Profit Line 12h

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon. Elmondta, hogy a felszabadított fo»»»

profitline.hu
Vilaggazdasag 25.09. 09:10

Már Ausztria is attól hangos, hogy Magyarországon valami nagyon nincs rendben: rendkívül súlyos vizsgálatra derült fény – annál is durvább az azbesztszennyezés, mint gondoltuk

Hónapok óta húzódik az ügy, de megoldás még mindig nincs. Immár Ausztriában is téma lett a magyarországi azbesztszennyezés, és annak mértéke. Az azbesztszennyezés ügyének egyelőre nemhogy lezárása nincs, de egyre súlyosabbá válik a helyzet. Miután a Greenpeace 22 iskola és óvoda környezetében tárt »»»

vg.hu
Maszol 25.09. 07:11

Ukrajnai fegyverek jelenhetnek meg az EU-ban, Brüsszel már készül a veszélyre

Az ukrajnai háború egyik késői biztonsági következményére kezd készülni az Európai Unió: mi történik azzal a rengeteg fegyverrel, amely évek óta forog a fronton, ha egy részük eltűnik a katonai nyilvántartásokból? Az Európai Unióban egyre komolyabban készülnek arra, hogy az ukrajnai háború fegyvere»»»

maszol.ro
Vilaggazdasag 25.09. 06:53

Sorsdöntő napra ébredt a szegedi BYD-gyár Magyarországon: súlyos csapást mérhetnek rá, órákon belül szavaznak róla a képviselők – egyszer már megúszták a kínaiak

Ismét a szegedi közgyűlés elé került a BYD adómentességét megszüntető rendeletmódosítás. Fodor Attila önkormányzati képviselő szerint a testületnek most arról kell döntenie, megvonja-e a BYD adókedvezményét vagy ismét elutasítja a javaslatot. „Újra előterjesztettük a BYD adómentességét megszüntető »»»

vg.hu
Portfolio 24.09. 07:55

Megszólalt a mesterséges intelligencia keresztapja: olyan veszély közelít, amit egyetlen ország sem tud egyedül megállítani

A világ vezető mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalatainak vezetői az ENSZ Biztonsági Tanácsában figyelmeztettek a technológia biztonsági kockázataira, és nemzetközi együttműködést sürgettek az egyre nagyobb képességű MI-rendszerek felügyeletére. Erről a témáról is szó lesz november 26-ai AI &»»»

portfolio.hu
Index 24.09. 06:15

Történelmi pillanat, XIV. Leó pápa magánkihallgatáson fogadja Magyar Pétert

Magyar Péter szeptember 24-én első alkalommal látogat miniszterelnökként a Vatikánba, ahol XIV. Leó pápa fogadja magánaudiencián, majd Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék államtitkárával tárgyal. Az Indexnek nyilatkozó két olasz vatikáni szakújságíró szerint a látogatás egy új magyar–vatikáni ka»»»

index.hu
Demokrata 23.09. 13:24

Putyin kész találkozni Trumppal

„Egyelőre nincsenek konkrétumok semmilyen magas szintű találkozóról. Ami az orosz-amerikai találkozót illeti, az elnök készen áll rá. Putyin és Trump elnök a telefonbeszélgetések során mindig hangsúlyozza, hogy szükség esetén kész idővel újabb találkozót megtartani” – mondta. Peszkov szerint Putyin»»»

demokrata.hu
Maszol 23.09. 13:05

Kreml: Putyin kész találkozni Trumppal

Vlagyimir Putyin készen áll az amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal való újabb találkozóra, de ezzel kapcsolatban egyelőre nincsenek konkrétumok – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. „Egyelőre nincsenek konkrétumok semmilyen mag»»»

maszol.ro
Vilaggazdasag 22.09. 19:38

Súlyos baleset egy európai támaszponton: újabb F-16-os zuhant le, a pilóta épphogy csak megúszta – teljesen megsemmisült az amerikai vadászgép

Balesetet szenvedett az amerikai légierő egyik F-16-osa a németországi Spangdahlemben. A vadászgép megsemmisült, a pilóta pedig katapultálással menekült meg. Lezuhant kedden az amerikai légierő egyik F-16-os vadászgépe a németországi Spangdahlem amerikai katonai támaszponton. Az F-16-os teljesen me»»»

vg.hu
Infostart 22.09. 15:22

Klórgáz-mérgezés történt egy budapesti vegyi üzemben, több embert kórházba vittek

Azt írták, hogy a hat embert stabil állapotban vitték kórházba. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy az Illatos úti gyártelep egyik vegyi üzemében egy klórgázzal teli palack szelepje megsérült, és gáz szivárgott belőle. A palackot egy úgynevezett»»»

infostart.hu
Hvg 22.09. 14:35

„Állítólag felbukkannak itt-ott Európában” – Lavrov kiakadt az orosz drónokról szóló híradások miatt

Oroszellenes, bizonyítékok nélküli információs kampány folytatásával vádolta meg Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nyugati médiát egy moszkvai konferencián. A Dialogue on Fakes 4.0 nevű rendezvényen Lavrov arról beszélt, a nyugat úgy vádolja folyamatosan az oroszokat drón-határsértésekkel, hog»»»

hvg.hu
24 Ponthu 22.09. 13:36

Klórgáz szivárgott egy budapesti vegyi üzemben

Hat embert szállítottak kórházba klórgáz-mérgezés tüneteivel egy Illatos úti vegyi üzemből. A szivárgást egy klórgázzal teli palack megsérült szelepe okozta.»»»

24.hu
Index 22.09. 13:30

Klórgáz-mérgezés miatt vittek kórházba hat embert egy ferencvárosi vegyi üzemből

Klórgáz-mérgezés tüneteivel vittek kórházba hat embert egy IX. kerületi vegyi üzemből, ahol egy klórgázzal teli palack szelepje megsérült és gáz szivárgott ki. Az üzemet 25 embernek kellett elhagynia, akik később visszatérhettek, a kórházba szállítottak állapota stabil. Hat embert vittek kórházba k»»»

index.hu
Hvg 22.09. 12:35

A litván miniszterelnök szerint készen állnak a visszatámadásra, ha megtámadják őket

Litvánia készen áll arra, hogy visszatámadjon, ha megtámadják őket – mondta Mindaugas Sinkevičius litván miniszterelnök a BBC műsorában. Sinkevičius arról beszélt, Litvánia folyamatos fenyegetettségben él, emiatt tartották szükségesnek védelmi intézkedések meghozatalát. A kormány emellett olyan eva»»»

hvg.hu
Infostart 21.09. 14:18

Vegyi anyag ömlött az M0-sra, több kilométeresre hízott a dugó

A baleset Dunaharaszti térségében, az 5-ös főút csomópontja közelében történt. Az Útinform közlése szerint a 25-ös kilométernél csak a belső sávon lehet haladni. A torlódás 4-5 kilométeres. Mint a katasztrófavédelem közölte, az útburkolatra biogáz-alapanyag folyt ki a tartályautóból. Az esethez a f»»»

infostart.hu
Maszol 21.09. 10:10

Hírszerzési vezetők: Moszkva komolyabb támadásokat tervez a NATO ellen „hónapokon belül”

Az európai hírszerzési tisztviselők arra figyelmeztetnek, hogy Moszkva a NATO ellen irányuló, határozottabb fellépést tervez, egyikük szerint egy esetleges támadás „hónapok, nem pedig évek” kérdése lehet, írja a The Guardian. A figyelmeztetésekre azután került sor, hogy Donald Tusk lengyel miniszte»»»

maszol.ro
Index 21.09. 06:29

„Messze a legnagyszerűbb” – fegyverraktárként is működne Donald Trump washingtoni diadalíve

Fegyver- és lőszerraktárként is szolgálna a washingtoni diadalív, amelynek átalakítását Donald Trump szerint maga a hadsereg kérte. Az elnök bejelentését azután tette, hogy a Nemzeti Park Szolgálat figyelmeztetett az építmény történelmi környezetre gyakorolt káros hatásaira, az első kapavágásra ped»»»

index.hu
Index 19.09. 17:02

Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon

Kézigránátokkal az autóján akart átkelni a horvát-bosnyák határon egy magyar állampolgár. A férfi a kocsija aljára ragasztotta a robbanószerkezeteket, a rendőrség büntetőfeljelentést tett ellene. Két kézigránátot találtak egy 25 éves magyar állampolgár autójának alvázára rögzítve a horvát hatóságok»»»

index.hu
Privat bankar 19.09. 11:54

Vert helyzetből húzott elő egy aduászt Zelenszkij a zubbonyujjából – vagy csak blöfföl?

A hiperszuper és hiperszonikus fegyverek, valamint az egyre nagyobb számban bevetett ballisztikus rakéták ellenére Ukrajnának a legnagyobb gondot jelenleg talán az orosz öngyilkos drónok legújabb generációi jelentik. Az iráni Sahed drónok alapjaira épülő fegyverek az elmúlt időszakban új navigációs»»»

privatbankar.hu
Portfolio 19.09. 08:42

Döntött a Magyar Péter vezette kormány: fifikásan költhetnek el óriási összegeket Trump nyomására

A magyar kormány 2035-re a GDP legalább 3,5 százalékára emelné a NATO szabályai szerint elszámolható szűkebb értelemben vett védelmi kiadásokat, és az elért szintet ezt követően is fenn kívánja tartani – derül ki a péntek esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. A NATO-tagállamok még t»»»

portfolio.hu
Index 18.09. 16:08

Az Európai Parlament elé került a magyarországi azbeszt-ügy

A Nyugat-Magyarországon idén feltárt, Ausztriából származó, azbeszttel szennyezett kőzúzalék ügyéről is beszélt Kulja András, a Tisza európai parlamenti képviselője az uniós parlament plenáris ülésén, a mérgező vegyi anyagokról szóló vitában. A Tisza párt európai parlamenti képviselőcsoportjának pé»»»

index.hu
Vilaggazdasag 18.09. 07:14

Lezuhant és kigyulladt egy F16-os vadászgép, a pilóta katapultált – videó

Lezuhant az amerikai légierő egyik F–16-osa. A vadászgép egy rutin kiképzési repülés közben, lakott területen csapódott a földbe. Lezuhant az amerikai légierő egyik F–16-os vadászgépe csütörtök délután Michigan állam északi részén. A pilóta még időben katapultált, állapota stabil, kórházba szállíto»»»

vg.hu
Maszol 18.09. 07:12

Újra előkerültek a világvége-szcenáriók az AI gyors fejlődése kapcsán

A mesterséges intelligencia fejlesztése olyan tempóra kapcsolt, hogy újra felbukkantak a világvége‑szcenáriók: kutatók, politikusok és cégvezetők attól tartanak, hogy a technológia hamarosan kicsúszik alkotói kezéből. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az unió helyzetéről elmondott é»»»

maszol.ro
Magyar Nemzet 18.09. 05:36

Túl tarka szőttes a Közel-Keleten

A forrongó régióMesszire vezető szálakTörökország és Izrael rivalizálásában sokan megtalálják a számításaikat. Ilyen például a mindig nagyon aktív és saját útját járó Szaúd-Arábia, amelynek elemi érdeke, hogy a szomszédságában ne legyen harc. Ezért a Vörös-tenger túlpartján található Szudánban nagy»»»

magyarnemzet.hu
Vilaggazdasag 17.09. 10:07

Ki fogja megnyerni a hidegháború 2.0-t?

Először vizsgáljuk meg a hidegháború 2.0 néhány alapjellemzőjét, mielőtt megpróbáljuk megválaszolni ezt a kérdést. Hidegháború 2.0 – ki fogja megnyerni? / Fotó: Niphon SubsriMikor indult a hidegháború 2.0? A hidegháború 1.0 esetében sincsen teljes egyetértés abban, hogy pontosan melyik dátumtól szá»»»

vg.hu
Demokrata 17.09. 09:05

Homérosz aranya

A mediterrán táj nélkülözhetetlen látványeleme a végtelenségbe vesző olajfaültetvények hosszú sora; az olajfák szürkészöld-ezüstös levelükről, tekeredő, göcsörtös törzsükről már messziről felismerhetőek. Az olajfa terméséből sajtolt aranyló olaj, a sötétkék tenger és a vakító napsütés együtt magát »»»

demokrata.hu
Portfolio 17.09. 06:06

Véget érhet a kényelmes Európa korszaka – von der Leyen már az ellentámadásra rendezkedik be

Ursula von der Leyen éves értékelő beszédében az európai önállóság és cselekvőképesség erősítését állította középpontba, öt nagy területen jelentve be fajsúlyos kezdeményezéseket. Az Európai Bizottság elnöke egy új Európai Biztonsági Tanács létrehozását vetette fel, Kanadát az EU első társult tagjá»»»

portfolio.hu
Demokrata 16.09. 18:28

Kaja Kallas kioktatta az EP-képviselőket: Nyissák fel a szemüket!

Az Európai Parlament plenáris ülésének az Ukrajna számára nyújtott uniós támogatásról tartott vitáján Kallas azon véleményének adott hangot, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az egész világon akar éhínséget előidézni azzal, hogy a logisztikai infrastruktúra, a raktárak, a kikötők támadásával megneh»»»

demokrata.hu
Demokrata 16.09. 17:04

Ott lapulhat a veszély, ahol senki sem keresné

A biszfenol A, röviden BPA a világ egyik legnagyobb mennyiségben előállított ipari vegyi anyaga. Az 1960-as évektől használják műanyag csomagolások és az étel- és italosdobozok belső bevonatának gyártásához. Az anyag az élelmiszerekkel és italokkal bekerülhet az emberi szervezetbe. Elterjedtségét m»»»

demokrata.hu
Demokrata 16.09. 12:03

Mérgezik az embereket a szélerőművek – ilyeneket tervez telepíteni a Tisza-kormány

Az Európai Bizottság éveken át erőltette a „zöld fordulatot”, amely a szélerőművek tömeges kiépítését is hajtotta. Most pedig közölték: amíg az ECHA végleges tudományos értékelése nem készül el, azt sem tudja felmérni, hogyan kell kezelni a szélerőművekben használt PFAS-t. Gerald Hauser osztrák sza»»»

demokrata.hu
Index 16.09. 10:36

Ötvenforintos emberségek: a szolidaritás visszaválthatatlansága

A magyar társadalompolitika egyik legbiztosabb fundamentuma nem a nemzeti összetartozás, nem a keresztényi könyörület, és még csak nem is a gazdasági racionalitás, hanem a strukturális szegényellenesség. Ez az a biztos morális, adminisztratív és térrendészeti iránytű, amely évtizedek óta tévedhetet»»»

index.hu
Index 15.09. 20:03

Orosz külügyi szóvivő: Moszkva a megfelelő időben fog válaszolni diplomatáinak Budapest általi kiutasítására

Oroszország viszonozni fogja a magyar kormány által kiutasított orosz diplomaták lépését, de a konkrét intézkedésekről még nem döntöttek – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő. A szóvivő szerint a budapesti döntés nem hordoz semmi konstruktívat, Moszkva azonban a megfelelő időben és »»»

index.hu
Demokrata 15.09. 19:38

Az oroszok nem hagyják szó nélkül Magyar Péterék húzását

„Száz százalékig biztos, hogy lesz válasz. Jelenleg nem tudom megmondani, hogy ez pontosan mely paramétert fogja érinteni, mert ez a mi belső tárcaközi döntésünk tárgyát képezi. Az érintett hatóságok jelenleg dolgoznak a kérdésen, és a döntés kialakítását követően fogják közzétenni„ – nyilatkozott.»»»

demokrata.hu
Index 15.09. 17:51

Egy 35 éves brit férfi meztelen holttestére bukkantak Olaszországban, a rendőrség egy „félresikerült rituálétól” tartrszág

Egy sátorban találták meg egy 35 éves brit férfi holttestét Szicíliában. A helyszínen több különös tárgyra, köztük egy kötélre, pszichotróp szerekre és egy kecskefejre is rábukkantak. A hatóságok szerint felmerült annak a lehetősége, hogy a férfi halála egy félresikerült rituáléval hozható összefüg»»»

index.hu
Index 15.09. 14:39

Először vallotta be nyilvánosan az Egyesült Államok, hogy fegyvereket telepítettek az űrbe

Az Egyesült Államok már pályán telepített, az ellenséges támadások kivédésére alkalmas űrfegyverei vannak – jelentette ki Troy Meink, az amerikai légierő minisztere. A bejelentés azért különösen jelentős, mert Washington korábban nem ismerte el nyilvánosan, hogy ilyen fegyverrendszerekkel rendelkez»»»

index.hu
Demokrata 15.09. 11:25

Az iparágak töredéke hozta az ipari termelés növekedését júliusban

A júniusinál 1,7 százalékkal nagyobb volt a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás. Az iparon belül döntő, 96 százalékos súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 4,9, a csekély súlyú bányászaté 88, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 3,8 százalék»»»

demokrata.hu
Vilaggazdasag 15.09. 08:47

Júliusban csak a járműgyártás és egy sokszor kárhoztatott alág húzta fel az ipari kibocsátást

Nyilvánosságra hozta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a júliusi ipari termelési adatok második becslését, mely alapján a szegmens kibocsátása az előző évhez képest 4,7, júniushoz képest pedig 1,7 százalékkal nőtt. A feldolgozóipar tizenhárom alága közül azonban hétben visszaesett a termelés, a»»»

vg.hu
Demokrata 15.09. 06:48

A mese a valóság lett

A Tavaszi szél tökéletesre csiszolt áldokumentumfilm. Dokumentumfilmnek azért nem lehet nevezni, mert csak a Tisza Párthoz köthető elemzők szólalnak meg benne, és lényegében Magyar Péter-portré: a másik oldal nézőpontját nem kapjuk meg. Imázsfilm, kampányfilm, ha úgy tetszik – csakhogy minden egyes»»»

demokrata.hu
Privat bankar 14.09. 11:14

Orosz drónok elől menekült Boris Johnson

A Harkiv megyei Izjum városában hárman, Dnyipropetrovszk megyében pedig ketten megsebesültek a drónokkal és irányított légibombákkal Kelet-Ukrajnában végrehajtott orosz légicsapásokban hétfőre virradóra, több lakóház is megsemmisült vagy megrongálódott – jelentették be az illetékes ukrán katonai ko»»»

privatbankar.hu
Portfolio 14.09. 10:20

Mindent bevet Kína, hogy több gyerek szülessen: tízmilliók járnak jobban az új támogatásokkal

Kína tovább bővíti a gyermekgondozási szolgáltatásokat és csökkenti a gyermeknevelés költségeit a gyermekvállalás ösztönzése érdekében - közölte hétfőn a kínai nemzeti egészségügyi bizottság vezetője. Lej Haj-csao, a bizottság vezetője elmondta: az országban több bölcsődei és óvodai férőhelyet hozn»»»

portfolio.hu
Demokrata 14.09. 10:09

Hímmé változnak a nőstény békák

A hőhullámok nemcsak az állatok túlélését nehezítik meg, hanem egyes fajoknál még az ivar alakulását is befolyásolhatják. Magyar kutatók most azt vizsgálták, milyen hosszú távú következményekkel járhat, amikor a genetikailag nőstény békák egy része a hőstressz miatt hímként fejlődik ki. Az ivarvált»»»

demokrata.hu
Profit Line 13.09. 20:07

Októberben újraindulhatnak a háromoldalú ukrajnai rendezési tárgyalások

A Kreml nem zárja ki annak lehetőségét, hogy októberben újraindulhatnak az orosz-amerikai-ukrán háromoldalú tárgyalások az ukrajnai rendezésről - jelentette Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő vasárnap a Rosszija 1 televíziónak. "Nem zárjuk ki ezt a lehetőséget, egészen pontosan a közeljövőről beszélünk»»»

profitline.hu
Maszol 13.09. 18:33

Kreml: októberben újraindulhatnak az orosz–amerikai–ukrán tárgyalások

A Kreml nem zárja ki annak lehetőségét, hogy októberben újraindulhatnak az orosz-amerikai-ukrán háromoldalú tárgyalások az ukrajnai rendezésről – jelentette Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő vasárnap a Rosszija 1 televíziónak, írja az MTI. „Nem zárjuk ki ezt a lehetőséget, egészen pontosan a közeljövő»»»

maszol.ro
Index 13.09. 10:05

Kötélhúzás a peremeken: Az USA és Irán veszélyes patthelyzete

Fél évvel az Irán elleni amerikai és izraeli csapások után – amelyek kioltották a legfelsőbb vezető életét, utódját pedig súlyosan megsebesítették – a konfliktus bénító patthelyzetbe merevedett, ami mindkét fél számára egyre nagyobb áldozatokat követel. Bár a teheráni vezetés példátlan gazdasági os»»»

index.hu
Index 12.09. 21:06

Új fegyverekhez nyúl Szerbia, eljött a robotkutyák és a drónvadászok ideje

A szerb hadsereg új rakéta-sorozatvetőket, drónelfogó eszközöket és robotkutyákat is bemutat a Pobednik 2026 fedőnevű nagyszabású hadgyakorlat vasárnapi zárónapján a délnyugat-szerbiai Pester-fennsíkon. A gyakorlat aktív szakaszában több mint 2000 katona és több mint 500 haditechnikai eszköz vesz r»»»

index.hu
Index 12.09. 16:54

Kigyulladt és felrobbant egy bolgár fegyverraktár, szabotázs gyanújával indult nyomozás

Tűz ütött ki egy fegyverraktárban Bulgária középső részén, a létesítményben ezt követően több robbanás is történt – közölte szombaton a rendőrség. Az eset péntek este történt az EMCO bolgár fegyvergyár egyik raktárában Gorni Varpishta település közelében. Sérültekről nem érkeztek hírek, az anyagi k»»»

index.hu
Index 12.09. 12:54

Amíg mi nevettünk a szikrázva széteső robotokon, a kínai hadsereg a besorozásukon dolgozik

Egy pekingi versenyen a világ legfejlettebb robotjai estek-keltek, fagytak le és rohantak bele a szivacsfalba a közönség legnagyobb örömére. A nevetés azonban hamar az arcunkra fagyhat, mert a kínai védelmi szektor már a humanoidok harctéri bevetését szorgalmazza. Az élet nem egyszerű, sőt kifejeze»»»

index.hu