Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot. A Dow Jones 1206,95 ponttal, 2,47 százalékkal 50 115,67 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 128,98 ponttal, 1,9 százalék»»»
Elkezdődött a téli olimpia Olaszországban – a nap hírei
Megkezdte a Magyar Posta a februári, a 13. havi és a 14. havi nyugdíj első negyedének kézbesítését. A kifizetések egy összegben, egyazon utalványon érkeznek, amelyen a három tételt külön feltüntetve találják a címzettek. A miniszterelnök szerint megvan a fedezet a költségvetésben az emelt bérekre é»»»
Donald Trump látogatása és a budapesti békecsúcs hatalmas előny lehet a FidesznekLegolvasottabb
Donald Trump magyarországi látogatása és a budapesti békecsúcs százalékpontokban mérhető előnyt jelentene a Fidesznek – hangoztatta Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója pénteken az M5 csatorna Kérdések órája című közéleti műsorában, ahol Cs. Király Tamással, az Ult»»»
Szépíteni tudtak a tőzsdék a hét végére
Világszerte kockázatkerülés és részben likviditási kényszer hajtja a rég nem látott mértékű, több eszközosztályt egyszerre érintő zuhanást, amit az AI-beruházások megtérülésével, a dollárerősödéssel és monetáris szigorítással kapcsolatos félelmek, gyenge gyorsjelentések és fontos technikai szintek »»»
A duális képzés erősítéséről beszéltek a százhalombattai fórumonLegolvasottabb
Egyebek mellett a duális oktatás aktuális kérdéseit tekintették át a kérdezd a minisztert sorozat következő, 21., százhalombattai állomásán a Széchenyi István Technikum és Gimnáziumban – ismertette a rendezvényt követően a kulturális és innovációs miniszter. Hankó Balázs elmondta, hogy az intézmény»»»
Kifütyülték az izraeli delegációt Milánóban a téli olimpia megnyitóján
Kifütyülték az izraeli delegációt Milánóban a téli olimpia megnyitóján – írja az AP. A négy sportolót hangos fujjolással köszöntötték. A rendezvényt megelőzően többen is követelték Izrael kizárását a játékokról, mivel a gázai háborúban az ország hadereje több tízezer palesztin civilt ölt meg. https»»»
Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme
A Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul. A program első, 9 milliárd forintos ütemét 2025. február 3-án indította el a kormány, amely iránt ki»»»
Irán bejelentette, hogy folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal
Irán folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal - közölte az iráni külügyminiszter pénteken, az amerikai elnök közel-keleti megbízottjával, Steve Witkoff-fal, és Donald Trump amerikai elnök vejével, Jared Kushnerrel folytatott tárgyalásai első fordulóját követően. Abbász Aragcsi az irán»»»
Trump az egész világ előtt megnevezte, ki lehet az utódja: ő lehet a következő amerikai elnök és alelnök – „Nagyon nehéz lenne legyőzni ezt a párost”
Donald Trump pozitívan értékelte JD Vance alelnököt és Marco Rubio külügyminisztert, mindkettőjüket nagyon intelligensnek nevezte. Donald Trump pozitívan nyilatkozott JD Vance alelnökről és Marco Rubio a külügyminiszterről az NBC Nightly News című műsorban adott exkluzív interjújában. Fotó: AFPAz e»»»
Szlovénia jogszabályt dolgoz ki a 16 éven aluliak közösségimédia-használatának korlátozására
A szlovén kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy jogszabályt dolgozzanak ki a 16 éven aluli gyermekek közösségimédia-használatának korlátozására – közölte Matej Arcon miniszterelnök-helyettes a kabinet ülése után. Kiemelte: a kezdeményezést az oktatási tárca vezeti, a javaslatok kidolgozásába i»»»
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Az Amazon amerikai e-kereskedelmi óriáscég 6 százalékkal növelte adózott eredményét a negyedik negyedévben éves összevetésben, miközben a bevétele meghaladta az előrejelzéseket. A december végével záródott három hónapban az adózott eredménye 21,2 milliárd dollár, részvényenként 1,95 dollár volt, me»»»
Elgázolta és alaposan meg is verte felesége szeretőjét egy férfi + videóLegolvasottabb
Biztonsági kamera rögzítette a támadást a borsodi nagyközségben, Múcsonyban. A felvételen tisztán látszik, amint a férj, megpillantva felesége szeretőjét, gázt ad és nagy sebességgel, fékezés nélkül nekipasszírozza a férfit annak saját autójához. Ezután a sofőr és utasa kiszállnak a fekete gépkocsi»»»
Visszaállt a rend a berlini nemzetközi repülőtérenLegolvasottabb
A péntek kora délután újraindult a légiforgalom a berlini Brandenburg nemzetközi repülőtéren (BER), ahol a járatokat az előző este kialakult kedvezőtlen időjárási körülmények miatt felfüggesztették. A berlini repülőteret hivatalosan is újranyitották Fotó: AFP A repülőteret hivatalosan délben nyitot»»»
Már majdnem eltelt egy év, de még mindig nem hallgattak ki senkit gyanúsítottként az MNB-ügyben
Ugyan az eljárás már egy éve tart, még senkit sem hallgattak ki gyanúsítottként a jegybanki alapítványok gazdálkodása miatt indult nyomozásban, tudta meg az RTL Híradó az ügyészségtől. A rendőrség pedig arra nem válaszolt, hogy tanúként kihallgatták-e már például Matolcsy György korábbi MNB elnököt»»»
Kiadták a Magyarországon bujkáló volt lengyel igazságügyi miniszter ellen az elfogatóparancsot
Hivatalosan is kiadták a Magyarországon bujkáló volt lengyel igazságügyi miniszter ellen az elfogatóparancsot – derül ki a varsói rendőrség honlapjáról. Mint arról korábban beszámoltunk, Zbigniew Ziobro a Fidesszel szövetséges lengyel Jog és Igazságosság párt (PiS) kormányában volt igazságügyi mini»»»
Fodor Gábor: az áprilisi választás nem Magyar Péterről, hanem Orbán Viktor kormányzásáról szól majd
Donald Trump magyarországi látogatása és a budapesti békecsúcs százalékpontokban mérhető előnyt jelentene a Fidesznek – hangoztatta Fodor Gábor, a Közép-Európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója pénteken az M5 csatorna Kérdések órája című közéleti műsorában, ahol Cs. Király Tamással, az Ult»»»
Az Egyesült Államokkal történő tárgyalások folytatásáról tett bejelentést Irán
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter kijelentette, hogy Teherán folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal. A közel-keleti ország tisztviselői pénteken Donald Trump különmegbízottjaival egyeztettek. A tárgyalásokon Omán közvetített a felek között, a tárcavezető szerint pozitív volt a lé»»»
A KORRUPT NÉMET HÁBORÚS USZÍTÓ VON DER LEYEN BEJELENTETTE: JÖN AZ EU ÚJABB SZANKCIÓS CSOMAGJA
Napi Plusz Mivel Oroszország csak akkor fog őszinte szándékkal tárgyalóasztalhoz ülni, ha nyomást gyakorolnak rá, az Európai Bizottság új, immár a 20. szankciócsomagot készíti elő, amely az orosz energiát, a pénzügyi szolgáltatásokat és a kereskedelmet érinti – közölte Ursula von der Leyen pénteken»»»
Megtalálhatták a hosszú távú ellenszert a Covid ellen
Kutatók olyan antitesteket azonosítottak, amelyek a koronavírusok széles köre ellen nyújtanak hatékony védelmet, a SARS-CoV-1-től a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 számos variánsáig. Ezek az antitestek a vírus tüskefehérjéjének tövénél elhelyezkedő, rendkívül stabil és létfontosságú régióhoz kép»»»
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel több, mint az előző évben. A hat százalékos növekedés jól mutatja a fogyasztói jogvitákban eljáró alternatív vitarendezési fórum iránti növekvő bizalmat és igényt. A»»»
Szentkirályi Alexandra: Ezt egy kisiskolás is ki tudná számolni, de Brüsszelnek nem megyLegolvasottabb
Ezt egy kisiskolás is ki tudná számolni, de Brüsszelnek nem megy – jegyezte meg Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán. A budapesti Fidesz elnöke rámutatott: miközben az amerikaiak és a kínaiak elszárnyalnak mellettünk, és kenterbe vernek a digitális átállás és a technológia terén, mindenki lát»»»
Váratlan magyar bejelentés: máris módosítják a Budapest–Belgrád vasút menetrendjét, új városban áll meg a vonat – ki nem találná senki, hogy hol
A Budapest–Belgrád vasútvonal nemzetközi vonatai a jövőben Kiskőrösön is megállnak. Eredetileg a nemzetközi járatok belföldön csak Kiskunhalason és a határ menti Kelebián álltak volna meg. A Budapest–Belgrád vasútvonal menetrendjében fontos változás várható: a nemzetközi vonatok a jövőben Kiskőrösö»»»
Deutsch Tamás szerint Magyar Péter lepaktált Ilaria Salisszal
Deutsch Tamás szerint Magyar Péter „piszkos politikai alkut kötött”, és annak érdekében, „hogy a saját bőrét mentse, képes volt arra, hogy egy magyar embereket félholtra verő kommunista terroristával lepaktáljon”. Az Európai Parlament képviselője szerint ugyanis a Tisza Párt elnökének távolmaradásá»»»
Határidőt adott Győr polgármestere az önkormányzati cég vezetőjének a hiányzó dokumentumok pótlására
Nem csillapodtak az indulatok Pintér Bence, Győr polgármestere és Sárkány Péter, a Győr-Szol Zrt. vezérigazgatója között. A városvezető arról számolt be, hogy levelet kapott a cégvezetőtől, de több fontos dokumentumot hiányolt belőle. A polgármester kiakadt arra, hogy egy nokiás dobozban szerették »»»
Rossz hír az Apple-felhasználóknak: hamarosan csúnyán megdrágulhatnak az iPhone-ok
A globális memóriachip-hiány egyre súlyosabban érinti az okostelefon-piacot. A Reuters cikke elemzése szerint a technológiai szektorban az amerikai Szilícium-völgytől a kínai Sencsenig mindenki azt találgatja, hogy az Apple megemeli-e legnépszerűbb termékének, az iPhone-nak az árát, vagy feláldozzá»»»
150 darab legalább milliós nyereményt kínál az új, Varázsvilág sorsjegycsalád
A farsangi időszakra időzítve jelenik meg az év első háromtagú sorsjegycsaládja: a Varázskamra, Varázsrengeteg és Varázsvilág. A sorsjegyek mágikus külsővel, egyszerű, ám dinamikus játékmenetekkel és több tízmilliós főnyereményekkel várják a játékosokat. 2026-ban a 3-tagú sorsjegycsaládok kerülnek »»»
Újabb életfogytiglanit kapott egy brit sorozatgyilkos egy 27 évvel ezelőtti gyilkosságért
Újabb, életfogytiglanival felérő szabadságvesztéssel sújtotta egy londoni bíróság Steve Wright brit sorozatgyilkost, miután bevallotta, hogy a terhére rótt öt gyilkosságon kívül 1999-ben megölt egy 17 éves lányt is. A suffolki fojtogató néven emlegetett sorozatgyilkost 2008-ben ítélték életfogytig »»»
Sophie Turnerről lesifotók készültek Lara Croftként, az ikonikus pisztolyokkal együtt
szöveges hirdetés A Starfield Nintendo Switch 2-es verziójával kapcsolatban sok a kérdőjel, most... Az Embark Studios vezérigazgatója, Patrick Söderlund arról beszélt, hogy a stú... Kiderült, hogy az HBO élőszereplős sorozatot gyárt a Baldur’s Gate-ből, élén C... A Neocore Games most egy hazai mérc»»»
Szijjártó Péter: Hamarosan újabb beruházások érkezhetnek Miskolcra + videóLegolvasottabb
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán közzétett videójában arról beszélt, hogy miskolci fóruma végén Csöbör Katalin országgyűlési képviselőtől ajándékot kapott. Elmondta: a meglepetés az Avasi TV-torony kicsinyített mása volt, amely arra emlékezteti, hogy a beruházásokat»»»
Nagy port kavart Trump videója – Majmokként ábrázolta az Obama házaspárt (VIDEÓ)
„Ennél már nincs lejjebb” – írta a Republicans Against Trump nevű X-oldal arra a rövid videórészletre reagálva, amelyben Donald Trump majmokként ábrázolta Barack és Michelle Obamát. A felvétel a demokratáknál is kiverte a biztosítékot, de még a republikánus oldalon is éles bírálatokat váltott ki, O»»»
Soha nem látott méretű drogfogás Macedóniában + fotóLegolvasottabb
A beszámoló szerint a csütörtökön megkezdett, de még pénteken is tartó rendőrségi akció helyszínei Szkopjéban és Strumicában voltak, és noha gyógyászati célú cannabis lefoglalásáról van szó, a hatóságok szerint a termesztők azt nem az engedélyezett felhasználásra szánták. Az illetékesek hivatalosan»»»
Teljes fordulat: többé nem lehet úgy elektromos rollert használni Magyarországon, mint eddig – Lázár János minisztériuma bemutatta az új szabályokat
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket. Az új KRESZ-tervezet szigorúbb szabályokat vezetne be az elektromos rollerek használatára a balesetek számának drasztikus növekedése mi»»»
Szexuális bántalmazás és molesztálás történhetett a szekszárdi gyermekotthonban, nyomozás indult
Szexuális bántalmazás és molesztálás miatt is nyomozást indított a rendőrség a szekszárdi gyermekotthonban történtekkel kapcsolatban. Tavaly derült ki, hogy az egyik intézményben töltött éjszakán sérült meg a másfél éves Noel, akinek az ügyét összevonták a szexuális bántalmazásával. A hatóságok edd»»»
„Most látjuk, hogy van az a pénz” - G.w.M.-nek üzent Molnár Áron
Molnár Áron reagált G.w.M, vagyis Varga Márk azon TikTok-videójára, amiben a kormány romapolitikáját dicsérte. A rapper elmondása elmondása szerint az elmúlt években számtalan támogatást kaptak a romák, és „folyamatos integrálás” eredményeként sok cigány ügyvéd, vállalkozó, rendőr és diplomata lett»»»
Ütközőpályán a turizmus és a lakhatás: újabb budapesti kerület szigoríthat az Airbnb-ken
Újabb budapesti kerület készülhet korlátozni a rövid távú lakáskiadást. Az Index beszámolója szerint a Belváros–Lipótváros Önkormányzatának honlapján elérhető, az építési szabályzat átfogó módosítását megalapozó tanulmány arra jut, hogy az V. kerület egyes részein már megjelentek a „Prága-szindróma»»»
Magyarokat megkárosító francia adathalászokat tartóztattak le Budapesten – videó
A tájékoztatás szerint a három csalót kedden érték tetten egy fővárosi luxusapartmanban, amint éppen adathalász üzeneteket terjesztettek. A férfiakat a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bevetési egysége fogta el, majd vitte Kaposvárra, ahol információs rendszer felhasználásával elkövetett csalá»»»
MÉG A KINDERTOJÁSBAN IS DROGOT REJTEGETETT A BUDAPESTEN ELFOGOTT KÁBÍTÓSZER-KERESKEDŐ
Napi Plusz A zuglói rendőrök egy olyan kábítószer-terjesztőn ütöttek rajta, aki még kindertojásban, valamint dobozokban is drogot rejtett el, marihuánát és kristályt is. A megtalált, megközelítőleg 400 adag kábítószer feketepiaci összértéke körülbelül másfél millió forint. A Budapesti Rendőr-főkapi»»»
Lázár János: Nem migrációra, hanem integrációra van szükségLegolvasottabb
– A legfontosabb állításom az, hogy Magyarországon nem migrációra, hanem integrációra van szükség. Tehát ennek az országnak föl kell tárni a belső aranytartalékait. Általában az ország határmenti vidékén komoly emberi erőforrás tartalék van – mondta el a HírTV Péntek 8 műsorában Lázár János. A tárc»»»
Fico megindította a bosszút, kitört a botrány: Szlovákia orosz fegyvereket adott át Ukrajnának – nem ússzák meg, akik tették
A vizsgálat érzékeny politikai kérdéseket érint a háború kezdetén hozott döntésekről. Nyomozás indult Szlovákiában amiatt, hogy a hatóságok szerint 2022-ben titkosított S-300-as iratok kerülhettek Ukrajnához illegálisan. A szlovák rendőrség kémkedés gyanújával vizsgálja, hogy 2022-ben titkos S-300-»»»
Fekete-Győr András páros lábbal szállt bele Deutsch Tamásba
Fekete-Győr András kemény üzenetet küldött Deutsch Tamásnak, kritizálva angol tudását és a Fideszben betöltött szerepét. Ennek apropóját a politikus azon kijelentése adta, amelyben „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek nevezte Kapitány Istvánt. Fekete-Győr András hosszú Facebook-bejegyzésben fejtet»»»
Nemzetközi bírósághoz fordult az Ahold Delhaize a szerbiai árréskorlátozás miatt
Nemzetközi választottbírósági eljárást indított a szerb állam ellen az Ahold Delhaize, miután a szerb kormány tavaly ősszel rendeletben korlátozta az árréseket több alapvető termékkategóriában. A vállalat a washingtoni székhelyű Nemzetközi Beruházási Viták Rendezésének Központjához (ICSID) fordult,»»»
Szexuális bántalmazás miatt is nyomoz a rendőrség a szekszárdi gyermekotthonban
Szexuális bántalmazás miatt is nyomoz a rendőrség a szekszárdi gyermekotthonban – írja Facebook oldalán Tényi István. Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly nyilvánosságra került egy fotó egy az intézetben élő másféléves Noel megduzzadt arcáról. A kép alapján nem lehetett kizárni, hogy a kisfiút »»»
Géppisztollyal lemészárolták az anyát, miközben a kisbabája a hátsó ülésen zokogott
Még szerdán történt, de csak pénteken kerültek ki videók az internetre arról a brutális gyilkosságról, amelynek a helyszíne Chicago déli városrésze, a Southside volt. Egy autós a telefonja kamerájával rögzítette, ahogy három férfi Kalasnyikovnak tűnő géppisztolyával szitává lő egy személyautót. Utó»»»
Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
A földgázzal fűtők nagyobb arányú kompenzációt kaphatnak a rezsistop keretében, mint a távhővel, vagy az árammal fűtők – erre jutott az Azenpenzem.hu elemzése. A portál emlékeztet, hogy a földgázzal fűtőknél először a tavalyi éves gázfogyasztást kell megszorozni a januári fűtőértékkel (ez pontosan »»»
Ilyen színű Trabanttal utazott gyerekkorában Orbán Viktor + videóLegolvasottabb
Orbán Viktor közösségi oldalán közzétett videójában gyerekkori emlékeit idézte fel egy utazás kapcsán. Elmondta: ezt az utat gyerekkorában rengetegszer megtette, és mindig csodálkozott azon, hogy a felnőttek nem alszanak el közben. A miniszterelnök felidézte, hogy gyerekkorában Trabanttal utaztak, »»»
ORSZÁGOS KÖZÚTI ELLENŐRZÉST TART HÉTFŐTŐL EGY HÉTEN ÁT A RENDŐRSÉG
Napi Plusz Az ORFK közlése szerint Magyarország teljes területére kiterjedő közúti ellenőrzést tart a rendőrség február 9. és 15. között, melynek célja az ittas és bódult járművezetők kiszűrése, az alkohol- és drogfogyasztás közúti kockázatainak visszaszorítása érdekében. A rendőrség február 9. és »»»
A gázzal fűtők járhatnak igazán jól a rezsistoppal
A földgázzal fűtők nagyobb arányú kompenzációt kaphatnak a rezsistop keretében, mint a távhővel, vagy az árammal fűtők – erre jutott az Azenpenzem.hu elemzése. A portál emlékeztet, hogy a földgázzal fűtőknél először a tavalyi éves gázfogyasztást kell megszorozni a januári fűtőértékkel (ez pontosan »»»
Mercosur: utánajártunk, letaszíthatja-e a boltok polcáról az olcsó brazil csirkemell a kiváló minőségű hazai baromfit
A Mercosur-megállapodás körüli félelmek ellenére nem reális forgatókönyv, hogy az olcsó import kiszorítsa a hazai termékeket a magyar boltokból. A Világgazdaság által megkérdezett agrárközgazdász szerint a brazil csirkehús – különösen a csirkemell – elsősorban nem a kiskereskedelmi polcokon jelenik»»»
Erősödött a forint péntekre
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Kattints az ábrára a friss árfolyamért! Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 380,36 forintról 377,92 forintra csökkent, napközben 377,17 forint és 380,56 forint között mozgott. A sváj»»»