Feszültek a befektetők, Iránra és az amerikai választásokra figyel mindenki – az OTP lefordult, gyengül a forint
Az amerikai-iráni háború újabb negatív fordulata, valamint az tengerentőúli félidős választások és a technológiai szektor jelentései állnak a kereskedők fókuszában kedden. A tőzsdéken borús a hangulat, a forint is lejtőre került reggel. Az amerikai félidős választások mellett a váratlanul ismét esz»»»
A félidős választások előtt mért újabb csapást Iránra az Egyesült Államok
Egy rakétaindítóra mért korlátozott csapásokat Kesm szigetén az amerikai hadsereg. A nyilatkozó tisztségviselők szerint Teherán továbbra is célba veszi a tengeri hajózást, emellett egy amerikai légi eszközt is meg akartak támadni. Önvédelmi jellegű, úgynevezett korlátozott csapásokat mért az amerik»»»
Észak-Korea tagadja, hogy köze lenne a Binance-t ért 6,3 milliárd dolláros hackertámadáshoz
Észak-Korea visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint az országhoz köthető hackerek állnának a Binance kriptovaluta-tőzsde történetének rekordméretű, 6,3 milliárd dolláros feltörése mögött. Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga, Kim Jodzsong kedden „abszurd retorikának” nevezte ezeket az á»»»
Tucker Carlson szerint napokon belül nukleáris csapás jöhet Irán ellen
Akár nukleáris fegyver bevetését is mérlegelheti a Trump-adminisztráció Irán ellen Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyomására – állítja Tucker Carlson amerikai véleményvezér. A kommentátor szerint a célpont egy mélyen a hegy gyomrába vájt iráni nukleáris létesítmény lehetne. Egy ilyen táma»»»
Egy félreértett kocsmai pletykán múlt, hogy elkerülték a III. világháborút
1962 októberében a hidegháború időszakának legveszélyesebb konfliktusa bontakozott ki Washington, Moszkva és Havanna között. Tizennégy napon keresztül az emberiség túlélése egy hajszálon függött, miközben a két szuperhatalom – az Egyesült Államok és a Szovjetunió – közvetlen nukleáris konfliktus fe»»»
Ha kell (és lehet), bevásárolja magát az amerikai mobilpiacra a SpaceX
Számos eszközzel és fronton próbálja beverekedni magát az amerikai vezeték nélküli távközlési piacra a SpaceX, mely a Starlink távközlési műholdakkal először a vezetékes szélessávú kapcsolatokra talált alternatívát, most pedig a készülék-műhold közvetlen hibrid infrastruktúra oldalon próbál nyomást»»»
Máris retteg Európa Trump vereségétől: az amerikai elnök olyat húzhat, amire senki sem számított – a NATO fizetheti meg az árát
Az európai NATO-szövetségesek attól tartanak, hogy Donald Trump a republikánusok félidős választási veresége esetén a katonai szövetségen vezetheti le politikai kudarcát, ami súlyos következményekkel járhat Európa biztonságára. Diplomaták szerint Trump akár katonák ezreit is kivonhatja Európából. A»»»
Washington felülírná Európa energiapolitikáját, visszatérhet az orosz gáz
Az Egyesült Államok támogatja az orosz földgáz európai értékesítésének újraindítását az Ukrajnán keresztül haladó vezetékeken, egy energiapiaci tűzszünetet célzó megállapodás részeként. Washington szerint a lépés csökkenthetné az európai energiaárakat, és Vlagyimir Putyint is tárgyalóasztalhoz kény»»»
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Erőteljesen, csaknem 3,5 dollárral esett a kőolaj ára hétfő reggel a közel-keleti konfliktus lezárásával kapcsolatban fölerősödött piaci várakozásokra, írja az MTI. Röviddel 7 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3,44 dollár (3,03 százalék) csökkenéssel 109,99 dolláron állt, é»»»
Trump és Carney szerint körvonalazódik a kanadai-amerikai kereskedelmi megállapodás
A két vezető a hétvégén egyeztetett, és közlésük szerint a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a munkát a megállapodás véglegesítése érdekében. Carney vasárnap az X közösségi oldalon azt írta, hogy a megbeszélés a kölcsönösen előnyös kereskedelmi egyezmény alapjairól folytatott kor»»»
Donald Trump és Mark Carney is megerősítette, hogy körvonalazódik a kanadai-amerikai kereskedelmi megállapodás
Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint előrelépés történt az új amerikai-kanadai kereskedelmi megállapodás kereteinek kidolgozásában. A két vezető a hétvégén egyeztetett, és közlésük szerint a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a munkát a megálla»»»
Magasan jegyezve – ezért gondoltak Orbán Viktorra lehetséges ENSZ-főtitkárként
Tesszük ehhez hozzá: miközben a washingtoni, pekingi és moszkvai döntéshozókat Orbán az EU-n belüli csatározásai alighanem kevéssé foglalkoztatták, nagy figyelmet keltett a kormányfő 2024. júliusi – a magyar uniós elnökség elejére időzített – meglepetéskörútja, amikor is békemissziója keretében elő»»»
Őszinte figyelmeztetés érkezett: veszélyben Európa ipara, ezért vannak gyárbezárások
Az ipar leépülésének komoly veszélyére figyelmeztetett Hartmut Jenner, a tisztítóberendezéseiről ismert német Kärcher vezérigazgatója. A cégvezető szerint Európa és Németország gazdasága rendkívül nehéz helyzetbe került, amelyből csak a bürokrácia radikális csökkentésével, a többletmunka ösztönzésé»»»
Titkos háttéralkuval előzték meg Vlagyimir Putyint, az orosz elnöknek már a piros gombon volt az ujja
Egy connecticuti ügyvéd, egy amerikai bankár és Vlagyimir Putyin egykori Stasi-tiszt barátja 2022 őszén titkos csatornán közvetített a Fehér Ház és a Kreml között, hogy elhárítsák az atomháborút. A Financial Times szerint később egy béketerv is az orosz elnök asztalára került – Kijev azonban meg se»»»
Donald Trump kiállt a brazil választást elvesztő Flávio Bolsonaro mellett: „Addig maradhat itt, ameddig csak akar”
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy a brazil elnökválasztáson alulmaradt Flávio Bolsonaro határozatlan ideig az Egyesült Államokban maradhat. A kijelentés arra utal, hogy Washington és Brazília viszonya még egy ideig feszült maradhat, noha Marco Rubio amerikai külügyminiszter ugyanaznap »»»
Terrortámadásra figyelmeztette az Egyesült Államok Oroszországot
Tömeges áldozatokkal járó támadás veszélyére figyelmeztetett szombaton az amerikai nagykövetség Moszkvában, és arra kérte az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék el a Caricino Múzeumrezervátum környékét. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat szerint Washington a szokásos együttműködési csator»»»
Tovább mélyül a lengyelországi alkotmányos válság: már Tusk kormányát is megbuktatnák – rendkívüli bejelentésre készül a miniszterelnök
Újabb fordulatot vett a lengyelországi alkotmányos válság, az ellenzék már a kormány leváltását kezdeményezi, az államfő rendkívüli politikai egyeztetéseket tartott, két nagykövet pedig lemondott tisztségéről. Donald Tusk szombat estére rendkívüli televíziós beszédet jelentett be, miután az alkotmá»»»
Terrortámadás készülhet Moszkvában, Washington figyelmeztette Oroszországot
Az FSZB közlése szerint a figyelmeztetés a két fél közötti együttműködés bevett csatornáin érkezett. A szolgálat hozzátette, hogy már megkezdte a szükséges intézkedések végrehajtását. Az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége külön közleményben arra figyelmeztetett, hogy hiteles értesülései szerin»»»
Botrány a G20-találkozón: Szergej Lavrov miatt maradt el a hagyományos program, egymásnak estek a miniszterek a teremben
Alaposan letámadta Szergej Lavrovot a G20-találkozón Ed Miliband brit külügyminiszter (Fotó: MEGAN VARNER / POOL)Ez a washingtoni fordulat viszont heves bírálatokat váltott ki Kijevben és az európai fővárosokban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök páros lábbal szállt bele az amerikai-orosz megállapod»»»
Trump újraindíthatja az Irán elleni támadásokat a republikánusok félidei választási veresége esetén
A republikánusok veresége a jövő heti félidős választásokon arra késztetheti Donald Trump amerikai elnököt, hogy folytassa az Irán elleni katonai támadásokat - közölte az Axios amerikai hírportál. Egy kormányzati forrás szerint ha Donald Trump úgy érzi, hogy zavarban van, vagy jogfosztottnak érzi m»»»
Biztonsági fenyegetés miatt az Egyesült Államok megkezdte diplomatái egy részének kimenekítését Szaúd-Arábiából
Biztonsági fenyegetés miatt az amerikai külügyminisztérium elrendelte Szaúd-Arábiában tartózkodó diplomatái és családtagjai egy részének kimenekítését. A közlemény kiemelte, a húszi lázadók és Szaúd-Arábia konfliktusa gyorsan eszkalálódhat a közvetlen harci övezeten túl. Közleményt adott ki az amer»»»
Veszélyesre fordult a helyzet: az Egyesült Államok kimenekíti a diplomatáit a közel-keleti királyságból
Az amerikai külügyminisztérium az október 23-i közleményében arra utasította a nem létfontosságú kormányzati személyzetet és hozzátartozóikat, hogy hagyják el Szaúd-Arábiát. A döntés oka az Irán által támogatott húszi lázadók egyre súlyosabb támadássorozata. A lázadók polgári repülőtereket és más k»»»
Trump újra megtámadhatja Iránt, ha a republikánusok elveszítik a félidős választást
Donald Trump akár az Irán elleni katonai műveletek újraindításáról is dönthet, ha a republikánusok vereséget szenvednek a november 3-i félidős választásokon – írja az Axios. A Fehér Házban megoszlanak a vélemények: egyesek a katonai fellépést, mások a Teheránnal folytatott tárgyalások újraindítását»»»
Évek óta nem látott támadást indított Moszkva ellen Kijev
Pénteken újraindultak az ukrán dróntámadások az orosz olajfinomítók ellen, miután Kijev a Wall Street Journal szerint amerikai nyomásra ideiglenesen leállította azokat. A Kreml szerint Ukrajna ezzel semmibe vette Donald Trump felhívását, de a béketárgyalásokat nem veszélyezteti. Moszkva felé az elm»»»
Megint szavaztak a következő ENSZ főtitkárról - Orbán Viktor neve nem volt a jelöltek között
Tovább növelte előnyét Rebeca Grynspan volt Costa Rica-i alelnök az ENSZ következő főtitkári posztjáért folyó versenyben. A Biztonsági Tanács pénteki, informális próbaszavazásán a 70 éves közgazdász érte el eddigi legjobb eredményét a zárt ajtók mögött zajló kiválasztási folyamatban, amelynek célja»»»
Áldozat lesz a magyarokból
– Ismerős gondolatmenet. De mit old meg egyáltalán? – Valamelyik beszédében Orbán Viktor is említette ezt, amikor úgy fogalmazott, hogy minden népnek újra és újra fel kell tennie ezt a kérdéssort. És ha rossz választ ad rá, akkor a Teremtő kiírja őt a nemzetek „nagy könyvéből”. Szívszorító megfogal»»»
Meghosszabbították a NIS működési engedélyét
December 11-ig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) - jelentette pénteken a szerb közszolgálati televízió (RTS). Az újabb engedély lehetővé teszi a társaság tevékenységének »»»
Kreml: Kijev az orosz olajfinomítók támadásának felújításával semmibe vette Trump felhívását
Usakov azt követően beszélt, hogy Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes péntek délután megerősítette a támadások tényét: „Egy ideig szünet volt. Ma azonban a támadások (..) újraindultak, és vállalataink védekeznek” – mondta.Novak szerint az ukrán támadás célpontja három olajfinomító volt »»»
Itt a mesterterv: csalinak használták Orbán Viktort Trumpék
Bár az elmúlt napokban sokan tényként kezelték, hogy az amerikai vezetés a volt magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort szánja az ENSZ főtitkári posztjára, a legújabb elemzések szerint a jelölése csupán figyelemelterelés volt - írja a Times, amelyet a 444 szúrt ki. A valódi cél az, hogy megnyissák a»»»
A bejelentett magyar–amerikai megállapodás egy kis puzzledarab a nagy energiastratégiai kirakósban
A csütörtökön aláírt magyar–amerikai együttműködési megállapodás egyik pillére a Trump Peace Pipelines Framework (TPPF), amely az amerikai energiadominancia felé vezető út egyik állomása – de nem feltétlenül úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Trump „békevezetékeket” (peace pipelines) kínál Kelet-Közép- »»»
Washington rászólt a NATO-szövetségeseire: ne provokálják Oroszországot
Az Oroszországgal kapcsolatos nyilvános megszólalások visszafogására szólított fel több NATO-tagállamot az amerikai védelmi minisztérium az elmúlt hetekben. A Pentagon szerint egyes európai vezetők és tisztségviselők kijelentései alááshatják a kontinens biztonságát – írta a Reuters négy, az ügyet i»»»
Valami megváltozott Washingtonban: ezt üzenték a hangoskodó NATO-államoknak
A washingtoni dorgálás elsősorban Litvániát, Lettországot és Észtországot érintette, hátterében pedig az áll, hogy a Donald Trump vezette amerikai kormányzat újra tárgyalásos úton próbálja lezárni az ukrajnai háborút. Washington a moszkvai szankciók enyhítése mellett Kijevre is nyomást gyakorol, ho»»»
Figyelmeztethette a NATO-tagokat a Pentagon, hogy ne piszkálják Oroszországot
Miközben az Egyesült Államok a béketárgyalások újraindításán dolgozik, a Pentagon arra kérte több európai NATO-tagállam képviselőit, hogy mérsékeljék az Oroszország jelentette fenyegetésről szóló nyilvános kijelentéseiket. A Kreml eközben kijelentette, hogy senkivel sem egyeztettek európai országok»»»
Szélsőbaloldal, terrorizmus? Orbán Anita nem mondott nemet Marco Rubio árukapcsolására
Marco Rubio csütörtökön egy másik Orbánnal találkozott: nem Orbán Viktorral, akinek a kampányát februárban személyesen is megtámogatta, hanem Orbán Anitával, a Magyar-kormány külügyminiszterével, aki a tervezetthez képest három nap csúszással, de eljutott Washingtonba. Ám bizonyos tekintetben az am»»»
Simonyi András: a Rubio-találkozó áttörés volt az új kormány külpolitikája szempontjából
Földgáz- és kőolajipari fejlesztésekről, valamint bűnüldözési együttműködésről állapodott meg Orbán Anita az amerikai külügyminiszterrel. Az, hogy Marco Rubio és a magyar külügyminiszter találkozójában halasztás történt, semmi jelentőséggel nem bír. Az Egyesült Államokban most mindenki az előválasz»»»
Olyan vétó készülődik, ami egy csapásra megöli Trump elnök Orbán Viktorra vonatkozó terveit
Franciaország nem támogatja, hogy Orbán Viktor legyen az ENSZ következő főtitkára – jelentette ki Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter a francia szenátusban csütörtökön. A tárcavezető szerint a világszervezet vezetői tisztsége nem szolgálhat vigaszdíjként egy választáson megbukott politikus szá»»»
Donald Trump és Barack Obama egymásnak feszült a félidős választás hajrájában
Barack Obama volt amerikai elnök Georgiában bírálta Donald Trumpot, aki eközben Ohióban mozgósította a republikánus szavazókat. A november 3-i félidős választások hajrájában a két politikus egymást is támadva kampányol pártja jelöltjei mellett. Az elemzők a demokratákat tartják esélyesebbnek a képv»»»
Újabb csapás érhette az olajszállítást a Hormuzi-szorosban
Aknára futott és kigyulladt négy újabb kőolajszállító hajó a Hormuzi-szorosban – állította csütörtökön az iráni hadsereg. Washington ezzel szemben azt állítja, hogy aknamentesítette a terület nagy részét.»»»
Csak kettővel kellett többet aludni, és Marco Rubio fogadta Orbán Anitát
Borítókép: Orbán Anita és Marco Rubio találkozója Washingtonban (Forrás: Orbán Anita Facebook-oldala)»»»
Lángba borultak az olajtankerek, újabb súlyos csapás érte a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát
Tovább fokozódik a feszültség a világ egyik legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonalán: Irán szerint újabb négy olajszállító hajó futott aknára és gyulladt ki a Hormuzi-szorosban. A térségben kialakult helyzet súlyos fenyegetést jelent a nemzetközi hajóforgalomra. Aknára futott és kigyulladt négy »»»
Pásztorok és nyájak
A diákok beléptek a történelembe. Kínos, de az az igazság, hogy a fiatal generációk, különösképpen pedig az európai egyetemisták diadalmenete, ami egyik napról a másikra megváltoztatta Magyarország után Szerbia életét is, nem szólva a franciaországi és olaszországi diákok sajátos szabadságküzdelmei»»»
Vučić után az ismeretlenbe
Aleksandar Vučić rendszerének lejtmenete egy hazai tragédiával kezdődött. Az újvidéki vasútállomás előtetőjének 2024. november 1-jei összeomlása végül tizenhat ember életét követelte. A katasztrófa megrendítette az országot, és súlyos kérdéseket vetett fel a beruházások ellenőrzéséről, az átlátható»»»
Európa megnyitja az olajtartalékokat, a dízelárakon is meglátszhat a hatás
Európa a következő három hónapban összesen 42 millió hordó kőolajat és kőolajterméket szabadít fel stratégiai készleteiből a piaci árak mérséklése érdekében – jelentette be Roland Lescure francia gazdasági miniszter. Az intézkedés fókuszában a gázolaj áll, a felszabadított mennyiség felét ugyanis e»»»
Donald Trump figyelmeztetett: a fél Közel-Kelet lángba borulhat, ha újra megtámadja Iránt
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette közel-keleti szövetségeseit, hogy készüljenek fel az Irán elleni katonai műveletek esetleges újraindítására az amerikai félidős választások után. A tervek szerint egy rövid, de intenzív offenzíva is szóba kerülhet. Donald Trump még nem hozott végleges döntést»»»
Orosz nagyágyú támogatja Orbán Viktor ENSZ-főtitkári jelölését
Az orosz állami vállalat vezetője egy interjúban közölte: mindkét jelölt személye kifejezetten vonzó Moszkva számára. Alekszej Lihacsov azt is tréfásan felidézte, hogy bár korábban argentin borral tervezte megünnepelni Rafael Grossi potenciális győzelmét, addig az Orbán Viktorral kapcsolatos sikere»»»
Megvan az új időpont, ekkor találkozik Orbán Anita és Marco Rubio
Orbán Anita magyar külügyminiszter csütörtökön találkozik Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel Washingtonban. A megbeszélés előtt a két tárcavezető egy több témát érintő egyetértési megállapodás aláírási ceremóniáján is részt vesz. A találkozót eredetileg keddre tervezték, de az amerikai fél kér»»»
Baj lesz ebből: Ursuláék kimondták a döntést az Északi Áramlatról
Eközben az Európai Bizottság kizárja, hogy akár a háború lezárása után is újraindítsák az Északi Áramlat vezetéket. Brüsszel ezzel közvetlenül szembemegy Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdeményezésével, amiben az üzemanyag-ellátás helyreállítását célozzák meg. A vezeté»»»
Ma pótolhatják Orbán Anita és Marco Rubio találkozóját
Az amerikai kormány hivatalos honlapján csütörtök éjjel megjelent Marco Rubio amerikai és Orbán Anita magyar külügyminiszter hivatalos találkozójának időpontja – vette észre a Világgazdaság. Az amerikai kormány tervei szerint Rubio és Orbán helyi idő szerint csütörtök délelőtt 11 órakor (magyar idő»»»
Peking ellenlépéseket helyezett kilátásba az Egyesült Államokkal szemben
Az amerikai kormány szerdán az MGI Tech, a BGI Genomics és a Shenzhen BGI Technology vállalatot sorolta azon cégek közé, amelyekkel szemben felmerült az ujgurok és más kisebbségek kényszermunkájának alkalmazása, illetve az ilyen munkával előállított termékek beszerzésének gyanúja. Az intézkedés köv»»»
Véget érhet ma Orbán Anita washingtoni előszobáztatása, legalábbis a naptár szerint
Borítókép: Marco Rubio amerikai külügyminiszter (Fotó: Brendan SMIALOWSKI / POOL / AFP)»»»