Index 8m

Szorul a hurok a munkaerőpiacon, egyre nehezebben találnak állást a magyarok

A munkaerőpiac gyengülését nemcsak az jelzi, hogy augusztusban kevesebben dolgoztak és többen voltak munka nélkül. A tartósan állást keresők aránya is emelkedett: már minden harmadik munkanélküli több mint egy éve próbál elhelyezkedni. Elemzők szerint a következő hónapok döntik el, átmeneti megtorp»»»

index.hu
Maszol 13m

Nőtt az átlagbér tavaly, de a megyék többsége elmarad az országos szinttől

5266 lejre nőtt az országos nettó átlagbér tavaly, és az alkalmazottak száma is bővült – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adataiból. Az IT és a média szektorban dolgozók kiemelkedő fizetéseket kaptak a statisztika szerint, közben a területi egyenlőtlenségek továbbra is ha»»»

maszol.ro
Maszol 13m

A romániaiak háromnegyede szokott használt ruhát vásárolni

A hazai lakosság 74 százaléka vásárolt használt ruhát az utóbbi három évben, derül ki az ING Consumer Research és az Ipsos által készített felmérésből. Azoknak az aránya, akik bútort, elektronikai cikket és háztartási gépet is vettek másodkézből, meghaladja az 50 százalékot, írja az economedia.ro. »»»

maszol.ro
Vilaggazdasag 14m

Debrecent ünneplik a német autógyártók, meglepő, de ők is a kínai CATL-re szorulnak – érzékelték a politikai ellenszelet

Már a német autóipar is azt várja, hogy felpörögjön a CATL debreceni akkumulátorgyára. A kínai óriás megkezdte az akkumulátorcellák tesztgyártását, a sorozatgyártás pedig a következő hónapokban indulhat el. A magyar üzem termelésére különösen a BMW és a Mercedes-Benz számít, amelyek európai elektro»»»

vg.hu
Demokrata 15m

Megjelent Magyarországon egy veszélyes inváziós kabóca, a szőlő is veszélyben

Magyarországon azonosították a pöttyös lámpahordó kabócát (Lycorma delicatula), amely komoly veszélyt jelenthet a mezőgazdaságra és a növényállományra. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közlése szerint a fajt most először mutatták ki az Európai Unió területén. Az első bejelentés 2»»»

demokrata.hu
Profit Line 15m

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot leh»»»

profitline.hu
Privat bankar 18m

Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa

XIV. Leó látogatása nagy megtiszteltetés, és reményt kelt Franciaország számára – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök pénteken, amikor hivatalában fogadta a pápát négynapos franciaországi apostoli látogatásának kezdetén. „A francia szekularizáció nem a vallás tagadása” – mondta az államfő ü»»»

privatbankar.hu
Hwsw 20m

Október 1-jén kilövik az űrbe az első adatközpont-műholdat

Október 1-jén startol a Google Project Suncatcher első kísérleti missziója, mely egy nagyobb, a világűrben műkő adatközponti klaszter előszele. Pár évvel ezelőtt még teljes képtelenségnek tűnt, mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy pár napon belül elindulhat az első olyan Föld körüli pályára szá»»»

hwsw.hu
Maszol 21m

A PSD jelezte a hitelminősítőknek: készen áll a kormány vezetésére

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy küldöttségük találkozott a Standard&Poor's nemzetközi hitelminősítő képviselőivel, akiket tájékoztattak arról, hogy az alakulat kész vállalni az ország kormányzását. A találkozóra annak kapcsán került sor, hogy az S&P október 2-án ismerteti a Rom»»»

maszol.ro
Portfolio 26m

Jön az új FixMÁP és MÁP Plusz, mutatjuk a friss kamatokat!

Új Fix Magyar Állampapírt és Magyar Állampapír Pluszt bocsát ki az Államadósság Kezelő Központ – derül ki az ÁKK friss közléseiből. Mutatjuk, mit kell tudni az új lakossági állampapírokról. Az október 2-i értéknaptól új, 2029/Q2 sorozatszámú FixMÁP értékesítése kezdődik – közölte az ÁKK. Az új FixM»»»

portfolio.hu
Infostart 26m

A Fidesz vitatja Ruszin-Szendi Romulusz állításait

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter szerdán kiemelte a Facebook-oldalán, hogy a hadsereg német haditechnikai eszközt vett, amelyet a magyar katonák használnak; a szerződésnek része volt, hogy a német kiképzőközpontokba kiküldjék a katonákat, hogy megtanulják nemcsak a technikának a kezelésé»»»

infostart.hu
Portfolio 26m

Kiderült: gyökeres és szokatlan fordulat jön Magyarország időjárásában

Tartósan száraz, túlnyomóan napos és az évszakhoz képest kellemesen meleg időre számíthatunk a hétvégétől kezdve, a következő egy hétben ugyanis teljesen elkerülik a csapadékot hozó frontok Magyarországot – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzéséből. A meteorológiai szolgálat előre»»»

portfolio.hu
Portfolio 26m

Kurali Zoltán: jöhet még idén kamatcsökkentés, ha hiteles lesz a kormány euróálma

Idén még csökkentheti a kamatot a Magyar Nemzeti Bank, amennyiben a külső piaci feltételek kedvezően alakulnak, és a kormány hiteles hiánycsökkentési tervet mutat be az eurócsatlakozás érdekében – nyilatkozta Kurali Zoltán, a jegybank monetáris politikáért felelős alelnöke a Reuters hírügynökségnek»»»

portfolio.hu
Hvg 28m

Átminősíthetik a Szent István körúton ájultra vert férfi ügyét, a rendőrség szakértőt is kirendelt

A rendőrség szakértőt rendel ki a Szent István körúton ájultra vert férfi ügyében, amely alapján az eljárás átminősíthető – tudta meg a Telex. Egyelőre azonban továbbra is súlyos testi sértés kísérlete miatt folyik a nyomozás. Mint arról korábban beszámoltunk, szombat hajnalban került nyilvánosságr»»»

hvg.hu
Maszol 33m

Sokan kérik, kevesen használták a csejdi autóbuszjáratot

Szászötven panasz érkezett egyetlen hét alatt a Maros Megyei Prefektúrára a Marosszentgyörgyhöz tartozó Csejdre közlekedő buszjárat miatt. Miközben az utazási igény láthatóan nagy indulatokat váltott ki, a korábbi tapasztalatok szerint kevés utas használta rendszeresen a járatot. A helyzet rendezés»»»

maszol.ro
Infostart 38m

„Simlis” gyártók építőanyagaira figyelmeztet az ÉVOSZ

Kaszab Gergely szerint elszaporodtak az olcsó, silány minőségű, bizonytalan eredetű anyagok, ami nemcsak a lakosság és a betegek egészségét veszélyezteti, hanem hátrányos versenyhelyzetbe hozza a szabálykövető, minőségi termékeket gyártó vállalatokat is. Hangsúlyozta: jelenleg mindez a fogyasztóvéd»»»

infostart.hu
Profit Line 40m

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még »»»

profitline.hu
Index 41m

Nem elég a jó jegy, ha szorong a gyerek – Ez hiányzik a leginkább a hazai iskolákból

Egyre több szakértő és döntéshozó mutat rá arra, hogy a mai oktatási rendszer feladata messze túlmutat a tananyag átadásán. A gyerekek változó igényei és a növekvő pszichés terhelés miatt az iskoláknak új kihívásokkal kell szembenézniük – elvégre a sikeres felnőtté váláshoz nem elég a jó osztályzat»»»

index.hu
Magyar Nemzet 42m

Sorra zárnak be a gyárak, a kormánynak mégsincs foglalkoztatáspolitikája

Megjegyzendő, hogy több mint egy hete lapunk megkeresésére a Szociális és Családügyi Minisztérium azt válaszolta, hogy a munkaügyi államtitkári tisztség betöltéséről megszületett a döntés, jelenleg a kinevezés hivatalos kihirdetésére várnak. Az új vezető nevét nem árulták el, azt ugyanakkor igen, h»»»

magyarnemzet.hu
Hwsw 44m

Válságban az Oracle gigantikus adatközpont-építési projektje

Egyre komolyabb aggodalom lengi körül az Oracle eddigi egyik legnagyobb, készülő adatközpont-projektjét, a Project Jupitert, mely a Microsofttal karöltve mintegy 165 milliárd dollárnyi tőkével valósulna meg a Stargate-program keretében. Vis maior értesítést küldött az Oracle csütörtökön a Stargate »»»

hwsw.hu
Maszol 45m

Sebesült medvét találtak Brassó területén – El kellett altatni az állatot

Egy sebesült medvét altattak el péntek reggel Brassóban, a hatóságok döntése után. A medvére lakossági bejelentés nyomán találtak rá. Azért döntöttek az elaltatása mellett, mert az állat egyáltalán nem tudott mozogni. A nagyjából 5-6 éves anyamedvét péntek reggel 9 óra 30 perckor jelezték a 112-es »»»

maszol.ro
Blikk 48m

Németh Szilárd kimondta a boldogító igent

Mint azt lapunk megírta, teljesen megváltozott az egykori parlamenti képviselő élete az áprilisi választások óta. A korábbi rezsibiztos és a Fidesz egykori alelnöke a hosszú parlamenti pályafutása végére ért, május végén lemondott a Magyar Birkózó Szövetség elnöki posztjáról, azóta pedig szinte tel»»»

blikk.hu
Hvg 50m

Buldózerekkel pusztítja az izraeli hadsereg a palesztinok olajfaligeteit Ciszjordániában

Gyökerestül kiforgatott fák, elpusztított bokrok, kétségbeesett emberek látványa fogadta a Reuters riporterét, aki egy, a ciszjordániai Ramallah melletti olajfaligetbe látogatott el. Az izraeli hadsereg ugyanis nem sokkal azelőtt buldózerekkel pusztította el az olajfákat, ráadásul mindezt a szüreti»»»

hvg.hu
Infostart 50m

Lakóházában támadták meg: súlyosan megsérült az MTK kapusa

Az incidens során a 28 éves labdarúgó lábközépcsonttörést szenvedett, jelenleg otthonában gyógyul, legkorábban az őszi szezon végére, december közepén térhet vissza a pályára. A hírt a csakfoci.hu írta meg, miként azt is, hogy a rendőrség megkezdte a nyomozást. A klub – a folyamatban lévő ügyre hiv»»»

infostart.hu
Hvg 52m

Seszták Miklós és Hankó Balázs is a legmagasabb kockázati besorolást kapta az Integritás Hatóság vagyonnyilatkozati vizsgálatában

Több mint száz személy a legmagasabb kockázati besorolást kapta a vagyonnyilatkozati vizsgálat során az Integritás Hatóságnál (IH), köztük van Seszták Miklós volt KDNP-s fejlesztési és Hankó Balázs egykori fideszes kulturális és innovációs miniszter is – erősítette meg a 24.hu-nak az intézmény. A v»»»

hvg.hu
Index 53m

Alig lehet felismerni – nem akármilyen fotókat osztott meg magáról Németh Szilárd

A Fidesz egykori országgyűlési képviselője, államtitkára, rezsibiztosa, polgármestere, Németh Szilárd különleges poszttal jelentkezett a közösségi médiában. Feleségével a harmincadik házassági évfordulójukat templomban tett esküvel erősítették meg, a nagy nap alkalmából pedig megosztott magukról tö»»»

index.hu
Privat bankar 54m

Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!

Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak a csütörtöki országos átlagokhoz képest – írja a Holtankoljak. Az autós lap statisztikái szerint 95-ös benzin és a gázolaj ára is változatlan maradt, így a hét utolsó munkanapján is stabilan alakulnak a hazai átlagárak. Felidézik, az elmúlt napokban több»»»

privatbankar.hu
VajdasagMA 58m

175 millió eurós hitelből fejlesztik Szerbia gázhálózatát

A Világbank 175 millió eurós hitelt hagyott jóvá a szerbiai gázinfrastruktúra fejlesztésének első szakaszára – közölte Dubravka Đedović Handanović ügyvezető bányászati és energiaügyi miniszter. A beruházás egy szélesebb körű fejlesztési program első lépése, amelynek keretében új gázvezetékek és tár»»»

vajma.info
Demokrata 1h

A gyárbezárások idejét éljük: kormányzás nincs, munkanélküliség van

A politikus úgy fogalmazott, hogy „a gyárbezárások idejét éljük”. Tószegen az egyik legnagyobb magyar kerékpárgyár zár be, több mint négyszáz munkahely szűnik meg, Bonyhádon az emblematikus zománcgyár fejezi be működését, amivel százötven család megélhetése kerül veszélybe – mondta. Jászberényben a»»»

demokrata.hu
Index 1h

Első fokon fegyházbüntetésre ítélték az izommerevségben szenvedő gyerekét halálra éheztető édesanyát

Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt az anyát, aki izommerevségben szenvedő, 39 éves lányát hónapokon át éheztette és elhanyagolta, amíg az 27 kilogrammra lefogyva meg nem halt. A bíróság különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett embe»»»

index.hu
Portfolio 1h

Mégis felveszi az uniós védelmi hitelt a magyar kormány, de jóval kevesebbet kér, mint az előző vezetés

A magyar sajtóban csütörtökön még az a hír terjedt, hogy az új kormány egyáltalán nem kér az uniós védelmi hitelből, a Bizottság pénteki tájékoztatóján azonban megerősítették, hogy a Tisza-kormány mégiscsak lehívja a kedvezményes hitelt, ám az eredeti kölcsön mindössze egyharmadát fogják igényelni.»»»

portfolio.hu
Maszol 1h

Hamis euróbankjegyek ügyében tartottak házkutatást, őrizetbe vettek egy férfit

Két házkutatást tartottak az Arad megyei Újszentannán (Sântana) hamis valutával kapcsolatos ügyben. A nyomozás során egy 29 éves férfit őrizetbe vettek és 1500 eurót foglaltak le, amelyről azt gyanítják, hogy hamis – közölte a Hunyad Megyei Rendőr-főkapitányság. A szervezett bűnözés elleni rendőrök»»»

maszol.ro
Maszol 1h

Döntött az RMDSZ a Mureșan-kormánnyal kapcsolatban 

A Szövetségi Állandó Tanács úgy döntött, az RMDSZ támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását, és vállalja a részvételt a kormányban. Cseke Attilát a fejlesztési minisztérium, Ötvös Koppány Bulcsút a kulturális minisztérium, Tánczos Barnát miniszterelnök-helyettesnek és a mezőgazdaság»»»

maszol.ro
Index 1h

Felkapta a szél az autót, majd hozzácsapta egy másikhoz Brazíliában

Egy mikrokitörés okozott ítéletidőt egy brazil városban. Az extrém széllökés egy ponton felkapott egy autót, majd egy másikhoz csapta. A mikrokitörés egy olyan jelenség, amely lokálisan alakul ki, de óriási az ereje. Óriási vihar csapott le a brazíliai Paraná államban fekvő Francisco Beltrao városá»»»

index.hu
Portfolio 1h

Extrém lehetőséget találtunk: a profik szerint 2200 százalékkal többet érhet ez a részvény!

A tőzsdéken időről időre felbukkannak olyan részvények, amelyeknél szinte hihetetlen felértékelődési potenciált látnak az elemzők. Mostani elemzésünkben is egy ilyen vállalatot mutatunk be: a részvény akár több mint a húszszorosára is emelkedhet, miközben már a következő hónapokban eldőlhet, van-e »»»

portfolio.hu
Portfolio 1h

Megkongatták a vészharangot: az árrésstop miatt tűnnek el a magyar termékek a boltokból

A 2025 tavaszán bevezetett, kötelező kiskereskedelmi árrésstop egyre súlyosabb károkat okoz a hazai élelmiszerlánc szereplőinek, miközben eredeti célját már elvesztette. Bár a globális piaci folyamatok hatására az élelmiszer-infláció hónapok óta negatív tartományban van, a piactorzító intézkedés to»»»

portfolio.hu
Demokrata 1h

Előzetes letartóztatásban a Rendszerbontó Nagykoncert mögötti alapítvány vezetője

A volt XII. kerületi önkormányzati képviselőt és korábbi Momentum-pártigazgatót júniusban gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség az óbudai korrupciós ügyben, aki azóta letartóztatásban van – mutatott rá az alapítvány és Matisz Károly István kapcsolatára Hont András. A nyomozás során addig »»»

demokrata.hu
Profit Line 1h

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült. Ez alapján egyértelmű: az influenszer marketing ellenőrzése tartósan a GVH fókuszában van, függetlenül a »»»

profitline.hu
Index 1h

Aktivizálta magát a DPK, Gulyás Gergely társaságában egy kötetlen estére hívják a tagokat

A Digitális Polgári Körök Budapesten kötetlen találkozót szerveznek, amelyen Gulyás Gergely és Szepesfalvy Anna is részt vesz. Októberben Lakiteleken rendezik meg az első országos DPK-tábort, ahol előadások, viták és közösségi programok várják a résztvevőket. A Digitális Polgári Körök ezúttal „köte»»»

index.hu
Index 1h

Magyar Péter ironikusan reagált a KSH adataira, a Fidesznek is odaszúrt

Magyar Péter némileg ironizálva közölte, hogy a Fidesz hamarosan előáll azzal, hogy nem ők, hanem a Tisza-kormány a felelős azért, mert jelentősen kevesebb gyermek született Magyarországon 2026 augusztusában. A miniszterelnök hozzátette, személy szerint ő a felelős ezért. „Gondolom, a Fidesz hamaro»»»

index.hu
Privat bankar 1h

Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között

Zelenszkij szerint Washington egy amerikai–ukrán–orosz találkozó lehetőségét is felvetette, amelyet kezdetben nem államfői, hanem szakértői szinten tarthatnának meg. Az ukrán elnök azt mondta, Kijev nyitott a különböző helyszínekre és tárgyalási formátumokra. Az amerikai kezdeményezés része lehet a»»»

privatbankar.hu
Maszol 1h

Meggondolta magát az OMV Petrom, 10 lej alatt maradt a benzin ára

Még mindig van két kúthálózat, ahol 10 lejnél olcsóbb benzint lehet tankolni. A csütörtökről péntekre virradó éjszakán literenként 8 banival emelte az üzemanyagok árát az OMV Petrom, számolt be a profit.ro. Ezzel a gázolaj az OMV kútjainál átlépett egy újabb lélektani határt, literje 11,05 lejbe ke»»»

maszol.ro
Hvg 1h

Még az idei évre járhat 100–130–150 ezer forint az államtól, ha most indul a nyugdíjmegtakarítás

Szeptember végén még mindig van 3 hónap, hogy a magyarok indítsanak egy megtakarítást, amely segítségével az államtól vissza tudnák igényelni a befizetett személyi jövedelemadójuk egy részét, egyenesen belecsatornázva a megtakarításba. Azonban nem minden megtakarítás jogosult erre a lehetősségre. E»»»

hvg.hu
Hvg 1h

A Fidesz szerint nem 12, csak 8 milliárdért szerződött a HM előző vezetése egy brit céggel

A Honvédelmi Minisztérium korábbi vezetése által meghozott döntések minden esetben azt a célt szolgálták, hogy a magyar katonák a lehető legmagasabb színvonalú felkészítést kapják – reagált Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter vádjaira a Fidesz. A HVG is megírta délelőtt, hogy a Honvédelmi M»»»

hvg.hu
Hvg 1h

Őrsi a börtönből: Négy éve nem történik semmi a magáncélokra elherdált II. kerületi sportpénzek ügyében

„1676 nap telt el eseménytelenül azóta, hogy a II. kerületi önkormányzat feljelentést tett a magáncélokra elherdált sportpénzek miatt” – írta a közösségi oldalán Őrsi Gergely, a kerület polgármestere, aki az ügyvédjén keresztül kommunikál a külvilággal azóta, hogy júniusban letartóztatták az óbudai»»»

hvg.hu
Vilaggazdasag 1h

Állampapír: Romániában bevált a vérért kötvény program, miközben idehaza egyre csökkentik a kamatokat

Első hallásra kissé bizarrnak tűnik ez a román innováció, de állítólag bejött. Extra kamatozásban részesülnek a román véradók, ha állampapírokat vásárolnak. A román állampapírprogram egyszerre próbálja kezelni az ország krónikus vérhiányát és az államháztartás finanszírozási igényeit. A kezdeményez»»»

vg.hu
Maszol 1h

Most már mindkét irányból épül a Kézdivásárhely–Kézdiszentlélek kerékpárút

Újabb szakaszához érkezett a Kézdivásárhely és Kézdiszentlélek közötti kerékpárút építése: csütörtökön a céhes város közigazgatási területén is megkezdődtek a munkálatok. A kivitelezést a közbeszerzési eljárást megnyerő Strabag végzi. A Kézdiszentlélekhez tartozó szakaszon már hónapokkal korábban f»»»

maszol.ro
Infostart 1h

Szőlő utcai ügy: meghosszabbították a volt főigazgató és társa letartóztatását

A szóvivő hozzátette: a védői fellebbezések miatt a végzés nem végleges. Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet emberkereskedelemmel, kényszermunkával és egyéb bűncselekményekkel gyanúsított volt igazgatója és élettársa tavaly május 29-én került letartóztatásba, azóta állnak a legs»»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 1h

Magyar Péter név szerint kérte számon a krízis idején: Garancsi István cége teljesítette, amit megígért – tízezer tonna kő érkezett a Dunához

Befejeződött annak a tízezer tonna terméskőnek a leszállítása, amelyet a Market Építő Zrt. ajánlott fel a paksi fenékküszöb építéséhez. A Duna alacsony vízállása miatt elrendelt beruházás már hetek óta ellátja vízszintemelő feladatát, a teljes kivitelezés azonban továbbra is zajlik. Leszállította a»»»

vg.hu
Portfolio 1h

Magyarország számára is fontos megállapodás született a kis moduláris atomreaktorok piacán

Együttműködési megállapodást írt alá az amerikai GE Vernova, a japán Hitachi, a dél-koreai Samsung C&T és a lengyel SGE, hogy közösen terjesszék a BWRX-300 típusú kis moduláris atomreaktort Közép- és Kelet-Európában, valamint Nagy-Britanniában – közölték a cégek. A régióban a lengyel SGE viszi a pr»»»

portfolio.hu