Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy hat hónapra szóló politikai megállapodást kössön a pártfüggetlen Luca Niculescu miniszterelnökkel, amelyben rögzítenék az általa vezetett kabinet beiktatásához és működéshez szükséges külső támogatás feltételeit – közölte kedden Facebook-ol»»»
Sajtóforrás: kormányra léphet a PSD
Kezd körvonalazódni a Niculescu-kabinet beiktatásának lehetősége, értesült a Digi24. A hírcsatorna információi szerint ugyanis a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányra fog lépni, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ pedig megszavazza a parlamentben. Politikai források szerint Luca Niculescu ka»»»
Kimaradt a tőzsdei buliból a negyedik legnagyobb amerikai bank – szabadulnak tőle a befektetők
Csalódást keltő bevétellel és a vártnál valamivel nagyobb nyereséggel zárta a harmadik negyedévet az amerikai nagybank. A Wells Fargo nem tudott profitálni a megugró részvénypiaci volatilitásból, a hitelezés viszont továbbra is jól fut. Felemás teljesítménnyel folytatta az amerikai bankok gyorsjele»»»
Kármán András: a jegybanki törvény végre szétválaszt két éles kérdést
A Magyar Nemzeti Bankban (MNB) különválasztják az igazgatóság és a felügyelőbizottság alatt működő belső ellenőrzést. Az utóbbi, tehát a felügyelőbizottság pedig az MNB többségi tulajdonában álló társaságoknál és a jegybank által létrehozott alapítványoknál is vizsgálódhat majd – ismertette a módos»»»
Szuverenista útkeresés a Horthy-korszakban
Dr. M. Lezsák Gabriella, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója köszöntőjében felidézte, hogy a Horthy-korszak is arra kereste a választ, hogy miként lehet kedvezőtlen nemzetközi környezetben megvédeni a nemzeti identitást, és ebben milyen szerepe van a kultúrának és a tudománynak. Ahány történész,»»»
Német repülőtér süllyedt teljes káoszba – már nem tudták, háború van-e, vagy béke, vadászok kísérték le a korfui gépet
Vészhelyzet gyanúja miatt rendőri intézkedés kezdődött a nürnbergi repülőtéren, miközben egy görögországi járat leszállására készültek. A gépet két Eurofighter kísérte a német légtérben, az utasszállító végül biztonságosan földet ért. Rendkívüli készültséget rendeltek el a nürnbergi repülőtéren, mi»»»
Elege lett, kitálalt a Miniszterelnökség dolgozója, mi folyik Ruff Bálintnál: titkosított kormányhatározatokat hoz a Tisza az áthelyezésekről – "Derült égből villámcsapás"
Azt sem tudják a dolgozók, melyik minisztériumnak dolgoznak. Miközben a Ruff Bálint által vezetett tárca papíron egyszerre a Tisza-kormány és az államigazgatás agya, a napvilágott látott információk szerint súlyosan zűrzavaros és átláthatatlan folyamatok zajlanak a háttérben. Ez pedig biztosan árt »»»
Ellenzékből, de kétoldalú megállapodás mellett támogatná a PNL a Niculescu-kabinetet
Kétoldalú politikai megállapodást helyezet kilátásba a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Ezt közvetlenül Luca Niculescu kijelölt miniszterelnökkel kötnék meg – tájékoztatott Ilie Bolojan. A pártvezető közösségi oldalán hangsúlyozta kedden, hogy ez nem koalíciós megállapodás lenne és nem is feltételezné»»»
Csábító az ingyenes áram, de kevesen számolnak azzal, mi lesz vele este
Nyáron délben ingyen jön a napelemes házakba az áram, este viszont már 50-70 forintba kerül kilowattóránként, ha egy otthoni akkumulátor tárolta el, hiszen a tárolásnak is ára van – számolta ki Kádár Péter, az Óbudai Egyetem egyetemi tanára. Aki rezsicsökkentett áron vásárol, annak a tároló így ali»»»
Mind a hat ukrajnai frontszakaszon előrenyomultak az oroszok
A minisztérium az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel több hadiüzemet, valamint az ukrán közlekedési infrastruktúra több, katonai célokra használt objektumát, valamint drónok összeszerelésének és tárolásának több helyszínét, 13 páncélozott harcjá»»»
Jön a tornádó!
Mindössze pár hét kellett ahhoz, hogy a mesterségesintelligencia-pánik eluralkodjon a világsajtón. A lavinát Jacob Coxon indította el: az Anthropic vezető kutatója szeptember elején jelentette be, hogy távozik a vállalattól, mivel az felelőtlenül versenyez az embernél intelligensebb, önmagát tovább»»»
Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Az Országgyűlés megválasztotta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét kedden titkos szavazáson: Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a testületnek. Mindhárom»»»
Kétbillió dolláros vagyonátadás hajthatja a kriptót – Tom Lee cége tovább veszi az ethert
Új vásárlói hullámot hozhat a kriptopiacra az idősebb generációktól a fiatalabbakhoz kerülő vagyon – véli Tom Lee, a Bitmine elnöke. A Wall Street ismert szakembere szerint 2026 és 2028 között akár 2 billió dollár is gazdát cserélhet, amiből a digitális eszközök piaca is részesülhet. Eközben a Bitm»»»
Hat, vagy akár nyolc órára is áram nélkül maradhatnak a budapestiek – itt a lista, hol és mikor
Komolyabb fennakadásokra és akár 6-8 órán át tartó áramkimaradásra kell felkészülniük az E.ON ügyfeleinek Budapest több kerületében is a következő napokban – írja az atv.hu. A szolgáltató tervezett hálózati karbantartásokat fog végezni, emiatt egyes utcaszakaszokon és háztartásokban időszakosan tel»»»
Megvannak az NVVH elnökhelyettesei
Az Országgyűlés megválasztotta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét kedden titkos szavazáson: Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a testületnek. Mindhárom»»»
Megválasztották az NVVH három elnökhelyettesét
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal közpénzügyi, a vádemelésért felelős, valamint a fellebbviteli elnökhelyettesének személyéről döntött kedden titkos szavazáson az Országgyűlés. Az igazságügyi bizottság a közpénzügyi elnökhelyettesi posztra Ötvös Károlyt, az Integritás Hatóság »»»
Döntött a parlament: megvannak az elnökhelyettesei a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak
Az Országgyűlés keddi ülésén a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyetteséről is szavaztak. Az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság hétfői javaslatának megfelelően a parlament Ötvös Károlyt közpénzügyi elnökhelyettesnek, Gellért Károly Árpádot vádemelésért felelős »»»
Magyar hegymászókat kellett kimentenie az osztrák hegyimentőknek
Egész éjszakán át tartott két fiatal magyar hegymászó kimentése az osztrák a Grossglocknerről. A 19 és 20 éves fiatalok vasárnap este, egy nehéz útvonalon ereszkedve kértek segítséget, amikor rájuk sötétedett. A mentők gyalog jutottak fel hozzájuk, reggel rendőrségi helikopter vitte le őket a völgy»»»
Halálos baleset történt egy amerikai vidámparkban, kizuhant egy utas a hullámvasútból
Meghalt egy férfi, és többen megsérültek hétfőn egy amerikai vidámparkban, ahol szemtanúk szerint az egyik utas kizuhant a hullámvasútból. A tragédia után a Six Flags kilenc további hullámvasutat állított le hat vidámparkjában. A baleset ismét ráirányította a figyelmet az amerikai vidámpark-üzemelt»»»
„Nem tudom kigazdálkodni” – a kata emelése miatt a bezárást fontolgatják a kisvállalkozók
A havi 50 ezer forintos kata akár a duplájára is emelkedhet a következő években, ami különösen a kisebb bevételű, egyedül dolgozó vállalkozókat hozhatja nehéz helyzetbe. Kézművesek, cukrászok és nyelvtanárok is attól tartanak, hogy nem tudják majd kigazdálkodni a magasabb adót. Az Egyéni Vállalkozó»»»
713 millió forintos közbeszerzést nyert az Orbán-kormány volt államtitkárának felesége
Nettó 713 millió forintos megbízást nyert a MAVIR telephelyeinek takarítására Kovács Zoltán volt államtitkár feleségének cége. A tenderre 18 ajánlat érkezett, közülük 13 érvénytelennek bizonyult, így mind az öt régióban a cég ajánlata maradt az egyetlen érvényes. A győztesről augusztus végén döntöt»»»
Beszakadt Mol, elhappolják tőle a szerb olajcéget?
Addig-addig tárgyalt a magyar olajcég az oroszokkal, míg végül az amerikaiaké lehet a NIS. A Mol-részvények zuhanása mínuszba taszította kedden reggel a BUX-ot is. A fejlett piacokon kedden is nyomás alatt maradhat a technológiai szektor, míg a BÉT-en iránykereséssel indulhat a kereskedés a közelmú»»»
Új központ segítheti a családon belüli erőszak áldozatait Hargita megyében
Hat férőhelyes, ideiglenes elhelyezést és átfogó támogató szolgáltatásokat biztosító központ létesülhet Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére. A beruházás egy országos, európai uniós finanszírozású projekt részeként valósulhat meg, amelyben partnerként vesz részt Har»»»
Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?
Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután»»»
Magyar Péter börtönt ígért, de a jogerős ítéletekig még hosszú út vezet
A „bilincs, bilincs, rács, rács” jelmondatot már volt miniszterek letartóztatása kíséri, az elszámoltatás mérlege azonban jóval összetettebb a látványos vezetőszáras képeknél. A tárcák sorra teszik a feljelentéseket, megkezdte munkáját a vagyonvisszaszerzési hivatal, miközben több nagy horderejű üg»»»
Németország már a háborúra készíti fel orvosait: felmérik a rendelőket, a mélygarázsból is kórház lesz – „lábamputáció a szabad ég alatt, atomtámadás"
Amit az ellenzék kifogásol, azt tulajdonképp a kormány sem tagadja: csak másképpen nevezi. A német egészségügyet tudatosan készítik fel egy Oroszország elleni háborúra. A "német egészségügy militarizálása" – mondják a kritikusok. Az egészségügyi rendszer felkészítése egy esetleges háborús helyzetre»»»
Hűtik a kedélyeket: az uniós forrásokból nemigen lesz gazdasági növekedés
Az európai uniós források magyar gazdaságra gyakorolt hatásait vizsgáló elemzés összefoglalója szerint az uniós támogatások beruházásokon keresztül élénkíthetik a gazdaságot, de a források egy része már megvalósult, lezárult projektek utólagos megtérítését szolgálja – ezek összege 969 milliárd fori»»»
Kedden ismét farkas szemet nézhet Baka András és Magyar Péter az Országgyűlésben – üzemanyag-kedvezményt kaphat az autósok egy része
Az üzemanyag-drágulás miatt literenként 25 forinttal növelhetik a kereskedelmi gázolaj után visszaigényelhető jövedéki adót az év végéig. Az Országgyűlés keddi napirendjén szerepel a vagyonvisszaszerzési hivatal három elnökhelyettesének megválasztása és a kötelező egészségügyi kamarai tagság vissza»»»
NVVH, Bászna-ügy, médiatanács, ügynökakták – szavazásdömping az Országházban
A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Döntés várható egyebek mellett a Baka András köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az egészségügyről szóló és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosí»»»
Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások
Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni»»»
Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány
Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás »»»
Felfüggesztett börtönt kaptak a szülők, akik a 13 éves lányukkal együtt vertek meg egy nőt
Kiskorú veszélyeztetése és garázdaság bűntette, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt ítélt el két szülőt a Kazincbarcikai Járásbíróság, miután saját lányukat egy fiatal nő megverésére biztatták, majd maguk is részt vettek a bántalmazásban. Az apa két év, az anya másfél év szabadságvesztést ka»»»
Vezetőváltás a HUN-REN-nél: távozik Gulyás Balázs, Stipsicz András veszi át a kutatóhálózat irányítását
Közös megegyezéssel távozik a szervezet éléről Gulyás Balázs és Jakab Roland, a változás október 21-én lép hatályba. A HUN-REN új elnöke Stipsicz András, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatója lesz, akit a kormányzat javaslatára választottak meg. Jelentős vezetőváltás következ»»»
Niculescu bizakodó maradt a hétfői tárgyalások után
A nemzeti kisebbségek frakciója támogatja a Niculescu-kormány beiktatását; a kijelölt miniszterelnök szerint előrelépés történt a múlt héthez képest. Luca Niculescu hétfőn kijelentette, hogy vagy politikai, vagy pedig vegyesen politikusokból és szakértőkből álló kormányt alakítana, de a tárgyalások»»»
Gyengült a forint a dollárral szemben
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben – írja az MTI. Az euró árfolyama a reggel hat órakor jegyzett 364,94 forintról 365,01 forintra emelkedett 18 órakor, napközben 364,57 forint és 365,46 forint kö»»»
A szerbiai polgárok inkább félreteszik a pénzüket, mintsem befektetik
Bár a szerbiai polgárok több mint 60 százaléka rendszeresen takarékoskodik, a megtakarított pénz jelentős része továbbra is otthon vagy bankszámlán marad. A befektetések helyett sokan inkább a biztonságot választják: elsősorban nem a vagyonuk gyarapítása, hanem a váratlan kiadások és a nehezebb idő»»»
Bárki nyomon követheti bejelentését – Digitális platformot indított az erdőőrség
Az erdőőrséghez benyújtott minden petíció és bejelentés egy központi digitális platformra kerül, így a bejelentők nyomon követhetik a vizsgálatok állását és az ellenőrzések megállapításait – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.A rendszer transz»»»
Magyar Péter beszéde alatt bingóztak a fideszes képviselők – fotókon mutatjuk, mi történt
Bingózással töltötték az időt a Fidesz képviselői, miközben Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalását tartotta az Országgyűlésben. A történtekre Forsthoffer Ágnes házelnök is reagált, miután a kormányfő befejezte beszédét, és levonult a pódiumról. Bingóztak a fideszesek a parlamentb»»»
Magyar Péter nagyon fontos részleteket osztott meg a jövő évi költségvetésről
Jövő héten mutatja be a kormány a 2027-es költségvetést, amelyben Magyar Péter béremeléseket, szociális támogatásokat és nagyszabású fejlesztéseket ígér. A kormányfő hétfőn a parlamentben bejelentette, hogy tíz év alatt 3550 milliárd forintot fordítanának a vasút fejlesztésére, elindítanák a Wekerl»»»
Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat
A Fitch Ratings BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországot, friss anyagában a hitelminősítő kiemeli, hogy a 2026. áprilisi választásokhoz kapcsolódó, a vártnál jóval nagyobb állami költekezés komoly kockázatot jelent. A hitelminősítő szerint a költségvetési hiány idén a »»»
Még egy lépéssel közelebb juthatnak a látás visszaadásához
Az intézmény közleménye szerint a Semmelweis Egyetem korábbi hallgatója és vendégprofesszora a díjat a látás helyreállítását célzó optogenetikai terápia fejlesztésében elért eredményeiért kapta, José-Alain Sahel francia-amerikai szemész-kutatóval közösen szeptember 15-én Lisszabonban. Az egyetem tá»»»
Változás a HUN-REN élén, az elnök és a vezérigazgató is távozik
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete hétfői ülésén úgy határozott, hogy Gulyás Balázs elnöki megbízatása 2026. október 21-i hatállyal, közös megegyezéssel megszűnik, és ezzel egyidejűleg az Irányító Testületből is távozik. Jakab Roland vezérigazgató ugyancsak közös megegyezéssel, ok»»»
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben
Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túls»»»
Magyar Péter újabb részleteket árult el a költségvetésről
Jövő héten mutatja be a kormány Magyarország 2027-es költségvetését, amely Magyar Péter miniszterelnök szerint az igazságosság és a fejlődés költségvetése lesz. A kormányfő az április 12-i választás fél éves évfordulóján, hétfőn az Országgyűlésben azt hangsúlyozta, hogy az ország gyarapodásából a k»»»
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző
A dollár a hét elején is másfél éves csúcsa közelében mozog, a befektetők figyelmét pedig a közel-keleti feszültségek és a szerdán érkező amerikai inflációs adat köti le. A jemeni húszik fokozták a szaúd-arábiai energetikai létesítmények elleni támadásaikat, a Brent ára mégis 103,3 dollárra csökken»»»
„Éjjel hozta őket a rendőrség, és rettegtünk, hogy megszöknek” – A gyermekvédelem igazi arca
Éjszaka érkező rendőrautó, benne hat testvér. Közös rettegés a sötétben, majd felkel a nap, és rájönnek: megérkeztek. De hogyan lehet bizalmat építeni ott, ahol a felnőttekbe vetett hit gyökerestül megrendült? És miként képes egy nevelőszülő tiszta szívből szeretni egy gyermeket úgy, hogy tudja, eg»»»
Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában
A szokatlan meghibásodás vasárnap este fél tízkor történt a Banja Luka és Doboj közötti autópálya alatt húzódó vezetékszakaszon. Az áramszolgáltató tájékoztatása szerint a hód a Strpci nevű középfeszültségű vezeték mind a hat föld alatti kábelét megrongálta, ezért azokat teljes egészében ki kell cs»»»
Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
A beruházás ajánlatkérőjének törvényi kötelezettsége jeleznie a GVH-nak, ha egy tenderen a versenyszabályokba ütköző magatartást észlel. A Kbt. 36. § (2) bekezdése kimondja, hogy “Amennyiben az ajánlatkérő az adott közbeszerzési eljárás során a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozá»»»
Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó
Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében – közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató. A szokatlan meghibásodás vasárnap e»»»
Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat
Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pén»»»