Magyar Nemzet 31.10. 07:09

Zsolti bácsi-ügy: egy gyomorforgató színdarab stáblistája

Bangó az interjú után az ügyészségen is vallomást tett, majd júliusban közösségi oldalán Semjén Zsoltot nevezte meg „Zsolti bácsiként”. A politikus és a Fidesz–KDNP ezt rágalomnak minősítette. A hosszú nyomozás egyik lényeges eredménye a napokban került a vezető hírek közé. Az ügyészség ugyanis meg»»»

magyarnemzet.hu
Demokrata 25.10. 12:49

Nyolcmillió forint ment kommunikációra, mégis egymást érték a botrányok Lannert Judit körül

Bruttó nyolcmillió forintért szerződtetett kommunikációs tanácsadót az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium, miközben Lannert Judit több nyilvános megszólalása is komoly vitákat váltott ki. A Tűzfalcsoport közérdekű adatigénylés nyomán jutott hozzá a Weichinger Nóra Ágnessel kötött szerződésekhez. »»»

demokrata.hu
Index 24.10. 10:25

Büszkeségek és balítéletek: radikális-e a Die Linke baloldalisága?

„Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete. Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma: a pápa és a cár, Metternich és Guizot, francia radikálisok és német rendőrök. Akad-e ellenzéki párt, amelyről kormányon levő ellenfelei nem híresztelték, hogy kommunis»»»

index.hu
Blikk 22.10. 14:50

Gyurcsány Ferenc végleg hátat fordított a politikának? Magányosan ünnepelte a DK 15. születésnapját

A szomorkás hangulatú fotó akár azt is jelképezheti, mintha a volt pártelnök lassan hátat fordítana a magyar politikának, és maga mögött hagyná az elmúlt másfél évtizedet – szemlézte a bejegyzést a hvg. Idén szeptemberben volt pontosan 20 éve az őszödi beszéd kiszivárgásának napja, amely alapjaiban»»»

blikk.hu
Hvg 22.10. 13:40

Gyurcsány Ferenc talányos-szomorkás képpel köszöntötte a DK-t születésnapján

Melankólikus őszi képpel emlékezett meg Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció tizenöt évvel ezelőtti alapításáról. A korábbi alapító-pártelnök egy kirándulós fotót osztott meg, amelyen hátizsákkal a távolba indul, mintegy hátat fordítva a politikának, és mellé azt írta, „boldog 15. születésnapot»»»

hvg.hu
Magyar Nemzet 21.10. 19:22

Szőlő utcai botrány: óriási bajba kerülhet a koronatanú

LejáratókampányAz egész Zsolt bácsis-ügy azután kezdődött, hogy tavaly ősszel megjelent egy interjú a Válasz Online-on Kuslits Gáborral, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) egykori igazgatójával, aki konkrét bizonyítékok bemutatása nélkül azt állította, hogy szakmai körökben »»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 21.10. 15:42

Itt a vége – Remélem, most kezdődik!

Tévesen írta le magát Juhász Péter Pált is, ennek részleteit nem közöljük, de az ügyészek szerint csupa olyan tulajdonságról, jellegzetes ismertetőjegyről van szó, amit ilyen testi kontaktus esetén tudnia kellett volna. Az is Bangó hitelessége ellen szólt, hogy a fiú «vallomásait egyes részleteiben»»»

magyarnemzet.hu
Demokrata 21.10. 09:33

Összeomlott a Szőlő utcai hazugság – ezt hogyan magyarázza meg a kormánypropaganda?

A határozat szerint megállapították, hogy a volt igazgató és a korábban koronatanúként emlegetett fiatal között semmilyen szexuális cselekmény nem történt. A vizsgálat során kiderült, hogy Bangó vallomása súlyos ellentmondásokat tartalmazott, hiszen tévesen írta le az igazgató lakrészét, annak bere»»»

demokrata.hu