Vilaggazdasag 51m

Leolvadt az EY adótanácsadással foglalkozó üzletágvezetőjének a telefonja, annyian hívták a vagyonadóval kapcsolatban

Lesznek nehéz helyzetbe kerülő vállalattulajdonosok az új vagyonadó törvény hatályba lépését követően, s bár a legtöbb esetben egyszerűen működhet az önbevallás, azért sokaknak kell majd vállalatértékeléssel foglalkozó szakértőhöz fordulniuk egy-egy komplikáltabb cég vagy cégcsoport értékelése kapc»»»

vg.hu
Demokrata 1h

Süvítő fegyvergolyók

Nem véletlenül jött errefelé sötét Subarujával Michal Oksinski, a 24 éves lengyel fiatalember, aki tisztában lehetett azzal, hogy a tűz, amit a fegyveréből lead, megdöbbenést, sőt, rémületet fog okozni országszerte. Oksinski kilenc embert ölt, és tizenhatot sebesített meg. Közülük többen is élet és»»»

demokrata.hu
Privat bankar 2h

Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek

Veszélybe kerül a jégkorong olimpiai szereplése, ha a sportág nemzetközi szövetsége (IIHF) nem hajtja végre a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) oroszok világbajnoki szereplését előíró jogerős döntését – jelentette ki Olli Rauste, a CAS korábbi jogásza. Elmondása szerint ennek oka, hogy a jelenlegi»»»

privatbankar.hu
Portfolio 2h

Kevesebb munkaóra, lassabb növekedés – így fizet Európa a hőségért

A globális Lancet-jelentés mellett az európai adatok is azt mutatják, hogy a hőség egyszerre egészségügyi és gazdasági kockázat. A sorozat második részében azt nézzük meg, hogyan jelenik meg ez Európában a munkaerőpiacon, a növekedésben és a költségvetési ösztönzőkben. A jelentés szerint az európai»»»

portfolio.hu
Hvg 2h

Kihagyták volna az EU-t az ukrajnai béketárgyalásokból, de a franciák közbeszóltak

Az európaiak is részt vesznek az ukrajnai háború lezárásáról szóló november 10-11-i abu-dzabi tárgyalásokon - közölte vasárnap Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter az RTL rádiónak adott interjújában. Az európaiak is képviseltetik magukat, Franciaország is Abu-Dzabiban lesz ezeken a tárgyalásoko»»»

hvg.hu
Demokrata 3h

Nem vágyik ide a kalapácsos albán – Feladta magát az antifa

Amilyen vontatottan indult több mint 3 évvel ezelőtt a 2023-ban Budapesten garázdálkodó, számos ártatlant is pusztán öltözékük alapján kiválasztó, csoportosan hátulról megtámadó, kalapáccsal és rudakkal összeverő, nekik súlyos, életveszélyes sérüléseket okozó „Hammerbande” tagjainak elfogása és meg»»»

demokrata.hu
24 Ponthu 4h

Videó: kiégett egy társasházi lakás Budapesten

Egy négyszintes társasház egyik lakásában keletkezett tűz, a teljes épület megtelt füsttel.»»»

24.hu
Portfolio 5h

A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

Ha a piacokról szóló beszélgetésből kivonjuk a politikát és a mesterséges intelligenciát, igen rövid társalgás marad. November 5-én pedig egyáltalán semmi. A választást követő napon tapasztalt ingadozó kereskedés után a befektetők láthatóan arra jutottak, hogy a félidős választások „kék cunamija” r»»»

portfolio.hu
Demokrata 5h

Szürreális az új Médiatanács működése

Kifejtette: Polyák Gábor, a Médiatanács „tiszás elnöke” azzal a javaslattal élt, hogy egy frekvencia-pályázatnál legyen plusz pont, ha valaki a korábbi Médiatanács ellen pert nyert. A KDNP-s politikus bemutatta azt a jegyzőkönyvet, amelyben szavai szerint nem is titkolják, hogy ez tulajdonképpen a »»»

demokrata.hu
Profit Line 6h

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is »»»

profitline.hu
Portfolio 6h

Új bekötőút épül az egyik legfontosabb magyar üdülővárosnál, egy útfejlesztés azonban leállít a kormány

Új, Keszthelyre vezető bekötőút tervezése, valamint három kerékpáros fejlesztés előkészítése kezdődik meg a Balaton nyugati medencéjében a térség közlekedésének javítása érdekében – közölte Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A fejlesztésekkel együtt a miniszter»»»

portfolio.hu
Portfolio 6h

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezi»»»

portfolio.hu
Portfolio 7h

Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Magyar Péter 2027-es költségvetési bejelentései fontos irányváltást jeleznek. A személyi jövedelemadó csökkentése, a vagyonadó és a nagyvállalatok nagyobb hozzájárulása azonban önmagában még nem jelent gazdaságpolitikai fordulatot. A valódi kérdés az, hogy képes-e Magyarország olyan adórendszert ki»»»

portfolio.hu
Profit Line 7h

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz. A fenntartható turisztikai desztináció fejlesztéséért nemzetközi szakmai elismerésben részesült Hévíz, amely albán, bosznia-hercegovinai, brazil és tajvani díjazottak mellett elnyerte a Green Destinations bronzfokozatú minősítését - tájékoz»»»

profitline.hu
Maszol 7h

Tragédia a Retyezátban: lezuhant és szörnyethalt egy turista

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.A bejegyzés szerint a férfi szombaton a Kusztura (Custura)-nyereg és a Kis-Papusa (Păpuşa Mică)-csúcs közötti gerinc nyug»»»

maszol.ro
Maszol 8h

Hatalmas raktártűz: 4000 gumiabroncs, egy autó és egy quad vált a lángok martalékává (VIDEÓ)

Egy quad (ATV), egy személygépkocsi és több ezer gumiabroncs égett el szombat este egy gumiabroncs-raktárban keletkezett tűzben Karánsebesen (Caransebeș) – tájékoztatott a Krassó-Szörény megyei katasztrófavédelem. A tűzhöz a karánsebesi hivatásos tűzoltók szálltak ki a nándorhegyi (Oțelul Roșu) Önk»»»

maszol.ro
Portfolio 8h

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre»»»

portfolio.hu
Portfolio 8h

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint »»»

portfolio.hu
Portfolio 8h

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre»»»

portfolio.hu
Demokrata 9h

Nem volt tiszta az EU-csatlakozási népszavazás?

A kormányfő egy nyilvános felszólalásában elmondta: az eredmény annyira szoros volt, hogy a háttérben korrigálták az adatokat annak érdekében, hogy a csatlkozást támogatók jöjjenek ki nyertesként. Szerint a választók valós akarata teljesen más eredményt hozott volna a csalások nélkül – írja a RIA N»»»

demokrata.hu
Profit Line 10h

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákho»»»

profitline.hu
Portfolio 10h

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatal»»»

portfolio.hu
Portfolio 11h

Politikai kereszttűzben a lengyel jegybank – Fokozódik a káosz Varsóban?

Az elmúlt hetekben főleg az alkotmánybíróság körül alakult ki válság Varsóban, azonban már körvonalazódik az újabb front. A jegybank ugyanis hamarosan akár működésképtelen is lehet, amennyiben nem tudnak megegyezni a kormánnyal, ennek pedig súlyos piaci következményei lennének, és vélhetően az Euró»»»

portfolio.hu
Profit Line 13h

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át. A Bloomberg beszámolója szerint Yi He, a Binance társ-»»»

profitline.hu
Profit Line 14h

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását. A válasz alapvetően igen: a nappali áram mellett a vezérelt áramra is jár önálló kedvezményes mennyiség. Egy számot azonban rögtön p»»»

profitline.hu
Portfolio 19h

Drágulnak az autópálya-matricák, mutatjuk a jövő évi díjakat

Megjelentek a 2027. január 1-jétől érvényes hivatalos autópálya-matrica-árak. A D1 kategóriába tartozó személyautók éves országos matricája 62 560 forintba, az éves megyei matrica 7280 forintba kerül 2027-ben. Az augusztusi, 1,3 százalékos inflációhoz igazodó díjemelés mellett az M1 regionális matr»»»

portfolio.hu
Demokrata 19h

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tüntetnek a megélhetési gondok miatt

A szervezők országszerte 250 ezer tüntetőt számoltak össze, közülük 75 ezret Párizsban, a hatóságok szerint az egész országban 146 ezren vonultak utcára, ebből 46 ezren a fővárosban. Ez fokozatos csökkenés a korábbi szombatokhoz képest, és a csütörtöki nagy szakszervezeti megmozduláshoz képest, ame»»»

demokrata.hu
Index 19h

Folytatódtak a zavargások Franciaországban, 70 ezer rendőrt vezényeltek az utcákra

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések voltak országszerte „az élet drágulása ellen és a fiatalokért” a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra. A s»»»

index.hu
Demokrata 20h

Kórházban ápolták Lezsák Sándort

A politikus a Facebook-oldalán közölte, hogy november első napjait kórházban töltötte. Beszámolója szerint az orvosok gyógyulással biztatják – adta hírül a Magyar Nemzet. A Tiszakécskét, majd Kiskunfélegyházát több mint harminc éven át országgyűlési képviselőként szolgáló Lezsák a héten az ügynökak»»»

demokrata.hu
Demokrata 20h

Mellrákkal hoztak összefüggésbe két, ivóvízben is előforduló vegyi anyagot

Az úgynevezett örök vegyi anyagok, vagyis a PFAS-vegyületek rendkívül lassan bomlanak le a környezetben, és akár éveken keresztül is jelen lehetnek az emberi szervezetben. A most vizsgált két anyag a perfluoroktánsav (PFOA) és a perfluoroktánszulfonsav (PFOS), amelyek korábban széles körben elterje»»»

demokrata.hu
Portfolio 21h

Tömegek tüntetnek Európában az adatközpontok féktelen terjeszkedése ellen

Európa-szerte utcára vonultak a tiltakozók a hétvégén, hogy az adatközpontok féktelen terjedése ellen demonstráljanak. A polgárok és a környezetvédő szervezetek elsősorban a mesterséges intelligencia kiszolgálására épülő létesítmények hatalmas energiaigénye, környezeti terhelése és a társadalmi egy»»»

portfolio.hu
Portfolio 21h

Faképnél hagyja a Facebookot a stratégiai igazgató egy AI-startup kedvéért

Otthagyja a Metát Dave Wehner stratégiai igazgató, hogy pénzügyi igazgatóként folytassa pályafutását a Fireworks nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó startupnál. A tizennégy év után távozó szakember egy gyorsan növekvő, nyílt modellekre építő vállalathoz csatlakozik, ahol a pénzügyekért és»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 21h

Magánrepülő, helikopter, luxusbirtok: ilyen a magyar közbeszerzéseken nyertes osztrák milliárdosok fényűzése – a Strabag és a Swietelsky jól keresett az Orbán-kormányok alatt

Úgy tűnik, a milliárdosok fényűző életmódja csak akkor igazán érdekes, ha magyar útlevél is jár hozzá. A STRABAG és a Swietelsky osztrák tulajdonosai ugyanis szintén hatalmas vagyonokat halmoztak fel, cégeik pedig az Orbán-kormányok idején is rendszeresen nyertek állami megrendeléseket. A milliárdo»»»

vg.hu
Portfolio 22h

Vitézy Dávid: az idei 20 helyett 100 milliárdot költ jövőre útfelújításra a kormány

Közel ötmilliárd forintnyi többletforrást kap a Magyar Közút a gépparkja megújítására, jövőre pedig több tízmilliárd forinttal emelkedik az útfelújításokra és karbantartásra szánt állami keret is – közölte Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A Közlekedési és Ber»»»

portfolio.hu
Index 22h

„Nem csicskulunk be, ez nem a leuralás kora” – harmadszor fut neki Magyarország az elszámoltatásnak

A korrupció elleni küzdelem, a közbizalom helyreállítása és az intézmények közötti együttműködés került a Budapest Integrity Conference 2026 középpontjába. A csütörtöki konferencián az Integritás Hatóság, az OECD és az Igazságügyi Minisztérium képviselői is ismertették elképzeléseiket. Bíró Ferenc »»»

index.hu
Vilaggazdasag 22h

Úgy fog kinézni ez a NATO-tagállam, mint Ukrajna, ha ez a terv megvalósul – "nem akarunk felőrlő háborút"

Tanultak belőle, hogy állították meg az ukránok az orosz tankokat. A NATO-tagállam azt vizsgálja, hogyan építhet ki az ukránokhoz hasonló védelmi rendszert – csakhogy a természet ellenük van, sokkal inkább, mint Ukrajnában. "Nehezebbek a körülmények” – állítja a parancsnok. „Ha erődítményeket építü»»»

vg.hu
Maszol 22h

Negyedik hete tüntetnek Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte „az élet drágulása ellen és a fiatalokért” a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra. »»»

maszol.ro
Portfolio 22h

Megmozdult Franciaország: már a negyedik egymást követő hétvégén tüntetnek a fiatalok

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra. »»»

portfolio.hu
Maszol 22h

Hagyomány, kézügyesség és versenyszellem – Pentaktív tizennegyedszer Nagyenyeden

A hagyományos mesterségek megismerése, a kézügyesség fejlesztése és a játékos versengés jegyében telt november 7-én a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban a Pentaktív, Erdély talán legnagyobb cserkészrendezvénye. A tizennegyedik alkalommal megszervezett találkozóra az erdélyi cserkészcsapatok szám»»»

maszol.ro
Portfolio 1d

573 milliárd munkaóra veszett el: súlyos árat fizet a világ a hőségért

A hőség gazdasági ára már mérhető veszteségként jelenik meg. A Lancet Countdown globális jelentése szerint a hőkitettség 2025-ben 573 milliárd potenciális munkaóra elvesztéséhez és 1070 milliárd dollár becsült jövedelemkieséshez vezetett. A teher eloszlása is egyenlőtlen: a kevésbé fejlett országok»»»

portfolio.hu
Demokrata 1d

Lannert Judit a pedagógusok feje fölött döntött a tankerületi vezetőkről?

„Hozzák nyilvánosságra a tankerületi vezetők kiválasztásának dokumentumait „ – erre szólította fel a kormányt Rétvári Bence a szombaton közzétett videójában. A Magyar Nemzet cikkében kitért arra, hogy a tankerületi vezetők kiválasztásának lezártát követően is titkos és hozzáférhetetlen maradt minde»»»

demokrata.hu
Portfolio 1d

Megszólalt a fideszes polgármester a Tisza-kormány költségvetéséről: egymilliárd forintot spórolhatnak egyetlen lépésen

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel. Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint Kecskemét gazdálkodásában»»»

portfolio.hu
Demokrata 07.11. 16:14

A külföld rajtunk nevet

Kellemetlen helyzetek sorát produkálja a magyar diplomácia az elmúlt hónapokban, miközben a kormányzat próbál úgy tenni, mintha minden rendben volna. A legjobban talán Magyar Péter miniszterelnök egyik kommentje jellemzi a helyzetet; Magyar az október 23-i külpolitikai sztárparádé elmaradásáról szó»»»

demokrata.hu
Profit Line 07.11. 16:08

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory t»»»

profitline.hu
Privat bankar 07.11. 15:14

Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” – fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory t»»»

privatbankar.hu
Portfolio 07.11. 15:10

Megremegtek a piacok az AI-részvények zuhanásával - Mi jön a magyar tőzsdén?

Meredek eséssel kezdődött a november a világ tőzsdéin, az elmúlt napokban pánikszerű eladási hullám söpört végig az AI-részvényeken. A Budapesti Értéktőzsde sem tudta kivonni magát a globális eladói nyomás alól, így itthon is korrekció zajlik, éppen akkor, amikor sorra érkeznek a hazai blue chipek »»»

portfolio.hu
Portfolio 07.11. 14:09

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban.»»»

portfolio.hu
Profit Line 07.11. 13:07

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál. A demonstrációt a»»»

profitline.hu
Maszol 07.11. 13:03

Hétfőn dönthetnek a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának is az újraindításáról

Ha a Duna vízszintje még legalább 10-15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető cernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombaton az atomerőműben tett látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter. Az erőmű igazgatója, Romeo Urjan elmondta, hogy a Duna vízszintje a térs»»»

maszol.ro
Index 07.11. 12:53

Kardos Gábor: Európa Trianonját hozhatja el Marine Le Pen győzelme

Már 15 európai országra terjedt ki az októberi tüntetési hullám, ebből hét országban zavargások is voltak – a hétvégén már több német városban és Svájcban is. A tömegmédia és a pártok leegyszerűsítő magyarázatai tele vannak furcsa ellentmondásokkal. Mélyebb társadalmi-gazdasági okok feltárásával és»»»

index.hu