Lakner Zoltán összehasonlította Orbán Viktor pénteki és Grósz Károly fehérterrorral riogató beszédét
Lakner Zoltán több hasonlóságot is lát Orbán Viktor pénteki, és Grósz Károly MSZMP-főtitkár 1988-ban elhangzott, fehérterrorral riogató beszéde között – erre utal a politológus pénteki bejegyzése, amelyet azután tett közzé, hogy a miniszterelnök a választás előtti utolsó munkanap reggelén videóban »»»
A fideszesek körében is meglepően kevesen hisznek a gázvezetéket ért bombafenyegetés komolyságában
Megtévesztő akció volt az emberek többsége szerint a vasárnap Aleksandar Vucic szerb elnök által bejelentett, a Török áramlat gázvezeték szerbiai szakasza elleni állítólagos támadási kísérlet. A bejelentés után a kormányzat egyből Ukrajnát kezdte gyanúsítani, Orbán Viktor miniszterelnök pedig bejel»»»
Hatalmas pénzhegyen ül a lakosság, pedig a bankok már a lekötött betétekre is jó kamatot fizetnek - mutatjuk a legjobb ajánlatokat
Az elmúlt hónapokban hatalmasat fékezett az infláció, ezért lassacskán mindegy milyen eszközbe fekteti megtakarításait a lakosság. A lényeg csupán annyi, hogy a felhalmozott pénz ne heverjen parlagon. Hiába növekszik folyamatosan a lakossági folyószámlabetétek állománya, ha a pénz tétlenül hever a »»»
Milliárdokat ad a kormány a magyar gazdáknak: erre költhetik a pénzt – ez most kulcsfontosságú a mezőgazdaság számára
Az Agrárminisztérium első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának bi»»»
Toplistás magyar bűnözőt fogtak el külföldön - Egy építkezésen találtak rá a rendőrök
Elfogtak Németországban egy magyar csalót, aki a körözési toplistán szerepelt - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a police.hu oldalon. A közlemény szerint európai, illetve nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a 43 éves férfi ellen csalás és sikkasztás miatt, mert 20»»»
Pozitív hírekre emelkedni tudtak az amerikai piacok, a vártnak megfelelően alakult a core PCE mutató
A reggeli hangulatromlás az amerikai nyitásra már némiképp oldódott, a békülő hangulatú izraeli kijelentést követően pedig emelkedni tudtak az amerikai piacok: az S&P és a Dow 0,6%-kal, a Nasdaq 0,8%-kal zárt magasabban. A nem alapvető fogyasztási cikkek szektora erősödött, miután az Amazon vezérig»»»
Újabb országot zsarol Brüsszel az uniós pénzek megvonásával
Marta Kos európai bővítési biztos a Politico cikke szerint kifejtette, hogy az Európai Bizottság fokozott figyelemmel kíséri a szerbiai eseményeket. A biztos aggasztónak nevezte azokat a jogszabályokat, amelyek szerinte veszélyeztetik az igazságszolgáltatás függetlenségét, valamint bírálta a tüntet»»»
Tényleg percek alatt hat a meditáció?
Egy friss kutatás azonban teljesen átírja ezt a képet: a meditáció már néhány perc után kimutatható változásokat idéz elő az agy működésében. Meglepő eredmény: már 2–3 perc után történik valami A vizsgálat során a kutatók EEG-vel követték nyomon a résztvevők agyhullámait, másodpercről másodpercre. »»»
Ismételt epizód – az előrejelzés újragondolása
A fogyasztást látva hosszú idősorok alapján továbbra is az látszik, hogy a kiskereskedelmi forgalom fokozatosan, ám visszafogottan bővül. Rövid távon a jóléti kiadásokkal kiegészülő pozitív reálbérváltozás révén a boltok forgalma tovább emelkedhet. Támogathatja a költéseket az év elején tapasztalt,»»»
Április 11-én rendezik meg a Versmaratont
A Magyar Írószövetség és a Magyar Napló Kiadó által szervezett költészet napi rendezvényt, a 16. Versmaratont szombaton a Magyar Katolikus Rádió budapesti épületében tartják – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel. Mint írták, a Versmaratont 2011-ben alapította a Magyar Írószövetség, a Magyar Na»»»
Nyolcszor több árut szállítunk közúton, mint vasúton
A közúti árufuvarozás volumene folyamatosan nő, miközben a vasúti szállításé évről-évre csökken. Tavaly 329,371 millió tonna árut szállítottak a közúti fuvarozók Romániában, 2,1 százalékkal többet, mint 2024-ben, közölte az Országos Statisztikai Intézet. A teljes mennyiség 82,5 százalékát belföldi »»»
Újabb bizonyíték: a tiszás jelölt pedofil-ügyének több sértettje is voltLegolvasottabb
A Délmagyar birtokába került újabb dokumentum szerint nem csak 2013-ban, hanem 2014-ben is nyomozást rendelt el a szerb ügyészség Gajda Attila ellen kiskorú ellen elkövetett szeméremsértés alapos gyanúja miatt. Ezt a büntetőeljárást is, hasonlóan a másikhoz, a szerb büntető törvénykönyv 180. paragr»»»
Európai vezetők és a „G*ci nagy háború lesz” mondat Magyar Pétertől
A Tisza Párt vezetője zárt ajtók mögött elismerte, hogy az Európai Unió vezetői nagy háborúra készülnek. Magyar Péter a hívei előtt fideszes propagandának nevezi a háborús veszélyt, miközben egy kiszivárgott hangfelvételen ugyanerről beszél. Összegyűjtöttük, hogyan készülnek az európai vezetők a há»»»
Shadow droppol iOS-en a Borderlands Mobile
szöveges hirdetés A Columbia Pictures viszi nagyvászonra Hideo Kojima játéksorozatát, ráadásul a... Az arcade repülő-szimulátor következő fő részében a történet szempontjából fon... A Konami meglehetősen döcögősen indult, ingyenesen letölthető football játékár... A különleges hangulatú Valor Mortis»»»
Több budapesti repülőjáratot is törölni kellett a németországi helyzet miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján. A járatinformációs tájékoztatás szerint nem érkezik Budapestre a 8:35-ös müncheni, a 8:55-ös és 11:15-ös frankfurti, a 12:35-ös münc»»»
Választás 2026: nagyot ugrott az átjelentkezettek és a külföldön szavazók száma, váratlan következménye lehet
Április 12-én vasárnap országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon, amelyen a korábbiakhoz hasonlóan most is állandó lakóhelyükön, más belföldi szavazókörben, külképviseleteken vagy levélben adhatják le szavazataikat az arra jogosult állampolgárok. Cikkünkben most megmutatjuk az egyes vokso»»»
Jön a választás, milyen eredmény születhet?
Kétpárti vagy többpárti parlament? Milyen lehetséges kimenetei vannak a vasárnapi szavazásnak? Áttekintő cikkünkben bemutatjuk a lehetőségeket. A vasárnapi választáson öt párt küzd a parlamenti mandátumokért és végső soron a kormányalakítási lehetőségért. A választási rendszer és a közvélemény-kuta»»»
Miért nem elég már a nyolc óra alvás?
A legfrissebb kutatások szerint ennek oka nem feltétlenül az alvás mennyiségében, hanem a minőségében keresendő: a modern életmód ugyanis megzavarja a valódi regenerációhoz szükséges folyamatokat. Nem az idő, hanem a mélység számít A laborvizsgálatok azt mutatják, hogy sokan kevesebb időt töltenek »»»
Nem lehet már annyit kaszálni a vendégmunkásokon, zuhant a magyar cég nyeresége – borús gazdasági jóslat érkezett
Közel kilenc milliárd forintra bővült a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele 2025-ben. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a vendégmunkások kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági»»»
Dobrev Klára szerint a brüsszeli kémügy „véresen komoly” és Magyarország EU-tagsága a tét
Dobrev Klára szerint a brüsszeli kémüggyel kapcsolatban lehet vicceskedni, de az ügy „véresen komoly”. Hangsúlyozta, hogy mivel egyik megnevezett ügynök és tartótiszt sem cáfolta az állításait, az ügy szerinte Magyarország uniós tagságát is kockáztatja, ezért nem hallgathat: „a tisztesség ezt nem e»»»
Üzbegisztánban tárgyalt a 4iG vezetője
Az üzbég miniszterelnök-helyettessel, Jamshid Khodjaevvel tárgyalt a 4iG elnök-vezérigazgatója, Jászai Gellért – írja a Privátbankárnak küldött közleményében a vállalat. A megbeszélések középpontjában a telekommunikációs és digitális infrastruktúra fejlesztése állt. Kiemelt figyelmet kaptak a közös»»»
Magyarországon minden negyedik kínai autót vásárló, a Chery mellett döntöttLegolvasottabb
A számok önmagukért beszélnek. 2026 első negyedévében a Chery az összes márka között a 15. helyen végzett, miközben a kínai márkák között az első helyet szerezte meg, 820 darabos regisztrációval és közel 2 százalékos piacrésszel. Márciusban tovább erősödött a jelenléte: 413 eladott autóval és 2,1 s»»»
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miattLegolvasottabb
– A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait – olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján. A járatinformációs tájékozatás szerint nem érkezik Budapestre a 8.35-ös müncheni, a 8.55-ös és 11.15-ös frankfurti, a 12.35-ös mün»»»
„Hittem bennetek a közös ügyben. Erre ez, csalódott vagyok” – tiszások keseregnek Magyar Péter háborús mondata miatt
Magyar Péter kendőzetlenül fogalmazott: „g*ci nagy háború lesz”. A kijelentésről készült felvétel kiszivárgása után a Tisza Párt támogatóinak széles köre adott hangot csalódottságának. A párt közösségi oldalain sorra jelentek meg olyan hozzászólások, amelyek megkérdőjelezik az ellenzéki tömörülés h»»»
Turbó sebességre kapcsol a 4iG nemzetközi terjeszkedése: kulcsiparágakban nyílik új lehetőség - meglepő helyen tárgyalt Jászai Gellért
A 4iG Csoport üzbegisztáni terjeszkedése új szintre léphet: Jászai Gellért Taskentben egyeztetett a digitális infrastruktúra fejlesztéséről és közös technológiai projektekről. A megbeszéléseken a távközlés, az IT-fejlesztések és az űripari együttműködés is kiemelt szerepet kapott. A 4iG hosszú távú»»»
Fenyőfa hegyén rekedt cicát mentettek a tűzoltók
A tűzoltók mentették meg a 12 méter magasan, egy fenyőfán rekedt macskát. „A 112-es egységes segélyhívó számra érkezett bejelentés során a tűzoltók segítségét kérték, mert egy macska körülbelül 12 méter magasságban rekedt egy fenyőfán, és nem tudott lejönni” – közölte a Iaşi megyei katasztrófavédel»»»
Megjöttek a friss adatok: csökkentek az MNB tartalékai
A februári történelmi csúcsról márciusra csökkentek a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékai, de nem drasztikus mértékben – derült ki a jegybank csütörtöki adatközléséből. A jelenség mögött az iráni háború hatása áll, de nem úgy, ahogyan arra számítani lehetett volna. Március végén 58,7 milliárd»»»
Ez a választás Európa jövőjéről szól
– Ismét Budapestre látogatott, hogy támogassa miniszterelnökünket a választási kampányban. Éppen egy évvel ezelőtt adott nekünk interjút. Ön szerint mi forog kockán április 12-én? – Mindig nagy öröm és megtiszteltetés számomra, ha meghívást kapok Budapestre. Magyarország Orbán Viktor vezetésével sz»»»
Publicus Intézet: mindhárom mérési kategóriában vezet a Tisza Párt
A Publicus Intézet választás előtti utolsó felmérése szerint a teljes népesség körében a Tisza 38, a Fidesz 29 százalékon, míg a biztos szavazó pártválasztók körében 52–39-re vezet a Tisza Párt. A Mi Hazánk a bejutási küszöbön billeg, a DK és a Kutyapárt pedig parlamenten kívül marad. A Publicus In»»»
Marine Le Pen: Orbán Viktor nagyon bátor!
„Nagyon bátor Orbán Viktor részéről, amit tesz! A béke az egyetlen megoldás, amely meg tudja állítani az emberi mészárlást, amit ez a háború jelent. Az Európai Unió folytatni akarja a háborút, és a magyar miniszterelnök azon kevés európai vezetők közé tartozik, akik nemet mernek mondani” – nyilatko»»»
Hatalmas a gyász: ismét életét veszítette egy kárpátaljai katonaLegolvasottabb
Újabb tragédia rázta meg a közösséget, miután a Huszti Városi Tanács közleménye szerint ismét meghalt egy fiatal a háborúban. A kárpátaljai Mihalko Bohdan Volodimirovics mindössze 29 évesen veszítette életét a fronton – írja az Origo. A kárpátaljai katona mindössze 29 éves voltFotó: VINCENT FEURAY »»»
Választás 2026 - Lefoglalta a rendőrség Magyar Péter ajánlóíveit Vas vármegyében
A választáson függetlenként induló Magyar Péter, a DK-s Deák Gábor és a Gődény György-féle NÉP jelöltje, Salis Julien Priscilla az érintettek a Kontroll információi szerint. Egyébként Magyart és Deákot végül nyilvántartásba vették, a NÉP jelöltjét viszont nem. A rendőrségi eljárás választási csalás»»»
Óriási különbségek a budapesti agglomeráció legolcsóbb és legdrágább települései között – itt a pontos lista
Óriási eltérések tapasztalhatóak a családi házak árában a budapesti agglomerációban: nagy a kelet-nyugati különbség és persze az infrastruktúra és a fővárostól való távolság sem mindegy. Eközben a kereslet egyre inkább a házak felé tolódik el, aminek egyik fontos oka az árváltozás eltérő dinamikája»»»
Három nagy projekt fut: új világ köszönt a budapesti kötött pályás közlekedésre
A BKK két villamosfejlesztési projektet is bemutatott a főváros klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottsága legutóbbi ülésén. Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője az InfoRádióban elmondta: a két villamosprojekt tulajdonképpen a budai fonódó villamoshálózat további bővítése. Észak: a 17/41-»»»
A szakadék szélén táncol az ikonikus autómárka, hamarosan eldőlhet a sorsa
Egy évvel ezelőtt még sokan a luxusautó-ipar egyik legígéretesebb fordulataként tekintettek az Aston Martin Lagonda Global Holdings történetére. Az új modellek, a látványos márkaépítés és a Forma-1-be való visszatérés egy olyan narratívát rajzolt fel, amely szerint a legendás brit márka végre kilép»»»
Tényleg minden erdélyi fideszes? – videó
https://www.youtube.com/watch?v=lMi1OTjE_fU „Az RMDSZ úgy szervezi az erdélyi magyarok leszavaztatását, hogy a szavazatos űrlapokat nem postán kell feladni, mint ahogy kéne, mert levélszavazás van, hanem majd vigyék be a jóemberek az RMDSZ-székházba. Tekintve, hogy semmiféle felügyelet nincs, megfi»»»
Több levélszavazat érkezhet, mint négy évvel ezelőtt
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 231 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) péntek reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 147 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat. A magyarországi lakcímmel n»»»
A rendkívül törékeny tűzszünetre figyeltek a befektetők, csökkentek az európai piacok
A befektetők világszerte az ingatag lábakon álló amerikai-iráni tűzszünet fejleményeit figyelték, mely egy napon belül veszélybe került, miután Izrael szerint a megegyezés nem terjed ki Libanonra és a háború eddigi legintenzívebb légicsapásában részesítette Bejrútot, amely háromszáznál is több halo»»»
Donald Trump: „Menjetek, és szavazzatok Orbán Viktorra!”
Donald Trump úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor „valóban erős és határozott vezető”, aki „bizonyítottan kiemelkedő eredményeket ért el”. Hozzátette: „Fáradhatatlanul küzd nagyszerű hazájáért és népéért, ahogyan én is az Amerikai Egyesült Államokért”. Viktor keményen dolgozik Magyarország védelméért»»»
Elbocsátottak egy bölcsődei nevelőt miután kiderült, hogy a gyerekek kezére csapott és raktárba zárta őket
Kisgyerekeket zárt raktárba és locsolt le vízzel egy ballószögi bölcsőde nevelője. A szülők elmondása szerint a történtekről egy gyerek mesélt otthon. A nevelőt elbocsátották, a főigazgatóval együtt öt dolgozó megrovást kapott; a gyermekjóléti szolgálat feljelentése nyomán a rendőrség büntetőeljárá»»»
Fontos közelgő határidőre hívja fel a figyelmet az adóhatóságLegolvasottabb
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az étel, és a helyben készített, nem alkoholtartalmú ital forgalmazása után is fizetni kell turizmusfejlesztési hozzájárulást/ »»»
A briteknek egyhamar nem lesz saját Csillagkapujuk
Bizonytalan időre felfüggesztette legnagyobb brit adatközpontjának építését az OpenAI. A cég elsősorban a kevéssé beruházásbarát környezettel és a magas energiaárakkal indokolta döntését, jóllehet tavaly szeptemberben még ezek egyikével kapcsolatban sem merült fel aggály. Veszélybe került a brit St»»»
Toplistás magyar bűnözőt kaptak el a rendőrök Németországban
Elfogtak Németországban egy magyar csalót, aki a körözési toplistán szerepelt, jelentette be pénteken a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda. A 43 éves P. László ellen csalás és sikkasztás miatt európai, illetve nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben. Mint írták, a csaló 2019 és 2021 közöt»»»
Nagy változások – most ne rutinból HÉV-ezzünk!
Karbantartás miatt több ütemben változik a H5-ös HÉV közlekedése. Április 13-ától 17-éig, valamint 20-ától 24-éig, késő esténként a HÉV módosított menetrend szerint jár a budai vonalon. Szentendre felé a vonatok a B peronnál állnak meg a Szépvölgyi útnál, a Tímár utcánál és a Szentlélek térnél ápri»»»
Zöld utat kaphat az átalakulás a 4iG-nél, nem fizet osztalékot a vállalat
Április 30-án tartja éves rendes közgyűlését a 4iG, a közgyűlési előterjesztésekből kiderült, hogy nem fizet osztalékot a vállalat a 2025-ös év eredménye után, miközben jelentős felhatalmazásokat kér a menedzsment, saját részvény vásárlásra, tőkeemelésre és egy átfogó átszervezés végrehajtására is »»»
Az Anthropic mindent felfal - Nagy esés a szoftvercégek részvényeinél
Komoly eladói hullám söpört végig az amerikai szoftverszektoron, miután újra felerősödtek az AI okozta piaci félelmek. Az idei évben már 25 százalékot esett a szektorindex, miközben egyes vezető részvények egyetlen nap alatt 5–9 százalék közötti mínuszba kerültek. Hasonló témákról is szó lesz követ»»»
A kormány már a 2028-as költségvetésből is oszt pénzt
A csütörtökön késő este megjelent Magyar Közlöny szerint a kormány újabb 93 milliárd forintot csoportosított át az Energiaügyi Minisztérium költségvetésében „rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezésével összefüggő kiadásokra”. A Központi Maradványelszámolási Alapból 103 milliárdot vettek ki, amelyb»»»
Hasít a magyar agrárium, és a fejlődés folytatódik – nagy sikerekről számolt be a miniszter
A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar pedig 2030-ra Európa dobogósa lesz. Nagy István agrárminiszter szerint egyértelmű, hogy a megkezdett fejlesztéseket folytatni kell Idén sem állt le az építkezés a magyar agráriumban, sorra indulnak a fejlesztések és beruházások, a rendelkezésre álló források »»»
Orbán Viktor: Magyarországnak összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége
Orbán Viktor azt mondta, ez most nem a széthúzás, nem a harag és nem a gyűlölködés ideje, Magyarországnak most összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége. „Mi nemzeti egységet hirdetünk, és az előttünk álló nagy európai válságban minden magyar családot meg fogunk védeni” – fogalmazott a kor»»»
Összeomlik az autóipar?
A blokád hatásai több szinten, közvetlenül és közvetetten egyaránt jelentkeznek a gazdaságban. Első lépésben az energia- és nyersanyagköltségek ugrásszerű növekedése tapasztalható. A kőolaj és a földgáz drágulása megemeli az üzemanyagok árát, valamint a termeléshez szükséges áram- és gázköltséget i»»»