Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben
Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken. A KPMG Private Enterprise Venture Pulse elemzése»»»
Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat
Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe. A mutató 48,1 pontra süllyedt az augusztusi 51,7 pontról, némileg meghaladta a hónap közepén előzetes számként ismertetett 47,8 pontot. A hangulatindex szeptemberi értéke 12,7 százalékkal alacsonyabb, mint»»»
Diákok tüntetnek Németországban a sorkatonaság esetleges visszaállítása ellen
A kötelező katonai szolgálat esetleges visszaállítása ellen tiltakoznak a diákok szerte Németországban. Az ország több városában, köztük Hamburgban, Kielben, Berlinben és Frankfurtban tartanak diáksztrájkokat és demonstrációkat. A szervezők szerint országszerte több mint száz megmozdulást terveznek»»»
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek
A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszk»»»
Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában
Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Econo»»»
Újabb 14 nagykövetet hívott vissza a kormány
A péntek esti Magyar Közlönyben jelent meg, hogy felmentenek újabb 14 nagykövetet – vette észre a 444. A mostani döntés több olyan országot is érint, amelynek kisebb a súlya a magyar külkapcsolatokban, például Liechtensteint, Finnországot, Kirgizisztánt, Pápua Új-Guineát, Indonéziát, valamint több »»»
A határértéket 37-szeresen meghaladó ólomszennyezést mutattak ki egy patakban Dorogon, a rendőrség is nyomoz
A dorogi önkormányzat pénteki testületi ülésén Magyar Péter független képviselő ismertette az általa kikért mérési eredményeket, és ezek alapján a Dunába torkolló Kenyérmezői-patak vízében határértéket 37-szeresen meghaladó ólomszennyezést mutattak ki, ráadásul más anyagok, köztük kőolaj eredetű sz»»»
Karácsony Gergely heteken belül megállapodásra számít a kormánnyal – a nap hírei
Felül kell vizsgálni a hároméves bérmegállapodást a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma szerint. A szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán a testület ülése után azt közölte: a fórum ezt azzal indokolja, hogy megváltoztak a makrogazdasági körülmények és az eddigi szám»»»
Bill Gates kimondta: egymilliárd ember halálát okozhatja a mesterséges intelligencia
Bill Gates, a Microsoft társalapítója a mesterséges intelligencia szabályozásának szükségessége mellett érvelt, miközben a legnagyobb amerikai AI-laborok vezetői is a fejlesztési tempó lassítását szorgalmazzák, ám a washingtoni döntéshozók egyelőre nem léptek - tudósított a NBC. Gates az NBC News M»»»
Nincs vége, itt a fordulat: az EU el akarja venni Magyarországtól az uniós pénzt, amit kínkeservesen megszerzett Orbán Viktor – már Magyar Péternek kell megvédenie
Már csak a tagállamok döntése van hátra ahhoz, hogy Magyarország hozzáférjen 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forráshoz. Zsíros Sándor szerint az uniós pénz október 13-án zöld lámpát kaphat, és ezt az Európai Parlament már nem tudja megakadályozni. Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy oldják fel a»»»
Az egyetemi rektorok örülnek, hogy visszatértünk az Erasmusba
Az MRK mindvégig azt képviselte, hogy a magyar hallgatóknak, oktatóknak és kutatóknak ott a helyük az európai felsőoktatási és kutatási együttműködésekben, ezért az MRK számára az a legfontosabb, hogy a folyamat mielőbb lezáruljon, és az egyetemek, a hallgatók és a kutatók a gyakorlatban is újra, t»»»
Videón a rendőrségi akció, nyilvános WC-ben terítette a kábítószert a díler
Nyomozást indított a rendőrség a férfi ellen, aki a lakossági bejelentések szerint a VIII. kerületben nyilvános WC-ben is árulta a kábítószert. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, a bíróság pedig 30 napra elren»»»
Sorozat készült a Kuciak-gyilkosságról, a szlovákiai parlamenti választás előtt lenne a premier
A Naši ľudia (A mi embereink) címmel hatrészes sorozat készült Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kusnirová meggyilkolásáról. A párt 2018. február 21-én lőtték le nagymácsédi házukban. „Végre elmondhatom, min dolgoztam az elmúlt három évben. A szlovákiai politikai légkör rendkív»»»
Feljelentés: 16 milliárdért nem készült el az ingatlan-nyilvántartási rendszer
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a videóban azt mondta, a projekt célja az volt, hogy az ingatlanügyek ne csak a földhivatalban személyesen, hanem otthonról, elektronikus úton is elintézhetőek legyenek, de „valószínűleg ezt is ellopták”. Mint kifejtette, a projekt évek óta húzódik»»»
Kitiltják a dugó elől menekülő autósokat a népszerű fővárosi negyedből
Lakossági áthajtási zóna kialakítását lehetővé tevő rendeletet fogadott el Újbuda önkormányzata – derül ki Balogh Péter Facebook-bejegyzéséből. A tervek célja, hogy a reggeli és esti csúcsforgalomban az autósok ne használhassák menekülőútvonalként Sasad mellékutcáit. A bejegyzés szerint a szabályoz»»»
Elárulta a Microsoft vezére, mi a mesterséges intelligencia legnagyobb akadálya
A Microsoft bemutatta a megújult Copilot platformját, amely Autopilot néven egyesíti a csevegési, kódolási és ágensalapú funkciókat egyetlen csomagban, és kétféle számlázási modellel igyekszik megszólítani a szélesebb ügyfélkört - írta meg a Yahoo Finance. A cég vezérigazgatója az új fejlesztéssel »»»
Baka András visszaadta a kaposvári múzeumnak a Rippl-Rónai-festményt
„Nagy örömmel tájékoztatom Kaposvár lakosságát, hogy Baka András köztársasági elnök úr Rippl-Rónai József Medgyessy olvas című festményét visszaadta a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumnak” – jelentette be péntek este Lőrincz Viktória, a térség tiszás országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán. Tavaly »»»
Elárult a Microsoft vezére, mi a mesterséges intelligencia legnagyobb akadálya
A Microsoft bemutatta a megújult Copilot platformját, amely Autopilot néven egyesíti a csevegési, kódolási és ágensalapú funkciókat egyetlen csomagban, és kétféle számlázási modellel igyekszik megszólítani a szélesebb ügyfélkört - írta meg a Yahoo Finance. A cég vezérigazgatója az új fejlesztéssel »»»
Budapesti gyerekek kerültek kórházba a menzaebéd miatt hét iskolából, óvodából
A hvg.hu összefoglalója szerint a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet osztályvezetője közölte, mindannyiuknál ételmérgezés gyanúja merült fel. A kórház mellett a fővárosi kormányhivatal is vizsgálatot indított az ügyben, tájékoztatásuk szerint összesen hét nevelési-oktatási intézmény érint»»»
Rendkívüli bejelentést tettek péntek este az egyik legnagyobb magyar bankról: átrendeződik a tulajdonosi kör – nem akárki adott túl a részvényein
A BDPST Csoportot érintő tranzakcióval kapcsolatos bejelentést tett a Gránit Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a BÉT honlapján péntek este. A BDPST Tiborcz István, Magyarország egyik leggazdagabb üzletemberének az érdekeltsége. Fotó: Below the Sky / Shutterstock ezúton közzéteszi 1. a Tiberi»»»
Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter
Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A miniszter azt írta: a kincstár új elnöke több mint 20 éves felsővezetői tapasztalattal rendelk»»»
Megjelent a Közlönyben: újabb 14 nagykövetet hív vissza a Tisza-kormány
A péntek este megjelent Magyar Közlöny szerint Orbán Anita külügyminiszter előterjesztésére több mint egy tucat magyar nagykövetet és külképviselet-vezetőt mentettek fel posztjáról. A felmentettek között van többek között az ankarai, pekingi, berni, helsinki, újdelhi és canberrai nagykövet, valamin»»»
Forsthoffer Ágnes: Folyamatosan másik mércével mérnek minket, sokszor támadó a hangnem
A nők politikai részvételének fontosságáról beszélt az Országgyűlés elnöke egy balatonfüredi rendezvényen. pénteken. Az EmpowerHer Balaton konferencián kitér vállalkozói múltjára és jelenlegi munkakörének kihívásaira is. Reméli, sikerül olyan környezetet, stabilitást teremteni, amelyben a hölgyek i»»»
Kötelezettségszegési eljárást indított Románia ellen az EB az uniós energiaügyi szabályok késése miatt
Az Európai Bizottság pénteken úgy döntött, hogy felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást indít Románia és további 17 tagállam ellen, amiért nem küldtek értesítést az elektromos energia piacának szervezésére vonatkozó szabályokról szóló 2024/1711-es irányelv teljes körű átültetéséről. Kö»»»
Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
A politikusokat egyre inkább az alapján ítéljük meg, személyiségük mennyire fér össze a saját elképzeléseinkkel. A közéletet a személyes érzések nyelvén olvassuk, elsősorban nekünk tetsző jellemeket, és másodsorban jó döntéseket várunk. Feltételezzük, hogy az egyikből következik a másik. Egészséges»»»
Romlott hús, kosz és rozsda: óvodákban és éttermekben is lecsapott a fogyasztóvédelem
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC), írja az Agerpres.Pénteki közleménye szerint a fogyasztóvédelem ellenőrei élelmiszeripari és nem élelmiszeripari vállalkozásoknál, közélelmezési helyeken »»»
Az orosz nagykövetség közleményt adott ki, szerintük Magyarország „barátságtalan lépéseket” tett
A nagykövetség tájékoztatása szerint az ügyfélfogadás kizárólag előre lefoglalt időpontban történik, amelyet az elektronikus időpontfoglalási rendszerben kell rögzíteni. A vízumkérelmek benyújtásának és elbírálásának felgyorsítása érdekében azt javasolják az érintetteknek, hogy forduljanak az Inter»»»
Elpattant a húr Magyar Péternél, a Dunába dobná az MNB-alapítványok iratait
Ironikus bejegyzésben bírálta a Legfőbb Ügyészséget Magyar Péter. A miniszterelnök péntek este azt írta, talán akkor hallgatnák ki az MNB-alapítványok ügyének felelőseit, ha az iratokat a Dunába dobná. „Lehet, hogy be kéne dobnom a Dunába az MNB alapítványok iratait, és akkor velem együtt azokat is»»»
„A kormány nem illetékes”, „mélypont”, „biztosan személyesen én felelek” – reakciók a zuhanó demográfiai adatokra
Mint az Infostart is közölte, augusztusban 5922 gyermek született, 7,4 százalékkal, 475-tel kevesebb, mint 2025 augusztusában. Ebben a hónapban 9452 ember vesztette életét, 0,9 százalékkal, 87-tel több az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a tavaly augusztusi 2968-cal szemben 3530 fő volt. »»»
Rendkívüli lépésre készül Németország: kötelező szabályokkal előznék meg a téli gázválságot
Németország kötelező tárolófeltöltési előírások jövőbeni bevezetéséről egyeztet az iparági szereplőkkel, miután idén nyáron komoly nehézségekbe ütközött a gázkészletek pótlása - számolt be a Bloomberg. A bizalmas tárgyalásokat ismerő források szerint az elképzelés alapján a közműszolgáltatókra, az »»»
Több tucat gyerek került kórházba ételmérgezés gyanújával Budapesten
Szerda óta több iskolás és óvodás került a Heim Pál Gyermekkórházba hasonló tünetekkel három fővárosi kerületből és Maglódról. A gyerekek ebédjét ugyanaz a közétkeztető cég főzte, ezután lettek rosszul, egyikük 13 órán át folyamatosan hányt és hasmenése is volt az ételtől – számol be az RTL Híradó.»»»
Hétfőtől új vezető áll az Államkincstár élén – fotó
A miniszter azt írta: a kincstár új elnöke több mint 20 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik, emellett a biztosítási és a nyugdíjpénztári szektorban, a hitelezés és pénzügyi szolgáltatások, az informatika, valamint a projektmenedzsment és tanácsadás területén is dolgozott. Slánicz Béla magy»»»
Párttársa helyett szavazott Schummer Orsolya tiszás képviselő
Az alábbi közleményt Dúró Dóra Mi Hazánkos képviselő tette közzé: Az alábbi videó tanúsága szerint Schummer Orsolya, a Tisza országgyűlési frakcióvezető-helyettese megnyomta a mellette ülő Csézy Erzsébet szavazógombját is egy kétharmados szavazásnál, amivel jogászaink álláspontja szerint bűncselekm»»»
Ezúttal 6,6 milliárd eurót küld az EU Ukrajnának
Elmondta, hogy a felszabadított forrásból 900 millió euró jut az EU ukrajnai katonai segítségnyújtási missziójára, egymilliárd euró új felszerelések közös beszerzését finanszírozza, 4,7 milliárd euró pedig az uniós tagállamok katonai kiadásainak megtérítésére szolgál. Kallas megjegyezte: egyes tagá»»»
Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 15,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Aradványi Péter az Equilor Befektet»»»
Brutális drágulás ment végbe Kelet-Magyarországon, mutatjuk hová költöznek a magyarok
Különös pontra érkezett a magyar lakáspiac: miközben az árak sok háztartás fizetőképességének határát feszegetik, több térségben még mindig kétszámjegyű a drágulás. A vevők egyre nagyobb hitellel próbálnak lépést tartani, a fiatalok saját otthonra vágynak, de sokan már abban sem bíznak, hogy ez reá»»»
Készen van, megépült Magyarország legnagyobb élelmiszeripari gyárkomplexuma: világhírű svájci multi építette – ezt Szijjártó Péternek köszönheti Kapitány István
Újabb egységekkel bővült a büki állateledelgyár. A Nestlé Hungária Kft. az elmúlt években többlépcsős fejlesztést hajtott végre, a projekt pedig Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházásává vált. A mai nappal a program hivatalosan is lezárult és három új gyáregység, valamint egy automatikus»»»
A lelátók üzenete után meghátrált Lannert Judit
Végül bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott azzal a korábbi kijelentésével, amelyben a magyar válogatott világbajnoki kudarca miatt síró férfiakkal példálózott. A miniszter pénteken, mindössze néhány órával a Magyarország–Ukrajna Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt tett közzé egy terj»»»
Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Továbbá: miért romlott el megint a magyar-ukrán viszony? Mennyire fog fájni Magyarországnak, hogy megint elszabadulni látszanak a nemzetközi olaj- és gázárak? Meddig tartható fenn a rezsicsökkentés? Drága vagy olcsó a magyar benzin nemzetközi viszonylatban? És mi lesz a temérdek közpénzt látványos »»»
Már a jövő héten utalják a pénzt, közleményt adott ki a NAV
Minden jogosult számára szeptember 30-án folyósítják a dízeltámogatás első részletét. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében azt írta, a kérelmet nem kell külön benyújtani, a támogatást négy részletben, automatikusan küldik. A támogatás összege személyenként összesen 20 ezer forint. A díz»»»
Újranyitják a római Colosseumot, vizsgálat indult az ipari alpinista halálának ügyében
Szombaton ismét megnyitja kapuit a római Colosseum, miután még keddről szerdára virradó éjszaka munka közben halt meg egy ipari alpinista. Az eset miatt nyolc ember ellen indult vizsgálat, ugyanis az olasz hatóságok szerint nem tartották be a munkahelyi biztonsági előírásokat. Szombaton nyitják meg»»»
Felülvizsgálják a hároméves bérmegállapodást – közölte a kormány
Kátai-Németh Vilmos ismertette, hogy Kármán András pénzügyminiszter részvételével ülésezett pénteken grémium. A pénzügyminiszter részletes tájékoztatást adott a hazai versenyképesség előtt álló kihívásokról a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek képviselőinek, a minimálbérrel összefüggő t»»»
Rendkívüli bejelentést tett a budapesti orosz nagykövetség: barátságtalan magyar lépéseket emlegetnek
Oroszország magyarországi nagykövetsége Facebook-bejegyzésében közölte, hogy a "magyar fél barátságtalan lépései", valamint "néhány munkatárs kényszerű távozása" miatt a vártnál hosszabb időt igényelhet a vízumkérelmek feldolgozása. A magyar fél barátságtalan lépései, valamint a Nagykövetség néhány»»»
Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának
A nemzetközi nagymester elmondta: az idei Polgár Judit Világ Sakkfesztivál középpontjában a kritikus gondolkodás áll. Erről szeretnének beszélgetni, játszani, és ennek a fontosságáról tanúbizonyságot tenni ott a fesztivál alatt abban a reményben, hogy aki ellátogat, az úgy távozik, hogy valami kérd»»»
Ennyi volt, elégett 120 millió forint közpénz: Orbán Viktor egyik legnagyobb ellenzője kapta az államtól – most végleg bebukott a vállalkozása
Megszűnt a színészekre szakosodott, magyar fejvadász platform. A Lengyel Tamás és Gosztonyi Csaba által létrehozott Szabadszínész közvetítő közegként működött a művészek és a produkciók között. A projekt finanszírozásában az állami hátterű Hiventures kockázatitőke-alapkezelő is részt vett, az egyik»»»
Rózsaszín motorosok vonulnak végig Budapesten
Az Egészségügyi Világszervezet globális helyzetjelentése szerint 2024-ben a vizsgált 186 ország közül 164-ben a mellrák volt a nők körében leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés. A betegség kockázatát a génmutáción, a családi öröklődésen túl egyes tényezők is növelik, mint az előrehaladott»»»
Felcsillant a remény, jelentős mínuszban az olajár
Az olajárak pénteken mintegy három százalékkal estek, miután az amerikai–iráni tárgyalások felcsillantották a megegyezés reményét. Mindeközben a jemeni húszik Szaúd-Arábia elleni fokozódó támadásai továbbra is komoly kockázatot jelentenek a közel-keleti kínálatra nézve. A Brent jegyzése 3,4 százalé»»»
Gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak: öncsonkításba hajszolta 13 éves áldozatát a férfi
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt, írja az Agerpres.A férfit a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) temesvári ügyészei vették őrizetbe csütörtökön,»»»
Tanulók egységes értékelése: a pedagógusok szerint felkészítés nélkül jött az új reform
Új, ötszintes szabvány lépett életbe az elemi és általános iskolás tanulók értékeléséhez a 2026–2027-es tanévtől. Eszerint a diákok teljesítményét a „nehézségekkel küzdőtől” a „haladóig” sorolják be, és a célkitűzés szerint „megalapozott, objektív és a tanulást valóban segítő értékelést” kapnának a»»»
Magyarország „barátságtalan lépései” miatt adott ki közleményt az orosz nagykövetség
A magyar fél barátságtalan lépései miatt késnek a vízumkérelmek feldolgozásával Oroszország budapesti Nagykövetségének közleménye szerint. A gyorsítás érdekében arra kérik az érintettetek, hogy forduljanak az orosz kapcsolattartó központhoz. Közlemény adott ki Oroszország budapesti Nagykövetsége, a»»»