Demokrata 8h

„Ez a szövegezés sz*r” – szétszedte a baloldali jogász a lex Orbánt

„Rövid leszek: ez a szövegezés sz*r” – így reagált a közösségi oldalán Lattman Tamás jogász a Tisza-kormány első alaptörvény-módosítási javaslatára. Mint ismert, a szerdán benyújtott javaslat szerint Magyar Péter sógora, Melléthei-Barna Márton két ciklusban maximálná a miniszterelnök mandátumát. Ma»»»

demokrata.hu
Blikk 9h

Durván beleszálltak a „lex Orbánba”, több jogász is bírálja

A Melléthei-Barna Márton és Hantosi István által szerdán benyújtott Alaptörvény-módosítási tervezet rövid időn belül végigsöpört a magyar nyilvánosságon, és éles politikai, illetve jogi viták középpontjába került. A két tiszás politikus által jegyzett javaslat legérdekesebb pontja kétségtelenül az,»»»

blikk.hu
Infostart 11h

Pokol Béla: a miniszterelnöki mandátum korlátozása visszafordítható

Hétfőn nyújtották be tiszás képviselők az új kormány első Alaptörvény-módosító javaslatát, amely több területet is érint. Az egyik ezek közül, hogy korlátoznák, mennyi ideig lehet valaki miniszterelnök Magyarországon, és erre csak két cikluson át lenne lehetőség. „Rövid leszek: ez a szövegezés sz*r»»»

infostart.hu
Blikk 12h

Radnai Márk biztos benne, hogy hoznak népszerűtlen döntéseket

Radnai Márk, a Tisza Párt országgyűlési képviselője a Népszavának nyilatkozva kijelentette, száz százalékig biztos, hogy az elkövetkező négy évben hoznak majd népszerűtlen döntéseket, mert úgy véli, nem lehet ilyenek nélkül kormányozni. "De az egészen más helyzet, ha az emberek megértik, hogy egy d»»»

blikk.hu
Index 13h

„Ez a szövegezés sz*r” – jogászi össztűz zúdult a Tisza Párt „lex Orbánjára”

Komoly jogászi és politikai össztűz alá került a Tisza Párt első alaptörvény-módosítási javaslata, amely 1990-ig visszamenőleg maximum nyolc évben korlátozná a miniszterelnöki mandátumot. Lattmann Tamás nemzetközi jogász nyomdafestéket nem tűrő szavakkal minősítette a szövegezést, míg Pokol Béla vo»»»

index.hu
Portfolio 17h

A fevásárolt cégek láthatatlan költségei: a tőke szabadabban mozog, mint a felelősség

Az elmúlt hetek politikai változásai várhatóan új lendületet adnak az üzletrész- és vállalatfelvásárlási piacnak, különösen azokban az ágazatokban, ahol a növekvő működési költségek, a szigorodó szabályozás és a finanszírozási nehézségek egyre erősebb nyomást gyakorolnak a tulajdonosokra. Egy akviz»»»

portfolio.hu
Magyar Nemzet 18h

„Ez a szövegezés sz*r” – durván szétszedte a baloldali jogász a Tisza Alaptörvény-módosítási javaslatát

Borítókép: Magyar Péter miniszterelnök (Forrás: Youtube) További játékainkhoz kattintson ide!»»»

magyarnemzet.hu
Index 20.05. 19:12

Schilling Árpád üzent Deutsch Tamásnak: Takarodj a közéletből, te sötét bunkó

Schilling Árpád élesen bírálta Deutsch Tamás a közösségi oldalára írt bejegyzése miatt. A fideszes politikus Kátai-Németh Vilmosról és Magyar Péterről írt gúnyos megjegyzést. A rendező szerint a sértő kijelentései miatt Deutsch Tamásnak távoznia kell a közéletből. „Takarodj a közéletből, te, sötét »»»

index.hu
Magyar Nemzet 20.05. 06:02

Magyar Közlöny: különszám a szeretett vezérnek

Ha nem a bőrünkre menne, nagyokat derülnénk a Tisza-vezér produkcióin, csak hát, ugye… De mit is lehet várni egy olyan figurától, aki a kampányban egy miniszterelnököt ábrázoló papírbábot cipelt fel a színpadra, hogy aztán ott fél órán keresztül vele, az Orbán Viktor-bábbal vitatkozzon. Most meg eg»»»

magyarnemzet.hu
Index 19.05. 12:29

A Központi Nyomozó Főügyészségre került Havasi Bertalan Magyar Péter elleni feljelentése

A Központi Nyomozó Főügyészségre került Havasi Bertalan, Orbán Viktor egykori sajtófőnökének hivatali visszaélés miatt tett feljelentése. A volt helyettes államtitkár szerint Magyar Péter miniszterelnök jogellenesen akarta rendőri erővel kivezettetni őt a Dísz téri minisztériumi épületből. Hivatali»»»

index.hu
Magyar Nemzet 18.05. 05:04

Legolvasottabb

„Ne sz…rjunk már be! Ettől? Nem mindig kormányoztunk jól. Sz…rul kommunikáltunk. Egyesek közülünk le is buktak, és az igazságszolgáltatás elé kerültek. Nagyon helyes! De a politikai közösségünk 99,95 százaléka tisztességes, becsületes ember, rendesen és nagyon sokat dolgozott. Ne szégyelljétek. Ne »»»

magyarnemzet.hu
Blikk 16.05. 22:07

Havasi Bertalan kemény hangvételű levélben válaszolt a kirúgására Magyar Péternek, de Gulyás Gergelynek is odaszólt

Magyar Péter azonnali hatállyal menesztette Havasi Bertalant, Orbán Viktor korábbi sajtófőnökét Havasi élesen bírálta Magyar Pétert, kicsinyesnek és alkalmatlannak nevezte, és azt ígérte, hogy a juttatásait ki fogja fizettetni vele a hathavi végkielégítést Gulyás Gergelynek is odaszúrt a menesztett»»»

blikk.hu
Index 13.05. 15:40

Zuglói parkolási botrány: furcsa dolgok történtek a Nagymester hazugságvizsgálatán

Ismételten a „Nagymesterként” ismert egykori BKV-s informatikai igazgató, Fuzik Zsolt állt tanúként a Fővárosi Törvényszék bírája elé. Korábban Horváth Csaba, Tóth Csaba és védőik kérdéseire kellett válaszolnia, most a többi vádlott és ügyvédeik intézhettek kérdést a tanúhoz, amiből kiderült, hogy »»»

index.hu
Privat bankar 13.05. 09:53

Akár 50 milliárd forintnyi saját részvényt is visszavásárolhat a Magyar Telekom

A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB, továbbiakban „Társaság”), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy 2026. május 14-től kezdődően részvény-visszavásárlási tranzakciókat tervez végrehajtani a Budapesti Értéktőzsdén legfeljebb 50,0 milliárd forint érték»»»

privatbankar.hu
Demokrata 12.05. 16:48

A Felvidék bajnokai

A Magyar katonai hagyományőrzés úttörői, jeles alakjai címmel cikksorozatot indítottunk a demokrata.hu-n. Fülöp Tibor Zoltán írása A Kassai-féle lovasíjászat a 90-es években a Felvidéken is meghonosodott. Megteremtői, úttörői s egyben kiemelkedő alakjai között tartja számon a magyar kultúrtörténet »»»

demokrata.hu
Demokrata 08.05. 07:47

A kommentmező különös virágai – Gyűjtés a Facebookról 197.

Hihetetlen, hogy ezzel lehet kampányolni, milyen egyszerűek az emberek ebből is látszik, ahelyett, hogy a Normafán, a Margitszigeten pihenne, nem 1000 m2 aszfalton 🤣 – R. E. Idiota eus gondolkodas… hat ra kell nezni Gerire… ez a fejlodes. Van 2 nagy szigetunk egy kopaszi gatunk 2 oriasi ligetunk es»»»

demokrata.hu
Portfolio 07.05. 13:04

Brüsszel meghozta a döntést: ötmilliárd eurós támogatással mentik meg Európa legnagyobb iparát

Az Európai Bizottság jóváhagyta a német kormány ötmilliárd eurós állami támogatási programját, amely karbonkülönbözeti szerződésekkel segíti az energiaintenzív iparágak klímabarát átállását - jelentette a Handelsblatt. Brüsszel zöld utat adott Németországnak, hogy ötmilliárd euróval támogathassa ip»»»

portfolio.hu