Privat bankar 1m

Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent

A közösségi médiában közzétett üzenetében Abbász Aragcsi hozzátette: Teherán sosem fordított hátat a diplomáciának, azonban nem enged a jogaiból sem. Irán – Katar közvetítésével – a héten nyújtotta be az amerikai félnek a szoros egy héten belüli megnyitására tett javaslatát, amelyet azonban szombat»»»

privatbankar.hu
Magyar Narancs 4m

„Mintha bezárt volna öt, 500 embert foglalkoztató üzem” – Békéscsabán 1 milliárddal csökken az iparűzésiadó-bevétel

Magyar Narancs: Mennyire lepte meg Szarvas Péter polgármester (Hajrá Békéscsaba) minapi bejelentése, hogy Békéscsabán a helyi iparűzésiadó-bevétel 1 milliárd forinttal kevesebb lett a tervezettnél? Fülöp Csaba: Engem is meglepett ez a bejelentés, hiszen az év folyamán, az adózáshoz kapcsolódó határ»»»

magyarnarancs.hu
Infostart 8m

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy új kutatás a fővárosi buszsávok hatékonyabb összekapcsolására tett javaslatot. A most publikált tanulmányról Mezei Csaba, a Clean Cities – Tiszta városok kampány regionális koordinátora nyilatkozott az InfoRádióban, közölve: „egészen jól állunk buszsávokkal itt Budapesten, 88 kilométer van, vis»»»

infostart.hu
Portfolio 10m

Nem kell esőre számítani vasárnap

Kellemes, csapadékmentes őszi idő várható vasárnap a HungaoMet Zrt. napi előrejelzése szerint. A reggeli pára feloszlása után sok napsütésre és 21–25 fok közötti csúcshőmérsékletre számíthatunk. A hajnali ködfoltok és a párásság megszűnését követően országszerte többórás napsütés ígérkezik, amelybő»»»

portfolio.hu
Index 20m

Milliókat fizetett volna egy 60 éves férfi a hároméves kislányért, közbelépett a rendőrség

Pakisztánban pénzért feleségül adtak egy hároméves kislányt egy 60 éves férfihoz, alig néhány héttel azután, hogy a kislány idősebb nővérét a férfi fia megölte. A gyermek apja, Abdul Baqi, állítólag beleegyezett abba, hogy lányát Salah Uddinhoz adja feleségül 6 800 fontért (körülbelül 2,9 millió fo»»»

index.hu
Infostart 20m

Siófokon füst borította be az eget, a lakók durranásokat is hallottak

A több percig tartó pirotechnikai bemutató váratlanul érte a környéken tartózkodókat, és a hangereje sokakat zavart – számolt be róla a sonline.hu. A lap megkereste a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságot az esettel kapcsolatban. A hatóság tájékoztatása szerint a jelzett időpontban és helyszínen »»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 22m

Ez most meglepte a Tisza-kormányt, Orbán Anitát különösen: Oroszország mindenkit megbüntetett, de Magyarországgal kivételt tett – még Orbán Viktornak köszönhetjük?

Oroszország büntetővámot vetett ki a barátságtalan országok egyes termékeire – jelentette az orosz média. Magyarország ilyen országnak minősül, de valamilyen okból kifolyólag mégis mentesül a szankció alól. Miután a Tisza-kormány nehezen vádolható azzal, hogy gesztusokat tenne Moszkva felé, sokkal »»»

vg.hu
Index 36m

„Álljon már meg a menet!” – Kormos Anett csak egy kiscicát akart megmenteni, végül a miniszterig jutott az ügy

Kormos Anett egy gazdátlan kiscica örökbefogadásával próbálkozott, végül azonban a menhely által szabott feltételek miatt nem vitte haza az állatot. A humorista nyilvánosan írt tapasztalatairól, az ügyre pedig Gajdos László élő környezetért felelős miniszter is reagált. Közölte: már vizsgálják a ha»»»

index.hu
Portfolio 46m

Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Magyar Péter 2027-től vagyonadót vezetne be az eredetinél szigorúbb feltételekkel. A kormány milliárdokat csoportosított át laktanyák korszerűsítésére, és elkészült a belügyi törvénycsomag is. Budapest új gyalogosstratégiát fogadott el a 2050-ig elérendő akadálymentes közlekedésért. Az oktatásban ú»»»

portfolio.hu
Hvg 56m

És akkor az egyik Matolcsyt kihallgatják, miközben a másik bevásárol

Kedden lépett az ügyészség az MNB-s „bankrablás” ügyében, házkutatásokat tartottak a Matolcsy-körben. Vagy, ahogy a Központi Nyomozó Főügyészség a HVG kérdéseire válaszolva fogalmazott: „a nap folyamán a jegybankot érintő különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt folya»»»

hvg.hu
Infostart 56m

Változott a szabályozás, milliós bírságot is kaphatnak a kertes házban élők

A 2022-ben kihirdetett háborús veszélyhelyzet 2026. május 14-én szűnt meg, ami után több település módosította a szabályokat, ezért ősszel különösen fontos ellenőrizni, hogy az adott településen egyáltalán szabad-e tüzet gyújtani, és ha igen, mikor – írja az index.hu. A nagyobb városok közül sok he»»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 58m

Megérkezett a kijózanító pofon a magyar euró bevezetéséről: egyszerre szólalt meg az igazi dátumról Varga Mihály jobbkeze és a vezető elemzők – nem 2030 a valóság

A héten több fontos nyilatkozat is történ a magyar euró bevezetése kapcsán. Ezek ráadásul releváns, kifejezetten magas szintről érkeztek, és ami összecseng bennük, hogy tisztázták a Tisza-kormány által megjelölt 2030-as dátum realitását. Magyar euró bevezetése: megérkezett a kijózanító pofon, ez az»»»

vg.hu
Portfolio 58m

Sikeres lesz a vagyonvisszaszerzés? A döntő tényezőt nem a jogszabályi háttér jelenti

Mi történjen azzal a vagyonnal, amelyhez valaki a közhatalommal visszaélve, jogellenesen jutott hozzá? Cicerót is foglalkoztatta ez a kérdés, és bár több mint kétezer év telt el a Verres szicíliai helytartó elleni beszédei óta, az általa felvetett kérdés ma is ugyanolyan aktuális, mint Kr. e 70-ben»»»

portfolio.hu
Profit Line 58m

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch Ne»»»

profitline.hu
Index 1h

Orbán Viktor is országjárásba kezdett

„Orbán Viktor ismét országjárásba kezdett, a Fidesz elnöke a megyei választmányok tagjaival találkozik és folytat politikai egyeztetéseket” – írta a Magyar Nemzet. Az értesülést a Fidesz kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan is megerősítette, azonban némileg pontosított. A kommunikációs igazgat»»»

index.hu
Index 1h

Lezuhant és kigyulladt egy helikopter Kanadában, senki sem élte túl a balesetet

Négy ember meghalt, miután lezuhant egy helikopter a kanadai Québec tartományban, Montréaltól mintegy 50 kilométerre délkeletre. A gép a földbe csapódás után kigyulladt, utasai közül senkit sem tudtak megmenteni. A baleset körülményeinek feltárására vizsgálat indult. Lezuhant egy helikopter szombat»»»

index.hu
Infostart 1h

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Szomorú okból megüresedett képviselői helyről dönt a nagykátai 5. számú egyéni választókerület lakossága október 4-én, azaz egy hét múlva. A választást a körzet korábbi kormánypárti képviselőjének halála miatt kellett kiírni. A 12 fős nagykátai képviselő-testületben a 2024-es önkormányzati választá»»»

infostart.hu
24 Ponthu 1h

Tíz percet kaptak az előző kormánytól, és azzal érveltek, hogy Pintér Sándor felelőssége lesz, ha megint meghal egy gyerekTíz percet kaptak az előző kormánytól, és azzal érveltek, hogy Pintér Sándor felelőssége lesz, ha megint meghal egy gyerek

Az Újpesten történt tragédia óta sokan küzdenek azért, hogy a súlyos ételallergiás gyerekek biztonságban legyenek az iskolákban és az óvodákban. Az előző kormány döntései nem hoztak áttörést, pedig a civilek tálcán kínálták a politikusoknak a megoldást. Egy levelet kellett volna kiküldeni. Lannert »»»

24.hu
Index 1h

Kilencven éves sofőr okozhatott halálos balesetet az M80-ason, korszerűsítenék az alkalmassági vizsgálatokat

Baleset volt az M80-ason, Rönök közelében, két autó sofőrje is meghalt. Információk szerint a balesetet okozó autó vezetője 90 éves volt. Hetven év felett két évente alapos vizsgálatot végeznek a jogosítvány meghosszabbításához, de egy szakértő szerint korszerűsíteni kellene a technológiát. Halálos»»»

index.hu
Portfolio 1h

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinenta»»»

portfolio.hu
Index 1h

Menet közben csapott villám egy motorosba, fedélzeti kamera rögzítette a balesetet

Villámcsapás ért egy motorral közlekedő nőt Vietnamban. A jármű lesodródott az úttestről, a nő pedig az útra zuhant. Járókelők vitték kórházba, eszméleténél van, de testének több pontján égési sérüléseket szenvedett. A Vietnam.vn beszámolója szerint a baleset pénteken dél körül történt, amikor egy »»»

index.hu
Infostart 1h

37 zsák speciális növényt szedett össze Szabolcsban, a terület csak 15-20 év alatt regenerálódhat

A 27 éves nyírbogdányi járművezető a rendőr kérdésére elmondta, hogy a mohát Háromhuta külterületéről szedték – számolt be róla a police.hu. A Rakamazi Rendőrőrs munkatársai felvették a kapcsolatot az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának munkatársával, aki elmondta, h»»»

infostart.hu
Portfolio 1h

Így vesznek autót a szupergazdagok - Szardínián megnéztük, hogyan csábítja el őket a Range Rover

Luxusvilla Szardínián, jachtok Porto Cervóban, vacsorák, koktélok, terepezés Range Roverekkel, és több mint 230 szín, ha éppen egyik gyári fényezés sem elég jó. A Range Rover meghívására megnéztem, hogyan vesz autót az, akinek szinte mindegy, mennyibe kerül. Közben az is kiderült, miért építenek a »»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 1h

Kezdődik, rendkívüli bejelentésre készül Unger Anna: az NVVH elindítja a vagyonvisszaszerzést, ez lehet az első négy botrány, ami robbani fog – hétfőn minden kiderül

Sokszor megkapjuk a kritikát, hogy nem halad elég gyorsan az út a börtönbe program. Szeretnék mindenkit megnyugtatni itt is, ahogy tettem Pécsett, és tettem Veszprémben is, hogy a maffiafilmek, a krimiknek általában nem az első tíz perce a legizgalmasabb, hanem valahogy a közepén kezdődik az izgalo»»»

vg.hu
Profit Line 1h

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton. Magyar Péter közölte, elsőként azokon a területeken csökkentenék a »»»

profitline.hu
Index 2h

A negyedik elégedetlen úriember, avagy nem baj, ha Magyar Péter átnéz a fejem fölött

A sorozat elején feltettem egy kérdést, és megígértem, hogy a végén megválaszolom. Ha ott ülök a sajtótájékoztatón, kérdezek és a politikus válasza már láthatóan nem nekem szól, akkor mi a dolgom? Közben felállítottam egy hipotézist a magyar politika termékké válásáról, és minden megszólalótól azt »»»

index.hu
Index 2h

Nagy meglepetést tartogat a vasárnap, a fagypont csak a kezdet

Vasárnap derült, napos idő várható 21 és 25 fok közötti csúcshőmérséklettel, reggel azonban foltokban köd és párásság képződhet. Csapadék nem lesz, a hidegre hajlamos helyeken az éjszakai hőmérséklet fagypont közelébe süllyedhet. Éjszaka alapvetően derült lesz az ég. Hajnalra foltokban párásság, kö»»»

index.hu
Infostart 2h

Csapadék nélküli, kellemes őszi idő várható, de reggel még fázhatunk

Vasárnap több órára mindenütt kisüt a nap. Nagyrészt mérsékelt vagy gyenge lesz a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb területeken enyhébb lesz a reggel. A legmagasabb nappa»»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 2h

Erről nem volt szó: Magyar Péter váratlanul nagy adóemelést jelentett be, akár százezezer embert is sújthat – teljes tévedés, amivel magyarázta és súlyos következményei lehetnek

Zavarba ejtő mondatok hangzottak el a miniszterelnök részéről. Magyar Péter azt állította, hogy több tízezer embernek nincs nyugdíjja és táppénzt sem kap, ezért van szükség adóemelésre. Ez azonban tévedés, ráadásul az adóemelés következtében ismét népszerűvé válhat a feketézés. Bár nem kapott elég »»»

vg.hu
Privat bankar 2h

Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak

Donald Trump és Hszi Csin-ping washingtoni tárgyalásainak is egyik központi témája volt Tajvan függetlenségének és tágabb értelemben a nyugat-csendes-óceáni térség erőegyensúlyának kérdése. Az nyilvánvaló, hogy a kínai haderő elképesztő ütemű mennyiségi és minőségi fejlesztésével az erőviszonyok má»»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 2h

Gyenge angolok világkoalíciója

Ursula von der Leyen és Mark Carney kanadai miniszterelnök. Fotó: CHRISTOPHE LICOPPE / EUROPEAN UNIONAz országok, amelyek egykor a Brit Nemzetközösséget alkották, ma is nosztalgiával gondolnak a dicsőséges gyarmatbirodalomra. A mai felállás persze már más, de nem volt olyan nagyon régen, amikor még»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 2h

A Tisza ígéretei és a valóság: nesze semmi, fogd meg jól!

– Most az történt, hogy az év elején még az Orbán-kormány által a Kisfaludy-program részeként meghirdetett s még függőben levő pályázatokat a minisztérium felülvizsgálta, és döntött mindegy 800 mikro- és kisvállalkozás támogatásáról, amelyek összesen 4 + 4 milliárd forint összegű kedvezményes hitel»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 2h

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai a»»»

profitline.hu
Delhir 3h

Ismét Toroczkait választották a Mi Hazánk elnökévé | Délhír Portál

Ismét Toroczkai Lászlót választotta a párt elnökévé a Mi Hazánk Mozgalom szombati kongresszusa – hangzott el a budapesti tanácskozást követő sajtótájékoztatón. A szervezetet annak 2018-as alakulása óta irányító politikus egyetlen jelöltként indult a tisztségért. Ismét az elnökség tagja lett Apáti I»»»

delhir.info
Profit Line 3h

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne s»»»

profitline.hu
Delhir 4h

Újabb feszültségek terhelik a magyar–ukrán kapcsolatokat | Délhír Portál

Magyar Péter a kormányváltás után a magyar–ukrán kapcsolatok rendezését ígérte, az elmúlt időszakban azonban ismét több ügyben alakult ki vita Budapest és Kijev között. A Deutsche Welle szerint a Kárpáti Nyolcak kezdeményezése és a Magyarországra tervezett ukrán olajtároló körüli konfliktusok újra »»»

delhir.info
Profit Line 4h

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is. Ruszin-Szendi Romulusz szombati Facebook-»»»

profitline.hu
Profit Line 5h

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk. Öt százalékra csökkent a tűzifa»»»

profitline.hu
Profit Line 6h

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési sz»»»

profitline.hu
Profit Line 7h

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon. Elmondta, hogy a felszabadított fo»»»

profitline.hu
Profit Line 8h

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő közölte, lehet, hogy egy bizonyos összeghatár, 500 milliárd forint felett nem egy százalék lesz az adó »»»

profitline.hu
Profit Line 9h

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét. „Nem tudok még egy egyetemről, ahol ennyiféle versenycsapat van, mint a BME-n, és ezek a kollektívák mind sikeresek. Ha egy csapattag szülei azt látjá»»»

profitline.hu
Hvg 10h

Titokban Orbán Viktor is országjárásba kezdett

Orbán Viktor ismét országjárásba kezdett – adta hírül címében a Magyar Nemzet. A Fidesz elnöke a megyei választmányok tagjaival találkozik és folytat politikai egyeztetéseket választmányi ülések keretében – erősítette meg Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az egykori napilap értesül»»»

hvg.hu
Vilaggazdasag 10h

Most lepték meg a világot a németek: leültek tárgyalni Moszkvával – de senki sem érti, mi történt

Nem történt ilyen az ukrajnai háború kitörése óta. Németország külügyminisztere leült megbeszélni a helyzetet orosz kollégájával, és most az egész viláh azt találgatja: ennek mi értelme volt? Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén Ukrajna helyzetéről és a ké»»»

vg.hu
Infostart 10h

Ezúttal az energiahatékonysági címkékre lesz kíváncsi a fogyasztóvédelmi hatóság

Elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság – jelentette csütörtöki közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) . Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra, valamint a reklámokra»»»

infostart.hu
Infostart 10h

A vagyonadó bevezetéséről, a KATA adózás kiterjesztéséről és a kórházi várólistacsökkentési programról is beszámolt a miniszterelnök szolnoki országjárásán – a nap hírei

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt a kampányban vállalták – jelentette be a kormányfő országjárásának szolnoki állomásán. Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy egy bizonyos összeghatár – például 500 milliárd forint – felett egy százaléknál is több lehet »»»

infostart.hu
Demokrata 10h

Fritz turbinák

Pedig azért gyűltek össze száznál is többen a városi kultúrház sátra alatt, hogy jöjjön már velük szembe az a Kapitány miniszter, és győzze meg őket, ha tudja, ne csak a számítógépén üzengessen azokról az átkozott és rossz hírű szélmasinákról. Mondja el mégis, mi jogon és miért akarja 200 méteres s»»»

demokrata.hu
Demokrata 10h

Hamis látlelet

A Tinder és a hasonló alkalmazások az elmúlt tíz évben teljesen átírták az emberi interakciókat, mára pedig eljutottunk odáig, hogy a többség már szinte csak az online térben próbál párt találni. Ezek a találkozások pedig tökéletes alapot biztosítanak egy társadalmi jelenségeket ábrázolni akaró fil»»»

demokrata.hu
Demokrata 10h

Biztos választás

A mezőtúri Buona Sera Étterem regionálisan már évek óta kimagasló vendéglátóegységnek számít, amit az is jelez, hogy bekerültek a Dining Guide „alternatív” válogatásába, idén pedig a Street Kitchen kalauzba Éttermek és bisztrók kategóriában. A beltér meghitt, rusztikus, otthonos, családias. Lambéri»»»

demokrata.hu