Az Alkotmánybíróság negyedszer is megsemmisítette a közmédiát elmarasztaló kúriai végzést
Az Alkotmánybíróság (Ab) negyedszer is megsemmisítette a közmédiát elmarasztaló kúriai végzést, mondván, a legfelső bírói testület megkerülte a korábbi Ab-határozatot. A Tisza Párt többször panaszt tett a közszolgálati média Facebook-oldalainak egyoldalúsága miatt, ezek az ügyek a Nemzeti Választás»»»
A Citadella csak a kezdet volt: újabb korszakos építkezés indulhat Budapesten, csodájára járna a világ – teljesen megváltoztatná a Gellért-hegyet
Többen leporolnák a Gellért-hegyi sikló ötletét. A Citadella felújítása új lendületet adhat a turizmusnak, ami indokolná az új fejlesztést. Nemrég nyitották meg Budapesten a felújított Citadella épületét. A többéves átépítést követően a főváros vérkeringésébe egy méltó módon megszépült műemléki épü»»»
Létezik egy alvási szokás, amely a duplájára emeli a szív- és érrendszeri események kockázatát
Egy finn kutatás szerint a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát jelentősen növelheti a rendszertelen lefekvési idő. Ez a megállapítás különösen azokra igaz, akik éjszakánként kevesebb mint nyolc órát alszanak - írja a Sciencealert. Az Oului Egyetem kutatói 3231, egységesen negyvenhat éves»»»
Nem kapott brit beutazási engedélyt Kanye West, az antiszemita rapper
A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West amerikai rappertől, aki antiszemita megnyilvánulásaival, illetve Adolf Hitler egykori náci diktátort és a nácizmust dicsőítő számaival hosszú évek óta súlyos botrányokat kavar. Az intézkedés keddi bejelentése után törölték azt a londoni zen»»»
Bekövetkezett, amitől sokan rettegtek: már az ivóvízrendszerekben is benne vannak az iráni hackerek
Iránhoz köthető hackercsoportok támadják az amerikai kritikus infrastruktúra hálózataiban található, internetről is elérhető Rockwell/Allen-Bradley programozható logikai vezérlőket (PLC). Az FBI, a CISA, az NSA és számos más szövetségi ügynökség közös figyelmeztetést adott ki az eszkalálódó fenyege»»»
„A generációs konfliktust kifejezetten a politikusok gerjesztik” – szakértők a fiatal tiszások és az idős fideszesek szembenállásának okairól
A magyarok pártpreferenciái korábban sosem látott mértékben mutatnak generációs különbségeket – állítja Szabó Andrea szociológus, politikatudós. Vele és Mikecz Dániel politológussal, az ELTE Társadalmi Kutatóközpont két kutatójával kerestük az okokat – felidéztük, hogyan „vesztette el” a Fidesz a f»»»
Megállíthatatlan az éjszaka kezdődött orosz támadássorozat + videóLegolvasottabb
Legalább nyolc civil meghalt, és 52-en megsérültek az éjszaka indult, majd a reggeli órákban is folytatódó orosz támadásokban. A csapások több térséget érintettek, főként lakóövezeteket, közintézményeket és közlekedési eszközöket értek – számolt be róla a Kyiv Independent forrásaira hivatkozva az O»»»
Szijjártó Péter: Az amerikai alelnök is megerősítette, hogy elképesztő külső beavatkozás zajlik a magyar választásbaLegolvasottabb
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a városban rendezett politikai gyűlésen kifejtette, hogy Magyarország szuverenitása elleni támadással ér fel a magyar választások történetében egészen példátlanul „nyílt és szégyentelen külföldi titkosszolgálati beavatkozás”, a»»»
JD Vance kiállt Magyarország mellett: Európának Orbán Viktort kell követnie – „a magyar energiabiztonság példaértékű"
Az energiaválságra nem adtak időben választ, és ezt most a lakosság szenvedi meg. JD Vance szerint az európai tagállamoknak sürgősen lépniük kellene, példát véve a magyar kormányról, hogy megakadályozzák az üzemanyagárak elszállását és az ellátás összeomlását. JD Vance amerikai alelnök szerint Orbá»»»
BERLINBEN MINDENNAP TÍZ KÉSES TÁMADÁS TÖRTÉNIK – ONLINE KÉSELÉSI TÉRKÉP INDÍTÁSÁVAL REAGÁLT AZ AFD
Napi Plusz Berlinben komoly mélypontot ért el a közbiztonság. A német fővárosban egyre több a késes támadás, a fegyveres erőszak pedig akkora méreteket öltött, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) párt már külön digitális felületet indított a támadások követésére. A párt szerint a hivatalos pol»»»
CME újabb kriptotermékekkel bővít: érkeznek az AVAX- és SUI-határidős ügyletek
A Chicago Mercantile Exchange (CME) tovább mélyíti jelenlétét a kriptoderivatívák piacán: a tőzsde bejelentette, hogy az Avalanche (AVAX) és a Sui (SUI) tokenekhez kötött határidős kontraktusok elindítását tervezi. A lépés jól mutatja, hogy az intézményi szereplők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak»»»
A cseh kormány is korlátozta az üzemanyagok maximális árát
A cseh kormány egy hete döntött arról, hogy szerdától hatóságilag korlátozza az üzemanyagok nyereségtartalmát, és csökkenti a gázolaj fogyasztási adóját. A pénzügyi tárca egy hónapig naponta meg fogja határozni az üzemanyagárak maximumát. A szerdára meghirdetett maximális ár nagyjából egy koronával»»»
Kulisszatitkok a Vance-találkozó előtt Orbán Viktor videójábanLegolvasottabb
„Kipucolom a stoplist, hogy ne hozzak szégyent édesanyámra” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Orbán Viktor Facebook-videójának elején. A miniszterelnök a felvételen egy rövid napi összefoglalót adott, és a TikTokos lánnyal beszélgetve elmondta, hogy nem izgul J. D. Vance érke»»»
Így zárja kampányát Orbán Viktor
A sorozat április 8-án, szerdán Sopronban folytatódik, ahol 18 órakor a Fő téren tartanak rendezvényt – olvasható a miniszterelnök közösségi oldalán. Másnap, április 9-én Debrecen következik, szintén 18 órától, a Dósa nádor téren. Április 10-én Székesfehérváron várják az érdeklődőket 18 órakor a Vá»»»
Holnap PS5 Pro frissítés várható a Cyberpunk 2077-hez, Night City fényesebb lesz, mint valaha
szöveges hirdetés A Starfield a mai nappal nem csak sztoris bővítést kapott, de a PlayStation 5-... Viszonylag csendben haladnak az Elder Ring-mozifilm munkálatai Angliában, egy ... Nagyon hasznos lehet az Nvidia új textúratömörítési technológiája a 8 GB VRAM-... Japán megörökítése nem csak a körny»»»
Kémikust választottak a Román Akadémia élére
Marius Andruh lett a Román Akadémia új elnöke, adta hírül az Agerpres. A testület kedden tartotta tisztújító ülését, amelyen a Román Akadémia két alelnöke, Marius Andruh és Mircea Dumitru jelöltette magát az elnöki tisztségre. Az intézmény jelenlegi vezetője, Ioan-Aurel Pop nem szállt versenybe egy»»»
Nem kell már a magyaroknak az állampapír? – megdöbbentő adatok érkeztek
Az Államadóság Kezelő Központ szerint már nem annyira népszerű ez a befektetés. Pedig a lakossági állampapírok nyújtotta biztonság szerepe most felértékelődik. Elpárolgott a magyar befektetők bizalma a lakossági állampapírok felé, az elmúlt hét bruttó értékesítése a legalacsonyabb az Államadósság K»»»
Figyelmeztetés a szomszédból: Egy párt a semmiből nyert, majd az emberek visszasírták a régi kormányt
J. D. Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke és Orbán Viktor miniszterelnök az MTK Sportparkban tartott nagygyűlést a Magyar–Amerikai Barátság Napja alkalmából. A rendezvényre érkezők optimisták voltak a vasárnapi választásokat illetően: beszéltünk olyan fiatallal, aki azt hangsúlyozta, hogy »»»
Szijjártó Péter: Az amerikai alelnök is megerősítette, hogy elképesztő külső beavatkozás zajlik a magyar választásba
J. D. Vance amerikai alelnök a brüsszeli bürokratákat külön is említve megerősítette azt, hogy elképesztő külső titkosszolgálati beavatkozás zajlik a magyar parlamenti választásba – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Százhalombattán. A Külgazdasági és Külügyminisztériu»»»
Szerb-magyar gázvezeték elleni támadás: döbbenetes fordulat, egy katona akarta felrobbantani a Török Áramlatot – gyanús telefonhívásokat rögzítettek
Diplomáciai és biztonsági kérdéseket is felvet a meghiúsított robbantási terv Szerbiában. A hatóságok szerint egy katonai dezertőr lehet a kulcsszereplő a szerb-magyar gázvezeték elleni kísérletben. Súlyos robbantási tervet hiúsíthattak meg a szerb hatóságok a szerb-magyar gázvezeték ellen, amely a»»»
Elözönlötték a shortosok a Wizz Airt, negatív Európa-csúcsot döntött a légitársaság
A hedge fundok rekord számban nyitottak short pozíciókat az európai részvények piacán 2026 első negyedévében. A befektetők ugyanis arra számítanak, hogy az iráni háború gazdasági következményei különösen súlyosan érintik a kontinenst - ír róla a Financial Times. A lap szerint a londoni tőzsdén jegy»»»
Az amerikai szélsőjobb nyíltan szembefordult Trumppal, Tucker Carlson is ellenállásra biztat
„Itt az ideje kimondani, hogy nem, ki van zárva és ezt egyenesen az elnök szemébe mondani” – mondta a Wall Street Journal tudósítása szerint Tucker Carlson arra az eshetőségre utalva, ha Donald Trump nukleáris támadást fontolgatna Irán ellen. A tisztviselők mondják meg az elnöknek, hogy „találja ki»»»
CEGLÉD: PÉNZMOSÁS MIATT EMELTEK VÁDAT EGY FÉRFI ÉS EGY NŐ ELLEN
Napi Plusz A Ceglédi Járási Ügyészség minősített pénzmosás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy férfival és társával, egy nővel szemben, akik rövid idő alatt több millió forint bűncselekményekből származó pénz felett rendelkeztek – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség. A gyöngyösi fé»»»
Csehország is korlátozta az üzemanyagok maximális árát
Szerdán Csehországban legfeljebb 49,59 korona (793,44 forint) lehet a gázolaj és 43,15 korona (690,40 forint) a benzin literének ára – közölte Alena Schillerová pénzügyminiszter kedden Prágában. A cseh kormány egy hete döntött arról, hogy szerdától hatóságilag korlátozza az üzemanyagok nyereségtart»»»
A cseh kormány korlátozta az üzemanyagok maximális árát
Szerdán Csehországban legfeljebb 49,59 korona (793,44 forint) lehet a gázolaj és 43,15 korona (690,40 forint) a benzin literének ára – közölte Alena Schillerová pénzügyminiszter kedden Prágában. A cseh kormány egy hete döntött arról, hogy szerdától hatóságilag korlátozza az üzemanyagok nyereségtart»»»
Ursula von der Leyenék váratlanul bevallották: eltűnt a Barátság vezetékhez küldött uniós tényfeltáró bizottság – „Nem tudjuk, hol vannak”
Továbbra is számos kérdés megválaszolatlan a Barátság kőolajvezeték ügyével kapcsolatban. Mint ismert, a Barátságon január vége óta nem érkezik orosz olaj Magyarországra, az ukránok szerint azért, mert orosz támadás érte az infrastruktúrát. Azonban Kijev mindeddig sem a magyar, sem az európai uniós»»»
Rengeteg pénzt szór ki az egyik legnagyobb magyar cég: rendkívüli osztalékot is fizet – a tavalyinál sokkal bőkezűbb juttatás érkezik
Közzétette az április végére összehívott éves rendes közgyűlés határozati javaslatait a magyar gyógyszergyártó. A Richter összesen közel 120 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja tavalyi eredménye után. Közzétette az éves rendes közgyűlésre vonatkozó határozattervezeteket és közöttük az ig»»»
Versengenek a bankok a kedvezményes Otthon Start iránt érdeklődőkért
Az Otthon Start nélkül nincs lakáshitel: februárban a statisztikák alapján nagyságrendileg 178 milliárd forint Otthon Start hitelre kötöttek szerződést a magyarok, az a bank, amelyik nem próbálja magához kötni az Otthon Start iránt érdeklődőket lemaradhat a hitelezési versenyben. Csábító akciókkal »»»
A szomszédban már energia vészforgatókönyvön dolgoznak
Románia elnöke Temesváron tett látogatása során jelentette ki, hogy a gáz- és áramellátás, valamint az üzemanyag biztosítása kapcsán is vészforgatókönyvvel készülnek. Habár egyelőre nincs hiány, hónapokon belül változhat a helyzet. Azonban ha a nemzetközi események kapcsán nem történik javulás, úgy»»»
Wáberer György: Április 12-én arról döntesz, hogy Európához akarsz-e tartozni vagy az oroszokhoz
Adj esélyt magadnak! Április 12-e sorsdöntő dátum. Arról fogsz dönteni, hogy Európához akarsz-e tartozni vagy az oroszokhoz. A fiatalok jövője a tét, ezért menjünk el mindannyian szavazni! Derüljön ki végre a többség akarata. Ne maradj közömbös! – fogalmaz Wáberer György egy, a közösségi oldalára k»»»
Zuhan az Apple, aggódik a piac az új iPhone miatt
Kedden 4 százalékot esett az Apple részvényeinek árfolyama, jelenleg 2,8 százalékos mínuszban áll. A gyengülést az a hír okozta, hogy a vállalat komoly mérnöki kihívásokkal küzd a régóta várt hajlítható iPhone fejlesztése során - tudósított a CNBC. A Nikkei Asia értesülései szerint az Apple és ellá»»»
Ha teheti, ne Szlovéniában tankoljon
A 95-ös oktánszámú benzin literenkénti ára 3,7 centtel 1,65 euróra (mintegy 645 forintra) emelkedik, a dízelé 8,7 centtel 1,89 euróra (mintegy 740 forintra) nő. A fűtőolaj ára literenként 9,9 centtel 1,56 euróra emelkedik. A minisztérium közlése szerint ezek az árak jövő hét hétfőig, azzal bezáróla»»»
2800 helyett 39 ezer? A taxisok egy része durván elveti a sulykot
Március végén a Budapesti Közlekedési Központ koordinálásában a BKK szolgáltatásellenőrei a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Közlekedési Hatóság munkatársai átfogó akciót hajtottak végre a főváros forgalmas taxiállomásain és közlekedési csomópontjain. Az elle»»»
Soros György alapja hadat üzent a tévéknek
A Soros Fund Management vezeti a MeidasTouch Network legújabb tőkebevonási körét – jelentette be a progresszív médiaszervezet. A YouTube-on rendkívül népszerű hálózat havonta 300 millió megtekintést ér el, és az elmúlt időszakban a platform podcastlistájának élére került - számolt be a Bloomberg. A»»»
A rezsicsökkentés sokakat aggasztó eleme: ha ránéz a számlájára, talál egy feltűnően magas számot
Gyakori kritika éri a magyarországi hatósági lakossági áram- és gáztarifákat amiatt, hogy azokban feltűnően magas rendszerhasználati díjak (RHD) aránya. A magas arány magyarázata pofonegyszerű, mutatjuk, miért. A hazai RHD pedig alacsonyabb az uniós átlagnál. A háztartásoknak teljesen mindegy, hogy»»»
Fájdalmas igazság derült ki a ChatGPT-ről: hiába várják a csodát az internetes oldalak
Bár a ChatGPT-ből származó forgalom tavaly több mint a háromszorosára nőtt, a legtöbb weboldal továbbra is csupán elenyésző látogatottságot könyvelhet el a mesterségesintelligencia-chatbottól – derül ki a Semrush friss kutatásából - tudósított a Search engine land. A tanulmány szerint a kimenő katt»»»
Húsvéti razziák: több mint 300 bírság, 31 bevont jogosítvány Háromszéken
Április 3. és 6. között fokozott jelenléttel biztosították a közrendet és a közlekedés biztonságát a háromszéki rendőrök a katolikus és protestáns húsvét, illetve ortodox virágvasárnap idején. A Kovászna megyei rendőrség keddi összesítése szerint kiemelt figyelmet fordítottak a megyeszerte zajló va»»»
Donald Trump: Imádom Magyarországot, imádom Viktort, elképesztő ember
A választások előtt néhány nappal közös nagygyűlést tartott Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnök és J. D. Vance amerikai alelnök, amelyen még Donald Trump is bejelentkezett telefonon. A beszédek reflektáltak az amerikai és a magyar nép barátságára, valamint a közelgő szavazásra is. Ezen kí»»»
Bárdosi Sándor elmondta, kire szavaz a hétvégénLegolvasottabb
„Hosszan tudnám sorolni az indokaimat, hogy miért ne számítson szavazatra tőlem az ellenzék áprilisban” – mondta Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó legutóbbi videójában. A birkózó kiemelte: azért szavaz a Fideszre, mert azt a munkát amit a kormány végez, nem tudná elvégezni az ellenzék. „Az»»»
Együtt erő vagyunk!Legolvasottabb
„Együtt erő vagyunk! Köszönjük a támogatást!” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor, ahol egy fotót is megosztott az amerikai alelnökkel. A fotóhoz azt írta: Győztes csapat. Ahogy arról lapunk is beszámolt, Budapestre érkezett kedden J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke, hogy támogatásáról biz»»»
„A balliberális média torzítása nélkül” – Szijjártó Péter megosztotta J. D. Vance kendőzetlen szavait + videóLegolvasottabb
A Szijjártó Péter által megosztott videóban J. D. Vance a közelgő választásokról beszélve úgy fogalmazott: ami ebben az országban történt, ami a választási kampány során történt, az az egyik legrosszabb példája a külföldi beavatkozásnak, amit valaha is láttam, vagy amiről valaha is olvastam. J. D. »»»
Kósa Lajos szerint hamis az a hangfelvétel, amely állítólag a Fidesz és a debreceni Jobbik összejátszását bizonyítja
„Az én volt körzetemben egy ilyen mesterséges intelligenciával felhabosított, hamisított felvétellel kísérleteznek” – mondta Kósa Lajos a Tiszáról és a párt helyi jelöltje, Tárkányi Zsolt által nyilvánosságra hozott hangfelvételről. https://www.facebook.com/watch/?v=2193205121421217 Mint arról korá»»»
Meglepetés a Richtertől: extra osztalék jön
Közzétette az április végére meghirdetett éves rendes közgyűlésének előreterjesztéseit a Richter, amelyből kiderül, hogy mennyi osztalékot fizet a vállalat: a részvényenkénti osztalék jelentősen emelkedik a tavalyihoz képest és extra osztalékot is javasol az igazgatóság. Közzétette éves rendes közg»»»
Vészforgatókönyvvel készül Románia, egy esetleges üzemanyaghiánytól tartanak
Nicusor Dan román államfő kedden bejelentette, hogy egy esetleges válság bekövetkeztére vészforgatókönyvekkel készülnek a gáz- és az áramellátás területén. Az elnök azonban hangsúlyozta, hogy jelenleg nem áll fenn az országban üzemanyag-ellátási probléma. Hiába nincs jelenleg üzemanyag-ellátási pro»»»
Erősödött a forint kedd estére
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Kattints az ábrára a friss árfolyamért! Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 382,01 forintról 381,84 forintra csökkent 18 órakor, napközben 380,94 forint és 383,30 forint között mozgo»»»
Az orosz vészhelyzeti miniszter szükségállapotot hirdetett Dagesztánban
Az illetékes kormánybizottság hamarosan dönt a szükségállapot szövetségi szintre emeléséről – tette hozzá. A tárcavezető közölte, hogy az árvíz következtében hat ember – köztük három gyerek – életét vesztette, és több mint hatezer helyi lakost kellett evakuálni az elárasztott területekről. A régiób»»»
Orbán Viktor: Madarat tolláról, embert barátjáról!
Madarat tolláról, embert barátjáról – idézte a magyar közmondást, majd úgy fogalmazott, „a sas leszállt Magyarországon, és a magyarok ősi madara, a turul barátsággal fogadta őt”. Orbán Viktor kiemelte: a két nemzet küzdelmeinek és reményeinek találkozását, a magyar-amerikai kapcsolatok aranykorát ü»»»
J. D. Vance: Arctalan brüsszeli bürokraták és idegen országok akarják meghatározni, hogyan éljenek a magyarok. Ne engedjük!
Egy hét múlva választaniuk kell a magyaroknak: térdet hajtanak a zsarnokság előtt vagy Szent István királyt követve egy igazi vezetőt választanak maguknak a hétvégén. Barátaim, menjenek el szavazni a hétvégén, álljanak Orbán Viktor mellé, mert ő Önökért áll ki! – mondta J. D. Vance Budapesten kedde»»»
Rendkívüli interjút ad Orbán Viktor, kövesse nálunk + videóLegolvasottabb
Alig ért véget Orbán Viktor budapesti nagygyűlése, a a miniszterelnök ismét kamera elé ül interjút adni az Ultrahang műsorában. Feltehetőleg kiemelt téma lesz J.D. Vance amerikai alelnök magyarországi látogatása, aki nyíltan kiállt a kormányfő mellett. Ez nem is csoda, hiszen érti Magyarországot és»»»
Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 382,01 forintról 381,84 forintra csökkent 18 órakor, napközben 380,94 forint és 383,30 forint között mozgott. A svájci frank jegyzése a reggeli 414,50 forintról 412,72 forintra süllyedt, míg a dollár jegyzése 331,10 forintról 330,02 forintra csökkent. »»»