Manfred Weberék küldöttséget küldtek Magyarországra, értékelték a Tisza-kormány munkáját – „Ez egy történelmi vállalkozás”
Magyarországra látogatott az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának küldöttsége, hogy értékelje a Tisza-kormány első fél évében végrehajtott reformokat. A delegáció a jogállamiság és a demokratikus intézmények helyzetét vizsgálta, látogatása pedig újabb fordulatot hozhat Magyarország és az»»»
Történelmi pofont kapott Trump, az iráni háború és a benzinszámla miatt büntettek a választók – Ez Viszont Privát
Továbbá: mihez kezd Rogán Antal örökségével a Tisza-kormány, például ami a propagandára, valamint az állami és sportrendezvényekre költött tízmilliárdokat illeti? És mihez kezd majd Kubatov Gáborral, miközben Európa a Ferencváros milánói bravúrjától hangos? Erről is vitázott a Klasszis Média szubje»»»
Komoly változást látnak Magyarországon az EP-képviselők, de „ekkora hatalom felelősséggel is jár”
Ismét Budapestre látogatott az Európai Parlament Állampolgári Jogi-, Bel-és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) hétfős, EP-képviselőkből álló delegációja, hogy a magyar jogállamiság helyzetéről tájékozódjon. Nem ez volt az első alkalom, hiszen a hetes cikkes eljáráshoz kapcsolódóan a bizottság tagjai »»»
Előbb-utóbb kidobják – A hencegő Weber
Kikérem magamnak, hogy egy olyan ostoba kormányfőt lőcsöljenek a magyarokra, ahogy azt Manfred Weber Magyar Péterrel tette. Ezzel még el is hencegett, mert ő pont egy ilyet akart. Eddig is tudtuk, hogy Weber gyűlöli a magyarokat, de nem kellene ezért dicsérnie önmagát. Ezzel a gyengeelméjű miniszte»»»
Eltűnik a hó, mégis rekordot dönt a turizmus: elképesztő átalakulás zajlik a népszerű hegyekben
A klímaváltozás alapjaiban formálja át az alpesi turizmus, a téli szabadidős sportokhoz kötődő ingatlanpiac és a borászat jövőjét, ahogyan az a Knight Frank most megjelent, 2026-os alpesi jelentéséből kiderül. Miközben a természetes hómennyiség egyre kiszámíthatatlanabb, a síturizmus rekordszámokat»»»