24 Ponthu 33m

Mely ügyekkel foghatóak a NER-esek?

Matolcsy György szabad lábával kezdett Bita Dániel, Pető Péter, valamint Nagy József. Aztán az került sorra, hogy Hankó Balázst miért védi a Fidesz, és Seszták Miklóst miért nem, és hogy az ügyészség miért vette egy kalap alá velük Magyar Pétert. A záróetap témája az államfő és a miniszterelnök köz»»»

24.hu
Maszol 1h

Nemzetközi futóverseny miatt egy időre leáll a forgalom a román-bolgár határon

Nemzetközi futóverseny miatt ideiglenesen lezárják a forgalmat vasárnap délelőtt a Giurgiu–Rusze Barátság-hídon – tájékoztatott a Giurgiui Határrendészeti Területi Főosztály közleménye alapján a News.ro. A korlátozásra a Rusze–Giurgiu Szabad Szellem Futás (Free Spirit Run Ruse–Giurgiu) elnevezésű n»»»

maszol.ro
Infostart 1h

Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák a játszótereken

Gyalogos stratégia A közterületek és közutak gyalogosbarát és akadálymentes fejlesztésének irányelveit megalapozó startégiát és ahhoz kapcsolódó tervet fogadott el a Fővárosi Közgyűlés pénteken. A Karácsony Gergely főpolgármester jegyezte javaslatot egyhangúlag fogadta el a testület. A Gyaloglás Ak»»»

infostart.hu
Index 2h

A kormány, amelyik a saját embereinek is a sajtón keresztül üzent

1990-ben, több mint negyven év után először fordult elő Magyarországon, hogy valóban a választók döntöttek arról, ki vezesse az országot. Ettől kezdve a kormányoknak hirtelen szükségük lett a közönség tetszésére, közvetlenül viszont nem tudtak hozzájuk szólni, csak a szerkesztőségeken keresztül. 20»»»

index.hu
Portfolio 3h

Hollandia kivezetné az uniós gáztárolási célokat, amivel Magyarország is jól járhatna

A holland kormány az uniós gáztárolási feltöltési célok jelenlegi formájának kivezetését sürgeti, mivel azok aránytalanul nagy terhet rónak a jelentős tárolókapacitással rendelkező tagállamokra. Hollandia azt javasolja, hogy a célokat ne a tárolókapacitáshoz, hanem a tényleges gázigényhez kössék. A»»»

portfolio.hu
Hvg 3h

Iványi szerint Orbánnak vissza kéne adnia a gazemberséggel szerzett vagyont

Nemcsak azt javasolnám Orbán Viktornak, hogy kérjen bocsánatot, hanem azt is, hogy adja vissza az összes gazemberséggel szerzett vagyont. Ha ezt megtenné, szerintem börtönbe sem kéne mennie – jelentette ki Iványi Gábor, a Magyar Hangnak adott interjújában. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközössé»»»

hvg.hu
Maszol 3h

Közúti hajsza: rollerrel menekült egy 13 éves fiú a szirénázó rendőrök elől (VIDEÓ)

Egy 13 éves kisfiú elektromos rollerrel próbált meg egérutat nyerni az őt követő rendőrautó elől. A sisak nélkül száguldozó tinit a járőrök hamar utolérték, és a kaland a rendőrségen végződött. Több gyerek is rollerrel száguldozott egy Konstanca megyei településen, amikor megjelent a rendőrség. A g»»»

maszol.ro
Demokrata 6h

Rémálom a Csillagban

Június 23-án vették őrizetbe többedmagával Bús Balázst, miután Molnár Áron színész botrányt robbantott ki a Nemzeti Kulturális Alap Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma által tavaly és idén közösségi kulturális programokra megítélt összesen 17,6 milliárd forintos támogatások miatt. Fi»»»

demokrata.hu
Profit Line 6h

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutal»»»

profitline.hu
Index 6h

Az Orbán-kormányok soha nem mertek hozzányúlni, Magyar Péterék pár hónap alatt meghozhatják a döntést

Évtizedek óta minden parlamenti évadban megpróbálkoztak szenteste napjának munkaszüneti nappá tételével, de a hivatalban lévő kormányok – főként a Fidesz–KDNP – minden alkalommal útját állta a javaslatnak. Többnyire gazdasági okokra hivatkozva söpörték le az asztalról a témát, amiről Orbán Viktor n»»»

index.hu
Index 8h

A pokol lángjai másfél hónapig nyaldosták Délvidék természeti kincsét

A forró nyáron kitört tűz akár visszafordíthatatlan ökológiai katasztrófát is okozhat Európa egyik jelentős homokvidéki ökoszisztémájában, a Delibláti-homokpusztán. Délvidék ragyogó ékessége, a Delibláti-homokpuszta mintegy 35 ezer hektáron elterülő különleges természetvédelmi terület, amely Európa»»»

index.hu
Index 9h

Szakértő figyelmeztet: nagyon sokba fog kerülni, amit most csinálunk a vízzel

A magyar cégek egy része már kiszámolta, mennyi vizet tudna visszaforgatni, aztán a terv elakad a pénzügyi vezetőnél – a víz egységára itthon olyan alacsony, hogy a beruházás megtérülése beláthatatlan messzeségbe csúszik. Torma András egyetemi docens szerint ez ma a hazai ipari vízgazdálkodás egyik»»»

index.hu
Vilaggazdasag 9h

Már Ausztria is attól hangos, hogy Magyarországon valami nagyon nincs rendben: rendkívül súlyos vizsgálatra derült fény – annál is durvább az azbesztszennyezés, mint gondoltuk

Hónapok óta húzódik az ügy, de megoldás még mindig nincs. Immár Ausztriában is téma lett a magyarországi azbesztszennyezés, és annak mértéke. Az azbesztszennyezés ügyének egyelőre nemhogy lezárása nincs, de egyre súlyosabbá válik a helyzet. Miután a Greenpeace 22 iskola és óvoda környezetében tárt »»»

vg.hu
Index 11h

Vészhelyzet a levegőben, alig hat percnyi üzemanyaggal szállt le egy utasszállító

Kritikusan kevés üzemanyaggal landolt Manchesterben egy Malta Air Boeing 737-800-as repülőgép, miután a viharos időjárás miatt többször is megszakította a leszállást Skóciában. A pilóta korábban már kért engedélyt a manchesteri kitérőre, de a repülőtér ezt nem fogadta el. A Pisa és Glasgow Prestwic»»»

index.hu
Infostart 12h

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

A valorizáció minden új megállapítású nyugdíjnál kulcstényező, mert ez az értékkövetési szorzótáblázat – magyarázta Farkas András nyugdíjszakértő az InfoRádióban, hozzátéve: a valorizáció értékkövetést jelent, a nyugdíjmegállapításnál a korábbi években keresett nettó kereseteket kell megállapítani »»»

infostart.hu
Privat bankar 12h

Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül

Megszokhattuk, hogy amíg Orbán Viktor volt kormányon Magyarországon, az Oroszország elleni uniós szankciók újabb és újabb köreinek elfogadása körül mindig állt a bál. Igaz, végül aztán a magyar kormány is megszavazta ezeket, némi csúszás, alkudozás, vétóval fenyegetés és nyilvános bírálatok után. A»»»

privatbankar.hu
Delhir 17h

Baka András: az ENSZ bizalmi válságban van | Délhír Portál

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat – jelentette ki Baka András köztársasági elnök tegnap New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében. A Magyarország nevében felszólaló államfő han»»»

delhir.info
Vilaggazdasag 22h

Baka András az ENSZ-ben: az 1956-ban követelt szabadság ugyanaz a szabadság, amelyért ma az ukránok küzdenek

A magyar köztársaság újjáépítéséről és Magyarország nemzetközi szerepéről beszélt az államfő New Yorkban, az ENSZ 81. Közgyűlésén. Baka András szerint a nemzeti érdek és a nemzetközi együttműködés nem zárja ki egymást. Az ENSZ 81. Közgyűlésén szólalt fel csütörtökön Baka András köztársasági elnök, »»»

vg.hu
Index 23h

Felmentette a bíróság Pintér Bencét és a két újságírót Németh Zoltán rágalmazási perében

A Győri Járásbíróság felmentette a rágalmazás vádja alól Pintér Bence győri polgármestert, valamint az Úgytudjuk.hu két újságíróját, akiket Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés korábbi fideszes elnöke perelt be. A magánvádló felfüggesztett fogházbüntetést és milliós polgári jogi igén»»»

index.hu
Hvg 1d

Megtiltotta a Lidlnek egy bíróság, hogy Birkenstock-koppintásokat áruljon

Egy holland bíróság döntése alapján a Lidl köteles beszüntetni a Birkenstock-utánzat szandálok árusításával – írja a BBC. Amennyiben ezt megsértik, akkor büntetésként 5000 eurót kell fizetniük minden olyan nap után, amelyen újabb jogsértés történne. Birkenstock-utánzatokat már évek óta értékesített»»»

hvg.hu
Index 24.09. 17:37

Egy gépelt levél Nagy Ferónak és a szocialista marketing

Ahol a parlamenti választáson csak egyetlen lista indul, ott a népszerűség elvileg nem oszt, nem szoroz. A pártállamnak nem kellett versenyeznie, mégis úgy viselkedett, mintha kötelező lenne tetszenie. 1966-ban 140 ezer levelezőlapon szavaztatta meg a tévénézőket egy táncdalról. Később önálló intéz»»»

index.hu
Index 24.09. 17:25

Magyar Péter táncra perdült a helyiekkel Rómában

A Vatikánban tett hivatalos látogatást követően „lazábbra” vette a figurát a miniszterelnök. A diplomáciai protokoll után az olaszok örökzöld slágerére, a Sarà perché ti amo-ra perdült táncra Róma egyik tágas terén a járókelőkkel. A felejthetetlen olaszországi útról egy pörgős videómontázs is készü»»»

index.hu
Index 24.09. 17:01

A bátorság hiányzott, nem a férfi: egy nő története, aki egyedül vágott bele az anyaságba

Amikor az ismerőseimnek megemlítettem, hogy a magyar SMBC-anyukákról írunk cikket, sokan kikerekedett szemekkel néztek rám – pedig egyáltalán nem marginális jelenségről van szó. Hazánkban új családmodell van születőben: ők a Single Mothers by Choice (SMBC), vagyis a tudatosan egyedülálló anyák, aki»»»

index.hu
Privat bankar 24.09. 16:35

Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni

Az elmúlt évek magasabb inflációja, forintárfolyam-ingadozása és magas kamatkörnyezete új hátszelet adott az euróbevezetés melletti érveknek, mondta Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője a cég csütörtöki sajtótájékoztatóján. A forint stabilizálásához szükséges monetáris szigo»»»

privatbankar.hu
Vilaggazdasag 24.09. 15:49

A Nyugat is egyetért vele: új adut húzhat elő ingujjából Putyin, a csillagos égig drágulhat ez a fém – az oroszok földjében ebből 80 millió tonna lapul

Új adut húzhat elő az ingujjából Putyin. Oroszország nagyot profitálhat ugyanis a réz történelmi ralijából, mivel óriásvállalatai, a Norilsk Nickel és az Udokan Copper révén a világ egyik meghatározó termelője és exportőre. „A réz az új arany” – posztolta ki Kirill Dmitrijev az Orosz Közvetlen Befe»»»

vg.hu
Portfolio 24.09. 15:04

Nem létező, de valódi emberek milliárdjaival tesztelik a világot – különleges eszközt fejleszt a magyar kutató

Az emberi agy néhány tucat, legfeljebb néhány száz ember világában érzi magát igazán otthon, miközben a döntéseink ma milliárdok életére, egymástól távoli kultúrákra és olyan társadalmi rendszerekre hatnak, amelyeket egyetlen ember sem képes fejben tartani. Dávid-Barrett Tamás antropológus szerint »»»

portfolio.hu
Privat bankar 24.09. 13:23

Azonnal reagált Lengyelország az orosz légitámadásokra

A miniszterelnök a Rumen Radev bolgár kormányfővel közös varsói sajtókonferencián elmondta: a Radevval folytatott tárgyalása során „ismét megtámadták Ukrajnát a lengyel határ közelében”, ezért evakuálni kellett a hrubieszówi és a dorohuski határátkelőt. Hrubieszówban vasúti, Dorohuskban közúti hatá»»»

privatbankar.hu
Demokrata 24.09. 13:03

Elszámolás, leszámolás

Az ismert kutató, Mező Gábor reméli, nem a múlt teljes eltörlésének jele az, amit a Tisza a Terror Háza körül művel. Egyelőre kísérletről beszélhetünk, bár a múzeum így is jó néhány napig zárva tartott. Csakhogy a kormány időközben megijedt saját árnyékától, de még inkább a közvélemény felháborodás»»»

demokrata.hu
Hvg 24.09. 12:28

Alkotmányellenes, hogy Trump kitiltotta a CNN-t és más médiumokat a Fehér Házból

Alkotmányellenesnek minősítette Tim Kelly szövetségi bíró Donald Trump pénteki döntését, amely szerint három nagy újságot, a CNN-t, az MS NOW-t és a Politicót is kitiltotta a Fehér Házból, mert azok neki nem tetszően tudósítottak onnan. A három amerikai médium a döntés után pert indított, indoklásu»»»

hvg.hu
Portfolio 24.09. 12:11

Új pályázati dömping jöhet Magyarországon: közel kétszázmilliárd forint EU-pénz sorsa dőlhet el a közeljövőben

A 2021–2027-es uniós ciklus vége egyre közelebb kerül, a vállalkozások számára azonban még korántsem zárult le a GINOP Plusz története. A program pénzügyi keretének és a már nevesített pályázatoknak az összevetése alapján csak a kutatás-fejlesztési, innovációs és stratégiai technológiai területeken»»»

portfolio.hu
Profit Line 24.09. 12:02

Dombrovskis: az EU-nak tovább kell szigorítania az Oroszország elleni gazdasági nyomást

Az Európai Uniónak le kell küzdenie az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos csökkenő elköteleződést, és fokoznia kell a Moszkvára gyakorolt gazdasági nyomást - nyilatkozta Valdis Dombrovskis gazdaságért felelős uniós biztos az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott, szerdán közzétett int»»»

profitline.hu
Maszol 24.09. 08:07

Németország megelégelte, hogy  romániai bandák visszaélnek a szociális támogatásokkal

Németország erősíti a szociális juttatásokkal való visszaélések elleni küzdelmet, különös tekintettel az egyes uniós bevándorlók által elkövetett visszaélésekre – számolt be az AFP hírügynökség.„Elfogadhatatlan, hogy a szabad mozgáshoz való joggal visszaéljenek az Európai Unión belül. Sajnos ez oly»»»

maszol.ro
Hvg 24.09. 06:15

Választásokat ígér Venezuelában Maduro elnök utóda

Választásokat tartanak Venezuelában a teljes demokráciába való átmenet részeként – jelentette ki Delcy Rodríguez ügyvezető venezuelai elnök az ENSZ Közgyűlésének szerdai ülésén. Időpontot nem közölt a voksolásra, annyit mondott, hogy a megfelelő időzítésről a venezuelai nép dönt. Rodríguez – aki az»»»

hvg.hu
Index 24.09. 06:15

Történelmi pillanat, XIV. Leó pápa magánkihallgatáson fogadja Magyar Pétert

Magyar Péter szeptember 24-én első alkalommal látogat miniszterelnökként a Vatikánba, ahol XIV. Leó pápa fogadja magánaudiencián, majd Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék államtitkárával tárgyal. Az Indexnek nyilatkozó két olasz vatikáni szakújságíró szerint a látogatás egy új magyar–vatikáni ka»»»

index.hu
Portfolio 24.09. 06:04

Dízelár-sokk Európában: mi lehet a következő lépés?

Két geopolitikai sokk miatt rendkívül szűkössé vált a globális dízelpiac, Magyarországon pedig tovább nehezíti a helyzetet, hogy az árképzésben korábban meglévő tartalékok szinte teljesen elfogytak. A dízelpiaci nehézségek egész Európát érintik, a kontinensen egyre több kormány avatkozik be valamil»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 24.09. 06:04

Így váltaná ki Kapitány István az orosz gázt: több alternatívát emleget a miniszter Magyarország számára – sorra vettük, mi velük a nagy probléma

Magyarország 2027 őszéig válthatja ki teljesen az orosz földgázt. A kormány – legalábbis Kapitány István erre utalt egy most lezajlott rendezvényen – három fontos alternatív forrással számol: a romániai Neptun Deep mezővel, a horvátországi Krk LNG-terminállal és a görög, a szárazföldön vezetékre vá»»»

vg.hu
Privat bankar 24.09. 05:58

Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú

Az Egyesült Államokban és Európában is kiváló eredménnyel zárták a nagy tőzsdei cégek a második negyedéves gyorsjelentési szezont. Az S&P 500 vállalatai kiugró, nagyjából öt éve nem látott profitnövekedést mutattak, az Euro Stoxx 600 cégei pedig negyedével tudták növelni az eredményüket. Mennyire m»»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 24.09. 05:04

Áll a balhé, áll a bál

A dologból botrány lett, de akkora, hogy Rodrinak bocsánatot kellett kérnie az ellenféltől, amit meg is tett.Ez viszont kevés! Bocsánatot kért? Hamut kellett volna szórni a fejére. Esdekelni kellett volna, pitizni és térden csúszni, mint IV. Henrik császárnak Gergely pápa előtt 1077-ben. A szabadsá»»»

magyarnemzet.hu
Portfolio 23.09. 21:39

Viharfelhők gyülekeznek - újabb döntés ronthatja Trump esélyeit a közelgő félidős választáson

Az amerikai gazdaság erősödése és az energiaárak emelkedése újabb kamatemelés felé terelheti a Federal Reserve-t. A piacokon már egyre nagyobb esélyt adnak az október végi szigorításnak, amely a választási kampány hajrájában tovább növelheti a háztartások és a vállalkozások terheit. Az amerikai gaz»»»

portfolio.hu
Demokrata 23.09. 21:13

Lavrov: Oroszország kész a tartós rendezést szolgáló tárgyalásokra Ukrajna ügyében

„Ahogy azt Donald Trump (amerikai elnök) 2025 augusztusában, az anchorage-i találkozót követően elmondta, mindenki egyetért abban, hogy nem holmi tűzszüneti egyezségre, hanem olyan tartós rendezésre kell törekedni Oroszország és Ukrajna között, amely megbízhatóan pontot tesz a háború végére„ – emlé»»»

demokrata.hu
Magyar Nemzet 23.09. 19:44

Polyák Gáborral az óbaloldal és Pressman pénzosztó embere egy személyben kapott posztot

Brüsszeltől az ellenzéki kabinetigA Tűzfalcsoport felidézte, hogy Polyák a 2017. decemberi LIBE-meghallgatás résztvevőjeként az akkori magyar kormány ellen foglalt állást. A médiajogászt tizenhat évvel ezelőtt balliberális körök még az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki posztjára is»»»

magyarnemzet.hu
Index 23.09. 18:47

Egy faház, húsz fiatal konzervatív és egy elnökjelölt reggeli müzlije

1840-ben egy virginiai ültetvényesből faházban felnőtt, egyszerű parasztembert csináltak, hogy megnyerjék vele az elnökválasztást. Nyolcvan évvel később Freud unokaöccse a nőknek eladta a cigarettát, mint a szabadság fáklyáját, miközben az elnökjelöltekből mosóport meg reggelizőpelyhet formáltak a »»»

index.hu
Blikk 23.09. 18:15

Rogán Antal mellett még Varga Judit is a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Bizottság elé kerülhet

A Tisza-frakció Facebook-oldalán közzétett bejegyzést azzal kezdték: „Nincsenek tabuk. Aki tudhat valamit, annak itt a helye”. A parlamenti bizottság szerdai ülésének egyik napirendi pontja éppen a nyilatkozattételre kötelezendő személyekről szóló döntés lesz. A Tisza Párt azt javasolja, hogy a biz»»»

blikk.hu
Portfolio 23.09. 18:03

Terták Elemér: A népszerűtlen kiigazító intézkedéseket mielőbb meg kell hoznia a kormánynak

Csillag István a „12 rejtett aknát örökölt meg a Magyar-kormány – Avagy a lábon vett szavazók esete” című, a Portfolio-n közölt írásában fontos és időszerű ügyeket tesz szóvá. Az általa felsorolt 12 ügy többsége persze nem rejtett taposóakna: létezésükről már régóta tudunk, megszüntetésük indokát i»»»

portfolio.hu
Index 23.09. 16:47

Egyre nagyobb bajban van a Balaton, és nem az alacsony vízállás a legnagyobb gond

A Balaton jövőjét nem önmagában az alacsony vízállás, hanem a tartósan negatív vízmérleg, a felmelegedés és az egyre növekvő emberi terhelés határozhatja meg. Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója szerint a tó érzékeny ökoszisztémája komoly változások előtt áll. A klímavált»»»

index.hu
Profit Line 23.09. 14:36

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. »»»

profitline.hu
Portfolio 23.09. 13:26

Sok rossz van benne, kevés jó: nekiestek a vagyonadónak a vagyonkezelés nagyágyúi

Ha van előnye a készülő vagyonadónak, akkor az az, hogy életében először számos vagyonos ember vagyontérképet készít magának, és strukturáltan kezdi látni a portfólióját, ezen kívül azonban sok jó nem mondható el a Tisza-kormány által tervezett új teherről - hangzott el a Portfolio szerdai Future o»»»

portfolio.hu
Magyar Nemzet 23.09. 13:04

Visszakaphatja Magyarország az Erasmus- és Horizont-pénzeket, de még mindig nem tudni, milyen áron

Amellett sem szabad elmenni, hogy bár az Európai Bizottság még csak most döntött a befagyasztott forrásokról, Lannert Judit oktatási miniszter már szeptember elején kész tényként kezelte, hogy sikeres volt a magyar pályázat. A Bizottság mai közleményéből kiderült tehát az is, hogy a Tisza-kormány n»»»

magyarnemzet.hu
Demokrata 23.09. 12:24

Az RMDSZ-szel egyeztetett a román miniszterelnök-jelölt

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a találkozó után elmondta: a májusban ellenzékbe vonult Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatása nélkül a Muresan mögé felsorakozott Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), Mentsétek Meg Romániát Szövetségnek (USR) és RMDSZ-nek jelenleg nincs többsége, de „már nem esedékes”, hogy M»»»

demokrata.hu
Maszol 23.09. 12:16

Energiát loptak, mérőórákat manipuláltak: több mint ezer esetet tártak fel nyolc hónap alatt

Több mint ezer esetben észleltek engedély nélküli beavatkozást az energiaellátó berendezésekben idén, az év első nyolc hónapjában a Delgaz Grid működési területéhez tartozó 20 megyében. A szabálytalanságok által okozott kár meghaladja a 14,5 millió lejt – közölte a vállalat. Az esetek többsége vill»»»

maszol.ro