SAFE-hitel: Ruszin-Szendi cáfolta, hogy Magyarország nem vesz részt a programban, de keményen üzent a NER-es cégeknek – „Lehet, hogy már számolt a haszonnal, de most hoppon marad"
A honvédelmi miniszter közleményben cáfolta, hogy a csütörtöki konferencián Magyarország SAFE-hitelből való kilépéséről beszélt volna. Ruszin-Szendi Romulusz szerint a kormány jelenleg mérlegeli a lehetőségeket, és azokról a konstrukciókról dönthet, amelyek valóban segítik a haderőfejlesztést. Rusz»»»
A kormány a választások előtti intézkedések miatt megszegte az IMF-fel szemben vállalt kötelezettségeit
A Nova ekonomija szerint a szerb kormány azon törekvése, hogy a választási kampányban mindenáron a választók kedvében járjon, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben vállalt kötelezettségek többszöri megszegéséhez vezetett. A lap kiemelte, hogy a kormány vállalta: nem hagy jóvá egyszeri kifizetése»»»
Hszi Csin-ping óva intette Donald Trumpot, Kína Tajvan miatt figyelmeztette az Egyesült Államokat
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington ellenezze Tajvan függetlenségét, és kellő óvatossággal kezelje a sziget ügyét, miközben Peking az Egyesült Államok Tajvannak szánt fegyvereladásai miatt is figyelmeztetett. A kínai elnök Washingtonban az amerikai-iráni konflik»»»
Bocsánatot kért az OMSZ főigazgatója, miután egy férfi temetésének napján posztoltak a megmentéséről
Bocsánatot kért Constantinovits Miklós, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, miután az OMSZ olyan bejegyzést tett közzé egy férfi újraélesztéséről, aki később meghalt, és a poszt a férfi temetésének napján jelent meg. Az OMSZ módosította a bejegyzést, majd a főigazgató közölte, hogy átvizsgáljá»»»
Önkéntes exportkorlátozás jön Amerikában a dízelre?
Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter az elmúlt napokban több nagy amerikai finomító vezetőjével is felvette a kapcsolatot, hogy felmérje, hajlandók lennének-e önkéntes alapon korlátozni a dízel exportját. A Trump-adminisztráció így próbál alternatívát találni az általános exporttilalomnak, m»»»
A kormány mérlegeli az uniós védelmi hitel felvételét
Ruszin-Szendi Romulusz tisztázta: a kormány mérlegeli a több milliárd eurós uniós SAFE hitel felvételét haderőfejlesztésre, de a korábbi gyakorlattal ellentétben nem kívánják ugyanazokat a cégeket helyzetbe hozni.»»»
Nincs több ingyenes wellness az MCC diákjainak, teljesen kiürült a kolozsvári szállás
A szeptember végén és október elején induló romániai egyetemi évben már nem költözhetnek be a wellness részleggel is rendelkező, háromcsillagos kolozsvári Hotel Belvedere szállodába az MCC-s diákok. Bár a nyár folyamán még ingyenes szállást ígérve toborozták az új évfolyamot, a magyarországi finans»»»
Visszaengedték a Fehér Házba a kitiltott három sajtóorgánumot
A Columbia állam szövetségi bírósága blokkolta Donald Trump amerikai elnök azon rendeletét, amely kitiltotta az elnöki hivatalból ezeket a sajtóorgánumokat. A reggeli órákban a három érintett sajtóorgánum dolgozóit a Fehér Ház biztonsági emberei még nem engedték be az épületbe. A CNN, a Politico és»»»
Elektronikai cikkeket vizsgál az NKFH
Elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) . Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra»»»
Hetedik alkalommal várja a mérnökhallgatókat a Duna Group Szabadegyetem
Hét egyetem hallgatóinak részvételével kezdődött meg a Duna Group Szabadegyetem hetedik alkalommal megrendezett eseménye. A többnapos szakmai program a mérnökhallgatók számára betekintést nyújt a cégcsoport működésébe, nemzetközi projektjeibe és technológiai fejlesztéseibe, miközben az idei rendezv»»»
Erős fegyver van az oktatás kezében, de meg is foszthatja a gyerekeket a fejlődéshez szükséges erőfeszítéstől
Mi történik az iskolával, ha a válaszokhoz már nem kell gondolkodni? A mesterséges intelligencia személyre szabott segítséget adhat a tanuláshoz, de meg is foszthatja a gyerekeket a fejlődéshez szükséges erőfeszítéstől. Magyar oktatástechnológiai cégek vezetői közös kiáltványban sürgetnek iránymuta»»»
Kezd elfajulni a helyzet a Balkánon: egymásnak üzenget Vucic és Plenkovic, miután szerb államfő lenácizta Horvátországot
Éles szóváltás alakult ki Horvátország és Szerbia között Aleksandar Vucic ENSZ-közgyűlésen elmondott beszéde után. Andrej Plenkovic szerint a szerb elnök vádjait senki nem hiszi el, még ő maga sem. Aleksandar Vucic szerb elnök az ENSZ-ben Horvátország állítólagos náci múltját és a náci jelképek mai»»»
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni
A kérdésre, hogy teljesen biztosra vehetjük-e ezt a 4,2 milliárd eurónyi, mintegy 1500 milliárd forintnyi pénzt, Zsíros Sándor, az Euronews brüsszeli tudósítója azt mondta: azután, hogy a bizottság áldását adta arra, hogy Magyarország teljesítette az előírt korrupcióellenes intézkedéseket, a pénz f»»»
Grindeanu: Ha az államelnök megbízna kormányalakítással, minden parlamenti erővel tárgyalnék
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön Craiovában kijelentette, hogy amennyiben az államelnök őt bízná meg kormányalakítással, minden parlamenti politikai erővel hajlandó lenne tárgyalni a parlamenti többség kialakítása érdekében – írja az Agerpres. Craiovában tartott saj»»»
Az Alteo 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel, az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segéd»»»
Szirénázó rendőrautó oldalába csapódott egy furgon Székesfehérváron
Súlyos baleset történt 2026. szeptember 23-án délután Székesfehérváron, a 62-es főút és a Mártírok útja kereszteződésében. Egy megkülönböztető fény- és hangjelzést használó rendőrautó haladt át a csomóponton, amikor balról egy furgon érkezett, és nagy erővel nekiütközött. Az esetet egy olvasó fedél»»»
Lopják az emberek a kavicsot, amit az azbesztmentesítés miatt vittek Szombathely városrészére
Szombathelyen, az Oladi-platón az azbesztes réteg elzárását célzó munkálatokat a lakosság egy része kifejezetten hátráltatja, mivel többen ellopják a kavicsot, és feljelentik a pihenő munkásokat. Nemény András polgármester arra figyelmeztetett, hogy a sorozatos bejelentések miatti esetleges leállás»»»
Visszatér a Panda-diplomácia: Hszi elnök két óriáspandát ajándékoz az Egyesült Államoknak
A Kína és az Egyesült Államok közötti „barátság követeiként” két óriáspandát ajándékoz az atlantai állatkertnek – jelentette be washingtoni látogatása során Hszi Csin-ping – számolt be róla a Nexta. A Ping PIng nevű hím és Fu Shang nevű nőstény egyed napokon belül megérkezhet az Egyesült Államokba.»»»
Visszaengedték a Fehér Házba a kitiltott három sajtóorgánumot
A CNN, a Politico és az MS Now amerikai hírcsatornák újságíróit csütörtökön helyi idő szerint délig visszaengedték a washingtoni Fehér Házba, miután Columbia állam szövetségi bírósága blokkolta Donald Trump amerikai elnök azon rendeletét, amely kitiltotta az elnöki hivatalból ezeket a sajtóorgánumo»»»
Hszi Csin-ping figyelmeztette Washingtont: Tajvan kérdésében nincs alku
Kína „reméli, hogy az Egyesült Államok a tajvani függetlenség ellenzésének helyes álláspontjához tartja magát„, és a szigettel kapcsolatos kérdést kellő gondossággal kezeli majd, „megteremtve ezáltal a kétoldalú stratégiai együttműködés és a kínai-amerikai viszony fejlesztésének szilárd alapjait” –»»»
Megállapodás született Patriot rakéták átadásáról Ukrajnának
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Egyesült Államokban élő ukrán közösség képviselőivel és vezetőivel tartott találkozóján számolt be arról, hogy megállapodás született egy Patriot légvédelmi rendszerekhez szükséges rakétacsomag átadásáról. A találkozóról Telegram-csatornáján is beszámolt. „Megáll»»»
Ismert név távozik az MBH Banktól
A társaság a későbbiekben tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket a lemondás hatályának beálltáról – közölte az MBH Bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Vaszily Miklós felügyelőbizottsági tagsága 2030. május 31-éig szólt. Nem ez az egyetlen változás a bank felügyelőbizottságában: 2024-ig Magyar Pét»»»
Grindeanu: A PSD rendkívül jól fel lesz készülve az esetleges előre hozott választásokra
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, pártja felkészült az esetleges előre hozott választásokra, bár véleménye szerint gazdasági megfontolásból Romániának inkább el kellene kerülnie ezt a forgatókönyvet – írja az Agerpres. Grindeanu Craiovában nyilatkozott »»»
Orbán Anita megerősítette: Magyarországon nem épülnek új üzemanyagtárolók Ukrajnának
Sikerült rendezni a Magyarország és Ukrajna közötti közelmúltbeli diplomáciai feszültségeket – erősítette meg Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-közgyűlésen. A tárcavezető emellett az amerikai szankciómentesség közelgő meghosszabbításáról, az orosz diplomáciai kapcsolatok helyzetéről, va»»»
Starlink-állomás gyulladt ki Lengyelországban, Európa az orosz hibrid fenyegetés miatt aggódik
A lengyel kormány szerint szándékos szabotázsakció állhat egy közép-lengyelországi Starlink-állomáson keletkezett tűz hátterében. A létesítmény Ukrajna felé is továbbít internetes forgalmat. Varsó vizsgálja az esetet, miközben Dánia hírszerzése arra figyelmeztetett: az elkövetkező hónapokban fokozó»»»
„Ez a kormányzás, ez nem változik” – erős választ adtak Magyar Péter tevékenységének vitatott kérdésére
A Republikon Intézet „Új seprű, jól seper?!” felütéssel rendezett konferenciát, amelyen Király Dávid moderálása mellett Virág Andrea, Dull Szabolcs, Hoppál Hunor, valamint Mikecz Dániel értékelte a Tisza-kormány első hónapjait. Az esemény első témája a kormányváltás óta eltelt időszak megítélése vo»»»
A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 24.
Magyar Péter a pápánál, gyanús költekezés az agrárkamaránál.»»»
Rutte: A NATO kész válaszolni Oroszország hibrid támadásaira
Mark Rutte szerint a NATO felkészült arra, hogy Oroszország a kibertérben és más területeken is fokozni fogja a tevékenységét; ezért arra biztatta hallgatóságát és a világ országait, hogy „nyújtsanak még több támogatást Ukrajna számára„. Hozzátette, hogy a NATO-tagországok állampolgárai nyugodtak m»»»
A magyar gazdaság növekedésnek indult
A magyar gazdaság növekedésnek indult, üteme jelenleg 1,7 százalékos, míg az előző kormány elmúlt négy évében lényegében nulla volt - jelentette ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Brüsszelben csütörtökön. Az uniós tagországok gazdasági minisztereit tömörítő versenyképességi tanác»»»
Nem fogták magukat vissza a tiszás képviselők, ennyiért bérelnek lakást Budapesten
A legolcsóbb havi bérleti díj Kovács Sándor fideszes képviselő lakásához kapcsolódik. A VI. kerületi, 44 négyzetméteres ingatlanért 271 987 forintot fizetnek havonta. A két tiszás képviselő, Bódis Péter és Juhász Roland Csongor közösen bérel egy 77 négyzetméteres, V. kerületi lakást. A hivatal feje»»»
NATO-elnök: megvannak a válaszaink az orosz hibrid fenyegetésekre
Mark Rutte szerint a NATO felkészült arra, hogy Oroszország a kibertérben és más területeken is fokozni fogja a tevékenységét; ezért arra biztatta hallgatóságát és a világ országait, hogy „nyújtsanak még több támogatást Ukrajna számára”. A főtitkár kijelentései azt követően hangzottak el, hogy a dá»»»
Négy év munka után megújult a kézdiszentkereszti templom belseje
Mintegy 1,8 millió lejes beruházással zárult le a kézdiszentkereszti Szent Kereszt megtalálása római katolikus templom felújításának első nagy szakasza. A négy éven át, több ütemben végzett munkálatok során újrafödték az épületet, kicserélték az ablakokat, majd gyakorlatilag a teljes templombelsőt »»»
Baka András az ENSZ-ben: az 1956-ban követelt szabadság ugyanaz a szabadság, amelyért ma az ukránok küzdenek
A magyar köztársaság újjáépítéséről és Magyarország nemzetközi szerepéről beszélt az államfő New Yorkban, az ENSZ 81. Közgyűlésén. Baka András szerint a nemzeti érdek és a nemzetközi együttműködés nem zárja ki egymást. Az ENSZ 81. Közgyűlésén szólalt fel csütörtökön Baka András köztársasági elnök, »»»
Baka András az ENSZ bizalmi válságáról beszélt a szervezet közgyűlésén
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat – jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében. Magyarország nevében f»»»
Erdogan rendre utasította Zelenszkijt a fekete-tengeri hajótámadások miatt
Felfoghatatlannak nevezte a kereskedelmi hajók ellen a Fekete-tengeren elkövetett ukrán és orosz támadásokat Recep Tayyip Erdogan török elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalva az ENSZ-közgyűlés ülésszaka alkalmával megtartott találkozójukon, és követelte, hogy azonnal állítsák le ezeket»»»
Ukrajnáról, 1956-ról és bizalmi válságról beszélt Baka András az ENSZ-közgyűlésen
Baka András felidézte, hogy hetven évvel ezelőtt a magyarok maguk akartak dönteni a sorsukról, ezt a reményt azonban szovjet tankok tiporták el. A magyarok segélykérései eljutottak az ENSZ-hez, de a nemzetközi közösség nem tudta megakadályozni a forradalom leverését – tette hozzá. Kapcsolódó cikk A»»»
Ez a lakosságot is érinteni fogja: átalakítja a Tisza-kormány az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszert
Átalakítják az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszert (EKR) az iparági egyeztetések alapján - mondta Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) energetikáért felelős államtitkára csütörtökön háttérbeszélgetésen, Budapesten. Kiemelte: céljuk, hogy az EKR kiszámítható és fennta»»»
Titkos építkezés zajlik Vlagyimir Putyin szocsi rezidenciáján, műholdképek buktatták le a munkálatokat
Új épületek készülnek Vlagyimir Putyin szocsi rezidenciáján, a Bocsarov Rucsejben, ahol 2024-ben bontották le a komplexum főépületét. Sajtóinformációk szerint a beruházás az orosz Szövetségi Védelmi Szolgálat állami védelmi megrendeléséhez kapcsolódik, a fővállalkozó pedig egy krími cég, amelynek t»»»
Baka András az ENSZ-ben: A nagyhatalmak sem állhatnak a törvények felett
A Magyarország nevében felszólaló államfő hangsúlyozta: egyetlen ország sem állhat a törvények felett, és nem mérhetjük más mércével szövetségeseinket, mint a többi országot. Hozzátette: mindez nem jelenti azt, hogy hátat kell fordítani az ENSZ-nek. „Szükségünk van rá, és arra is, hogy működjön„ – »»»
Most azonosították először Magyarországon, egy apró rovar miatt kongatták meg a vészharangot
Magyarországon és egyben az Európai Unióban is először azonosították a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely komoly veszélyt jelenthet a szőlőkre, gyümölcsfákra és erdészeti növényekre. A gyorsan terjedő kártevő több mint száz növényfajon képes táplálkozni, Észak-Amerikában pedig egyes helyeken a szőlő»»»
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására
Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is f»»»
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására
Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is f»»»
A forintot zsinórra kötözték: Kármán András most elvágja, vagy újat feszít – a költségvetés mindent eldönt, az MNB elhagyta a csatateret
Az év nagy sztorija volt a forint nekilendülése a választás után, csakhogy ez már a múlt. A forint árfolyama mintha zsinórra kötözve zegzugozna már több mint két hónapja, de már ott áll mellette Kármán András az ollóval: innen vagy lezuhan a következő hetekben, vagy új zsineget feszítenek neki a ma»»»
Brovdi: Putyin 300 ezer embert tervez mozgósítani és a frontra küldeni még az év vége előtt
Az Oroszország elleni ukrán dróntámadásokat Robert Brovdi őrnagy úgy értékelte az olasz La Repubblicának, hogy azok kezdeményezést jelentenek a párbeszédre, mert a háború nem ér véget magától. Az oroszokat pedig a dróntámadások sikerei miatt aggasztani kezdték egy újabb mozgósítás kilátásai, valami»»»
Súlyos aggályok a szennyező anyag eltávolítása körül, megszólalt az önkormányzat
A Greenpeace Magyarország lakossági bejelentések alapján közölte, hogy a szombathelyi Olad Plató területen zajló azbeszt kárenyhítési munkálatok „súlyosan veszélyeztethették a dolgozók és a helyi lakosok egészségét.” A szervezet levele után helyszíni szemlét tartott a Vas Vármegyei Kormányhivatal. »»»
Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
A tárcavezető az Akkumulátor Károsult Települések Igazáért Szövetség (AKÁRTEIS) képviselőivel találkozott, akiket arról is tájékoztatott, hogy az akkumulátoripari hatósági feladatokat megyei szintről országos szintre emelik, hogy az ágazat ellenőrzése a legnagyobb figyelmet kaphassa. A miniszter a »»»
Temesvári Magyar Napoknak: koncertekkel, színházzal, néptánccal várják az közönséget
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta az MTI-nek Tamás Péter, a szervező Várbástya Egyesület elnöke, Magyaror»»»
Baka András elítélte Oroszországot, és a magyar kormányváltásról is beszélt az ENSZ Közgyűlésén
Az államfő saját korábbi bírói pályafutására is utalt, amikor úgy fogalmazott: „Ez a munka egy egyszerű leckére tanított meg: a törvénynek a hatalmon lévőkre is vonatkoznia kell.” Baka András hangsúlyozta, hogy ez az elv elnöki munkáját is meghatározza. „Védeni fogom az Alkotmányt, intézményeink sz»»»
Meteorológiai blokád épül Európa felett: szokatlan meleg és szárazság közelít
Tartósan blokkolja a csapadékot hozó nyugati légáramlatokat egy Európa felett megerősödő anticiklon. Emiatt a jövő héten a kontinens nagy részén, így hazánkban is az átlagosnál jóval melegebb és szárazabb időre számíthatunk - derül ki a HungaroMet Facebook-bejegyzéséből. A hét utolsó napjaiban egy »»»
Rendkívüli: változás Mészáros Lőrinc bankjában, azonnali hatállyal lemondott az MBH Bank felügyelőbizottsági elnöke
Lemondott a felügyelőbizottsági tagságáról és elnöki pozíciójáról az MBH Bankban Vaszily Miklós. Az MHB Bank rendkívüli közgyűlését október 12-én tartják, akkor választhatják meg az új tagot. Vaszily Miklós, az MBH Bank Nyrt. Felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tiszt»»»