Privat bankar 3m

Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 185,03 ponttal, 0,36 százalékkal 51 863,8 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 1,54 ponttal, 0,02 százalékkal kevesebb lett, és 7763,26 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 122,18 ponttal, 0,45 százalékkal 27 244,28 pontra nőt»»»

privatbankar.hu
Infostart 8m

Kiszámolták: ennyi millió forint kellene a nyugodt nyugdíjasévekhez

Az elmúlt években magasabb szintre került a nyugdíjas évekre szükségesnek tartott megtakarítási összeg. Míg 2021–2022-ben 26 millió forint volt az átlag, 2025-ben már 33,4 millió, 2026 második negyedévében pedig 35,1 millió forintra emelkedett a nyugdíjas évekhez szükségesnek tartott összeg – derül»»»

infostart.hu
Hvg 9m

Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát

Nem attól fog javulni az ügyészség – a köztársasági elnök szerint is súlyosan közbizalom hiányos – megítélése, hogy kedden egyidejűleg kezdeményezte Magyar Péter miniszterelnök és Hankó Balázs, illetve Seszták Miklós volt miniszterek képviselői mentelmi jogának kiadását – mondta a HVG-nek Mikecz Dá»»»

hvg.hu
Index 17m

Megszólalt a sztár befektetési guru, elképesztő vagyont találtak Magyarországon

Nem a pénz hiányzik a magyar gazdaságból, hanem az a mechanizmus, amely a már felhalmozott megtakarításokat valódi növekedéssé alakítaná – erről beszélt Oszkó Péter a GKI konferenciáján. A befektetési szakember szerint a magyar lakosság több mint 122 ezer milliárd forintnyi pénzügyi vagyonnal rende»»»

index.hu
Vilaggazdasag 17m

Az éjjel kitört a háború az ügyészség és Magyar Péter között: nem hagyták szó nélkül a miniszterelnök kirohanását, de azonnal megkapták a választ – "Kis önérzetes latolok"

A Legfőbb Ügyészség közleményben üdvözölte a miniszterelnök azon szándékát, hogy támogatja a büntetőeljárások gördülékeny lefolytatását, miután Magyar Péter az Országgyűléstől mentelmi joga felfüggesztését kérte. Az ügyészség egyúttal visszautasította azokat a kijelentéseket, amelyek szerint munkáj»»»

vg.hu
Profit Line 22m

Kanada nagybankjai összefogtak: közös digitális pénzrendszer készül

Kanada hat legnagyobb bankja közös, kanadai dollárban működő tokenizáltbetét-rendszer fejlesztését vizsgálja. A kezdeményezés célja, hogy a pénz gyorsabban mozoghasson a pénzügyi intézmények között, miközben a bankok hosszabb távon a blokkláncalapú pénzügyi piacokkal és más digitáliseszköz-rendszer»»»

profitline.hu
Portfolio 31m

Ítéletet mondtak a hazai nyugdíjhelyzetről: így nem tud kimászni a gödörből Magyarország

Megjelent a Natixis friss globális nyugdíjindexe, melyben évente pontozzák a fejlett világ számos országának nyugdíjhelyzetét – köztük Magyarországét is. Az elemzés szerint Norvégia magabiztosan őrzi az első helyét, de több északi ország és Svájc is előkelő helyet szerzett meg, miközben Finnország »»»

portfolio.hu
Infostart 32m

Pikó András: ideje véget vetni a dohányboltok törvényen kívüliségének

„Nem minden trafikegységnek a nyitva tartását akarjuk korlátozni, és nem is biztos, hogy korlátozni akarjuk. A lehetőséget szeretnénk ahhoz, hogy a területünkön lévő nemzeti dohányboltok fölött megkapjuk azokat az ellenőrzési jogokat, mint bármely más kereskedelmi egység fölött, ahol az önkormányza»»»

infostart.hu
Privat bankar 39m

Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett?

Az osztrák munkaerőpiacon augusztusban tovább nőtt a munkanélküliség: az osztrák Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatási hivatala, az AMS országos adatai szerint 311,4 ezer munkanélkülit tartottak nyilván, mintegy 12,5 ezerrel többet, mint egy hónappal korábban, és 3,3 százalékkal többet, mint egy é»»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 44m

A nagybányai harang is idáig zúg

Hát persze, hogy egy húron pendült Petőfi a vad gróffal. Most is melegen süt a koltói nap, incselkedve simogat a szeptembervég. És most is nyílnak – tényleg nyílnak – a völgyben a kerti virágok… Az évszázados fák legöregebbike, a háromszázötven éves mocsári cédrus a kastélykert sarkában áll, mellet»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 1h

Budapest körül forog az országos költözési térkép – még mindig a Ratkó-unokák írják a lakáspiac történetét

Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet tavaly úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött. Tavaly így összesen 417 ezren változtatták meg állandó lakhelyüket, ami 10 százalékkal kevesebb mint 2024-ben. A legerősebb költözési útvon»»»

profitline.hu
Blikk 2h

Lakhelyén bukkantunk a nyomára: elbujdokolt a Magyar Pétert borral nyakon öntő férfi

Egy férfi bort öntött Magyar Péterre a Szekszárdi Szüreti Napokon, azonnal kivezették a helyszínről A támadó vállalkozóként dolgozik, politikai indíttatású bejegyzéseket posztolt az interneten A helyiek megosztottak: néhányan helyeslik, többen elítélik a cselekedetet, a többség tartózkodó A vállalk»»»

blikk.hu
Profit Line 4h

Tartozásod van? Akkor bajban leszel, mert így árvereznek majd

Elmaradt hiteltörlesztés, felhalmozott közös költség vagy rendezetlen közüzemi számla: megfelelő jogi feltételek mellett mindegyikből lehet végrehajtás, végül akár árverés. A lakás elvesztése azonban nem automatikus következmény. A magyar szabályok több lépcsőt és védelmet írnak elő, de a hivatalos»»»

profitline.hu
Profit Line 5h

Ennyi lesz a tej, zsír és a csirkemell ára októbertől

Három olyan alapélelmiszer ára kerül most a középpontba, amely rendszeresen bekerül a magyar családok kosarába. A tej és a sertészsír 2026 első nyolc hónapjában látványosan olcsóbb lett, miközben a csirkemell ára kisebb ingadozások mellett gyakorlatilag egy szűk sávban mozgott. A legfrissebb hivata»»»

profitline.hu
Profit Line 6h

Megmozdultak a bálnák: 2 milliárd dollár érkezett az XRP piacára

Látványos fordulat következett be az XRP piacán: a kriptovaluta három nap alatt 8,22 százalékkal drágult, miközben a nagybefektetők több mint 2 milliárd dollár értékben halmozták fel a tokent. Az árfolyam már az 1,55–1,60 dolláros ellenállási zónát ostromolja, a technikai indikátorok azonban arra f»»»

profitline.hu
Portfolio 7h

Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Don»»»

portfolio.hu
Profit Line 8h

Rákapcsolt a Strive: újabb 1355 Bitcoint vásárolt a vállalat

Újabb nagyszabású Bitcoin-vásárlást jelentett be a dallasi központú Strive: a társaság öt nap alatt 1355 BTC-vel növelte készletét, amely így már 26 355 Bitcoinra emelkedett. A több mint 107 millió dolláros ügylet azt mutatja, hogy a vállalat a több hónapja tartó árfolyam-emelkedés ellenére sem las»»»

profitline.hu
Portfolio 8h

Rendkívüli lépésre szánta el magát Macron: azonnali könnyítéseket kér Ursula von der Leyentől

Kibővíti a célzott támogatási intézkedéseket a francia kormány az üzemanyagárak emelkedése által súlyosan érintett szektorok dolgozói számára, hogy elejét vegye az egyre növekvő társadalmi elégedetlenségnek. Az év végéig meghosszabbított támogatás potenciális kedvezményezettjeinek száma 5,5 milliór»»»

portfolio.hu
Portfolio 8h

Készül a nyilvános NAV-feketelista Magyarországon: név szerint bukhatnak le a politikusok

Egy új törvény értelmében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben kiemelten ellenőrzi a politikai vezetők, az országgyűlési képviselők és az államtitkárok, valamint hozzátartozóik vagyongyarapodását. A hatóság célja annak feltárása, hogy az érintettek vagyona és életvitele fedezhető-e a legáli»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 8h

Autópálya-koncesszió: véletlen ellenőrzést tartottak Vitézyék, jogi fenyegetés lett belőle – még az ott készült felvételek is vita tárgyává váltak

Már nemcsak a 35 éves autópálya-koncesszió megszüntetéséről folyik vita a kormány és az MKIF között, hanem már az M1-es projektről készült felvételekről is. Vitézy Dávid szerint a tárca nem enged a nyomásnak, és folytatja az ellenőrzéseket. Újabb fejezettel bővült a Tisza-kormány és az MKIF konflik»»»

vg.hu
Portfolio 8h

Elfogytak a tartalékok: rekordméretű pusztítás érte a magyar földeket, drasztikus lépésekre kényszerülnek a gazdák

Súlyos pénzügyi válságba kerültek a magyar gazdák a szélsőséges időjárás, a magas termelési költségek és a nyomott felvásárlási árak miatt. A 2022-esnél is súlyosabb aszálykár következtében az eddig nettó exportőrnek számító Magyarország idén kukoricabehozatalra szorul, miközben a termelők tartalék»»»

portfolio.hu
Infostart 8h

A köztársasági elnöktől új legfőbb ügyész-jelölt állítását várja a Tisza-frakció – a nap hírei

Új legfőbb ügyész-jelölt állítását várja a köztársasági elnöktől a TISZA-frakció. A képviselőcsoport előzőleg egyhangúlag úgy döntött: nem támogatja a Baka András által javasolt Szathmáry Zoltán megválasztását. A Telex úgy értesült, a Tisza azért nem támogatta Szathmáry Zoltán jelöltségét, mert a t»»»

infostart.hu
Portfolio 9h

Az AI-részvények húzzák az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Don»»»

portfolio.hu
Index 9h

Hatalmas fordulat jöhet az euró bevezetésében Magyarországon, erre a négy dologra van hozzá szükség

A magyar gazdaság 2030-ig mérsékelt, kiugró húzóágazat nélküli növekedési pályán haladhat a GKI friss előrejelzése szerint. A kutatóintézet konferenciáján az euró bevezetésének lehetősége, a gazdasági modell átalakítása, valamint a termelékenység növelésének szükségessége is központi téma volt. A G»»»

index.hu
Index 9h

Bombariadó miatt állították meg a Wizz Air gépét Budapesten, büntetőeljárás indult

Gyermekkorú betelefonálótól kapott figyelmeztetés miatt nem szállt fel a Wizz Air Budapestről Bilbaóba induló járata. Az utasokat leszállították, a repülőgépet pedig átvizsgálták, végül öt és fél óra késést követően indulhattak el. Az ügyben közveszéllyel fenyegetés miatt büntetőeljárás indult. A „»»»

index.hu
Demokrata 9h

A francia kormány meghosszabbítja az üzemanyagvételhez adott támogatást

Az év végéig meghosszabbított támogatás potenciális kedvezményezettjeinek száma 5,5 millióra nő – jelentette be kedden Maud Bregeon kormányszóvivő, aki egyúttal az energiaügyi miniszter. A kedvezményezettek számára a 100 eurós támogatás „átlagosan két hónapra literenként 40 centnyi üzemanyagnak fel»»»

demokrata.hu
Profit Line 9h

Elveszi a munkát az AI? A Meta újítása után drága meglepetés jöhet

A Meta Muse nevű mesterségesintelligencia-asszisztense újra előtérbe helyezte a kérdést: hány ember munkáját válthatják ki az algoritmusok? Miközben a vállalatok hatékonyabb működést és alacsonyabb költségeket remélnek, egy friss előrejelzés szerint az AI miatt elküldött dolgozók egy részére néhány»»»

profitline.hu
Index 9h

„Salgótarjánban vagyunk, nem Szicíliában” – roma hívők szorítanák ki a kristályt a városból

Salgótarjánban 2024 nyarán néhány roma férfi esténként járni kezdte az utcákat, mert elegük lett abból, hogy a városban gyerekek szeme láttára kristályoznak. A Gyár Acél egyesület tagjai többnyire megtért, egykor maguk is a bűn felé sodródó emberek. A rendőrségnek segítenek, a drogosoknak az evangé»»»

index.hu
Vilaggazdasag 9h

Kapitány István államtitkára előtt mondták be a nagy számot: gigantikus pénztömegen ül a magyar lakosság, csak valamiért nem költi el

Új növekedési modellre van szüksége Magyarországnak, mert az összeszerelésre és a külföldi nagyberuházásokra épülő korszak elérte a korlátait. A magyar gazdaság egyik eddig kevéssé kihasznált tartaléka a lakosság 120 ezer milliárd forintos pénzügyi vagyona. Kifutott a magyar gazdaság eddigi növeked»»»

vg.hu
Vilaggazdasag 9h

Vitézy Dávid államtitkára elismerte: maradhatnak Magyarországon a kínai akkugyárak, megússzák féléves büntetéssel, ha szennyezésen kapják őket

Minimum hat hónapig semmilyen beruházáshoz nem szerezhetnek építési engedélyt azok az akkumulátorgyárak, amelyek bármilyen szabályszegést követnek el - erről posztolt Tárkányi Zsolt, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára a Facebookon, miután az Országgyűlés TISZA-s többsége ma megsz»»»

vg.hu
Maszol 9h

Vonat gázolt halálra egy férfit Nagyszebenben

A Neamț megyei baleset után Szebenben is vonat gázolt el egy férfit. A Szeben megyei rendőrség szerint a Budapest és Brassó között közlekedő vonat gázolt el kedd este egy férfit Nagyszebenben. Az első vizsgálatok szerint a baleset a Máramaros utca közelében, a 200-as vasúti fővonal 6+400-as kilomét»»»

maszol.ro
Demokrata 9h

Erdogan: Az ENSZ nem képes megőrizni a békét

Beszédében az államfő egyúttal a világszervezet Biztonsági Tanácsának (BT) reformját sürgette. „Valljuk be, egy olyan rendszer, amelyben több mint 190 ország öt állam kénye-kedvének van kiszolgáltatva, az nem igazságos és nem bizalomgerjesztő” – fogalmazott, arra utalva, hogy a BT-nek mindössze öt »»»

demokrata.hu
Index 10h

Fontos döntések születtek Budapestről, Karácsony Gergely szerint új korszak kezdődhet

Fontos budapesti változásokról számolt be Karácsony Gergely főpolgármester, miután az Országgyűlés törvényben szabályozta a főváros és a kormány közötti egyeztetések fórumát. A főpolgármester szerint a Városligetért folytatott küzdelemnek is vége, emellett a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa is törv»»»

index.hu
Privat bankar 10h

Magyar Péter reagált a mentelmi joga felfüggesztésére irányuló ügyészségi kérésre

Mint arról beszámoltunk, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyész-helyettes kérte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlés elnökénél.az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügyben, míg Magyar Péterét lopás bűncselekménye miatt. Kapcsolódó cikk Magyar Péter mentelmi jog»»»

privatbankar.hu
Portfolio 10h

Tisza-kormány: rendkívüli bejelentést tett a miniszterelnök

A Tisza-frakció egyhangúlag elutasította Baka András köztársasági elnök legfőbb ügyészi jelöltjét, Szathmáry Zoltánt, és új jelölt állítására kérte fel az államfőt. A háttérben vélhetően az áll, hogy Szathmáry testvére gyanúsítottként érintett az úgynevezett aranykonvoj-ügyben. Török Gábor politika»»»

portfolio.hu
Index 10h

Tizennégy embert találtak bűnösnek a 2019-es Srí Lanka-i merényletekben

A colombói legfelsőbb bíróság kedden a 2019-es húsvétvasárnapi robbantássorozat 24 vádlottja közül tizennégyet talált bűnösnek, kilenc embert pedig felmentett. A merényletekben 279 ember halt meg, több mint ötszázan megsebesültek. Az ítéletet később hirdetik ki, a halálbüntetést Srí Lankán 1976 óta»»»

index.hu
Privat bankar 10h

Simor András: Miért pont most bizonygatja Matolcsy György, hogy semmi szerepe nem volt a zsarolási ügyben?

Mint arról beszámoltunk, hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen. a Nemzeti Nyomozó Iroda arról adott tájékoztatást, hogy a keddi napon a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként abban az ügyben, amely a jegybank új vezetésének feljelentésére indult»»»

privatbankar.hu
Blikk 10h

Megszólalt Magyar Péter: rendkívüli bejelentést tett a mentelmi joga kapcsán

Mint ismert, szerda délután három külön közleményben számolt be a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyészhelyettes arról, hogy három különböző ügyben három országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az Országgyűlésnél. Az egyik ügy Magyar Pétert kormányfőt érinti»»»

blikk.hu
Index 10h

Lannert Judit visszavágott a Fidesz–KDNP-nek: Elbírom a legaljasabb támadásokat is

Az oktatási miniszter visszautasította a Fidesz–KDNP bírálatait. Szerinte az ellenzéki pártok hetek óta hazug, hergelő kampányt folytatnak ellene, miközben a kormányzásuk alatt romlott a pedagógusok helyzete, csökkent az oktatás finanszírozása, iskolák százai szűntek meg, illetve magyar diákok PISA»»»

index.hu
Privat bankar 10h

Új szabály jön a Ryanair-járatokon

A Ryanair utasainak érdemes a korábbinál is jobban megtervezniük a repülőtérre érkezést, ha feladott poggyásszal utaznak. November 10-től ugyanis a légitársaság az indulás előtt egy órával lezárja a poggyászfeladást – írják a cég oldalán. Ez azt jelenti, hogy ha például a járat 10 órakor indul, a b»»»

privatbankar.hu
Vilaggazdasag 10h

Súlyos baleset egy európai támaszponton: újabb F-16-os zuhant le, a pilóta épphogy csak megúszta – teljesen megsemmisült az amerikai vadászgép

Balesetet szenvedett az amerikai légierő egyik F-16-osa a németországi Spangdahlemben. A vadászgép megsemmisült, a pilóta pedig katapultálással menekült meg. Lezuhant kedden az amerikai légierő egyik F-16-os vadászgépe a németországi Spangdahlem amerikai katonai támaszponton. Az F-16-os teljesen me»»»

vg.hu
Magyar Nemzet 11h

Donald Trump az ENSZ-ben: Míg mások a békéről csak beszéltek, én békét teremtettem

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdai, a mesterséges intelligenciáról és a nemzetközi biztonságról szóló ülése előtt Trump elismerte az új technológia kihívásait, de azt mondta: „Nem fogom elfojtani valami olyan növekedését, ami nagyobb lesz, mint az ipari forradalom”. A beszéd egy magas szintű dip»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 11h

Európában egyre zöldebb az elektromos autók töltéséhez használt áram

Az Arval flottakezelő stratégiai tanácsadó üzletágának húsz országot vizsgáló friss jelentése[1] szerint 2020 májusa és 2026 májusa között átlagosan 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés karbonintenzitása Európában.Ez azt jelenti, hogy míg egy kilowattóra áram előállításához 2020-ban á»»»

profitline.hu
Index 11h

Megszólalt Seszták Miklós, miután az ügyészség indítványt tett mentelmi jogának felfüggesztésére

Alaptalannak nevezte Seszták Miklós az ügyészség hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt kezdeményezték mentelmi jogának felfüggesztését. Az egykori nemzeti fejlesztési miniszter szerint sosem követett el semmilyen bűncselekményt, igazát pedig bármikor kész a hatóság előtt megvédeni. Semm»»»

index.hu
Privat bankar 11h

Tényleg Matolcsy Györgyöt hallgatta ki a rendőrség

A HVG információját megerősítve a Nemzeti Nyomozó Iroda arról adott tájékoztatást, hogy a keddi napon a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként abban az ügyben, amely a jegybank új vezetésének feljelentésére indult. A tavasszal botrány robbant ki, amikor Simor András korábbi jegybankelnök»»»

privatbankar.hu
Maszol 11h

Borítékolható Mureșan kudarca, a PSD az AUR felé kacsingat, Brüsszel figyel 

Bár a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt esélyei gyakorlatilag a nullával egyenlők, a liberális politikus egyelőre nem fontolgatja a visszalépést. Közben a pártok berkeiben már az európai parlamenti képviselő kudarcát követő forgatókönyvekben gondolkoz»»»

maszol.ro
Hvg 11h

A „drogos flakonos” és az állam bal keze

Szeptember elején egy levél érkezett annak a XIII. kerületi társasháznak a levelezőlistájára, ahol a feleségemnek lakása van. A tárgysorban ez a három szó szerepelt: GARÁZSKAPU – SZEMÉTTÁROLÓ – DROGOS Három szó, gondolatjelekkel egymáshoz fűzve, mintha magától értetődne, hogy összetartoznak. A levé»»»

hvg.hu
Demokrata 11h

Seszták Miklós: Semmilyen bűncselekményt nem követtem el

Seszták Miklós a kdnp.hu oldalon közzétett állásfoglalásában az ellene megfogalmazott ügyészségi gyanú minden elemét alaptalannak nevezte. Kijelentette: természetesen bármely időpontban kész bármelyik hatóság előtt megjelenni, nyilatkozatot tenni, és megvédeni az igazát. Hozzátette: az adott ügyekb»»»

demokrata.hu
Privat bankar 11h

Hatalmas összeget utalt át a Világbank Ukrajnának

A kormányfő szerint a nyugati országok garanciáival az Ukrajnának folyósított világbanki támogatás teljes összege elérte már az 54,3 milliárd dollárt. A frissen megadott támogatás egy részét a költségvetés szociális kiadásaira fordítják az ukrán hatóságok – írja az Infostart. Kapcsolódó cikk Financ»»»

privatbankar.hu
Portfolio 11h

Érdekes mozgások vannak az amerikai tőzsdén

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Don»»»

portfolio.hu