyékként követte, Magyar Pétert megvárta, majd feljelentette

Orbán Viktor sajtófőnökeként másfél évtizedig követte szinte árnyékként Orbán Viktor miniszterelnököt, szervezte a sajtószerepléseit. Elmondása szerint szolgált, nem alakította a politikát, nem gondolt ki stratégiát, csupán közvetített. Ehhez képest a kormányváltás után cigarettázva várta a Miniszt»»»

index.hu
Index 12m

Igazi nyárias idő vár ránk, de délnyugaton más szelek fújnak

Sok napsütéssel 19 és 23 fokos csúcshőmérséklettel, de helyenként záporokkal és zivatarral érkezik a kedd. Kedden változékony, de alapvetően napos időre számíthatunk. A fátyol- és gomolyfelhők ellenére az ország nagy részén sok napsütés várható – írja a HungaroMet. Záporokat főként a délnyugati és »»»

index.hu
Profit Line 15m

Ami nem öl meg, exportképessé tesz? Miért lehetnek versenyképesebbek külföldön a magyar webshopok

A magyar e-kereskedők régiós versenytársaiknál jóval nehezebb szabályozási és költségkörnyezetben működnek, mégis éppen ez teheti őket nemzetközileg is versenyképessé. A Shoprenter szerint a sikeres hazai webshopok számára a külföldi terjeszkedés egyre inkább stratégiai szükségszerűséggé válik. A h»»»

profitline.hu
Hvg 16m

Lövöldözés egy San Diego-i mecsetben: feláldozta magát a biztonsági őr, hogy a bent tanuló kisiskolásokat védje

Legalább hárman meghaltak, miután hétfőn fegyveresek támadtak San Diego legnagyobb mecsetére – számolt be a CNN. A rendőrség tájékoztatása szerint két fiatal, egy 17 és egy 18 éves követte el a támadást, őket holtan találták egy kocsiban a mecsettől nem messze, Scott Wahl rendőrfőnök szerint magukk»»»

hvg.hu
Infostart 16m

Szlávik János: nem az egészségügy fejlettségétől függ, mennyi a kórházi fertőzés

Egy nagyon korszerű egészségüggyel rendelkező országban is van sok kórházi fertőzés. Persze ahol nem fordítanak erre elég időt, pénzt, ott több a kórházi fertőzés, de ez tényleg mindenhol jelen van. A megelőzés egyik alapja az, hogy mennyire tudják a higiénés – a kézmosásra, fertőtlenítésre, takarí»»»

infostart.hu
Magyar Nemzet 17m

Hógolyóeffektusban a külhoni magyarság – a csángók példája figyelmezteti a nemzetetLegolvasottabb

Igazságtalan a számonkérésHegyeli Attila szerint az azonban már sokkal bonyolultabb kérdés, hogy ki tekinti magát magyarnak modern, nemzeti értelemben. Amikor a csángók ősei három-négyszáz éve Moldvába kerültek, még a Kárpát-medencében sem létezett az a modern nemzettudat, amit ma ismerünk. – A mag»»»

magyarnemzet.hu
Infostart 28m

Ritka és védett állatok jelentek meg az utakon, figyelmeztetik a sofőröket

A csapadékkal együtt bújtak elő a védett kétéltűek is az Ipoly Erdő Zrt. területén. A foltos szalamandra miatt intik óvatosságra az erdészeti úton közlekedőket – írja a nool.hu. Közösségi oldalán adott hírt az erdészet a ritka és értékes kétéltűek jelenlétéről Kemence és Diósjenő között, az erdésze»»»

infostart.hu
Privat bankar 29m

Megfenyegették és még meg is alázták Trumpot Kínában – de mi is van ezzel a Thuküdidész-csapdával?

A múlt heti Trump-Hszi Csin-ping csúcstalálkozó talán legtöbbet idézett pillanata az lett, amikor a kínai elnök az úgynevezett Thuküdidész-csapdáról beszélt az amerikai elnöknek. – tette fel a költői kérdést Hszi. Tudjuk, hogy az évtizedek óta a világpolitika élvonalában és a kínai pártban folyó, a»»»

privatbankar.hu
Profit Line 39m

Hogyan lehet összehasonlítani a különböző munkák értékét?

Bár sokan hallottak már az elvileg 2026. június 7-étől alkalmazandó Bértranszparencia irányelvről, érdemes megismerkedni azokkal a gyakorlati módszerekkel is, amelyek valóban összehasonlíthatóvá teszik a különböző munkaköröket. Ebben lehet segítségünkre az a metódus, amit az Európai Unió Bírósága é»»»

profitline.hu
Hvg 40m

Az amerikai külügyminiszter-helyettes nyomására kaphatott vízumot a Magyarországról továbbmenekülő Zbigniew Ziobro

Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettes volt az, aki segített Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszternek, hogy Magyarországról az Egyesült Államokba menekülhessen – írja a Reuters több forrásra hivatkozva. A lap forrásainak arról nem volt tudomása, hogy Donald Trump bármily»»»

hvg.hu
Infostart 40m

Kimaxolta a kiszabható bírságot ez a piros sportautó, társai is akadtak – képek

Bár a rendőrség baleset-megelőzési céllal folyamatosan beszámol a közutakon elkövetett jogsértésekről, következményeikről, de még mindig sokan használják versenypályának a közutakat. Az elmúlt napokban több száguldozót is lefényképeztek az egyenruhások lakott területen. A negatív rekordot egy piros»»»

infostart.hu
Infostart 52m

Riasztó, ami az elektromos rollereknél történik Magyarországon

Továbbra sincs tűpontos statisztika, nyilvántartás a motoros rollerek számáról Magyarországon, az elmúlt időszakban megjelent becslések alapján 100 ezret meghaladó állományról lehet szó. A rollerekhez köthető balesetekről azonban vannak hivatalos adatok, ezek pedig elég rossz képet festenek – olvas»»»

infostart.hu
Magyar Nemzet 54m

Kiderül, hogy alakultak a keresetek Magyarországon – elemzőt kérdeztünkLegolvasottabb

– Kulcskérdés lesz, hogy mennyire tud fennmaradni az ágazatok közötti kiegyensúlyozott bérnövekedés, miközben a gazdasági helyzet merőben eltérően érinti az egyes szektorokat. Ehhez hasonlóan fontos lenne, hogy az alacsonyabb bérek továbbra is az átlag felett nőjenek, vagyis záruljon a gazdaságban »»»

magyarnemzet.hu
Hvg 1h

Nyivánosságra hozzák a kegyelmi ügy dokumentumait - itt a HVG hírpodcastja

https://www.youtube.com/watch?v=LGMfoNN9WMg HVG Podcastok · Jönnek a kegyelmi ügy dokumentumai - itt a HVG hírpodcastja!»»»

hvg.hu
Magyar Nemzet 1h

Feltűnően óvatosabb az interjúkkal Magyar Péter a választások ótaLegolvasottabb

Borítókép: Magyar Péter miniszterelnök a Tisza-kormány első, kihelyezett ülése közben tartott sajtótájékoztatón az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban (Fotó: Ladóczki Balázs)»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 1h

Legolvasottabb

Istenem – gondoltam ekkor –, mennyi személyes sérelem. Milliónyi. Csalódott egykori fideszesek tömege. Mondjuk nekem vannak gyerekeim, unokáim, mégis mindenből mindig kimaradtunk, a pályázatoktól az adókedvezményekig, mégsem jutott eszembe ezért revansot venni. Mert akadnak egyéb szempontok is. Tal»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 1h

150 millió forintért kelt el Vaszary János színpompás remekműve

Száguldottak a tételek a Virág Judit Galéria árverésén, úgy tűnt, hogy a gyűjtők csak erre az estére vártak. Egyes művek valósággal szárnyakat kaptak, sorra érkeztek a becsérték feletti licitek a festményekre és a Zsolnay remekművekre. Az aukció legjobban várt tétele, Vaszary János tengerparti képe»»»

profitline.hu
Magyar Nemzet 1h

Magyar Péter terve még sokba kerülhet a magyar gazdaságnakLegolvasottabb

„Az EU-n kívüli munkavállalók teljes betiltása hosszú távon nem lenne életképes” – mondta Baja Sándor, a Randstad csehországi, magyar és romániai ügyvezető igazgatója, megjegyezve, hogy a magyar munkaerő nagy része a következő évtizedben nyugdíjba vonul. „Őszintén remélem, hogy Kapitány István gazd»»»

magyarnemzet.hu
Infostart 1h

Elragadta a viharos Balaton a csónakost

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai május 17-én 18 óra 19 perckor a Paloznak előtti vízterületre siettek, mert bejelentést kaptak, hogy egy csónakos az erős, viharos szél miatti hullámzásban elsodródott és nem tudott partra jutni – írja beszámolójában a Somogy Vármegyei Rendőr-f»»»

infostart.hu
Magyar Nemzet 1h

Hiába keresi Magyar Péter kegyeit a Momentum, a kormányfő nem kér belőleLegolvasottabb

Megjegyzendő, hogy a Momentum önfeláldozása politikai szempontból azért volt felesleges, mert a szavazói gyakorlatilag már a 2024-es európai parlamenti választáson eltűntek. Ugyanis csak 3,7 százalékot gyűjtöttek a voksoláson, a Demokratikus Koalíció és a Kutyapárt idei eredményei alapján pedig jó »»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 1h

Legolvasottabb

A Fradinál Borbély Balázs két dolgot is láthatott: hogyan kell és hogyan nem kell csinálni. Láthatta a nagy klub működését, a professzionális közeget, az eredménykényszert, de azt is, milyen nehezen jutnak el a fiatal magyar játékosok az első csapatig. Azok a futballisták, akiket egy utánpótlásedző»»»

magyarnemzet.hu
Delhir 1h

Megállíthatatlan a Fidesz zuhanása? Már tizenhét százalékra süllyedt a népszerűsége | Délhír Portál

A Publicus Intézet friss felmérése szerint a teljes népességen belül a Tisza Párt 55, a Fidesz–KDNP 17 százalékon áll. A biztos szavazóknál 60-18, a biztos szavazó pártválasztóknál 73-20 százalék a jelenlegi állás Magyar Péter pártja javára. A Népszavának készített reprezentatív kutatás szerint a 2»»»

delhir.info
Magyar Nemzet 2h

Kijev szerint egy nap alatt több mint ezerkétszáz orosz katona esett elLegolvasottabb

Az emberveszteség mellett a haditechnika terén is jelentős a pusztítás: a kijevi erők állításuk szerint az elmúlt 24 órában megsemmisítettek egy orosz katonai helikoptert, 47 tüzérségi rendszert, öt páncélozott harcjárművet, valamint több mint kétszáz katonai teherautót és logisztikai járművet. Kül»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 2h

Javult a K&H üzleti teljesítménye az első negyedévben

Az első negyedévben a K&H Bank üzleti teljesítménye az üzleti volumenek és az ügyfélszámok növekedésének köszönhetően javult, ugyanakkor a bank és a biztosító pénzügyi eredménye csökkent a több mint duplájára emelkedő extraprofitadó miatt, a bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt, a b»»»

profitline.hu
Profit Line 2h

Átadták a Semmelweis Egyetem idegsebészeti klinika stroke-centrumának felújított szubintenzív részlegét

Átadták a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-centrumának felújított szubintenzív részlegét hétfőn; a beruházás 100 millió forintos teljes költségét egyetemi forrásból biztosították. Merkely Béla, az egyetem rektora azt mondta, a közép-magyarországi régió stroke-ell»»»

profitline.hu
Magyar Nemzet 3h

Trump elhalasztotta az Irán elleni támadástLegolvasottabb

Trump azt írta, hogy jelenleg „komoly tárgyalások” folynak, és olyan megállapodás körvonalazódik, amely „nagyon elfogadható” lehet az Egyesült Államok számára. Az amerikai elnök ugyanakkor figyelmeztette Teheránt, hogy az amerikai hadsereg készen áll „azonnali, teljes körű, nagyszabású támadásra”, »»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 3h

Piacfelügyeleti és népegészségügyi közös vizsgálat indul az aeroszol termékek átfogó ellenőrzésére

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) újszerű piacfelügyeleti vizsgálatot indít az aeroszol termékek forgalomba hozatali feltételeinek ellenőrzésére. A vizsgálat középpontjában annak értékelése áll, hogy a termékek megfelelnek-e a vonatkozó műszaki biztonsági, tűzveszélyességi é»»»

profitline.hu
Profit Line 3h

Már csak két hétig lehet pályázni az OTP Bank társasházi támogatására

Már csak két hét áll rendelkezésre azoknak a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek, amelyek szeretnének részt venni az OTP Bank idei Társasházi Pályázatán. A pénzintézet arra ösztönzi a lakóközösségeket, hogy használják ki a lehetőséget, és nyújtsák be pályázatukat legkésőbb május végéig. A 2026-»»»

profitline.hu
Profit Line 4h

Mir rejt a kegyelmi ügy aktája? Most kiderül

Kedden a kormány.hu oldalon nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található - jelentette be a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón. Magyar Péter közölte: a kormány megvizsgálta az elhíresült bicskei kegy»»»

profitline.hu
Profit Line 4h

Mi repítheti vissza a Bitcoint 100 ezer dollár fölé? Egy fontos amerikai törvény lehet a kulcs

A Bitcoin 2026 eddig nem a legerősebb évét futja: az árfolyam több mint 12%-ot esett az év eleje óta, és már 77 ezer dollár alá is benézett, miután tavaly még történelmi csúcsra, 126 ezer dollár fölé emelkedett. A kriptopiac hangulata jelentősen lehűlt, de elemzők szerint egy közelgő szabályozási f»»»

profitline.hu
Magyar Nemzet 5h

Brutális csapást mért a Forradalmi Gárda iráni és iraki kurd csoportokra: rengeteg fegyvert foglaltak le + videóLegolvasottabb

🚨 UrgentThe Islamic Revolutionary Guard Corps (IRGC) says it has successfully foiled an attempt to smuggle weapons from Iraq into Iran’s Kurdistan province, preventing the arms from reaching terrorist groups operating near the border pic.twitter.com/EsSVXDapus — Mojtaba Khamenei Commentary (@Mojtab»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 5h

A külügyminiszter hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét

Hazarendeli Magyarország varsói nagykövetét Orbán Anita - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn. Orbán Anita a döntésről azt írta: a magyar-lengyel kapcsolat új időszak előtt áll. "A következő napokban magas szintű delegációval érkezünk Lengyelországba és közös célunk, hogy együ»»»

profitline.hu
Profit Line 5h

Egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon

A Duna House friss adatai szerint Nyugat-Magyarországon a panellakások átlagos négyzetméterára 814 ezer forintra emelkedett, ami egy év alatt közel 30 százalékos drágulást jelent. A változás iránya is figyelemre méltó: 2025 áprilisában a nyugati panel négyzetméterára még 628 ezer forint volt, valam»»»

profitline.hu
Magyar Nemzet 6h

Ukrajnának fordulatot hozhat Magyar Péter, Elon Musk ellen elfogatóparancsot adhatnak kiLegolvasottabb

A Politico arról ír, hogy Magyarország eddig blokkolta, hogy Ukrajna újabb hivatalos tárgyalási fejezeteket nyisson meg az Európai Unióval folytatott csatlakozási folyamatban, Brüsszelben azonban most arra számítanak, hogy júniusban áttörés jöhet. A lap úgy tudja, a következő hónapokban akár öt tár»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 6h

Alacsonyabb kamattal indít új sorozatú lakossági állampapírokat az államadósság kezelő

A hazai kamatkörnyezet javulására és a nemzetközi pénzpiaci hozamcsökkenésre reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. május 22-én új sorozatokat indít és lezárja a fix kamatozású lakossági állampapírok futó sorozatait; a módosítás a kamatok 0,5 százalékpontos mérséklését jelenti, a fix ka»»»

profitline.hu
Profit Line 7h

Megérkezett Hollandiába a járvány sújtotta óceánjáró

Megérkezett a rotterdami kikötőbe hétfő délelőtt a hantavírus-járvány által érintett holland MV Hondius óceánjáró, a legénység egy részét karanténba helyezik - írta az NlTimes hírportál. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója pénteken közölte: jelenleg 25 fő»»»

profitline.hu
Hvg 7h

Költségvetés, azbesztügy, végrehajtók, diplomata-útlevelek – itt vannak a kormányhatározatok a soron kívül felülvizsgálandó ügyekről

Az új kormány közigazgatási államtitkárainak nevét is tartalmazó Magyar Közlönyben több kormányhatározat is megjelent azokban az ügyekben, amelyek a kabinet második, hétfői ülésén, valamint az azt követő sajtótájékoztatón is szóba kerültek. Az kormány az elsőben megállapítja, hogy az idei költségve»»»

hvg.hu
Magyar Nemzet 7h

Kecskemét, avagy a gyarapodó város, ahol élni és dolgozni is jóLegolvasottabb

A kecskeméti munkaerőpiac akkor működik igazán jól, ha a nagyvállalatok mellett a beszállítók és a specializált gyártók is stabilan jelen vannak. Ilyen szereplő a Knorr Bremse kecskeméti üzeme, amely hivatalos tájékoztatása szerint közel 1000 embert foglalkoztat, és fontos alkatrészeket gyárt a has»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 7h

Ha biztos megélhetés és emberléptékű mindennapok, akkor Mezőkövesd!Legolvasottabb

Mellette ott állnak azok a vállalkozások, amelyek lassabban, de annál biztosabban építkeztek. A Kovács Kft. története például egy családi kezdetből nőtt ipari léptékű működéssé, ahol a hagyományos szakértelem és a modern technológia kéz a kézben halad. A Leax Hungary szintén fontos pillére a helyi »»»

magyarnemzet.hu
Portfolio 7h

Beindította a törvénygyárat Magyar Péter: intézkedések sorát rendelte el a miniszterelnök

Magyar Péter kormánya már az első napokban nagyszabású felülvizsgálati hullámot indított: a hétfő esti Magyar Közlönyben számos kormányhatározat jelent meg, amelyek az egészségügytől az MTVA működésén és a vendégmunkás-szabályozáson át a paksi atomerőműig, az önkormányzati finanszírozásig és az áll»»»

portfolio.hu
Profit Line 7h

Vitalik Buterin szerint az AI új korszakba kényszerítheti a kriptobiztonságot

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója arra figyelmeztet, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése alapjaiban változtathatja meg a kriptovaluta rendszerek elleni támadásokat. Szerinte a jövőben már nem lesz elég a hagyományos audit és a fejlesztői óvatosság: a blokklánc-infrastruktúrának mate»»»

profitline.hu
Magyar Nemzet 7h

Munka, otthon és jövő várja a fiatalokat a vidéki vármegyékbenLegolvasottabb

Dolgos hétköznapok mellett élhető mindennapok: szempontok, amelyek szintén meghatározzák életünketA régió egyik legnagyobb előnye, hogy jóval több, mint egy nyugodt vidéki település. A közlekedési kapcsolatok révén a környező városok és települések felől is könnyen elérhető, ami a munkavállalók és »»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 7h

Hatvan, avagy híd hazánk két legnagyobb települése között: munkaerőpiaci kitekintőLegolvasottabb

Az élethosszig tartó tanulás koncepciója Hatvanban a felnőttképzési programokban is testet ölt, amelyek segítenek a munkavállalóknak a folyamatos önfejlesztésben és a szükség szerinti szakmai váltásban. A város vezetése kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a megszerzett tudás helyben maradjon és a v»»»

magyarnemzet.hu
Hirado 7h

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás államfő, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn. A köztársasági elnök Magyar Péter miniszterelnök javaslatára május 19-ei hatállyal Bokor Adrienn Juditot a Szociális és Családügyi Minisztérium, Gál Éva Erikát a Vidék- és»»»

hirado.hu