Profit Line 9m

A mikroműanyagok és a gyógyszerhatóanyagok kölcsönhatásait vizsgálják a HUN-REN CSFK-ban

Százhuszonötmillió forintos támogatást nyert a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézete a mikroműanyagok és gyógyszerhatóanyagok talajbeli kölcsönhatásainak vizsgálatára - tájékoztatta a kutatóintézet az MTI-t kedden. A 2026 januárja és 2029 decembere k»»»

profitline.hu
Magyar Nemzet 11m

Csúcstechnológiás robotikus röntgenrendszert kapott a Heim Pál GyermekkórházLegolvasottabb

Robotikus röntgent helyeztek üzembe a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben, az új készüléket 327 millió forint kormányzati forrásból vásárolták – közölte az intézmény kedden az MTI-vel. Fotó: Róka László / MTVAAz úgynevezett „twin robotic” technológiával működő készülék két, egymástól fü»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 33m

4iG: az amerikai Northrop Grumman szállítja Magyarország első geostacionárius műholdját

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) stratégiai megállapodást kötött a világ egyik vezető űripari vállalatával, amely szerint az amerikai Northrop Grumman cég szállítja a HUSAT program részeként Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját - jelentette be Sárhegyi István, a »»»

profitline.hu
Magyar Nemzet 60m

Irán legfelsőbb vezetője súlyos állapotban vanLegolvasottabb

Irán legfőbb vezetője, Modzstaba Hamenei eszméletlen, és egy „súlyos” betegség miatt kezelik Qom városában, emiatt nem képes irányítani az országot – számolt be cikkében az Rbc. Irán legfelsőbb vezetője súlyos állapotban van Fotó: AFPModzstaba Hamenei Qomban kap orvosi kezelést; súlyos állapotban v»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 1h

Mozgolódik a Marathon Bitcoin-tárcája: eladási hullám jöhet a piacon?

Újra a reflektorfénybe került a Marathon Digital, miután a vállalat 200 BTC-t mozgatott meg egy olyan tárca irányába, amelyet a blokkláncelemzők gyakran eladási aktivitással hoznak összefüggésbe. Bár egy ilyen tranzakció önmagában még nem jelent biztos piaci dumpot, a lépés elég volt ahhoz, hogy a »»»

profitline.hu
Demokrata 1h

A Monarchia magyar márkája

– Arról, hogy feleségével, Virág Judittal immár három évtizede Zsolnay kerámiákat is gyűjtenek, szinte mindenki tudott, jóllehet ezt a saját gyűjteményt eddig a nagyközönség nem láthatta. Miért éppen most látták elérkezettnek az időt, hogy kiállításon mutassák be? – Annak, hogy sokáig halogattuk a »»»

demokrata.hu
Demokrata 1h

Az Opera kulisszatitkai

A Révay utca és a Dalszínház utca sarkán álló épület földszintjén hosszú évek óta kihasználatlan üzlethelyiség árválkodott. Az Operaház vezetőségének ötlete nyomán ezt a helyiséget most kulturális célból hasznosítják: egyszerre lesz a műfaj szerelmeseinek Mekkája, a legifjabbak számára afféle beava»»»

demokrata.hu
Index 1h

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón tett kézmozdulatáról: Nem lefutott a választás, jelenleg még nyílt a csata

Orbán Viktor a J. D. Vance-szel tartott nagygyűlés után adott interjújában többek között a magyarországi választásról és a geopolitikai helyzetről is beszélt. Emellett részletes forgatókönyvet vázolt fel arról, miként alakul ki újabb pénzügyi válság Európában, amely az energiaválságot fogja követni»»»

index.hu
Infostart 1h

Az amerikai alelnök Orbán Viktor miniszterelnök mellett kampányolt – a nap hírei

A jövőben is folyamatos lesz a stratégiai együttműködés Magyarország és az Egyesült Államok között – jelentette be a miniszterelnök az amerikai alelnökkel tartott tájékoztatón. Orbán Viktor a Karmelita kolostorban arra hívta fel a figyelmet, hogy 35 éve nem járt amerikai alelnök Magyarországon. Szó»»»

infostart.hu
Demokrata 1h

JD Vance: Újra kell választanunk Orbán Viktort, nemde?

Vance beszéde elején Donald Trump amerikai elnök telefonon jelentkezett be. Szeretem Magyarországot és Orbán Viktort – mondta Trump elnök. A magyar miniszterelnökről szólva Trump azt mondta, hogy fantasztikus ember, nagyszerű kapcsolatuk van. „Emlékezzenek, másokkal ellentétben, akik tönkre tették »»»

demokrata.hu
Index 2h

Irániak milliói védik élőlánccal országuk energetikai létesítményeit

Nők és gyerekek milliói védik élőlánccal az iráni energetikai létesítményeket egy nagyszabású amerikai csapástól tartva. Az Egyesült Államok és Irán közötti közvetlen tárgyalások megszakadtak, Donald Trump pedig egy egész civilizáció elpusztításával fenyegette meg az ázsiai országot. Teherán nem tá»»»

index.hu
Profit Line 2h

Donald Trump szerint egy teljes civilizáció pusztulhat el

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést. Az amerikai elnök Truth Social internetes oldalán megjelent bejegyzésében azt írta, nem akarja, hogy megtörténjen a végzetes követk»»»

profitline.hu
Vilaggazdasag 2h

Elszabadult az élő marha ára - még mindig tart a történelmi sztrájk az amerikai húsiparban

Ellátási gondok miatt aggódik az amerikai húspiac. Harmadik hete tart a történelmi sztrájk Coloradóban a világ legnagyobb húsfeldolgozó cégénél. Az élő marha határidők csúcsra futottak a chicagói árutőzsdén. Az élő marha-határidős értékek 0,9 százalékkal emelkedtek a hét elején, s rekord értéket mu»»»

vg.hu
Maszol 2h

Nem kapott brit beutazási engedélyt Kanye West, az antiszemita rapper

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West amerikai rappertől, aki antiszemita megnyilvánulásaival, illetve Adolf Hitler egykori náci diktátort és a nácizmust dicsőítő számaival hosszú évek óta súlyos botrányokat kavar. Az intézkedés keddi bejelentése után törölték azt a londoni zen»»»

maszol.ro
Vilaggazdasag 3h

JD Vance kiállt Magyarország mellett: Európának Orbán Viktort kell követnie – „a magyar energiabiztonság példaértékű"

Az energiaválságra nem adtak időben választ, és ezt most a lakosság szenvedi meg. JD Vance szerint az európai tagállamoknak sürgősen lépniük kellene, példát véve a magyar kormányról, hogy megakadályozzák az üzemanyagárak elszállását és az ellátás összeomlását. JD Vance amerikai alelnök szerint Orbá»»»

vg.hu
Gazdaság és Közélet 3h

BERLINBEN MINDENNAP TÍZ KÉSES TÁMADÁS TÖRTÉNIK – ONLINE KÉSELÉSI TÉRKÉP INDÍTÁSÁVAL REAGÁLT AZ AFD

Napi Plusz Berlinben komoly mélypontot ért el a közbiztonság. A német fővárosban egyre több a késes támadás, a fegyveres erőszak pedig akkora méreteket öltött, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) párt már külön digitális felületet indított a támadások követésére. A párt szerint a hivatalos pol»»»

Profit Line 3h

CME újabb kriptotermékekkel bővít: érkeznek az AVAX- és SUI-határidős ügyletek

A Chicago Mercantile Exchange (CME) tovább mélyíti jelenlétét a kriptoderivatívák piacán: a tőzsde bejelentette, hogy az Avalanche (AVAX) és a Sui (SUI) tokenekhez kötött határidős kontraktusok elindítását tervezi. A lépés jól mutatja, hogy az intézményi szereplők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak»»»

profitline.hu
Index 3h

Figyelmeztetés a szomszédból: Egy párt a semmiből nyert, majd az emberek visszasírták a régi kormányt

J. D. Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke és Orbán Viktor miniszterelnök az MTK Sportparkban tartott nagygyűlést a Magyar–Amerikai Barátság Napja alkalmából. A rendezvényre érkezők optimisták voltak a vasárnapi választásokat illetően: beszéltünk olyan fiatallal, aki azt hangsúlyozta, hogy »»»

index.hu
Portfolio 3h

Elözönlötték a shortosok a Wizz Airt, negatív Európa-csúcsot döntött a légitársaság

A hedge fundok rekord számban nyitottak short pozíciókat az európai részvények piacán 2026 első negyedévében. A befektetők ugyanis arra számítanak, hogy az iráni háború gazdasági következményei különösen súlyosan érintik a kontinenst - ír róla a Financial Times. A lap szerint a londoni tőzsdén jegy»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 3h

Rengeteg pénzt szór ki az egyik legnagyobb magyar cég: rendkívüli osztalékot is fizet – a tavalyinál sokkal bőkezűbb juttatás érkezik

Közzétette az április végére összehívott éves rendes közgyűlés határozati javaslatait a magyar gyógyszergyártó. A Richter összesen közel 120 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja tavalyi eredménye után. Közzétette az éves rendes közgyűlésre vonatkozó határozattervezeteket és közöttük az ig»»»

vg.hu
Hirado 3h

Versengenek a bankok a kedvezményes Otthon Start iránt érdeklődőkért

Az Otthon Start nélkül nincs lakáshitel: februárban a statisztikák alapján nagyságrendileg 178 milliárd forint Otthon Start hitelre kötöttek szerződést a magyarok, az a bank, amelyik nem próbálja magához kötni az Otthon Start iránt érdeklődőket lemaradhat a hitelezési versenyben. Csábító akciókkal »»»

hirado.hu
Vilaggazdasag 3h

A rezsicsökkentés sokakat aggasztó eleme: ha ránéz a számlájára, talál egy feltűnően magas számot

Gyakori kritika éri a magyarországi hatósági lakossági áram- és gáztarifákat amiatt, hogy azokban feltűnően magas rendszerhasználati díjak (RHD) aránya. A magas arány magyarázata pofonegyszerű, mutatjuk, miért. A hazai RHD pedig alacsonyabb az uniós átlagnál. A háztartásoknak teljesen mindegy, hogy»»»

vg.hu
Index 3h

Donald Trump: Imádom Magyarországot, imádom Viktort, elképesztő ember

A választások előtt néhány nappal közös nagygyűlést tartott Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnök és J. D. Vance amerikai alelnök, amelyen még Donald Trump is bejelentkezett telefonon. A beszédek reflektáltak az amerikai és a magyar nép barátságára, valamint a közelgő szavazásra is. Ezen kí»»»

index.hu
Magyar Nemzet 4h

„A balliberális média torzítása nélkül” – Szijjártó Péter megosztotta J. D. Vance kendőzetlen szavait + videóLegolvasottabb

A Szijjártó Péter által megosztott videóban J. D. Vance a közelgő választásokról beszélve úgy fogalmazott: ami ebben az országban történt, ami a választási kampány során történt, az az egyik legrosszabb példája a külföldi beavatkozásnak, amit valaha is láttam, vagy amiről valaha is olvastam. J. D. »»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 4h

Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor, kövesse nálunk + videóLegolvasottabb

Alig ért véget Orbán Viktor budapesti nagygyűlése, a a miniszterelnök ismét kamera elé ül interjút adni az Ultrahang műsorában. Feltehetőleg kiemelt téma lesz J.D. Vance amerikai alelnök magyarországi látogatása, aki nyíltan kiállt a kormányfő mellett. Ez nem is csoda, hiszen érti Magyarországot és»»»

magyarnemzet.hu
Gazdaság és Közélet 4h

AZ AMERIKAI NORTHROP GRUMMAN SZÁLLÍTJA MAGYARORSZÁG ELSŐ GEOSTACIONÁRIUS MŰHOLDJÁT

Napi Plusz A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) stratégiai megállapodást kötött a világ egyik vezető űripari vállalatával, amely szerint az amerikai Northrop Grumman cég szállítja a HUSAT program részeként Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját - jelentette be Sárhegyi»»»

Magyar Nemzet 4h

Már a Harry Potter sztárja is sokallja a számlát: Rupert Grint kiakadt a benzinkúton + videóLegolvasottabb

A brit színész – aki a világhírű Harry Potter-filmekben Ron Weasley karakterét alakította – ezzel a rövid kijelentéssel sokak mindennapi tapasztalatát fogalmazta meg. Rupert Grint, a Harry Potter sztárja sem hagyta szó nélkül az elszálló árakat Fotó: AFPA Harry Potter sztárja sem hagyta szó nélkül »»»

magyarnemzet.hu
Maszol 4h

„Figyelembe kell venni a gyerekek igényeit” – A matek sok gyerek életében mumus

Sokan mumusként tekintenek az iskolai évek során a matematikára, és gyakran tartanak attól, hogyan fogják a nehéznek tűnő dolgokat megérteni. A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium oktatója, Soós Emőke szerint nem segít a helyzeten, hogy a tantervek hosszú ideje nem változtak, és nem alkal»»»

maszol.ro
Privat bankar 4h

J. D. Vance fejest ugrott a kampányba Orbán Viktor újraválasztásáért

Kevés olyan pillanat volt, amely annyira tökéletesen leírja az amerikai alelnök magyarországi látogatását, mint az, amikor egy kormányellenességgel még elvétve sem vádolható sajtótermék kérdezője a kedd kora délután rendezett Orbán Viktor-J. D. Vance sajtótájékoztatón Ukrajna az Egyesült Államok vá»»»

privatbankar.hu
Demokrata 4h

Álhír volt Irán eddigi legnagyobb hadisikere

Az amerikai hadsereg központi parancsnoksága (CENTCOM) gyorsan cáfolta a hírt: közleményében leszögezte, hogy „a Tripolit nem érte támadás, és továbbra is az Arab‑tengeren hajózik”. Ugyanezt erősítette meg a Sunday Guardian tényellenőrzése, amely azt is kiemeli, hogy a hajó körülbelül 3 500 tengeré»»»

demokrata.hu
Portfolio 4h

Kész, vége: bezár a magyar gasztroceleb ikonikus étterme

Bezár Wossala Rozina étterme, a Bestia a Szent István Bazilikánál. „Sokan tudjátok, hogy a Bestia az életem egy nagyon fontos fejezete volt. Több mint tíz évvel ezelőtt született meg, és még a nevét is rólam kapta. Egy korszakot jelentett – intenzív, szenvedélyes, sokszor mindent felülíró időszakot»»»

portfolio.hu
Maszol 4h

Vádat emeltek az AUR-os erőszakolók ellen

Bíróság elé állítanak az ügyészek három férfit, akiket azzal vádolnak, hogy megerőszakoltak egy 17 éves lányt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyik nyári táborában. A Bukaresti Táblabíróság mellett működő ügyészség keddi közleménye szerint a 29 és 33 év közötti vádlottak az egyik tengerpart»»»

maszol.ro
Demokrata 4h

Verseny a jövőért!

A Terror Háza Múzeum főigazgatóasszonya még tavaly, év végén mutatta be zárt körben azt a nagylélegzetű elemzését, amelyre ez a kötet épül. A könyv a Fidesz-KDNP 2010-től tartó kormányzását öleli föl, nem feledkezve meg a rövid, 1998-2002 közötti első kormányzati etapjáról sem. Akkor még a párt szi»»»

demokrata.hu
Magyar Nemzet 5h

Állami ügynökökből bérgyilkosok: megkezdődött a francia szabadkőművesek pereLegolvasottabb

Franciaország egyik legnagyobb és legösszetettebb bűnügyi pere kezdődött meg Párizsban, ahol összesen 22 embert állítottak bíróság elé gyilkosság, gyilkossági kísérlet és egy kiterjedt bérgyilkos-hálózat működtetésének vádjával. Az Athanor-perben a vádlottak között volt hírszerzők, katonák és üzlet»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 5h

Magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Mint ismert, február 28-án az Egyesült Államok és Izrael közös katonai műveletet indított Iránnal szemben. Válaszlépésként Irán a környező államokra mért légi- és rakétacsapásokat. A konfliktus miatt több millió ember került veszélybe. Sajtóértesülések szerint csak az Egyesült Arab Emírségekben („U»»»

profitline.hu
Privat bankar 5h

J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét

A részvénypiac forgalma 25,7 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek a legutóbbi, múlt hét csütörtöki záráshoz képest. Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi folyamatokkal ellentétben egy jelentős emelkedés történt a BÉT-en, forga»»»

privatbankar.hu
Index 5h

Vitézy Dávid szerint egymilliárd forintos szerződést kapott Karácsony Gergely beszállítója, de nem végezték el a munkát

Egymillárd forint értékű szerződést nyert el az a takarítócég a fővárosban, amely Karácsony Gergely egyik beszállítója, miközben Vitézy Dávid fényképekkel bizonyítja, hogy a Margit hídon hónapok óta ugyanazok a graffitik virítanak, amelyek eltávolítására a céggel szerződtek. A Podmaniczky Mozgalom »»»

index.hu
Portfolio 5h

Annyira eldurvult a budapesti taxishelyzet, hogy több rendőrt vetnek be

Több mint ötven taxist ellenőrzött Budapest forgalmas csomópontjain a BKK, a rendőrség, a NAV és a Közlekedési Hatóság egy március végi közös akció során. A razzián számos szabálytalanságra bukkantak. Volt, aki a viteldíj több mint tízszeresét követelte az utasoktól. Mások engedély nélkül dolgoztak»»»

portfolio.hu
Hvg 5h

„Itt mindenki él, mint Marci a Hevesen” – VV Aurelio úgy buzdít Orbán támogatására, hogy eltiltották a közügyektől

„Az ég kék, a fű zöld, a biztos választás pedig Orbán Viktor” – ezzel kezdi VV Aurelio egyik új videóját, amelyet megfuttatott a kormánypárti bulvárlap, a Bors is. Az egykori valóságshow-szereplő a TikTokra feltöltött videóban meg is indokolja, miért gondolja „biztos választásnak” Orbánt. Nagyon so»»»

hvg.hu
Alternativenergia 5h

Szegedi kutatók áttörése: olcsóbb megoldás a CO₂ hasznosítására

Elkerülni, hogy az ipari létesítményekből a légkörbe kerüljön a szén-dioxid és közben a vegyipar számára hasznos alapanyagokat előállítani – ezt, a bolygónk jövője szempontjából kiemelten fontos és üzletileg is ígéretes célt tűzték ki maguk elé a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói. A projektben»»»

alternativenergia.hu
Maszol 5h

„Egy teljes civilizáció elpusztulásával” fenyegette meg Iránt az amerikai elnök

Donald Trump „egy teljes civilizáció elpusztulásával” fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést. Az amerikai elnök Truth Social internetes oldalán megjelent bejegyzésében azt írta, nem akarja, hogy megtörténjen a végzetes követk»»»

maszol.ro
Gazdaság és Közélet 5h

NYAKIG ÉR A KORRUPCIÓ: CSAK PAPÍRON VÉGEZTEK KÜLÖNLEGES FELADATOKAT A KATONÁK, CSAKNEM 100 MILLIÓS CSALÁST KÖVETTEK EL UKRÁN EZR

Napi Plusz Az ukrán nemzeti gárda egyik helyi alakulatának volt parancsnokát és első helyettesét több millió hrivnya értékű, ténylegesen el nem végzett feladatok után járó kifizetések ügyében gyanúsították meg Dnyipro térségében – közölte az ukrán főügyészség. A vizsgálat szerint a tisztségviselők »»»

Demokrata 5h

Repedő MAGA

Az amerikai külpolitika korábban a katonai demokráciaexport és a „soft power”, a vonzáson alapuló befolyásolás között ingadozott, de ma egy pragmatikusabb, realista irány felé mozdul. Ennek oka a megváltozott globális erőviszony: Kína és Oroszország megerősödött, technikai és ipari téren is kihívás»»»

demokrata.hu
Infostart 5h

Ittas sofőrökre vadásztak a fővárosban, itt az eredmény

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei az ittas járművezetők kiszűrésére tartottak ellenőrzést április 2-án estétől 7-én reggelig a főváros útjain. Összesen 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt balesetet okoztak volna. Az alkoholos befolyásoltság mértékének függvényében 33 ember el»»»

infostart.hu
Magyar Nemzet 6h

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnakLegolvasottabb

A török szakember szerint „van ok optimizmusra is”, mert úgy véli, hogy a világ energiarendszereinek felépítése a következő években át fog alakulni. „Ehhez évekre lesz szükség. Nem jelent megoldást a jelenlegi válságra, de az energia geopolitikája gyökeresen fog megváltozni” – fogalmazott Birol, ak»»»

magyarnemzet.hu
Portfolio 6h

Elképesztő felfedezést tettek a kutatók: függőleges sziklafalon másznak ezek a halak, kiderült, miért kockáztatják az életüket

Kutatók egy apró halfaj ezreit figyelték meg, amint egy 15 méter magas, függőleges vízesésen kapaszkodnak felfelé a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Ez a különleges viselkedés jól szemlélteti, milyen meglepő módokon képesek az állatok alkalmazkodni a szélsőséges környezeti viszonyokhoz. A Parakn»»»

portfolio.hu
Privat bankar 6h

Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon

Az amerikai tőzsdék a keddi nyitást követő első fél órában egységesen gyengültek. A Dow Jones index 0,59 százalékkal került lejjebb, az S&P 500 index 0,65 százalékos csökkenést mutatott, míg a Nasdaq index 0,93 százalékos esést könyvelt el. A részvénypiacok gyengülését elsősorban a közel-keleti geo»»»

privatbankar.hu
Vilaggazdasag 6h

Tanyafejlesztésre 15 milliárd forint: meghosszabbították a pályázatot

Az agrártárca első körben közel 1 milliárd forint támogatást ítélt oda 99 tanyasi lakosnak az infrastrukturális fejlesztésekre. Nagy István agrárminiszter egyben bejelentette, hogy a pályázati határidőt meghosszabbítják, így szeptembertől ismét benyújthatják kérelmeiket azok is, akik eddig nem élte»»»

vg.hu
Maszol 6h

Frontális ütközés történt Maros megyében

Az ütközésben hét személy szenvedett sérüléseket, köztük két kiskorú. Súlyos közlekedési baleset történt kedd délután Maros megyében, közölte a helyi katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Jedd Kebeleszentivány felőli kijáratánál egy személygépkocsi frontálisan ütközött egy teherautóval. A helyszín»»»

maszol.ro
Magyar Nemzet 6h

J. D. Vance így döntötte romba Brüsszel és a Tisza Párt érveitLegolvasottabb

J. D. Vance amerikai alelnök megcáfolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének legfőbb állítását és kiállt – Brüsszellel szemben – Orbán Viktor miniszterelnök mellett. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője öt pontban foglalta össze a lényeget közösségi oldalán. J. D. Vance és Orbán Vikto»»»

magyarnemzet.hu