Toroczkai László: A Tisza Párt vissza fog élni a hatalommalLegolvasottabb
– Szeretnék mindenkit arra emlékeztetni, hogy hosszú ideje azt mondtuk, hogy hárompárti országgyűlés fog alakulni. Ez így is lett, hárompárti az országgyűlés a Mi Hazánk Mozgalom részvételével – jelentette ki Toroczkai László. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke arról beszélt, az eddigi parlamenti pártok k»»»
Toroczkai László: Gratulálok a Facebooknak, mert megszerezte az első magyar miniszterelnököt
Toroczkai László megtartotta sajtótájékoztatóját a Mi Hazánk eredményváróján. A pártelnök megköszönte a támogatást, amellyel az ötszázalékos parlamenti küszöb fölött lesznek, egyúttal nem kímélte Magyar Pétert és a Tisza Pártot, és a legkeményebb ellenállást ígérte. Toroczkai László, a Mi Hazánk el»»»
Napokon belül újabb fogolycsere jöhet Ukrajna és Oroszország közöttLegolvasottabb
A közeljövőben ismét fogolycsere jöhet Kijev és Moszkva között – erről sajtóértesülések szerint Kirill Budanov, az ukrán elnöki hivatal vezetője számolt be. A tisztségviselő úgy fogalmazott, hogy a folyamat már előkészítés alatt áll, és akár napokon belül lezárulhat – írja a Sztrana. A következő na»»»
Toroczkai László győzelmi beszéde: "Nem Magyar Péternek gratulálok, hanem a Facebooknak"
A pártelnök büszke lehet, hiszen a kisebb pártok közül egyedüliként jutottak be a parlamentbe. "Tisztelettel köszöntök mindenkit! És mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani minden magyar honfitársunknak, aki élt ma a szavazati jogával és elment voksolni, és külön kiemelten szeretném megköszönni »»»
Magyar Péter ünnepi beszédet tart a választási győzelem után
Magyar Péter egy nagy magyar zászlót tartva, Frosthoffer Ágnessel és Radnai Márkkal az élen sétált fel a színpadra, miközben a háttérben a My Way szólt Frank Sinatratól. Útközben a közönség több tagja megölelte, miközben a tömeg azt skandálta: „Ria, ria, Hungária!”, illetve felhangzott az „Árad a T»»»
Azonnal reagál a forint a választási eredményre, brutális, ami az árfolyammal történik – így áll az euró és a dollár váltása
Percek alatt 10 forint árazódott ki az euróból. Ugyanakkor a dollárral szemben előbb gyengült, majd erősödött a forint. Egyelőre olyan befektetők reagálnak, akik csak a nagy lapok főcímeit látják és az árfolyam ingadozását. A választások pontosabb forintpiaci árazása majd a pesti tőzsdenyitást köve»»»
Dobrev Klára bejelentette lemondását – A teljes DK-elnökség távozik
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke elismerte a Tisza Párt választási győzelmét, ugyanakkor bejelentette: lemond pártelnöki posztjáról, miután a DK nem jutott be a parlamentbe. A párt teljes vezetése is távozik. Beszédét azzal kezdte, hogy szerinte a jelenlegi politikai rendszer ezen »»»
Magyar Péter: Leváltottuk az Orbán-rendszert, visszavettük a hazát
A jelenlegi adatok alapján eldőlni látszik a választás: a Tisza Párt kétharmad feletti többséggel vezet, miközben Orbán Viktor elismerte a vereséget. Magyar Péter már beszédet mond a Batthyány téren. Cikkünk folyamatosan frissül... A folyamatosan érkező eredmények alapján egyértelművé vált a vasárn»»»
Megjött az első elemzői vélemény a Tisza-győzelem után: szárnyakat kaphat a forint és a magyar részvénypiac
A szavazatok több mint 70 százalékának megszámlálása után minden jel arra mutat, hogy Magyar Péter Tisza Pártja véget vet Orbán Viktor tizenhat éves kormányzásának - írja friss kommentárjában Michal Józiwak, az Ebury globális pénzügyi szolgáltató cég szakembere. A rekord magas részvétel pedig akár »»»
Elsöprő Tisza-győzelemre erősödik a forint
Rekord magas részvételt hozott a vasárnapi országgyűlési választás, a legfrissebb adatok alapján pedig úgy tűnik, hogy meglesz a kétharmad a Tisza pártnak. Erre a hírre nagy erősödésbe kapcsolt a forint. Ugyan a befektetők már előzetesen is a Tisza győzelmét árazták, de a mostani forinterősödés kül»»»
Így reagált a külföldi sajtó a Tisza párt kétharmadára
A szavazatok 81,49 százalékának összeszámlálása alapján a Tisza párt 137 mandátumot szerzett, ami öt hellyel meghaladja az alkotmányos többséghez szükséges 133-at, így megteremtve a lehetőséget a kormányzás alapvető reformjaira. Így vélekednek a választásokról a külföldi sajtóorgánumok A BBC elemzé»»»
Toroczkai László: a Mi Hazánk az egyetlen eddigi országgyűlési párt, amely talpon maradt
Toroczkai László Mi Hazánk-elnök a választás éjszakáján kiemelte a magas részvételi arányt az országgyűlési választásokon, majd megköszönte a párt híveinek, hogy nem hagyták magukat becsapni, elherdálni a szavazatukat, a túlerővel és az elhallgatással szemben sem. Becsületesnek és tisztességesnek n»»»
Zsiday Viktor füzete, amiből minden befektető csak tanulhat - Hogyan lehet nagyot nyerni krach idején?
Lassan már 17 éve vezeti a Portfolio könyvesboltjának értékesítési toplistáját, nem véletlen, hogy újból és újból kiadjuk Zsiday Viktor kiadványát. Így történt ez most a napokban is a profi befektető "Mániák és válságok a tőzsde hőskorában" című füzetével, amelyből most egy kis részletet ajánlunk. »»»
Utcahosszal nyerte meg a választókerületét is Magyar Péter
A 01. számú választókerületben a szintén tiszás Tanács Zoltán szintén 60 százalék fölötti eredménnyel nyert, a 04. számú választókerületben pedig szintúgy fölényes Tisza-győzelem született (Koncz Áron, 64 százalék). Az adatok még nem véglegesek, de a feldolgozottság magas. Kapcsolódó cikk Magyar Pé»»»
Több mint 93 százalékos volt a részvétel a külképviseleti szavazókörökben
A külképviseleteken 93,41 százalékos volt a részvétel az országgyűlési választáson – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap esti adataiból. A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok Magyarország külképviseletein (nagykövetségein és konzulátusain) szavazhattak. Összesen 90 73»»»
87 százalékos feldolgozottságnál kétharmados többségen áll a Tisza Párt
Hárompárti parlament lehet a következőkben, legalábbis az adatok 88,91 százalékos feldolgozottsága lapján. A listás szavazatok feldolgozottsága 79,19 százalékon áll, az állás: Tisza 53,60 százalék (2 364 928 szavazat) Fidesz 37,78 százalék ( 1 667 006 szavazat) Mi Hazánk 5,95 százalék (262 441 szav»»»
Itt a sorrend, hol szavaztak a legtöbben a külképviseletekenLegolvasottabb
A külképviseleteken 93,41 százalékos volt a részvétel az országgyűlési választáson – derül ki a Nemzeti Választási Iroda vasárnap esti adataiból. A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok Magyarország külképviseletein (nagykövetségein és konzulátusain) szavazhattak. A külképviseleteken »»»
Dobrev Klára lemond a DK elnöki tisztségéről: Kudarcot vallottam
Dobrev Klára gratulált a Tisza Párt győzelmének, majd bejelentette: lemond a Demokratikus Koalíció elnöki tisztségéről, miután a párt nem érte el a parlamenti küszöböt. A DK teljes elnöksége szintén távozik. A leköszönő elnök figyelmeztetést is intézett az új győzteshez: a Tiszának bizonyítania kel»»»
Dobrev Klára a választási kudarc miatt lemondott a DK elnöki posztjáról
"16 éve várjuk ezt az estét. 16 éve várjuk ezt az esti bulit, ami most Magyarország utcáin van. De holnaptól van okunk a figyelemre is, és van okunk arra is, hogy odafigyeljünk. Mostantól kezdve minden felelősség a Tisza Párté, és nekik kell bizonyítaniuk, hogy valódi európai demokráciát, egy igazs»»»
Megszólalt a Blikknek a választási eredményről Iványi Gábor
Iványi Gábor a Blikknek adott interjújában derűlátóan, ugyanakkor visszafogott hangon értékelte a választási eredményeket, és egy új korszak lehetőségéről beszélt. „Hát én jó hangulatot érzékelek (…) én nem a vesztesek kudarcának, hanem az igazság győzelmének örülök” – fogalmazott, hozzátéve: „abba»»»
Elemzők: „most kezdődik a tánc”, Orbán Viktor és a Fidesz nagyon aktív ellenzék lesz
Orbán Viktor fájdalmasnak, de egyértelműnek nevezte a választások eredményét 50 százalék fölötti feldolgozottsági adatoknál. Az InfoRádióban elemzők szólaltak meg. A Fidesz rendkívül aktív ellenzék lesz – mondta Lakatos Júlia (Méltányosság Központ), hozzátéve: ha valaki azzal kezdi a beszédét, hogy»»»
A DK elbúcsúzik a parlamenttől, Dobrev Klára és a teljes pártvezetés lemondott
Dobrev Klára a választás estéjén 10 órakor bejelentette távozását pártja, a Demokratikus Koalíció éléről. „Az első szó az örömé: a ner, Orbán rendszere véget ért. Gratulálok a Tisza Pártnak, gratulálok Magyar Péternek. Ez ok az ünneplésre. De holnaptól van ok a figyelemre is” – fogalmazott beszédéb»»»
Hadházy Ákos egyelőre kiszáll a politikából
„Tizenhárom éve dolgozom a Fidesz bukásán. Vannak dolgok, amiért sokat kell dolgozni, de jó, hogy előbb-utóbb van eredmény. Boldog vagyok” – írta posztjában Hadházy Ákos, aki úgy fogalmazott: „amikor 2013-ban lelepleztem a trafikcsalást, nem akartam politikus lenni. Azt gondoltam, csak addig folyta»»»
Kikapott Pócs János
Több mint 90 százalékos feldolgozottság mellett a Tisza jelöltje, Halmai Ferenc Tibor több mint 50 százalékot gyűjtött eddig Jász-Nagykunk-Szolnok vármegye 2-es országos egyéni választókerületében. Pócs János, hiába volt nagyon aktív a közösségi médiában a kampány alatt, 41,97 százalékos eredménnye»»»
Dobrev Klára lemond, de nem adja fel
„A DK ma kiesett a Parlamentből, a baloldali emberek baloldali képviselet nélkül maradtak. Hatalmas munkát végezett a DK az elmúlt 15 évben, de sajnos a fő célt, Orbán leváltását nem tudtuk elérni. Voltak eredmények, voltak sikerek, de ez nem volt elég. A NER ellen végül is nem voltunk sikeresek” –»»»
Ez az a pár választókerület, ahol a Fidesz jelöltje vezet
A 2026. április 12-i országgyűlési választáson több egyéni választókerületben is mandátumot szereztek a Fidesz jelöltjei. A kormánypárt főként vidéki körzetekben tudott győzni, különböző vármegyékben biztosítva parlamenti jelenlétét. Orbán Viktor telefonon gratulált Magyar Péternek a győzelemhez, a»»»
Vargha Tamás: Gratuláltam volna, de az új képviselő nem ér ráLegolvasottabb
„Új képviselője lesz Fehérvárnak és Nyugat-Fejérnek” – írta közösségi oldalán Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI A Választás.hu adatai szerint a Fejér vármegye 01. számú egyé»»»
Változtak a szavazatok újraszámlálásának szabályaiLegolvasottabb
A jogszabály-változás nyomán az idei választáson már lehetőség van az egyéni választókerületi szavazatok újraszámlálására még azelőtt, hogy az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság megállapította volna a választókerületi eredményt. Változtak a szavazatok újraszámlálásának szabá»»»
A külképviseleteken elsöprő, 93,41 százalékos volt a részvétel
A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok Magyarország külképviseletein (nagykövetségein és konzulátusain) szavazhattak. Összesen 90 730-an szerepeltek a külképviseleti névjegyzékben, közülük 84749-en el is mentek szavazni, vagyis 93,41 százalékos volt a részvétel a 149 külképviseleten.»»»
Eldőlt a választás, Magyar Péter kétharmaddal alakíthat kormányt, mutatjuk az adatokat
A megszerezhető szavazatok több mint 53 százalékát gyűjtötte be a Tisza Párt 68,89 százalékos feldolgozottságnál, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert. Így eldőlt, hogy Magyar Péter először alakíthat kormányt, ráadásul kétharmaddal. Magyar Péter alakíthat kormányt. Este 10 órakor 77,45 százalék v»»»
Nemzeti színekbe borult a Lánchíd a Tisza Párt győzelme után: így üzent Karácsony Gergely – videó
Karácsony Gergely is reagált a választási eredményekre, és rövid, de erős üzenetben értékelte a történteket a közösségi oldalán. Bejegyzésében gratulált a Tisza Pártnak: „Gratulálok a Tisza Párt elsöprő győzelméhez, köszönöm Budapest hozzájárulását ehhez!” Hangsúlyozta a győzelem súlyát is: „Óriási»»»
Majka is reagált a Tisza Párt győzelmére: "Az ország megmutatta, hogy nem lehet velünk b*szakodni"
Majka így fogalmazott a Facebook-oldalán vasárnap este: „Ma még büszkébb magyar vagyok!” Majd hozzátette: „A sok megfélemlítés, ellehetetlenítés ellenére ez az ország megint megmutatta, hogy nem lehet velünk b*szakodni!!!” Bejegyzését az alábbi mondattal zárta: „Isten áldja Bindzsisztánt!!” Választ»»»
ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság
A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat. A legfrissebb adatok szerint a TISZA tovább növeli előnyét, és jelenleg 138»»»
Orbán Viktor: Különösen köszönöm a határon túlról érkezett elsöprő erejű támogatást (VIDEÓ)
A szavazatok számlálása ugyan még nem fejeződött be, de Orbán Viktor miniszterelnök elismerte pártszövetsége, a Fidesz-KDNP vereségét a vasárnapi országgyűlési választásokon. Mint mondta, nem nyomja a vállukat a kormányzás súlya, így azért a 2,5 millió polgárért tudnak dolgozni, akik rájuk szavazta»»»
ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság
Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe. A legfrissebb adatok szerint a TISZA tovább növelte előnyét, és jelenleg 136 mandátummal vezet (41 l»»»
Orbán Viktor: Mi ellenzékből is a hazánkat és a nemzetet fogjuk szolgálni
A választási eredmény érthető és világos, számunkra fájdalmas: a kormányzás lehetőségét és felelősségét nem nekünk adtaák mondta vasárnap este Orbán Viktor a Fidesz-KDNP eredményvárójűn. A győztes pártnak gratuláltam, tette hozzá a miniszterelenök. Kapcsolódó tartalom Szavazatvásárlás, megfélemlíté»»»
Rendkívüli: Orbán Viktor bejelentést tett a 2026-os választásokról – elmondta mi vár a Fideszre
A választási eredmény érthető és világos: számunkra fájdalmas, de egyértelmű. A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem nekünk adták. A győztes pártnak gratuláltam! - kezdte Orbán Viktor beszédét vasárnap este a szavazatok feldolgozása közben. "Az ellenzékből is a hazánkat és a nemzetet fogjuk s»»»
Orbán Viktor elismerte a vereséget: "Pár nap még a sebek gyógyításáról szól majd, de aztán újra indul a munka"
A miniszterelnök ezt mondta a Bálnában tartott eredményvárón: "Jó estét kívánok mindenkinek! Kedves barátaim! A választási eredmény, bár még nem teljes, de érthető és világos. A választási eredmény számunkra fájdalmas, de egyértelmű: a kormányzás felelősségét és lehetőségét nem nekünk adták. A győz»»»
Vitézy Dávid szerint új korszak jön Magyarországon: A mai estére egy életen át emlékezni fogunk
Vitézy Dávid a közösségi oldalán reagált a választási eredményekre, és történelmi jelentőségűnek nevezte az estét. Bejegyzését úgy kezdte: „Azt hiszem, a mai este azok közé tartozik, amelyekre egy életen át emlékezni fogunk.” A politikus szerint „a választás eredménye alapján Magyarország az elmúlt»»»
Tíz év alatt a kilencedik elnökét keresi egy ország, nem csak Magyarországon van választás
Rekordszámú indulóval és súlyos biztonsági válsággal néznek szembe a perui választók, akik tíz év alatt már a kilencedik elnöküket keresik, vasárnap 35 jelölt közül választanak. Peruban vasárnap tartják az általános választásokat, amelyeken a szavazók 35 elnökjelölt közül választhatnak. A rendkívül»»»
Orbán Viktor a Bálnában: a választási eredmény fájdalmas, de egyértelmű – nem adjuk fel
„A választási eredmény még nem teljes, de érthető és világos. Számunkra fájdalmas, de egyértelmű. A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem nekünk adták” – jelentette be Orbán Viktor vasárnap este fél 10 előtt kicsivel. Köszönte mindenkinek, aki segítette a 2,5 millió szavazatos eredmény elérésé»»»
Navracsics Tibor valószínűleg nem jut be a parlamentbe, gratulált kihívójának
„Gratulálok Dr. Balatincz Péternek!” – írta Facebook-oldalán Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter. A tárcavezető közel 52 százalékos feldolgozottságnál a szavazatok 40 százalékát szerezte meg, ezzel szemben ellenfele, a Tisza Párt jelöltje, Balatincz Péter 53 százalék fele»»»
Orbán Viktor: Két és fél millió ember bízott bennünk a mai nap is
Az előttünk álló feladat világos. A kormányzás súlya nem nyomja a vállunkat, a mi dolgunk, hogy megerősítsük a közösségeinket – mondta Orbán Viktor. Soha nem fogjuk cserben hagyni a két és fél millió szavazónkat – tette hozzá. „Mi nem adjuk fel. Soha, soha, soha, de soha nem adjuk fel!” Cikkünk fri»»»
Orbán Viktor elismerte a Fidesz vereségét, de folytatja
Orbán Viktor beszédet mond. Cikkünk frissül... „A választási eredmény még nem teljes, de számunkra fájdalmas, és egyértelmű. A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem nekünk adták. A győztes pártnak gratuláltam. Nektek, önöknek köszönöm a rengeteg munkát. Soha ennyien és ennyit nem dolgoztunk eg»»»
Változott a választási törvény: ez lett a következmény
A jogszabály-változás nyomán az idei választáson már lehetőség van az egyéni választókerületi szavazatok újraszámlálására még azelőtt, hogy az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság megállapította volna a választókerületi eredményt. Közvetlenül a szavazás napját követően 10 órái»»»
Tisza Párt-sajtótájékoztató este 9 előtt: hatalmas felhatalmazással lehet majd kormányt alakítani
Történelmet írt a Tisza Párt – jelentette be Tóth Péter kampányfőnök a Tisza eredményváróján este 9 óra előtt. Történelmi felhatalmazásról is beszélt, és büszkeségének adott hangot a párt csapatával kapcsolatban. Olyan embereket integrált a kampányba szerinte, akik életükben nem vettek részt kampán»»»
Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság
Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény). A legfrissebb adatok szerint a TISZA jelenleg 135 mandátummal vezet (40 listás és 95 egyé»»»
Gratulált ellenfelének Navracsics TiborLegolvasottabb
„Gratulálok dr. Balatincz Péternek” – írta közösségi oldalán Navracsics Tibor. A Választás.hu adatai szerint 51 százalékos feldolgozottság mellett a Tisza Párt jelöltje több mint háromezer szavazattal vezet Navracsics Tibor előtt. Rekordrészvétellel zárult a 2026-os országgyűlési választás: a 18.30»»»
Máris épül a szeretetország: nem engedik be az M1-et és a TV2-t a Tisza-eredményváróra
Császár Attila a helyszínről bejelentkezve, az M1 csatornának nyilatkozva elmondta: nemcsak a M1, de a TV2 és a Hír TV stábját sem engedték be az eredményváróra. Közölte: Tárkányi Zsolt, a Tisza sajtófőnöke „6-8 kigyúrt biztonsági ember társaságában” akadályozta meg őket a bejutásban. Ahogy Császár»»»
Donald Trump: A Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlenegy semLegolvasottabb
Az amerikai elnök a Fox News hírtelevíziónak adott telefoninterjúban közölt részleteket a blokád tervéről, és megerősítette, hogy az hamarosan életbe lép. Azt is hangoztatta, hogy nem fogja megengedni Iránnak, hogy válogasson, mely országokhoz tartozó hajók kelhetnek át a Hormuzi-szoroson, és melye»»»