Őrizetbe vettek egy férfit a Fehér Ház környékén, aki Trummpal akart végezni
Őrizetbe vettek csütörtökön egy venezuelai állampolgárt a Fehér Ház környékén, aki az amerikai belbiztonsági minisztérium pénteki közlése szerint azt mondta, „a fejében lévő hangok utasították”, hogy végezzen Donald Trump amerikai elnökkel – közölte az amerikai belügyminisztérium. A közlés szerint »»»
Új szereplő lépett a színre, Putyin és Zelenszkij emberei is Melania Trumpot ünnepelték
Orosz és ukrán vezetőket fogadott a Fehér Házban Melania Trump, hogy megünnepeljék az általa kitárgyalt háromnapos tűzszünetet a megszállt dél-ukrajnai Oleskiben, ahonnan több száz civilt menekítettek ki. Mindkét fél méltatta a first lady szerepét, Donald Trump pedig az orosz küldöttség vezetőjével»»»
Kalifornia demokratái meglovagolják a kék hullámot: kegyelem a halálraítélteknek a Fehér Ház reményében
Chester Dewayne Turner (jobbra) 11-szeres gyilkos beszélget ügyvédjével. Fotó: FRANCINE ORR / POOLAz első nagy lépés az elnökjelöltség feléNewsom lépésének vannak erkölcsi megfontolásai, de feltehetően közrejátszik, hogy egyike azoknak, akik megcélozhatják 2028-ban az amerikai elnöki pozíciót. Ehhe»»»
Donald Trump nemzeti emlékművé nyilvánította az Ovális Irodát, hogy „a buta emberek” ne tudják lebontani
Donald Trump nemzeti emlékművé nyilvánította az Ovális Irodát, hogy utódai ne változtathassák meg az általa arannyal ékesített elnöki munkahelyet. Egy műemlékvédelmi szakértő szerint a lépés jogilag értelmetlen, és ellentmond annak, ahogy a kormányzat más washingtoni történelmi helyszínek védelmét »»»
A Fehér Ház tagadja, hogy Trump két kulcsminisztere távozna a kormányzatból
A Fehér Ház cáfolta, hogy Pete Hegseth védelmi miniszter és Marco Rubio külügyminiszter távozna a Trump-kormányzatból a republikánusok félidős választási veresége után – írja a BBC. Amerikai sajtóértesülések szerint Hegseth leváltása azt követően merült fel, hogy J. D. Vance alelnök az iráni háború»»»
Pocsék dolog most itt lenni – helyzetkép a Fehér Házból két nappal a választás után
Lehangoló a hangulat a Fehér Házban két nappal azután, hogy a republikánus párt történetének legnagyobb félidős választási vereségét szenvedte el – írja a Reuters egy neve elhallgatását kérő magas rangú tisztviselő nyilatkozata alapján. Pocsék dolog most itt lenni. A morál a lehető legalacsonyabb s»»»
Karácsonyi vásár: korcsolyapálya, körhinta és Mikulás-ház várja majd a látogatókat Zilahon
December elejétől ünnepi hangulat költözik Zilah központjába: november 30-án nyitja meg kapuit a Zalăul Magic 2026 – Téli mese (Poveste de iarnă) elnevezésű karácsonyi vásár, amelyet 2027. január 2-áig látogathatnak az érdeklődők. A rendezvénynek a prefektúra előtti márványtér ad otthont. A program»»»
Hároméves csúcsra ugrott a lakáskínálat az Otthon Start utolsó napjaira
Október 31-éig lehetett adásvételi szerződést kötni az Otthon Start Programban, a hiteligénylések határideje november 15. A program kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci érdeklődéseket, miközben az eladó ingatlanok kínálata hároméves csúcsra ért az ingatlan.com adatai szerint. A piac most»»»
Eladták Varga Judit és Magyar Péter egykori balatoni ingatlanát Balatonhenyén
Új tulajdonoshoz került Varga Judit volt igazságügyi miniszter és Magyar Péter egykori közös balatoni otthona. A Balatonhenyén található, 299 millió forintért hirdetett ingatlan a nyári hirdetést követően csupán hónapok alatt elkelt, miután a vagyonmegosztást követően a tehermentesített házat egy b»»»
Varga Judit megszabadult egykori szerelmi fészküktől - 300 milliót ér a balatoni nyaraló, melyet 2013-ban vettek Magyar Péterrel
A takaros, zöld spalettás ház a Balaton-menti település csendes kis utcájában álldogál. Csinos kőkerítés választja le az úttól, de szó nincs arról, hogy meggátolná a belátást, így mindenki gyönyörködhet a szépen karban tartott kertben. Így volt ez korábban, így van ez most is: az új tulajdonosok ug»»»
165 millió forintért vásárolta meg Benkő Tibor volt miniszter az általa használt budaörsi házat
„Tudomásom szerint, ez egy villanyszerelő családi háza volt, tőle vette meg az állami tulajdonban lévő HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. 2011-ben” – mondta a HVG-nek Benkő Tibor arról a budaörsi ingatlanról, amelyet a Magyar Honvédség vezérkari főnökeként és a Fidesz-kormány honvéde»»»
470 millió forintért vett 340 négyzetméteres házat Budán Orbán Balázs
Orbán Balázs, Orbán Viktor korábbi politikai igazgatója 2024 szeptemberében 470 millió forintért vett családi házat a XI. kerületben. Ez a parlamenti mandátumáról való lemondása után leadott vagyonnyilatkozatából derült ki. Az ingatlan a korábbi nyilatkozataiban nem szerepelt. A volt képviselő más »»»