Demokrata 3m

Hankó Balázs: Büszkék vagyunk a Kárpát-medence magyar fiatal tehetségeire

Az idei Nemzeti Tehetségprogram arca nem más, mint Kapu Tibor – tette hozzá a miniszter. Hankó Balázs, a Veresegyházi Katolikus Gimnáziumban a Minőségi Tehetséggondozó Műhelyek számára megtartott címátadó ünnepségen arról beszélt, hogy a Kárpát-medencében, „a tehetségek földjén” büszkék vagyunk arr»»»

demokrata.hu
Napi 3m

Már most dolgozókat vált ki a mesterséges intelligencia, de van egy kakukktojás

Az AI miatt egyre több cég csökkent létszámán, technológiai okokra hivatkozva. A globális trendtől azonban merően eltér egy cég - írja a HRportal. A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk szerint a robotika és a mesterséges intelligencia épp hogy növelheti a vállalatnál dolgozók számát és a termelékenysé»»»

economx.hu
Magyar Nemzet 4m

Orbán Viktor: Lehet számháborúzni, de még nem láttam ekkora tömeget + videóLegolvasottabb

– A mai nap különleges nap, mert a Békemenet utáni első nap, vagyis a kampány első napja – mutatott rá Orbán Viktor, aki útban Kaposvárra jelentkezett be a Facebook-oldalán. A miniszterelnök országjárásának keretében 18 órakor tart választási fórumot a Somogy vármegyei város főterén. Orbán Viktor a»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 4m

Rohant a férj, amikor összecsuklott a felesége Győrben, de itt már csak egy dolog segíthetettLegolvasottabb

Minden előzmény nélkül összeesett egy 70 év körüli nő Győr-Moson-Sopron vármegyei otthonában – írja a közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. A férje azonnal rohant, megpróbálta magához téríteni kedvesét, ám nem járt sikerrel, így a mentők segítségét kérte. A mentésirányító higgadt és pontos »»»

magyarnemzet.hu
Vilaggazdasag 4m

Befektetés: lenullázták a részvényeket és a kötvényeket is – máshol kell keresni a hozamokat

A bizonytalanná váló piaci környezetben is újabb csúcsúot döntött a hazai befektetési alapok vagyona februárban. A részvények és a kötvények portfóliók sem tudtak gyarapodni, az árupiaci befektetés és az abszolút alapok viszont tatroltak. A hozamok zsugorodtak, a friss megtakarításoknak sokkal nagy»»»

vg.hu
Hvg 6m

444: A Fidelitas budapesti elnökéhez köthetők a fiatalok, akik részt vettek az ukrán zászló kifeszítésében a Tisza menetén

Nyilvánosan elérhető képek alapján azonosította be a 444.hu annak a társaságnak két tagját, amely az ukrán zászlóra hasonlító sárga-kék molinót húzott ki a Tisza Párt március 15-i Nemzeti Menetén a Deák téren. A csoporttal egy időben kormánypárti újságok fotósai is rögtön a helyszínen termettek, ma»»»

hvg.hu
Portfolio 10m

Egy kicsit csapadékosabbra fordul az idő

Az elmúlt napokhoz képest felhősebb idő lesz, és elszórtan eső, zápor is várható. Legnagyobb eséllyel délnyugaton eshet, északkelet, kelet felé csökken a csapadék esélye - írja a HungaroMet Zrt. Keddre virradó éjszaka a Tiszántúlon is megvastagszik a felhőzet, amely az éjszaka második felében az És»»»

portfolio.hu
Index 11m

Stratégiai együttműködést kötött Debrecenben az EVE Power és a VOSZ

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az EVE Power Hungary Kft. és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Debrecenben. A felek célja, hogy a Hajdú-Bihar vármegyei kis- és középvállalkozások nagyobb eséllyel kapcsolódhassanak be az elektromobilitási ipar beszállítói láncaib»»»

index.hu
Maszol 15m

Érkeznek a módosító javaslatok a költségvetés-tervezetéhez – Osztják a pénzt

Benyújtották hétfőn a 2026-os állami költségvetést módosító indítványaikat a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai, valamint a Béke – Románia az első parlamenti frakció tagjai. A szociáldemokraták két olyan, összesen mintegy 2,3 milliárd lejt kitevő többletbevételi forrást azonosítot»»»

maszol.ro
Privat bankar 17m

Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia

Magyarország és Szlovákia új benzin- és dízelvezetéket épít a pozsonyi és a százhalombattai olajfinomító közvetlen összekötése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben. A tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülést követő sajtótájékoztatóján »»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 17m

Semjén Zsolt: Amíg ez a kormány van, a külhoni magyarság szempontjai szentek és sérthetetlenekLegolvasottabb

Felavatták Székelyudvarhelyen a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium magyar állami támogatással felépült épületét. Az ünnepségen jelen volt és beszédet mondott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Gyegyószentmiklóson március 15-én Fotó: FacebookA p»»»

magyarnemzet.hu
Vilaggazdasag 18m

Megtáltosodott a forint – elmarad a globális energiaválság?

Fellobbant a reménye annak, hogy elkerülhető lesz a globális energiaválság. Mivel Magyarország energiaimportőr, ez jót tesz a forint árfolyamának is. Hétfő délutánra új erőre kapott a forint, miután ismét felcsillant a remény, hogy sikerül elkerülni a kibontakozó energiaválságot és a Btrent olajár »»»

vg.hu
Index 18m

Családi házba csapódott egy terepjáró Bugyi községben, a sofőr súlyosan megsérült

Családi ház falának ütközött egy személygépkocsi Bugyi községben. Az autó áttörte a falat, ezzel súlyos kárt okozva az épületben. Az ütközés erejétől a ház fala beszakadt, az épület lakhatatlanná vált. A délegyházi önkéntes tűzoltók a gépkocsi sofőrjét kézi erővel kiemelték a roncsból, a járművet á»»»

index.hu
Magyar Nemzet 18m

Nem engedünk a zsarolásnak: Magyarország és Szlovákia együtt kerüli meg az ukrán olajblokádotLegolvasottabb

A minisztérium közlése szerint Szijjártó Péter az európai uniós külügyi tanácsülést követő sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy fontos megállapodást írt alá Denisa Sakova szlovák gazdasági miniszterrel a nap folyamán, amelynek alapján a két ország új benzin- és dízelvezetéket épít a pozsonyi és a»»»

magyarnemzet.hu
Hirado 18m

A Békemenet nyerte az érdeklődés versenyt a médiában is - derül ki a Nézőpont Intézet összesítéséből

A Békemenettel kapcsolatos hírek több mint 6,1 millió magyar választóhoz jutottak el, míg a Nemzeti Menettel kapcsolatosak csak 5,4 millió főt érhettek el. Az online és elektronikus sajtó háromszor nagyobb érdeklődéssel fordult a kormánypárti rendezvény felé, melyről 1870 sajtómegjelenés született »»»

hirado.hu
Magyar Nemzet 19m

Szijjártó Péter: Megegyeztünk a szlovákokkal, minket nem lehet zsarolni! + videóLegolvasottabb

A minisztérium közlése szerint Szijjártó Péter tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülést követő sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy fontos megállapodást írt alá Denisa Sakova szlovák gazdasági miniszterrel a nap folyamán, amelynek alapján a két ország új benzin- és dízelvezetéket épít a p»»»

magyarnemzet.hu
Napi 23m

Elszabadult Trump: vészjósló jövővel riogat a NATO kapcsán

Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában. Trump a Financial Times című brit üzleti napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: helyénvaló lenne, ha "azok, akiknek előnye származik»»»

economx.hu
Portfolio 23m

Mozgolódás indult a Hormuzi-szoroson – Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

A részvénypiaci hangulatot ma is az iráni háború friss fejleményei alakítják elsősorban. Az európai tőzsdéken sokáig nem voltak markáns elmozdulások, délután aztán kilőttek a piacok, miután kiderült, hogy egyre több olajszállító tankerhajó tudott sikeresen átkelni a Hormuzi-szoroson. Tovább javítot»»»

portfolio.hu
Bitport 26m

Már nem minden arany, ami MI?

Egy indiai startupprogram finoman jelzi: nem elég "nagyobbat" mondani, hanem érdemes valami eredetivel, ám perspektivikussal előállni. Amióta a mesterséges intelligencia berobbant, mintha nem is létezne más a világon. MI-hez fejlesztett hardverek, MI-vel támogatott üzemeltetők, MI-alapú automatizál»»»

bitport.hu
Profit Line 28m

Csábító kényelem a lakásodban: a macskapárna

Eszedbe jutott-e már valaha, hogyan tehetnéd otthonodat igazán otthonossá? A kényelem sokszor a kis részletekben rejlik. Egy vidám, puha kiegészítő, mint a macskapárna, melegséget hozhat a mindennapokba. Bár elsőre csupán egy dekorációs elemnek tűnhet, ezek a párnák többet nyújtanak. Egy hosszú nap»»»

profitline.hu
Demokrata 30m

Elhunyt Mészáros Ernő meteorológus, az MTA rendes tagja

Mészáros Ernő 1935-ben született Budapesten. 1953-ban a József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd 1957-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán meteorológus diplomát szerzett. 1961-ben védte meg egyetemi doktori értekezését. A nemzetközileg ismert és megbecsült, a levegőké»»»

demokrata.hu
Privat bankar 31m

Ezt tervezik Magyar Péterék a Mol jövőjéről: jön a leválás az orosz olajról?

Munkacsoportot állít fel választási győzelme és kormányra kerülése esetén a Tisza a Mol tulajdonosi struktúrájának átalakítására – nyilatkozta Tarr Zoltán, a párt szakpolitikusa a Politiconak. Az infostart.hu szemléje szerint a terv állítólag már kész van, ami a teljes vezetői és tulajdonosi strukt»»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 31m

Félmilliárdos keretből lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédéséreLegolvasottabb

Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási eredményeik levédetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyíló 500 millió forintos pályázati keretéből – közölte az NKFI Hiv»»»

magyarnemzet.hu
Index 31m

Lemondott mentelmi jogáról Dúró Dóra, már a rendőrség is kihallgatta

A gödi akkumulátorgyár elleni tüntetés miatt eljárást indított Dúró Dóra ellen a rendőrség, aki lemondott mentelmi jogáról. A szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese nem első alkalommal tesz már így, miután tavaly is lemondott e jogáról, amikor eljárás indult ellene, amiért megrongált e»»»

index.hu
Vilaggazdasag 31m

Kalapács alá került egy legendás, magyar szálloda

Elárverezik a korábban Szolnok nevezetességének tartott, 1928-ban épült Tisza Szálló és Gyógyfürdőt. Az egykor szebb napokat látott szálloda mára Hotel Tiszaként van bejegyezve, és teljesen elvesztette patináját. A licit március 27-én indul, mindössze 144,5 millió forintról. A Termalonline.hu számo»»»

vg.hu
Vilaggazdasag 31m

Kapitány Istvánban egy világ omlik össze, ha meglátja, mennyibe kerül az üzemanyag Csehországban és Lengyelországban: még a végén kénytelen lesz elismerni az orosz olajat

Lengyelországban több mint száz, Csehországban pedig mintegy ötven forinttal drágább a gázolaj, mint Magyarországon, ami különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy a Tisza Párt több politikusa, így Kapitány István is éppen ezekre az országokra hivatkozva érvelt amellett, miért lenne célszerű l»»»

vg.hu
Hvg 32m

Meggyőzi-e a fideszes az ellenzékit a kocsmaasztalnál? Közvéleménykutatás Unicummal

Kiléptünk a véleménybuborékunkból, és beültünk egy külvárosi kocsmába, ahol szokatlan asztaltársaságot találtunk. A fideszes és az ellenzéki a poharak felett elmondta, mi alapján fognak szavazni, melyikük fél a háborútól és mi az, amiben egyetértenek. Kiderül, hogy ennyire eltérő véleménnyel hogyan»»»

hvg.hu
Portfolio 37m

Bíztató jelek a nemzetközi műkereskedelemben – új erőre kapott a globális műtárgypiac tavaly, de korai lenne hátradőlni

Idén szinte egyidőben jelent meg a globális műtárgypiac két nagy éves összefoglaló jelentése, az artprice-nak az aukciós piacot elemző Global Art Market Reportja és az Arts Economics átfogó, a galériák és műkereskedések szektorára is kiterjedő, az Art Basel és az UBS megbízásából készült elemzése. »»»

portfolio.hu
Portfolio 37m

Váratlan dolgot jelentett be Scott Bessent: ez sok mindent megváltoztat - azonnal reagál a piac

Az Egyesült Államok egyelőre engedi, hogy iráni olajszállító tankerhajók áthaladjanak a Hormuzi-szoroson – jelentette be Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter hétfőn a CNBC-nek adott interjújában. A nyilatkozat az iráni–amerikai–izraeli konfliktus közepette született, ami az eddigi legnagyobb ola»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 37m

Az év újságírója: Pető Sándor kapta a Világgazdaság legrangosabb elismerését 2026-ban

A díjat a főszerkesztő adta át. Az előző év teljesítménye alapján járó elismerést Pető Sándor, a Világgazdaság főmunkatársa kapta, ő az év újságírója. Pető Sándor kapta az év újságírója címet a Világgazdaságnál, a díjat Turos-Bense Levente főszerkesztő adta át hétfőn. Pető Sándor (j) az év újságíró»»»

vg.hu
Index 38m

Palkovics Lászlóék új programmal vinnék be az AI-t a magyar cégekhez

A kormány és piaci szereplők együttműködésében elindult az AI Start 500 program, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligencia a magyar kis- és középvállalkozások mindennapi működésében is megjelenjen. A kezdeményezés keretében 500 vállalkozás egy éven keresztül díjmentesen használhat majd külön»»»

index.hu
Maszol 41m

Szövegértés, szókincs, nyelvtan – Ilyen feladatokat kaptak a magyar nyolcadikosok románból

Közzétették a magyar tannyelvű iskolák nyolcadik osztályos diákjai számára összeállított hétfői, román nyelv és irodalom próbavizsga tételeit. A feladatsor a szövegértést, a nyelvtani tudást, valamint rövidebb szövegek megírását is számon kérte a vizsgázókon. A diákoknak két különböző típusú szöveg»»»

maszol.ro
Maszol 41m

A volt elnökjelölt finanszírozási forrásainak rejtélye – Azt állítja, a „Jóisten pénzeli”

Călin Georgescu azt állítja, hogy pénzügyi szempontból „Isten tart el mindannyiunkat”, miközben továbbra sem világos, milyen finanszírozási forrásokkal rendelkezik a 2024-es elnökválasztás egykori jelöltje, aki már abban az évben felfüggesztette egyetemi tanári tevékenységét. Călin Georgescut vasár»»»

maszol.ro
Demokrata 42m

Hazánk továbbra is blokkol mindent, ami Kijevnek fontos

Na, most mi van egy hónap múlva? A magyar választás utáni hétfő. Tehát ha bárki is eddig azt gondolta, hogy az ukránoknak bármifajta műszaki vagy technikai problémájuk van, az most megbizonyosodhatott arról, hogy itt ez egy színtiszta politikai zsarolás – szögezte le Szijjártó Péter. A tárcavezető »»»

demokrata.hu
Magyar Nemzet 43m

Magyar Péteréknek ki kell állniuk a nyilvánosság elé a náci karlendítéssel kapcsolatbanLegolvasottabb

„A náci karlendítés, bármilyen kontextusban történik, elfogadhatatlan. Minden körülményben érthető módon a karlendítés alkalmas arra, hogy a köznyugalmat megzavarja, és félelmet keltsen. Különösen elfogadhatatlan a karlendítés a történelem ismeretében akkor, ha valaki magyar hazafinak nevezi magát,»»»

magyarnemzet.hu
Index 43m

Nyílt fenyegetést kapott Magyarország az ukrán olajblokáddal kapcsolatos álláspontja miatt

Szijjártó Péter szerint a német külügyminiszter Brüsszelben nyíltan megfenyegette Magyarországot az ukrajnai kőolajblokáddal kapcsolatos kormányzati álláspont miatt. A magyar kormány szerint Ukrajna politikai okból olajblokádot tart fenn Magyarországgal szemben, ami veszélyezteti az energiaellátást»»»

index.hu
Infostart 44m

Dúró Dórát kihallgatta a rendőrség

A Mi Hazánk elnökhelyettese a bejegyzésében felidézte, hogy a gödi akkugyárhoz a Bűnvadászokkal közösen szervezett tiltakozásunk miatt indítottak ellene eljárást, amelynek során lemondott a mentelmi jogáról. Ugyanakkor elképesztőnek nevezete, hogy „még ellenünk lép fel a rendőrség ahelyett, hogy a »»»

infostart.hu
Portfolio 46m

Cáfolja a Meta a gigantikus létszámleépítésről szóló híreket

A napokban több olyan hír is napvilágot látott, melyek szerint a Meta vezetése nagyszabású létszámcsökkentést tervez, a vállalat azonban ezt megcáfolva spekulációnak nevezve ezeket az éresüléseket. - írta a CNBC. A Meta részvényárfolyama hétfőn mintegy 3 százalékot emelkedett, miután a vállalat spe»»»

portfolio.hu
Napi 48m

Megőrült az időjárás: valami rendkívül szokatlan történt

Vasárnap szinte zavartalanul sütött a nap, a maximum-hőmérséklet 13-19 Celsius-fok között alakult, ami 5-6 fokkal magasabb a sokévi átlagnál. Hétfő reggelre nagy területen volt fagy, a fagyzugos helyeken mínusz 4 fok alatti értékeket mértek - írja az MTI. Hozzátették, ennek megfelelően a napi hőing»»»

economx.hu
Portfolio 48m

A digitális aranyláz vége - Vagyonokat égettek el műalkotásokkal

Nagyot ment az elmúlt napokban a közösségi médiában, hogy mekkora hype volt 2020 körül az NFT-kben, és mostanra hogy összeesett ez a piac. Jó példa erre, hogy Justin Bieber 2022 elején 1,3 millió dollárt fizetett egy unatkozó majmot ábrázoló digitális képért. Ma ugyanennek az NFT-nek a piaci ajánla»»»

portfolio.hu
Portfolio 48m

Dübörög az iráni háború - Itt a hullámvasút a tőzsdéken

A részvénypiaci hangulatot ma is az iráni háború friss fejleményei alakítják elsősorban, az európai tőzsdéken egyelőre nincsenek markáns elmozdulások, Amerikában viszont ugranak a tőzsdék. Az olajár tovább emelkedik és már 2022 júliusa óta nem látott szintre ugrott a jegyzés, miután az Egyesült Áll»»»

portfolio.hu
Portfolio 49m

Váratlan bejelentés érkezett: új vezetéket épít Magyarország és Szlovákia!

A brüsszeli külügyminiszteri tanácsülést követően tartott sajtótájékoztatót Szijjártó Péter, aki többek között elmondta: Magyarország és Szlovákia egy új dízel és benzinvezetéket épít, ami a pozsonyi és a százhalombattai olajfinomítókat köti majd össze. Szijjártó Péter a szlovák energiaügyi miniszt»»»

portfolio.hu
Hvg 49m

Az EU-nak lenne egy ötlete a Hormuzi-szorossal kapcsolatban

A 2022-es Fekete-tengeri gabonamegállapodás mintájára szabad kereskedelmi folyosót nyitna az EU az Irán által majdnem teljesen lezárt Hormuzi-szorosban, írja a Guardian. A tervről Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője beszélt hétfőn, elmondása szerint a koncepcióv»»»

hvg.hu
Profit Line 52m

A mai naptól igényelhetők a Demján Sándor Program megemelt keretösszegű EXIM-termékei

Az EXIM Magyarország március 16-tól megnyitja a kérelmek befogadását a Demján Sándor Programban elérhető, megemelt keretösszegű konstrukcióira. A vállalkozások hitelkérelmeiket a mai naptól a kereskedelmi bankokon keresztül nyújthatják be. A Program keretösszege a Kormány döntése értelmében a közel»»»

profitline.hu
Demokrata 54m

Öt frontszakaszról jelentett előrenyomulást az orosz védelmi minisztérium

A hadijelentés szerint a „különleges hadművelet” övezetében mintegy 1230 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel több, a hadsereget kiszolgáló energetikai és közlekedési objektumot, valami»»»

demokrata.hu
Privat bankar 55m

Kiderült az új paktum: Afrika mélyéről ronthatnak rá Trumpék a globális fémpiacra

Zambia. Erről az Afrika déli részén elterülő, tengerpart nélküli országról, mely nyolcszor akkora kiterjedésű, mint hazánk, nem sokat hallunk a hétköznapokban. Ez most megváltozhat, hiszen az egzotikus állam globális befektetőket, de leginkább amerikai üzleti partnereket igyekszik megnyerni magának»»»

privatbankar.hu
Index 57m

Felkavaró videót tettek közzé: egy taxi felhajtott a járdára, és elgázolt két embert

Drámai balesetet rögzített egy biztonsági kamera New Yorkban. A felvételen az látható, hogy egy taxi irányíthatatlanná vált, felhajtott a járdára, és elgázolt két gyalogost. A súlyos balesetben két ember megsérült. Megrázó baleset történt New York egyik kerületében, Manhattanben péntek délután. Egy»»»

index.hu
Magyar Nemzet 57m

Tarr Zoltán megerősítette: a Tisza rákényszerítené a MOL-t az orosz olajról való leválásraLegolvasottabb

A Tisza Párt vezetése úgy véli, az üzleti szférából érkező szakemberek tapasztalata segíthetne az állami működés átalakításában, valamint az Európai Unióval való kapcsolatok rendezésében, írja a Politico. Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője és Tarr Zoltán, a párt EP-delegációjának vezetője sa»»»

magyarnemzet.hu
Hvg 58m

Szijjártó Péter: „Ilyen nyílt, durva, szégyentelen fenyegetőzéssel még nem találkoztam”

„A német külügyminiszter nyíltan, mindenféle szégyenérzet nélkül fenyegette meg Magyarországot” – panaszolta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. Szijjártót szemmel láthatóan érzékenyen érintette a fenyegetés: Ilyen nyílt, durva, szégyentelen fenyegetőzéssel még nem talá»»»

hvg.hu
Portfolio 1h

A digitális aranyláz vége - Vagyonokat égettek el a digitális műalkotásokkal

Nagyot ment az elmúlt napokban a közösségi médiában, hogy mekkora hype volt 2020 körül az NFT-kben, és mostanra hogy összeesett ez a piac. Jó példa erre, hogy Justin Bieber 2022 elején 1,3 millió dollárt fizetett egy unatkozó majmot ábrázoló digitális képért. Ma ugyanennek az NFT-nek a piaci ajánla»»»

portfolio.hu