Bocsánatot kért Mráz Ágoston
A Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt a választás előtti mérésekről Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, nem sokkal azután, hogy az intézet közleményben tudatta, megvizsgálták a közvélemény-kutatási módszertanukat, és a tanulságok alapján átalakítják a működésüket. Mint elmondta,»»»
Döntött az Európai Unió: eurószázmilliókat fordítanak a migrációs válság kezelésére és Ukrajna segítésére
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve "migrációval kapcsolatos" problémák megoldását célzó programokra fordítják majd - tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap. A br»»»
Mráz Ágoston bocsánatot kért, az utolsó napokban a saját adataiknak sem hittek
Volt a Nézőpont Intézetnek olyan kutatása a választás előtt, amelyben már a Tisza Párt vezetett – ismerte el hosszú hallgatás után Mráz Ágoston Sámuel. Az intézet vezetője elnézést kért azoktól, akik úgy érzik, félrevezették őket, és hozzátette, hogy a helyzet ennél is rosszabb, mert az utolsó napo»»»
Nem kell esőre számítani vasárnap
Kellemes, csapadékmentes őszi idő várható vasárnap a HungaoMet Zrt. napi előrejelzése szerint. A reggeli pára feloszlása után sok napsütésre és 21–25 fok közötti csúcshőmérsékletre számíthatunk. A hajnali ködfoltok és a párásság megszűnését követően országszerte többórás napsütés ígérkezik, amelybő»»»
A negyedik elégedetlen úriember, avagy nem baj, ha Magyar Péter átnéz a fejem fölött
A sorozat elején feltettem egy kérdést, és megígértem, hogy a végén megválaszolom. Ha ott ülök a sajtótájékoztatón, kérdezek és a politikus válasza már láthatóan nem nekem szól, akkor mi a dolgom? Közben felállítottam egy hipotézist a magyar politika termékké válásáról, és minden megszólalótól azt »»»
Mráz Ágoston Sámuel: Visszatérünk a ringbe
– Vagyis volt olyan saját kutatásuk is, amelyben már a Tisza vezetett?– Igen. A kutatásokkal kapcsolatban azonban van egy félreértés. Egyesek szerint semmire sem jók, mások szerint mindenre. Az igazság valahol középen van. Egy súlyozott, reprezentatív minta sem maga a valóság. Akármilyen jó az adat»»»
Egy turista az athéni épületrobbanás halálos áldozata (Videó)
ALERT: Family of 4 is among at least 6 missing after a massive explosion shook a historic district in Greece.An explosion hit a building in the Plaka district, next to the Acropolis of Athens and the Temple of Zeus, and it collapsed.Fire services rescued 2 women from an… pic.twitter.com/bsUChKKOzX »»»
Megbízhatunk-e a chatbot ajánlásában, ha közben reklámbevételt termel?
Képzeljük el, hogy tanácsot kérünk egy értékesítőtől: melyik fejhallgatót, repülőjegyet, előfizetést vagy biztosítást érdemes választani? Az eladó kedves, tájékozott, minden kérdésünkre válaszol. Csakhogy közben jutalékot kap bizonyos termékek után. A probléma nem önmagában a jutalék vagy a reklám,»»»
Lezuhant egy repülőgép Kongóban, senki nem élte túl a balesetet
A Kongói Demokratikus Köztársaságban lezuhant a hadsereg egy katonai repülőgépe, a balesetben legalább 14 ember – köztük magas rangú tisztviselők és civilek – életét vesztette. A katasztrófát senki nem élte túl, az áldozatok többségének teste a felismerhetetlenségig összeégett a becsapódás következ»»»
Havasi Bertalan kitárja a politika boszorkánykonyhájának és az emberiség pöcegödrének ajtaját
Bő évtizede, 2014-ben Orbán Viktor köszöntötte a „facebookosokat”, a következő években pedig a politikusok „VIP-stábjai” elkezdték kiszorítani a valódi újságírókat a rendezvényekről, miközben a kormányzati kommunikáció átköltözött abba az algoritmusvezérelt térbe, amelyet Orbán Viktor sajtófőnöke m»»»
Felvesszük a kesztyűt
– Mikor kezdte el foglalkoztatni a közélet? – A családi történetek miatt nagyon korán. Nagyapám hadifogoly volt, és szinte csodával határos módon tért haza a Szovjetunióból. Az 1956-os forradalom idején az ÁVH célkeresztjébe került, miután az egyik szomszédja feljelentette, hogy részt vesz az esemé»»»
Elzárják a pénzcsapot az európai bankok a gázberuházások elől
Élesen visszafogják az új gázinfrastruktúra finanszírozását a nagy európai bankok: gázprojektek már csak kivételes esetben kapnak hitelt, a tőke a megújulók és az energiatárolás felé áramlik – derül ki a Montel beszámolójából. A trend éppen akkor erősödik, amikor Délkelet- és Közép-Európa az orosz »»»
Magyarország számára is fontos megállapodás született a kis moduláris atomreaktorok piacán
Együttműködési megállapodást írt alá az amerikai GE Vernova, a japán Hitachi, a dél-koreai Samsung C&T és a lengyel SGE, hogy közösen terjesszék a BWRX-300 típusú kis moduláris atomreaktort Közép- és Kelet-Európában, valamint Nagy-Britanniában – közölték a cégek. A régióban a lengyel SGE viszi a pr»»»
Az Orbán-kormányok soha nem mertek hozzányúlni, Magyar Péterék pár hónap alatt meghozhatják a döntést
Évtizedek óta minden parlamenti évadban megpróbálkoztak szenteste napjának munkaszüneti nappá tételével, de a hivatalban lévő kormányok – főként a Fidesz–KDNP – minden alkalommal útját állta a javaslatnak. Többnyire gazdasági okokra hivatkozva söpörték le az asztalról a témát, amiről Orbán Viktor n»»»
Beindult az ország legnagyobb hibrid erőműve, amit később szélerőművekkel bővítenének
Átadták Hódmezővásárhelyen Magyarország legnagyobb hibrid naperőművét, amely 70 megawatt beépített napelem-teljesítményt és 80 megawattóra akkumulátoros tárolót kombinál. A tudatos túlméretezés és az energiatárolás révén a projekt a hálózati csatlakozási pont maximális kihasználására törekszik, az »»»
Ledőlt az első dominó, felgyorsult a verseny az Európai Központi Bank elnöki székéért
Isabel Schnabel, az Európai Központi Bank (EKB) Igazgatóságának német tagja bejelentette, hogy januárban, mandátuma lejárta előtt egy évvel távozik a jegybankból, és a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) igazol. Lépése felgyorsítja az EKB vezetőségének régóta esedékes személycseréjét, és gyors cselekvés»»»
Nagy változás jön a magyar buszközlekedésben: már a Google Térképen is nézhetjük, merre jár a busz
A kisebb magyar települések helyi buszjáratai is megjelenhetnek a Google Térkép útvonaltervező rendszerében az Okosjárat nevű magyar fejlesztéssel. A rendszert Orosházán már bevezették, a fejlesztők pedig országosan terjesztenék. A megoldás lehetővé teszi, hogy a települések saját alkalmazás fejles»»»
Most azonosították először Magyarországon, egy apró rovar miatt kongatták meg a vészharangot
Magyarországon és egyben az Európai Unióban is először azonosították a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely komoly veszélyt jelenthet a szőlőkre, gyümölcsfákra és erdészeti növényekre. A gyorsan terjedő kártevő több mint száz növényfajon képes táplálkozni, Észak-Amerikában pedig egyes helyeken a szőlő»»»
Lopják a kavicsot és a munkásokat fotózzák az azbesztmentesítésnél Szombathelyen
A lakók egy része nem méri fel a helyzet súlyát, és folyamatosan akadályozza a munkát a szombathelyi Oladi Platón, ahol jelenleg az azbesztes réteget zárják el – jelentette ki Nemény András polgármester a szombathelyi városi közgyűlés elején. A városvezető beszámolója szerint a lakók közül többen e»»»
Elszálltak a magyar hosszú hozamok
Éles hozamemelkedés látszik a magyar állampapírpiac hosszú végén: az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki referenciahozamai szerint az 5 és 10 éves papírok hozama egyaránt 19 bázisponttal emelkedett egyetlen nap alatt, miközben a 15 éves hozam 18, a 20 éves 17 bázisponttal került feljebb. A rövid»»»
MLSZ-főtitkár a magyar fociról: vége az eddigi kényelmes, nagyvonalú és sok esetben gazdaságtalan működésnek
Szemléletváltásra és szigorúbb gazdálkodásra van szükség a hazai profi labdarúgásban, miután a klubok központi bevételei jelentősen csökkentek – hangsúlyozta Vági Márton, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) főtitkára. Bár az élvonalban nem várható csődhullám, a másodosztályú csapatok jóval nehezebb»»»
Magyarországon munkaszüneti nappá nyilváníthatják december 24-ét | Délhír Portál
„Egyes törvényeknek december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő módosításáról” címmel nyújtott be törvényjavaslatot a Tisza Párt három országgyűlési képviselője. A december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító törvény indoklásában kifejtik, hogy december 24. vallási meggyőződéstől fü»»»
Gond van az energiacímkékkel: ez sok vásárlót érint
A fogyasztóvédelmi hatóság idén kiemelten ellenőrzi az okostelefonok, a táblagépek és az elektronikus kijelzők energiahatékonysági címkéit, valamint termékismertető adatlapjait. Az online és a fizikai üzletekre, továbbá a reklámokra is kiterjedő vizsgálatot a tavalyi év kedvezőtlen tapasztalatai in»»»
Elveszít egy képviselőt a kaposvári közgyűlés Fidesz-KDNP frakciója, Vörös Péter függetlenként folytatja
Kilép Kaposvár közgyűlésének Fidesz-KDNP-frakciójából és függetlenként folytatja képviselői munkáját Vörös Péter. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampuszának főigazgatói tisztségét is betöltő képviselő szerdán a Facebook-oldalán jelentette be „hosszú mérlegelés után meghoz»»»
Jelentős jegyáremelésről beszélt a Ryanair vezére
A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary szerint jövőre jelentősen drágulhatnak a repülőjegyek az olajárak megugrása és az iráni konfliktus miatt. Az ír diszkont légitársaság emiatt már csökkentette a jövő évi utasforgalmi célját is - írta meg a The Journal. Michael O'Leary egy londoni sajtótájék»»»
Egy faház, húsz fiatal konzervatív és egy elnökjelölt reggeli müzlije
1840-ben egy virginiai ültetvényesből faházban felnőtt, egyszerű parasztembert csináltak, hogy megnyerjék vele az elnökválasztást. Nyolcvan évvel később Freud unokaöccse a nőknek eladta a cigarettát, mint a szabadság fáklyáját, miközben az elnökjelöltekből mosóport meg reggelizőpelyhet formáltak a »»»
Ezekre a kockázatokra szinte lehetetlen felkészülni - a CFO-k paneljével zárult a Future of Finance konferencia
A rendkívüli makrogazdasági sokkok, a magas infláció és a devizaárfolyamok bizonytalansága ellenére a hazai közép- és nagyvállalatok a kivárás helyett a belső hatékonyság növelésére, a zöld átállásra és az innovációra fókuszálnak – derült ki a Portfolio Future of Finance konferenciájának utolsó ker»»»
Ezekre a kockázatokra szinte lehetetlen felkészülni - a CFO-k paneljével zárul a Future of Finance konferencia
A rendkívüli makrogazdasági sokkok, a magas infláció és a devizaárfolyamok bizonytalansága ellenére a hazai közép- és nagyvállalatok a kivárás helyett a belső hatékonyság növelésére, a zöld átállásra és az innovációra fókuszálnak – derült ki a Portfolio Future of Finance konferenciéjénak utolsó ker»»»
Ezekre a kockázatokra szinte lehetetlen felkészülni - a CFO-k paneljével zárul a Future of Finance konferencia
A rendkívüli makrogazdasági sokkok, a magas infláció és a devizaárfolyamok bizonytalansága ellenére a hazai közép- és nagyvállalatok a kivárás helyett a belső hatékonyság növelésére, a zöld átállásra és az innovációra fókuszálnak – derült ki a Portfolio Future of Finance konferenciéjénak utolsó ker»»»
Csapás a magyar részvénypiacnak? Súlyos figyelmeztetés érkezett a Tisza-kormány bekészített új adójáról
Miközben Európa tőkepiaci súlya látványosan csökken az Egyesült Államokhoz és Ázsiához képest, Magyarországon ezt a lemaradást több hazai tényező is súlyosbítja – mondta Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján. Szerinte Ma»»»
Komoly figyelmeztetés érkezett a Volkswagennek, megszólalt a hitelminősítő
A Volkswagen profit warningja egyelőre nem jár közvetlen következményekkel az autógyártó hitelminősítésére nézve, ugyanakkor jelentősen csökkent a vállalat mozgástere, és egy további eredményromlás már negatív hitelminősítői nyomást válthat ki – írta elemzésében a Scope Ratings. A hitelminősítő sze»»»
Parlamenti választások kezdődtek Marokkóban
Az országban a szavazóhelyiségek reggel 8-tól este 7-ig várják a szavazásra jogosultakat, azaz csaknem 16 millió embert, az eredményt pedig várhatóan csütörtökön teszik közzé. A megmérettetésen összesen 27 párt 7288 jelöltje indul. Néhány tömörülés, például a szélsőbaloldali Demokratikus Út (Hezb a»»»
Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Újabb fontos változtatási javaslattal jelentkezett Magyar Péter szerda kora délután. – írta Facebook-posztjában a kormányfő. Az ügy közvetlen előzménye az, hogy az ügyészség Hankó Balázs fideszes és Seszták Miklós KDNP-s képviselők mellett Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kérte az Orsz»»»
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
A Tisza Párt három képviselője beadta a törvényjavaslatot, amely ha átmegy a parlamenten, akkor december 24-e munkaszüneti nap lehet. Hantosi István, Kalázdi-Kerekes Kinga és Molnár Zoltán azt írták: ennek a javaslatnak a megszavazásával a parlament elismerné, „hogy december 24-e vallási meggyőződé»»»
Benyújtották a tiszások: munkaszüneti nap lehet december 24.
A Tisza Párt három országgyűlési képviselője benyújtott az Országgyűlésnek egy törvényjavaslatot, amellyel munkaszüneti nappá nyilvánítanák december 24-ét. Hantosi István, Kalázdi-Kerekes Kinga, valamint Molnár Zoltán képviselők előterjesztése a következőt emelné törvényi szintre: „Az Országgyűlés »»»
Csípős reggelekkel büntet az ősz: az ország legfagyosabb településén már nulla fok alá csökkent a hőmérséklet
A HungaroMet jelentése szerint a hajnali órákban volt olyan pont az országban, ahol 0 Celsius-fok alá esett a hőmérséklet – közölte az Időkép. Mi sem jelzi annál látványosabban az ősz beköszöntét, hogy az éjszaka folyamán Zabarban kevéssel 0 fok alatt mérték a levegő hőmérsékletét. A -0,1 fok még n»»»
Itt a bizonyíték: lassul az óriási óceáni áramlási rendszer, teljesen átalakulhat Európa időjárása
Az Atlanti-óceán egyik meghatározó áramlási rendszere, az atlanti meridionális átkeveredési körforgás (AMOC) már közel két évtizede gyengül egy kiterjedt térségben. Az eredmények alapján ez a folyamat komoly következményekkel járhat az időjárásra, a csapadékeloszlásra, a vihartevékenységre és a ten»»»
Ez valóságos katasztrófa: több százezer ember életét követelheti az El Niño
A klímakutatók ara figyelmeztetnek, hogy a rendkívül erős El Niño jelenség miatt akár 450 ezer ember is életét veszítheti – közölte a The Guardian. A következő hat hónapban rengetegen esnek áldozatul az El Niño-nak. A kutatók szerint a számot az alapból megnövekedett hőmérséklet miatti halálesteken»»»
Új fejezet előtt a magyar energetika: októberben egy színpadon a kormányzati és vállalati tervek, ne maradjon le!
Merre fordul a kormányzati energiapolitika, milyen jövő vár a hazai szélenergiára, és helyet kaphatnak-e a kis moduláris reaktorok Magyarország energiaellátásában? Az október 8-i Portfolio Energy Investment Forumon az energetikai államtitkár, a legnagyobb magyar energiavállalatok vezetői és nemzetk»»»
Radikális átalakulás: teljesen megváltozhat az éghajlat miatt a világ egyik legegészségesebb élelmiszere
Egy friss kutatás szerint a változó éghajlat jelentős hatást gyakorol az egyik legegészségesebb termékre – számolt be az Olive Oil Times. Egyre több tanulmány foglalkozik azzal, hogy a milyen hatást gyakorolhat az éghajlat változása az olívaolaj-termelésre, illetve annak minőségére. Általánosságban»»»
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem
A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleért»»»
Elfogytak a tartalékok: rekordméretű pusztítás érte a magyar földeket, drasztikus lépésekre kényszerülnek a gazdák
Súlyos pénzügyi válságba kerültek a magyar gazdák a szélsőséges időjárás, a magas termelési költségek és a nyomott felvásárlási árak miatt. A 2022-esnél is súlyosabb aszálykár következtében az eddig nettó exportőrnek számító Magyarország idén kukoricabehozatalra szorul, miközben a termelők tartalék»»»
Élet a 7 százalékos állampapírok után – Mutatunk egy kézenfekvő befektetést!
Az állampapírhozamok visszaesésével egyre több befektető keresi a magas, rendszeres kifizetést kínáló alternatívákat. Van egy szegmens, ahol a 7 százalék feletti hozam egyáltalán nem kirívó, ráadásul a magas kifizetések mellé most rendkívül erős működési környezet társul, ami a profitabilitást és a»»»
Felborult az évszakok rendje Magyarországon: évtizedeken belül teljesen eltűnhet a klasszikus tél
Az elmúlt évtizedek éghajlatváltozása miatt drasztikusan átalakult az évszakok szerkezete Magyarországon. Egy hazai kutatás szerint a tavasz és a nyár egyaránt 25-25 nappal lett hosszabb, így az év közel kétharmadát ez a két évszak teszi ki, miközben a hagyományos értelemben vett tél a jövőben akár»»»
A modern raktárakért versenyez a piac, újabb óriáscsarnokok épülnek Magyarországon
2026-ban eddig több mint 100 ezer négyzetméternyi területre kötött új bérleti megállapodást, emellett további 30 ezer négyzetméterre szóló bérleti szerződést hosszabbított meg a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő. A folyamatban lévő egyeztetések alapján a vállalat által bérbe adott»»»
Európa fékez, Kína padlógázt ad: egy óra alatt több mint negyvenezer vevőt talált a Geely új szörnyetege
Miközben Európa legnagyobb autógyártói költségcsökkentéssel, gyárbezárásokkal és a kínai versenytársak nyomásával küzdenek, a Geely új terepjárója néhány perc alatt vásárlók tízezreit mozgatta meg. A több mint ezer lóerős Galaxy Cruiser 700 sikere jól mutatja, milyen tempót diktálnak a kínai márkák»»»
Bejelentette a Mol: októberben újra teljes kapacitásra kapcsol a Dunai Finomító
Befejezte a Mol a tavaly őszi tűzesetben megsérült AV3 nyersolaj-desztilláló üzem helyreállításának építési munkálatait a Dunai Finomítóban. A 18 milliárd forintos beruházást követően most az üzem tesztelése és fokozatos újraindítása következik, a termelés pedig a tervek szerint októberben indulhat»»»
Újabb hőkupola telepszik Európára szeptember végén
Szokatlanul meleg idő érkezik Európa nagy részére szeptember végén: egy hőkupola hatására a hőmérséklet helyenként 10–14 fokkal is meghaladhatja a sokéves átlagot. Az Ibériai-félszigeten akár 40 fokot is megközelíthetik a maximumok, míg Közép-Európában a hétvégétől 27–30 fokos csúcsértékek várhatók»»»
Mi legyen a felesleges napenergiával? Egy szokatlan megoldást tesztelnek Magyarországon
Már a magyar áramrendszer kiegyensúlyozásában is részt vesz a Magyar Földgáztároló Zrt. (MFGT) kardoskúti pilotprojektre: az idén részben üzembe állított két elektrolizáló a többletáramból hidrogént állít elő, így segít hasznosítani a megújulók "felesleges" termelését. Bár a technológia egyelőre kö»»»
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, és a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában még erőteljesebb volt az emelkedés, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezette a főbb in»»»