Vilaggazdasag 2m

Karácsony Gergely magát ünnepli, új szakaszról és a változásról posztolt: az olimpia után újabb grandiózus projektekről ír a főpolgármester – „3 és fél millió perce próbálok megfelelni"

Jelentős átalakulást ígér Budapestnek a főpolgármester. Karácsony Gergely arról írt, hogy a fejlesztések egyszerre indulhatnak el. Nagyszabású budapesti fejlesztéseket vetített előre Karácsony Gergely a főpolgármesterré választásának hetedik évfordulójára írt Facebook-bejegyzésében. Karácsony Gerge»»»

vg.hu
Privat bankar 4m

Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,26 pontos emelkedéssel, 143 487,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest alig változott. Csökkenő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön Európa vezető részvénypiacain, miután az Egyesült Államokban a vártnál magasabb szeptemb»»»

privatbankar.hu
Demokrata 4m

Beomlott egy iskolaépület teteje Pakisztánban, sok diák meghalt

A szerencsétlenség az ország északi részén lévő Pesavarban történt. Ászim, akit a Dawn című pakisztáni hírportál idézett, elmondta, hogy az áldozatok 13 évesek vagy az alattiak.Hozzátette, hogy több mint egy tucat sérültről is tudni.A katasztrófavédelem megkezdte a mentési munkákat, az ügynökség sz»»»

demokrata.hu
Blikk 5m

Ügyvédek kerülhetnek börtönbe korrupció miatt: durva figyelmeztetés Magyar Györgytől – videó

Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt politikusa, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának alelnöke a Válasz Online-on megjelent publicisztikájában arról írt, hogy a feltételezett korrupciós ügyletekben nemcsak a politikai döntéshozók, hanem az azokban esetlegesen közreműködő ügyvédek, adótanácsadó»»»

blikk.hu
Index 5m

Kényes pontokra mutatott rá az adószakértő a vagyonadó és kata ügyében, de ki fizeti meg a végén?

Évi több tízmillió forint vagy nulla vagyonadó; kiszámítható adózás vagy kiesés a katából egy nehezen felismerhető céges kapcsolat miatt – ekkora tétjük lehet a készülő adószabályok részleteinek. Az Indexnek nyilatkozó adószakértő hárommilliárd forintra emelné a vagyonadó mentességi határát, a kisa»»»

index.hu
Maszol 6m

Hiába várnak válaszra, akik beadványukban szidalmazzák az energiaszolgáltatót

Az Országos Energia-szabályozási Hatóság (ANRE) alaposan átírja az áram- és gázszolgáltatókkal kapcsolatos panaszkezelési szabályokat, így a sértő kifejezéseket tartalmazó vagy a konkrét problémát nélkülöző bejelentéseket jövő évtől válaszadás nélkül lezárhatják.A villamosenergia- vagy földgázszáml»»»

maszol.ro
Vilaggazdasag 14m

Zelenszkij bejelentette: vége a tűzszünetnek, pusztító támadást indít az orosz energetikai létesítmények ellen

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat válaszul Moszkva halálos csapásaira. Zelenszkij szerint Kijev három napig szüneteltette az energetikai célpontok támadását, Oroszország azonban tovább támadta az ukrán energiaellátó létesítményeket. Ukrajna újraindítja az orosz olajfinom»»»

vg.hu
Privat bankar 16m

Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százal»»»

privatbankar.hu
Profit Line 19m

Inflációs pofont kapott a Bitcoin: kitart a 80 ezer dolláros védővonal?

A Bitcoin árfolyama 82 ezer dollár alá csúszott a vártnál magasabb amerikai inflációs adat után, és ismét a közeli támaszokra irányult a kereskedők figyelme. Miközben a rövid távú technikai jelzések gyengülést mutatnak, a napi grafikon egyik fontos trendkövető indikátora még az árfolyam alatt húzód»»»

profitline.hu
Portfolio 22m

Eldőlt: karácsonyig rács mögött marad a fideszes polgármester, százmilliók nyomát keresik

Két hónappal meghosszabbította a bíróság Hidvégi József, Fonyód korábbi fideszes polgármestere és a helyi városüzemeltetési cég ügyvezetőjének letartóztatását. A gyanúsítottak így továbbra is letartóztatásban maradnak abban a büntetőügyben, amely százmilliós nagyságrendű, tisztázatlan kifizetések m»»»

portfolio.hu
Portfolio 22m

Döntött a brit kormány: hozzányúlnak az érzékeny nyugdíjszabályhoz – Megszólalt a szakma

Az Egyesült Királyságban az állami nyugdíj úgynevezett hármas garanciájának ("triple lock") eltörlése számos kérdést nyit ki a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról, a nyugdíjak megfelelő mértékéről és az időskori szegénységről – hangzott el a liverpooli Pensions UK éves konferenciáján, amiről az FT »»»

portfolio.hu
Portfolio 23m

Itt a bejelentés: így alakul a benzin és a dízel ára

Csütörtökön sem történt változás a hazai üzemanyagárakban, írja a holtankoljak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt, így tovább folytatódik az árstabilitás. A nemzetközi olajpiac alakulását továbbra is érdemes figyelemmel kísérni, hiszen a világpiaci »»»

portfolio.hu
Infostart 27m

Távozik a volt katonai titkosszolgálati vezető

A Magyar Közlöny szerda este megjelent számában közzétett határozat szerint a köztársasági elnök Ruszin-Szendi Romulusz előterjesztésére 2027. június 14-i hatállyal felmentéssel megszünteti Börcsök András dandártábornok szolgálati viszonyát – szúrta ki az mfor.hu. A döntés indokaként a honvédek jog»»»

infostart.hu
Maszol 28m

Lejtmenetben az ipari termelés

Romániában nyolcadik hónapja csökken az ipari termelés. Augusztusban éves összevetésben a nyers adatok szerint 0,4 százalékkal, a naptárhatástól megtisztított adatok szerint pedig 2,7 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Ez vo»»»

maszol.ro
Privat bankar 28m

Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter csütörtök reggel a Facebook-oldalán. Lannert Judit azt írta, hogy a szerdai ítélet a pedagógus-szakszervezetek és »»»

privatbankar.hu
Demokrata 28m

Ismét az ittas vezetés oltott ki egy életet

A vádirat szerint a nő egy autómosóban dolgozott Szigetszentmiklós közelében; 2025 februárjában a reggeli órákban egy mosásra otthagyott autóval – a tulajdonos tudta nélkül – egy közeli italkereskedéshez hajtott alkoholt venni, majd visszatért az autómosóhoz.A vádlott később újra visszatért az ital»»»

demokrata.hu
Demokrata 28m

A kampányban még alacsony bérek már magasnak számítanak

Az egyetemi docens kifejtette, hogy miközben a szuverenista gazdaságirányítás a válságból való kilábalást a nyertesek megadóztatásával finanszírozta, addig a baloldali és globalista recept kizárólag a megszorításokra épít. A szakértő rámutatott, hogy a javasolt intézkedéscsomag a közszféra bérkiadá»»»

demokrata.hu
Vilaggazdasag 31m

Szórják a Molt, esik a BUX, csak a Richter erősödik

Markánsan lefordult a BUX csütörtök reggel. A Mol nagyon beesett, de csökkent a Magyar Telekom és az OTP kurzusa is, viszont felfelé indult a Richter. Többnyire esésre áll a barométer csütörtökön a főbb európai részvénypiacokon a szerdai nagy amerikai beszakadás után, amely - a friss adat szerint -»»»

vg.hu
Portfolio 35m

Felemás értékesítési számokat közölt az AutoWallis

Csökkent az AutoWallis autóeladása a harmadik negyedévben, a társaság 11 839 járművet értékesített, ami 8,9 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest. Az első kilenc hónapban mérsékeltebb, 3,7 százalékos volt a csökkenés, összesen 39 406 eladott autóval. A legnagyobb gondot a Nagy»»»

portfolio.hu
Privat bankar 40m

Mi történik az olajárral? Ennyibe kerül egy hordó csütörtök reggel

Csütörtök reggel egy dollárt meghaladó mértékben csökkent a kőolaj nemzetközi jegyzése a szerdai emelkedést követően. Röviddel fél hét után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,47 dollárral (1,38 százalékkal) 104,59 dollárra csökkent. Szerdán 37 centtel (0,35 százalékkal) drágult a B»»»

privatbankar.hu
Demokrata 40m

Időjárás-előrejelzés

Szombaton a keleti, délkeleti, majd középső, déli tájakon és néhol az Alpokalján erősen felhős, máshol napos időre van kilátás. Keleten időszakos gyenge eső helyenként kialakulhat. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad. Keleten 11 és 15, másutt 15 és 20 fok közötti maximumokat mérhetünk. Vasárnap a n»»»

demokrata.hu
Demokrata 40m

Új dinoszauruszfaj maradványaira bukkantak az Isztriai-félszigetnél

A maradványok egy nagy termetű, hosszú nyakú növényevő dinoszaurusztól származnak. Frano Vidakovic paleontológus a Jurassic Park nyitójelenetéhez hasonlította az állatot: ahhoz a hosszú nyakú óriáshoz, oszlopszerű lábakkal, hosszú farokkal, amelynek láttán a film paleontológusai döbbenten szállnak »»»

demokrata.hu
Demokrata 40m

Máris megjelentek az LMBTQ-lobbisták az alsó tagozatban

Ezt ők maguk közölték a Facebook-oldalukon egy bejegyzésben ahol azt írták: „Most már az Újpetrei Általános Iskola második, harmadik és negyedik osztályos tanulói is tudják, hogy bárkiből lehet bármi, csak merni kell álmodni.Az intézmény pályaorientációs napján kaptunk lehetőséget arra, hogy az als»»»

demokrata.hu
Magyar Nemzet 41m

Az IMF és Brüsszel országajánlásaival visszatért a globalista múlt, elvész a szuverén Magyarország

Kár lenne az adórendszer felforgatásaGyörgy László szerint az ajánlásokban vannak negédes baloldali gondolatok, például a rezsivédelem jövedelemhez kötése és az alacsony keresetűek szja-terhének csökkentése. A csomag fő iránya azonban: 1. még jobban terhelni a világszerte agyonadóztatott, társadalm»»»

magyarnemzet.hu
Blikk 41m

Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozatából hiányzik a több tízmilliós osztalékot fizető családi cég

Az Ellenpólus egy szerdai írásában hívta fel a figyelmet arra, hogy a rendelkezésre álló, nyilvánosan fellelhető adatok alapján úgy tűnik, Forsthoffer Ágnes megsérthette a vagyonnyilatkozatról szóló 2012. évi XXXVI. törvényt. Az Országgyűlés elnöke a bevallásában nem tett említést a családi vállalk»»»

blikk.hu
Maszol 42m

Csíkszeredában is megjelent a veszettség, elhullott rókánál mutatták ki

Csíkszeredában is igazolták a veszettséget: pozitív lett a város nyugati végében található fuvarozási vállalat udvarán talált elpusztult róka mintájának laboreredménye. A csíkszenttamási rókánál szintén kimutatták a fertőzést, így tizenkettőre emelkedett a veszettséggócpontok száma Csíkszéken. Az e»»»

maszol.ro
Profit Line 43m

De még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő tartalmak eltávolítása az X-ről

A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról. A brit tartalom- és műsorszolgáltatók működési normáit szabályozó és verse»»»

profitline.hu
Portfolio 46m

Példátlan harc indult a forrásokért: államok és magántársaságok feszülnek egymásnak

Az államok és az állami vagyonalapok egyre inkább a dolláron kívüli kötvénypiacok felé fordulnak forrásbevonásért, mivel a tőkéért folyó éleződő verseny drágítja a dolláralapú adósságkibocsátást – derült ki a bangkoki IMF–Világbank találkozón elhangzottakból. A Citi közszektori üzletágának globális»»»

portfolio.hu
Portfolio 46m

Milliókat érő gépek mennek a kukába: rengeteg pénzt hagynak veszni a magyar cégek

Egy leszerelt gyártósor vagy üzemen kívül helyezett berendezés sok vállalatnál már csak útban lévő teher, pedig komoly érték maradhat benne. Van olyan hazai nagyvállalat, amely tíz év alatt mintegy hárommillió euró bevételt ért el feleslegessé vált gépek értékesítéséből, máshol viszont használható »»»

portfolio.hu
Portfolio 47m

Figyelmeztetést adtak ki a mesterséges intelligenciáról: nem úgy gondolkodnak, mint az emberek

A Pénzügyi Stabilitási Tanács (FSB) munkamódszereit vizsgáló független felülvizsgálat szerint a szervezetnek megfontoltabban kellene kijelölnie új feladatait, és elsősorban a valóban határokon átnyúló, szektorközi, valamint rendszerszintű kockázatokra kellene összpontosítania. A szerdán közzétett f»»»

portfolio.hu
Magyar Nemzet 52m

Pár órával azután, hogy elfogadták az új gyermekvédelmi törvényt, egy LMBTQ-szervezet jelent meg egy általános iskolában

Az Országgyűlés kedden 139 igen és 51 nem szavazattal fogadta el a hat jogszabályt módosító csomagot. A kormányzati tájékoztatás elsősorban a pornográf, erőszakos és a gyermekek szexuális kizsákmányolását népszerűsítő tartalmak korlátozását, a közterületi hirdetések szigorúbb ellenőrzését, valamint»»»

magyarnemzet.hu
Portfolio 53m

Irányt váltott a forint

Csütörtökön reggel kissé erősebb szinten mozgott a hazai deviza, mint szerdán, délelőtt azonban irányt váltott. Délelőtt irányt váltott a forint, 364,37-ig esett az euróval szemben. Csütörtök reggel 363,8 körül alakul az euró/forint kurzus, ami kismértékű erősödést jelent a hazai deviza szempontjáb»»»

portfolio.hu
Maszol 54m

Részeg orvosnő okozott autóbalesetet úton a munkahelyére

Ittasan ült volán mögé és közúti balesetet okozott egy alexandriai orvosnő, aki éppen a kórházba tartott, ahol ügyeletbe kellett volna lépnie. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.A sofőr egy STOP-táblánál nem adta meg az elsőbbséget egy másik járműnek, és telibe talált egy kisteherautót.»»»

maszol.ro
Portfolio 59m

Mellébeszélés helyett gyakorlati tapasztalatok, workshopok, deep dive - Jön az AI & Digital Transformation konferencia

2026. november 26-án a budapesti Marriott Hotelben rendezi meg a Portfolio az AI & Digital Transformation 2026 konferenciát, ahol a mesterséges intelligencia üzleti alkalmazásának legégetőbb kérdéseire kaphatnak választ a résztvevők – a stratégiai döntésektől a kiberbiztonsági kockázatokig. Az mind»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 1h

Kekeckednek a horvátok: Zágráb csak feltételekkel adna zöld lámpát Montenegro EU-s csatlakozásának

Montenegró uniós csatlakozása újabb kényes akadályba ütközhet, miután egy szomszédos tagállam több feltétel teljesítéséhez kötné támogatását. A horvátok szerint a még rendezetlen ügyek nem akadályozzák az integrációt, de azok megoldása nélkül Zágráb nem adna zöld jelzést a csatlakozási folyamat lez»»»

vg.hu
Maszol 1h

Közel 80 százalékos készültségnél tartanak az A1-es autópálya alagútjainak építésében

Megközelítette a 80 százalékos készültséget az A1-es autópálya alagutakkal épülő, a Hunyad megyei Holgya (Holdea) és Marzsina (Margina) közötti szakasza. A kilenc kilométeres pályarész közel felén már az első két aszfaltréteget is leterítették, miközben az alagutakon, a viaduktokon és a felüljáróko»»»

maszol.ro
Maszol 1h

Luca Niculescu kisebb csodára készül: kormányt alakít Romániában

Luca Niculescu miniszterelnök-jelölt csütörtökön benyújtja a parlamentnek leendő kabinetjének miniszteri névsorát és a kormányprogramot. Az elmúlt napok tárgyalásai nyomán egy vegyes összetételű kabinet körvonalazódik, amelyben a PSD 11 miniszterrel vesz részt, a többi tárcát technokraták és függet»»»

maszol.ro
Portfolio 1h

Új befektetési igazgatója lett a Hold Alapkezelőnek

Október 15-től Pekár Dávid veszi át a Hold Alapkezelő befektetési igazgatói posztját Móricz Dánieltől, aki húsz év után adja át a vezetői tisztséget – közölte az alapkezelő. A leköszönő igazgató a jövőben a cégvezetés helyett a közvetlen befektetési szakmai munkára és az általa kezelt alapokra össz»»»

portfolio.hu
Portfolio 1h

Keressük Magyarország legjobb alapkezelőit és privátbankárait - Ma éjfélig lehet pályázni a Portfolio befektetési és vagyonkezelési díjaira!

A Portfolio idén is egyedülálló szakmai díjakkal ismeri el a hazai vagyonkezelési, alapkezelői és privátbanki piac kiemelkedő teljesítményeit. A díjak célja, hogy objektív adatok, iparági szavazatok, közönségvisszajelzések és független szakmai zsűri döntése alapján mutassák be, kik formálják ma a m»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 1h

Kijöttek az üzemanyagárak: most érdemes résen lenni – ennyiért tankolhatunk csütörtöktől

Folytatódik a szokatlan nyugalom a magyar benzinkutakon: csütörtökön sem változik sem a benzin, sem a gázolaj országos átlagára. A Holtankoljak.hu október 15-i közlése szerint a 95-ös benzinért továbbra is átlagosan 642, a gázolajért pedig 709 forintot kell fizetni literenként. Az autósoknak ugyana»»»

vg.hu
Infostart 1h

Vitézy Dávid: rég várt funkcióval bővült a MÁVPlusz alkalmazás

A MÁVPlusz alkalmazásban mostantól elérhető az úgynevezett grafikus helyfoglalás – jelentette be Facebook-oldalán Vitézy Dávid közlekedéis és beruházási miniszter. Az újdonság lehetővé teszi egyes vonat- és autóbusz-járatoknál, hogy a jegyvásárlás mellett kocsirajzon válasszuk ki a még szabad ülése»»»

infostart.hu
Privat bankar 1h

Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal

Az idén interneten keresztül a magyarok már többször vásároltak bankkártyával külföldön, mint idehaza – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Ez először fordult elő, és a növekedés még akkor is kiugró, ha figyelembe vesszük, hogy a külföldi kártyás forgalomhoz a határon túli fintech pénzügyi szol»»»

privatbankar.hu
Portfolio 1h

Hajszálnyit erősödött a forint

Csütörtökön reggel kissé erősebb szinten mozog a hazai deviza, mint szerdán. Csütörtök reggel 363,8 körül alakul az euró/forint kurzus, ami kismértékű erősödést jelent a hazai deviza szempontjából a tegnapi 364-hez képest. A hét elején még 365 körüli árfolyamot is láttunk. Ezekből az árnyomás, a la»»»

portfolio.hu
Profit Line 1h

Lezárul a vagyonadóról és a kata megújításáról szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése

Lezárul a vagyonadóról, valamint a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénytervezetek társadalmi egyeztetése szerdán éjfélkor. A Pénzügyminisztérium (PM) háttérbeszélgetésén ismertetett tervezet alapján a vagyonadó évi 200 milliárd forintot hoz a költségvetésnek, az új adón»»»

profitline.hu
Index 1h

Németh Balázs bevallotta, a testbeszédből következtetett, mi történt Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes között

Németh Balázs elmondása szerint a metakommunikációból következtetett arra, hogy mi történt Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes házelnök között azon a felvételen, amelyet hétfőn osztott meg a közösségi médiában. A kképviselő állítása szerint a miniszterelnök magához rendelte és eligazít»»»

index.hu
Portfolio 1h

Tisza-kormány: sorsdöntő napok várnak Magyarországra

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egym»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 1h

Gigantikus dugó van Budapest határában: megint hozzányúltak az M0-ás autóút egyik Duna-hídjához – kilométereken át tart a szenvedés

Jelentős torlódások nehezítik a csütörtök reggeli közlekedést Budapest környékén. Az M0-s autóúton több kilométeres dugó alakult ki, de az M3-as és az M7-es autópályán is lassulásra kell számítani. Az Útinform szerint több fővárosba vezető út is telített. Az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es a»»»

vg.hu
Index 1h

Először üzent műtétje óta XIV. Leó pápa

Első üzenetét tette közzé XIV. Leó pápa azóta, hogy Rómában tüdőrák miatt megműtötték. A szentatya megköszönte a hívek imáit, és arra kérte őket, továbbra is imádkozzanak érte. A nyilvánosságra hozott levelet az Amoris Laetitia kezdetű pápai dokumentum tizedik évfordulója alkalmából rendezett vatik»»»

index.hu
Infostart 1h

Karácsony Gergely: máris indul a fejlesztési dömping Budapesten

A főpolgármester azt írta, „most olyan fejlesztések és beruházások kapujában vagyunk, amelyek a következő 130 évre teremtik meg a jövő Budapestjét.” Karácsony Gergely az induló fejlesztések között említette a 3-as metró meghosszabbítását, a Diákváros megépítését, és elkezdődik a Rákosrendező beruhá»»»

infostart.hu
Privat bankar 1h

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

A Magyar Közlöny legfrissebb, szerda esti számában olvasható a kormány határozata a Demján Sándor Tőkeprogram felülvizsgálatáról. Mint írják, ez azaz nem egyszerű értékelésről van szó, hanem elképzelhető a most is zajló program változtatásának lehetősége is. A feladattal a miniszterelnök Kapitány I»»»

privatbankar.hu