A technológiai cégek lehúzták a tőzsdéket, vegyes zárás volt New Yorkban
Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új történelmi csúcsra száguldottak a vezető indexek, de kedd estére elfogyott a lendület, megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül fe»»»
Nap végére még mutatott egy fordulatot a forint
Májusban 1,8 százalékot emelkedtek az árak az előző évhez képest a KSH friss statisztikája szerint – ez a várakozásoknál alacsonyabb árnyomás megnyithatja az ajtót a Magyar Nemzeti Banknak egy kamatcsökkentés felé. A nemzetközi színtéren ma külkereskedelmi adatdömping volt, az USA, Kína és Németors»»»
Visszavonul a mentők szóvivői posztjáról Győrfi Pál – Kiderült, ki váltja
Győrfi Pál helyére Szűcs Brigitta érkezik az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjára – jelentette be Facebook-oldalán a szolgálat. A közösségi oldalra felrakott videóban Constantinovits Miklós megbízott főigazgató jelentette be, hogy a keddi naptól Szűcs Brigitta mentőtisztet bízza meg a szóvivő»»»
Benyújtotta a kormány a gigantikus törvénycsomagot az EU-források felszabadításához
A kormány átfogó törvénycsomagot nyújtott be, amellyel az európai uniós forrásokhoz való hozzáféréshez szükséges jogállamisági és korrupcióellenes vállalásokat kívánja teljesíteni. A javaslat gyökeresen átalakítja a vagyonnyilatkozati rendszert, jelentősen bővíti a nyilatkozattételre kötelezettek k»»»
Kapaszkodnak az amerikai tőzsdék a nagy leszúrás után
Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új történelmi csúcsra száguldottak a vezető indexek, de kedd estére elfogyott a lendület, megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten. Ám eközben e»»»
Az ügyészség mégis nyomozást indít a Mol-vezetők milliárdos részvényügyletei ügyében
Nyomozás indult a Molnál felmerült bennfenteskereskedelem-gyanús részvényügyletek ügyében, miután a Fővárosi Főügyészség hatályon kívül helyezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi elutasító határozatát. A 444 arról ír, hogy az ügyészség szerint a rendőrség nem vizsgálta megfelelően, hogyan tö»»»
Magyar Péter egy új 50 oldalas törvénycsomagot jelentett be
Magyar Péter szerint még kedden este benyújtaná a kormány azt a nagy korrupcióellenes és átláthatósági törvénycsomagot, amelynek elfogadásától a kabinet az uniós források felszabadítását is várja. A miniszterelnök az ATV-ben arról beszélt, hogy a csomag része lenne az Integritás Hatóság megerősítés»»»
Tisza-kormány: fontos törvényt hirdettek ki, Magyar Péter új csomagot jelentett be
Kedden folytatódik az Országgyűlés munkája, ahol várhatóan több részlet is kiderülhet az uniós források felszabadításához kapcsolódó korrupcióellenes reformcsomagról, a hétfőn létrehozott vizsgálóbizottságok működéséről, valamint az alaptörvény tervezett módosításai is sorra kerülhetnek. A parlamen»»»
Windisch László jelezte, mérlegelhetik a lépések megindítását az Integritás Hatóság vezetőjének ügyében
A Biró Ferenc Pál elleni vádemelés nyomán az Állami Számvevőszék elnöke ismét mérlegeli az Integritás Hatóság vezetőjének elmozdítását célzó eljárás megindítását. Az eredetileg szolgálati autóját feleségének kölcsönadó intézményvezető ugye a vádemelésre 140 millió forintos károkozásra duzzadt. A tö»»»
Feljelentést tett a szociális miniszter az Orbán-kormány által vásárolt nyuszimotorok ügyében
Hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a tárcája elődje, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) által „háromszoros áron vásárolt” játékmotorok ügyében – közölte a szaktárca kedden»»»
Windisch László jelezte, mérlegelhetik az Integritás Hatóság vezetőjének elmozdítását
A Biró Ferenc Pál elleni vádemelés nyomán az Állami Számvevőszék elnöke ismét mérlegeli az Integritás Hatóság vezetőjének elmozdítását célzó eljárás megindítását. Az eredetileg szolgálati autóját feleségének kölcsönadó intézményvezető ugye a vádemelésre 140 millió forintos károkozásra duzzadt. A tö»»»
Alakul az alaptörvény-módosítás: mégsem kap vissza mindent az állam a sokat vitatott alapítványoktól
Az alaptörvény 16. módosításának szövegéből a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) vagyonát nemzeti vagyonként meghatározó részt törölték, az alaptörvény záró és vegyes rendelkezései közé bekerült szöveg pedig tartalmazza, hogy az államra a kekvák megszűnésekor csak az ál»»»
Bejelentették a Xenoblade Genesis-t, és az első három részt is felkészítik Switch 2-re
szöveges hirdetés A Nintendo exkluzív RPG-sorozat legújabb darabja végre megjelenési dátumot kap... A múlt héten jelentették be a folytatást, ám a Shift Up csapata nagy adósságát... Egy évvel a megjelenés után a kiotóiak hibridkonzoljára is eljut a Capcom nyit... A Capcom legendás szamuráj-sorozatá»»»
Szeptemberben érkezik a Fire Emblem: Fortune's Weave
szöveges hirdetés A múlt héten jelentették be a folytatást, ám a Shift Up csapata nagy adósságát... Egy évvel a megjelenés után a kiotóiak hibridkonzoljára is eljut a Capcom nyit... A Capcom legendás szamuráj-sorozatának legújabb darabja a Nintendo jelenlegi m... A júliusban érkező játék cinematic »»»
A Nintendo Switch 2-t sem hagyja ki a Dragon's Dogma II
szöveges hirdetés A múlt héten jelentették be a folytatást, ám a Shift Up csapata nagy adósságát... A Capcom legendás szamuráj-sorozatának legújabb darabja a Nintendo jelenlegi m... A júliusban érkező játék cinematic előzetese nemcsak az ismerős történet felve... Az XBOX Games Showcase műsorán több»»»
A Stellar Blade is befut Switch 2-re
szöveges hirdetés Egy évvel a megjelenés után a kiotóiak hibridkonzoljára is eljut a Capcom nyit... A Capcom legendás szamuráj-sorozatának legújabb darabja a Nintendo jelenlegi m... A júliusban érkező játék cinematic előzetese nemcsak az ismerős történet felve... Az XBOX Games Showcase műsorán több»»»
Húszezer új munkahely jöhet Debrecenben, de hol fognak lakni az emberek?
Az elmúlt évek hatalmas tőkebeáramlásának köszönhetően Debrecen gazdasága és munkaerőpiaca példátlan átalakuláson megy keresztül, amelynek nyomán több mint húszezer új munkahely létesítését jelentették be a városban, ezek közül pedig már több mint tízezret betöltöttek. A hirtelen jött ipari fellend»»»
Gyanús kifizetések a választások előtt: Vitézy Dávid százmilliárdokat szerezne vissza
A mohácsi Duna-híd és a kapcsolódó úthálózat indokolatlan, kétszer kétsávos kiépítése miatt a projekt teljes beruházási költsége 451 milliárd forintra emelkedett. A kivitelező Duna Aszfaltnak összesen 155,8 milliárd forint előleget fizettek ki, ebből a választások előtti pénteken utaltak ki egyetle»»»
Újabb gyanús kifizetések a választások előtt: Vitézy Dávid visszaszerezné a magyarországi hídra utalt százmilliárdokat
A mohácsi Duna-híd és a kapcsolódó úthálózat indokolatlan, kétszer kétsávos kiépítése miatt a projekt teljes beruházási költsége 451 milliárd forintra emelkedett. A kivitelező Duna Aszfaltnak összesen 155,8 milliárd forint előleget fizettek ki, ebből a választások előtti pénteken utaltak ki egyetle»»»
Még mindig készül a Marvel's Blade
szöveges hirdetés A Square Enix februárban érkező játékának bemutatása a rajongók számára a Summ... Az ArenaNet leszögezte, hogy a Guild Wars 3 nem csatlakozik a modern online já... A holnap nap folyamán magyar idő szerint 16 órakor indul a Nintendo Direct adá... Megjelenési dátumot kapott a Foreve»»»
Leváltanák Sulyok Tamást: mindenki azt figyeli, mit lép az elnök
A Tisza-kormány nyílt közjogi konfliktusba keveredett Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, aki visszautasította Magyar Péter miniszterelnök lemondási felszólítását. A Sándor-palotában tartott tárgyalás után a kormányfő bejelentette, hogy alaptörvény-módosítással váltják le az elnököt. A Google Trend»»»
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Sajnálatos módon a háborúk korszakát éljük. Valamelyiket fegyverrel vívnak meg, mint az orosz-ukránt, vagy az iráni-izraelit (amerikait), s van, amelyiket gazdasági eszközökkkel. Hiszen a geopolitikai konfliktus miatt ugyan az Egyesült Államok által kirobbantott vámháború háttérbe szorult, de ez cs»»»
Megjött a hatalmas bejelentés: tőzsdére megy az OpenAI
Hétfőn bizalmasan benyújtotta tőzsdei bevezetési kérelmét az Egyesült Államokban az OpenAI. A ChatGPT fejlesztője ezzel a rivális Anthropic nyomdokaiba lép, miközben a befektetők egyre aktívabban keresik a mesterségesintelligencia-piac fellendüléséből adódó lehetőségeket. A vállalat az úgynevezett »»»
Felmentik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vezetőjét
Magyar Péter miniszterelnök aláírta azt a határozatot, amely Ruff Bálint miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára, 2026. június 9-i hatállyal felmenti tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökét – derült ki a hétfő esti Közlönyből. A Kormányzati Ellen»»»
Megfejtették a kutatók: ez a titokzatos anyag felelős azért, ha képtelenek vagyunk változtatni a szokásainkon
Japán kutatók azonosították azt az agyi mechanizmust, amely lehetővé teszi, hogy a váratlan változásokhoz alkalmazkodva eltérjünk a megszokott viselkedési mintáktól. Az eredmények a függőség, a kényszerbetegség és a Parkinson-kór jobb megértéséhez is hozzájárulhatnak - számolt be a Science Daily. A»»»
Tisza-kormány: kitálalt az Integritás Hatóság elnöke, miniszteri biztost nevez ki Magyar Péter
A héten ismét ülésezik a parlament, a kormány közzé teheti az uniós forrásokhoz való hozzáférés technikai részleteit. Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke egy interjúban arról beszélt, hogy az előző kormányzat ideje alatt „a rendszer lényege volt a korrupció”, komoly nyomás nehezedett rá. A kö»»»
Drámai adatok érkeztek Amerikából: miközben javulást mértek, megduplázódott a legrosszabb helyzetben lévők száma
Bár 2016 óta először csökkent a regisztrált hajléktalanok száma az Egyesült Államokban, a 2025 januárjában mért 745 650 fős adat még mindig jóval meghaladja a koronavírus-járvány előtti szintet, miközben a krónikus hajléktalanság folyamatosan terjed - írják elemzésükben a Harvard lakáspiaci kutatói»»»
Tévhitben élt a világ: az egészségesnek hitt diéta valójában nagyon is káros lehet
Rohamosan terjed világszerte a „tiszta élelmiszereket” hirdető diéta, ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet a szakembereknek, hogy számos tévhit ugyanúgy ezzel párhuzamosan éri az embereket – közölte a Science Alert. Abban egyetértenek a kutatók világszerte, hogy a tápláló étrend a kulcsa a fizikai»»»
Hallucinogén gombát adtak a súlyosan beteg páciensnek: amit tapasztaltak, drámai volt
Egy brazíliai esetleírás szerint egy előrehaladott Alzheimer-kórban szenvedő, nyolcvanas éveiben járó nő pszilocibintartalmú gombák fogyasztása után átmenetileg visszanyerte beszédképességét. Bár a megfigyelés még előzetes jellegű, új irányt mutathat a demencia tüneteinek kezelésében - írta meg a S»»»
Bevezetik az internetet a Wizz Air gépein
A Wizz Air bejelentette, hogy elérhetővé teszi a szélessávú fedélzeti internetet a járatain. A vállalat 2027-től fokozatosan szereli fel flottáját a Starlink műholdas rendszerével, így az utasok utazómagasságban is folyamatosan online maradhatnak. A repülőgépek átalakítása 2027-ben kezdődik, amelyn»»»
Milliárdokat ér, ha jól kommunikál egy cég? Rejtett erő mozgathatja a magyar tőzsdét
A tőzsdei jelenlét egyik kulcseleme a befektetői kapcsolattartás, vagyis az investor relations, amely ma már nemcsak kötelező tájékoztatási feladat, hanem stratégiai eszköz is lehet a bizalomépítésben, a likviditás növelésében és a vállalat értékeltségének javításában. Magyarországon ugyanakkor az »»»
Most derült ki, mi történt a magyarok értékpapírjaival a választások hónapjában
Miközben a háztartási bankszámlákra 215 milliárd forinttal több áramlott be áprilisban, mint amennyit kivontunk, az értékpapíroknál tőkekivonás történt, de ennél kisebb, 144 milliárd forintos összegben – derült ki az MNB hétfőn közzétett adataiból. Áprilisban még nem érvényesült a májusi FixMÁP-haj»»»
Aggasztó jelek: több európai országban is borúsabbá vált az építőipari jövő
Az Euroconstruct előrejelzése szerint az európai építőipar növekedése valamivel lassabb lehet a korábban vártnál. Magyarországon a kormányváltás miatt az idei év átmeneti lehet, így a teljes építési piacon 1,5%-os visszaesésre számít a Buildecon, az Euroconstruct magyar tagja. A legutóbbi, tavaly n»»»
Többletet produkált a költségvetés májusban, de ez sebtapasznak sem lesz elég
Májusban 43,5 milliárd forintos többletet ért el a költségvetés - derül ki a Pénzügyminisztérium előzetes adatközléséből. Ezzel az első 5 hónap egyenlege -3806 milliárd forint pénzforgalmi szemléletben, ami még mindig rendkívüli összeg a korábbi évekkel összevetve. Az év ötödik hónapjában a 43,5 mi»»»
Bejelentés érkezett a szomszédból: meghosszabbították a szerb-orosz gázalkut
Szerbia újabb három hónappal, szeptember végéig meghosszabbította földgázellátási megállapodását az orosz Gazprommal - számolt be az Enerdata. A megállapodás értelmében az eredetileg június végén lejáró szerződés szeptember 30-ig marad érvényben. Az egyezségről előzetesen Dubravka Đedović Handanovi»»»
Tőzsdei szárnyalást jósol az amerikai óriásbank az új szuperciklus miatt
A Citigroup is csatlakozott azon Wall Street-i brókercégek táborához, amelyek 8000 pont fölé emelték az S&P 500 indexre vonatkozó, 2026 év végi célkitűzésüket. A bank 7700-ról 8100 pontra módosította az előrejelzését, ami az index legutóbbi záróértékéhez képest megközelítőleg 10 százalékos felérték»»»
Soha nem volt még ennyi devizatartaléka Magyarországnak, pedig még meg sem érkeztek az uniós pénzek
Új történelmi csúcsra emelkedett Magyarország devizatartaléka májusban, a hónap végén 61,1 milliárd euró volt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikájából. Egy év alatt így már több mint 15 milliárd euróval nőtt a tartalék, ami az uniós források beérkezésével még tovább hízhat. Az áprili»»»
Szenved a világ legnagyobb autópiaca, nyolcadik hónapja esnek az eladások
Kínában májusban is tovább csökkentek a személyautó-eladások, ami már a nyolcadik egymást követő hónapja tartó visszaesést jelenti. Ez egyre nagyobb nyomást gyakorol a külföldi gyártókra – élükön a Volkswagennel –, amelyek helyben fejlesztett elektromos modellekkel igyekeznek újjáéleszteni kínai üz»»»
Elindult a Vonatinfo, hamarosan érkeznek a valós idejű MÁV-adatok is
Egy év kihagyás után ismét elérhető a magyarországi vonatok valós idejű követését biztosító Vonatinfo webes felülete. Az új vasútpolitikai irányvonal a korábbi, eltitkoló gyakorlattal szakítva a jövőben a MÁV+ rendszerébe is integrálja az élő adatokat, miközben egy friss megállapodásnak köszönhetőe»»»
Súlyos történelmi hibát ismert be az IMF vezetője, most újabb veszélyre figyelmeztet
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Krisztalina Georgieva szerint a világ nincs felkészülve a sűrűsödő gazdasági sokkokra, és sürgősen olyan alapokat kell kiépíteni, amelyek képesek ellenállni az ilyen megrázkódtatásoknak - közölte a Bloomberg. Georgieva a Bloomberg podcastjában arról be»»»
Különleges felvételt készítettek: a Földközi-tengerben tűnt fel a hatalmas ragadozó
A BBC hozta nyilvánosságra a videót, amit még májusban készített egy búvár. Derk Remmers önkéntes búvár a Földközi-tengerben pillantott meg egy hatalmas fehér cápát, nyilatkozata szerint „remegtek az ujjai”, miközben a kamerát működésbe hozta. A faj kifejezetten ritkának számít a térségben, mivel a»»»
Küzd az Aldi a vasárnapi nyitva tartásért Belgiumban
Az Aldi vasárnap délután egy óráig szeretné nyitva tartani belgiumi üzleteit, a hatóságok döntése értelmében azonban a diszkontlánc tervei ütköznek a helyi munkaügyi jogszabályokkal. A diszkontlánc a múlt héten ismertette elképzeléseit a szakszervezetekkel, amelyek szerint a jövőben minden üzletüke»»»
Itt a döntés: így alakul holnap a benzin ára
Holnap nem várható árváltozás az üzemanyagok piaci beszerzési árában a holtankoljak szerint. Ez a fogyasztói árakat amúgy sem érintené, hiszen továbbra is a védett árak vannak érvényben. Kedden nem változik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi piaci ára sem. 2026.06.08-án az átlagárak az alábbiak»»»
Megszólalt az MNB alelnöke: vannak kedvező jelek, de indokolt az óvatosság
Bár az infláció és a kockázati felárak mérséklődése vélhetően csökkentette az árstabilitás biztosításához szükséges kamatszintet Magyarországon, a jegybank az iráni konfliktus, a globális piaci turbulenciák, valamint a hosszú lejáratú hozamok ingadozása miatt továbbra is óvatos álláspontot képvisel»»»
Elindul az ukrán hadihitel, már az első részlet felhasználásánál kivételezni kellhet
Napokon belül elindulhat az Európai Unió 90 milliárd eurós ukrán hitelcsomagjának első folyósítása, amelynek mintegy kétharmadát közvetlen katonai célokra fordíthatják az oroszokkal szembeni védelem fenntartására. Az első, 5,9 milliárd eurós részletből akár hárommillió drón beszerzése is finanszíro»»»
Nemzetközi támogatást nyert a magyar főváros, környezetvédő fiatalok kezdeményezéseit finanszírozzák
A Fővárosi Önkormányzat 50 ezer dolláros, azaz mintegy 15,5 millió forintos nemzetközi támogatást nyert el a Bloomberg Philanthropies alapítványtól, amelyből a város egy éven keresztül finanszírozza majd a 18 és 24 év közötti fiatalok klíma- és környezetvédelmi kezdeményezéseit - írta meg a https:/»»»
Séjourné: Nem a kínai beruházásokkal van baj, hanem azzal, mit adnak Magyarországnak vagy Európának
Az ipari gyorsító rendelet nem jelent többletbürokráciát a vállalatok számára, mivel az önbevallásra és utólagos ellenőrzésre épít az előzetes adminisztratív terhek helyett. A javaslat központi eleme a Made in EU-kritérium erősítése a közbeszerzésekben, amellyel az európai közpénzeket az európai te»»»
Eltörölnék a kötelező e-naplót és a kamarai tagságot: radikális reformot követelnek a magyar szakemberek
Átfogó reformjavaslatot dolgozott ki az építésügyi szabályozás egyszerűsítésére és a bürokrácia csökkentésére két építész, Sámsondi Kiss Gergely és Kovács Árpád. A kezdeményezés az indokolatlan adminisztratív terhek, a kötelező kamarai tagság és a kiemelt jelentőségű beruházások kiváltságainak eltö»»»
Megremegtek a tőzsdék, az Nvidia vezére szerint most kell vásárolni
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója jó vételi lehetőségnek nevezte a múlt héten indult globális technológiai részvénypiaci eladási hullámot, és hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia-infrastruktúra kiépítése még csak most kezdődött el - számolt be a Bloomberg. A dél-koreai Kospi-index h»»»
Adóztassátok már meg őket! – figyelmeztet a világszervezet vezére
Figyelmeztette a világ kormányait Mathias Cormann, az OECD főtitkára, hogy ne egyoldalú lépésekkel próbálják megadóztatni a nagy technológiai vállalatokat, mert a széttöredezett megközelítés mindenkinek árt. A felhívás azután hangzott el, hogy egyre több ország kezdte el fontolgatni a saját digitál»»»