Kilép az Egyesült Arab Emírségek a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből
Az államszövetség vezetése nemzeti érdekekre hivatkozva döntött a távozásról. Május 1-jétől az OPEC-nek csak 11 tagja lesz. A világ egyik legnagyobb kőolajtermelőjének döntését a nemzetközi sajtó úgy értékeli, hogy az komolyan befolyásolja a legfontosabb kőolajkereskedelmi szövetség jövőjét, írja a»»»
Intézkedések tömegét várja a magyar vasút az új kormánytól
Budapest-Belgrád vasútról, Déli körvasútról a vasáti árufuvarozás versenyképességéről és várakozásairól faggatta a Világgazdaság a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület ügyvezetőjét. Hódosi Lajos beszámolt például VÁGTA vasúti versenyképességi csomag terén elért előrelépésekről, de a vasúti árufuvarozás»»»
Feljelentés a Nemzeti Kulturális Alap támogatási döntései miatt
A feljelentés különösen jelenős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint hivatali visszaélés gyanúja miatt született - tette közzé kedden a Független Előadó-művészeti Szövetség Facebook-oldalán. Mint írták, az NKA április 24-én közzétette a Kiemelt Kulturális Programok Kollégiumának 20»»»
A Magyar Péter-projekt egyik atyja felelhet ezentúl a kultúráértLegolvasottabb
Tarr nevével a nyilvánosság először 2024. április 6-án találkozhatott, amikor felszólalt a kegyelmi botrány farvizén a politikában akkor alig két hónapja felbukkant Magyar Péter Kossuth térre szervezett tüntetésén. Kormánykritikus beszéde után elbocsátották állami állásából. Merthogy Tarr Zoltán a »»»
Százmilliós hűtlen kezelés miatt is felelnie kell az Integritás Hatóság elnökének
Hamarosan bíróság elé kell állnia Biró Ferenc Pálnak, az Integritás Hatóság elnökének – írja a Blikk. Az ügyészség szerint Biró azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a sajátja mellett béreltetett egy másik felsőkategóriás hivatali autót is, amelyet átengedett a feleségének, és ezzel csaknem »»»
Brutálisan nagyot nőtt öt év alatt a biztosítási szektor díjbevétele – a vezető hazai alkuszcsoport elárulta, mi a növekedés záloga
Bemutatták a Hungarikum Alkusz Csoport 2026-os üzleti stratégiáját, amely világos irányt jelöl ki a változó környezetben. A magyar biztosításközvetítői szektor legnagyobb alkuszcégcsoportjának eseményén bemutatták az elmúlt év üzleti eredményeit, meghatározó mérföldköveit és a biztosítási szektor a»»»
Új online platformot indított az MKIK
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos fejlesztésű, mesterséges intelligencia alapú online platformot indított KAPTÁR néven, hogy segítse a vállalkozásokat az üzleti partnerek és a szabad kapacitások gyors, célzott megtalálásában - közölte a szervezet kedden az MTI-vel. A tájékoztatás »»»
Izrael fegyverként használja a vizet a Gázai övezetben
„A víz szándékos megvonása elválaszthatatlan része az Izrael által végrehajtott népirtásnak” – olvasható a jelentést kísérő sajtóközleményben. Az „Víz mint fegyver: Izrael pusztítása és a víz és közegészségügyi szolgáltatások megvonása a Gázai övezetben” címet viselő, 2024 eleje és 2025 vége között»»»
Belső feszültségek az olasz kormánykoalícióbanLegolvasottabb
A Matteo Salvini vezette Liga a szabályok felrúgását fontolgatja, a nagyobbik kormánypárt, az Olasz Testvérek azonban higgadtságra int. Claudio Borghi, a Liga szenátora kijelentette: pártja ragaszkodik ahhoz, hogy a parlament elé kerülő határozatba foglalják bele az uniós stabilitási paktum elhagyá»»»
Súlyos döntés: kilép az OPEC-ből az Egyesült Arab Emírségek, felborulhat a globális olajpiacLegolvasottabb
Az emirátusok szerint eljött az idő, hogy a saját nemzeti érdekeikre koncentráljanak, és olyan döntéseket hozzanak, amelyek jobban szolgálják befektetőik, partnereik és a nemzetközi piac igényeit. A hivatalos álláspont szerint a kilépés növeli az ország mozgásterét, és lehetővé teszi, hogy hatékony»»»
Az Egyesült Arab Emírségek kilép az OPEC-ből az iráni háború árnyékában
Az Egyesült Arab Emírségek május 1-jével kilép az OPEC és az OPEC+ szövetségből, ami súlyos csapás Szaúd-Arábiának és a globális olajpiaci stabilitásnak. A döntés hírére az olaj ára háromhetes csúcsra, 110 dollár fölé emelkedett, miközben a közel-keleti háború miatt fizikai hiány fenyeget. Az Egyes»»»
A Wizz Air növeli kapacitásait és fenntartja az alacsony árakat
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést - közölte Ian Malin, a Wizz Ai»»»
Történelmi szakadás a Perzsa-öböl partján: az Egyesült Arab Emírségek nem kér többé az olajkartellből
Abu-Dzabi régóta kevesli a neki járó termelési kvótát, az iráni háború miatt azonban a lépés pillanatnyilag nem jár piaci következményekkel. Az Egyesült Arab Emírségek kilépése nagy csapás az OPEC és Szaúd-Arábia számára. Kilép az OPEC és az OPEC+ csoportból is az Egyesült Arab Emírségek , miután a»»»
Döntött az Európai Parlament, azt szeretné, hogy a tagállamok mélyebbre nyúljanak a zsebükbe
Megszavazta saját álláspontját az Európai Parlament az EU költségvetése, a 2028-tól 2034-ig terjedő úgynevezett többéves pénzügyi keret (MFF) kapcsán. Az EP még az Európai Bizottság javaslatához képest is közel 200 milliárd euróval növelné az MFF nagyságát, amit részint a tagállami hozzájárulásokbó»»»
A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
A Wizz Air teljesítette a 2025 áprilisában indított, hároméves átalakítási programja (Customer First Compass) első évi vállalásait: jelentős hálózatbővítésről, javuló ügyfél-elégedettségről és új, az utasélményt javító szolgáltatásokról számolt be – ismertette az igazgató. Beszámolt róla, hogy a st»»»
Drámai áramszünet Spanyolországban: a felelősöket rejtély öveziLegolvasottabb
Az áramszolgáltatás teljes helyreállítása Spanyolországban csak a következő nap hajnalára, mintegy 16 órával később történt meg. Power Returns To Most Of Spain, Portugal After Huge Blackout Hits Millionshttps://t.co/xNcbPFXZSe pic.twitter.com/2qGJofHats — NDTV WORLD (@NDTVWORLD) April 29, 2025 Péld»»»
Már Brüsszel vizsgálja a szegedi BYD-gyár építésekor történt visszaéléseket
Napi 12 óránál is hosszabb műszakok, visszatartott bérek, halált okozó munkahelyi baleset – egy amerikai munkajogi szervezet három helyszíni látogatás és ötven interjú alapján tárta fel, milyen körülmények között épül a BYD szegedi gyára, az ügy pedig már az Európai Parlamentig gyűrűzött. Munkajogi»»»
Lázadók söpörték ki Putyin afrikai zsoldosait
A korábban egymással rivalizáló Dzsamáat Nuszrat al-Iszlám val-Muszlimin (JNIM), az al-Kaidához köthető szervezet és a szeparatista, tuareg Azavad Felszabadítási Front (FLA) összehangolt támadása során elfoglalták az északkeleti Kidal stratégiai jelentőségű várost is, és egy merényletben megölték S»»»
CNBC: Az Európai Parlamentig jutott az embertelen körülmények között dolgoztatott BYD-munkások ügye
Súlyos vádak szegedi a BYD-beruházással kapcsolatban. Az Európai Parlament elé került szegedi BYD-beruházás ügye, miután egy civil szervezet súlyos munkakörülményekről számolt be az építkezésen, írja a CNBC. Az amerikai híroldal a China Labor Watch jelentése alapján arról számolt be, hogy a gyár ép»»»
Üzletemberek: A politikai bizonytalanság árát a cégek és az állampolgárok fizetik meg
Nagyon súlyos következményei lesznek a gazdaságra és az államháztartásra egyaránt, ha az AUR és a PSD megbuktatják a Bolojan-kormányt, hívja fel a figyelmet a Concordia Munkáltatói Szövetség. „A politikai bizonytalanságnak közvetlen és mérhető gazdasági ára van. Ez látható a kamatokban, amiket az á»»»
Több kárt okoz, mint hasznot: egyre erősebbek a kritikák az igazságosnak tervezett adó ellen
A globális minimumadó sok vállalat számára nem jelent tényleges adófizetési kötelezettséget, miközben jelentős adminisztratív terhet ró rájuk – mondja Sánta Miklós, az EY adótanácsadói üzletágának partnere. Míg szerinte az ügyfelek mintegy 85 százaléka egyáltalán nem fizet kiegészítő adót, addig a »»»
Brüsszelben elszabadulhat a költségvetési háború: Németország nekimegy Ursula von der Leyenék akaratának – mégsem Orbán Viktor volt az EU nagy problémája
Az Európai Parlament kedden várhatóan támogatja a 2028-2034 közötti uniós költségvetés jelentős emelését, mely így meghaladhatja a 2 ezermilliárd eurót. Az EU-költségvetés körüli vita azonban már most komoly politikai konfliktust okoz, mert Németország és Hollandia élesen ellenzi a közös kassza bőv»»»
Az akkumulátorgyárak ügye több ipari településen is csökkenthette a Fidesz támogatottságát – írja a Republikon elemzésében
A lokális konfliktusok bizonyos esetekben képesek voltak felerősíteni a kormánypárt támogatottságának csökkenését, ami arra utal, hogy a választói viselkedésben a helyi tényezők növekvő jelentőséggel bírnak. Ezeknek a lokális konfliktusoknak a hátterében pedig nagy valószínűséggel a lakosság akkumu»»»
Tömeges csődtől tartanak a sertéstenyésztők
Disznóhizlaldák tömkelege mehet csődbe, ha a kormány nem siet a tenyésztők segítségére, írja az economedia.ro. „A farmok jelentős része a termelési költségek szintje alatt működik, fennáll a veszélye, hogy rövid időn belül bezárjanak. Bár egy ideig a tenyésztőknek kínált felvásárlási ár enyhén nőtt»»»
Az akkumulátorgyárak ügye több ipari településen is csökkenthette a Fidesz támogatottságát – írja a Republikon elemzésében
A lokális konfliktusok bizonyos esetekben képesek voltak felerősíteni a kormánypárt támogatottságának csökkenését, ami arra utal, hogy a választói viselkedésben a helyi tényezők növekvő jelentőséggel bírnak. Ezeknek a lokális konfliktusoknak a hátterében pedig nagy valószínűséggel a lakosság akkumu»»»
Ursula von der Leyenék olyasmire készülnek, amitől sokan rettegnek: komoly veszélybe kerülhetnek a dolgozók
Az Európai Bizottság új, egységes uniós társasági jogi keretrendszert tervez "EU Inc." néven a 28. rezsim részeként. Ezzel a lépéssel a startupokat próbálják Európában tartani, az amerikai Delaware állam által nyújtott vállalkozóbarát környezet mintájára. A szakszervezetek szerint azonban az elképz»»»
Brüsszelig jutott a BYD szegedi gyárának ügye - Súlyos vádak a kínai céggel szemben
Uniós szinten is napirendre került a BYD szegedi beruházása, miután egy civil szervezet súlyos munkakörülményekről számolt be az építkezésen, írja a CNBC. Az ügy az Európai Parlament elé került, miután a China Labor Watch jelentése szerint a gyár építésén dolgozó munkások egy részét extrém körülmén»»»
Lelepleződött a Zelenszkij körül tevékenykedő szürke zóna befolyásaLegolvasottabb
A szervezet szerint az elnöki és hivatali tanácsadói struktúra régóta a közigazgatás egyik legkevésbé átlátható területe. Az adatok nyilvánosságra kerülésével ugyanakkor már kirajzolódik, kik maradtak a posztjukon, és kik kerültek be újonnan. Jelenleg összesen 15 fő tartozik közvetlenül az elnök cs»»»
Több mint kétezer család kapott fűtéstámogatást a Máltai szeretetszolgálattól
Több mint kétezer rászoruló család kapott háztartásonként 120 ezer forintos fűtéstámogatást a 2025/26-os fűtési szezonban az ország legszegényebb 178 településén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőműveinek bevételéből - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint össze»»»
Legolvasottabb
Mindeközben szépen lassan tovább gyérítem a Facebookomat. Mint a szúnyogokat. Mindenki repül, aki nem bír leállni a nagy győzelem után sem. Akik tuskóbbak a Tusknál, aki szerint most már nem lesznek oroszok az Európai Parlamentben. Mekkora humor, mondta Woody Allen. És egyre jobb a helyzet. Maradna»»»
London nem támogatja az iráni kikötők amerikai blokádját
Nagy-Britannia nem támogatja az iráni kikötőkre vonatkozó amerikai katonai blokádot, viszont együttműködik az Egyesült Államokkal a Hormuzi-szoros megnyitása érdekében – jelentette ki a brit kormány európai és észak-amerikai ügyekért felelős minisztere hétfőn New Yorkban. Stephen Doughty az ENSZ Bi»»»
Harc a Meloni-kormány és a „vörös talárosok” közöttLegolvasottabb
A statisztikák szerint az Albániában található gjaderi központban megfordult 495 bevándorló közül 345-öt nem sikerült hazaküldeni. Ez azt jelenti, hogy három közül két migráns végül elhagyja az albániai tábort, de nem a származási országába tér vissza, hanem többnyire Olaszországba kerül. Sajtóelem»»»
Azbeszt-botrány Magyarországon: hihetetlen fordulat történt, kitálaltak az osztrák bányák – hibázott a Greenpeace?
Az azbesztszennyezés miatt bezárt osztrák kőfejtők üzemeltetői élesen bírálták a tartományi vezetést és a Greenpeace-t. Az azbesztszennyezésre hivatkozva hatóságilag bezárt négy osztrák kőfejtő üzemeltetői hétfőn élesen bírálták a burgenlandi tartományi vezetést és a Greenpeace-t. Azbeszt-botrány M»»»
Volt CIA-kém leplezte le a titkos programot, ami megelőzte az Irán elleni támadást
George W. Bush még a 2000-es évek közepén engedélyezte a Brain Drain nevű titkos CIA-programot, amely iráni atomtudósok átállítására épült. Most a nyilvánosság elé állt Kevin Chalker, aki saját állítása szerint olyan információkat szerzett az iráni nukleáris létesítményekről, amelyek a Stuxnet-kibe»»»
Előrelépés a Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonal felújításában
Kiadták a szükséges építési engedélyt, így végre megkezdődhetnek a munkálatok a Rév és Kissebes (Poieni) közötti szorosban is, amely a Kolozsvár–Nagyvárad – Biharpüspöki vasútvonal 3. szakaszának része. Minderre két évnyi bürokratikus akadályozás után került sor, az állami intézmények közötti viták»»»
A biztonsági intézkedések szigorításáról tárgyal a Fehér Ház a Donald Trump elleni merényletkísérletet követően
Szigorítana a jövőben a Fehér Ház és az FBI is a biztonsági intézkedéseken a szombati, Donald Trump elleni merényletkísérlet miatt. Washingtonban már tárgyaltak arról, hogyan lehetne elkerülni a mostanihoz hasonló incidenseket. Kash Patel FBI-vezér szerint 30 napon belül illene pótolni a félbeszaka»»»
A Fehér Ház a baloldalt okolja a merényletkísérletért, az adatok azonban mást mutatnak
Éles hangvételű sajtótájékoztatón védte a kormány álláspontját Karoline Leavitt, aki szerint a Donald Trump elleni erőszakos cselekmények mögött a demokraták és a média „gyűlölettel teli retorikája” áll. A rendelkezésre álló adatok azonban árnyaltabb képet mutatnak a politikai erőszak forrásairól a»»»
Tavaszi Erdei Nagytakarítás: közös erővel tisztult meg Bálványos és a Szent Anna-tó térsége
Hatodik alkalommal szervezték meg a Tavaszi Erdei Nagytakarítást, amelyet a Balvanyos Resort a Föld Napja alkalmából hív életre évről évre. Az idei esemény – a korábbiakhoz hasonlóan – kibővített útvonalon zajlott, és ismét jelentős számú résztvevőt mozgatott meg. A szemétgyűjtési akció során a rés»»»
Telex: Felszámolják a Fidesz-közeli szervezetet, amely 2,5 milliárd közpénzt kapott a budapesti keresztény-konzervatív közösség megszervezéséhez
Nem hosszabbította meg a Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) a BP Műhely nevű, Fidesz-káderekkel feltöltött szervezet támogatását, ezért felszámolják a céget – írta meg hétfőn a Telex az ügy részleteit ismerő forrásokra hivatkozva. A Kőrösi Koppány által vezetett szervezetet gyakorlatilag teljes egész»»»
Nincs veszélyben az olasz nyár, de drágulnak a repülőjegyekLegolvasottabb
Ugyanakkor jelezte, hogy jelentős áremelkedésekre kell számítani. Olaszország az ellátási zavarok kivédésére alternatív forrásokat keres. Bár magasabb áron, de jelentős mennyiség érkezik például az Egyesült Államokból, és további szállítmányok jöhetnek az amerikai kontinens egészéről is. Ez azonban»»»
Még az erdők is veszélybe kerültek az iráni háború miatt
Az afrikai és dél-ázsiai kormányok éveken át arra ösztönözték a háztartásokat, hogy térjenek át azokra a tüzelőanyagokra, például az LPG-re, amelyek kevésbá ártalmasak az egészségre és a környezetre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a légszennyezettség 2021-ben 2,9 millió ember h»»»
Vezetőváltás az RMDSZ zilahi szervezetében
Tisztújítás zajlik az RMDSZ Szilágy megyei szervezeteiben: a zilahi közgyűlés pénteken Bakó András helyi tanácsosnak, EMKE elnöknek szavazott bizalmat, aki az elnöki tisztségben a leköszönő Lakatos Sándort váltja. Az egykori elnök több mint tizenhét éven át végzett meghatározó, közösségépítő munkát»»»
A Tisza Párt képviselőinek lehetséges luxizása ellen tiltakozik a Mi Hazánk
A Tisza Párt lehetséges luxizása ellen tiltakozik a Mi Hazánk, ugyanis a Magyar Péter vezette szervezet képviselőinek az irodái nem ott lesznek, ahol a korábbi ciklusokban megszokhattuk. Novák Előd szerint ez sérti a politikusok közötti egyenlőséget. Cseberből vederbe kerül az ország a Tiszával: ké»»»
Intellektuális problémák és véleményhegemónia – a Fidelitas vezető politikusa kritizálta a politikusképző ifjúsági szervezet működését
Változtatnunk kell. Érvelni és nem moralizálni. El kell fogadni, hogy olykor nincs igazunk. Ez a képesség nem gyengíti a közösséget, hanem hitelessé tesz bennünket – írta a Facebookon Gulyás Gergely Kristóf, a budavári önkormányzat fideszes képviselője, a Fidelitas Országos Választmányának alelnöke»»»
„Az egész magyar állattenyésztés megérezné, ha leállnánk” – klímaváltozásról, a kazah piacról és az ukrán szójáról is kérdeztük az UBM vezérét
A legtöbben annyit tudnak az UBM Csoportról, hogy az egyetlen tőzsdén jegyzett magyar agráripari vállalat, amely 30 éve a hazai takarmányipar meghatározó szereplője. Ezen túlmenően hogyan mutatná be a társaságot? Erre a kérdésre mindig azt szoktam mondani, hogy a mezőgazdaságnak két nagy része van:»»»
Meglépte a milliárdos örökös: egyetlen húzással ő került a gigantikus családi birodalom élére
A tavaly elhunyt Ray-Ban-milliárdos, Leonardo Del Vecchio nyolc örököse jóváhagyta egyikük javaslatát, melynek értelmében a családtag egy mintegy 10 milliárd eurós ügylet keretében kivásárolja két testvérét a családi vagyonkezelőből. A megállapodás szerint Leonardo Maria Del Vecchio egy befektetési»»»
Új pártot hozott létre az erdélyi Tisza-sziget alapítója a romániai magyaroknak
Új határon túli párt létrehozását jelentette be Kátai István, az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget alapítója. A szervezet a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) nevet kapta. A politikus a jövőben a közösség szereplőit is bevonná a döntéshozásba. Úgy véli, sokat kell változtatni az erdélyi politikán. Kátai »»»
Új határon túli pártot alapított az erdélyi Tisza-sziget létrehozója
Kátai István, az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget alapítója vasárnap bejelentette, hogy új határon túli magyar pártot alapít. „Vége a várakozásnak. Az RMEP megérkezett. Letettük az alapokat. Holnap kiterítjük a lapokat” – fogalmazott a Romániai Magyar Egységpárttal kapcsolatban. A párt egyelőre nem bej»»»
Blaha Lujza kocsmai csárdása
A Magyar Film Napját 2018 óta minden évben április 30-án ünnepeljük abból az alkalomból, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be – a mai Uránia Nemzeti Filmszínház elődjében, az Uránia Magyar Tudományos Színházban – az első megrendezett, színészek közreműködésével leforgatott magyar filmet, A táncz-»»»
Blue chipnyi forgalommal tépik az Xtend piac filléres zöldpapírját
Élénk forgalommal, szép felpattanással nyugtázta a piac a Vertikal pénteki közgyűlését. Ahol növekvő árbevételről és bővülő profitról számoltak be. Igaz, osztalékot egyelőre nem fizetnek. De legalább folytatják az MRP-t. Hétfő délelőtt magabiztosan vezette a BÉT nyertesek listáját a Vertikal Group.»»»