Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában
Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Magyarország a 23 vizsgált piac közül az idén a 17. helyen végzett, egy hellyel előrébb, mint tavaly. A carVertical »»»
Kiterítették a lapokat, ez volt Magyar Péter igazi terve: filmet akart forgatni, ahogy bilincsben viszik el a fideszes politikust – a NAV lépett közbe, kimenekítették
Bóka János szerint Magyar Péter azért akarta elérni, hogy Hankó Balázsnak el kelljen hagynia az Országházat, hogy felvételt készíthessen arról, ahogy a volt minisztert bilincsben elvezetik. Bóka János szerint a történtek több kérdést is felvetnek a Parlamentben kialakult helyzettel és a házelnök dö»»»
130 millió éves, új dinoszauruszfaj maradványait találták meg Horvátországban
Mintegy 130 millió éves, eddig ismeretlen dinoszauruszfajhoz tartozó csontokat emelnek ki a tengerből az Isztriai-félsziget nyugati partjainál, Bale közelében. A kutatók szerint ez a világ első olyan lelőhelye, ahol dinoszauruszcsontokat közvetlenül a tengerfenéken tárnak fel – számolt be róla a ho»»»
Dupla kata, a költségvetési csavar
Összefoglaló A Pénzügyminisztérium október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szeptember végén bejelentett törvényjavaslatot, amely 2027. január 1-jétől ismét széles kör számára nyitja meg a tételes adózást. Az egyeztetés október 14-én zárul, a választást december 1-jétől lehet bejelenteni a»»»
Zárt ajtók mögött hallgatták meg őket: kik vezetik a közvagyon visszaszerzését?
Másfél hónapos késéssel vált teljessé a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetése, de a kiválasztás átláthatósága kérdéseket vet fel. Unger Anna elnökké választása kormányoldalon is ellenérzéseket keltett. Míg őt nyilvános bizottsági ülésen hallgatták meg, helyetteseinek meghal»»»
„Korszerűsíteni kell” – Borbély Attila a tao átalakításának szükségességéről beszélt
A sportra a pénzügyi források limitáltak, az elosztás pedig nem a legmegfelelőbb a versenysport és a szabadidősport viszonylatában – mondta az InfoRádióban Borbély Attila, a Magyar Közgazdasági Társaság Sportgazdasági Szakosztályának elnöke, hozzátéve: jelen pillanatban a források jelentős, 70 száz»»»
„Csak az ágyat foglalja” − olvasóink írták meg, mennyire megrázó, ami a kórházi belgyógyászatokon zajlik
Pénteki cikkünk megjelenését követően egymás után érkeztek a levelek olyan családoktól, akik maguk is átélték, milyen az, amikor egy magatehetetlen idős hozzátartozót a kórház már nem tartana bent, de nincs hová vinni. Az Egészségügyi Minisztériumtól eddig csak egy automatikus válasz jött a kérdése»»»
„Eladtátok a gyerekek lelkét az uniós pénzért” – most igazán kihúzta a gyufát az embereknél a Tisza-kormány
A hozzászóló azt is furcsállta, hogy a nemzetközi sajtó részletesebben beszámolt a változtatásokról, mint maga a kormány. Hasonló hiányérzete volt Kornélnak is, aki egyenesen Szondi Vandához fordult: „Azt posztolja ki kedves Vanda, hogy mi került ki a törvényből és pontosan mi került bele”. Zoli sz»»»
Hét év után újraindulhat a közvetlen vasúti közlekedés Bécs és Belgrád között
Hét év szünet után 2027-ben újraindulhat a közvetlen vasúti összeköttetés Bécs és Belgrád között. Az ÖBB tervei szerint naponta két vonat közlekedne mindkét irányban, az út pedig körülbelül hat és fél órát venne igénybe – írja az Euronews Srbija az osztrák vasúttársaság új menetrendjére hivatkozva.»»»
Mérsékli a kormány a szolidaritási hozzájárulását – a nap hírei
Az uniós csúcson minden Magyarország szempontjából fontos ügyben sikert értek el a miniszterelnök értékelése szerint. Magyar Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában fontos eredménynek nevezte, hogy az elfogadott dokumentumba bekerült annak elismerése, hogy az illegális migrációt nemcsak harmadik»»»
Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig
A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légi»»»
Tisza-kormány: komoly konfliktusokban lett főszereplő Magyar Péter az EU-csúcson
Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került a kohéziós források jövőjét illetően. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. A miniszterelnök péntek este azt is közölte: a legszigorúbb migrációs»»»
Rábólintottak a Romsilva költségvetésére
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére – jelentette be Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter. A vállalat 3,5»»»
A NER mentális védőpajzsának arcát jelöli a Mi Hazánk a Független Közmédia Testületbe
Hal Melinda klinikai szakpszichológust, közgazdászt jelölte a Független Közmédia Testületbe a Mi Hazánk Mozgalom. Az indoklás szerint azért esett a választásuk „a lelki egészség és a gyermekek digitális védelmének szakértőjére”, hogy „elősegítse az eddigi egyoldalúság helyett kiegyensúlyozott tájék»»»
Szakértő: már több mint egy éve keres állást minden harmadik munkanélküli, sablon önéletrajzzal nincs győzelem
A gazdaság stagnál, recesszió közelében vagyunk az elmúlt 3-4 évben. Ennek az időszaknak az első periódusában a cégek még vettek fel embereket, ám tavaly már érezhető volt, hogy kis és középméretű vállalkozásoknak elfogytak a tartalékai – mondta az InfoRádióban Dénes Rajmund. „A multinacionális cég»»»
A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air
A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légi»»»
A legfontosabb kérdésekben nem tudtak megállapodni a tagállamok az EU-csúcson
Ahogy várható volt, a következő uniós költségvetés kapcsán továbbra sem közelednek egymáshoz a tagállamok álláspontjai, emiatt egy rendkívüli csúcsra is sor kerülhet, hogy még idén megegyezhessenek róla. Jelenleg a témában mindössze egy dologban van egyetértés, egyre valószínűtlenebb, hogy az még i»»»
Tisza-kormány: komoly konfliktusokban főszereplő Magyar Péter az EU-csúcson
Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került a kohéziós források jövőjét illetően. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. A miniszterelnök péntek este azt is közölte: a legszigorúbb migrációs»»»
Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 363,98 forintról 362,80 forintra változott este hat órára, napközben 362,15 forint és 364,23 forint között mozgott. A svájci frank jegyzése a reggeli 392,05 forintról 391,85 forintra csökkent, míg a dolláré 324,15 forintról 323,00 forintra süllyedt. Az»»»
Hankó Balázs felesége elárulta, hogyan van a letartóztatott volt miniszter – Azt is megsúgta, miről szoktak beszélgetni
Mindennap fél hat körül tud 10–15 percet beszélni a már több mint két hete előzetes letartóztatásban lévő férjével Hankóné Hrágyel Zsuzsanna. A volt kulturális minisztert Cegléden tartják fogva, legalábbis az asszony telefonjában „Ceglédi Fogda” néven van elmentve az a telefonszám, amelyen keresztü»»»
Újabb gyanúsítottak vettek őrizetbe Németországban a budapesti antifa támadások ügyében
Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe Németországban a 2023-as budapesti, szélsőbaloldaliakhoz kötött támadássorozat ügyében, miután a férfi önként jelentkezett a hannoveri rendőrségen. A férfit bűnszervezeti tagsággal és súlyos testi sértéssel gyanúsítják, a német ügyészség szerint részt vett a buda»»»
Magyarországon 245 gyermekorvosi körzet legalább hat hónapja betöltetlen
Minden háziorvosi praxist figyelembe véve 1025 betöltetlen hely van ma Magyarországon – számolt be a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) konferenciájáról az EconomX. A konferencián elhangzott számok szerint a háziorvosok fele már elmúlt 60 éves,a 40 év alatti orvosok száma pedig mindössze 7 sz»»»
A Wizz Air vezére odaszúrt Vitézy Dávidnak: „Majd megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak”
A társaság ugyanakkor kedvezőbb helyzetben várja a telet számos versenytársánál. A következő hat hónap üzemanyag-szükségletének 82 százalékát már előre, kedvező áron biztosította, flottájának háromnegyedét pedig az előző generációnál 18–20 százalékkal takarékosabb Airbus A321neo repülőgépek alkotjá»»»
Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok
A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző»»»
Közpénzből is lehet nagyot alkotni, értelmesen elköltve az EU-pénzeket
Szlovák, német, görög, cseh és portugál fejlesztések nyerték el idén az uniós támogatásból megvalósult projektek legrangosabb elismerését, a Regiostars-díjat. Idén rekordszámú, 274 nevezésből 25 projekt jutott a döntőbe. A győztesek között van egy mesterséges intelligenciára épülő háromdimenziós me»»»
A betegellátásban a jó kommunikáció is nélkülözhetetlen – Hat székelyföldi kórház dolgozóit képezték
Újabb hatvan egészségügyi dolgozó vett részt a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ által szervezett, magyar nyelvű szakmai továbbképzésen. A kétnapos programra hat székelyföldi kórházból érkeztek résztvevők, akik ezúttal elsősorban a betegekkel való kapcsolattartás, a konfliktuskezelés és a krí»»»
Csődhullám söpör végig az európai légiközlekedésben - Nagy lehetőség előtt a Wizz Air
Az elszálló üzemanyagárak és a globális ellátási láncok fennakadásai egymás után sodorják csődbe a gyengébb európai légitársaságokat, ez a helyzet ugyanakkor komoly terjeszkedési lehetőséget kínál a stabilabb szereplők számára. Bár a Wizz Air az idei évet jelentős pénzügyi veszteséggel zárja, kedve»»»
Elpattant a húr a Wizz Airnél: üzentek a miniszternek
Az elszálló üzemanyagárak és a globális ellátási láncok fennakadásai egymás után sodorják csődbe a gyengébb európai légitársaságokat, ez a helyzet ugyanakkor komoly terjeszkedési lehetőséget kínál a stabilabb szereplők számára. Bár a Wizz Air az idei évet jelentős pénzügyi veszteséggel zárja, kedve»»»
Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben
Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint. Az ezt megelőző hat hónapban folyamatosan nőttek az eladások. Az idei első k»»»
3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Egészen félelmetesre sikeredett a hét közepe a két legfontosabb nemesfém számára a határidős piacon. Az egyébként sem túl rózsás októberi kereskedést pillanatok alatt bedöntötte az Egyesült Államokból érkező, a befektetők, kereskedők által árgus szemmel figyelt szeptemberi amerikai inflációs adat. »»»
Bejelentették, mikor utalják a Szülőföldön magyarul program támogatásait
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – írja közleményében a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium. A támogatás összege a 2025/2026-os tanévre di»»»
Fürcht Pált szerdán meghallgatja a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság
„Dr. Fürcht Pál volt főügyészhez eljutott a tegnapi felhívásom, ennek köszönhetően ma reggel maga jelentkezett az Országgyűlés Hivatalánál, és a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság elnökeként rendelkezésemre bocsátotta az elérhetőségeit. Így lehetővé vált a soron kívüli idézése, a»»»
Leszakadt kéz, összetört állkapocs – a rendőrségi gránátok diákokat csonkíthattak meg a francia tüntetéseken
Háborús sebesülésekhez hasonló sebeket szenvedtek tinédzserek a francia rendőrség fellépése nyomán az országos diáktüntetéseken. Egy fiú elvesztette a kezét, egy másik fiatalnak pedig két helyen eltört az állkapcsa. A hatóságok szeptember óta több mint hatezer kiskorút vettek őrizetbe, a jogvédők p»»»
Csézy kivágta a magas C-t
– Azzal támadja a tiszás képviselő, idézem, hogy borzalmas körülmények között van 23 idős ember a Gondozóházban, akiket még egy szatír is zaklat, ezért azonnali intézkedést követel az önkormányzattól. A kirohanás a város mellett vagy a 2010 óta regnáló jobboldali polgármester ellen szól? – Persze, »»»
Krasznahorkai Emma: Senki nem bízik jobban a Tiszában, mint a kritikusai
A 2010-es évek tele voltak Orbán-ellenes tüntetésekkel, én magam is ontottam az eseményeket. Nyilván nem a semmiből jöttek létre az aktivistacsoportok, de kétségtelen, hogy ekkor megszaporodtak Budapesten a tiltakozás látható, közösségi formái. Pörögtünk ezerrel, mert mindannyian bíztunk abban, hog»»»
Személyautó és busz ütközött – Meghalt egy 20 éves fiatalember
Életét vesztette egy 20 éves fiatal, miután a személyautó, amelyet vezetett összeütközött egy autóbusszal péntek reggel Craiován. A balesetben a busz hat utasa is megsérült, őket kórházba szállították. A Dolj megyei rendőrség tájékoztatása szerint a balesetet 8 óra 46 perckor jelentették. A rendőrö»»»
Ígéretekből nincs hiány: a vállalkozóknak is jobb lesz
Legalább 25 százalékkal csökkentené a vállalkozások adminisztratív terheit és legalább 30 százalékkal az engedélyezési határidőket a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programja. A csütörtök este közzétett dokumentum szerint az alacsony kockázatú tevékenységeknél egyes engedélyeket bejelentési köt»»»
Tisza-kormány: megy a harc az Uniós kötségvetés körül
Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztér»»»
Évek óta nem látott roppanás a tőzsdéken, világszerte megütötték a kedvelt alapokat
Súlyos veszteségeket szenvedtek a globális hedge fundok ezen a héten, miután a mesterségesintelligencia-befektetések hirtelen korrekciója széles körű eladási hullámot indított el – derül ki a Goldman Sachs prime broker üzletágának friss jelentéséből. A legnagyobb csapást az ázsiai fókuszú alapok sz»»»
Rendkívüli hírt közöltek az ukránok: Zelenszkij lehet az október 23-i megemlékezés legfontosabb vendége Budapesten, Magyar Péter várja – „Eljött az ideje, hogy tárgyaljunk”
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a tervek szerin a jövő héten Budapestre látogat, miután meghívást kapott az 1956-os magyar forradalom 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésekre – erősítette meg az Euronewsnak adott exkluzív interjújában Ihor Zsovkva, az ukrán elnöki hivatal vezetőhelyet»»»
Tálcán vitték ki a kristályt a fogyasztóknak – elharapódzik a droghelyzet a VII. kerületben
„Éjszaka nagyon nehéz már aludni utcafronti szobákban, mert éjfél körül azt hallod, hogy fél percenként nagy puffanások vannak. Magyarul sorra rúgják be a társasházak kapuit” – panaszolta egy külső-erzsébetvárosi lakó kérdésünkre szeptember végén egy a környék közbiztonságáról szóló lakossági fórum»»»
A kormányváltás után hirtelen agyondicsérik az Otthon Startot, igazi mézesbödönhöz jutott az OTP – Magyarország a régió egyik legerősebb növekedési motorja
A közép-kelet-európai lakáshitel-piac többéves felzárkózási ciklus elején áll. A legjelentősebb nyertesek várhatóan az OTP, a KBC és az Erste lehetnek, miközben Magyarország az Otthon Start programnak (OSP) köszönhetően jelenleg a régió egyik legerősebb növekedési motorja. A Bloomberg Intelligence »»»
Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban
Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, »»»
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó
Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egym»»»
Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az autóhasználat és az épületfűtés szén-dioxid-kibocsátásának árazása miatt. A csúszás miatt az ebéd is jócskán délutánba nyúlt - jelentette a Politico. A vita középpontjában az ETS»»»
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszich»»»
Öt rakétával támadták a húszik az ádeni elnöki palotát
Húszi lázadók öt rakétával megtámadták csütörtökön a dél-jemeni Ádenben lévő elnöki palotaegyüttest, a nemzetközileg elismert kormány miniszterelnöke, Saja Mosin al-Zindani és a kabinet többi tagja sértetlen – közölte Moammar el-Erjáni jemeni tájékoztatási miniszter a Reuters hírügynökséggel. Szemt»»»
Magyarországon az egyik legdrágább a mobilozás az EU-ban
Az Európai Bizottság felmérése szerint Magyarországon az uniós országok közül a legdrágábbak közé tartozik a mobilozás. A vizsgált 36 telekommunikációs csomagból tíz esetében hazánkban a legmagasabb az ár, a háttérben pedig a gyenge piaci verseny is szerepet játszhat. A 2026-ban publikált, a 2024-e»»»
Bayer Construct: negyedével esett az árbevétel, bezuhant a profit az első félévben
Jelentősen gyengébb félévet zárt a jelenleg csődeljárás alatt álló magyar építőipari vállalat, a Bayer Construct a június 30-ával záródó első félév konszolidált eredménykimutatása alapján, amelyet a BÉT-en tett közzé a társaság, mint egy éve ilyenkor. Az értékesítés nettó árbevétele 2026 első félév»»»
Kármán Andrásnak megüzenték: veszélyes játékot űz a Tisza-kormány a vagyonadóval, kivégezheti a magyar gazdaságot – „Súlyos társadalmi és gazdasági következmények lehetnek"
A Tisza terve a jelenlegi formájában a vállalkozások működéséhez szükséges eszközöket is adóalappá teheti, ami a fejlesztéseket és a béremeléseket is visszafoghatja. Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a vagyonadó a munkahelyeket is veszélybe sodorhatja. A vá»»»