Órákon belül több tízezer ügynökakta zúdul ránk, de a legsúlyosabb ügyek így is titokban maradnak
November 4-től bárki ingyenesen, regisztráció nélkül kereshet az egykori állambiztonság iratai között. Első körben mintegy 25 ezer 6-os karton és több tízezer nyilvántartási bejegyzés válik hozzáférhetővé, jövő februárig pedig több mint kilencezer beszervezési dossziét is közzétesznek. Mit árulnak »»»
Kiderült, kik irányítják majd a két kiemelt fővárosi színházat
Új vezetők érkeznek két jelentős budapesti teátrum élére, 2027 elejétől Szabó Péter Szilveszter irányítja a Madách Színházat, Csiby Gergely pedig az Újszínházat. A kinevezésekről Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter döntött, aki a szakmai bizottságok értékelése alap»»»
Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, százmilliárdok után nyomoznak
Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot»»»
Parlament: beindult a törvénygyár, Pócs Jánost kirúgná Magyar Péter
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása elmaradt, ám nagy vita kerekedett az Országgyűlésben. Kedden döntött a legfőbb ügyészről az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilvánította december 24-ét és határozott a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. Magyar Péter rendk»»»
Megtették tétjeiket a profik: brutális rekord jöhet a Molnál!
Még a 2022-es energiaválság idején sem láttunk olyat, ami most jöhet a Molnál. A magyar olajóriás pénteken hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves számait, de az elemzői várakozások alapján már most kijelenthető, hogy egészen elképesztő eredmények születhettek az olajcégnél. Több kulcsfontosságú »»»
Magyar Péter kirúgna egy fideszes képviselőt a Parlamentből
Csalással vádolja Magyar Péter miniszterelnök Pócs János fideszes képviselőt, aki szerinte az Országgyűlés keddi ülésén megpróbálta félrevezetni az ülésvezetést. A kormányfő szerint Pócs azt jelezte, hogy nem működött a szavazógépe, miközben a Magyar Nemzeti Bank beszámolójáról szóló voksolás idejé»»»
Itt vannak Orbán Viktor és Lévai Anikó állambiztonsági iratai, minden kiderül belőlük, a salgótarjáni múlt is
Miért került elő megint Orbán Viktor neve? Mint megírtuk, november 4-én - némi halasztás után - nyilvánosságra hozza a Tisza-kormány az úgynevezett ügynökaktákat. Ezzel kapcsolatban merült fel Panyi Szabolcs könyvében Orbán Viktor érintettsége. Panyi a könyvében azt állítja, hogy az Állambiztonsági»»»
Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, csalást kiáltott Magyar Péter, felpörög a törvénygyár
Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot»»»
Itt vannak Orbán Viktor és Lévai Anikó állambiztonsági iratai, minden kiderül belőlük, a salgótarjáni múlt is
Miért került elő megint Orbán Viktor neve? Mint megírtuk, november 4-én - némi halasztás után - nyilvánosságra hozza a Tisza-kormány az úgynevezett ügynökaktákat. Ezzel kapcsolatban merült fel Panyi Szabolcs könyvében Orbán Viktor érintettsége. Panyi a könyvében azt állítja, hogy az Állambiztonsági»»»
Tisza-kormány: december 24-e munkaszüneti nap lett, csalást kiáltott Magyar Péter, felpörög a törvénygár
Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot»»»
Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
A szakember a Trend FM-nek elmondta, hogy korábban is előfordultak egymást követő, negatív vízmérlegű évek, a felmelegedés azonban alapvetően megváltoztatta a helyzetet. A magasabb nyári hőmérséklet miatt egyre több víz párolog el, amit már egy átlagos téli víztöbblet sem feltétlenül képes pótolni.»»»
Jöhet a fordulat az iparban: a mesterséges intelligencia veszi át az egyik legnehezebb mérnöki feladatot
Az AI-t a 3D-szkennelt adatok feldolgozására használt szoftverekbe is beépítik: a Quicksurface mesterségesintelligencia-alapú funkciókkal bővül szoftver. A fejlesztés célja a visszamodellezési (reverse engineering) folyamat jelentős felgyorsítása, így a pontfelhőkből és poligonhálókból kevesebb man»»»
Ma bisteren: Európa nem feledkezhet meg a romáiról
A dél-csehországi Lety u Písku emlékművén 1294 roma és szintó áldozat neve olvasható, közülük legalább 335-en a náci táborban haltak meg, százakat pedig Auschwitzba deportáltak. A cikk szerzője, az Európai Bizottság biztosa szerint a 10-12 milliós európai roma közösség számára a cigányellenesség ma»»»
Új hitelkeretről tárgyal a Masterplast, a kötvényesek jóváhagyását kéri
A Masterplast a jelenlegi makrogazdasági és piaci környezetre hivatkozva további finanszírozási forrás bevonását tartja szükségesnek - áll a cég BÉT-en publikált közleményében. A társaság ezért egy legfeljebb 3 millió eurós, többcélú hitelkeretszerződés megkötéséről tárgyal, amelyhez azonban a kötv»»»
Törölték Magyar Péter felszólalását, káosz a Parlamentben
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása elmaradt, ám nagy vita kerekedett az Országgyűlésben. Kedden dönt a legfőbbügyész-jelöltről az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. Lehet, hogy jo»»»
Pillanatokon belül megszólal Magyar Péter
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása reggel 9 órakor kezdődik. Kedden dönt a legfőbbügyész-jelöltről az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. Némi közjátékkal indul a Parlament mai ülé»»»
Hamarosan megszólal Magyar Péter
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása reggel 9 órakor kezdődik. Kedden dönt a legfőbbügyész-jelöltről az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról.»»»
Németh Miklós azt állítja, hogy látta Orbán Viktor ügynöki jelentéseit, a Fidesz szerint szemenszedett hazugság
Három kézzel írt ügynöki jelentést látott 1990-ben Orbán Viktortól – állítja Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke, aki idén márciusban ügyvédi letétbe helyezett feljegyzését szeptemberben átadta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. A Fidesz szerint»»»
Megjött a válasz arra, ügynök volt-e Orbán Viktor
Mit állít Panyi Szabolcs? Panyi a könyvében azt állítja, , az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) nemrég átadott feljegyzésében Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnökét megkereste 1990 márciusában Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter. Németh Miklós»»»
Tisza-kormány: egyre nagyobb a botrány Feledy kirúgása miatt, államosításról döntött a kormány
Azonnali hatállyal távoznia kellett Ókovács Szilveszternek a Magyar Állami Operaház éléről, miután az átvilágítás vitatott szerződéseket és minisztériumi jóváhagyás nélküli prémiumokat tárt fel, ő azonban bírósághoz fordul. Nem ő volt az egyetlen, akinek mennie kellett. Menesztették Feledy Botondot»»»
Nincs megállás: robbanásszerűen terjed a mesterséges intelligencia a magyar cégeknél
Egy év alatt 21 százalékponttal nőtt a mesterséges intelligenciát használó vállalatok aránya a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésében részt vevő cégek körében – közölte a gazdaságkutató társaság az MTI-vel. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisz»»»
Nagyot gurított az olajóriás
A létesítményeit érő fegyveres támadások ellenére 34,5 százalékkal növelte adózott eredményét a harmadik negyedévben a szaúd-arábiai állami olajvállalat, az Aramco. A kiemelkedő pénzügyi teljesítmény hátterében elsősorban a növekvő árbevétel, a dráguló kőolaj, valamint egy vegyesvállalati részesedé»»»
Rég nem látott bevételnövekedés jöhet a Magyar Telekomnál
Másfél éve nem látott bevételnövekedésről számolhat be a Magyar Telekom harmadik negyedéves gyorsjelentésében, amit szerdán tesz közzé a hazai távközlési vállalat a befektetői eseménynaptár szerint. Az inflációkövető díjkorrekció visszavezetése adott lendületet a bevételeknek az időszakban, de ered»»»
Már a sajátjai is csalódtak a Tisza-kormányban – tovább fogy a balliberális értelmiség türelme
Kovács egyebek mellett azt sérelmezte, hogy miközben a szépirodalmi pályázatokra szűkös források jutnak, a Magyar Művészeti Akadémia költségvetése növekszik. A pályázati díjak emelését is bírálta. Bejegyzésének különösen beszédes része volt, hogy a kormányváltás után néhány hónappal már attól tart:»»»
Megszólalt a pénzügyi óriás: ez várhat az amerikai tőzsdére a választás után
A JPMorgan elemzése szerint jó esély van arra, hogy az amerikai félidős választások után emelkedni fog a részvénypiac. A Wall Street-i nagybank részletesen megvizsgálta a keddi szavazás legvalószínűbb forgatókönyveit és azok részvényekre gyakorolt hatását. Bár a historikus adatok alapján mind az el»»»
Több leányvállalatát is beolvasztotta az Alteo
Lezárult az Alteo több leányvállalatának beolvadása, a cégbíróság ugyanis bejegyezte a korábban elhatározott átalakulásokat – közölte hétfőn a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A közlemény szerint 2026. november 1-jei hatállyal három társaság, a Pannon Szélerőmű Kft., a Mov-R H1 Szélerőmű»»»
Új piacfelügyeleti eszközt indít a befektetők védelmére a Magyar Nemzeti Bank
A Magyar Nemzeti Bank megújította honlapjának piacfelügyeleti és tőkepiaci, az engedély nélküli szolgáltatók kockázataira is felhívó aloldalát. A hasznos információk mellett itt lehet online bejelenteni a gyanús, jogosulatlan piaci szereplőket is. A pénzügyi felügyelet ezekre már vizsgálatai során »»»
Nem várt negatív adat jött Németországból
Váratlanul nagyot esett a német kiskereskedelmi forgalom szeptemberben, részben a benzinkutak gyengébb eladásai miatt. A forgalom éves összevetésben 2,3 százalékkal csökkent, miközben szeptemberben még csak 0,3 százalékos volt a visszaesés. Havi alapon 2 százalékos csökkenést mértek, pedig augusztu»»»
Kimondták a fájdalmas igazságot: akadályba ütközött a dollár leváltására készülő gazdasági szövetség
A BRICS+ országoknak érdemes lenne felgyorsítaniuk a közös, határokon átnyúló fizetési rendszerük kiépítését az amerikai dollártól való függőség csökkentése érdekében, egy közös valuta bevezetése azonban komoly gazdasági és intézményi akadályokba ütközne egy frissen publikált elemzés szerint. A BRI»»»
Már a humanoid robotok agyát tanítják emberi viselkedésre, volt, amelyik furcsa dolgot produkált a teszt során
A kínai robotikai cégek az elmúlt évek látványos hardverfejlesztései után új területre csoportosítják át az erőforrásaikat, és olyan mesterséges intelligenciát fejlesztenek, amely a valódi munkavégzés során is hasznossá teszi a humanoid robotokat. A gépek már nemcsak utasításokat hajtanak végre, ha»»»
Titokban készült el a Meta új humanoid robotja
A Meta egy kínai startuppal együttműködve megépítette első humanoid robotjának prototípusát, és már az eszköz második változatán dolgozik. A The Information szombati értesülései szerint az amerikai technológiai óriás a Fourier nevű kínai vállalattal közösen fejlesztette ki az emberszabású robotot. »»»
Újabb tiltakozások Franciaországban, a hatóságok zavargásoktól, a boltosok fosztogatásoktól tartanak
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadszor szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diá»»»
A kormány megnyitja az ügynökaktákat, megvan a pontos dátum
Magyar Péter november 4-én nyilvánosságra hozza a szocialista diktatúra ügynökaktáit Ez a Tisza Párt egyik legfőbb politikai és erkölcsi vállalása Az akták megnyitása évtizedes társadalmi és politikai vitákat zárhat le Az ügynökakták a kommunista állambiztonsági szervek titkos dokumentumai voltak „»»»
Sokat kapnának az önkormányzatok a 2027-es költségvetésből, de nem minden arany, ami fénylik
Több mint 500 milliárd forinttal, 12 százalékot meghaladó mértékben növekedhetnek az önkormányzati rendszerbevételei 2027-ben a 2026-os módosított költségvetéshez képest – derül ki a kormány péntek éjjel kiadott tervezetéből. A települések több állami támogatáshoz jutnak, csökken a szolidaritási ho»»»
A falkavadász
A Magyar katonai hagyományőrzés úttörői, jeles alakjai címmel cikksorozatot indítottunk a demokrata.hu-n. Fülöp Tibor Zoltán írása A vadászlovaglás (falkavadászat) nem csupán egy egyszerű lovassport, hanem egy időutazással felérő, látványos hagyomány, amely a lovas, a ló és a kutyafalka tökéletes e»»»
Belenyúl a minisztériumok zsebébe a kormány: hatalmas kiadáscsökkentés jön Magyarországon
Éjfél körül megjelent a parlament honlapján a 2027-es költségvetés tervezete, amely szerint a központi alrendszer kiadásai 1437 milliárd forinttal, 47 588 milliárd forintra csökkennének. A pénzforgalmi hiány 7110 milliárdról 5103 milliárd forintra mérséklődne, az eredményszemléletű hiány pedig a GD»»»
„A pokol kapui sem vesznek erőt rajta” – de a progresszív lobbi már a magyar katolikus egyházban is jelen van
Két püspök a Szemlélek alapítói közöttA Hodász Gábor Ferenc (Hodász András atya testvére), Várszegi Imre Asztrik korábbi pannonhalmi főapát és Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök által alapított Szemlélek portált vizsgálva hamar feltűnhet, hogy noha első ránézésre a „politikai kereszténységr»»»
Komoly figyelmeztetést kapott a Meta, egyre nagyobb az aggodalom az AI-beruházások miatt
Negatívra rontotta a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, miután egyre komolyabb aggodalmak merültek fel a technológiai óriás mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházásainak fenntarthatóságával kapcsolatban. A hitelminősítő szerint a vállalat a következő években jelentős kés»»»
Nem hallgathatja meg személyesen Matolcsy Györgyöt a parlamenti vizsgálóbizottság
Matolcsy György volt jegybankelnök nem vehet részt személyesen a jegybanki visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság november 5-i meghallgatásán – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az RTL-lel. Az előzetes letartoztatásban lévő Matolcsyt így legfeljebb távmeghallgatással idézheti be a bizott»»»
Átveréssel vádolják a McDonalds-t: kiderült, mi van valójában az ikonikus szendvicsben
Folytatódik a McDonald's ellen indított csoportos kereset, miután egy szövetségi bíró pénteken elutasította a gyorsétteremlánc kérelmét az eljárás megszüntetésére. A felperesek azzal vádolják a vállalatot, hogy a McRib szendvics elnevezésével és kialakításával szándékosan megtéveszti a vásárlókat a»»»
Átalakul a rollerezés Magyarországon: fontos bejelentést tett az egyik legnagyobb szolgáltató
A Lime elektromosroller-megosztó vállalat egyetért a motoros rollerekre vonatkozó, tervezett szabályozás irányával, és kész konstruktívan együttműködni annak megvalósításában, ezt pénteken közölte az MTI megkeresésére a magyarországi elektromosroller-megosztó piac egyik legnagyobb szereplője. A Lim»»»
Veszteségből nyereségbe fordult az UBM Holding
Stagnáló árbevétel mellett javuló eredménnyel zárta június 30-cal végződő üzleti évét az UBM Holding, amelynek éves beszámolóit pénteken elfogadták a részvényesek. A gyártott volumen több mint 36 százalékkal bővült, főként a Royal Agrifirm magyarországi leányvállalatának megvásárlása miatt. A társa»»»
Otthonrész program - Javaslat egy célzott, visszaforgó finanszírozású első lakás programra
Az Otthon Start jövedelmi felső határ nélkül, a hitel nagyságához kötött kamattámogatással főként a legjobban keresőket segítette, miközben a lakásárak emelkedését is gyorsította. Az utódjaként bevezetett Wekerle+ hitel jó irányba szűkít, de a konstrukció alapvető hibáit nem szünteti meg, hiszen to»»»
Mindenki az AI-részvényeket figyeli, pedig máshol lehet most a jó befektetési lehetőség az elemző szerint
A részvények helyett jelenleg a technológiai óriásvállalatok kötvényeiben rejlik a jobb befektetési lehetőség – véli a Bank of America vezető befektetési stratégája. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó infrastruktúra kiépítése miatt hatalmas adósságállomány halmozódik a szektorban, a befektet»»»
Drámai drágulás az adatközpontoknál: Magyarország felé is vehetik az irányt a milliárdos befektetések
Ma Európában a legdrágább adatközpontot építeni a világon. A mesterséges intelligencia térnyerése miatt ugrásszerűen megnőtt a kereslet, de a kontinens súlyos szakemberhiánnyal és hálózati korlátokkal küzd - írja cikkében a Europe Real Estate. Bár az európai ingatlanbefektetők továbbra is előszeret»»»
Az MNB leszögezte: a támadások ellenére folytatja a nyomozást a székházfelújítás kapcsán
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását - közölte az MNB. A székházfelújítás ügyében a jegybank új vezetése már tavaly októberben feljelentést»»»
Drága energia, eltűnt kiszámíthatóság: így védekezhetnek a magyar cégek az új piaci sokkok ellen
Az energiapiacon ma már nem elég a tőzsdei árakat figyelni: egy geopolitikai konfliktus, egy LNG-szállítási zavar vagy egy politikai nyilatkozat is gyorsan átírhatja a vállalati beszerzési terveket. Miközben Európa strukturálisan drágábban jut földgázhoz, mint az Egyesült Államok, Magyarországon a »»»
Jámbor András kritikával illette a magyar-amerikai megállapodást a szélsőbaloldali terrorizmussal kapcsolatban
„Ez most nagyon személyes és politikai lesz. De óriási, 10 pontos PTSD-m lett, amikor tegnap (csütörtökön) Marco Rubio és Orbán Anita bejelentették, hogy megállapodtak abban, hogy a két ország fellép nem a terrorizmus ellen, hanem külön a szélsőbaloldali terrorizmus ellen” – fakadt ki Jámbor András»»»
Magyarországon gyártott modell lehet az Év Autója Európában
Az európai Év Autója díj zsűrije kiválasztotta azt a hét, kivétel nélkül tisztán elektromos hajtású modellt, amelyek közül kikerül a 2027-es győztes. Bár a 38 szereplős eredeti listán jelentős volt a kínai autók aránya, a döntőbe végül csak európai és dél-koreai márkák újdonságai jutottak be, köztü»»»
Hétvégi időjárás: Erdélyben eshet, a hegyekben havazik
A hétvége Erdélybe helyenként mérsékelt esőt hozhat, Moldvába és délre szeles időt, az 1500 méter feletti hegyvidéki részekre pedig 5–15 centiméternyi havat. A Déli-Kárpátokban szombat hajnaltól vasárnap délelőttig elsőfokú riasztás érvényes a havazás miatt, öt megyében jelentős esőre kell számítan»»»