Infostart 27.06. 15:19

Lángol a mező Pápoc mellett, betárcsázzák a földet, hogy ne érje el a tűz az erdőt – videó

Kigyulladt a szántó a Vas vármegyei Pápoc és Kemenesmagasi között, az első becslések szerint húsz hektárt érintenek a lángok – közölte a katasztrófavédelem a honlapján szombaton. Azt írták, a tűz elérte az erdőt is, továbbterjedését tárcsázógépekkel igyekeznek megakadályozni. A helyszínre sárvári, »»»

infostart.hu
Hirado 27.06. 15:14

Tarr Zoltán: Azonnal megszűnik az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatóinak megbízatása

A ma hatályba lépő médiatörvény értelmében azonnal megszűnik a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatóinak megbízatása – írta a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Facebook-oldalán szombaton. Tarr Zoltán úgy»»»

hirado.hu
Hirado 27.06. 15:14

Gajdos László: Rendkívüli, hosszan tartó hőhullámokra kell felkészülnünk idén nyáron

A Meteorológiai Világszervezet előrejelzései szerint a globális El Nino jelenség hatására idén nyáron rendkívüli, hosszan tartó hőhullámokra és szélsőséges időjárási jelenségekre kell felkészülnünk – írta szombaton Facebook-oldalán az élő környezetért felelős miniszter. Gajdos László emlékeztetett,»»»

hirado.hu
Infostart 27.06. 15:07

Nevet változtatott a frissen hivatalba lépett sportállamtitkár

Sportállamtitkári kinevezése kapcsán a sajtóban számos változatban megjelent a korábbi kiváló öttusázó, az elmúlt években újságíróként ismert Kálnoki-Kiss Attila neve, most azonban érdekes fejlemény látott napvilágot. Kiderült ugyanis, hogy maga az érintett bár hosszú évek óta Kálnoki Kis Attilakén»»»

infostart.hu
Hirado 27.06. 15:02

A magyar szupervasút gyorsabb lehet, mint a repülő

Akár 320 kilométer/órás sebességgel közlekedő vonatok is összeköthetnék Budapestet Béccsel, Pozsonnyal, Prágával és Varsóval egy korábban elkészült nagysebességű vasúti koncepció szerint. A tanulmány alapján a magyar fővárosból két órán belül elérhetővé válhatna Bécs, miközben a fejlesztés nemcsak »»»

hirado.hu
Privat bankar 27.06. 14:39

Iráni ismét támad, ezúttal Bahreinben csaptak le a drónok

Irán drónokkal támadta Bahreint szombaton, miközben néhány nap után egy újabb hajót ért támadás a Hormuzi-szorosban, valószínűleg Teherán válaszaként az Egyesült Államok pénteki légicsapásaira. A bahreini külügyminisztérium közleménye szerint „számos iráni drón” érte el az országot, amelynek terüle»»»

privatbankar.hu
Maszol 27.06. 14:36

Olguța Vasilescu: Az RMDSZ komoly párt, következetes a vállalásaihoz

Lia Olguța Vasilescu, Craiova polgármestere és a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa szombaton kijelentette: amennyiben az RMDSZ támogatná a Sorin Grindeanu vezette kormányalakítási törekvéseket, egy egypárti PSD-kormány parlamenti jóváhagyása nem jelentene problémát.A politikus szerint a PSD ki»»»

maszol.ro
Portfolio 27.06. 14:25

Megszólalt Gajdos László miniszter: idén nyáron rendkívüli és hosszú hőhullámokra kell felkészülnünk

A globális El Niño jelenség miatt idén nyáron rendkívüli, akár a 40 Celsius-fokot is elérő hőhullámokra kell felkészülnünk. A szélsőséges időjárás komoly próbára teszi az emberi szervezetet és a környezetet egyaránt, így a hatóságok megfeszített munkája mellett a lakosság felelősségteljes magatartá»»»

portfolio.hu
Hirado 27.06. 14:14

Fidesz: A kormány fizesse ki a családi tulajdonban lévő benzinkutaknak, ami jár

A Fidesz azt követeli a kormánytól, hogy haladéktalanul fizesse ki a kárenyhítő támogatást a kisebb, független benzinkutak számára. Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez szombaton eljutatott közleményében hangsúlyozta, a kormányváltás nem teszi meg nem történtté a megállapod»»»

hirado.hu
Hirado 27.06. 14:14

A honvédség 12 ezer tasak vizet szállított ki

Összesen 12 ezer tasak vizet szállított ki a honvédség azokra a településekre, ahol tömegrendezvényt tartanak – közölte a kormányzat a Facebook-oldalán szombaton. Bejegyzésükben jelezték, Tiszaújvárosba 5 ezer, Zalacsányba 4 ezer, Orfűre pedig 3 ezer zacskó vizet vittek a katonák. A hőségriasztássa»»»

hirado.hu
Portfolio 27.06. 14:01

Lépésről lépésre fojtja meg a hőség Európát: egymás után dőlnek össze a védelmi vonalak

Az Európán végigsöprő, szokatlanul korai és heves hőhullám alaposan próbára teszi a kontinens infrastruktúráját, és nehéz döntés elé állítja a kormányokat, amelyeknek választaniuk kell a mind szélsőségesebb hőmérséklet elviselése és a melegebb jövőhöz való alkalmazkodást szolgáló milliárdos beruház»»»

portfolio.hu
Portfolio 27.06. 14:01

Alan Greenspan halálára

Az idén 113 éves Fed élén jelenleg a 17. elnök szolgál. Az elnökök sorában a héten elhunyt Alan Greenspan a 13. volt. Az amerikai jegybankot 1987-től 2006-ig vezette, s ezzel a második leghosszabb szolgálati idő az övé. Sokáig őt tartották a mindent jól csináló jegybankárnak. Bob Woodward a 2000-be»»»

portfolio.hu
Maszol 27.06. 13:51

Újabb földrengés volt Venezuelában (VIDEÓ)

Újabb földrengés rázta meg Venezuela északi partjait szombaton hajnalban, miután néhány napja két erős földrengés következtében több mint 900-an haltak meg. Az EMSC földrengés-megfigyelő intézet szerint a 4,9-es erősségű hajnali rengés epicentruma Észak-Venezuelában, Maracaytól 61 kilométerre észak»»»

maszol.ro
Privat bankar 27.06. 13:39

Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen

A Volkswagen a jelenlegi terveknél is jóval nagyobb leépítésre készülhet: a Manager Magazin értesülése szerint a német autógyártó több mint 650 ezres globális állományának mintegy 15 százalékát, vagyis közel 100 ezer dolgozótól válhat meg – írja a Politico. A vállalat korábban azt jelentette be, ho»»»

privatbankar.hu
Hirado 27.06. 13:38

Több vasútvonalon korlátozták a vonatok megengedett maximális sebességét a kánikula miatt – közölte a MÁV-csoport

Az utasok biztonsága érdekében szombat déltől tizenhárom vasútvonalon korlátozták a vonatok megengedett maximális sebességét, ami miatt 5-15 perces alapkésések alakulhatnak ki az érintett vonalakon – közölte a MÁV-csoport az MTI-vel. Közleményük szerint már az eddigi kánikula is érezhető többletter»»»

hirado.hu
Privat bankar 27.06. 13:15

Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva

Ugyan az elmúlt hetekben tovább csökkent a bizonytalan pártpreferenciával jellemezhető felnőttek száma, a pártok erőviszonyai a várakozásoknak megfelelően nem változtak az utóbbi 1 hónapban. A felnőtt népesség döntő többsége továbbra is kormánypárti szavazó, miközben a Fidesz-KDNP támogatottsága tö»»»

privatbankar.hu
Portfolio 27.06. 13:13

A Tisza-kormány kezdeményezte a Budapest–Belgrád beruházással kapcsolatos titkosítás feloldását

A magyar kormány hivatalosan is kezdeményezte a Budapest–Belgrád vasútberuházással kapcsolatos titkosítás feloldását, melyhez a kínai fél belegyezésére is szükség van - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán, miután Gong Taóval, Kína budapesti nagykövetével egyeztete»»»

portfolio.hu
Profit Line 27.06. 13:09

Átléphette az 1 milliárd dollárt a Polymarket évesített bevétele

A Polymarket évesített bevétele egy friss értesülés szerint már meghaladja az 1 milliárd dollárt. Amennyiben az adat később független megerősítést is nyer, a blokkláncalapú predikciós piac a kriptoipar egyik leggyorsabban növekvő platformjává válhat. Fontos azonban, hogy nem tényleges éves árbevéte»»»

profitline.hu
Maszol 27.06. 13:00

Hét napig bolyongott a hegyekben – Drámai mentőakció során mentettek meg három ukránt (VIDEÓ) 

Rendkívül nehéz mentőakciókban vettek részt az elmúlt 24 órában a máramarosi hegyimentők, akik három ukrán állampolgárt mentettek ki, miután a hegyeken keresztül lépték át a román határt. Az egyik férfi már hét napja volt úton, teljesen kimerült, míg a másik két személy egy veszélyes, szakadékokkal»»»

maszol.ro
Hirado 27.06. 12:49

Szombattól harmadfokúra emelte a hőségriasztást az országos tisztif őorvos

Szombattól harmadfokúra emelte a hőségriasztást az ország egész területén az országos tiszti főorvos, a hőhullám egy szintén rendkívül meleg időszakot folytat, a tartós hőség komoly egészségügyi kockázatot jelent az idősek, a kisgyermekek, a várandósok, a krónikus betegek, valamint a szabadban dolg»»»

hirado.hu
Hirado 27.06. 12:49

Kétoldalú találkozót tartott Karácsony Gergely és Hadja Lahbib uniós biztos

A szombati Pride felvonulást megelőzően kétoldalú megbeszélést folytatott egymással Karácsony Gergely főpolgármester és Hadja Lahbib, az Európai Unió humanitárius segítségnyújtásért felelős biztosa Budapesten. A találkozót követő sajtótájékoztatón Hadja Lahbib emlékeztetett arra, hogy tavaly a Prid»»»

hirado.hu
Infostart 27.06. 12:43

Szászi István: 5-10 évben belül már együtt fogunk dolgozni a robotokkal, rájuk bízva a monoton vagy nehéz munkát

Az izgalmas kérdés az, hogy hogyan kerül be az egészségügybe a robot – és azért izgalmas ez a kérdés, mert a robot és az ember interakcióját kell megoldani. Önmagában már az egy nagy kihívás, hogy hogyan lehet a robotot bizonyos feladatok elvégzésére betanítani akár az egészségügyben, akár gyári, l»»»

infostart.hu
Index 27.06. 12:40

Idea Intézet: több évtizedes mélyponton a Fidesz támogatottsága

A Tisza Párt a biztos szavazók körében háromszoros előnnyel vezet a Fidesz–KDNP előtt, amelynek támogatottsága több évtizedes mélyponton áll – derül ki az Idea Intézet júniusi felméréséből. A cég egy korábbi kutatása pedig meglepő eredményt hozott: Magyar Péter miniszterelnök csupán a negyedik a sa»»»

index.hu
Hirado 27.06. 12:37

Magyar Péter: Miniszterelnökként vezetem a rekordhőség miatt elrendelt, összehangolt védelmi tevékenységet

Miniszterelnökként vezetem a rekordhőség miatt elrendelt, összehangolt védelmi tevékenységet – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton. Magyar Péter a bejegyzésében arra kért mindenkit, hogy kiemelten figyeljen a gyermekekre, az idősekre és az utcán élőkre. Az országos tisztifőorvos s»»»

hirado.hu
Privat bankar 27.06. 12:27

Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?

Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a nemzetközi folyamatok alapján további árcsökkenés jöhet. A cikk szerint a korábbi 2022-es szabályozással szemben szerencsésebben alakult a helyzet, hiszen míg akkor egy elhúzódó válság közepette vezett»»»

privatbankar.hu
Portfolio 27.06. 12:00

Egy város, 24 érdek: így bénítja meg Budapestet a kétszintű önkormányzatiság

Ha ma Budapesten tönkremegy egy pad vagy kátyús lesz egy út, a városlakó gyakran nem tudja, kihez kell fordulnia. A probléma ott kezdődik, hogy ezt sok esetben még maguk az üzemeltetők sem tudják egyértelműen megmondani. A fővárosban ugyanis kétszintű önkormányzati rendszer működik, amelyben a fővá»»»

portfolio.hu
Privat bankar 27.06. 11:51

„Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú

Hogyan indult a ViVeTech története és személyesen mióta foglalkozik kiberbiztonsággal? A ViVeTech 2011-ben indult, én pedig 1999-ben kezdtem el informatikával, azon belül is IT-biztonsággal foglalkozni. Ekkor jelentek meg Magyarországon azok a cégek, amelyek jogosultságkezelésre, határvédelemre, tű»»»

privatbankar.hu
Hirado 27.06. 11:37

Az Európai Bizottság kormánybiztosát fogadta Kátai-Németh Vilmos

Kátai-Németh Vilmos Orbán Anita külügyminiszterrel és Pósfai Gábor belügyminiszterrel fogadta Hadja Lahbibot, az Európai Bizottság egyenlőségért, felkészültségért és válságkezelésért felelős biztosát – a találkozóról a Facebook-oldalán tett bejegyzésében számolt be a szociális- és családügyi minisz»»»

hirado.hu
Hirado 27.06. 11:37

Vitézy Dávid: Kezdeményeztük a Budapest-Belgrád vasútvonal titkosításának feloldását

A kormány döntése alapján hivatalosan is kezdeményeztük a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházással kapcsolatos titkosítás feloldását – írta közösségi oldalán szombaton a közlekedési és beruházási miniszter azzal kapcsolatban, hogy előző nap találkozott a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetével»»»

hirado.hu
Magyar Narancs 27.06. 11:13

Mégsem lett díszpolgár a Fidesz által meghurcolt mérnökből Makón

Öt Facebook-bejegyzésben számolt be Farkas Éva Erzsébet makói fideszes polgármester arról, milyen döntéseket hozott szerdán az elnökletével az önkormányzati képviselő-testület. Bejelentette, hogy a Páger Antal színészdíjat – amelyet minden évben egy színművésznek ad a város – legközelebb Für Anikó »»»

magyarnarancs.hu
Portfolio 27.06. 11:00

Bevándorlás nélkül drámai módon csökkenne a lakosságszám számos EU-tagállamban

A Portfolio május 22-én ismertette az Eurostat éves demográfiai kiadványának főbb adatait, kiemelve, hogy a magyar népességfogyás közép-kelet-európai régiós trend, miközben az EU népessége évről évre növekszik. A leginkább növekvő népességű országok között meglepő módon olyanok is vannak, ahol évti»»»

portfolio.hu
Index 27.06. 10:52

Hegedűs Zsolt figyelmeztette a lakosságot az extrém hőség miatt, nagy baj lehet, ha nem figyelünk

Rendkívüli hőség és több nagyszabású szabadtéri rendezvény találkozik a hétvégén Magyarországon – erre figyelmeztet Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter, aki közösségi oldalán arra kérte a résztvevőket, hogy indulás előtt hozzanak felelős döntést saját és mások egészsége érdekében. „A hétvégén több»»»

index.hu
Infostart 27.06. 10:42

Magyar Péter a tisztavatáson: nem annak kell félnie, aki a törvényt betartja

Magyar Péter a Ludovika előtti téren tartott ünnepségen beszédében azt kérte a végzett hallgatóktól, legyen bátorságuk felszólalni, ha törvénytelenséget látnak, legyen tartásuk jelezni, ha méltatlan parancsot kapnak, és legyen erejük kiállni, ha a hivatásuk becsülete sérülne. „Nem annak kell félnie»»»

infostart.hu
Hirado 27.06. 10:25

Hegedűs Zsolt: Aki tömegrendezvényen kíván részt venni, hozzon felelős döntést

Aki szabadtéri tömegrendezvényen kíván részt venni, az indulás előtt hozzon felelős döntést saját egészsége és mások biztonsága érdekében – hívta fel a figyelmet az egészségügyi miniszter szombat délelőtt a Facebook-oldalán. Hegedűs Zsolt emlékeztetett, a hőség nem egyszerű kellemetlenség, hanem ko»»»

hirado.hu
Hir6 27.06. 10:22

Közelgő határidőkre figyelmeztet a NAV

Június-július fordulója több fontos határidőt is hoz a gépjárműadó, a globális minimumadó és az új, 3 eurós vámszabály kapcsán – figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A NAV által az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény emlékeztet: június 30-ig kérhető a gépjárműadóra az automatikus, pó»»»

hir6.hu
Portfolio 27.06. 10:06

Azonnal betiltották az AI-csúcsfegyvert, több súlyos ügy bukott ki, egyszerűen nem maradt más választás

Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium alig két hete arra kötelezte az Anthropic AI-vállalatot, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva függessze fel külföldi felhasználók hozzáférését legfejlettebb modelljeihez, a Fable 5-höz és a Mythos 5-höz. A példátlan lépés hátterében több súlyos indok is húzó»»»

portfolio.hu
Index 27.06. 10:02

Schiffer András válaszol Magyar Péternek, és veszedelmesen demagóg dallamokra figyelmeztet

Magyarország miniszterelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján a képviselői ciklusok 12 éves abszolút korlátja kapcsán volt szíves arra hivatkozni, hogy a képviselői ciklusok számának korlátozása már ott volt 2010-ben is a Schiffer András vezette Lehet Más a Politika programpontjai között, tehát a fel»»»

index.hu
Hirado 27.06. 10:01

Belső vizsgálatot kér a honvédelmi miniszter az újdörögdi baleset kapcsán

Azonnali belső vizsgálat elrendelését kéri a honvédelmi miniszter a vezérkari főnöktől az újdörögdi gyakorlótéren 2025 márciusában történt kézigránát-baleset miatt – jelentette be a tárcavezető szombaton Facebook-oldalán. Ruszin-Szendi Romulusz bejegyzésében azt írta, tudomásul veszi az ügyészség d»»»

hirado.hu
Vilaggazdasag 27.06. 09:41

Hőkupola: erős figyelmeztetést kaptak a Pride részvevői az egészségügyi minisztertől - mindenki legyen óvatos

Rendkívüli hőségben indul szombaton a Budapest Pride: az egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy a szabadtéri tömegrendezvények komoly kockázatot jelenthetnek, különösen az idősek, a kisgyermekek és a krónikus betegek számára. A hőség miatt, a miniszter a résztvevőket arra kéri, hogy eleg»»»

vg.hu
Privat bankar 27.06. 09:38

Újabb földrengés volt a katasztrófa sújtotta országban

Földrengés rázta meg Venezuela északi partjait szombaton hajnalban, miután néhány napja két erős földrengés következtében több mint 900-an haltak meg. Az EMSC földrengésmegfigyelő intézet szerint a 4,9-es erősségű hajnali rengés epicentruma Észak-Venezuelában, Maracaytól 61 kilométerre északnyugatr»»»

privatbankar.hu
Hirado 27.06. 09:37

Magyar Péter: Minden hivatásos szolgáljon a törvény és a haza iránti hűséggel

Minden hivatásos szolgáljon becsülettel, tisztességgel, a törvény, valamint a hazánk iránti hűséggel – mondta a miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavató ünnepségén szombaton Budapesten. Magyar Péter a Ludovika előtti téren tartott ünnepségen beszédében azt kérte a végzett hallgatók»»»

hirado.hu
Blikk 27.06. 09:29

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter üzent a magyaroknak a rendívüli hőség miatt

Hegedűs Zsolt külön felhívta a figyelmet arra, hogy az idősek, a várandósok, a kisgyermekek, valamint a krónikus szív- és érrendszeri betegségekkel küzdők lehetőség szerint inkább kerüljék el a hétvégi szabadtéri programokat. A miniszter kiemelte: azoknak, akik mégis útra kelnek, a tudatos felkészü»»»

blikk.hu
Hirado 27.06. 08:49

Tetőzik a kánikula: szombaton 34 és 39 fok közötti csúcshőmérséklet várható

Szombton napos idő várható kevés gomolyfelhővel, de csapadék ezekből nem várható. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 39 fok között alakul – közölte a HungaroMet. Késő este többnyire 22 és 30 fok közötti értékek várhatók. Hajnalra általában 15 »»»

hirado.hu
Maszol 27.06. 08:35

Durván nekiment a PNL a szociáldemokratáknak – Nem adnak „biankó csekket” a kormányzáshoz

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem hajlandó feltétel nélkül támogatni Sorin Grindeanu miniszterelnök-jelöltségét – jelentette ki a PNL elnöke, Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő. Facebook-bejegyzésében Bolojan rámutatott, hogy a cotroceni-i egyeztetésen pártja a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR»»»

maszol.ro
Magyar Nemzet 27.06. 08:01

Libanon és Izrael a béke felé tett egy lépést

Marco Rubio amerikai külügyminiszter ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy „Libanon polgárainak most már évtizedek óta hatalmas szenvedést kell kiállniuk az ország ügyeibe való külső beavatkozás eredményeként, amikor egyes államok megpróbálták támadási indítóállásként felhasználni országukat”. Az amerik»»»

magyarnemzet.hu
Privat bankar 27.06. 06:14

Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén

Javaslok egy kísérletet. Mondjuk azt egy nem túl közeli ismerősünknek, hogy egy hétre Olaszországba megyünk nyaralni. Figyeljük, ahogy az arcán finoman átfutnak a különböző érzelmek: én meg itt döglök meg a 40 fokban, remélem, a torkodon akad a friss bazsalikomlevél a pizzádon; miből telik ennek er»»»

privatbankar.hu
Portfolio 27.06. 06:12

Az EU papíron búcsút mond az orosz gáznak – a számok mást mutatnak

Az EU papíron az orosz gáz teljes kivezetésére készül – a valóságban azonban Oroszország részesedése az EU LNG-importjában a 2025-ös évi 13,9%-ról 17,3%-ra nőtt 2026 első negyedévében. Ez a legnagyobb elmozdulás a teljes negyedéves adatsorban. Bár elsőre az juthat eszünkbe, hogy a növekedés hátteré»»»

portfolio.hu
Index 27.06. 06:02

Felvonulók kérték, avagy mit várhat a Pride népe Magyar Pétertől?

A Tisza egy szivárványkoalíció, amelynek heterogén tömegbázisát egyelőre Orbán Viktor utálatán és a Magyar Péterbe vetett hiten túl nem sok minden köti össze. Aztán van egy másik szivárványkoalíció (támogatóit nézve jelentős átfedésben az előzővel), amelynek a zászlója is szivárványos, és az őt alk»»»

index.hu
Profit Line 27.06. 05:07

Az USDT bekapcsolódik Brazília Pix rendszerébe, 170 millió ember előtt nyílhat meg az út

Az Oobit kriptofizetési szolgáltató összekapcsolta az USDT stabilcoint Brazília rendkívül népszerű Pix azonnali fizetési rendszerével. Az integráció révén a dollárhoz kötött digitális eszköz elméletileg akár 170 millió brazil felhasználó számára is könnyebben hozzáférhetővé válhat, ami fontos lépés»»»

profitline.hu
Profit Line 27.06. 01:07

Törvényi döntés! A családi pótlék nem a jövedelemhez kötött

A családi pótlék az egyik legismertebb magyarországi családtámogatási ellátás, a jövedelmi szabályait azonban sokan félreértik. Gyakran felmerül például, hogy elveszítheti-e a család a támogatást, ha a szülő fizetésemelést kap, magasabb jövedelmű munkahelyre kerül, vállalkozást indít, vagy jelentős»»»

profitline.hu