Vilaggazdasag 1m

Kekeckednek a horvátok: Zágráb csak feltételekkel adna zöld lámpát Montenegro EU-s csatlakozásának

Montenegró uniós csatlakozása újabb kényes akadályba ütközhet, miután egy szomszédos tagállam több feltétel teljesítéséhez kötné támogatását. A horvátok szerint a még rendezetlen ügyek nem akadályozzák az integrációt, de azok megoldása nélkül Zágráb nem adna zöld jelzést a csatlakozási folyamat lez»»»

vg.hu
Maszol 2m

Közel 80 százalékos készültségnél tartanak az A1-es autópálya alagútjainak építésében

Megközelítette a 80 százalékos készültséget az A1-es autópálya alagutakkal épülő, a Hunyad megyei Holgya (Holdea) és Marzsina (Margina) közötti szakasza. A kilenc kilométeres pályarész közel felén már az első két aszfaltréteget is leterítették, miközben az alagutakon, a viaduktokon és a felüljáróko»»»

maszol.ro
Maszol 5m

Luca Niculescu kisebb csodára készül: kormányt alakít Romániában

Luca Niculescu miniszterelnök-jelölt csütörtökön benyújtja a parlamentnek leendő kabinetjének miniszteri névsorát és a kormányprogramot. Az elmúlt napok tárgyalásai nyomán egy vegyes összetételű kabinet körvonalazódik, amelyben a PSD 11 miniszterrel vesz részt, a többi tárcát technokraták és függet»»»

maszol.ro
Portfolio 8m

Új befektetési igazgatója lett a Hold Alapkezelőnek

Október 15-től Pekár Dávid veszi át a Hold Alapkezelő befektetési igazgatói posztját Móricz Dánieltől, aki húsz év után adja át a vezetői tisztséget – közölte az alapkezelő. A leköszönő igazgató a jövőben a cégvezetés helyett a közvetlen befektetési szakmai munkára és az általa kezelt alapokra össz»»»

portfolio.hu
Portfolio 8m

Keressük Magyarország legjobb alapkezelőit és privátbankárait - Ma éjfélig lehet pályázni a Portfolio befektetési és vagyonkezelési díjaira!

A Portfolio idén is egyedülálló szakmai díjakkal ismeri el a hazai vagyonkezelési, alapkezelői és privátbanki piac kiemelkedő teljesítményeit. A díjak célja, hogy objektív adatok, iparági szavazatok, közönségvisszajelzések és független szakmai zsűri döntése alapján mutassák be, kik formálják ma a m»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 10m

Kijöttek az üzemanyagárak: most érdemes résen lenni – ennyiért tankolhatunk csütörtöktől

Folytatódik a szokatlan nyugalom a magyar benzinkutakon: csütörtökön sem változik sem a benzin, sem a gázolaj országos átlagára. A Holtankoljak.hu október 15-i közlése szerint a 95-ös benzinért továbbra is átlagosan 642, a gázolajért pedig 709 forintot kell fizetni literenként. Az autósoknak ugyana»»»

vg.hu
Infostart 13m

Vitézy Dávid: rég várt funkcióval bővült a MÁVPlusz alkalmazás

A MÁVPlusz alkalmazásban mostantól elérhető az úgynevezett grafikus helyfoglalás – jelentette be Facebook-oldalán Vitézy Dávid közlekedéis és beruházási miniszter. Az újdonság lehetővé teszi egyes vonat- és autóbusz-járatoknál, hogy a jegyvásárlás mellett kocsirajzon válasszuk ki a még szabad ülése»»»

infostart.hu
Privat bankar 15m

Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal

Az idén interneten keresztül a magyarok már többször vásároltak bankkártyával külföldön, mint idehaza – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Ez először fordult elő, és a növekedés még akkor is kiugró, ha figyelembe vesszük, hogy a külföldi kártyás forgalomhoz a határon túli fintech pénzügyi szol»»»

privatbankar.hu
Portfolio 16m

Hajszálnyit erősödött a forint

Csütörtökön reggel kissé erősebb szinten mozog a hazai deviza, mint szerdán. Csütörtök reggel 363,8 körül alakul az euró/forint kurzus, ami kismértékű erősödést jelent a hazai deviza szempontjából a tegnapi 364-hez képest. A hét elején még 365 körüli árfolyamot is láttunk. Ezekből az árnyomás, a la»»»

portfolio.hu
Profit Line 17m

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor. A Pénzügyminisztérium (PM) háttérbeszélgetésén ismertetett tervezet alapján a vagyonadó évi 200 milliárd forintot hoz a költségvetésnek, az új adón»»»

profitline.hu
Index 18m

Németh Balázs bevallotta, a testbeszédből következtetett, mi történt Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes között

Németh Balázs elmondása szerint a metakommunikációból következtetett arra, hogy mi történt Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes házelnök között azon a felvételen, amelyet hétfőn osztott meg a közösségi médiában. A kképviselő állítása szerint a miniszterelnök magához rendelte és eligazít»»»

index.hu
Portfolio 21m

Tisza-kormány: sorsdöntő napok várnak Magyarországra

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egym»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 22m

Gigantikus dugó van Budapest határában: megint hozzányúltak az M0-ás autóút egyik Duna-hídjához – kilométereken át tart a szenvedés

Jelentős torlódások nehezítik a csütörtök reggeli közlekedést Budapest környékén. Az M0-s autóúton több kilométeres dugó alakult ki, de az M3-as és az M7-es autópályán is lassulásra kell számítani. Az Útinform szerint több fővárosba vezető út is telített. Az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es a»»»

vg.hu
Index 25m

Először üzent műtétje óta XIV. Leó pápa

Első üzenetét tette közzé XIV. Leó pápa azóta, hogy Rómában tüdőrák miatt megműtötték. A szentatya megköszönte a hívek imáit, és arra kérte őket, továbbra is imádkozzanak érte. A nyilvánosságra hozott levelet az Amoris Laetitia kezdetű pápai dokumentum tizedik évfordulója alkalmából rendezett vatik»»»

index.hu
Infostart 25m

Karácsony Gergely: máris indul a fejlesztési dömping Budapesten

A főpolgármester azt írta, „most olyan fejlesztések és beruházások kapujában vagyunk, amelyek a következő 130 évre teremtik meg a jövő Budapestjét.” Karácsony Gergely az induló fejlesztések között említette a 3-as metró meghosszabbítását, a Diákváros megépítését, és elkezdődik a Rákosrendező beruhá»»»

infostart.hu
Privat bankar 27m

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

A Magyar Közlöny legfrissebb, szerda esti számában olvasható a kormány határozata a Demján Sándor Tőkeprogram felülvizsgálatáról. Mint írják, ez azaz nem egyszerű értékelésről van szó, hanem elképzelhető a most is zajló program változtatásának lehetősége is. A feladattal a miniszterelnök Kapitány I»»»

privatbankar.hu
24 Ponthu 31m

Orbán feleségéhez köthető egyesületeket pénzelt az állami pénzen hizlalt Mészáros-cég

A leggazdagabb magyar építőipari cége több fideszes szereplő szervezeteit is kibélelte támogatásokkal.»»»

24.hu
Portfolio 32m

Összeomlott az okostelefon-piac, soha nem mértek ekkora visszaesést

Soha nem esett még akkorát az okostelefonok piaca, mint az idei harmadik negyedévben. Több okkal magyarázható a zuhanás, a memóriák drágulása felhajtja a készülékárakat, a vásárlók halogatják a cserét, a kínai gyártók kiszállításai pedig összeestek. Az Apple és a Samsung piaci részesedést szerez a »»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 37m

Felrobbant a balkáni lőporos hordó: lángokban áll Tirana, elszabadult a pokol az albániai tüntetéseken

Lángokba borult Albánia fővárosa, Tirana, ahol elszabadult a pokol: feldühödött demonstrálók kormányzati épületeket gyújtottak fel, minisztériumokba törtek be, és több mint tíz órán át vívtak utcai csatákat a rendőrökkel. Az albániai tüntetések során több tucat ember megsérült, legalább negyven dem»»»

vg.hu
Index 37m

Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában

Tűz ütött ki az albán oktatási minisztériumban, miután tüntetők ezrei vonultak utcára Tiranában a rossz oktatási körülmények és a korrupció miatt. A már második napja tartó demonstrációk erőszakba torkolltak: a tiltakozók a pénzügyminisztérium épületébe is betörtek, a rendőrség pedig könnygázzal és»»»

index.hu
Maszol 41m

Medve szaladt az úton Sóvárad és Szováta között (VIDEÓ)

Szinte naponta jelennek meg medvék a Maros megyei Sóvárad és Szováta, illetve Hármasfalu és Erdőszentgyörgy közötti útszakaszokon. Az arra közlekedők rendszeresen látnak medvét az utak mentén, vagy az úttesten. Ezúttal egy autók előtt sétáló állatot filmeztek le Sóvárad és Szováta között. A medve a»»»

maszol.ro
Profit Line 41m

GKI: a zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében»»»

profitline.hu
Vilaggazdasag 46m

Indul a várólista-csökkentési akció: több tízezer beteg vár műtétre, a kormány most nekifut a sorok rövidítésének

Több mint 37 ezer beteg vár jelenleg csípő- vagy térdprotézis-, illetve szürkehályog-műtétre, és nem mindegy, melyik kórház várólistájára kerülnek fel. Ugyanazért a beavatkozásért egyes intézményekben néhány hetet, máshol pedig akár éveket is várhatnak a páciensek. A kormány ma induló várólista-csö»»»

vg.hu
Demokrata 51m

Közép-Amrikában fogták el a gyermekpornográfia miatt körözött magyar férfit

Azt írták, hogy a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) kutatómunkájának köszönhetően Antigua és Barbuda hatóságai elfogták M. V.-t, aki ellen gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki. A férfit tizenkettedik életévét»»»

demokrata.hu
Demokrata 51m

Le Pen: a francia elnökválasztás után kellene dönteni az EU hosszú távú költségvetéséről

Le Pen Brüsszelben, az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója előtt beszélt erről. Szorgalmazta, hogy a hétéves költségvetési keretről szóló tárgyalásokat csak a Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban és Spanyolországban sorra kerülő választások után zárják le.Az EU-tagállamoknak e»»»

demokrata.hu
Portfolio 57m

Anticiklon peremére kerül Magyarország: jégdarazápor is eshet

Fokozatosan felszakadozik a felhőzet, így az ország nagy részén napos időre számíthatunk, 14 és 19 fok közötti csúcshőmérséklettel. A keleti tájakon ugyanakkor felhősebb maradhat az ég, ahol néhol záporok, esetleg jégdarazáporok is előfordulhatnak - írta a HungaroMet. A Kárpát-medence időjárását je»»»

portfolio.hu
Portfolio 57m

Lannert Judit: visszakapják az Orbán-kormány idején elvett jogaikat a magyar pedagógusok

Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát. A pedagógusszakszervezetek és az érintett tanárok által indított eljárásban hozott strasbourgi döntés az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium korábbi határozatát igazolta »»»

portfolio.hu
Portfolio 57m

A gatyánkat is kifizetjük, ha szabálytalankodunk Horvátországban

A horvát belügyminisztérium bemutatta a közúti közlekedés biztonságáról szóló törvény módosítási tervezetét, amely jelentősen megemeli a biztonsági öv használatának elmulasztásáért, a szabálytalan parkolásért és az illegális utcai versenyekért kiszabható bírságokat, emellett először szabályozza az »»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 58m

Vitézy Dávid nagy újítást jelentett be: fontos fejlesztés érkezik a MÁVPlusz applikációba, rengeteg utast érint a változás

Fontos újítást jelentett be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A MÁVPlusz alkalmazás legfrissebb verziójában már az utasok maguk választhatják ki ülőhelyüket a vonatokon és egyes távolsági buszokon. A fejlesztésre régóta vártak az utazók, a vasúttársaság pedig további változtatásokat»»»

vg.hu
Infostart 1h

Jelentős változás jöhet a nyugdíjaknál, erre számít a nyugdíjszakértő

A jövő évi költségvetés benyújtásakor, napokon belül kiderülhet, milyen nyugdíjpolitikát tervez a Tisza-kormány. Farkas András nyugdíjszakértő úgy véli, hogy a 14. havi nyugdíj bevezetésére több forgatókönyv is elképzelhető: a jelenlegi szabályozás szerinti egyheti összeg kifizetése mellett fokozat»»»

infostart.hu
Privat bankar 1h

Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű

A magyar villamosenergia-termelés gerincét az atomenergia adja, ugyanakkor a termelési szerkezet egyre inkább a megújulók felé tolódik, a szén és más nem gáz alapú fosszilis források súlya pedig fokozatosan csökken. 2025-ben a legnagyobb termelő a Paksi Atomerőmű volt a termelés 40 százalékával, a »»»

privatbankar.hu
Demokrata 1h

Zsebtolvajokból online csalók

Ahogy az öltözködésben, a zenében vagy épp az étkezésben, úgy a bűnözésben is változnak a trendek. Ma például az internetes csalások vannak előtérben, míg korábban a gépjárműlopások, a zsebtolvajlás vagy a pénzmosás egyes módszerei terjedtek el jobban. Egy-egy bűncselekménytípus visszaszorulásában »»»

demokrata.hu
Demokrata 1h

Szegedi Papucs Újratöltve

– 2017-ben debütált az első, újragondolt, modern formába öntött szegedipapucs-kollekciója, a Reloaded 1.0. Mikor és hogyan talált rá a szegedi papucsra, a magyar népi kézművesség egyik legikonikusabb darabjára? – Szakmám szerint cipőtervező vagyok, ipari gyártásból jövök annak ellenére, hogy a pály»»»

demokrata.hu
Portfolio 1h

Lopással gyanúsítják az Apple-t: bírósághoz fordult az OpenAI

Az OpenAI és az Apple közötti üzleti titokvédelmi per újabb fordulatot vett, miután az OpenAI legújabb bírósági beadványa szerint egy volt munkavállalója több mint száz fájlt küldött a személyes fiókjába egy még be nem mutatott termékről, mielőtt az Apple-höz igazolt volna, ahol később be is mutatt»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 1h

Végérvényesen elfogyott Donald Trump türelme: Amerika már Irán támadására készül "minden bomba anyjával"

Az amerikai hadsereg egy újabb, minden eddiginél nagyobb erejű csapás lehetőségére készülhet az iráni háborúban. Donald Trump előtt több forgatókönyv is van arra, hogyan lépjen tovább a konfliktusban, miközben egy olyan fegyver bevetése is felmerült, amelyet eddig még nem használtak Irán ellen. Az »»»

vg.hu
Index 1h

A méregdrága import és Paks bizonytalansága miatt súlyos krízis kapujában Magyarország

A GKI szerint a magyar villamosenergia-rendszer tartósan magas áraiért és energiafüggőségéért az importigény, a termelési szerkezet és a hálózati adottságok is felelősek. Bár a napenergia termelése öt év alatt több mint a négyszeresére nőtt, a megújulók ingadozása miatt tárolókapacitásokra, szélerő»»»

index.hu
Maszol 1h

Vakolatdarabok estek két diáklányra egy középiskolában

Szerencsére nem történt súlyos sérülés, de az eset újfent rávilágít a műemlék épület elhúzódó felújításának problémájára.Két diák sérült meg a bákói „Ștefan cel Mare” Pedagógiai Líceumban, amikor az egyik tanterem mennyezetéről váratlanul vakolatdarabok váltak le, és a lányokra zuhantak – számolt b»»»

maszol.ro
Portfolio 1h

Nagyot ugrott az Anthropic bevétele, közeledik a hatalmas tőzsdei bevezetés

Egy negyedév alatt közel 45 százalékkal nőtt az Anthropic bevétele, a Claude fejlesztője korrigált alapon már nyereségről számolt be a befektetőknek, írja a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési esemén»»»

portfolio.hu
Portfolio 1h

Váratlan lépésre szánta el magát az Anthropic: a választásokra készülnek az Egyesült Államokban

Az Anthropic bejelentette, hogy a hónap végéig hivatalos amerikai szavazási információkkal egészíti ki Claude nevű, mesterséges intelligencián alapuló chatbotját, felkészülve a novemberi félidős választásokra. A mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat a Democracy Works nevű nonprofit szerv»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 1h

Ismét puskaporos hordó a Balkán: Vucicéknál betelt a pohár, diplomáciai botrány robbant ki Horvátországgal

Tiltakozó jegyzéket küldött Szerbia a szomszédos országnak a szerbiai választási folyamatba való állítólagos beavatkozás miatt. Horvátország sajtóját is bírálja Belgrád, mert szerinte egyoldalúan és kifejezetten negatívan mutatja be a szerbiai belpolitikai helyzetet. A szerb külügyminisztérium tilt»»»

vg.hu
Privat bankar 1h

Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből

Vegyesen alakult csütörtök reggel a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzésekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét óra előtt 363,91 forinton jegyezték a szerda délután hat órai 364,01 forint után. A dollár jegyzése 324,37 forintra csökkent 3»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 1h

Pánik a koreai tőzsdén, megnyomták a nagy, piros gombot

A dél-koreai értéktőzsde csütörtökön életbe léptette a teljes piacra kiterjedő kereskedési megszakítást, miután az irányadó Kospi index napközben több mint 8 százalékot esett a technológiai részvények eladási hulláma nyomán. A Korea Exchange (KRX) helyi idő szerint 12.38 órakor 20 percre felfüggesz»»»

privatbankar.hu
Blikk 1h

Magyar Péter pénteken tárgyal először Volodimir Zelenszkijjel: konkrét ígéretet vár az ukrán vezetőtől a miniszterelnök

Magyar Péter a brüsszeli EU-csúcsot megelőző sajtótájékoztatóján beszélt a tervezett találkozóról. Mint mondta, bár az ukrán elnökkel korábban már röviden találkoztak, pénteken kerülhet sor az első hivatalos kétoldalú egyeztetésükre. A miniszterelnök a 24.hu kérdésére elmondta, hogy a tárgyalás vár»»»

blikk.hu
Portfolio 1h

Szakadnak az ázsiai tőzsdék, ütik a tech papírokat

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütik a chipgyártók papírjait. A kamatemelési félelmek és a közel-keleti feszültség mellett ma újabb fontos amerikai makroadatokra figyelnek a befektetők. Hason»»»

portfolio.hu
Infostart 1h

Komoly bosszúságot hozott az ősz a kerékpárosoknak, a kutyák sincsenek biztonságban

Fájdalmas invázió zajlik Fejér megye útjain, kerékpárútjain és erdőszélein, ugyanis a királydinnye idén ősszel valóságos krízishelyzetet teremtett: az egynyári növények ugyan elpusztultak a hidegtől, ám a hátrahagyott, fásodott, kőkemény tüskéi komoly pusztítást okoznak október közepén – írja a feo»»»

infostart.hu
Maszol 1h

Kormányfőként térne vissza Vucsics, szavazókat veszíthet a VMSZ 

Szerbiában hamarosan eldőlhet, hogy Alekszandar Vucsics lemondása valódi korszakváltást indít-e el, vagy csupán a hatalom átrendeződését szolgálja. A tiltakozó egyetemisták politikai mozgalommá szerveződtek, de a kormánypárt megőrizheti meghatározó szerepét. A vajdasági magyar képviselet számára a »»»

maszol.ro
Profit Line 1h

Szallas.hu: Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a hosszú hétvégén

Az október 23-i hosszú hétvégén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél, míg a régiók versenyében Észak-Magyarország vezet a Szallas.hu foglalási adatai alapján. Az MTI-nek küldött szerdai közleményben kiemelték, hogy a hosszú hétvégi foglalások 29 százaléka az észak-»»»

profitline.hu
Vilaggazdasag 1h

Egymásnak adják a milliárdokat az AI-óriások: ki fizet, ha megáll a pénzkörhinta?

A csipgyártó finanszírozza a vevőjét, a felhőszolgáltató befektet abba a vállalatba, amely nála vásárol számítási kapacitást. A mesterséges intelligencia körül kialakuló finanszírozási háló egyszerre lehet egy technológiai forradalom gyorsítója és a következő nagy befektetői csalódás közvetítője. A»»»

vg.hu
Index 1h

Paksot megmentette a fenékküszöb, de a dunai áruszállítás teljesen összeomlott

Bár rekordalacsony vízállást mértek a Dunán Paksnál, az atomerőmű működését nem veszélyezteti a vízhiány, köszönhetően a nyáron épített, 60 centiméterrel megemelt vízszintet biztosító fenékküszöbnek. A hajózási zárlat ugyanakkor komoly károkat okoz az áruszállításban: eddig mintegy hatvanezer kamio»»»

index.hu
Portfolio 1h

Óriási brüsszeli pénzvágásra készül az unió, amiből Magyarország jöhet ki győztesen

Csütörtökön és pénteken Brüsszelben ülnek össze az uniós vezetők, akiknek egyszerre kell választ találniuk a magas energiaárakra, a Kínával szembeni kereskedelmi hiányra és a 2028–2034-es költségvetés elosztására. A legnagyobb tét a hétéves keret, amelyre az ír elnökség 1,62 ezermilliárd eurós komp»»»

portfolio.hu