Portfolio 3h

A szomszédban csak most kezdik újraindítani az atomerőművüket, majdnem három hónapot állt

Közel három hónapos leállás után november 6-án újraindult a romániai cernavodai atomerőmű, egyelőre azonban csak az egyik reaktorát kapcsolták vissza a hálózatra – írta az MTI a Profit.ro beszámolója alapján. A létesítményt augusztus 13-án kellett leállítani a Duna rendkívül alacsony vízállása miat»»»

portfolio.hu
Portfolio 3h

Dúl az AI-háború: hátat fordított riválisának az amerikai szoftveróriás

Fokozatosan leépíti az Oracle-től bérelt mesterségesintelligencia-kapacitásait a Microsoft. A döntés hátterében az áll, hogy a szoftveróriás felülvizsgálja a több milliárd dollár értékű felhőalapú együttműködéseit, és a jelenlegi hardverek már nem felelnek meg a vállalat műszaki elvárásainak - tudó»»»

portfolio.hu
Demokrata 4h

Veszélyben az alapértékek

„Hiszünk a rendszerváltás vívmányaiban, amelyek világos határvonalat húztak a jogállam és a rendőrállam közé azzal, hogy az egyén szabadságát garantálták a hatalom szabadságával szemben. Úgy érezzük, hogy ma ezek a 37 esztendős vívmányok veszélyben vannak” – így kezdődik az a nyilatkozat, amely múl»»»

demokrata.hu
Portfolio 9h

Minden szempár a deep techen, amelytől Európa a megváltást várja − Egy helyen a jövőálló technológiák döntéshozói a Portfolio konferenciáján

Az utóbbi évtizedek egyik sokat emlegetett hívószava nem véletlenül a deep tech, amely térnyerésének köszönhetően 2030-ra olyan, ma még alig létező termékek és szolgáltatások jönnek létre, amelyek globális értékteremtési potenciálja eléri az uniós államok GDP-jének felét. Itt olyan technológiai inn»»»

portfolio.hu
Portfolio 9h

Minden szempár a deep techen, amelytől Európa a megváltást várja − Egy helyen a jövőálló technológiák döntéshozói a Portfolio konferenciáján

Az utóbbi évtizedek egyik sokat emlegetett hívószava nem véletlenül a deep tech, amely térnyerésének köszönhetően 2030-ra olyan, ma még alig létező termékek és szolgáltatások jönnek létre, amelyek globális értékteremtési potenciálja eléri az uniós államok GDP-jének felét. Itt olyan technológiai inn»»»

portfolio.hu
Index 10h

B. Tóth László a beszervezéséről: Tudom, hogy mit írtak rólam a szigorúan titkos aktákban

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – kommentálta lapunknak B. Tóth László azt a frissen napvilágra került 6-os kartont, amely szerint a népszerű rádiós»»»

index.hu
Portfolio 10h

Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról

A mesterséges intelligencia nem egy új szakma, hanem a mindennapi munkakörnyezetünk szerves része, amely alapjaiban alakítja át a toborzást, a bérezést és a pályakezdők betanítását. Pécsi Judit, az UNION Biztosító HR-igazgatója szerint a munkaerőpiac egyre polarizáltabb, hiszen miközben a vállalato»»»

portfolio.hu
Portfolio 11h

Itt a táblázat: így alakulnak a bérek az egészségügyben

Több mint 120 ezer egészségügyi szakdolgozó alapbére emelkedik átlagosan 15 százalékkal a 2027-re tervezett bérrendezés során. A korábbi modellt egy új, a végzettségen és a szakmai tapasztalaton alapuló bértábla váltja fel, amelyre mintegy 192 milliárd forintot különítenek el. A magyar kormány rész»»»

portfolio.hu
Portfolio 13h

Eljött az idő: beidézték Rogán Antalt

December 17-re idézte be Rogán Antal volt Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság. A Toroczkai László vezette testület egy nappal korábban Völner Pál volt államtitkárt és Schadl Györgyöt, a végrehajtói kar korábbi elnökét hallgatná»»»

portfolio.hu
Portfolio 14h

Már nem extra, hanem nélkülözhetetlen: alapközművé vált az épületekben a távközlési infrastruktúra

A stabil beltéri mobilhálózat ma már ugyanúgy része az épületminőségnek, mint a jó gépészet, az energiahatékonyság vagy a prémium anyaghasználat. A kérdés mára egyértelműen csak az időzítés, azaz hogy mikor lesz az épületen belüli megbízható hálózati lefedettség biztosítása a fejlesztés része: már »»»

portfolio.hu
Portfolio 14h

Kész, vége, ennyi: elrendelték a Schobert Norbert által alapított Update-hálózat felszámolását

Jogerősen elrendelték az egykor népszerű Update-hálózatot üzemeltető cég felszámolását. A vállalat a felhalmozott beszállítói tartozások és a sorozatos adóhatósági végrehajtások következtében fizetésképtelenné vált, október végére pedig az utolsó üzletük is végleg bezárt - számolt be a Blikk. Az eg»»»

portfolio.hu
Portfolio 14h

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizető»»»

portfolio.hu
Portfolio 15h

Kész, vége, ennyi: elrendelték a Schorbert Norbert által alapított Update-hálózat felszámolását

Jogerősen elrendelték az egykor népszerű Update-hálózatot üzemeltető cég felszámolását. A vállalat a felhalmozott beszállítói tartozások és a sorozatos adóhatósági végrehajtások következtében fizetésképtelenné vált, október végére pedig az utolsó üzletük is végleg bezárt - számolt be a Blikk. Az eg»»»

portfolio.hu
Delhir 21h

Szikora Róbert és Vágó István is az “ügynöklistán” | Délhír Portál

Ismert zenészek, színészek, politikusok, újságírók, műsorvezetők és közgazdászok neve is szerepel azon a honlapon, amelyen a kormány állítása szerint egykori állambiztonsági „ügynökök” adatait hozták nyilvánosságra. Mások mellett ott szerepel Vágó István egykori kvízmester, Szikora Róbert énekes, D»»»

delhir.info
Portfolio 05.11. 22:05

Késő estig pofozgatták a forintot

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre»»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 21:16

Tovább pofozgatják a forintot este is

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre»»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 19:33

Meglépi a kormány: új országos környezetvédelmi csúcshatóság alakul Magyarországon

Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén - derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből. A kormányrendelet értelmében a főhatóság az élő környezetért felelős miniszt»»»

portfolio.hu
Index 05.11. 19:17

Megszólalt az elnök: más arcát mutatná a NAV, miközben már a vagyonadóra készül

Aki hibázik, kapjon segítséget a javításhoz, aki bevallást készít, értse is, mit várnak tőle – ilyen adóhatóságot szeretne R. Sádt Mónika. A NAV új elnökének elképzeléseit azonban hamar próbára teszi a gyakorlat: közeleg a vagyonadó, új ellenőrzéseket kell megszervezni, miközben a hivatal szűkebb k»»»

index.hu
Portfolio 05.11. 18:57

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan »»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 18:52

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre»»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 17:15

Három év után lépett a brit jegybank, majdnem teljesen visszaadta a forint szerdai nyereségét

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre»»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 17:03

Három év után lépett a brit jegybank, elolvadt a forint szerdai nyeresége

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre»»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 16:42

Megérkeztek az influenza elleni vakcinák: mutatjuk, kik kaphatják ingyen az oltást

Országszerte elérhetővé vált az influenza elleni védőoltás a háziorvosi rendelőkben, eddig 650 ezer adag vakcinát szállítottak ki – közölte az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI). A 60 év felettiek és a meghatározott kockázati csoportokba tartozók térítésmentesen kérhetik az oltást, aminek beada»»»

portfolio.hu
Profit Line 05.11. 15:41

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén. R. Sádt Mónika jelezte: teljesen új adónem a vagyonadó lesz, ezzel kapcsolatban az adóhivatal várj»»»

profitline.hu
Portfolio 05.11. 15:26

Három év után lépett a brit jegybank, éledezik a dollár

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot. Közben a dollár elkezdte ledolgozni a szerdai veszteségeit, a forint pedig a reggeli erősödés után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: délután az euró jegyzése 363 közeléb»»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 14:07

A vezetők kezében a kiégés elleni gyógyír receptje − Még több tapasztalat-átadás a munkaügyek világából az ősz HR-csúcsán

A mind gyakoribbá váló kiégés megelőzésében és kezelésében kulcsszerepe van a vezetői attitűdnek: a munkaterheléstől az igazságos bánásmódig számos tényező lenne ugyanis orvosolható kompetens vezetői fellépéssel. Rendkívül gyakori azonban felsőbb pozíciókban az inkompetencia. Védőhálóként egy ideig»»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 13:30

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Mat»»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 13:18

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Mat»»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 12:42

Hamarosan megszólal Matolcsy György ügyvédje és Varga Mihály az MNB-botrányról

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Mat»»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 10:41

Veszélyben a Fertő tó, rekordalacsony a vízszint

Soha nem volt még ilyen alacsony a Fertő tó vízszintje az 1965-ben kezdődött folyamatos mérések óta, csütörtökön ugyanis mindössze 114,891 métert mértek az Adriai-tenger szintje felett. Ez egy centiméterrel marad el a 2022-es korábbi rekordtól. A vízállás mintegy 40 centiméterrel alacsonyabb, mint »»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 10:06

Összeomlott a Rheinmetall árfolyama, itt az újabb profitfigyelmeztetés

Hatalmas eséssel reagáltak a Rheinmetall részvényei a cég legfrissebb gyorsjelentésére, a német hadiipari vállalat részvényárfolyama ma közel 17 százalékot zuhant. A vállalat augusztus óta már másodszor csökentette éves előrejelzését, fontos katonai megrendelések és lőszerszállítások csúsznak át a »»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 10:06

Alapjaiban változhat meg a hazai ingatlanpiac! - Vagyonadó, globális átrendeződés, új trendek

November 12-én ismét rivaldafénybe lépnek az év legelőremutatóbb ingatlanprojektjei: immár 17. alkalommal ünnepli együtt a szakma krémje a tizennyolc kategóriában elismert legjobbakat, valamint egy különdíj is gazdára talál a Portfolio Property Awards 2026-on. A díjesőhöz a hátteret izgalmas szakma»»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 10:04

Mi lesz így veled, arany? - Mutatjuk, mit várnak a profik

Az amerikai választások után ismét nagyot ugrott az arany árfolyama, de a nemesfém piacán ennél sokkal érdekesebb dolgok is történnek a háttérben. A frissen megjelent adatokban egészen elképesztő rekordok, nehezen megmagyarázható folyamatok és komoly figyelmeztető jelek is vannak, ráadásul a világ »»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 09:54

Összeomlott a Rheinmetall árfolyama, egyre nagyobb a baj a német hadiipari cégnél

Hatalmas eséssel reagáltak a Rheinmetall részvényei a cég legfrissebb gyorsjelentésére, a német hadiipari vállalat részvényárfolyama ma 16 százalékot zuhant. A vállalat augusztus óta már másodszor csökentette éves előrejelzését, fontos katonai megrendelések és lőszerszállítások csúsznak át a követk»»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 08:59

Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. A dolláreladási hullám csütörtökön egyelőre megállt, miközben ma a »»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 08:35

Szabadesésben a dollár Trump veresége után, amivel a forint is jól jár

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán beszakadt a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. A dolláreladási hullám csütörtökön is folytatódhat, miközben ma a »»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 07:04

Reagált Surányi György, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban

Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke is "foglalkoztatott hálózati személyként" található meg a tegnap megnyitott ügynökakták mágnesszalag-adatbázisában. A közgazdász kérésére változtatás nélkül közöljük a nyilatkozatát. "Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy nevem felkerült a hálózati »»»

portfolio.hu
Portfolio 05.11. 07:03

Mi okozza a HR-vezetők legnagyobb fejtörését ma Magyarországon?

A demográfiai kihívások, a mesterséges intelligencia térnyerése, az uniós bértranszparencia és a generációs különbségek alapjaiban alakítják át a hazai munkaerőpiacot. Bán Zoltán, a Mol Magyarország HR-vezetője szerint a külföldi munkaerő bevonása csak részmegoldást jelent, a jövő ugyanis a folyama»»»

portfolio.hu
Portfolio 04.11. 21:51

A mélybe lökte az olaj árát Trump történelmi veresége

Több mint nyolc százalékkal zuhantak a kőolajárak szerdán, miután Donald Trump elnök Republikánus Pártja elveszítette a kongresszusi többséget a félidős választásokon. A jegyzések több mint két hónapos mélypontra süllyedtek, a befektetők ugyanis arra számítanak, hogy a belpolitikai erőviszonyok áta»»»

portfolio.hu
Infostart 04.11. 20:53

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Az 1956-os forradalom szovjet leverésének 70. évfordulóján, a kormány ígéretének megfelelően megnyíltak az úgynevezett ügynökakták: szerda délelőtt elindult a kereshető Nyitott Akták online adatbázis, amelyben első körben mintegy 60 ezer 6-os karton adatai váltak nyilvánossá. Az adatbázis megnyitás»»»

infostart.hu
Portfolio 04.11. 18:50

Azonnali lépést tett Magyarországon a Revolut: leállította a kereskedést több népszerű termékkel

A Revolut váratlanul bejelentette, hogy kivezeti az árupiaci termékekkel kapcsolatos szolgáltatásait a magyar piacról. A döntés értelmében a hazai felhasználók a továbbiakban nem vásárolhatnak nemesfémeket, meglévő állományukat azonban 2027. január 4-ig díjmentesen értékesíthetik - közölte a revb.h»»»

portfolio.hu
Portfolio 04.11. 18:37

Nem mindenkinek tetszik a gazdaságban, hogy munkaszünet lesz szenteste napján

Eltérően vélekednek a munkaadói érdekképviseletek december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról az MTI-nek szerdán adott válaszaikban. A szövetkezeti alapú COOP Csoporthoz tartozó vállalkozásokat képviselő ÁFEOSZ-COOP elnöke, Zs. Szőke Zoltán, örömét fejezte ki, hogy végre jogszabályi keretek köz»»»

portfolio.hu
Portfolio 04.11. 18:25

Tisza Párt: abszolút az ország érdeke az Orbán-kormány által kötött atomenergia-megállapodás

A kis moduláris reaktorokkal (smr) összefüggő, Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közötti, a polgári célú atomenergia-programmal kapcsolatos magyarországi együttműködés elősegítéséről szóló megállapodást vitatta meg szerdai ülésén a parlament. Porcher Áron, a Gazdasági és Energetikai Mini»»»

portfolio.hu
Demokrata 04.11. 16:49

„Nanu-Nanu” néven került az ügynökaktákba Szikora Róbert, de állítja: soha nem jelentett

Újabb ismert név került elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával: Szikora Róbert, az R-GO énekese, a Hungária együttes korábbi dobosa is szerepel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának szerdán megnyitott online adatbázisában. Az énekes a Nanu-Nanu fedőnevet kapta, a hatos karton»»»

demokrata.hu
Infostart 04.11. 15:50

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az 1956-os forradalom szovjet leverésének 70. évfordulóján, a kormány ígéretének megfelelően megnyíltak az úgynevezett ügynökakták: szerda délelőtt elindult a kereshető Nyitott Akták online adatbázis, amelyben első körben mintegy 60 ezer 6-os karton adatai váltak nyilvánossá. KAPCSOLÓDÓ Nyílnak az »»»

infostart.hu
Portfolio 04.11. 15:35

Visszavihetik nyugatra a magyar irodai munkahelyeket, de van egy kitörési pont

A mesterséges intelligencia nem temeti el a magyar üzleti szolgáltató szektort, de alaposan átalakítja – erről beszélt Shadeh Fadi a HIPA konferenciáján. Az ágazatban 2026-ban 259 központban mintegy 119 500 ember dolgozik, de miközben a központok száma egy év alatt 5,7 százalékkal nőtt, a foglalkoz»»»

portfolio.hu
Blikk 04.11. 15:30

Nanu-Nanu, Rambó, Kleopátra, Zeusz és a többiek: összeszedtük a legőrültebb fedőneveket az ügynökaktákból

A frissen kereshető adatokban a szürke „Kovács”, „Miklós”, „Sovány” vagy „Tanár úr” típusú álcanevek mellett hemzsegnek az egészen vad, nem egyszer szürreális megjelölések. Külön csoportot alkotnak a popzenei és filmvilágból kölcsönzött nevek. Amikor a nyolcvanas években a nyugati akciófilmek VHS-k»»»

blikk.hu
Hvg 04.11. 14:42

Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek az adatbázisból

Több tízezer ügynökként nyilvántartott személy adata került fel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által létrehozott oldalra, a nevek között pedig a HVG gyűjtése szerint több ismert politikus, egyházi személy, zenész, színész, műsorvezető, riporter, valamint ügyvéd is megtalálható. »»»

hvg.hu
Infostart 04.11. 14:38

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

70 évvel azután, hogy a Szovjetunió vérbe folytotta az 1956-os magyar forradalmat, ígéretéhez híven a Tisza-kormány törvényileg lehetővé tette, hogy megnyíljanak az úgynevezett ügynökakták, az Állambiztonsági Levéltár és a kormány közös sajtótájékoztatója idején szerda délelőtt élesedett a kereshet»»»

infostart.hu
Infostart 04.11. 14:14

Szikora Róbert: nem jelentettem senkiről

A Nyitott Akták oldalon megtalálható Szikora Róbert, az R-Go frontemberének adatlapja is. Az adatok szerint az énekes-dalszerző NANU-NANU fedőnéven volt beszervezett hálózati személy. A hatos karton adatai szerint 1984 februárjában szervezték be, vagy próbálták meg beszervezni. A beszervezés alapjá»»»

infostart.hu