Régóta várt bejelentés érkezett: radikális változás jön a magyar állami fogászatokon
Megkezdődik a közfinanszírozott fogászati ellátás átalakítása, miután az Egészségügyi Minisztérium vezetése egyeztetett a Fogászati Alapellátás Petíció képviselőivel. A találkozón azonnali döntések születtek a fiatal fogorvosok és az egészségügyi szakdolgozók bérének rendezéséről, az országos ügyel»»»
Tisztújítást tartott a Kutyapárt, Tóth-Benedek Csanád az új elnök
Sikeres tisztújítást tartott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, jelentette be a párt szombat este. A párt eddigi társelnökei ezúttal nem indultak az elnöki pozíciókért, a Kutyapárt magyarázata szerint azért, mert egy ideje az energiáik nagy része terepi munkára megy. A tagság döntése alapján a Magyar Ké»»»
Nem csak egy forró nyár: klímában egyre közelebb kerülünk a Duna-Deltához
Forró volt az idei nyár. Nem úgy, mint a megszokott nyarak, hanem nagyon forró: sorra dőltek a hőmérsékleti rekordok egymás után, az idei a július a tizedik legmelegebb és a hatodik legszárazabb július volt 1901 óta, az augusztus pedig minden korábbinál melegebbnek bizonyult, az augusztusi országos»»»
Két páratlan, három páros – íme az ötös számai
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón: Nyerőszámok: 3 (három) 14 (tizennégy) 22 (huszonkettő) 57 (ötvenhét) 76 (hetvenhat) Joker: 849274 Kattintson ide, hogy az Infostart cikkei az elsők között jelenjenek meg a Google-keresőben! Kezdőla»»»
Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt
Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve. Ez volt az utóbbi évek egyik legnagyobb horvátországi tüntetése. A S»»»
31 milliárd forintból újul meg a kritikus állapotban lévő Gubacsi híd
Újabb fontos szakaszához érkezett a Gubacsi vasúti híd újjáépítésének előkészítése: a szakemberek elvégezték a rendkívül leromlott állapotú átkelő terheléses vizsgálatát. A bruttó 31 milliárd forintos beruházás eredményeként 2029 végére megszűnik az az áldatlan állapot, amely miatt az ország teljes»»»
Meglépi Vitézy minisztériuma: újabb modern vasúti rendszer készül Magyarországon
Megkezdődik egy új Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vasút-villamos (tram-train) hálózat előkészítése, amely Miskolcot, Tiszaújvárost, Kazincbarcikát és potenciálisan Ózdot kötheti össze a meglévő vasúti infrastruktúra hatékonyabb kihasználásával. A kötöttpályás közlekedést a települések belső részeivel »»»
Ez most a prioritás Tanács Zoltán szerint: új technológiai korszakra készítik fel Magyarországot
A közigazgatás hatékonyságát támogató digitális fejlesztésekről, a kiberbiztonság megerősítéséről, valamint a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekről egyeztetett a miniszterelnökkel Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter. A tárcavezető a közösségi oldalán számolt be a találkoz»»»
Megérkezett a nagy bejelentés: több száz milliárd forintot költenének bérrendezésre ezen a területen
Felgyorsultak az egyeztetések az egészségügyi szakdolgozók bérrendezéséről. Kiderül, hogy az ágazatnak biztosított 500 milliárd forintos többletforrás legnagyobb részét mire költik. Az egészségügyi szakdolgozók bérrendezésére és egy új bértábla kialakítására fordítaná a kormány az ágazatnak szánt 5»»»
Demonstrációt tartottak a Kossuth téren a Tisza-kormány ellen
(Frissülő cikk.) A „Ne féljetek 2.0” néven meghirdetett eseményt a szervezők nem klasszikus tüntetésként, hanem interaktív közösségi workshop és demonstráció keverékeként harangozták be. A résztvevőknek lehetőségük volt kétperces felszólalásokat küldeni a szervezőknek. Az esemény szervezői között v»»»
Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében
Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A tájékoztatás szerint a Baranya vármegyei Szilágyon egy lakóház udvaráról távközlési »»»
Maradona kezezős labdájától Muhammad Ali köntöséig – Megdőlt a sportrelikviák aukciós rekordja
Közel 20 milliárd forintnyi összeget kalapált össze nyári unaloműző online árveréssorozatán sportrelikviákból a dallas-i Heritage aukciósház, ami rekordot jelent ebben a kategóriában. Kosárlabdázók ikonikus mezététől Maradona kezezéséről elhíresült labdáján át Muhammad Ali köntöséig igazán kivétele»»»
Elárulta a miniszter: erre költenék az egészségügynek szánt 500 milliárdos pluszforrást
Előkészítették az egészségügyi szakdolgozók bérrendezését, a Pénzügyminisztériummal folytatott egyeztetések pedig felgyorsultak. Az ágazatnak szánt 500 milliárd forintos pluszforrás legnagyobb részét az egészségügyben dolgozók életpályájának elismerésére és az új szakdolgozói bértábla kidolgozására»»»
Kemény kritikát kapott a Tisza oktatáspolitikája
„Nagyon sok mindennek neki kellett volna már állni”, „a Tisza-párt nem készült fel igazán a kormányváltásra” – többek között ilyen és ehhez hasonló kritikák hangoztak el a Budapest belvárosában megrendezett PedagógusFesztiválon, ahol döntéshozók is jelen voltak. Szűcs Dóra, az Oktatási Bizottság el»»»
Autósok, figyelem: a kormány készül valamire a benzinárakkal
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a miniszterelnökkel egyeztetett a hazai gazdaság és az energiaszektor aktuális helyzetéről, valamint a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programról. A megbeszélésen kiemelt szerepet kaptak a jövőbeli hálózatfejlesztések, a megújuló energiaforrások, »»»
Zelenszkij kész betartani a tűzszünetet szeptember 7-ig
Röviddel azután, hogy a Moszkvában tárgyaló amerikai küldöttséggel telefonon egyeztetett, Volodimir Zelenszkij a Telegramon bejelentette, hogy Ukrajna is kész tartózkodni a Moszkva elleni csapásoktól, azonnali hatállyal, szeptember 7-ig, írja a Kyiv Independent. „A beszélgetés pillanatától kezdve k»»»
Autókra döntött ki fákat az erős vihar, amely lecsapott Magyarországra szombaton
Erős szél okozott károkat szombaton az ország több részén, kidőlt fák és letört ágak zárták el az utakat, dőltek épületekre és elektromos vezetékekre Baranya, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyékben, valamint Budapesten is. A tűzoltókat több helyszínre is riasztották, a fővárosban a III.»»»
Magyar Péter rendkívül hálás, kitüntetésre és jutalomra készül október 23-án
Magyar Péter miniszterelnök október 23-án kitüntetést és jutalmat javasol a paksi fenékküszöb építésén dolgozó munkásoknak és szakembereknek, akik segítségével sikerült fenntartani az atomerőmű működését a Duna rekordalacsony vízállása idején. A miniszterelnök javasolja a kormánynak, hogy október 2»»»
Rendkívüli javaslattal állt elő Magyar Péter: állami elismerést és jutalmat kaphatnak a paksi munka résztvevői
A paksi védekezésben közreműködő szakemberek és munkások állami kitüntetésére, valamint pénzbeli megjutalmazására tett javaslatot a kormánynak az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából egy Facebook-bejegyzésben Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő kiemelte, hogy a védekezési munkálatok sikere a »»»
Három iráni kőolaj-tartályhajót tett működésképtelenné az amerikai haderő
Az amerikai haderő működésképtelenné tett három iráni kőolaj-tartályhajót, miután az iráni Iszlám Forradalmi Gárda rakétákat lőtt ki két amerikai hadihajóra. A CENTCOM közlése szerint az amerikai egységek nem szenvedtek kárt, Teherán szankciókerülő „árnyékflottája” viszont komoly veszteséget könyve»»»
Elárulta miniszter: erre költenék az egészségügynek szánt 500 milliárdos pluszforrást
Előkészítették az egészségügyi szakdolgozók bérrendezését, a Pénzügyminisztériummal folytatott egyeztetések pedig felgyorsultak. Az ágazatnak szánt 500 milliárd forintos pluszforrás legnagyobb részét az egészségügyben dolgozók életpályájának elismerésére és az új szakdolgozói bértábla kidolgozására»»»
Magyar Péter: Jutalmat és kitüntetést javaslok a paksi védekezésben résztvevők
„Magyarország hálás a sikeres paksi védekezésben résztvevő munkásoknak és szakembereknek. A kormánynak azt javaslom, hogy minden résztvevő részesüljön kitüntetésben és jutalomban az október 23-i nemzeti ünnepen” – írta Magyar Péter a közösségi oldalán megosztott posztban. Olvasta már? Hadházy Ákos »»»
Meghalt a lezuhant görög vadászbombázó mindkét pilótája
Sajnos mindkét pilóta meghalt - nyilatkozta egy illetékes a Reutersnek a görögországi légibemutatón szombat délután lezuhant vadászbombázóval kapcsolatban. Mint azt korábban a HVG is megírta, egy F-4 Phantom repülőgép az Athén melletti Tanagra repülőtérnél a földbe csapódott. A Reuters most megtudt»»»
Lezuhant egy vadászbombázó egy görögországi légibemutatón
Hatalmas csattanást követően fekete füst szállt a magasba a rendezvényen pár száz méterre a légibemutatót figyelemmel követő tömegtől. A nézők közül nem sérült meg senki. A baleset a repülőtértől két kilométerre történt alacsony repülési magasságban, néhány perccel azután, hogy a repülőgép felszáll»»»
Ön is lakáskiadó? Akkor az új uniós szabályozás biztosan érinteni fogja – ezekre számíthatunk
Spanyolországban végképp elfogyott a türelem a rövidtávú lakáskiadások miatt (Fotó: AARON HEREDIA / NurPhoto)Ki jár a legrosszabbul az uniós szabályozással?A magyarországi ingatlantulajdonosok számára a lakáskiadás ma már nem egy passzív, könnyű jövedelemforrás, hanem egy komoly jogi és adózási sza»»»
Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben
Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében – derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból. Az év eleje óta az Európai Unióban mintegy 647 ezer hektár vált a lángok martalékává, ennek több mint 80 százalék»»»
A spanyol kormány átmeneti befogadótábort alakít ki Ceuta kikötőjében
A híradások szerint Oscar Puente aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi a sátortábor felépítését annak ellenére, hogy Juan Jesús Vivas, Ceuta elnöke egy pénteki rendezvényen ezzel ellentétesen foglalt állást. Juan Jesús Vivas arra hivatkozva utasította el a tábor felépítését, hogy a kikötő »»»
Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban
Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton. Kapitány István a videójában elmondta: »»»
Elkezdődött az újabb kormányellenes tüntetés
Különböző szervezetek és újságírók közös tüntetést szerveztek a Kossuth térre, szombat késő délutánra azoknak, akik nincsenek megelégedve a rendszerrel, vagyis a Tisza-kormánnyal. Kövesse velünk élő tudósításunkban a demonstrációt! Cikkünk folyamatosan frissül… „Építő gondolatok egy nagyszerű közös»»»
A Souls játékok atyja most először reagált nyilvánosan a róla terjengő láb fétises meme kultúra jelenségére
szöveges hirdetés A The Game Post hozta még le hírként, hogy a fejlesztői létszám folyamatos csö... A Fehér Ház hivatalos X-oldala osztott meg tegnapelőtt egy posztot, amiben az ... A Rebel Wolves vámpíros RPG-je a napokban jelent meg, a remek értékelések elle... A függetlenedése után a Double Fine»»»
Putyin három napra leállítja a Kijev elleni légicsapásokat
Szombaton amerikai küldöttség érkezett Moszkvába tárgyalni, amíg ott lesznek, nem lövik az ukrán fővárost. Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat egy amerikai delegáció Moszkvába érkezésére tekintettel – jelentette be Dmitrij»»»
Drágul a gáz, de nem biztos, hogy jönnek a kamatemelések a régióban
A Bank of America friss elemzése szerint a közép-európai piacok túl agresszív jegybanki kamatemelési pályát árazhatnak be a földgázárak emelkedése nyomán. A nagykereskedelmi gázárak ugyanis csak 6–12 hónapos késéssel, tompítva jelennek meg a fogyasztói árakban, miközben az árplafonok, szabályozott »»»
30 százalékos tulajdonrész, százmilliós adóbevétel - De ki viseli a szélerőművek kockázatát?
A 30 százalékos tulajdonrész valóban ajándék?Itt a legnagyobb a félreértés veszélye. A 2026. augusztusi rendelettervezet nem ingyenes önkormányzati tulajdonrészről ír, hanem legfeljebb 30 százalékos vételi jogról. Ezt a lehetőséget a jogosult piaci értéken gyakorolhatja. Egy 100 MW-os projekt eseté»»»
Rendkívüli bejelentést tett Magyar Péter a paksi védekezésről: megjutalmaznak mindenkit, aki részt vett a munkálatokban
Kitüntetéssel és pénzjutalommal ismernék el a sikeres paksi védekezésben részt vevők teljesítményét. Magyar Péter pontos időpontot is mondott az elismerések átadására. A kormányfő azt javasolja a kormánynak, hogy az október 23-i nemzeti ünnepen kitüntetéssel és pénzjutalommal ismerjék el a paksi vé»»»
Óriási a felháborodás a Szent Imre Kórház döntése miatt
Komoly indulatokat váltott ki a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházának új szabályozása, amely szerint októbertől a vajúdás és a szülés idején egyetlen kísérő tartózkodhat a szülő nő mellett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a családoknak dönteniük kell: az apa vagy a dúla l»»»
Arcefelismerő AI a bűnüldözésben? A TASZ szerint sok még a hiba, a nyilvánoság sokat segítene
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azt tapasztalja hogy az új technológiák olyan gyorsan terjednek – nemcsak Magyarországon és nemcsak Európában, hanem az egész világon –, hogy a legtöbb állampolgárnak nehezére esik lépést tartani a változásokkal, az pedig, hogy ezekről részletes véleményük legy»»»
Több brit szélsőjobbos megmondóember dicsőíti a doveri maszkosokat, Farage elítélte őket
Szélsőjobbos brit megmondóemberek álltak ki a doveri kikötő forgalmát órákra megbénító feketébe öltözött, maszkos tüntetők mellett, írja a BBC. Köztük a legismertebb Tommy Robinson (a valódi neve Stephen Yaxley-Lennon), a szélsőjobboldali aktivista a nap folyamán több videót is megosztott az X-én, »»»
Egymásnak feszült a Facebookon Magyar Péter és Márki-Zay Péter
Márki-Zay Péter bejegyzésében arról írt, hogy bár Nagy Gábor Bálint lemondott a legfőbb ügyészi posztról, szerinte mégsem következik ebből az, hogy távoznia kellene az ügyészi szervezetből. A hódmezővásárhelyi polgármester a Népszava egyik cikkére hivatkozva kifogásolta, hogy a leköszönő vezető meg»»»
Ruszin-Szendi Romulusz miniszteri biztost kapott – új ember felügyeli a honvédségi beszerzéseket
Új miniszteri biztos vizsgálja felül a Magyar Honvédség beszerzési rendszerét. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter két évre bízta meg a széles jogköröket kapó Illés Szabolcsot. A honvédelmi miniszter Illés Szabolcsot bízta meg a Magyar Honvédség beszerzési rendszerének felülvizsgálatával. A»»»
Ilyenre sem láttunk mostanában példát, az egyik kontinens megnő, átrajzolják a térképen
Afrika területe nem lesz nagyobb egyetlen négyzetkilométerrel sem, a világtérképeken viszont mostantól mégis megnőhet a kontinens. Az ENSZ Közgyűlése 164 szavazattal elfogadta a Togo által beterjesztett Correct the Map – vagyis Javítsuk ki a térképet – elnevezésű határozatot, amely a ma általánosan»»»
Halálos baleset a Soroksári úton: alig négy hónappal a szabadulása után újra letartóztatták a férfit
Az ügyészség szökés, elrejtőzés veszélye miatt, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében indítványozta a gyanúsított letartóztatását – a bíróság az indítványt megalapozottnak találta – olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében. A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2026.»»»
Miért nem lehet több helyen fürdeni a Dunában?Miért nem lehet több helyen fürdeni a Dunában?
A csepeli szennyvíztisztító 2010-es átadása óta – a tévhitekkel ellentétben – már megfelelő a Duna vízminősége, ám a tartósan forró nyarak és az alacsony vízszint ellenére Budapesten mindössze kettő, ingyenesen használható kijelölt dunai szabadstrand működik – és ezeken is csak 120 cm mélységig leh»»»
Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán. Hegyi Zsolt ismertette: a járatokra eddig több mint 8400 foglalás érkezett, és az utószezonban is folyamatos az érdeklődés. Vélemén»»»
Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
A balatonfüredi Real Estate Beach Conference-en Szemerey Samu, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkára, egyben országos főépítész három meghatározó kormányzati irányt vázolt fel: elindulhat az uniós forrásokra épülő Wekerle Sándor laká»»»
Hazatérnek a szerbiai tűzoltásban segédkező romániai tűzoltók
Kéthetes küldetés után szombaton hazatér Szerbiából az ottani erdő- és bozóttüzek oltásában részt vett 69 romániai tűzoltó – közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU). A román egység augusztus 22-én indult Szerbiába, ahol 15 járművel és műszaki eszközzel segítette a kiterjedt területeket é»»»
Magyar Péter: Amióta elzártuk a közpénzcsapot nem frissült a Mandiner
A szeptember 4-én leállított Mandinerről írt Facebookon Magyar Péter, mely szerint „éveken keresztül hazudtak” és amióta elzárták a „közpénzcsapot”, az nem frissült. A lap egykori munkatársai szerint a „közpénzcsapot” a kormány ki sem nyitotta, és arra is magyarázatot adtak, miért nem került új tar»»»
Már elérhető a kórházi fertőzések adatbázisa - Ne essen abba a hibába, hogy rangsort csinál belőle
Péntek reggeltől bárki kikeresheti, melyik magyar kórházban hány Clostridioides difficile-fertőzést (CDI) regisztráltak az elmúlt években. Az első ösztön minden olvasónál ugyanaz lesz: megnézni, melyik kórház a "legjobb" és melyik a "legrosszabb". Ferenci Tamás biostatisztikus, a mögöttes módszerta»»»
Megelégelték a feltúrt kukákat: egy javaslat szerint csak közvetlenül a szemétszállítás előtt tennék ki az utcára – a Mohunak ingyen kellene elvégeznie a feladatot
A kormányfő szerint özönlenek a hulladékkezeléssel kapcsolatos panaszok, a Mohu pedig nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit és célszámait. A hulladékfeldolgozó cég úgy reagált Magyar Péter szavaira, hogy valóban felül kell vizsgálni a rendszert. Fotó: Knap Zoltán/MWA Mohu a Világgaz»»»
Videóra vették, ahogy lezuhant egy vadászbombázó egy görögországi légibemutatón
Két katona életét vesztette, amikor lezuhant egy F–4 Phantom vadászbombázó szombaton az Athén melletti Tanagra repülőtérnél tartott légibemutatón. A becsapódás néhány száz méterre történt a nézőktől, akiket hangosbemondón szólítottak fel a terület elhagyására. Lezuhant egy F–4 Phantom vadászbombázó»»»