Tovább gyorsult az euróövezeti infláció, az EKB már az újabb kamatemelést készíti elő
Októberben 4 százalékra gyorsult az eurózóna inflációja, ami az Európai Központi Bank (EKB) céljának pontosan a duplája. A fogyasztói árak emelkedését elsősorban az energiaárak megugrása hajtotta, és a kedvezőtlen folyamatok miatt a jegybank döntéshozói egyre egyértelműbben jelzik, hogy decemberben»»»
Meglepő következményei lesznek a december 24-i munkaszüneti napnak
Az átállás már elkezdődött a korábbi évekbenA legközvetlenebb hatást a kiskereskedelem érzi meg, ahol már az elmúlt években is erős öntevékeny folyamat indult el. Számos nagy nemzetközi és hazai üzletlánc – köztük a Lidl, a Rossmann, az OBI, a Jysk vagy a Penny – már a jogszabályi kötelezés előtt ö»»»
Megszüntették az eljárást, majd visszahelyezték Szolnokra a katonanő által feljelentett ezredest
Ismét parancsnoki beosztásba helyezték K. R. ezredest Szolnokon, akit pár éve egy szintén a városban szolgáló, jogász tiszt katonanő zaklatás miatt jelentett fel. A katonanő ügyvédje írásban fordult a Honvéd Vezérkar főnökéhez és a Sándor-palotához, hogy gondolják meg a kinevezést – értesült a Magy»»»
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t
Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás al»»»
Nagy bukás elé néz Donald Trump pártja, raliznak a tőzsdék
Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás al»»»
Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Egészen elképesztő léptékű győzelmet arattak a demokraták az amerikai félidős választásokon, amelyeken a törvényhozás teljes alsóházát, illetve a felsőház, a szenátus tagjainak egyharmadát választották újra az amerikai választópolgárok. A tét az volt, hogy a Republikánus Párt képes-e megőrizni a tö»»»
Hozzányúl az utcaképhez a Tisza-kormány: megjelent a rendelet
Szűkebb területen maradhatnak fenn óriásplakátok, korlátozzák a tetőreklámokat, éjszakánként pedig nem jelenhet meg hirdetés a digitális reklámeszközökön – többek között ezt tartalmazza a Magyar Közlönyben megjelent új kormányrendelet. A szigorítás a korábban szabályosan kihelyezett felületeket is »»»
Történelmi pillanat, megnyíltak az ügynökakták – mutatjuk, mit találhatunk és mi az, amit biztosan hiába keresünk
Az állambiztonság feltérképezését nehezíti a nyitottaktak.hu oldalon, hogy ez az ügynöklista nem lesz teljes. Eleve a 6-os kartonoknak csak egy része maradt meg, nagy része eltűnt vagy megsemmisítették, az 1989 június 16-i Nagy Imre-temetésen foglalkoztatott ügynökök felének például nincs ilyen kar»»»
Választások az Egyesült Államokban – Románia számára jóval nagyobb a tét, mint elsőre látszik
Az amerikai választások eredményének nagyon is konkrét kihatásai vannak Romániára nézve – az európai biztonság finanszírozásától és az amerikai katonai jelenléttől kezdve a keleti szárny támogatásán és a Fekete-tenger biztonságán át egészen az USA és az Európai Unió közötti kereskedelmi kapcsolatok»»»
Elárulták az elemzők, mennyit érhetnek valójában a magyar részvények
Az OTP-ben látják a legnagyobb felértékelődési lehetőséget az elemzők a magyar blue chipek közül, a Molra pedig újabb céláremelések érkeztek októberben. A kisebb hazai részvények között is akadnak kifejezetten optimista értékelések, az Opusnál különösen nagy emelkedést vetít előre az egyik elemzőhá»»»
Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek
A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent. A vállalati eredmények frontján a német online divatkereskedő Zalando részvényei 6,6%-ot estek, ami a STOXX legnagyobb napi v»»»
Újabb profit warning a BMW-től, felgyorsítják a leépítéseket
Csökkent a BMW bevétele és profitja a harmadik negyedévben, a kínai eladások negyedével estek vissza. A német autógyártó az átalakítás felgyorsításának költségei miatt ismét rontotta éves kilátásait, az autógyártás üzemi marzsát már nulla körülire várja. A program Németországban nyolcezer munkahely»»»
Reagálnak az elemzők az amerikai félidős választási eredményekre
Többséget szereztek a demokraták az amerikai szenátusban és a képviselőházban is a keddi félidős választásokon, ami politikai patthelyzetet vetít előre Donald Trump elnök utolsó ciklusának hátralévő két évére. A piaci szereplők gyorsan reagáltak az eredményekre, így az ázsiai kereskedésben zuhantak»»»
Nagy hullámokat vetett az amerikai választás a bitcoinnál
Visszakapaszkodott héthetes mélypontjáról a bitcoin, miután a befektetők elkezdték feldolgozni az amerikai félidős választások eredményeit. Bár a demokraták várhatóan a kongresszus mindkét házában többséget szereznek, ami szigorúbb felügyeletet hozhat a kriptoszektor számára, az árfolyam gyorsan le»»»
Kilőtt az AMD, masszív növekedést ígér az Nvidia kihívója
Rekordbevétellel és a vártnál magasabb profittal zárta a harmadik negyedévet az AMD, amelynek adatközponti üzletága csaknem megduplázta forgalmát. A vezetőség 2027-re több mint 80 százalékos bevételnövekedést vár, a kedvező kilátásokra a részvények öt százalékot ugrottak a keddi zárás utáni kereske»»»
A Binance kriptotőzsde hack-je után: hol van biztonságban a kriptó?
Egy kriptotőzsde feltörése után kézenfekvőnek tűnik a válasz: ki kell utalni mindent egy saját tárcába. A biztonság azonban ennél összetettebb. A saját kulcsok megszüntethetik a tőzsdei letétkezelés kockázatát, de a tulajdonosra hárítják a mentés, a helyreállítás és minden jóváhagyott tranzakció fe»»»
Ma nyílnak az akták: több tízezer ügynök neve kerül nyilvánosságra
Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozza nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL). Cseh Gergő Bendegúz, az intézmény főigazgatója elmondta: a nyitottaktak.hu felületet 9:30-kor sajtónyilvános eseményen mutatják be a levéltárban. A»»»
Elkábította, majd abortusztablettákkal kényszerítette terhessége megszakítására barátnőjét egy volt katonai növendék
A West Point egykori növendéke nyugtatókkal kevert turmixszal elkábította várandós barátnőjét, majd akarata ellenére abortusztablettákat adott neki, aminek következtében a nő elveszítette a magzatát. A férfi a bíróságon bűnösnek vallotta magát, ám közben a Cornell Egyetemen diplomázott, majd a Colu»»»
Átrendeződik a politikai térkép az Egyesült Államokban: azonnal megijedtek a tőzsdék
A vártnál jobb demokrata eredményeket hozó amerikai félidős választások hatására szerdán gyengült a dollár, estek a határidős tőzsdeindexek, miközben az állampapírpiacon élénkült a kereslet. A korai szenátusi sikerek felvetették annak a lehetőségét, hogy a demokraták a Kongresszus mindkét házában t»»»
Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti öss»»»
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt
A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befek»»»
Órákon belül több tízezer ügynökakta zúdul ránk, de a legsúlyosabb ügyek így is titokban maradnak
November 4-től bárki ingyenesen, regisztráció nélkül kereshet az egykori állambiztonság iratai között. Első körben mintegy 25 ezer 6-os karton és több tízezer nyilvántartási bejegyzés válik hozzáférhetővé, jövő februárig pedig több mint kilencezer beszervezési dossziét is közzétesznek. Mit árulnak »»»
Bizonytalanság a piacokon: elhozhatja a nagy átrendeződést az amerikai választás
Mérsékelten erősödött az amerikai dollár a keddi ingadozó kereskedésben, mivel a befektetők a félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esélyeit mérlegelik. A piacon attól tartanak, hogy a demokraták vártnál jobb szereplése növelheti a volatilitást, főként a mesterségesintel»»»
Mit csinál a dollár a választás napján?
Minimális mértékben gyengül a forint az euróval szemben, amely 365 forint közelében, a napi sáv felső részén jár, míg a dollárral szemben lényegében stagnál a magyar deviza, 326 körüli árfolyam mellett. A befektetők az amerikai félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esély»»»
Deutsch Tamás: Mi a francot akarnak tőlem elvenni? Mikor fognak lezsidózni? Mit képzelnek?
Deutsch Tamás európai parlamenti képviselőként felszólalt az Országgyűlés keddi ülésnapján, a sportszervezetekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok vitáján. A politikus éles kritikával illette az előterjesztést és a kormányt. Az Országgyűlés kedden tárgyalta a sportszervezetekre vonatkozó öss»»»
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva
Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jo»»»
444.hu: Navracsics Tibor tárcájának is dolgozott Feledy Botond, ráadásul hírhedt közvetítőcégeken keresztül
Nemcsak Lázár János építési és közlekedési tárcájának (ÉKM), hanem Navracsics Tibor Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumának is dolgozott Feledy Botond tanácsadóként – írja a 444.hu. A Külügyminisztérium hétfő este közölte, hogy bizalomvesztés miatt megszakítják az együttműködést a külp»»»
Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Az Otthon Start megszűnésének bejelentése előtt már érezhetően csökkent a kereslet a támogatott kölcsön iránt. Az MNB friss adatai szerint szeptemberben 226 milliárd forint összegben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket a bankok. Ez ugyan valamivel magasabb az augusztusi 212 milliárd forintnál, de »»»
Katonák kínzásáról terjednek hírek Ukrajnában – elszabadult a pokol: lövések dördültek, civilek támadtak az Azov egységeire
Saját katonái ellen fordult a feldühödött tömeg Ukrajnában: a civilek betörtek egy katonai létesítmény kapuján, majd egy buszt is megpróbáltak felborítani. A katonák feltételezett bántalmazása miatt kirobbant botrányban már büntetőeljárás indult. Büntetőeljárás indult Ukrajnában, miután a Nemzeti G»»»
Kapitány Istvánék feljelentése után elindult a nyomozás a közel 500 milliárd forintos ügyben
Nyomozás indult a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program ügyében, miután a gazdasági és energetikai minisztérium feljelentést tett a 475 milliárd forintot érintő támogatások miatt. Kapitány István miniszter szerint a magyar emberek pénzével el kell számolni, és aki visszaélt vele, annak felelnie»»»
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!
Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután »»»
„Ne a gondolkodást szervezzük ki az AI-nak, hanem a vitát” − Az ember szerepének munkahelyi újraértelmezése a Portfolio HR-csúcsának programjában
Az AI nem tesz haszontalanná bennünket, de az sem mindegy, mire használjuk, mondja Kovács Eszter, aki külföldi egyetemekkel együttműködve a kognitív képességeket kutatja. Szerinte a pályakezdői állások nem egyszerűen eltűnnek, hanem egyre több olyan elvárás jelenik meg bennük, amely korábban a veze»»»
Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel
A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t. A Solana Foundationnel kötött stratégiai együttműködés célja a token natív kibocsátásának és visszaváltásának előkészítése, ami a lakossági fizetések és»»»
Negyvenen betegedtek meg egy magyar óvodában, öt majomhimlős esetet igazoltak Budapesten
Negyvenen betegedtek meg egy Bács-Kiskun megyei óvodában, Budapesten pedig öt embernél igazoltak majomhimlőt az október 19. és 25. közötti héten. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentéséből az is kiderül, hogy az év eleje óta több mint ötezer rotavírusos megbetegedést jelentet»»»
Megtették tétjeiket a profik: brutális rekord jöhet a Molnál!
Még a 2022-es energiaválság idején sem láttunk olyat, ami most jöhet a Molnál. A magyar olajóriás pénteken hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves számait, de az elemzői várakozások alapján már most kijelenthető, hogy egészen elképesztő eredmények születhettek az olajcégnél. Több kulcsfontosságú »»»
Rossz hírek jöttek a Lufthansától
Mérsékelte az idei évre vonatkozó profitvárakozásait a Lufthansa, mivel a német légitársaság becsült kerozinköltsége 2026-ban 9,3 milliárd euróra nőtt. A harmadik negyedéves számok azonban hozták az elemzői várakozásokat, ami kedden több mint 3 százalékos pluszba lendítette a vállalat részvényeit. »»»
Az évek óta visszavonult politikusokat is elérheti a NAV: megszavazták a vagyonosodási vizsgálatot
Az Országgyűlés kedden 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot. Az évek óta visszavonult politikusokat is elérheti a NAV: megszavazták a vagyonosodási vizsgálatot / Fotó: Tibor Koska A szabályozás alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal»»»
Nincs már visszaút a világhírű közgazdász szerint: Lassú és sötét halált hal Európa
A mesterséges intelligencia körüli piaci buborék kipukkadására, az amerikai államadósság-válságra és az európai gazdaság lassú hanyatlására figyelmeztetett Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem professzora és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori vezető közgazdásza a Firstpostnak adott interjújában. A »»»
Sorcserét hajt végre a Fidesz, Bóka János hátrébb lép a parlamenti munkában
Több parlamenti bizottságban is személycseréket kezdeményez a Fidesz és a Tisza. A kormánypárti javaslat szerint Bóka János frakcióvezető helyét az Európai Ügyek Bizottságában Hidvéghi Balázs venné át, aki 2019 és 2024 között EP-képviselő volt. Hidvéghi tagságát és alelnöki tisztségét a Társadalmi »»»
A magyar tőzsde is megmozdult az iráni hírekre
A kontinens legtöbb börzéjéhez hasonlóan a magyar tőzsde is eséssel kezdi a napot, miután az USA kedd reggelre támadást indított Irán ellen. A nagypapírok közül a Mol teljesít a legjobban, az OTP pedig a legrosszabbul a kereskedés első perceiben. Eséssel nyitott a magyar tőzsde, a BUX 0,5 százaléko»»»
Itt a legfrissebb célár az OTP-re, ez most az egyik legmagasabb!
A szeptember közepi csúcsról nagyot esett az OTP árfolyama, ami nagy csapkodás után azóta is keresi a helyét. Az esetleges orosz kivonulás sztorija megviselte a bankrészvényt, az elemzők viszont nem lettek érdemben pesszimistábbak, a profitvárakozások nem jöttek lejjebb, sőt az elmúlt hetekben újab»»»
Jó hírt közölt a Bayer!
Megemelte idei eredmény-előrejelzését a Bayer, miután a német gyógyszeripari és agrárkémiai óriásvállalat gyógyszeripari üzletága a vártnál kedvezőbb számokat produkált a harmadik negyedévben. A pozitív folyamatoknak köszönhetően a cég az év végi nettó adósságállományára vonatkozó várakozásait is l»»»
Megtörte a csendet Kármán András: öt nappal a csalódást keltő GDP-adatok után végre megszólalt a miniszter – Kapitány István közben továbbra is hallgat
Öt nappal a vártnál gyengébb harmadik negyedéves GDP-adatok közzététele után megszólalt Kármán András pénzügyminiszter. A tárcavezető szerint a magyar gazdaság teljesítménye alapvetően összhangban van a kormány várakozásaival, a mezőgazdaság visszaesése azonban nagyobb lehetett az előzetesen kalkul»»»
Észak-Korea tagadja, hogy köze lenne a Binance-t ért 6,3 milliárd dolláros hackertámadáshoz
Észak-Korea visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint az országhoz köthető hackerek állnának a Binance kriptovaluta-tőzsde történetének rekordméretű, 6,3 milliárd dolláros feltörése mögött. Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga, Kim Jodzsong kedden „abszurd retorikának” nevezte ezeket az á»»»
Lát pozitívumokat is a csalódást keltő GDP-adatban Kármán András
A gazdaság növekedése összhangban van a kormány várakozásaival, talán a mezőgazdaság visszaesése lehetett erősebb, mint amire számítottak. Erről a Portfoliónak beszélt Kármán András pénzügyminiszter A pénteken a KSH által közzétett 1,5 százalékos harmadik negyedéves GPD-adat elmaradt a kormány terv»»»
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék
Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajt»»»
Török Gábor szerint „nem kis bravúr”, hogy Feledy Botond egyszerre dolgozott a Tisza Pártnak és az Orbán-kormánynak
Bravúrnak nevezte Török Gábor, hogy Feledy Botond egyszerre dolgozott Lázár János minisztériumának és a Tisza Pártnak, az elemző szerint azonban más kérdés, hogy erről a nyilvánosság nem tudott. A Külügyi Intézet vezetőjét hétfőn bizalomvesztés miatt menesztették. A Fidesz és a KDNP politikusai arr»»»
Tényleg csalódást okozott a magyar gazdaság? Kármán András szerint vannak pozitív jelek
Az előzetes várakozásoknál gyengébben teljesített a harmadik negyedévben a magyar gazdaság miután a GDP az előző negyedévhez képest alig nőtt, éves szinten pedig 1,5 százalékkal bővült. Az előzetes adatok alapján a mezőgazdaság talán a vártnál is rosszabb adatokat mutatott a nyári aszály miatt, de »»»
Rég nem látott bevételnövekedés jöhet a Magyar Telekomnál
Másfél éve nem látott bevételnövekedésről számolhat be a Magyar Telekom harmadik negyedéves gyorsjelentésében, amit szerdán tesz közzé a hazai távközlési vállalat a befektetői eseménynaptár szerint. Az inflációkövető díjkorrekció visszavezetése adott lendületet a bevételeknek az időszakban, de ered»»»
Meghackelték több ország szupermarketes hűtőit és fagyasztóit, több millió eurós kár keletkezett
Hét európai országban több tucat szupermarket hűtő- és fagyasztóberendezéseit érte kibertámadás, amelynek következtében nagy mennyiségű élelmiszer romolhatott meg. Belgiumban és Luxemburgban mintegy 40 Delhaize üzletet érintett az eset, de Svédországban, Írországban, Hollandiában, Észtországban és »»»